Jpe.I.60.053/2023/12. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsának
határozata

Az ügy száma: Jpe.I.60.053/2023/12.

A felperes: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a felperes címe)

A felperes képviselője: Dr. Kiss Andrea Tünde kamarai jogtanácsos

Az alperes: az alperes neve (az alperes címe)

Az alperes képviselője: Dr. Asztalos Dóra Ügyvédi Iroda (az alperes képviselőjének címe, eljáró ügyvéd: Dr. Asztalos Dóra)

Az alperesi beavatkozó: az alperesi beavatkozó neve (az alperesi beavatkozó címe)

Az alperesi beavatkozó képviselője: Dr. Gyovai Tamás Ügyvédi Iroda (az alperesi beavatkozó képviselőjének címe, eljáró ügyvéd: Dr. Gyovai Tamás)

A per tárgya: kártérítés

A jogegységi panaszt benyújtó fél: az alperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Pfv.21.044/2022/9. számú ítélet

Rendelkező rész

A Kúria az alperes jogegységi panaszát elutasítja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 456.000 (négyszázötvenhatezer) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.

A határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

1. A felek között 2009. április 27-én eseti jogi tanácsadói feladat ellátására megbízási szerződés (a továbbiakban: szerződés) jött létre, amelyben az alperes mint megbízott vállalta, hogy a felperes köztisztviselőjével szembeni fegyelmi eljárás előkészítésében közreműködik, az eljárással kapcsolatosan részletes tájékoztatást nyújt, a vonatkozó dokumentumokat előkészíti, és részt vesz a belső hivatali eljárás valamennyi szakaszában. Az alperes a megbízást a szerződés fennállása alatt folyamatosan, a felperes utasításai, valamint a szakembertől általában elvárható legnagyobb gondossággal és a legjobb tudása szerint volt köteles ellátni. Jogosult volt az egyedileg adott megbízások visszautasítására, amennyiben azok elvállalása az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ügyvédi tv.) rendelkezéseibe ütközik. A felperes hozzájárult, hogy ügyeiben az Ügyvédi tv.-ben meghatározottak szerint az alperes más ügyvédje, illetve ügyvédjelöltje eljárjon.
2. Az alperes a szerződésben meghatározott feladatokat ügyvédjelöltek útján teljesítette, a szerződésben rögzített tevékenységet kifejtette, részére a felperes a megbízási díjat megfizette.
3. Az alperes közreműködésével lefolytatott fegyelmi eljárás alapján a felperes határozatában hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtotta a köztisztviselőt, aki a fegyelmi határozatot keresettel támadta meg. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 15.M.3793/2009/55. számú közbenső ítéletével a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte, megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a köztisztviselő jogviszonyát. A Fővárosi Törvényszék az 59.Mf.635.932/2013/14. számú közbenső ítéletével az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyta. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a jogerős közbenső ítéletet az Mfv.10.123/2014/6. számú közbenső ítéletével hatályában fenntartotta.
4. A Kúria indokolása szerint a fegyelmi eljárás iratai alapján helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes nevében eljáró ügyvédjelöltek jegyzőkönyvvezetőként tett és a jegyzőkönyvben rögzített nyilatkozatai nem feleltek meg a jegyzőkönyvvezető feladatának, ténylegesen a vizsgálóbiztos kizárólagos hatáskörébe tartozó jogokat gyakoroltak, annak feladatait időnként átvették, különösen a 2009. április 28. és május 5. napján felvett jegyzőkönyvek tartalma szerint. A jegyzőkönyvvezető feladatát minden esetben kizárólag az eljárási cselekmények és az eljárásban résztvevők nyilatkozatainak időbeli sorrendben történő összefoglaló leírása képezi, ami kizárja a saját vélemény előadását, rögzítését. A Kúria rámutatott: a vizsgálóbiztos munkájában aktívan közreműködő, annak feladatait időnként átvevő jegyzőkönyvvezetőket a fegyelmi jogkör gyakorlója a megbízási szerződés alapján utasíthatta, ennek pedig a lehetősége is elegendő annak megállapításához, hogy vizsgálóbiztosként olyan személy járt el, akitől egyébként az ügy elfogulatlan elbírálása nem volt elvárható. Jogsértésként arra is utalt, hogy a megbízóként aláíró munkáltatói jogkörgyakorló közvetlen utasításadási joggal bírt az ügyvédi iroda, illetve az annak nevében eljáró ügyvédjelöltek irányában, ami súlyosan sérti a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban. Ktv.) 51. §-ának a vizsgálóbiztos eljárására vonatkozó garanciális szabályait; jogszabálysértő, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója bármilyen módon lehetőséget kap arra, hogy a vizsgálóbiztos eljárását befolyásolhassa. A jogerős munkaügyi ítélet ezen felül tartalmazta, hogy a fegyelmi eljárás jogellenessége a vizsgálóbiztos személyével kapcsolatosan is felmerült, mivel a vizsgálóbiztos feljegyzésében maga tett javaslatot a felperes elnöke felé az eljárás megindítására, ami megkérdőjelezi elfogulatlanságát.
5. A köztisztviselő munkaügyi perében az összegszerűségről a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 39.M.2983/2014/106. számú ítéletével döntött, amelyet a Fővárosi Törvényszék a 6.Mf.680.761/2017/6. számú ítéletével – a per főtárgyát illetően – helybenhagyott.
6. A felpereskeresetében szerződésszegés, illetve hibás teljesítésből eredő kártérítés jogcímén az alperes 19.941.341 forint, ennek 2017. december 22. napjától, továbbá 3.821.880 forint és ennek 2018. január 22. napjától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezését kérte a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 305., 310., 311/A. §-ai, 318. § (1) és (2) bekezdése alapján, figyelemmel a régi Ptk. 474. §-ára és 277. § (1) bekezdésére.
7. Arra hivatkozott, hogy a Kúria közbenső ítélete alapján megállapítható, hogy az alperes a fegyelmi eljárás során nem a szakembertől, ügyvédi irodától elvárható legnagyobb gondossággal járt el, és ezzel megszegte a szerződésben vállalt kötelezettségét. A fegyelmi határozatnak az alperes által elkövetett jogsértések miatti hatályon kívül helyezésével a szerződésben meghatározott cél, azaz a fegyelmi eljárás szakszerű, a jogszabályoknak mindenben megfelelő lebonyolítása nem valósult meg. A Kúria az alperes jogsértése miatt állapította meg, hogy a fegyelmi eljárás jogellenes volt. Az alperes jogsértő tevékenysége szerződésszegésnek minősült, magatartása és az ő kára – ami a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésének jogkövetkezményeként a köztisztviselő elmaradt átlagkeresete és egyéb juttatásai, valamint annak adóvonzata kifizetése – között egyértelmű az okozati összefüggés. Mindent megtett kárenyhítési kötelezettsége teljesítése körében, elsősorban azzal, hogy a munkaügyi pert végigvitte annak érdekében, hogy a marasztalási összeget a lehető legalacsonyabban tartsa, figyelemmel arra, hogy a köztisztviselő keresete 58.660.000 forint és járulékai megfizetésére irányult. Az alperest azért csak az elsőfokú munkaügyi ítéletről tájékoztatta, mert annak meghozataláig nem lehetett megállapítani, hogy a marasztalás jogalapja az ő jogszabálysértő eljárása, így mindeddig nem lehetett egyértelmű az alperes érintettsége. Nincs olyan kárelem, amit nem az alperes szerződésszegéséből eredően kellett kifizetnie.
8. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta szerződésszegését, valamint a közreműködése és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggést. Kiemelte: a vizsgálóbiztos személye miatt az eljárás önmagában szabálytalan volt, ezért nincs relevanciája annak, hogy ő milyen magatartást fejtett ki, a fegyelmi eljárás anélkül is jogellenes lett volna. Érvelése értelmében attól, hogy a Kúria a felperes számára kedvezőtlen döntést hozott, ő eljárhatott a szakembertől általában elvárható legnagyobb gondossággal, különös tekintettel arra, hogy az ügyvédi megbízás eredménykötelmet nem keletkeztet. A felperes szerződésellenes utasítást adott, illetve éppen ő volt az, aki fegyelmi büntetésként hivatalvesztést alkalmazott, majd az ő bevonása nélkül pereskedett a köztisztviselővel hosszú időn át. A felperes megegyezhetett volna a köztisztviselővel, neki felróhatóan nem jött létre közöttük egyezség, a felperes nem törekedett a jogvita mielőbbi lezárására. A felperes a munkaügyi per alapeljárásába őt nem vonta be, elzárta a beavatkozás lehetőségétől, így a per érdemi befolyásolásától azzal, hogy kizárólag az elsőfokú közbenső ítéletről tájékoztatta.
9. Az alperesi beavatkozó is a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a fegyelmi eljárás az alperesnek felrótt ügyvédjelölti eljárás hiányában is jogszerűtlennek minősült, hiszen a vizsgálóbiztos személyével kapcsolatban kizáró ok állt fenn. A munkaügyi perben meghozott közbenső ítélet meghozatalakor a felperes teljesíthetett volna olyan összegszerűség erejéig, amit nem vitatott, ennek hiányában kötelezték 8.680.340 forint elmaradt illetmény, 68.454 forint nyugdíjpénztári hozzájárulás, 380.300 forint pénztári adomány és 1.509.812 forint cafeteria juttatás erejéig.
10. Az elsőfokú bíróság – a kétszer megismételt eljárást követően meghozott – ítéletében megállapította, hogy a felek között a régi Ptk. 474. §-a és az Ügyvédi tv. 23. §-a szerinti megbízási szerződés jött létre. A peradatok alapján úgy ítélte, hogy az alperes károkozó magatartásának és a felperes közrehatásának aránya a kár bekövetkezésében 50-50%, és ennek megfelelően kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 9.970.671 forintot, ennek 2017. december 22. napjától, valamint 1.910.940 forintot és ennek 2018. január 22. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
11. Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben és akként változtatta meg, hogy az alperes által a felperesnek fizetendő tőkeösszeget 19.941.341 forintra, illetve 3.821.880 forintra és ezeknek az elsőfokú ítélet szerinti késedelmi kamataira felemelte.
12. Indokolása szerint az elsőfokú bíróság a második megismételt eljárásban a bizonyítékok megfelelő mérlegelésével a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetéseivel, az arra alapított érdemi döntésével és annak indokaival azonban csak részben értett egyet.
13. Az alperesnek az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezési kérelmét illetően kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság részben valóban megsértette az indokolási kötelezettségre vonatkozóan a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 221. § (1) bekezdésében írtakat, annak nem tett teljes mértékben eleget, leginkább a kármegosztás kérdésében, illetőleg a bizonyítékok mérlegeléséről nem adott a régi Pp. 206. § (1) bekezdése szerint megfelelően számot. Azonban az elsőfokú ítélet hiányos indokolása a másodfokú eljárásban annak kiegészítésével, pontosításával orvosolható volt.
14. Utalt arra, hogy a 4.Gf.75.407/2020/4-II. számú végzésében – egyebek mellett – rögzítette, hogy a Kúria, illetőleg a Fővárosi Törvényszék közbenső ítélete a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséhez vezető egyetlen körülménynek azt az ügyvédjelölti eljárást tekintette, amikor az alperes ügyvédjelöltjei a jegyzőkönyvvezetési tevékenységük során – ezen a szerepen túllépve – részben átvették a vizsgálóbiztos szerepét. A 2009. április 28-i, illetőleg 2009. május 7-i eljárás volt az, ami sértette a hatályos Ktv. 51. § (5) bekezdését, figyelemmel arra, hogy a felperes és az alperes közötti megbízási szerződés 1.2. pontja is tartalmazza a régi Ptk. 474. § (2) bekezdése szerinti megbízói (felperesi) utasítás jogát. A felperesnek közvetlen utasítási joga volt azokban az esetekben, amikor a jegyzőkönyvvezetők részben átvették a vizsgálóbiztos szerepét, és így lehetséges volt a vizsgálóbiztos eljárásának a befolyásolása.
15. Hangsúlyozta: a vizsgálóbiztos személyét érintően is felmerülhetett elfogultság, de a Kúria és a törvényszék másodfokú határozata szerint egyértelműen nem ez vezetett a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséhez, hanem az ügyvédjelölteknek a jegyzőkönyvvezetői szerepen való túlterjeszkedése. Emiatt volt a fegyelmi határozat jogszabálysértő, és ezek az ügyvédjelölti magatartások jelentették a megbízási szerződés megszegését; a szerződés 1.2. pontjában írt általában elvárható legnagyobb gondosság és legjobb tudás szerinti eljárás követelményét sértette meg az alperesi ügyvédjelölti magatartás. A felperes nem sértette meg a megbízási szerződés 1.3. pontját azzal, hogy jegyzőkönyvezésre hívta fel az ügyvédjelölteket, és nem is önmagában a jegyzőkönyvezés vezetett a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséhez, hanem a jegyzőkönyvvezetői szerepen való túlterjeszkedés, a vizsgálóbiztosi szerep részleges átvétele, illetőleg a felek viszonylatában a szerződésszegés, ami a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséhez vezetett.
16. Kitért arra is, hogy a második hatályon kívül helyező végzésében állást foglalt a megbízási szerződés jellege, tartalma, tárgya tekintetében is. Kifejtette, hogy a szerződés nem adminisztrációs, hanem kifejezetten jogi feladatok ellátására jött létre, ezt támasztotta alá az alperes által készített összesítés is. A tanúvallomások nem voltak alkalmasak arra, hogy az okirati bizonyítékokat megdöntsék, sőt két tanú vallomása meg is erősítette azokat. A másodszor megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság eleget tett a megismételt eljárásra vonatkozó utasításoknak a kárenyhítés és kármegelőzés körében az alperesi, beavatkozói nyilatkozatok, bizonyítási indítványok előterjesztése körében.
17. Rámutatott, hogy az alperes csak a fellebbezésében vitatta a kár összegszerűségét, így ez a hivatkozás a régi Pp. 235. § (1) bekezdése szerint olyan új tényállítás, új hivatkozás, ami a másodfokú eljárásban már nem volt előadható és vizsgálható. Ugyanakkor az összegszerűség részben okirattal, részben a köztisztviselő tanúvallomásával igazolt.
18. A másodfokú bíróság az ügyvédjelöltek önálló felelőssége kapcsán a fellebbezési tárgyaláson tett alperesi hivatkozást is a régi Pp. 235. § (1) bekezdésébe ütközőnek minősítette azzal, hogy az az Ügyvédi tv. 23. § (5) bekezdése, illetve a 100-101. §-ai, valamint a megbízási szerződés 1.3. pontja értelmében tartalmilag sem állta meg a helyét.
19. Az ügy érdemét illetően kifejtette, hogy az alperes károkozó magatartása a szerződésszegés volt. A megbízási szerződés, így az ügyvédi megbízási szerződés sem eredménykötelem, de a kereset alapját nem valamely eredmény elmaradása és emiatt kártérítés fizetése képezte, hanem az, hogy az alperes a megbízási szerződésben foglalt fokozott gondossági követelményt (a jogi szaktudás szerinti eljárást) sértette meg.
20. A kártérítési felelősség egyes elemeinek vizsgálata körében a másodfokú bíróság rámutatott, hogy az alperes és a beavatkozó nem terjesztettek elő hivatkozásokat a kár egyes tételei körében az okozatosságra. A fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését a jegyzőkönyvvezetői szerepen való túlterjeszkedés, a vizsgálóbiztosi szerep részleges átvétele és a vizsgálóbiztosnak az ennek következtében fennálló utasíthatósága okozta. A munkaügyi per jogalapját ez a körülmény képezte, a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése erre tekintettel történt. A fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésére az alperesi szerződésszegések vezettek, azokkal közvetlen oksági összefüggésben következett be, ami maga után vonta az összegszerűségi marasztalást. A jogerős munkaügyi döntések a jelen perben nem voltak vitathatók összegszerűségükben.
21. Megállapította, hogy a felperest ért kár az alperesi szerződésszegésnek okszerű következménye, a kár és az alperesi szerződésszegés közötti szerves kapcsolat fennáll. E körben a másodfokú bíróság a BH 2008.299. számú döntésre és arra hivatkozott, hogy az alperesi szerződésszegés volt a meghatározó ok az oksági láncolatban. A kár, a károsító magatartás és a kettő közötti okozati összefüggés fennálltát a felperes sikeresen bizonyította. Az alperes a kimentés körében élhetett volna bizonyítással arra nézve, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt; e tárgyban a régi Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatást a 12.G.302.502/2019/2. számú végzés tartalmazta. Ugyanakkor a megbízási szerződés 1.2. pontja az általánosnál magasabb elvárhatósági szintet tételezett az alperestől: az elvárható legnagyobb gondosságot, a legjobb tudása szerinti eljárást. Az alperesi ügyvédjelölti magatartás ennek a fokozott elvárhatósági mércének nem felelt meg, a felróhatóság alól az alperes nem tudta kimenteni magát. A másodfokú bíróság mindezek alapján az alperes kártérítési felelősségét megállapította.
22. A régi Ptk. 340. § (1) bekezdése szerinti kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségnek a felperes általi esetleges elmulasztását vizsgálva a másodfokú bíróság szerint az egyezség – aminek meg nem kötését az alperes ebbe a körbe sorolta – nem volt elvárható magatartás. A felperes bízhatott a pernyertességében, hiszen éppen azért bízta meg az alperest, hogy a lehető leggondosabban járjon el, és a jogszabályoknak mindenben megfelelő fegyelmi eljárás folytatódjon le. Nem tartotta elvárhatónak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését sem. Rámutatott: a jogalapi döntést követően volt egyeztetés a felperes és a köztisztviselő között, ajánlataik azonban nagyságrendi eltérést mutattak. A másodfokú bíróság szerint ezért a munkaügyi per végigvitele volt az a magatartás, ami a kár összegét csökkentette, a kártérítés mértékét mérsékelte, míg az egyezségkötés elmaradása nem vezethetett kármegosztáshoz.
23. Az alperes azon hivatkozásával kapcsolatban, miszerint elmaradt a munkaügyi perről való értesítése, és így nem volt lehetősége a beavatkozásra, a másodfokú bíróság kifejtette: az alperesnek azt is bizonyítania kellett volna, hogy beavatkozása esetén a munkaügyi per más eredményre vezetett volna. E körben az alperes a bizonyítást meg sem kísérelte, a bizonyítatlanság a terhén maradt [régi Pp. 3. § (3) bekezdés]. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy miután a két, megjelölt alperesi ügyvédjelölti magatartás puszta ténye eredményezte a munkaügyi perben a jogalapi döntést, vagyis a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését, fel sem merülhetett olyan körülmény, ami az alperes esetleges beavatkozása esetén ezeket az ügyvédjelölti magatartásokat, a szerződésszegést befolyásolni (meg nem történtté tenni) tudta volna. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes az alperest a munkaügyi perről csak az elsőfokú ítélet meghozatalát követően értesítette, és így nem volt lehetősége a beavatkozásra, nem vezethetett kármegosztáshoz [régi Ptk. 340. § (1) bekezdés].
24. Azzal összefüggésben, hogy az alperesi beavatkozó egyes részösszegek korábbi megfizetésének a hiányát rótta fel a felperesnek a kárenyhítés, kármegelőzés körében, a másodfokú bíróság kiemelte: a munkaügyi per irataiból megállapíthatóan a felperes a teljes követelést vitatta, és – az egyezség kapcsán már kifejtettek okán – a per végigvitele volt az a magatartás, ami a kárt, a marasztalási összeget csökkentette. Azok az alperesi hivatkozások, miszerint ő is megfizethette volna a kárigényt, vagy egyezséget köthetett volna a munkavállalóval, illetve átvállalhatta volna a tartozást, csak a fellebbezésben előadott hivatkozások voltak, amelyek a régi Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú eljárás során már nem voltak vizsgálhatók.
25. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az ügyben eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
26. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem tett eleget a korábbi hatályon kívül helyező végzésnek, emiatt az elsőfokú határozat felülbírálhatatlan volt, a másodfokú bíróság az indokolás kiegészítésével jogsértően járt el, ezáltal az ő jogorvoslati jogát vonta el. Az elsőfokú ítélet nem felelt meg a régi Pp. 221. § (1) bekezdése, 212. § (1) bekezdése és 220. § (1) bekezdés d) pontja szerinti követelménynek, kifejezetten sértette a régi Pp. 213. § (1) bekezdését. A rendkívül hiányos ítéletet hatályon kívül kellett volna helyezni. A másodfokú bíróság jogszerűtlenül alkalmazta a régi Pp. 253. § (2) bekezdését.
27. Indokai szerint sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem döntött a felek kérelmeinek jelentős részéről, illetve a keresetben megjelölttől eltérő jogszabályi alapokra, más szerződésszegési pontra alapították határozataikat.
28. Sérelmezte, hogy nem kapott értékelést az a felperesi közrehatás, miszerint nem tette lehetővé részére a munkaügyi perbe való beavatkozást. Az, hogy a bíróság milyen okok miatt állapította meg a jogsértést, kizárólag az eljárásban résztvevőkön múlott. A felperes érdeke az volt, hogy a lehetséges jogszerűtlenségi okok közül a számára kedvezőt preferálja és a bírósági ítéletet abba az irányba terelje, míg az ő eljárásba való bevonása esetén az alperesi érdek – ha már jogsértést állapítanak meg – nyilvánvalóan a felperesi jogsértés megállapítása lett volna. Az eljárásból való kizárása miatt nem tudta tisztázni a munkaügyi eljárásban azt a kérdést sem, hogy a megbízási szerződés keretein túlmenően jártak-e el az ügyvédjelöltek, miként nem tudott a felperes szerződésszegésére sem hivatkozni, hiszen ez a felperes érdekével ellentétes volt. A perben való részvétele esetén a fegyelmi biztos összeférhetetlenségére hivatkozhatott volna, és ez esetben már nem lett volna jelentősége az ügyvédjelöltek eljárásban való részvételének.
29. Érvei szerint a másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a régi Pp. 235. § (1) bekezdését, amikor új tényként határozta meg azt a fellebbezési hivatkozását, hogy a kárigény csökkentése érdekében a felperes a köztisztviselővel egyezséget köthetett volna.
30. Kirívóan okszerűtlennek tartotta a másodfokú bíróság következtetését a gondossági követelmény tárgyában. A Ktv. szabályainak ismeretében senki, így sem ő, sem a felperes nem ismerte és nem ismerhette fel, hogy a munkaügyi jogvitában az adott magatartásokra alapított marasztalás következik be, az a jogszabályi rendelkezések szakszerű és gondos ismeretében sem volt látható. A fokozott gondosság melletti eljárás során sem volt elvárható, hogy az eredményt felismerje, így a szerződést sem szegte meg.
31. Érvelése értelmében a másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg az ügyvédi megbízási szerződés tárgyát, tartalmát. Abból, hogy a szerződés tárgya jogi feladatok ellátása volt, nem következik oksági kapcsolatban, hogy az ügyvédjelöltek fegyelmi eljárásba való közvetlen bevonása, azaz személyes részvétele a megbízási szerződés tárgya lett volna, vagy abból lenne eredeztethető.
32. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében érdemben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
33. A beavatkozó nyilatkozatában az alperes felülvizsgálati kérelmét támogatta.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

34. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak ítélte, és a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 400.000 (négyszázezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

36. Az alperes azon hivatkozásával kapcsolatban, miszerint az elsőfokú bíróság nem döntött teljeskörűen érdemi ellenkérelme minden eleméről és ezt a másodfokú bíróság nem pótolhatta volna, hanem az elsőfokú ítéletet újfent hatályon kívül kellett volna helyeznie, és így a másodfokú bíróság – a korábbi hatályon kívül helyező végzéseiben foglalt álláspont kifejtésével – önmagát bírálta felül, a Kúria rámutatott: a régi Pp. rendszerében a másodfokú bíróság teljes átszármaztató hatállyal bírálhatta felül az elsőfokú bíróság ítéletét. Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését csak a nem orvosolható jogszabálysértés eredményezhette. Amikor a másodfokú bíróság a korábbi hatályon kívül helyező végzéseiben kifejtett jogi állásponttal kiegészítette az elsőfokú ítélet indokolását, nem önmaga fellebbviteli fórumaként járt el, hanem a korábbi fellebbvitel folytán kialakított álláspontját erősítette meg. A régi Pp. 253. § (3) bekezdése kifejezetten tartalmazta, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott (elévülés kérdése, szerződésszegés mibenléte).
37. Az alperesnek ugyancsak a régi Pp. 206. §-a megsértését állító azzal a hivatkozásával összefüggésben, hogy a jogerős ítélet nem állapította meg a felperesnek a kár bekövetkezésében való közrehatását azon az alapon, hogy nem biztosította számára a munkaügyi perbe történő beavatkozás lehetőségét, a Kúria rávilágított: az alperes figyelmen kívül hagyta a beavatkozás perjogi funkcióját és rendeltetését. A felülvizsgálati kérelem értelmében az alperes azért kívánt volna beavatkozni, hogy tisztázza, az ügyvédjelöltek a megbízási szerződés keretein túlmenően jártak el, továbbá beavatkozás hiányában nem tudott a felperes szerződésszegésére hivatkozni; a felperes megakadályozta őt abban, hogy a jogsértő magatartását az ítéleti döntés tárgyává tegye. A beavatkozásnak azonban az azonos érdekű fél pernyertességének előmozdítását kell szolgálnia [régi Pp. 54. § (1) bekezdés]. Ez a cél a beavatkozás megengedésének alapvető feltétele. A beavatkozásra a perben támogatott fél érdekében, nem pedig az ő érdekeivel ellentétes – önálló, beavatkozói – érdek érvényesítése végett kerülhet sor.
38. A felülvizsgálati ítélet indokolása szerint a régi Pp. 235. § (1) bekezdésének megsértését állította az alperes amiatt is, mert a jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta azt a hivatkozását (fellebbezés 6. oldal 3. bekezdés), hogy beavatkozása esetén megfizethette volna a köztisztviselőnek a kárigényét, vagy köthetett volna vele egyezséget, vagy átvállalhatta volna a tartozást, amit a felperes kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettsége elmulasztása keretében kellett volna értékelni. A Kúria ezzel kapcsolatban emlékeztetett: eltekintve attól, hogy jelen perben az alperes minden perbeli nyilatkozata a saját felelőssége teljes elutasítását tartalmazta, ezért erősen megkérdőjelezhető részéről azon nyilatkozatának a komolysága, miszerint a köztisztviselő kárigényét – ha a munkaügyi perbe beavatkozhatott volna – akárcsak részben is kielégítette volna, ismét vissza kell utalni a beavatkozás szabályaira. A régi Pp. 57. § (1) bekezdése értelmében a beavatkozó egyezségre, elismerésre nem jogosult, vagyis az alperes a munkaügyi pert illetően olyan „lehetősége” elmaradását kifogásolja, amit jogszabály zár ki.
39. A gondossági követelmény értékelésének elmaradását, illetve annak kirívóan okszerűtlen alkalmazását sérelmező felülvizsgálati hivatkozással összefüggésben a Kúria kiemelte, hogy e tárgyban az alperes a jogalkalmazási tévedés vagy hiba esetén az elvárhatósági mérce felállításának hiányát sérelmezte, különös jelentőséget tulajdonítva ennek az ügyvédi megbízási szerződések esetében. Bár a felülvizsgálati kérelem e körben részletes előadást tartalmazott, az alperes nem jelölte meg a jogerős ítélet által vétett anyagi jogszabálysértést, ezért a Kúria érdemben nem foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy jogszabályértelmezési probléma állt-e fenn, vagy nyilvánvaló jogszabálysértés történt-e.
40. A felülvizsgálati kérelem szerint sérült a régi Pp. 206. §-a és 221. §-a azért is, mert a peres felek között létrejött megbízási szerződés tárgya jogi feladatok ellátása volt, amelyek körét a szerződés részletesen meghatározta. Ezek között az alperes szerint csak a felperes belső eljárásában és nem a fegyelmi eljárásban való közreműködés szerepelt megbízotti feladatként, tehát az ügyvédjelöltek fegyelmi eljárásban való közreműködéséből nem lehetett volna következtetést levonni a szerződésszegésre vonatkozóan. A régi Pp. 206. § (1) bekezdése az érdemi döntés alapjául szolgáló ténymegállapítás módszerét írja le, a 221. § pedig – többek között – az erről való számadás módját. A vizsgált magatartás szerződésszegő jellegére való következtetés nem ténymegállapítás, hanem jogi következtetés, tehát nem vonható a régi Pp. 206. §-ának alkalmazási körébe. A másodfokú bíróság érdemi döntéseinek indokait pedig megfelelő részletességgel, érthetően és követhető módon tartalmazza a jogerős ítélet.

A jogegységi panasz, az ellenérdekű fél és a beavatkozó nyilatkozata

41. A Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott ítélete ellen az alperes (a továbbiakban: panaszos) terjesztett elő jogegységi panaszt a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) és (2) bekezdése alapján. Jogegységi panaszában – három önálló panaszpontban – arra hivatkozott, hogy a támadott határozat jogkérdésben eltér:

• a Kúria Pfv.21.702/2019/8. (BH 2021.168.) számú határozatától (a továbbiakban: 1. referenciahatározat),
• a Kúria Pfv.21.965/2018/8. (BH 2020.324.) számú határozatától (a továbbiakban: 2. referenciahatározat) és
• a Kúria Gfv.30.523/2017/6. (BH 2018.113.) számú határozatától (a továbbiakban: 3. referenciahatározat).

Hivatkozott továbbá alkotmánybírósági határozatokra, valamint kiegészítő érvként a Pécsi Ítélőtábla Pkf.VI.25.004/2019/4. (BDT 2019.4068.) és Pkf.VI.25.127/2018/2. (BDT 2018.3916.) számú döntéseire, továbbá az 1/2016. (II. 15.) PK véleményre (a továbbiakban: PK vélemény).

42. A panaszos a Bszi. 41/D. § (1) bekezdés c) pontja alapján a támadott határozat egészében történő hatályon kívül helyezését, a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, valamint a felperes eljárási költségekben való marasztalását kérte.
43. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapítottan a panaszos állította, hogy a támadott határozat – annak [75] bekezdésében megjelenő indokolásából megállapíthatóan – jogkérdésben eltér az 1. referenciahatározat régi Pp. 206. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó indokolásától, miszerint: „A magatartás elvárható gondosság szerinti értékelése nem a tényállás része, nem ténykérdés, hanem tényekből levont jogi következtetés, anyagi jogi jogkérdés, amely az anyagi jog megsértése körében vizsgálható.”
44. Előadta, a felülvizsgálati kérelmében vitatta, hogy a perbeli megbízási szerződés tárgyából (jogi feladatok ellátása) következett volna az ügyvédjelöltek fegyelmi eljárásba való közvetlen bevonása, azaz személyes részvételük a megbízási szerződés tárgya lett volna, vagy abból lenne eredeztethető, amiből az következtethető, hogy a jogsértés alapjaként megjelölt ügyvédjelölti tevékenység – miután arra nem a szerződés keretében került sor – az ügyvédi megbízási szerződés megszegése körében nem lett volna értékelhető.
45. Idézte a támadott ítélet [75] bekezdését, amelyben a Kúria rögzítette: „A felülvizsgálati kérelem szerint sérült a régi Pp. 206. §-a és 221. §-a azért is, mert a peres felek között létrejött megbízási szerződés tárgya jogi feladatok ellátása volt, ezek körét a szerződés részletesen meghatározta, ezek között csak a felperes belső eljárásában és nem a fegyelmi eljárásban való közreműködés szerepel megbízotti feladatként, tehát az ügyvédjelöltek fegyelmi eljárásban való közreműködéséből nem lehetett volna következtetést levonni a szerződésszegésre vonatkozóan. A régi Pp. 206. § (1) bekezdése az érdemi döntés alapjául szolgáló ténymegállapítás módszerét írja le, a 221. § pedig – többek között – az erről való számadás módját. A vizsgált magatartás szerződésszegő jellegére való következtetés nem ténymegállapítás, hanem jogi következtetés, tehát nem vonható a régi Pp. 206. §-ának alkalmazási körébe.”
46. A panaszos szerint az 1. referenciahatározatban a Kúria egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének a felülvizsgálati kérelemben történő megjelölése – és értelemszerűen a kapcsolódó előadás – alkalmas arra, hogy ezen jogszabályi helyre hivatkozással a fél a tényállásból való helytelen jogi következtetés levonására nézve kérje a felülvizsgálatot. Ha a fél így kérte a felülvizsgálatot, akkor annak így helye van, mivel a „tényekből levont jogi következtetés, anyagi jogi jogkérdés, amely az anyagi jog megsértése körében vizsgálható”.
47. Sérelmezte, hogy ehhez képest a támadott ítélet indokolása szerint nem vonható a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének alkalmazási körébe a jogi következtetés felülvizsgálatának kérése, az nem vizsgálható az anyagi jog megsértése körében.
48. A panaszos álláspontja szerint a vizsgált magatartás szerződésszegő jellegére vonatkozó felülvizsgálati előadását a Kúriának vizsgálnia kellett volna, ha jogi következtetésnek minősíti a vizsgálandó kérdést, mivel szerinte az 1. referenciahatározattal ellentétes az az álláspont, miszerint az ne lenne a régi Pp. 206. § alkalmazási körébe vonható, e jogszabályhely megjelölése ne lenne megfelelő a fenti kérdés vizsgálatához. E körben a támadott határozat az 1. referenciahatározattól a panaszos szerint abban a jogkérdésben tér el, miszerint az anyagi jog megsértése körében a felülvizsgálat során vizsgálható-e a tényekből levont jogi következtetés a felülvizsgálati kérelemben megjelölt régi Pp. 206. § alkalmazási körében, vagy sem.
49. A panaszos érvelésének értelmében azonos jogkérdésben a jogértelmezésnek is azonosnak kell lennie. A támadott határozat nem adta indokát a referenciahatározattól való eltérésnek, és annak sem, hogy a felvetett anyagi jogi kérdés miért nem vonható a régi Pp. 206. § alkalmazási körébe, az miért nem lehet így a felülvizsgálat része.
50. A Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdésére alapítottan állította a panaszos, hogy a támadott határozat – az annak [68] bekezdésében adott indokolásából megállapíthatóan – jogkérdésben eltér a 2. referenciahatározattól.
51. Idézte a 2. referenciahatározatot, miszerint: „A Kúriának a felülvizsgálati eljárásban a felülvizsgálati kérelemben megsértettként állított jogszabályi rendelkezéseket az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmeznie.”
52. Előadta, felülvizsgálati kérelmében többek között kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság érdemben önmagát felülbírálva járt el, azaz első- és másodfokon is ő hozott döntést az adott (az elévülést érintő) kérdésben, így nem volt tekintettel az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése követelményére, ezáltal nem érvényesült a jogorvoslathoz való jog. Részletesen kifejtette, hogy az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező 4.Gf.75.407/2020/4-II. számú végzésében a másodfokú bíróság az elévülés kérdésében (alaptalannak ítélve az elévülési kifogást) állást foglalt, és eltiltotta az elsőfokú bíróságot e kérdés további vizsgálatától. A megismételt eljárásban hozott ítéletében az elsőfokú bíróság e kérdésben nem foglalt állást, az ő fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság – bár elismerte, hogy az elsőfokú bíróság részben megsértette a régi Pp. 221. § (1) bekezdését, amikor indokolási kötelezettségének nem tett teljes mértékben eleget – ezt az indokolási hiányt a másodfokú eljárásban az indokolás kiegészítésével és pontosításával orvosolhatónak ítélte, ezért nem látott alapot az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére. A panaszos utalt arra, hogy a másodfokú bíróság fenti eljárását a felülvizsgálati kérelmében kifejezetten Alaptörvény-ellenes jogalkalmazásként hivatkozta meg, felhívva az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéséhez kapcsolódó alkotmánybírósági döntéseket, kérve annak ezen szempontú vizsgálatát is.
53. Hangsúlyozta: ehhez képest a Kúria támadott ítéletének [68] bekezdésében a következőképpen foglalt állást: „Az alperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem döntött teljeskörűen érdemi ellenkérelme minden eleméről, és ezt a másodfokú bíróság nem pótolhatta volna, az elsőfokú bíróság ítéletét újfent hatályon kívül kellett volna helyezni. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság – a korábbi hatályon kívül helyező végzéseiben foglalt álláspont kifejtésével – önmagát bírálta felül. Ezzel szemben a régi Pp. rendszerében a másodfokú bíróság teljes átszármaztató hatállyal bírálhatta felül az elsőfokú bíróság ítéletét. Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését csak a nem orvosolható jogszabálysértés eredményezhette. Amikor a másodfokú bíróság a korábbi hatályon kívül helyező végzéseiben kifejtett jogi állásponttal kiegészítette az elsőfokú ítélet indokolását, nem önmaga fellebbviteli fórumaként járt el, hanem a korábbi fellebbvitel folytán kialakított álláspontját erősítette meg. Ezzel szemben a régi Pp. 253. § (3) bekezdése kifejezetten tartalmazta, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott (elévülés kérdése, szerződésszegés mibenléte).”
54. A panaszos sérelmezte, hogy a Kúria a felülvizsgálati kérelem Alaptörvény-sértésre történő hivatkozásával – ezáltal az ügy alapjogi vonzataival – nem foglalkozott, e kérdést nem vizsgálta. Álláspontja szerint „[a] támadott ítélet esetén elmaradt a felülvizsgálati kérelemben állított jogsértés Alaptörvénnyel való összhangban történt értelmezése, így különösen a Pp. 253. § alkalmazásának jelen esetre szóló Alaptörvénnyel való összhangja vizsgálata és értelmezése, annak hiányában foglalt állást a Kúria a jogsértésről”.
55. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapítottan állította a panaszos, hogy a támadott határozat – annak [74] bekezdésében adott indokolásából megállapíthatóan – jogkérdésben eltér a 3. referenciahatározattól. E körben kiegészítő érvként hivatkozott a Pécsi Ítélőtábla Pkf.VI.25.127/2018/2. (BDT 2018.3916.) számú határozatára, továbbá a PK vélemény 3. és 4. pontjára.
56. Idézte a 3. referenciahatározat [13] bekezdését, miszerint: „A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelemben megjelölt ok vagy okok keretei között bírálhatja felül, márpedig a Pp. 272. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemnek kell tartalmaznia a rendkívüli jogorvoslati kérelem indokainak az ismertetését, a félnek a megjelölt jogszabálysértéssel összefüggő jogi érvelését.”
57. Előadta, a támadott határozat [74] bekezdése szerint: „Az alperes sérelmezte a gondossági követelmény értékelésének elmaradását, illetve annak kirívóan okszerűtlen alkalmazását. E tárgyban a jogalkalmazási tévedés vagy hiba esetén az elvárhatósági mérce felállításának hiányát sérelmezte, különös jelentőséget tulajdonítva ennek az ügyvédi megbízási szerződések esetében. Bár a felülvizsgálati kérelem e körben részletes előadást tartalmaz, nem jelölte meg a jogerős ítélet által vétett anyagi jogszabálysértést, ezért e tárgyban a Kúria érdemben nem foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy jogszabályértelmezési probléma állt-e fenn, vagy nyilvánvaló jogszabálysértés történt-e.”
58. A panaszos hangsúlyozta: a felülvizsgálati kérelmében több jogszabálysértést is megjelölt, ennek során a kezelhetőség érdekében pontokba szedte a nagyobb témaköröket, az e pontokban tett előadásait keresztbe-hivatkozta. Az egyes pontokban előadottak kiegészítik egymást, azok logikai egységet képeznek a más pontokban tett hivatkozásokkal. Felülvizsgálati kérelme egységes egész volt. Kiemelte, hogy a gondossági követelmény megsértésével a felülvizsgálati kérelem VII. pontja foglalkozott, amelyben megjelölte az Ügyvédi tv. 23. §-át és a Ktv. 51. § (5), (6) bekezdését, valamint 53. § (3) bekezdését, továbbá felülvizsgálati kérelme megfelelt a PK vélemény hivatkozott pontjainak is.
59. Álláspontja szerint a támadott határozat a 3. referenciahatározathoz képest a jogszabálysértés megjelölése előírását egyrészt leszűkítette anyagi jogszabálysértésre, másrészt nem a felülvizsgálati kérelemben megjelöltként írta elő, hanem repetitív jelleggel a felülvizsgálati kérelem általa alkalmazott tagolása minden pontjában várta el annak megjelölését, azaz iratszerkesztési kérdéssé minősítette. A panaszos szerint ez az a jogkérdés, amiben a támadott határozat eltér a 3. referenciahatározattól.
60. Azzal is érvelt, hogy a PK vélemény szerint is jogszabályhelyet, nem pedig anyagi jogszabályhelyet kell megjelölni, másrészt az elkülönült jogszabálysértésenként a jogszabálysértést tartalmilag körülírni, az indokokat ismertetni, nem szükséges azonos jogszabálysértési hivatkozás esetén ismételten megjelölni a jogszabályhelyet, ha egyébként azonos jogszabálysértéshez több indokolás, több hivatkozás is tartozik. A felülvizsgálati kérelem kereszthivatkozható, az érvek és tartalmi előadás egymást kiegészíthetik, belső logikai rend állítható fel. Kizárólag az a követelmény, hogy minden megjelölt jogszabálysértéshez teljesüljön a jogszabályhely konkrét megjelölése, a jogsértés tartalmi körülírása, a hivatkozás ismertetése. Ehhez és a 3. referenciahatározatban írtakhoz képest szerinte a támadott határozat többletkövetelményt fogalmazott meg, szűkítette a felülvizsgálati kérelemmel szembeni formai és tartalmi előírások kereteit. Minderre tekintettel a támadott határozatban el kellett volna bírálni az általa a gondossági követelmény értékelése körében előadott hivatkozást is. A Kúria nem adta indokát a 3. referenciahatározattól való eltérésnek.
61. A felperes nyilatkozatában a jogegységi panasz elutasítását kérte.
62. Az alperesi beavatkozó nyilatkozatában egyetértett a jogegységi panaszban foglaltakkal.

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és annak jogi indokai

63. A jogegységi panasz nem alapos.
64. A Jogegységi Panasz Tanács mindenekelőtt a jogegységi panasz eljárás jogi természetét és annak kereteit rögzíti.
65. Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése értelmében a Kúria feladata, hogy biztosítsa a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A Jogegységi Panasz Tanács töretlen gyakorlata szerint a Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezést, elvi megállapítást („ratio decidendi”-t) az azonos ügyekben követi (Jpe.I.60.005/2021/5., Jpe.II.60.030/2022/8., Jpe.I.60.009/2023/22.). A jogegység olyan követelmény, amely alapján biztosítani kell, hogy a bíróságok a hasonló ügyeket azonos jogértelmezés mentén ítéljék meg. Ugyanannak a jogszabálynak ugyanolyan tények, körülmények mellett nem lehet többféle értelme, a széttartó joggyakorlat sérti a jogbiztonságot (Jpe.II.60.018/2022/6., Jpe.II.60.020/2022/7.).
66. A Jogegységi Panasz Tanács több döntésében kifejtette elvi éllel, hogy a jogegységi panasz eljárás a Bszi. külön szabályozásán alapuló, annak értelmében rendkívüli, a jogerő utáni, a jogegységet célzó sui generis eljárás, amely a jogrendszer belső koherenciájának megteremtését szolgálja; jogorvoslati eljárás ugyan, de nem a per folytatása. Nem jelentheti a felülvizsgálati eljárás megismétlését, az abban szereplő indokolás felülmérlegelését, nem működhet kvázi „szuper-felülvizsgálatként”. A jogegységi panasz eljárásban nincs lehetőség a jogerős ítéletben megállapított tényállás felülbírálatára, a bizonyítékok újbóli értékelésére vagy a jogegységi panasszal támadott kúriai határozat jogszerűségének átfogó, általános felülvizsgálatára, mint ahogy a jogerős másodfokú határozatban megfogalmazott jogi érvek érdemi értékelésére vagy annak vizsgálatára sem, hogy valamely jogi érvet a felülvizsgálati eljárásban a döntése meghozatalánál a Kúria mennyiben vett figyelembe és tett ezzel kapcsolatban eleget az indokolási kötelezettségének. A jogegységi panasz alapján a Kúria kizárólag azt vizsgálja, hogy a panasz előterjesztője által a jogegységi panasz beadványban megjelölt, közzétett kúriai határozatoktól való, a jogegységi panaszban állított eltérés bekövetkezett-e, és ha igen, az eltérés indokolt volt-e vagy sem. A Jogegységi Panasz Tanács a jogegységi panasz eljárás során a fél által megjelölt keretben, az általa hivatkozott eltérések tekintetében vizsgálja a panasz megalapozottságát (Jpe.I.60.011/2021/3., Jpe.I.60.005/2021/5., Jpe.I.60.035/2022/7., Jpe.I.60.041/2022/12., Jpe.I.60.009/2023/22.).
67. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján jogegységi panasznak van helye – a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével – a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1-je után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján jogegységi panasznak van helye akkor is, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tért el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor.
68. A panaszos mindhárom referenciahatározattal összefüggésben megjelölte jogegységi panasza alapjaként a Bszi. 41/B. § (2) bekezdését, továbbá a 2. referenciahatározat vonatkozásában a Bszi. 41/B. § (1) bekezdését is úgy, hogy utóbbi kapcsán beadványa semmilyen indokolást nem tartalmazott.
69. A panaszos e kettős hivatkozási alapjával összefüggésben a Jogegységi Panasz Tanács rámutat: a 2022. szeptember 1-jén kelt, 51. sorszámú felülvizsgálati kérelmében a panaszos nem hivatkozta a 2. referenciahatározatot a másodfokú bíróság érdemi határozatától jogkérdésben eltérőként, így nem áll fenn a jogegységi panasz előterjesztésének a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése szerinti alapja, amire figyelemmel ez a hivatkozás nem volt érdemben vizsgálható.
70. E körben a Jogegységi Panasz Tanács kitér arra is, hogy – amint arra Jpe.I.60.001/2023/9. számú határozatában ([24]) már rámutatott – a Bszi. 41/B. § (1), illetve (2) bekezdései rendelkezésének együttes alkalmazása logikailag kizárt: az (1) bekezdése akkor alkalmazható, ha a Kúria BHGY-ban közzétett határozatától már a jogerős határozatot hozó bíróság is eltért és ezt a Kúria a felülvizsgálati kérelem ellenére sem orvosolta, míg a (2) bekezdés akkor, ha kizárólag a Kúria tért el a korábban BHGY-ban közzétett határozatától a felülvizsgálati eljárás során, és erre értelemszerűen a panaszos megelőzőleg felülvizsgálati kérelmében nem tudott hivatkozni.
71. Mindebből következően mindhárom referenciahatározatra történt hivatkozás kizárólag a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján volt vizsgálható.
72. A jogegységi panasz érdemi vizsgálatánál először azt kell megállapítani, hogy a hivatkozott kúriai határozatok valóban összevethetők-e a jogegységi panasszal támadott kúriai határozattal. A jogegységi panaszban állított eltérés megjelölésének konkrétnak kell lennie, pontos jogértelmezésre vonatkozó álláspontnak kell ütköznie azonos jogértelmezésre vonatkozó állásponttal. A Jogegységi Panasz Tanács nem közzétett határozatokat vet össze, hanem jogértelmezést jogértelmezéssel (Jpe.I.60.009/2023/2. [40]).
73. A fentiek tükrében vizsgálva a panaszban előadottakat, és a támadott határozat panaszos által megjelölt indokolási részét összevetve a referenciahatározatok hivatkozott részeivel, a Jogegységi Panasz Tanács álláspontja a következő:
74. A támadott határozat [75] bekezdésében és az 1. referenciahatározat panaszos által megjelölt indokolási részében a Kúria egyaránt a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének alkalmazási körét – egyúttal korlátját – rögzítette; mindkét határozatában teljes mértékben egyezően arra mutatott rá, hogy az adott magatartás elvárható gondosság szerinti értékelése nem ténymegállapítási kérdés (nem ténykérdés), hanem anyagi jogi kérdés, amely az anyagi jog megsértése körében vizsgálható. Mindkét határozat egységes abban is, hogy emiatt nem tartotta a régi Pp. 206. § (1) bekezdése – mint felülvizsgálati hivatkozási alap – körében vizsgálhatónak a felvetett anyagi jogi kérdést.
75. A Jogegységi Panasz Tanács e körben rámutat: jogi következtetés eljárásjogi és anyagi jogi alapon (értelemben) egyaránt levonható tényekből. Míg azonban a megállapított (bizonyított) tényekből további tényekre való következtetés hibája annak logikátlan, iratellenes, nyilvánvalóan okszerűtlen volta miatt a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének a bizonyítékok értékelése/mérlegelése főszabálya megsértése (azaz a tényállás megállapítása) körében támadható, illetve értékelhető a felülvizsgálati eljárásban (és erre tekintettel ezen eljárási szabálysértésre hivatkozás alapján), addig a megállapított (bizonyított) tények alapján vont anyagi jogi következtetés már nem tényállási (nem ténymegállapítási) kérdés, hanem az adott (irányadónak tekintett) tényállás anyagi jogi jogszabályra vetített alkalmazásának (az anyagi jogi minősítés, jogkövetkezmények megállapításának) a kérdése, amelynek a felülvizsgálati eljárásban történő vizsgálata anyagi jogi jogszabálysértés állítása esetén, ahhoz kapcsolódóan lehetséges. Ehhez képest a panaszban megfogalmazottak nélkülözik e két esetkör – alapvetően eltérő felülvizsgálati jogi hivatkozást igénylő – megkülönböztetését.
76. A panaszos e panaszponttal összefüggésben teljes mértékben figyelmen kívül hagyta azt az alapvető eltérést a jogerős ítélet és a hivatkozott referenciahatározat között, hogy az elvárható gondosság követelményének megfelelő magatartást a Kúria az 1. referenciahatározat jogi indokolásában az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. § (3) bekezdése – mint anyagi jogi jogszabály – alapján vizsgálta és ítélte meg érdemben ([32]-[40]), amelynek megsértésére abban az ügyben kifejezetten hivatkozott a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél ([23]). Ehhez képest a támadott határozatot eredményező felülvizsgálati eljárásban előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az azt előterjesztő panaszos a gondossági követelmény anyagi jogi kérdése tekintetében megsértettként nem jelölt meg adekvát anyagi jogi jogszabályhelyet, ezáltal e kérdés érdemi vizsgálatától maga zárta el a felülvizsgálati eljárás során a Kúriát. Összevethető jogértelmezések hiányában – a fentebb kifejtettekre figyelemmel – nem volt megállapítható, hogy a támadott határozat jogkérdésben eltért volna az 1. referenciahatározattól.
77. A panaszos a 2. referenciahatározattal való összevetés körében azt sérelmezte, hogy a Kúria támadott határozatában nem végezte el a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság által megsértettként állított régi Pp. 253. § alkalmazásának „az Alaptörvénnyel való összhangban lévő vizsgálatát és értelmezését”.
78. A Jogegységi Panasz Tanács ezzel összefüggésben elsődlegesen azt rögzíti, hogy a panaszos által megfogalmazott felvetés nem jogkérdésben való eltérés állítása a támadott határozat és a 2. referenciahatározat között; a panaszos egy – általa szükségesnek vélt – vizsgálati módszer elmaradását hiányolta panaszában. A már kifejtettek szerint azonban a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapított jogegységi panaszban a panasz előterjesztőjének azt kell kimutatnia, hogy a támadott határozatban egy konkrét jogértelmezésre vonatkozóan adott álláspont ütközik az általa megjelölt referenciahatározatban ugyanezen jogértelmezésre vonatkozóan adott állásponttal. Támadott határozatában azonban a Kúria a jogszabályok (így a régi Pp. 253. §-a) Alaptörvénnyel összhangban történő értelmezése tekintetében nem foglalt el a 2. referenciahatározatban írtakhoz képest eltérő álláspontot, következésképpen nem értelmezhető a panasz e körben történő érdemi vizsgálatához megkövetelt álláspont-ütközés. Erre figyelemmel a támadott határozatnak a 2. referenciahatározattól jogkérdésben való eltérése érdemben nem volt vizsgálható, így az eltérés sem volt megállapítható.
79. A panaszos tévesen állított jogkérdésben való eltérést a támadott határozat [74] bekezdése és a 3. referenciahatározat [13] bekezdésének általa idézett utolsó mondata között.
80. A 3. referenciahatározat [13] bekezdésében a Kúria általános jelleggel rögzítette, hogy érdemben azokat a felülvizsgálati hivatkozásokat vizsgálhatta, amelyek esetében a régi Pp. 272. § (2) bekezdése által előírt tartalmi követelmények maradéktalanul teljesültek; e körben azt is – utalva a PK vélemény 4. pontjára –, hogy az egyéb hivatkozásokat figyelmen kívül hagyta. E referenciahatározat [13] bekezdésében a Kúria nem tért ki az anyagi jogi, illetve eljárásjogi szabálysértés megjelölésének kérdésére, azoknak a felülvizsgálati eljárásbeli jelentőségére. Általános jelleggel rögzítette, hogy „a félnek a megjelölt jogszabálysértéssel összefüggő jogi érvelését” kell előadnia felülvizsgálati kérelmében.
81. Ehhez képest támadott határozatának [74] bekezdésében a Kúria nem általában foglalt állást a felülvizsgálati kérelem tartalmát illetően, hanem egy konkrét, a panaszos felülvizsgálati kérelmében a szöveges indokolás oldaláról részletesen előadott jogszabálysértés érdemi vizsgálatának lehetőségét vizsgálta. A panaszos részletes felülvizsgálati előadása (szöveges indokai) alapján ugyanis – kettős hivatkozásként – beazonosítható volt a felülvizsgálat tárgyává tenni szándékozott kérdés annyiban, hogy az a gondossági követelmény értékelésének elmaradását, illetve annak kirívóan okszerűtlen alkalmazását sérelmezte. A gondossági követelmény a megbízási szerződés mint anyagi jogi jogintézmény fogalmi eleme, ennek megsértésére történt hivatkozásával a panaszos egyértelműen anyagi jogi jogszabálysértést állított, amelynek érdemi vizsgálatához azonban szükség lett volna a szöveges előadáshoz illeszkedő anyagi jogi jogszabályhely konkrét megjelölésére is. A panaszos által az e panaszpontban felhívott Ügyvédi tv. 23. §-a és a Ktv. 51. § (5), (6) bekezdése, valamint 53. § (3) bekezdése ezzel a felülvizsgálati hivatkozással nem volt adekvát, azok alapján a felülvizsgálat e körben nem volt elvégezhető.
82. A Kúria tehát támadott határozata [74] bekezdésében – a panaszos e körben kifejtett álláspontjától eltérően – nem szűkítette le anyagi jogi jogszabálysértésre a felülvizsgálati kérelemmel szemben a régi Pp. 272. § (2) bekezdésében előírt tartalmi követelményeket, hanem az adott ügyben előterjesztett felülvizsgálati kérelem érdemi vizsgálhatósága kérdésének körében aktualizálta (konkretizálta) a hiányolt jogi normát, megjelölve annak (anyagi) jogi természetét.
83. Mindebből következően – azonos jogértelmezés tekintetében eltérő (ütköző) álláspontok hiányában – eltérés sem volt megállapítható, ami nélkül a jogegységi panasz a 3. referenciahatározat tekintetében sem volt érdemben vizsgálható.
84. A kifejtettekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács azt állapította meg, hogy a panasszal támadott ítélet és a hivatkozott referenciahatározatok között a panaszos által felvetett jogkérdésekben eltérés nem állapítható meg, ezért a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján elutasította.

Elvi tartalom

85. A fél felülvizsgálati kérelme által meghatározott felülvizsgálati keretek határozzák meg, hogy az adott jogkérdés tekintetében a Kúria milyen mélységben foglalhat állást. Nem tekinthető jogkérdésben eltérésnek önmagában az, ha a felülvizsgálati eljárás adott korlátaihoz képest a Kúria az egyik ügyben részletesebben, a másik ügyben kevésbé részletesen fejti ki álláspontját azonos jogkérdést illetően.

Záró rész

86. A jogegységi panasz nem vezetett eredményre, ezért a Bszi. 41/C. § (2) bekezdésének megfelelően alkalmazott, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 82. §-a alapján a panaszos viseli a jelen eljárásban felmerült saját költségét, beleértve az általa lerótt eljárási illetéket is.
87. A Jogegységi Panasz Tanács következetes gyakorlata szerint (Jpe.I.60.005/2021/5., Jpe.I.60.055/2022/10., Jpe.I.60.009/2023/22.) a jogegységi panasz eljárásban is megilleti költségtérítés a panasz eljárásra okot nem adó felet. Erre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 41/C. § (2) bekezdésére figyelemmel, a Pp. 82. § (1) bekezdése és 83. § (1) bekezdése alapján rendelkezett a felperes kamarai jogtanácsos által ellátott jogi képviseletével felmerült költségének megfizetéséről, amelynek felszámított összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 4. § (1) bekezdés a) pontja folytán alkalmazandó 3. § (2) bekezdése alapján állapította meg, figyelemmel a jogegységi panasz eljárásban irányadó 23.763.221 forint összegű pertárgyértékre.
88. A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2024. szeptember 9.

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke,
Dr. Cseh Attila s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. bíró,
Dr. Bartkó Levente s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Darák Péter s.k. bíró,
Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró,
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró,
Dr. Farkas Attila s.k. bíró,
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Kovács András s.k. bíró,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró