AZ 1996. FEBRUÁR 20-ÁN KELT ÍTÉLET
ÖSSZEFOGLALÁSA
A Bíróság tizenöt szavazattal négy ellenében megállapította, hogy az Egyezmény 6. cikke 1. pontjában foglalt rendelkezések figyelmen kívül hagyásával (a tisztességes eljáráshoz való jog) Belgiumban a Semmítőszék előtt lefolytatott eljárásban a kérelmező távollétében megtartott tárgyalással és a legfőbb ügyész képviselőjének jelenlétében zárt tanácsülés tartásával a kérelmezőnek a kontradiktórius eljáráshoz való jogát megsértették.
A Bíróság szerint az elszenvedett erkölcsi kárért a jogsértés megállapítása igazságos elégtételt nyújtott.
1987. május 6-án Furnes város Kereskedelmi Bírósága kontradiktórius tárgyalás tartása nélkül döntött Vermeulen cégének fizetésképtelenségéről. A bíróság meghallgatta a királyi helyettes-ügyész indítványát, azonban az okirathamisítás és hamis okirat felhasználása, valamint csalás és bizalommal való visszaélés miatt ellene folyamatban volt büntetőeljárás alapján előzetes fogvatartásban lévő érdekeltet nem hallgatta meg.
A kérelmező óvást jelentett be az ítélet ellen. 1988. május 4-én ugyanazon bíróság elfogadhatónak nyilvánította az óvást, elrendelte a tárgyalás ismételt megnyitását és a Vermeulen ellen folyamatban levő büntetőeljárás befejeződésére várva, áttette a különleges ügylajstromba. A királyi helyettes-ügyész az 1988. április 6-án megtartott tárgyaláson felolvasott írásbeli indítványában az óvást megalapozatlannak, azonban elfogadhatónak találta.
Az 1988. május 4-én meghozott, a fizetésképtelenségét kimondó határozatot nem hatálytalanító ítélet ellen a kérelmező fellebbezése alapján a Genti Fellebbviteli Bíróság 1989. június 29-én helybenhagyta az 1987. május 6-i ítéletet, miután az 1989. április 27-én megtartott tárgyaláson meghallgatta a helyettes főügyész ezzel egyező indítványát.
A kérelmező az ítélet ellen semmisségi panaszt nyújtott be a Semmítőszékhez, amelyet 1991. május 10-én elutasítottak. Ugyanazon a napon tartott tárgyaláson a Semmítőszék egymást követően meghallgatta az előadó bírót, a kérelmező ügyvédjét és a főügyészt, aki ezt követően a bírósági tanácsülésen is részt vett.
A kérelmező 1991. november 6-án fordult a Bizottsághoz panaszával, amelyet részben elfogadhatónak nyilvánítottak. 1994. október 11-én kelt jelentésében a Bizottság úgy döntött tizenegy szvazattal öt ellenében, hogy a 6. cikk 1. pontját megsértették.
Az ügyet a Bizottság és a belga kormány terjesztette a Bíróság elé.
A Bíróság mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a Semmítőszék mellett működő legfőbb ügyész feldata nem különbözik aszerint, hogy büntető-, vagy polgári ügyről van szó. Mindkét esetben legfontosabb feladata - úgy a tárgyaláson, mint a tanácsülésen - az, hogy ügyeljen a jogygakorlat egységének megtartására. A Bíróság azt is kiemelte még, hogy az ügyészség a legszigorúbb objektivitás tanúsításával végzi feladatát.
A Bíróság mindezek ellenére úgy vélte, nagy fontosságot kell tulajdonítani az ügyészség képviselőinek az eljárásban ténylegesen betöltött szerepének és különösen indítványai tartalmának és azok joghatásának. Indítványa olyan véleményt foglal magába, amely magától az ügyészi hatóság tekintélyétől nyeri el hatályát. Az indítvány, amely objektív és jogilag indokolt, nem szolgálhat más célt, minthogy tanácsot adjon és ezáltal befolyásolja a Semmítőszéket döntése meghozatalában.
Figyelemmel a kérelmezőnek a Semmítőszék előtt folyamatban volt perének tétjére - fizetésképtelensége törvényességére vonatkozott - és a helyettes főügyész indítványára, a kérelmezőnek nem volt lehetősége, hogy a tárgyalás berekesztése előtt válaszolhasson erre az indítványra, ezáltal a kontardiktórius eljáráshoz való joga sérült. Ez a jog magában foglalja - akár büntető, akár polgári perben - a felek számára annak lehetőségét, hogy megismerhessenek és vitathassanak minden olyan bizonyítékot, indítványt, amelyet a bíró elé tártak, még akkor is, ha ezek független magisztrátustól (az ügyésztől) származnak, tekintettel arra, hogy ezzel a bíróság döntését kívánja befolyásolni. E körülmények miatt a Bíróság úgy döntött, hogy a 6. cikk 1. pontját megsértették.
Az említett jogsértést az a tény is fokozta, hogy a Semmítőszék zárt tanácsülésén jelen volt a helyettes főügyész is, jóllehet csupán tanácskozási joggal. Az ügyész azonban - jelenlétéből kifolyólag - rendelkezett azzal a további lehetőséggel, hogy a tanácsülésen megerősítse indítványát, az ellentmondást mellőzve. A Bíróság megállapítása szerint ezért a 6. cikk 1. pontját ebből kifolyólag is megsértették.
A Bíróság elutasította az anyagi kár megtérítésére irányuló kérelmet, mivel a megállapított jogsértés és az állított kár között nem volt okozati összefüggés. Ami az erkölcsi kárt illeti, úgy vélte, hogy a jogsértés megállapításával megfelelő igazságos elégtételt kapott a kérelmező. Költségeire és kiadásaira pedig 250 000 belga frankot ítélt meg.
Az ítélethez két különvéleményt csatoltak.
17.1.1970, Delcourt v. Belgium; 25.4.1983, Pakelli v. Germany; 30.10.1991, Borgers v. Belgium; 25.9.1992, Pham Hoang v. France; Ruiz-Mateos v. Spain; 24.2.1995, McMichael v. the United Kingdom;19.7.1995, Kerojarvi v. Finland.