Jpe.I.60.057/2025/8. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Tanácsának
határozata

Az ügy száma: Jpe.I.60.057/2025/8. szám

A felperes: az Ügyész

A felperes képviselője: Legfőbb Ügyészség (a felperes címe, eljáró ügyész: Dr. Szekér Ildikó)

Az alperes: az alperes neve (az alperes címe)

Az alperes képviselői:
Dr. Nanyista László Ügyvédi Iroda (az alperes képviselőjének címe1, eljáró ügyvéd: Dr. Nanyista László)
Siegler Bird & Bird Ügyvédi Iroda (az alperes képviselőjének címe1, eljáró ügyvéd: Dr. Halász Bálint)
Bendzsel-Zsebik Ügyvédi Iroda (az alperes képviselőjének címe2, eljáró ügyvéd: Dr. Bendzsel-Zsebik Katalin ügyvéd) és
Bittera és Kohlrusz Ügyvédi Iroda (az alperes képviselőjének címe3, eljáró ügyvéd: Dr. Kohlrusz Milán)

A per tárgya: fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt indított közérdekű per

A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Gfv.30.157/2025/2. számú végzés

Rendelkező rész

A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

  1. Az alperes filmvetítés tevékenységet üzletszerűen végző gazdasági társaság, amely a csoport neve tagjaként ország neve-n a fővárosban és vidéken 18 egységből álló mozihálózatot üzemeltet. A mozijegyeket a jegypénztárakban személyesen vagy online a honlap neve oldalon, illetve a hivatalos mobil applikáción, továbbá a kiválasztott mozik pénztára mellett kihelyezett ATM berendezéseken keresztül lehet megvásárolni. Az alperes online vásárlás esetén a jegyek mindegyike esetében ún. kényelmi díj megjelöléssel a jegy árát meghaladóan jegyenként további 120 forintot számít fel a fogyasztók terhére.
  2. A felperes keresetében a jogsértő gyakorlat abbahagyására kérte az alperest kötelezni azzal, hogy a bíróság az ítélet jogerőre emelkedésének napjától a fogyasztók által interneten keresztül történő jegyvásárlás esetén fizetendő kényelmi díj alkalmazását mellőzze, valamint tiltsa el az alperest az interneten keresztül történő jegyvásárlás során a fogyasztó által fizetendő kényelmi díj alkalmazásától. A jogsértés orvoslására irányuló intézkedésként kérte továbbá kötelezni a fogyasztó interneten keresztül történő jegyvásárlása esetén jegyenként kifizetett 120 forint kényelmi díj összegének pénzbeni visszatérítésére. Keresete egyebekben annak megállapítására irányult, hogy a marasztalási kereset kapcsán az ítélet hatálya – mint érintett jogosultakra – azokra a fogyasztókra terjed ki, akiknek a terhére 2023. november 7-től az ítélet jogerőre emelkedéséig az interneten keresztül történő jegyvásárlás során az alperes jegyenként 120 forint kényelmi díjat számított fel. Kérte az alperes kötelezését a bíróság által megállapított szövegű közlemény közzétételére a honlapja (honlap neve) nyitóoldalán, valamint a honlap neve2 internetes hírportálon egyszeri alkalommal. Keresetét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 38/B-D. §-aira, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:77. § (1) bekezdésére, 6:102. § (1) bekezdésére, 6:103. § (3) bekezdésére, valamint 6:113. § (1) bekezdésére és 6:114. § (1) bekezdésére alapította.
  3. Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
  4. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira tekintettel – a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (2) bekezdése alapján, utalással a Pp. 386. § (4) bekezdésére – helybenhagyta.
  5. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben jogszabálysértésre hivatkozással kérte elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását; másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelme teljesítését.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

  1. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a támadott végzésével visszautasította.
  2. A Kúria abból indult ki, hogy a jelen per a Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja szerint vagyonjogi pernek minősül, mert az érvényesített igény (a kényelmi díj felszámításának mellőzése, illetve annak visszatérítése) a fél vagyoni jogain alapul. Az a tény, hogy az Ügyész a fogyasztók érdekében, közérdekből indította a pert, nem változtatja meg a kereset jogalapját (e körben utalt a Kúria Pfv.20.985/2024/2. számú döntésére).
  3. Döntésének indokolása szerint az ügyben a felülvizsgálat a Pp. 408. § (2) bekezdése alapján kizárt, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítélet indokolásának [32] bekezdése szerint arra a következtetésre jutott: az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, érdemi döntésével és annak jogi indokolásával maradéktalanul egyetértett, és a Pp. 386. § (4) bekezdése alapján utalt az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokaira. Utalt a Kúria arra, hogy a Pp. 409. § (1) bekezdése és 410. § (1) bekezdése értelmében a felperesnek lehetősége volt a felülvizsgálat kivételes engedélyezése iránt kérelmet előterjeszteni, azonban ilyen kérelmet nem terjesztett elő.
  4. Mindezekre tekintettel a felperes felülvizsgálati kérelmének érdemi vizsgálatára nem látott lehetőséget, és azt a Pp. 407. § (1) bekezdés e) pontja, 408. § (2) bekezdése és a 415. § (1) bekezdés e) pontja alapján visszautasította.

A jogegységi panasz és az ellenérdekű fél nyilatkozata

  1. A Kúria Gfv.30.157/2025/2. számú, a felülvizsgálati kérelmet visszautasító végzése (a továbbiakban: támadott határozat) ellen a felperes (a továbbiakban: panaszos) terjesztett elő jogegységi panaszt, amelyben kérte, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/D. § (2) bekezdés alapján a Kúria támadott határozatát helyezze hatályon kívül, és a Kúriát kötelezze új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára.
  2. A panaszos arra hivatkozott, hogy a Kúria eljáró tanácsa jogkérdésben indokolatlanul eltért a Kúria Pfv.20.531/2020/5. (referenciahatározat1), Pfv.20.130/2023/5. (referenciahatározat2), Pfv.20.985/2024/2. (referenciahatározat3), Gfv.30.415/2023/2. (referenciahatározat4) ésGfv.30.093/2023/2. (referenciahatározat5) számú közzétett határozataitól.
  3. A jelen ügyben releváns jogkérdésnek tekintette, hogy a közérdekű vagy a közérdekből indított per a Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja szerint vagyonjogi pernek minősül-e a felülvizsgálati eljárás szempontjából (I.A. és I.B. állítás); továbbá azt, hogy a Pp. 408. § (2) bekezdése szempontjából azonos jogi indokolásnak minősül-e az elsőfokú bíróság ítéletének további, „nyilvánvaló” tény állításával, továbbá – a felek által nem állított, anyagi pervezetés mellőzésével megállapított – új érvekkel történő kiegészítése (II. állítás).
  4. Az első (I.A.) jogkérdésnek tekintette, hogy vagyonjogi pernek minősül-e a panaszos által indított per. Érvelésében hivatkozott arra: a támadott határozat szerint a felülvizsgálati kérelem érdemben azért nem bírálható el, mert az a Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja szerint vagyonjogi pernek minősül: az érvényesített igény (a kényelmi díj felszámításának mellőzése, illetve annak visszatérítése) a fél vagyoni jogain alapul {támadott határozat, Indokolás [6], I.A. állítás}, amely megállapítással a referenciahatározat1 és referenciahatározat2 szerinti döntésektől indokolatlanul eltért.
  5. Utalt arra, hogy a referenciahatározat1 (Pfv.20.531/2020/5.) szerint vagyonjogi perben a felülvizsgálat kizártságára vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók, ha a panaszos valódi tárgyi keresethalmazatban vagyonjogi igény mellett nem vagyonjogi igényt is érvényesít, és a személyes adat törlése iránti perben az érvényesített igény nem a fél vagyoni jogain alapul, az értéke pénzösszegben nem kifejezhető, ezért nem tartozik a vagyonjogi perek közé {referenciahatározat1, Indokolás [14]}. Az ügyazonosság tekintetében azzal érvelt, hogy az ügyek tárgya eltérő volt ugyan (referenciahatározat1: sérelemdíj; támadott határozat: fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése), a jogkérdés azonban azonos volt. A két döntést összevethetőnek látta, mert mindkét ügy felperese valódi tárgyi keresethalmazatban érvényesített vagyonjogi igény mellett nem vagyonjogi igényt, és mindkét ügyben hozott végzés annak vizsgálatán alapult, hogy a fél a perben vagyonjogi igényt érvényesített-e.
  6. A fentiekhez képest – mutatott rá – a Kúria a támadott határozatban indokolatlanul eltért a referenciahatározat1-től, mert nem az érvényesített igények értékelésével állapította meg azt, hogy az adott per vagyonjogi pernek minősül-e, illetve ennek során nem vizsgálta valamennyi előterjesztett kereseti kérelmet. Kifogásolta, hogy a Kúria a támadott határozatban jogkérdésben a Kúria közzétett jogértelmezésétől azzal is eltért: figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a panaszos nem saját vagyoni igényét, hanem absztrakt jogalanyként képviseleti keresettel a fogyasztók igényét érvényesítette, továbbá nem értékelte, hogy a Pp. kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos perek közé tartozó XIII. Fejezete szerinti közérdekből indított per szabályai szerint járt el.
  7. Okfejtése szerint a saját vagyoni igénnyel értelemszerűen nem rendelkező absztrakt jogalany Ügyész az Fgytv. különböző célú és tartalmú felhatalmazása alapján három különböző kereseti kérelmet terjesztett elő: kérte a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását, az alperes kötelezését a jogsértő gyakorlat abbahagyására és eltiltását a további jogsértéstől; továbbá a jogsérelem orvoslása érdekében az alperes kötelezését a kényelmi díj visszafizetésére az érintett fogyasztók részére. Az Fgytv. 8. §-ához fűzött végső előterjesztői indokolás és a Pp. 573. § (2) bekezdése alapján hangsúlyozta: az anyagi jogi jogosultak igénye elválik a perindításra jogosult személy perindító döntésétől, az anyagi jogi igényjogosult perlési jogállása nem szükségszerű és a rendelkezési jogát sem korlátozza. Sérelmezte azt is, hogy a Kúria nem vette figyelembe: a kereseti kérelmek valódi tárgyi halmazati viszonyban állnak, így a referenciahatározat1 szerint köteles lett volna kérelmenként vizsgálni, hogy a per vagyonjogi pernek minősül-e, de csupán a kereseti kérelmek egy részét értékelte. E körben szerinte a jogsértő gyakorlat abbahagyása és a Kúria által értékelni elmulasztott alperes eltiltására vonatkozó kereseti kérelem nem minősül a vagyonjogi per megállapításához megkövetelt, a fél vagyoni jogain alapuló igénynek, és értéke pénzösszegben nem is fejezhető ki. Megjegyezte: az Ügyész mint absztrakt közjogi jogalany nem saját vagyoni jogi igényt érvényesít, erre az Fgytv. szerint felhatalmazással nem is rendelkezik, az a közérdekű keresetben egyébként sem lehetséges, mert a felhívott rendelkezésekből, különösen az anyagi jogi jogosult igényének érintetlenül hagyására tekintettel, az kizárólag csak a fogyasztót illeti meg.
  8. A referenciahatározat2 (Pfv.20.130/2023/5.) lényegét abban látta, hogy a személyiségi jog megsértése miatti per nem a fél vagyoni jogain alapul, az érvényesített igény pénzösszegben csak akkor határozható meg, ha a kereset kizárólag a vagyoni előny átengedésére, illetve a sérelemdíj megfizetésére irányul; ha a felperes a személyiségi jogsértés felróhatóságtól független szankcióinak alkalmazását is kérte, akkor a per nem vonható a vagyonjogi per fogalmi körébe {referenciahatározat2, Indokolás [28]}. Az ügyazonosság tekintetében e határozattal összefüggésben is rámutatott: a két döntés összevethető, mert mindkét ügy felperese vagyonjogi igény mellett nem vagyonjogi igényt valódi tárgyi keresethalmazatban érvényesített, és mindkét ügyben hozott végzés annak vizsgálatán alapult, hogy a fél a perben vagyonjogi igényt érvényesített-e.
  9. Kiemelte: a Kúria a támadott határozatban figyelmen kívül hagyta a referenciahatározat2 azon kiindulópontját is, amely szerint az érvényesített igények értékelésével kell megállapítani a vagyonjogi pernek minősülést, és ennek során vizsgálni kell valamennyi előterjesztett kereseti követelést. Hozzátette: a felperes absztrakt jogalanyként képviseleti keresettel a fogyasztók igényét érvényesítette, továbbá a Kúria nem értékelte, hogy a Pp.-nek a Kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos perek közé tartozó XIII. Fejezete szerinti közérdekből indított per szabályai szerint járt el.
  10. Álláspontját akként összegezte, hogy a saját vagyoni igénnyel értelemszerűen nem rendelkező absztrakt jogalany Ügyész által érvényesített, a jogsértő gyakorlat abbahagyása és a Kúria által értékelni elmulasztott alperesi eltiltásra vonatkozó kereseti kérelem nem minősül a vagyonjogi per megállapításához megkövetelt, a fél vagyoni jogain alapuló igénynek, és értéke pénzösszegben nem is fejezhető ki.
  11. Kitért arra is: a Kúria a támadott határozatban a referenciahatározat3-ra (Pfv.20.985/2024/2.) hivatkozással azt állapította meg, hogy az a tény, hogy az Ügyész a fogyasztók érdekében, közérdekből indította a pert, nem változtatja meg a kereset jogalapját {támadott határozat, Indokolás [7], I.B. állítás}. Állítása szerint a referenciahatározat3 ilyen megállapítást nem tartalmaz, továbbá abból a támadott határozatban foglalt fenti következtetés le sem vonható, mivel az abban vizsgált jogkérdés a perfüggőség feltételeinek a fennállása volt, ezzel szemben a támadott határozatban a Kúria a vagyonjogi perre tekintettel az engedélyezés iránti kérelem előterjesztésének szükségességét vizsgálta. Kifejtette: a támadott határozat indokolásának [7] bekezdésében írt megállapítás a referenciahatározat3-ban nem szerepelt, a Kúriának a támadott határozatban megfogalmazott, közzétett jogértelmezése nem volt.
  12. A panaszos II. jogkérdésének tekintette a támadott határozatban foglalt állítást, hogy a Pp. 408. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálat kizárt, mert a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján hagyta helyben, engedélyezés iránti kérelmet azonban a panaszos nem terjesztett elő {támadott határozat, Indokolás [8]-[11]}.
  13. További érvelése szerint, ha vagyonjogi pernek is tekinthető a jogegységi panasz alapjául szolgáló eljárás, a Kúria a támadott határozatban még ebben az esetben is indokolatlanul eltért a referenciahatározat4-ben (Gfv.30.415/2023/2.) és referenciahatározat5-ben (Gfv.30.093/2023/2.) foglaltaktól azzal a megállapítással, hogy a Pp. 408. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálat kizárt, mert a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján hagyta helyben (II. állítás).
  14. Utalt arra, hogy a referenciahatározat4 (Gfv.30.415/2023/2.) szerint a Kúria minden esetben a határozatok indokolása alapján dönt arról, hogy a jogerős ítélet megfelel-e a Pp. 408. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek. A Kúria a hivatkozott döntésében kiemelte: annak elbírálása során, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta-e helyben, azt kell vizsgálni, hogy a keresettel érvényesített jog és az érdemi védekezés által körülhatárolt jogvita érdemi eldöntése szempontjából jelentős kérdésekben megegyezett-e az eljárt bíróságok álláspontja {referenciahatározat4, Indokolás [12]}.
  15. Kiemelte, hogy a Kúria a referenciahatározat4 szerinti esetben meghatározta az első- és másodfokú eljárásban vizsgált jogkérdést, értékelte a döntés lényegét, összevetette az indokolást, valamint azt, hogy az eltérés releváns volt-e az azonos indokolás szempontjából, és mindezekből vonta le a következtetését. Ehhez képest – mutatott rá – a támadott határozat [9] bekezdésében a Kúria a referenciahatározat4 szerinti, a felülvizsgálat engedélyezésével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 1/2021. (VII. 12.) PK vélemény (a továbbiakban: PK vélemény) 11. pontjából eredő és a kúriai joggyakorlatban is követett vizsgálatot azonban nem végezte el, pusztán formálisan megállapította, hogy „az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, érdemi döntésével és annak jogi indokolásával maradéktalanul egyetértett, ezért a Pp. 386. § (4) bekezdése alapján utalt az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokaira.” {támadott határozat, Indokolás [9]}
  16. Kifejtette továbbá, hogy a támadott határozat [9] bekezdése nyilvánvalóan ellentétes a másodfokú ítélet tartalmával is, mivel a másodfokú bíróság a fogyasztók érdekében indított közérdekű kereset elbírálása szempontjából a jogkérdés, azaz a kényelmi díj felszámításának jogszerűsége szempontjából az elsőfokú bíróság megállapításával szemben eltérő és korábban sem az első-, sem pedig a másodfokú eljárásban nem vizsgált és nem is hivatkozott okból tartotta jogszerűnek a kényelmi díj felszámítását.
  17. Hivatkozott arra is, hogy a referenciahatározat5 (Gfv.30.093/2023/2.) szerint a Kúria ugyancsak a PK vélemény 11. pontjában foglaltak alapján megállapította, „hogy a másodfokú ítélet indokolásában hivatkozott jogszabályhely vagy az indokolás tartalma alapján a Kúria állapítja meg, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta-e helyben”. {referenciahatározat5, Indokolás [12]} Kifejtette: a referenciahatározat5 alapján nem zárja ki a Pp. 408. § (2) bekezdésben foglaltak alkalmazását az, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét akként hagyja helyben, hogy ha az eltérés a fél másodfokú eljárásban megtett perbeli cselekményei értékelése, az elsőfokú bíróság helyesnek tartott és a döntését megalapozó érveit további érvekkel való kiegészítése, vagy a döntése indokainak további – jellemzően a fellebbezésben felhozott érvekre reagáló – indokokkal való kiegészítése. Ehhez képest érvelése szerint a támadott végzés [9] bekezdésének azonos indokolásra utaló megállapítása azon túl, hogy nyilvánvalóan ellentétes a másodfokú ítélet tartalmával, a kényelmi díj felszámításának jogszerűsége szempontjából a referenciahatározat5 szerinti fellebbezésben felhozott érvekre reagáló indoknak nem minősül, nem a fél másodfokú eljárásban megtett perbeli cselekményei értékelése volt, nem minősült az elsőfokú bíróság helyesnek tartott és a döntését megalapozó érveit további érvekkel való kiegészítésének, továbbá a másodfokú bíróság anyagi pervezetés nélkül jutott az elsőfokú bírósággal azonos végkövetkeztetésre.
  18. A jogegységi panaszban foglaltakat akként összegezte: a Kúria a támadott határozatban egyrészt azzal a megállapításával, hogy az Ügyész által indított per a Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja szerint vagyonjogi pernek minősül, mert az érvényesített igény (a kényelmi díj felszámításának mellőzése, illetve annak visszatérítése) a fél vagyoni jogain alapul {támadott határozat, Indokolás [6]}; másrészt a támadott határozatban a referenciahatározat3-ra alapított azzal a következtetéssel, amely szerint az Ügyész a fogyasztók érdekében, közérdekből indította a pert, nem változtatja meg a kereset jogalapját {támadott határozat, Indokolás [7]}; harmadrészt azzal, hogy a támadott határozat indokolása értelmében a Pp. 408. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálat kizárt, mert a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján hagyta helyben {támadott határozat, Indokolás [8]-[11]} indokolás nélkül tér el a referenciahatározatokban foglaltaktól.
  19. Az alperes a jogegységi panasz elutasítását kérte.
  20. Mindenekelőtt előadta, hogy a támadott határozat eleve alkalmatlan a jogegységi panasz eljárás szerinti jogegységi vizsgálatra, mivel – a Kúria Jpe.I.60.071/2023/4. számú végzésében kifejtettekkel összhangban – az állapítható meg, hogy a felülvizsgálati kérelmet visszautasító végzés nem tartalmaz jogértelmezésnek teret adó tényállást, amely más, korábban hozott határozattal szemben felvethetné a jogegységi panasz eljárás megkezdésének a szükségességét.
  21. Állította: alaptalan a panaszosnak az arra alapított érvelése, hogy a referenciahatározat1-3-ban foglalt jogesetekhez hasonlóan a per nem vagyonjogi per. Ebben a körben azzal érvelt: egyrészről nem áll fenn ügyazonosság a referenciahatározat1-2 tekintetében, így az azoktól való eltérés is kizárt; másrészről amennyiben ügyazonosság eljárásjogi értelemben megállapítható is lenne, a Kúria a támadott határozatban nem tért el eljárásjogi kérdésben a referenciahatározat1-2-től, de ha el is tért volna, a Kúria érdemi döntésén az sem változtatott volna. Kiemelte, hogy a vizsgált ügyek tekintetében ügyazonosság sem a per tényállása, sem a vizsgált jogkérdések körében sem áll fenn, mivel a Kúria a támadott határozatban és a referenciahatározat1-2-ben eltérő tényálláson alapuló ügyekben, eltérő jogkérdéseket vizsgált, és a döntések elvi tartalma is különböző volt.
  22. Értékelése szerint a támadott határozatban megalapozottan állapította meg mindhárom kereseti kérelem tekintetében a Kúria, hogy a per vagyonjogi per függetlenül a panaszos által felhozott egyéb körülményektől. Rámutatott: a panaszos állításával szemben az érvényesített igény természete, minősége és nem a kereseti kérelem tartalma határozza meg, hogy milyen perkategóriába sorolható (vagyonjogi per, személyállapoti per vagy személyiségi jogi per), amin nem változtat az az eljárásjogi körülmény sem, hogy az Ügyész a közérdekből indított perre vonatkozó eljárási szabályok (Pp. XLII. Fejezete) szerint járt el, és saját maga részére vagyoni igényt nem érvényesített.
  23. A panaszos érvelését a referenciahatározat3 tekintetében értelmezhetetlennek tartotta, ugyanis a panaszos állítást sem tett abban a körben, hogy a támadott határozat és a referenciahatározat3 tekintetében az ügyazonosság (tényállás és jogkérdés tekintetében) fennáll, illetve, hogy a támadott határozat miben tér el a Kúria „precedensképes gyakorlatától”.
  24. A II. állítás tekintetében kifogásolta, hogy a panaszos – saját, a jogegységi panaszban előadott érvelése szerint is – olyan, a felülvizsgálati kérelem tárgyává tett jogsérelme orvosolását kívánja elérni, amelynek jogegységi panasz eljárásban nincs helye. Utalt arra, hogy a jogegységi panasz eljárás a jogegységet célzó sui generis eljárás, amely a jogrendszer belső koherenciájának megteremtését szolgálja, és nem jelentheti a felülvizsgálati eljárás megismétlését, továbbá az abban szereplő indokolás felülmérlegelését sem {Jpe.II.60.006/2023/12., Indokolás [77]}.
  25. Előadta, hogy a panaszos által e körben hivatkozott ügyek tekintetében ügyazonosság nem állapítható meg, a panaszos a Kúria közzétett határozatától való eltérést nem tüntetett fel. Megállapítható az is – érvelése szerint –, hogy a Kúria a PK vélemény 11. pontjának megfelelően járt el, mivel a másodfokú bíróság maradéktalanul és azonos – a fellebbezésben foglaltakra tekintettel részben kiegészített – jogi indokolás mellett hagyta helyben az elsőfokú ítéletet.

A Kúria Jogegységi Tanácsának döntése és annak jogi indokai

  1. A jogegységi panasz nem alapos.
  2. A panaszos a jogegységi panaszának alapjaként a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére hivatkozott.
  3. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján jogegységi panasznak van helye akkor is, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tért el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor.
  4. A Kúria elöljáróban utal arra, hogy a jogegység követelményét Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (3) bekezdése tartalmazza, kimondva, hogy „[a] Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét.” A Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezés elvi tartalmát (ún. ratio decidendi) az azonos ügyekben követi.
  5. Amint arra a Kúria a Jpe.I.60.002/2021/7. és a Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban is rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Következésképpen – a jogegységi panasz eljárásokban eddig kialakult gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.
  6. A jogegységi panasz eljárás – amint azt a Kúria már a Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozatával megállapította – rendkívüli, a jogerő utáni, a jogegységet célzó, a Bszi. külön szabályozásán alapuló sui generis eljárás, amely nem a per folytatása, hanem a jogrendszer belső koherenciájának a megteremtését szolgálja. A jogegységi panasz eljárásban ezért a Kúria nem bírálja felül a jogerős határozatot, hanem kizárólag azt vizsgálja, hogy a jogegységi panaszban kifejezetten megjelölt, közzétett kúriai határozatoktól való eltérés bekövetkezett-e, és ha igen, az eltérés indokolt volt-e vagy sem. A Kúria tehát a jogegységi panasz eljárás során a fél által megjelölt keretben, az általa hivatkozott eltérések tekintetében vizsgálja a panasz megalapozottságát (Jpe.II.60.060/2023/7.).
  7. A jogegységi panasz eljárás előzőekben említett kereteit kijelölik egyfelől azok a közzétett kúriai határozatok, amelyektől való eltérésre a panasz előterjesztője a jogegységi panaszában hivatkozott (ún. referenciahatározatok), másrészről az a jogkérdés, amelyben a panaszos eltérést állít. A Kúria már számos határozatában nyilvánvalóvá tette, hogy ebben a körben nem elégséges csupán megjelölni az összevetni kért határozatokat, miképpen az eltérésre való puszta hivatkozás sem nyitja meg az utat a panasz érdemi elbírálására. A jogegységi panasz előterjesztőjének ki kell munkálnia: a támadott határozat konkrétan melyik jogszabályi rendelkezésre vonatkozó mely jogértelmezést, jogi érvelése mely pontjában nem tartotta be. Ebből következően fel kell tárni az ügyek összehasonlítható tényállását, a felmerült jogkérdést, az alkalmazandó jogot; egy konkrét jogszabály, konkrét határozatban való értelmezését kell összevetni egy hasonló helyzetben történt másik értelmezéssel, amint azt a Kúria a többi között a Jpe.II.60.002/2022/3. számú határozatában kifejtette (Jpe.II.60.060/2023/7.).
  8. A Kúria a fenti határozataiban kimondta azt is, hogy az ügyazonosság több tényező által befolyásolt összetett jogi fogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni például az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát. Alappal kérdőjelezhető meg az ügyazonosság továbbá például azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy eltérő felülvizsgálati érvelés esetén.
  9. Mindemellett nyilvánvalóan eltérően kell vizsgálni az ügyazonosság fennállásának feltételeit eljárásjogi kérdések esetén, figyelemmel arra, hogy előfordulhat: ugyanazon eljárásjogi rendelkezéseket eltérő ténybeli és anyagi jogi alapon elbírálandó ügyekben kell azonosan alkalmazni. E körben tehát annak kell jelentőséget tulajdonítani, hogy az alkalmazott eljárási rendelkezés azonos-e, és az összehasonlítandó ügyekben az alkalmazott normával összefüggésben felvetett absztrakt jogkérdést azonos vagy eltérő módon válaszolták-e meg. (Jpe.II.60.027/2021/8., Jpe.II.60.006/2023/12.)
  10. A támadott és a hivatkozott referenciahatározatok kapcsán megállapítható, hogy azok eltérő ténybeli és anyagi jogi alapon hozott döntések, az viszont mindhárom állított eltérés tekintetében közös, hogy a jogegységi panaszban felvetett kérdések eljárásjogi jellegűek.
  11. A Kúria a panaszos által állított eltérések érdemi vizsgálatát megelőzően hangsúlyozza: a referenciahatározat3-tól való eltérés nem volt érdemben elbírálható. A jogegységi panaszban nem elég arra hivatkozni, hogy az egyik határozat eltért a másiktól, a panasz befogadásához szükséges, hogy a panaszos megjelölje, miben látja az eltérést. Az eltérés megjelölésének azonban konkrétnak kell lennie, pontos jogértelmezésre vonatkozó álláspontnak kell ütköznie pontos jogértelmezésre vonatkozó állásponttal. A panaszosnak ki kell munkálnia, hogy a támadott határozat konkrétan melyik jogszabályi rendelkezésre vonatkozó mely jogértelmezést hol nem tartotta be, hol tért el a támadott határozat jogkérdésben a Kúria közzétett jogértelmezésétől. Fel kell tárni tehát az ügyek összehasonlítható tényállását, az ügyben felmerült jogkérdést, az alkalmazandó jogot; egy konkrét jogszabály konkrét határozatban való értelmezését kell összevetni egy hasonló helyzetben történt más értelmezéssel (Jpe.II.60.052/2025/3.). A panaszos a jogegységi panaszában erre a referenciahatározatára nézve nem munkálta ki, hogy a támadott határozat milyen jogértelmezési kérdésben tért el attól. Emiatt a két határozat jogegységi szempontú összevetésére nincs lehetőség.
  12. A referenciahatározat1-től és referenciahatározat2-től való, első állított eltérés tekintetében az alábbiak állapíthatók meg.
  13. A jogegységi panasz eljárásban a támadott és az eltéréssel érintett határozatok összehasonlíthatóságának alapvető követelménye, hogy mindkét – összehasonlítható ügyben meghozott – határozat állást foglaljon egy adott jogi kérdésben, méghozzá az alapos panaszhoz szükségszerűen egymáshoz képest ellentétesen. Ezt a Kúria akkor tudja megítélni, ha a jogegységi panaszt előterjesztő párhuzamba állítja egymással az érintett határozatokat, a fentebb kifejtettek szerint bemutatva, hogy – ebben az értelemben – „azonos” ügyekről van szó. Mindezek hiánya eleve kizárja az eredményes jogegységi panasz előterjesztését. Ehhez képest eltérő a helyzet akkor, ha a panasz a támadott határozat jogszabálysértő voltát elemzi oly módon, hogy annak megerősítésére egyéb, a szerinte helyes (jogszerű) gyakorlatot alátámasztó kúriai határozatokra is hivatkozik (Jpe.II.60.006/2023/12.).
  14. A panaszos a jogegységi panaszában arra alapította az ügyazonosság fennállását, hogy a referenciahatározat1, referenciahatározat2 és a támadott határozat esetében is azt vizsgálta a Kúria, hogy az adott ügy a Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja szerinti vagyonjogi pernek minősül-e, ha az adott ügyekben valódi tárgyi keresethalmazatban vagyonjogi igény mellett nem vagyonjogi igényt is érvényesítettek. A Kúria úgy ítélte meg, hogy a vizsgált ügyekben az ügyazonosság nem csak a per tényállása, de a vizsgált jogkérdések körében sem áll fenn.
  15. A referenciahatározatokban a Kúria azt állapította meg, hogy ha a személyiségi jog megsértése miatt indított perben – függetlenül attól, hogy a fél pénzben kifejezhető igényt is érvényesít – a felperes a személyiségi jogsértés felróhatóságtól független szankcióinak [Ptk. 2:51. § (1) bekezdés a)-d) pontok] alkalmazását is kérte, a per nem vonható a Pp. 7. § 18. pontja által meghatározott vagyonjogi per fogalmi körébe. Ezzel szemben a támadott határozatban a Kúria arra a következtetésre jutott: a per vagyonjogi jellege szempontjából az érvényesített igénynek (a kényelmi díj felszámításának mellőzése, illetve annak visszatérítése) van jelentősége, ami a fél vagyoni jogain alapul, és nem annak, hogy a felperes (panaszos) a fogyasztók érdekében, közérdekből indította a pert, mert az nem változtatja meg a kereset jogalapját. Mindezek alapján az eltérő tárgyú, ún. objektív szankció iránti igényeket is tartalmazó személyiségi jogi perben felmerült jogértelmezési kérdés különbözik a közérdek védelmében képviseleti keresettel fellépő felperes (panaszos) által az Fgytv. alapján előterjesztett, meghatározott magatartásra kötelezés iránti keresettől annak megítélése tekintetében, hogy a per vagyonjogi-e.
  16. A panaszos a jogegységi panaszában a fentiekre nem adott elő érvelést. Egyrészt csupán arra hivatkozott, hogy a Kúria a valódi tárgyi halmazati viszonyban álló keresetek esetében tévesen tekintette vagyonjogi igénynek a kényelmi díj felszámításának mellőzését, illetve annak visszatérítését. Másrészt kifogásolta: a Kúria elmulasztotta vizsgálni, hogy a jogsértő gyakorlat abbahagyása érdekében előterjesztett kereset okán a per vagyonjogi pernek minősül-e. A panaszos ezzel lényegében az indokolási kötelezettség megsértését állította, de arra vonatkozóan nem jelölt meg referenciahatározatot, hogy az adott ügyben előterjesztett kereset – és erre tekintettel a per egésze – nem vonható a Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja szerinti vagyonjogi per körébe.
  17. A Kúria mindezekkel összefüggésben hangsúlyozza: önmagában a Pp. 408. § (2) bekezdés vizsgálata szempontjából az nem teremthet ügyazonosságot, hogy mind a referenciahatározat1-2, mind a támadott határozat esetében abból kellett kiindulni, hogy a felperes keresethalmazatot terjesztett elő, amelynek (részbeni) vagyonjogi jellege a felek valamelyike által vitatott. A referenciahatározatok alapjául szolgáló ügyekben nem merült fel az Fgytv. alapján indított képviseleti keresetben a fogyasztók érdekében érvényesített valamilyen magatartásra kötelezés iránti igény értékelése abból a szempontból, hogy arra tekintettel a per vagyonjogi pernek minősül-e. A jogegységi panasz alapjául szolgáló ügyben pedig, a hivatkozott ügyektől eltérően nem a keresethalmazatban álló, részben pénzbeli követelést tartalmazó személyiségi jogi igényeket kellett megítélni. A fentiek alapján az első állított eltérés vonatkozásában nem állapítható meg a jogegységi panaszban felhozott, a támadott és eltérőnek állított határozatban kifejtett jogértelmezés egyezősége, így nincs olyan jogegységi helyzet, amely a jogegységi panasz eljárás tárgyát képezhetné.
  18. A referenciahatározat4-től és referenciahatározat5-től való, lényegében második állított eltérés tekintetében a Kúria azt állapította meg, hogy a támadott határozat nem tér el jogkérdésben a referenciahatározatoktól az alábbiak szerint.
  19. A panaszos érvelése szerint a hivatkozott határozatok lényege, hogy a Kúria minden esetben a határozatok indokolása alapján dönt arról, hogy a jogerős ítélet megfelel-e a Pp. 408. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek, amelynek során azt kell vizsgálni, hogy a keresettel érvényesített jog és az érdemi védekezés által körülhatárolt jogvita érdemi eldöntése szempontjából jelentős kérdésekben megegyezett-e az eljárt bíróságok álláspontja. Ennek megítélésekor a Kúria a döntései szerint az ítélet érdemét nem érintő kiegészítést tekinti olyanként, amely alapján az indokolás még nem minősül eltérőnek.
  20. A Kúria a támadott határozatban azonban a referenciahatározatokban foglaltaktól eltérő elvi megállapítást nem tett. A támadott határozat indokolásának [8]-[9] bekezdései éppen arra utalnak, hogy a panaszos kifogásával ellentétben a Kúria – összhangban a Pp. 408. § (2) bekezdés alkalmazhatósága körében kialakult gyakorlattal – vizsgálta: a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta-e helyben. A Kúria ennek eredményeképpen állapította meg: a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak jogi indokolásával – utalva a Pp. 386. § (4) bekezdésére – maradéktalanul egyetértett.
  21. A Kúria rámutat: amint arra a támadott határozattal egyezően a panaszos is utalt, a Kúria egységes gyakorlata [Pl.: Pfv.21.058/2022/2., Pfv.21.248/2023/2., Gfv.30.415/2023/2., Pfv.20.509/2024/2., 1/2021. (VII. 12.) PK vélemény 11. pontja] szerint a másodfokú ítélet indokolásában hivatkozott jogszabályhely vagy az indokolás tartalma alapján a Kúria állapítja meg – azt hivatalból vizsgálva –, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta-e helyben. Ennek megállapítása, vagyis annak vizsgálata, hogy a keresettel érvényesített jog és az érdemi védekezés által körülhatárolt jogvita érdemi eldöntése szempontjából jelentős kérdésekben megegyezett-e az eljárt bíróságok álláspontja, minden esetben egyedi mérlegelést igényel (Jpe.II.60.046/2024/7.).
  22. Mindezekre tekintettel a második állított eltérés tekintetében a támadott határozat és a hivatkozott határozatok között eltérés nem állapítható meg: a Pp. 408. § (2) bekezdés alkalmazási feltételeit a hivatkozott ügyekben ugyanolyan módon határozta meg a Kúria, és attól a támadott határozatban sem tért el, tartalmilag annak megfelelően járt el.
  23. Ezzel összefüggésben szükséges utalni a 3417/2024. (XI. 28.) AB határozatra is, amelyben az Alkotmánybíróság a felülvizsgálati kérelem befogadhatóságával összefüggésben kifejtette: a Kúriának számot kell adnia arról, hogy az első- és másodfokú bíróság ítéletének indokolásbeli különbségei milyen hatással vannak a Pp. 408. § (2) bekezdésének alkalmazhatóságára {3417/2024. (XI. 28.) AB határozat, Indokolás [56]}. Megállapítható, hogy a támadott határozat ennek eleget tesz, mivel abban a Kúria – amint arra a Jogegységi Tanács már utalt – a Pp. 408. § (2) bekezdésének alkalmazási körében kiemelte: a másodfokú bíróság értékelése szerint az elsőfokú bíróság a kereset szempontjából releváns tényállást helyesen állapította meg, valamint érdemi döntése is helyes. Mindemellett nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 386. § (4) bekezdését megjelölve juttatta kifejezésre az elsőfokú bíróság indokolásával való egyetértését. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában egyebekben a fellebbezésben foglaltakra tekintettel elsődlegesen az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását vizsgálta és jutott azzal azonos következtetésre, hogy az alperes az elektronikus úton történő (online) jegyvásárlás során a főszolgáltatáson túl valódi szolgáltatást nyújtott {elsőfokú ítélet, Indokolás [53]}, amelyért felszámított ellenérték a fogyasztót nem hozza hátrányos helyzetbe.
  24. A Kúria rámutat arra is, hogy a másodfokú bíróságnak a fellebbezésekben foglalt érveket a kérelemhez kötöttség eljárási elvéből következően szükséges megválaszolnia, ami nem ellentétes a Pp. 408. § (2) bekezdésével, különösen ha a másodfokú bíróság egyértelműen kifejezésre juttatja azt is, hogy egyetért az elsőfokú ítélet indokolásával {3023/2024. (I. 12.) AB végzés, Indokolás [27]}.
  25. A Kúria mindazonáltal a második állított eltéréssel összefüggésben is utal arra: a támadott határozat érdemi helyességének felülvizsgálatára, a panaszosnak az alapeljárásban el nem fogadott saját álláspontja érvényesítésére a jogegységi panasz eljárás keretében nincs mód, tekintettel arra, hogy bár jogorvoslati eljárásról van szó, de a jogegységi panasz eljárás nem a per folytatása. A jogegységi panasz eljárás nem jelentheti a felülvizsgálati eljárás megismétlését, továbbá az abban szereplő indokolás felülmérlegelését, nem működhet kvázi szuper-felülvizsgálatként (Jpe.I.60.001/2024/4.). A jogegységi panasz eljárás keretében tehát nincs mód a Kúria támadott határozat szerinti értékelésének felülvizsgálatára.
  26. Mindezekre tekintettel a Kúria a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján a jogegységi panaszt elutasította.

Elvi tartalom

  1. A jogegységi panasz eljárásban a támadott és az eltérőként megjelölt határozatok összevethetőségének alapvető követelménye, hogy a Kúria az érintett határozatokban egymáshoz képest ellentétesen foglaljon állást az adott jogkérdésben.
  2. A jogegységi panasz elutasításához vezet, amennyiben nem állapítható meg az abban felhozott, a támadott és eltérőként hivatkozott határozatban kifejtett jogértelmezés egyezősége. A jogértelmezés egyezősége nem merülhet ki abban, hogy a hivatkozott és támadott határozatokban ugyanazt a jogszabályi rendelkezést értelmezi a Kúria, ahhoz szükséges az is, hogy a tényállás és a jogkérdés legalább a lényegi elemekben megegyezzen.
  3. A Pp. 408. § (2) bekezdésének értelmezése során annak vizsgálata, hogy a keresettel érvényesített jog és az érdemi védekezés által körülhatárolt jogvita érdemi eldöntése szempontjából jelentős kérdésekben megegyezett-e az első- és másodfokú bíróság álláspontja, a Kúria részéről minden esetben egyedi mérlegelést igényel. A hivatkozott határozatok és a támadott határozat között eltérés nem állapítható meg, ha a Kúria a Pp. 408. § (2) bekezdés alkalmazási feltételeit minden ügyben ugyanolyan módon határozta meg és alkalmazta.

Záró rész

  1. A Pp. 81. § (1) bekezdése szerint a fél a perköltsége megtérítését annak felszámításával kérheti; a felszámítás módját a Pp. 81. § (2) bekezdése határozza meg. Tekintettel arra, hogy az alperes részéről a fenti jogszabályi rendelkezésnek megfelelő felszámítás nem történt, a Kúria az eljárási költség megállapítását mellőzte.
  2. A jogegységi panasz nem vezetett eredményre, így a Bszi. 41/C. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 102. § (6) bekezdése alapján a jogegységi panasz eljárásban felmerült illeték a panaszos személyes illetékmentességére tekintettel az állam terhén marad.
  3. A Kúria a jogegységi panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
  4. A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2026. február 23.

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. bíró,
Dr. Bartkó Levente s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Cseh Attila s.k. bíró,
Dr. Darák Péter s.k. bíró,
Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró,
Dr. Döme Attila s.k. bíró,
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró,
Dr. Farkas Attila s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Kovács András s.k. bíró,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Dr. Remes Gábor s.k. bíró,
Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró,
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró