Jpe.I.60.043/2025/8. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Tanácsának 
határozata

Az ügy száma: Jpe.I.60.043/2025/8.

A felperes: a felperes neve 
                   (a felperes címe)

Az alperes: az alperes neve 
                   (az alperes címe)

Az alperes képviselője: Kálóczi, Petrovics és Marofka Ügyvédi Iroda 
                                      (az alperes képviselőjének címe 
                                      eljáró ügyvéd: Dr. Petrovics Bálint)

A per tárgya: végrehajtás korlátozása

A jogegységi panaszt benyújtó fél: az alperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma: 
                                                     Pfv.20.292/2025/3. számú végzés

Rendelkező rész

A Kúria az alperes jogegységi panaszát elutasítja.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

  1. Az Egri Járásbíróság a 6.P.20.112/2018/17. számú jogerős ítéletével kötelezte a felperest kölcsönszerződéses jogviszonyból eredő 2.557.869 forint követelés és járulékai megfizetésére. Az alperes által a jogerős ítélet alapján indított végrehajtás folyamatban van.
  2. A felperes módosított keresetében a végrehajtás korlátozását kérte, az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, ügyvédi munkadíjjal kapcsolatos perköltségét 330.000 forint + áfa összegben számította fel.
  3. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felperest 127.000 forint ügyvédi munkadíjból álló perköltség megfizetésére. A perköltség összegét a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 82. § (2) és (3) bekezdése alapján a felszámítás és az ahhoz csatolt okiratok alapulvételével határozta meg. Az alperes által felszámított perköltséget a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. § (6) bekezdése alapján mérsékelte, mert álláspontja szerint az alperes által előterjesztett költségigénnyel szemben az ügyiratok áttanulmányozásáért, a végrehajtási eljárásban tett alperesi nyilatkozat és az elsőfokú eljárásban előterjesztett ellenkérelem megszerkesztésért 100.000 forint + áfa ügyvédi munkadíj áll arányban.
  4. Az elsőfokú ítélet perköltség fizetésről szóló rendelkezése ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, annak megváltoztatását és az általa felszámított teljes ügyvédi munkadíj perköltségként való megállapítását kérte.
  5. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
  6. Kiemelte: az elsőfokú ítélet indokolása tartalmazza, hogy az elsőfokú bíróság a kifejtett munkával arányban állóan határozta meg a munkadíjat. Az IM rendelet megbízási díj esetén is biztosítja a munkadíj összegének mérséklését, ha az nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. Az elsőfokú bíróság meghatározta, hogy mely jogi képviselői tevékenységeket értékelt a díj összegének meghatározása során.
  7. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fellebbezésben részletesen ismertetett előzményi perek tanulmányozásának ténye az ellenkérelemben foglalt utalásokból nem igazolt. Az alperes csupán az Egri Járásbíróság 6.P.20.112/2018/17. számú jogerős ítéletét jelölte meg a végrehajtás alapjaként anélkül, hogy bármely peradatra hivatkozott volna. Mindebből a nagy terjedelmű felkészülés nem igazolt és arra nem is volt szükség. A Pp. 528. § (1) bekezdése szerint a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben a felperes nem hivatkozhat olyan tényre, amelyre lehetősége lett volna hivatkozni a végrehajtás alapjául szolgáló határozat meghozatalát megelőző eljárásban, azaz a megelőző perben.
  8. Kiemelte: a Pp. 528. §-a értelmezendő jogkérdést nem vet fel, ahhoz változó joggyakorlat nem köthető, ezért az alperes alaptalanul hivatkozott az irányadó gyakorlat tanulmányozásának szükségességére, különös tekintettel arra is, hogy az alperes jogi képviselője követeléskezelő jogi személy meghatalmazottjaként nagy gyakorlattal rendelkezik a hasonló tárgyú perek vitelében.
  9. Kitért arra is, hogy az alperes ellenkérelme összesen kettő oldal terjedelmű, amelyből az ún. fejrész, a felperes keresetének rövid ismertetése mellett az érdemi védekezés négy rövid bekezdés, a beadvány második oldalán csak a képviselet ellátásával és a felszámított munkadíjjal kapcsolatos nyilatkozat szerepelt. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy a tömör tényekre szorítkozó ellenkérelem elkészítéséhez szükséges felkészülés munkaidő igényességével arányban áll az elsőfokú bíróság által meghatározott munkadíj.
  10. Rámutatott továbbá, hogy az elsőfokú bíróság nem tért el a Kúria Pfv.20.887/2023/6. számú ítéletében (a továbbiakban: referenciahatározat1.) foglaltaktól sem, megjelölte ugyanis, hogy mely, a jogi képviselő által kifejtett tevékenységeket értékelte a munkadíj meghatározása során, indokolási kötelezettségének eleget téve. Utalt arra is, hogy a megbízási díj iránti igényét – a Kúria hivatkozott döntésében foglaltakkal ellentétben – az alperes nem munkaóra megjelöléssel terjesztette elő, ezért az elsőfokú bíróságnak az óradíj meghatározása során nem kellett részleteznie azt, hogy a felszámított munkaórákat mennyiben és milyen okból mérsékelte.
  11. Felülvizsgálati kérelmében az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen a felperes marasztalását kérte a felszámított perköltségében; másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 346. § (5) bekezdését, az IM rendelet 2. § (2) bekezdését és Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás elvét, továbbá jogkérdésben eltért a referenciahatározat1.-től. Felülvizsgálati kérelmével együtt a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet is előterjesztett, amelyet a Pp. 409. § (3) bekezdésére alapított arra hivatkozással, hogy a jogerős ítélet jogkérdésben eltér a referenciahatározat1.-től. A hivatkozott jogszabálysértéseket a felülvizsgálati kérelmével egyezően jelölte meg.
  12. Előadta, hogy az elsőfokú eljárásban perköltségként felszámított 330.000 forint + áfa jogi képviselői munkadíj két tételből állt: egyrészről a megelőző eljárások áttanulmányozásáért 150.000 forint + áfa, másrészről a jogi álláspont kialakításáért, az ellenkérelem benyújtásáért 180.000 forint + áfa összegből. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok az első tétel megfizetésére azért nem kötelezték a felperest, mert álláspontjuk szerint az nem történt meg, míg a második tételt 100.000 forint + áfa összegben tartották indokoltnak.
  13. Hangsúlyozta: ezzel szemben a referenciahatározat1. indokolásának [47] bekezdése szerint perköltségként elismerendő annak az ügyvédi munkának az ellenértéke is, amely a felek között ugyanezen követeléssel kapcsolatban lefolytatott két peres eljárás teljes iratanyagának áttanulmányozása és az alkalmazandó jogszabályhoz kapcsolódó bírói gyakorlat áttekintése, megismerése folytán merült fel. Továbbá a másodfokú bíróság a jogerős ítélet indokolásának [21] bekezdésében azt fejtette ki, hogy a hivatkozott döntés a megbízási díj óradíj alapú felszámításán alapuló jogkérdést vizsgálta, az alperes pedig nem munkaóra megjelölésével terjesztette elő igényét, ezért a Kúria döntése nem is irányadó a perben. A Kúria azonban – álláspontja szerint – a referenciahatározat1. indokolásának [55] bekezdésében ezzel ellentétesen foglalt állást: az abban kifejtettek nem csupán az óradíj alapú, hanem az egyösszegben felszámított munkadíj mérséklése esetén is alkalmazandók, és az utóbbi esetben is fennáll a mérséklés indokolásának kötelezettsége.
  14. Érvelése szerint a jogerős ítélet a felszámított munkadíj mérséklésének indokai körében is eltér a referenciahatározat1. indokolásának [55] bekezdésétől. A felülvizsgálattal támadott jogerős ítélet szerint ugyanis az elsőfokú bíróság megjelölte, hogy a jogi képviselő által kifejtett mely tevékenységet értékelte a munkadíj meghatározása során. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság egyáltalán nem tett eleget indokolási kötelezettségének, mindössze arra hivatkozott, hogy azért mérsékelte a munkadíjat, mert az nem állt arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel, érdemi indokolást nem adott. A jogerős ítélet indokolása pedig sem a megelőző peres iratanyagok áttanulmányozása, sem az ellenkérelem előterjesztése körében felszámított munkadíj vonatkozásában nem tartalmaz a Kúria által megkívánt, az adott ügy konkrét peradatain alapuló, tartalmi elemzéssel részletesen alátámasztott indokolást, csak konkrétumok nélküli általánosítást.
  15. Kifogásolta azt is, a másodfokú bíróság indokolásából nem derül ki, milyen okból nem illeti meg a felszámított díjazás a jogi képviselőjét és az sem, hogy miért nem volt szükséges a megelőző eljárás iratainak és az alkalmazott jogszabályhoz kapcsolódó bírói gyakorlatnak a tanulmányozása. Annak sem adta indokát, hogy miért nem arányos az ezen két tevékenységért felszámított munkadíj, illetve miért éppen 100.000 forint + áfa munkadíjat tartott megfelelőnek. Álláspontja szerint ezért a jogerős ítélet a referenciahatározat1. indokolásának [55] és [56] bekezdésében foglaltaktól eltér.
  16. Megítélése szerint a másodfokú bíróságnak az ellenkérelem terjedelmére alapított mérséklés körében kifejtett érvei is ellentétesek a referenciahatározat1. [45] bekezdésében írtakkal, a jogerős ítélet szerint ugyanis részben az ellenkérelem terjedelmére alapította a munkadíj mérséklését.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

  1. A Kúria a Pfv.20.292/2025/3. számú végzésében (a továbbiakban: támadott határozat) a felülvizsgálatot megtagadta.
  2. Határozatának a jogegységi panasz szempontjából releváns indokolása szerint az alperes jogkérdésként az IM rendelet 2. § (2) bekezdésének és a Pp. 346. § (5) bekezdésének értelmezését jelölte meg és állította, hogy az ügyvédi munkadíjban felszámított felkészülési idő ellenértékének figyelembevétele, a hivatkozott kúriai határozat jelen ügyben való alkalmazhatósága, a munkadíjmérséklés indokolásának szabályai, valamint a beadvány terjedelmére alapított ügyvédi munkadíjmérséklés kérdésében a jogerős ítélet eltér a referenciahatározat1.-től, az indokolási kötelezettség megsértése körében utalt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelményére.
  3. Az ügyazonosság vizsgálata körében rámutatott: a Kúria a referenciahatározat1.-ben vizsgálta, hogy az adott ügyben az elsőfokú perköltség összegét megváltoztató részében a másodfokú bíróság eleget tett-e a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésében és az IM rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt aránytalansági vizsgálatnak és indokolási kötelezettségének. Elemezte, hogy milyen tevékenységek vehetők figyelembe az ügyvédi munkadíj megállapítása során, kifejtette, hogy a munkadíj mérséklése során milyen szempontok szerint kell eljárni és ebben az esetben az indokolási kötelezettség milyen körülmények értékelésére terjed ki. Úgy ítélte meg, hogy az eltérés vizsgálata szempontjából szükséges ügyazonosság (a releváns tények lényegi hasonlósága és az alkalmazott anyagi jogi szabály egyezősége) fennáll, így a jogerős ítélet és a referenciahatározat1. összevetésére lehetőség van. Az alperes egyes hivatkozásai tekintetében álláspontja az alábbi volt.
  4. Az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az eljárt bíróságok nem vették figyelembe a felkészülési idő munkadíj igényét. Az elsőfokú bíróság az ügyiratok áttanulmányozására fordított felkészülési időt értékelte a munkadíj megállapítása során, a végrehajtási eljárásban tett nyilatkozat és az ellenkérelem előterjesztése mellett. E három tevékenység alapján határozta meg az alperes ügyvédi munkadíját. A másodfokú bíróság szerint a fellebbezésben foglaltakkal ellentétben a felkészülési idő körében további tevékenységek – mint az előzményi perek és az irányadó gyakorlat tanulmányozása – azért nem vehető figyelembe, mert azok az ellenkérelemben foglalt utalások alapján sem igazoltak, sem szükségesek nem voltak. Az eljárt bíróságok a referenciahatározat1. [47] bekezdésének megfelelően értékelték, hogy az alperes jogi képviselőjének konkrétan mely eljárási cselekményei voltak a perrel szorosan összefüggőek és szükségesek. A másodfokú bíróság a jogerős ítéletben indokát adta annak is, hogy mely cselekményeket, milyen okból nem tartott szükségesnek és igazoltnak.
  5. Alaptalanul hivatkozott az alperes arra is, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint a referenciahatározat1. nem alkalmazható az eljárásban. A másodfokú bíróság ilyen megállapítást nem tett, csupán arra utalt, hogy mivel az alperes nem munkaóra megjelöléssel terjesztette elő a díjigényét, az elsőfokú bíróságnak nem kellett részleteznie, a felszámított munkaórákat mennyiben és milyen okból mérsékelte.
  6. Nem tartotta helytállónak az alperes azon hivatkozását sem, hogy az eljárt bíróság nem adta indokát a munkadíj mérséklésének. A referenciahatározat1. indokolásának [55] bekezdése szerint a felszámított perköltség mérséklésénél az indokolási kötelezettség azt jelenti, hogy a bíróságnak az adott ügy konkrét peradataival kell megindokolnia az IM rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt feltételeken alapuló mérséklést; tehát tartalmi elemzéssel részletesen alátámasztva ki kell térnie arra, hogy az ügyvéd tényleges tevékenysége miért aránytalan (hány tárgyaláson nem vett részt és nem gondoskodott helyettesről, melyik periratával késlekedett, mikor nem tett eleget a bíróság felhívásának), az óradíjon alapuló elszámolás esetén óradíja miért kirívóan ellentétes a piaci viszonyokkal vagy a józan ésszel, illetve a kimunkált, a peres eljárásra fordított idő miért aránytalan a felszámítotthoz képest, az egyösszegű munkadíj miért nem arányos. Nincs helye konkrétumok nélküli általánosságoknak, mert az ellentétes a bíróság indokolási kötelezettsége előírásával és a tisztességes eljárás eljárásjogi alapelvével.
  7. Ehhez képest az elsőfokú bíróság elvégezte az aránytalansági vizsgálatot: az alperes jogi képviselőjének ténylegesen elvégzett tevékenységét (eljárási cselekményeit és az eljárással összefüggő tevékenységeit) a felszámított ügyvédi munkadíjjal egybevetette. Kitért arra, hogy ennek során az ügyiratok áttanulmányozását, a végrehajtási eljárásban tett nyilatkozatot és az ellenkérelem megszerkesztését vette figyelembe. Mindezekkel az alperes által felszámított munkadíjat aránytalannak találta, ezért azt mérsékelte. Az elsőfokú bíróság a munkadíjat mérséklő döntését a per konkrét adataival kellőképpen alátámasztotta. A másodfokú bíróság jogerős ítéletében – a fellebbezésben foglaltakra is figyelemmel – ugyancsak vizsgálta az alperes jogi képviselője által kifejtett tevékenységet, és konkrét peradatokkal alátámasztva sorolta fel, mely ügyvédi tevékenységeket vett figyelembe az ügyvédi munkadíj alapjául és azt is, hogy melyeket és milyen okból nem tudott értékelni. Ezt követően végezte el az aránytalansági vizsgálatot, amely a munkadíj mérsékléséhez vezetett, kellőképpen eleget téve ezzel indokolási kötelezettségének.
  8. Nem találta alaposnak az alperesnek azt a hivatkozását sem, hogy az ügyvédi munkadíj mérséklése – részben – az ellenkérelem terjedelmén alapult. A jelen ügyben a másodfokú bíróság a referenciahatározat1. [45] bekezdésében foglaltaknak megfelelően végezte el az aránytalansági vizsgálatot. A jogerős ítélet indokolásának [20] bekezdésében a beadvány tartalmát az elkészítéshez szükséges munkaidőigény kapcsán vette figyelembe, ennek körében utalt arra, hogy az érdemi védekezés négy rövid bekezdés volt. A beadvány terjedelmét a jogi képviselőnek az ügyfele érdekében elvégzett jogi tevékenysége körében értékelte. A felkészülés munkaigényének megállapításához ugyanis vizsgálnia kellett azt is, hogy a beadvány terjedelme milyen felkészülésiidő-ráfordítást igényelt.
  9. A Kúria fent kifejtettek alapján azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróság jogerős ítéletében a vizsgált jogkérdésekben nem tért el a referenciahatározat1.-től, ezért a felülvizsgálatot megtagadta.

A jogegységi panasz

  1. A támadott határozat ellen az alperes (a továbbiakban: panaszos) terjesztett elő jogegységi panaszt, amelyben a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/D. § (2) bekezdése alapján annak hatályon kívül helyezését és a Kúriának a felülvizsgálati eljárás lefolytatására utasítását kérte.
  2. A panaszban előadottak szerint „[a] Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tért el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbbfokú bíróságok határozatában nem került sor, ezért a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése értelmében jogegységi panasz eljárás lefolytatásának van helye. A Kúria felülvizsgálatot megtagadó végzése ellen a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján is jogegységi panasz eljárás lefolytatásának van helye, hiszen a Kúria úgy tért el közzétett határozattól, hogy eltérésre korábban nem került sor.”.
  3. A panaszos állította, hogy a támadott határozat jogkérdésben eltér a referenciahatározat1.-től, valamint a Kúria Jpe.II.60.022/2023/13. számú határozatától (a továbbiakban: referenciahatározat2.), Jpe.II.60.028/2023/8. számú határozatától (a továbbiakban: referenciahatározat3.) és Jpe.I.60.029/2024/9. számú határozatától (a továbbiakban: referenciahatározat4.).
  4. A támadott határozat és a referenciahatározat1. közötti eltérés tekintetében a panaszos mindenekelőtt azt sérelmezte, hogy a Kúria a támadott határozatban az engedélyezés körében szükséges és lehetséges mértékű vizsgálaton túlmutató vizsgálatot folytatott, és a felülvizsgálni kért jogerős ítéletről gyakorlatilag érdemben döntött, megállapítva annak jogszerűségét annak ellenére, hogy a jogkérdésben történt eltérést nem, illetve helytelenül észlelte, továbbá a támadott határozat tárgya a felülvizsgálat megengedhetősége és nem annak megalapozottsága volt.
  5. Abban a tekintetben, hogy a támadott határozat a referenciahatározat1.-től jogkérdésben miért tért el, a panaszos lényegében megismételte korábbi kérelmeit panasza alábbi alpontjaiban: 
    - a 2.3.1. alpontban a felülvizsgálati kérelme 2.2.1. – és részben az engedélyezési kérelme 2.1. – alpontjában a jogerős ítélet és a referenciahatározat1. relációjában előadottakat a változó joggyakorlat tanulmányozása, az e körben elvégzett jogi képviselői munka kapcsán; 
    - a 2.3.2. alpontban a felülvizsgálati kérelme 2.2.2. és az engedélyezési kérelme 2.2. pontjában írtakat az óradíj alapú, illetve az egyösszegű (munkaóra megjelölés nélkül felszámított) munkadíj tekintetében a kúriai precedens alkalmazhatósága tekintetében; 
    - a 2.3.3. alpontban a felülvizsgálati kérelme 2.2.3. és az engedélyezési kérelme 2.3. pontjában írtakat az esetleges mérséklés indokai tekintetében; 
    - a 2.3.4. alpontban a felülvizsgálati kérelme 2.2.4. és az engedélyezési kérelme 2.4. pontjában az ellenkérelem terjedelmére alapított mérsékléssel összefüggésben előadottakat. 
    A panasz 2.3.5. alpontjában pedig kitért arra, hogy a támadott határozat [27], [32] és [37] bekezdéseiben a Kúria nem orvosolta az általa állított jogkérdésben történt eltérést, azaz azt, hogy a jogerős ítélet nélkülözi az ügyvédi munkadíj mérséklése tekintetében a megfelelő indokolást.
  6. A panaszos a referenciahatározat2.-től és a referenciahatározat3.-tól való eltérés körében kifejtette: a támadott határozatban a Kúria a felülvizsgálatot azért tagadta meg, mert annak indokai szerint a jogerős ítélet és a referenciahatározat1. között nincs eltérő jogértelmezés, mert a jogerős ítélet valamennyi, a panaszos által felhozott mérséklési okra tartalmaz indokolást. Ehhez képest ő a felülvizsgálat engedélyezését nem az indokolás hiányára alapította, hanem részben annak hiányára, részben annak a referenciahatározat1.-ben közzétett elvektől jogkérdésben eltérő, helytelen indokaira. A Kúria döntése során nem ismerte fel a jogkérdésben eltérést, azt, hogy a másodfokú bíróság által felhozott indokok nem felelnek meg a referenciahatározat1.-ben felállított követelményrendszernek, holott arra a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmének 2.2., 2.3. és 2.4. pontjaiban kifejezetten hivatkozott. Szerinte a támadott határozatnak a [27], [32], [37] bekezdéseiben a Kúria kizárólag azt taglalta, hogy a jogerős határozat tartalmazta a mérséklés indokait valamennyi, az általa a felülvizsgálati kérelmében felvetett indokkal kapcsolatban. A referenciahatározat2. és a referenciahatározat3. egyező elvi tartalma szerint pedig: „Megalapozott a jogegységi panasz, ha a Kúria ítélkező tanácsa a felülvizsgálatot azért tagadta meg, mert nem észlelte a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet és a referenciahatározatok közötti jogkérdésben való eltérést, emiatt az eltéréssel okozott jogsértést nem orvosolta.”
  7. Részben ugyanezen ok, a jogkérdésben való eltérés téves azonosítása miatt tartotta a panaszos kimutathatónak a támadott határozat és a referenciahatározat4. közötti eltérést. Utóbbi elvi tartalma szerint: „Megalapozott a jogegységi panasz, ha a Kúria ítélkező tanácsa a felülvizsgálatot azért tagadta meg, mert helytelenül ítéli meg a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet és a referenciahatározat közötti jogkérdésben való eltérést, ezért nem kerül sor az eltérés indokoltságának érdemi vizsgálatára.” Álláspontja szerint a Kúria a támadott határozatában azért azonosította tévesen a referenciahatározat1. és a jogerős ítélet közötti eltérést, mert csupán magát az indokolási kötelezettséget tartotta a referenciahatározat1. által kimondott követelménynek, azonban az indokolás tartalmával kapcsolatban előírt követelményeket nem tekintette a jogkérdés részének. Ehhez képest ő felülvizsgálati kérelmében kifejezetten sérelmezte, hogy a jogerős határozat indokolásának tartalmában nem felel meg a referenciahatározat1.-ben kimondott követelményeknek.
  8. Az ellenérdekű fél nem tett nyilatkozatot.

A Kúria Jogegységi Tanácsának döntése és annak jogi indokai

I.

  1. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése (jelen panasz elbírálásánál alkalmazandó normatartalma) alapján jogegységi panasznak van helye – a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével – a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1-je után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján jogegységi panasznak van helye akkor is, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tért el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor.
  2. A jelen ügyben a panaszos jogegységi panaszában (4. oldal első bekezdés) a Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdését is megjelölte panasza jogalapjaként úgy, hogy ennek mentén a hivatkozott négy referenciahatározatot – melyek mindegyike a BHGY-ban közzétett kúriai határozat – nem különítette el. A felülvizsgálati kérelmében és a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmében azonban a panaszos – ugyanazon jogkérdés tekintetében – már hivatkozott a referenciahatározat1.-től mint a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben történt eltérésre, így panasza a referenciahatározat1. tekintetében a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján előterjesztettnek minősült.
  3. A panaszos által megjelölt további referenciahatározatoktól (referenciahatározat2., 3. és 4.) való eltérés a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése körében nem volt értelmezhető, hiszen azokra a panaszos a felülvizsgálati, illetve a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmében nem hivatkozott, így azok vizsgálata a Bszi 41/B. § (2) bekezdésén alapulhatott.
  4. A Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt az alábbiakra tekintettel nem találta alaposnak.

II.

  1. Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése értelmében a Kúria feladata, hogy biztosítsa a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett határozataiban elfogadott jogértelmezést, elvi megállapítást (ratio decidendi) az azonos ügyekben követi (Jpe.I.60.001/2025/10.). A jogegység követelménye: annak biztosítása, hogy a bíróságok a hasonló ügyeket azonos jogértelmezés mentén ítéljék meg. Ugyanannak a jogszabálynak ugyanolyan tények, körülmények mellett nem lehet többféle értelme, a széttartó joggyakorlat sérti a jogbiztonságot (Jpe.I.60.001/2025/10.).
  2. A jogegységi panasz jogintézménye nem a panaszosnak a per tárgyává tett jog- és érdeksérelmének kiküszöbölésére szolgál; erre a bírósági eljárási törvények által szabályozott rendes és rendkívüli jogorvoslatok biztosítanak többirányú lehetőséget. A jogegységi panasz eljárás nem nyit újabb jogorvoslati fórumot a panaszosnak a megelőző eljárások során szükségszerűen már érvényesített jog- és érdeksérelem orvoslására (Jpe.I.60.001/2025/10.). A Kúria Jogegységi Tanácsa számos határozatában következetesen kifejtette azt is, hogy a jogegységi panasz eljárás a Bszi. külön szabályozásán alapuló, annak értelmében rendkívüli, a jogerő utáni, a jogegységet célzó sui generis eljárás, amely a jogrendszer belső koherenciájának megteremtését szolgálja; jogorvoslati eljárás ugyan, de nem a per folytatása. Nem jelentheti sem a felülvizsgálati eljárás megismétlését, sem az abban szereplő indokolás „felülmérlegelését”, azaz nem működhet kvázi „szuper-felülvizsgálatként”. Célja a közzétett határozattól jogkérdésben való eltérés feloldása (Jpe.I.60.001/2025/10.).
  3. A jogegységi panasz eljárás kereteit (egyben: korlátait) illetően a Kúria Jogegységi Tanácsa kizárólag azt vizsgálja, hogy a panaszos által a jogegységi panasz beadványban megjelölt, közzétett kúriai határozat(ok)tól való, a jogegységi panaszban állított konkrét eltérés bekövetkezett-e, és ha igen, az eltérés indokolt volt-e vagy sem. A Kúria Jogegységi Tanácsa tehát a jogegységi panasz eljárás során a fél által megjelölt keretben, az általa hivatkozott eltérések tekintetében vizsgálja a panasz megalapozottságát (Jpe.I.60.001/2025/10.).
  4. Lényeges, hogy nem önmagában az érintett határozatok eltérését kell kimutatni. Jelentősége a közzétett kúriai (referencia)határozat, illetve a panasszal támadott kúriai határozat által felvetett és elbírált jogkérdésben való eltérésnek van. Ezen eltérésnek pedig konkrét és ellentétes tartalmú jogértelmezésben kell megnyilvánulnia. A jogértelmezés az a tudatos jogalkalmazói tevékenység, amelynek során a bíróság valamely jogi norma tartalmának, jelentésének, értelmének a feltárására törekszik. Ehhez képest a közzétett (referenciaként hivatkozott), illetve a jogegységi panasszal támadott határozatok szükségképpen nem nélkülözhetik az ugyanazon jogkérdésre adott (értelemszerűen: ellentétes) jogértelmezést, mert ezek hiányában a jogegység érdekében szükséges összevetés nem végezhető el.
  5. Ebből az is következik, hogy önmagában kizárja a panasz eredményességét, ha az összevetendő határozatok bármelyike nem tartalmaz ugyanazon jogkérdés tekintetében adott jogértelmezést.
  6. Amint arra a Kúria Jogegységi Tanácsa ugyancsak számos jogegységi panasz eljárásban hozott határozatában rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát egy másik kúriai döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez – az előzőekben hangsúlyozott jogértelmezéshez – köthető, csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Következésképpen – a jogegységi panasz eljárásokban kialakult gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti – alábbi értelemben vett – azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység (Jpe.I.60.001/2025/10.).
  7. A fentiekből következően csak olyan határozatok összemérése lehetséges, amelyekben a jogértelmezést igénylő ugyanaz a jogkérdés egyáltalán felvetődött és amelyekben a Kúria az egyező jogkérdés vonatkozásában a fentebb körülírt jogértelmezést elvégezte.
  8. A Kúria Jogegységi Tanácsának következetes gyakorlata (Jpe.I.60.001/2025/10.) szerint a jogegység követelménye alapján vizsgálni kell, hogy mikor áll fenn az ügyek (bírói döntések) közötti azonosság. Az „ügyazonosság” több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni az összehasonlított bírói döntésekben alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát. Nincs ügyazonosság eltérő anyagi jogi hátterű, azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kérelmet tartalmazó, vagy azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő tényállású ügyek között. Alappal kérdőjelezhető meg az ügyazonosság azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti, vagy felülvizsgálati érvelés esetén is.
  9. A jogegységi panasz eljárásban eljárásjogi kérdésekben is lehet jogegységi panasszal élni (Jpe.I.60.001/2025/10.).
  10. Határozataiban a Kúria kimondta azt is, hogy az ügyazonosság fennállásának feltételeit eljárásjogi kérdések esetén nyilvánvalóan eltérően kell vizsgálni, figyelemmel arra, előfordulhat, hogy ugyanazon eljárásjogi rendelkezéseket eltérő ténybeli és anyagi jogi alapon elbírálandó ügyekben kell azonosan alkalmazni. E körben annak kell jelentőséget tulajdonítani, hogy az alkalmazott eljárási rendelkezés azonos-e, és az összehasonlítandó ügyekben az alkalmazott normával összefüggésben felvetett absztrakt jogkérdést azonos vagy eltérő módon válaszolták-e meg a határozatban. (Jpe.I.60.001/2025/10.)
  11. Mindezek alapján elsőként azt kellett vizsgálni, hogy a jogegységi panaszban előadottak alapján a támadott határozat és a panaszos által hivatkozott referenciahatározatok tekintetében fennállnak-e – az általa megjelölt jogkérdést illetően – az ügyazonosság ismertetett kritériumai.

III.

  1. A támadott határozat és a referenciahatározat1. relációjában az ügyazonosság egyértelműen megállapítható volt. Mindkét határozatban kizárólag az ügyvédi munkadíjként felszámított perköltség mérséklésének szempontjai [IM rendelet 2. § (2) bekezdés] és a mérséklés esetén elvárt jogi indokolási kötelezettség mikénti teljesítése [Pp. 346. § (5) bekezdés] volt az értelmezett jogkérdés. Erre tekintettel a panasz érdemi vizsgálata e referenciahatározat tekintetében elvégezhető volt.
  2. E körben a panaszos elsősorban azt sérelmezte, hogy a Kúria a felülvizsgálat engedélyezése körében szükséges és lehetséges vizsgálaton túlmutató vizsgálatot folytatott, és a felülvizsgálatot megtagadó végzésében valójában „érdemi döntést” hozott a felülvizsgálattal támadott ítéletről (azaz a felülvizsgálat érdemében döntött), holott az engedélyezés körében nem a felülvizsgálat megalapozottsága, hanem csak annak megengedhetősége volt az adott eljárási szakasz tárgya. Állította továbbá, hogy a támadott határozat az általa megjelölt jogkérdésekben eltért a referenciahatározat1.-től.
  3. A panaszos ezirányú hivatkozása nem alapos.
  4. A felülvizsgálat engedélyezése és az érdemi felülvizsgálat lefolytatása a felülvizsgálati eljárás két eltérő, sorrendben és logikailag fel nem cserélhető, jól elkülönülő szakasza. A szükségszerűen először lefolytatandó engedélyezés körében a Kúria csak a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelemben foglaltakat vizsgálja, a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak az engedélyezés feltételei szempontjából végzi el. Ez azt jelenti, hogy az engedélyezés iránti kérelem vizsgálata csak arra szorítkozhat, hogy a félnek megadható-e a felülvizsgálat iránti engedély: ebben a szakaszban kizárólag a Pp.-ben nevesített, az engedélyezést kérő fél által konkrétan hivatkozott okok fennállása vizsgálható, és arról kell dönteni, hogy a felülvizsgálat (azaz maga az érdemi felülvizsgálati eljárási szakasz) engedélyezhető-e. Ebből következően az engedélyezési szakaszban csak az engedélyezés iránti – és nem a felülvizsgálati – kérelem „érdemi vizsgálata” értelmezhető.
  5. A panaszos felülvizsgálati kérelme 2.2.1., 2.2.2., 2.2.3., 2.2.4. pontjainak, illetve a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelme 2.1., 2.2., 2.3., 2.4. pontjainak egybevetése alapján megállapíthatóan a panaszos a jogerős ítéletet támadó felülvizsgálati kérelmében az IM rendelet 2. § (2) bekezdése és a Pp. 346. § (5) bekezdése megsértését, valamint azt állította, hogy a másodfokú bíróság jogerős ítéletében jogkérdésben eltért a referenciahatározat1.-től. Az általa megjelölt, eltéréssel érintett jogkérdés a [61] bekezdésben – és a panasszal támadott határozat [22] bekezdésében is – állított négy, a fenti két jogszabályhellyel összefüggő értelmezést érintette: 1. az ügyvédi munkadíjban felszámított felkészülési idő figyelembevételét; 2. a referenciahatározat1. jelen ügyben való alkalmazhatóságát (óradíjas/egyösszegű felszámítás megítélése); 3. a munkadíjmérséklés indokolásának szabályait; 4. az ügyvédi munkadíjnak a beadvány terjedelmére alapított mérséklése kérdését. A kizárólag a Pp. 409. § (3) bekezdésére alapított felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmét szintén a referenciahatározat1.-től és teljesen egyező jogkérdésekben való eltérést állítva terjesztette elő. (A teljesség kedvéért a Kúria Jogegységi Tanácsa rámutat: a referenciahatározat1. tekintetében jogegységi panaszát is ugyanezen kérdések mentén építette fel annak 2.3.1., 2.3.2., 2.3.3., 2.3.4. pontjaiban.)
  6. A panaszos tehát egyrészről a felülvizsgálat (egyik) alapjaként [Pp. 406. § (1) bekezdés], másrészről az engedélyezés alapjaként [Pp. 409. § (3) bekezdés] ugyanazon közzétett kúriai határozattól és azzal kapcsolatban teljesen azonos jogkérdésekben való eltérést jelölt meg.
  7. Ebben az eljárásjogi helyzetben a jogegységi panasz eljárásban az volt vizsgálható, hogy a Kúria a támadott határozattal a referenciahatározat1.-től a megjelölt jogkérdések tekintetében eltérve hiúsította-e meg a panaszos mint felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél által állított és tartalmilag az engedélyezési kérelemben előadottakkal teljesen azonos jogsértés érdemi vizsgálatát.
  8. A támadott határozat jogi indokolásának szerkezeti felépítését követve és azt összevetve az engedélyezés iránti kérelemben az említett négy jogkérdés körében kifejtettekkel az állapítható meg, hogy támadott határozatában a Kúria a referenciahatározat1.-ben megfogalmazott követelményeket az ügyvédi munkadíj mérséklése szempontjaiként és az indokolási kötelezettséggel szembeni elvárásként vette figyelembe, és a felülvizsgálattal támadott határozat tekintetében kizárólag szempontösszemérést végzett: azaz – igazodva a felülvizsgálati eljárás engedélyezési szakaszának fentebb ismertetett jogi természetéhez – a referenciahatározat1.-ben meghatározott mérséklési és indokolási követelmények megléte – és nem azoknak a felülvizsgálat érdemére tartozó tartalma – alapján vizsgálta az engedélyezés kérdését.
  9. A Kúria a támadott határozatában 
    - az ügyvédi munkadíjban felszámított felkészülési idő figyelembevételénél (1. szempont) a referenciahatározat1. [47] bekezdésében írtakból kiindulva vetette össze a jogerős ítélet (és az az által e tekintetben helybenhagyott elsőfokú ítélet) jogi indokolásának egyes elemeit {támadott határozat, Indokolás [25]-[27]}; 
    - a referenciahatározat1. alkalmazhatóságának kérdésénél (2. szempont) kizárólag arra utalt, hogy a másodfokú bíróság – az engedélyezési kérelemben írtaktól eltérően – jogerős ítéletében nem tett a referenciahatározat1. alkalmazhatóságát kizáró megállapítást, csupán a munkaóra panaszos általi megjelölésének hiányára utalva állapította meg, hogy az elsőfokú bíróságot nem terhelte részletesebb indokolási kötelezettség e körben {támadott határozat, Indokolás [28]}; 
    - a munkadíjmérséklés indokolását (3. szempont) illetően a referenciahatározat1. [55] és [56] bekezdéseiből kiindulva mutatta be, hogy az első-, illetve a másodfokú bíróság az adott ügy konkrét peradataival indokolva végezte el az ún. aránytalansági vizsgálatot {támadott határozat, Indokolás [29]-[34]}; végül 
    - az ellenkérelem terjedelmén alapuló kérdés (4. szempont) tekintetében a referenciahatározat1. [45] bekezdésének alapulvételével vizsgálta, hogy az abban foglaltakat a másodfokú bíróság figyelembe vette-e, és mutatott rá arra, hogy jogerős határozata [20] bekezdésében az aránytalansági vizsgálat körében a beadvány terjedelmét és tartalmát az annak elkészítéséhez szükséges munkaidőigény kapcsán vette figyelembe {támadott határozat, Indokolás [35]-[37]}.
  10. Összegezve: a Kúria a fenti szempont-összemérés során a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem megalapozottsága eldöntéséhez szükséges és egyúttal elégséges, a felülvizsgálati kérelem megalapozottságát nem érintő – így a felülvizsgálat „érdemét” el nem döntő – vizsgálat alapján hozta meg a támadott határozatot, és abban nem tért el a panaszos által felvetett jogkérdésekben a referenciahatározat1.-ben adott jogértelmezéstől.

IV.

  1. A jogegységi panaszban megjelölt további, jogegységi panasz eljárásban hozott határozatok (referenciahatározat2., 3. és 4.) kapcsán a panaszos arra hivatkozott, hogy azok elvi tartalma teremti meg az összevetéshez megkívánt azonosságot.
  2. Az ügyazonosság léte azonban a fentebb leírt alapvetés szerint akkor állapítható meg, ha az összehasonlítandó (azaz a támadott, illetve a referenciaként hivatkozott) határozatokban egyáltalán felvetődött a jogértelmezést igénylő ugyanazon jogkérdés, ami szükségszerűen jelenti ugyanannak a jogszabályhelynek a ténylegesen elvégzett értelmezését, és aminek eredményeként az értelmezés ellentétes tartalommal történt meg.
  3. A jelen ügyben a panaszos által megfogalmazott jogkérdés – amint azt a támadott határozat [22] bekezdésében a Kúria is meghatározta – az IM rendelet 2. § (2) bekezdésének és a Pp. 346. § (5) bekezdésének értelmezése volt négy, a panaszos által felülvizsgálati és engedélyezési kérelmében is egyezően felvetett szempontból: 1. az ügyvédi munkadíjban felszámított felkészülési idő figyelembevétele; 2. a referenciahatározat1. jelen ügyben való alkalmazhatósága (óradíjas/egyösszegű felszámítás megítélése); 3. a munkadíjmérséklés indokolásának szabályai; valamint 4. az ügyvédi munkadíjnak a beadvány terjedelmére alapított mérséklése kérdésében.
  4. Ehhez képest a referenciahatározat2.-ben e konkrét jogszabályhelyek értelmezésével kapcsolatos jogkérdés nem merült fel. Ebben a határozatában a Kúria polgári anyagi jogi jogkérdésben a szerződés érvénytelensége jogkövetkezményeinek bíróság általi levonása követelésére való jog átruházhatósága, illetve ehhez két- vagy háromoldalú megállapodás szükségessége {referenciahatározat2., Indokolás [21], [23]-[27]} állapított meg eltérő jogértelmezést és helyezte hatályon kívül a támadott, a felülvizsgálatot megtagadó végzést.
  5. A referenciahatározat3.-ban a referenciahatározat2.-ben érintett jogkérdéssel teljesen egyező polgári anyagi jogi jogkérdések értelmezése merült fel, és ez a határozat sem érintett az IM rendelet 2. § (2) bekezdésének és a Pp. 346. § (5) bekezdésének értelmezését jelentő jogkérdést.
  6. A referenciahatározat4.-ben ugyancsak polgári anyagi jogi jogkérdés (álképviselő eljárásának utólagos vizsgálata lehetséges-e, ha valaki szabadkézi úton rámásolja a szerződésre a szerződésben részes fél nevét) volt értelmezendő jogkérdés, így ez a határozat sem érintett az IM rendelet 2. § (2) bekezdésének és a Pp. 346. § (5) bekezdésének értelmezését jelentő jogkérdést.
  7. E három jogegységi panasz eljárásban hozott határozatának a panaszos által idézett elvi tartalmában a Kúria Jogegységi Tanácsa általános szinten, konklúzióként állapította meg a jogegységi panasz megalapozottságát abban az esetben, ha a Kúria ítélkező tanácsa azért tagadja meg a felülvizsgálatot, mert nem észlelte, illetve helytelenül ítélte meg a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet és a referenciahatározat közötti jogkérdésben való eltérést. Ez az általános jellegű elvi megállapítás azonban – azonos jogkérdést érintő jogértelmezés nélkül – önmagában nem azonosítható magával a jogkérdésben adott jogértelmezéssel, így az összevetéshez szükséges ügyazonosságot nem teremti meg.
  8. Mindezek alapján a referenciahatározat2., 3. és 4. tekintetében kétség nélkül megállapítható volt az ügyazonosság fennálltának hiánya, ezért az e határozatoktól való eltérés érdemben nem volt vizsgálható.
  9. A kifejtettekre tekintettel a Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján elutasította.

Elvi tartalom

  1. A jogegységi panasz eljárásban hozott határozat elvi tartalmában konklúzióként, általános jelleggel tett megállapítás önmagában nem azonosítható magával az adott ügyben konkrétan felmerült jogkérdésben adott jogértelmezéssel, így az a támadott határozattal való összevetéshez szükséges ügyazonosságot nem teremti meg.

Záró rész

  1. A Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdésének megfelelően – miután az ügyben nem merült fel indok tárgyalás tartására – tárgyaláson kívül bírálta el.
  2. Az ellenérdekű fél a jogegységi panasz eljárásban nyilatkozatot nem tett, költséget nem számított fel, ezért arról a Kúria Jogegységi Tanácsának határoznia nem kellett.
  3. A panaszos a jogegységi panasz eljárás illetékét megfizette, azt a jogegységi panasz elutasítására figyelemmel viselni köteles.
  4. A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2026. május 11. 

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke, 
Dr. Cseh Attila s.k. előadó bíró, 
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró, 
Dr. Balogh Zsolt s.k. bíró, 
Dr. Bartkó Levente s.k. bíró, 
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró, 
Dr. Darák Péter s.k. bíró, 
Dr. Döme Attila s.k. bíró, 
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró, 
Dr. Farkas Attila s.k. bíró, 
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró, 
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró, 
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró, 
Dr. Kovács András s.k. bíró, 
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró, 
Dr. Puskás Péter s.k. bíró, 
Dr. Remes Gábor s.k. bíró, 
Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró, 
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró