Jpe.I.60.045/2022/8. számú határozat

A Kúria

Jogegységi Panasz Tanácsának

határozata

Az ügy száma: Jpe.I.60.045/2022/8.

A felperes: a felperes neve (a felperes címe)

A felperes képviselője: Kemenes Ügyvédi Iroda (a felperes képviselőjének címe, ügyintéző: dr. Kemenes Csaba ügyvéd)

Az alperesek:

az I. rendű alperes neve (az I. rendű alperes címe)
a II. rendű alperes neve (a II. rendű alperes címe)

Az alperesek képviselője: Dr. Incze András Péter ügyvéd (az alperesek képviselőjének címe)

A per tárgya: bíztatási kár megtérítése

A jogegységi panaszt benyújtó fél: az I. rendű alperes

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozatának száma: Gfv.VI.30.055/2022/14. számú ítélet

Rendelkező rész

A Kúria az I. rendű alperes jogegységi panaszát elutasítja.

Kötelezi az I. rendű alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 500.000 (ötszázezer) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

A jogegységi panasz elbírálása szempontjából irányadó tényállás

[1] A peres felek a 2013. évtől kezdődően tárgyalásokat folytattak egy – alapvetően a felperes ötleteire és tervére alapozott – carsharing projekt kidolgozása, megvalósíthatósága esetén pedig gazdasági társaság létrehozása és működtetése érdekében. A felperes 2012 októbere és 2015 októbere között munkaidejének jelentős részét az említett üzleti elképzelés megvalósítására fordította. A tervezett társaságot 2014. március 21-én végül egyszemélyes kft.-ként a II. rendű alperes alapította. Ezt követően a felek tárgyalásokat folytattak – továbbiak mellett – arról, hogy a felperes tulajdonában álló valamelyik gazdasági társaság jelképes összegért üzletrészt szerez a kft.-ben, erre azonban végül nem került sor.

A kereset és az alperesek védekezése

[2] A felperes harmadlagos keresetében (elsődleges, megbízási szerződés létrejöttének megállapítására és megbízási díj fizetésére irányuló, valamint másodlagos, üzletrész adásvételi szerződés létrejöttének megállapítására vonatkozó keresete elutasításának esetére) elsősorban a megszerezni remélt üzletrész értékéhez igazodóan 450 millió forint és késedelmi kamata, ennek alaptalansága esetén az elvégzett munkája ellenértékeként 296 millió forint és késedelmi kamata egyetemleges megfizetésére kérte az alperesek kötelezését a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 6. §-a alapján.

[3] Harmadlagos keresete indokául arra hivatkozott, hogy ha a bíróság nem állapítja meg a felek között a szerződés létrejöttét, lehetőség van a ráutaló magatartással okozott kár megtérítésére. Állította, hogy az alperesek az üzletrészre vonatkozó adásvételi szerződés megkötésével bíztatták, ennek reményében a megállapodás szerint elvégezte a munka rá eső részét, azonban az I. rendű alperes észszerű indok nélkül, önkényesen megtagadta az adásvételi szerződés aláírását, így végül tevékenysége ellenében semmiféle díjazásban nem részesült. Előadta, hogy három év alatt legalább heti 40 órát, így legalább 7400 órát dolgozott a projekten, végzettségét és szakértelmét a 40.000 forintos órabér tükrözi. Amennyiben az általa elvégzett munka ellenértéke pontosan nem számítható ki, a régi Ptk. 359. § (1) bekezdése szerint általános kártérítésként kérte az említett összegek megítélését.

[4] Az alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Tagadták, hogy hitegették volna a felperest. Azt nem vitatták, hogy egy előzetes megállapodás szerint a felperes 15% üzletrészt vásárolhatott, de a II. rendű alperes végül bizalomvesztés miatt zárkózott el az adásvételi szerződés megkötésétől. A követelt összeget illetően kétségbe vonták, hogy a felperes az általa állított óraszámot fordította volna a projekt beindítására. Ez tételesen nem bizonyított, számos anyagot nem is a felperes készített el, és kizárt, hogy a felperes az általa elismerten végzett egyéb tevékenységek mellett ennyit dolgozott volna a kft. érdekében. A 40.000 forintos órabért irreálisnak tartották.

Az első- és a másodfokú bíróság ítélete

[5] Az elsőfokú bíróság – megismételt eljárás eredményeként meghozott – ítéletével a keresetet elutasította. A harmadlagos keresetet jogalap hiányában találta alaptalannak, ezért a követelés összegére vonatkozó, a felperes által indítványozott szakértői bizonyítást – mint szükségtelent – mellőzte. Rámutatott, hogy nem szakkérdés, hanem ténykérdés, hogy a felperes pontosan mennyi munkát végzett.

[6] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság 4.Pf.20.037/2021/8. számú ítéletével részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és – részben helyt adva a harmadlagos keresetnek – az I. rendű alperest 100 millió forint bíztatási kár megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[7] Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmét elbíráló Kúria Gfv.VI.30.231/2021/5. számú végzésével a jogerős ítélet támadott részét – elsősorban az indokolási kötelezettség megsértése miatt – hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította. Előírta, hogy a másodfokú bíróság vizsgálja a régi Ptk. 6. §-a alkalmazásának – az önhiba hiányán kívül további – feltételeit, különösen a károsulti magatartással összefüggően bekövetkező károsodást, továbbá egyértelműen határozza meg a bíztatási kár megítélésének alapjául szolgáló károsulti magatartást, a kár mértékét és összegét.

[8] A másodfokú bíróság a megismételt eljárásban kihirdetett 4.Pf.20.757/2021/7. számú ítéletével részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és az I. rendű alperest 100 millió forint megfizetésére kötelezte. Indokai szerint a carsharing tevékenységet végző cég a felperes ötletére alapozva jött létre, a projekt megvalósulása érdekében a felperes dolgozta ki a koncepciót, az üzleti tervet, és eljárt annak megvalósulása érdekében, üzleti tárgyalásokat folytatott, a megalakult céget is képviselte, így működőképessé téve azt. A projekt részét képező klaszter létrehozása és működése is a felperes tevékenységének köszönhető. A cég jelenleg is folytatja a tevékenységét, azonban üzleti eredményéből a felperes nem részesedik. Hangsúlyozta a másodfokú bíróság, hogy a kár összege szakértői módszerekkel nem állapítható meg, a tevékenység egyedisége, innovatív jellege miatt pontosan nem számítható ki, ezért a régi Ptk. 359. §-ának alkalmazásával általános kártérítést alkalmazott. Az általános kártérítés mértékének meghatározásakor a másodfokú bíróság különös súllyal értékelte, hogy a felperes üzleti ötletet bocsátott rendelkezésre, amelynek magyarországi megvalósításában aktívan részt vett, kidolgozta az üzleti modellt, amely ténylegesen működőképesnek bizonyult.

[9] A másodfokú bíróság határozata ellen az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben állította, hogy a felperes kifejezetten veszteséges üzleti modellt dolgozott ki. Okfejtése szerint a másodfokú bíróság eljárási szabálysértéseket követett el, és nem folytatta le a bizonyítást arra, hogy a felperes ténylegesen milyen munkákat, milyen mennyiségben végzett, amely nélkül általános kártérítés megállapításának sincs helye. A felperes tevékenysége tanúkkal és okiratokkal bizonyítható lenne, bizonyítási indítványaikat elő is terjesztették, azonban az elsőfokú bíróság szükségtelennek találta a bizonyítást, a másodfokú bíróság pedig nem adott a magyarázatot arra, hogy a bizonyítást miért mellőzte.

[10] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

[11] A Kúria Gfv.VI.30.055/2022/14. számú határozatában a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.  Döntését azzal indokolta, hogy a másodfokú eljárásban nem állapítható meg súlyos, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés. Az ügy érdemét illetően egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy a felperes és az I. rendű alperes kapcsolatának felvételekor a carsharing még nem volt ismert, főleg nem volt kidolgozott, működőképes tevékenység Magyarországon, így a tevékenység beindítása nem csupán a társaság – mint szervezeti keret – megteremtését igényelte, hanem az üzleti elgondolás kidolgozását, a működés feltételeinek megteremtését is. Ezt a tevékenységet igen jelentős mértékben a felperes végezte, speciális és szerteágazó, innovatív, egyedi tevékenységet ellátva. A felperes kidolgozta a koncepciót, az üzleti tervet, eljárt a megvalósulás érdekében, üzleti tárgyalásokat folytatott, képviselte a megalakult céget, így működőképessé téve azt.

[12] A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban is, hogy részben a perbeli időszak hossza, részben a kifejtett tevékenység jellege, részben pedig az időmúlás miatt nem lehet napokra lebontva megállapítani a felperes által elvégzett tevékenységet. Hangsúlyozta a Kúria, hogy az elsőfokú bíróság széleskörű tanúbizonyítást folytatott le, a felperes számos okiratot csatolt, a további bizonyítás valóban nem volt szükséges. Kiemelte a Kúria, hogy az I. rendű alperes sem vitatta, hogy a felperes jelentős munkát végzett, csak annak konkrétabb bemutatását várta volna el a felperestől. A tényállás megállapítása kapcsán a Kúria nem talált sem okot, sem eljárási lehetőséget a másodfokú bíróság mérlegelésének „felülmérlegelésére”.

[13] A Kúria úgy ítélte meg, hogy bár a másodfokú bíróság helytálló kiindulópontja szerint a felperes a kft.-ben megszerezhető üzletrész reményében fejtette ki a tevekénységét, a felperest azáltal érte kár, hogy a perbeli időszakban tehetségét nem kamatoztathatta máshol, munkaerejét nem tudta más tevékenység elvégzésére hasznosítani, így őt az I. rendű alperes szándékos magatartásával összefüggésben ért kár az általa kifejtett tevékenység értékében határozható meg.

[14] A kár mértékét illetően a Kúria is alkalmazhatónak tartotta a régi Ptk. 359. §-át, és utalt arra: nem annak van jelentősége, hogy a kft. nyereségesen működik-e, mert a felperes kára az elvégzett munkájának a piacon elérhető értéke, amely tekintetében megvalósultak az általános kártérítés megítélésének feltételei. Ennek oka egyrészt az, hogy a felperes tevékenysége nem határozható meg egzakt módon (munkaóra és óradíj alapján), másrészt a jogerős ítélet indokai szerint a tevékenység innovatív, sokrétű, összetett, az alapötletet is magába foglaló, több szakmát felölelő és speciális tudást igénylő volt, amelynek eredményeként egy addig Magyarországon még nem gyakorolt tevékenységgel lépett piacra a kft. A felperes elmaradt jövedelme ezért nem számítható ki összehasonlításra alkalmas adatokkal összevetés útján, és nem határozható meg szakértői módszerekkel.

[15] Kitért a Kúria arra is, hogy az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként nem hivatkozott a polgári perrendtartásról szóló, a per eldöntésére még irányadó, 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 177. § (1) bekezdésére, ezért – a régi Pp. 272. § (2) bekezdésének, valamint az azt értelmező 1/2016. (II. 15.) PK vélemény alapján kialakult következetes gyakorlatnak megfelelően – nem vizsgálhatta a szakértői bizonyítás szükségességét.

[16] A Kúria nem látott alapot az általános kártérítés összegének „felülmérlegelésére” sem, figyelemmel a keresetben igényelt és a megítélt összegekre, valamint arra, hogy az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében a kereset jogalapját már nem vitatta, továbbá nem vonta kétségbe a felperes munkavégzését sem, csak annak egyes elemeit és a mértékét támadta.

A jogegységi panasz és az ellenérdekű fél nyilatkozata

[17] A Kúria Gfv.VI.30.055/2022/14. számú határozata ellen – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (2) bekezdése alapján – az I. rendű alperes jogegységi panaszt terjesztett elő.

[18] Álláspontja szerint a támadott határozat jogkérdésben eltér a Kúria – BHGY-ben közzétett – Pfv.III.21.760/2019/11., Pfv.V.21.479/2019/7., Pfv.I.21.474/2011/10., Pfv.I.21.347/2011/11. és Gfv.VII.30.181/2012/9. számú határozataiban foglaltaktól.

[19] Azzal érvelt, hogy a beadványában felsorolt kúriai határozatoknak és a PK 49. számú állásfoglalásnak megfelelően a kár mértékének megállapításához a bíróságnak le kell folytatnia minden rendelkezésre álló és célravezető bizonyítást. Hangsúlyozta, hogy nem „felülmérlegelést” szeretne elérni, hanem lehetőséget állításainak bizonyítására. Tisztázni kellett volna (tanúk meghallgatásával és okiratokkal) a ténylegesen elvégzett munkát és annak mennyiségét, a ténylegesen elvégzett munka elkülönítését a saját üzleti kockázat terhére végzett – azon túlmutató – feladatoktól, majd ezt követően meg kellett volna határozni a ténylegesen elvégzett és az előzőek szerint elkülönített feladatok értékét. Az elsőfokon eljárt bíróság – a jogalap kérdésében elfoglalt eltérő álláspontja miatt – szükségtelennek tartotta a bizonyítást, a másodfokú bíróság és a Kúria pedig indokolatlanul és jogsértő módon mellőzte azt, emiatt a tényállás téves: 2012 októbere és 2013 júniusa között fel sem merült az, hogy a felperes bármit is az I. rendű alperes „bíztatása” alapján csináljon. Tisztázni lehetett volna, hogy a felsorolt tevékenységeket nem a felperes végezte el, az e-mailek egy része pedig független a perbeli projekttől. Mivel a felperes 2013 decembere előtt a saját kockázatára tevékenykedett, ezeket a tevékenységeket el kellett volna különíteni.

[20] További indokai szerint a mérlegeléssel megállapított 100 millió forint összegű kártérítés nyilvánvalóan iratellenes alapokon nyugszik. A tényállás a kártérítés mértéke tekintetében okszerűtlen és lényeges logikai ellentmondásokat tartalmaz, mert csak 2013 júniusában ismerték meg egymást és 2013 decemberére mindössze egy 19 oldalas anyag készült el, így csak ezt követően kezdődhetett el bármilyen felperesi tevékenység. Aránytalan a megítélt összeg amiatt is, mert az I. rendű alperes ígérete egy 75.000 forint értékű üzletrészre vonatkozott. Összehasonlítás hiányában nem ismert, hogy milyen tevékenység eredményeként lehet három év alatt 100 millió forintot keresni, mindemellett a cég nem nyereséget, hanem veszteséget termel.

[21] A felperes elsődlegesen a jogegységi panasz elutasítását, másodlagosan a Kúria támadott határozatának hatályban tartását, mindkét esetben a jelen eljárásban felmerült költségének megtérítését kérte. Elsődleges kérelme indokául előadta, hogy a jogegységi panasz tartalmi hiányban szenved: az I. rendű alperes pontatlanul hivatkozott a Bszi. vonatkozó rendelkezésére, a felsorolt eseti döntésekben pedig nem mutatott be a Kúria közzétett ítéleteinek gyakorlatától eltérő jogkérdést, kizárólag a bizonyítékok értékelését sérelmezte, azonban a jogegységi panasz eljárás nem tekinthető „második felülvizsgálatnak”. Másodlagos kérelme kapcsán hangsúlyozta, hogy a bizonyítási eljárás és a bizonyítékok értékelése során nem történt eljárási szabálysértés, a Kúria az általános kártérítés alkalmazásakor sem tért el a közzétett ítélkezési gyakorlattól.

A Jogegységi Panasz Tanács döntése és annak indokai

[22] A felperes – a jogegységi panaszban foglaltakra tett – nyilatkozatának indokai kapcsán előre bocsátja a Kúria, hogy az I. rendű alperes jogegységi panaszbeadványában (annak első oldalán, a Kúriához intézett kérelme harmadik bekezdésében) valóban pontatlanul jelölte meg az alkalmazni kért jogkövetkezmény jogszabályi alapját: a Bszi. 41/D. § (1) bekezdésének c) pontja helyett a Bszi. 41/D. § c) pontjára hivatkozott. Tekintettel azonban arra, hogy ezt a hiányosságot a Bszi. 41/C. § (6) bekezdése nem említi a jogegységi panasz visszautasításának okai között, önmagában ez a pontatlanság nem eredményezheti a jogegységi panasz visszautasítását.

[23] A Kúria az ekként befogadott jogegységi panaszt érdemben vizsgálta, azonban nem találta alaposnak.

[24] Az I. rendű alperes a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapította jogegységi panaszát, amely rendelkezés szerint: jogegységi panasznak van helye akkor is, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésére az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor.

[25] A jelen határozat [17]-[20] pontjai szerint az I. rendű alperes jogegységi panaszában öt, közzétett kúriai határozatot sorolt fel és előadta, hogy az e határozatokban kifejtett állásponttal ellentétben a jogegységi panasszal támadott határozat meghozatalát megelőzően nem folytatták le a rendelkezésre álló és célravezető bizonyítást a „kár felderítése” érdekében a felperes ténylegesen elvégzett tevékenységének mennyiségére és minőségére, emiatt a tényállás megalapozatlan és téves, emellett a kár mértéke eltúlzott, okszerűtlen és logikátlan mérlegelésen alapul.

[26] Elöljáróban hangsúlyozza a Kúria, hogy az I. rendű alperes a felülvizsgálati kérelmében nem vitatta a perben részben alaposnak talált harmadlagos kereset jogalapját, ezért ezzel a kérdéssel a Kúria ítélkező tanácsa már a felülvizsgálati eljárásban sem foglalkozhatott, és melynek következtében a harmadlagos kereset jogalapjának fennállása a jogegységi panasz eljárás során sem képezhette a vizsgálat tárgyát.

[27] Az I. rendű alperes jogegységi panaszában felsorolt határozatok mindegyikének meghozatala során felmerült a régi Ptk. 359. §-a szerinti „általános kártérítés” jogintézménye, amelyet a Kúria ítélkező tanácsa is alkalmazott, azonban nem állapítható meg a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésében – a jogegységi panasz érdemi elbírálásának feltételeként – előírt jogkérdésben való eltérés.

[28] A panaszbeadványban felsorolt határozatok indokolása – a perbelitől teljes mértékben eltérő tényállások mellett – a PK 49. számú állásfoglalásban foglaltakkal egyezően annak szükségességét hangsúlyozta, hogy „minden esetben gondosan vizsgálni kell a bíróságnak, hogy az általános kártérítés megítélhetőségének fennáll-e az a feltétele, hogy a kár mértéke pontosan nem számítható ki. Pusztán azért, mert a kár mértékének megállapítása terjedelmesebb bizonyítást kíván, nincs helye az általános kártérítés megítélésének. Ilyenkor a bizonyítást le kell folytatni, és a kár mértékét fel kell deríteni.”

[29] Hangsúlyozza a Jogegységi Panasz Tanács: annak eldöntése, hogy a bíróság elrendeli-e a bizonyítást és milyen körben, a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő szabad bírói mérlegelés körébe tartozó kérdés: azt, hogy a tényállás megállapításához szükséges-e és egyáltalán lehetséges-e a bizonyítás, illetve az általános kártérítés jogintézménye alkalmazható-e, a bíróságoknak mindig az adott körülmények között kell vizsgálat tárgyává tennie. A bizonyítást a döntéshez szükséges mértékben kell lefolytatni, nem feltétlenül kell kimeríteni a bizonyítási indítványok és lehetőségek teljes körét. Ha a további bizonyítástól nem várható eredmény (mert például a kár összege egzakt módon ennek eredményeként sem határozható meg), okszerű, ha a bíróság a további bizonyítást nem tekinti szükségesnek.

[30] A jogegységi panaszbeadvány 2.a. pontjában külön kiemelt Pfv.III.21.760/2019/11. számú határozat [55] pontja – a jogegységi panaszban kifejtettekkel szemben – azt tartalmazza, hogy előfordulhat, „hogy már előre teljesen nyilvánvaló: semmiféle bizonyítás nem vezet eredményre, és nem alkalmas a kár mértékének megállapítására”. Ezzel a jogértelmezéssel nem áll ellentétben a jogegységi panasszal támadott határozat, amelynek [56] pontja kitért rá: „a felperesi munkatevékenység sem határozható meg egzaktan (munkaóra és óradíj alapján), hogy az jelen esetben a felperes elmaradt jövedelmének kiszámítása … összehasonlításra alkalmas adatokkal való összevetése útján vagy bizonyítása szakértői módszerrel (ilyen adatok hiányában) eleve eredménytelennek mutatkozik”.

[31] A Kúria ítélkező tanácsa tehát – egyetértve a másodfokon eljárt bírósággal – úgy ítélte meg, hogy az adott esetben rendelkezésre állnak a döntéshez szükséges bizonyítékok, mivel az elsőfokú bíróság lefolytatta a tényállás megállapításához szükséges tanúbizonyítást és beszerezte a releváns okiratokat. Határozatában kellő indokát adta annak is, hogy a felajánlott további bizonyítás lefolytatása nem lett volna célravezető, mert a felperes speciális tevékenységére tekintettel a kár pontos összegét további bizonyítékok beszerzése esetén sem lehetne pontosan megállapítani. Mivel a bizonyítás szükségessége és lehetősége mindig az adott körülmények függvénye, a jogegységi panasszal támadott határozat a bizonyítási eljárást illetően nem áll ellentétben a panaszbeadványban ellentétesként megjelölt határozatokkal. A kifejtettekre figyelemmel csupán megjegyzi a Kúria, hogy a jogegységi panasszal támadott határozat indokolásának [56] pontja szerint az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozott a régi Pp. 177. § (1) bekezdésére, melynek következtében – a felülvizsgálati eljárás korlátai miatt – már a felülvizsgálati eljárás tárgyát sem képezhette annak vizsgálata, hogy szükséges-e a szakértői bizonyítás.

[32] A Kúria a jogegységi panasszal támadott határozatában – e vonatkozásban is egyetértve a másodfokon eljárt bírósággal – éppen amiatt tartotta célszerűnek a régi Ptk. 359. §-a szerinti általános kártérítés alkalmazását, mert a kár mértéke sem számítható ki pontosan. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria nem amiatt tartotta fenn hatályában a másodfokú bíróság általános kártérítésre vonatkozó rendelkezését, mert ezzel akarta elkerülni a terjedelmes bizonyítást, hanem azért, mert a kár pontos mértékét a további bizonyítékok beszerzése útján sem lehetett volna meghatározni.

[33] A kár összegének megállapítását illetően helytállóan mutatott rá a Kúria felülvizsgálati határozatában, hogy a másodfokú bíróság okszerűen, súlyuknak megfelelően értékelte a rendelkezésre álló adatokat és körülményeket, ezek között elsősorban a felperes által végzett tevékenység innovatív, egyedülálló, speciális jellegét, és a rendelkezésére álló bizonyítási anyag alapján – a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében biztosított mérlegelési jogkörében – határozta meg a kár mértékét. A Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdéseinek megfelelően a jogegységi panasz eljárás célja a jogkérdésben való eltéréssel okozott sérelmek kiküszöbölése, ezért a jogegységi panasz eljárásban a bizonyítékok újabb összevetésére, a kár mértékének újabb megállapítására nincsen lehetőség.

[34] A kifejtettek szerint nem állapítható meg, hogy a jogegységi panasszal támadott határozat jogkérdésben eltérne a Kúria jogegységi panaszban felsorolt, közzétett határozataitól. Mindezek miatt a Kúria Gfv.VI.30.055/2022/14. számú ítéletével szemben benyújtott jogegységi panasz alaptalannak bizonyult, ezért azt a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján elutasította.

Záró rész

[35] Az I. rendű alperes jogegységi panasza nem vezetett eredményre, ezért a Bszi.41/C. § (2) bekezdésének megfelelően alkalmazott a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 82. §-a alapján – figyelemmel a Bszi. 41/C. § (4) bekezdésére is – viseli a jelen eljárásban felmerült saját költségét és az általa megfizetett illetéket, emellett köteles megfizetni a felperesnek a nyilatkozattétele kapcsán felmerült ügyvédi költségét. A Jogegységi Panasz Tanács az ügyvédi költség összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (2) bekezdésének alkalmazásával, a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenység arányában határozta meg.

[36] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2023. január 16.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Harter Mária s.k. előadó bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. bíró,
Dr. Bartal Géza s.k. bíró,
Dr. Bartkó Levente s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Darák Péter s.k. bíró,
Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró,
Dr. Döme Attila s.k. bíró,
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró,
Dr. Fekete Ildikó s.k. bíró,
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Hajnal Péter s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Kovács András s.k. bíró,
Dr. Kovács Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró,
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró