A 2000. MÁJUS 18-ÁN KELT ÍTÉLET
Megsértették az Egyezmény 2. cikkét (élethez való jog), mivel a rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan a kérelmező élettársának az őrizetbe vétel alatt bekövetkezett halálát a rendőrségen elszenvedett sérülések okozták; megsértették továbbá az Egyezmény 2. cikkét azért is, mivel a bolgár hatóságok nem tették meg a szükséges nyomozati cselekményeket a halál körülményeinek kivizsgálása érdekében; valamint megsértették az Egyezmény 13. cikkét (hatékony jogorvoslathoz való jog), mivel a bolgár hatóságok nem folytattak le hatékony vizsgálatot a kérelmező élettársának halála kapcsán, megfosztva őt így egyéb hatékony jogorvoslati lehetőségektől is. Nem sértették meg az Egyezmény 14. cikkét (megkülönböztetés tilalma), mivel nem állapítható meg, hogy a kérelmező élettársának halála és az azzal kapcsolatos vizsgálat hiányosságai faji előítéletekre vezethető vissza.
A kérelmező, Anya Velikova, bolgár állampolgár, 1952-ben született és a bulgáriai Plevenben él. Slavcho Tsonchev úr, akivel a kérelmező több éve együtt élt, 1994. szeptember 25-én az őrizetbe vétele alatt elhunyt, 12 órával azután, hogy háziállat lopás miatt elfogták. Tsonchev úr, aki roma származású, 49 éves volt. A halálával kapcsolatos nyomozás 1994. óta nem haladt előre, annak ellenére sem, hogy a kérelmező számos panaszt terjesztett elő a nyomozó hatóságoknál.
A kérelmet 1998. február 12-én nyújtották be a Bizottsághoz. Az ügyet 1998. november 1-jén áttették a Bírósághoz. A kérelmet 1999. május 18-án elfogadhatóvá nyilvánították. Az ügyben 2000. január 20-án tárgyalást tartottak.
A kérelmező azt állította, hogy Tsonchev úr a rendőrség által szándékosan okozott sérülések következtében hunyt el, továbbá, hogy az őrizetbe vétele alatt nem részesült megfelelő orvosi ellátásban, valamint, hogy nem folytattak le igazi nyomozást a halál körülményei vonatkozásában, megsértve így az Egyezmény 2. cikkét. A kérelmező az Egyezmény 6. és 13. cikkére történt hivatkozással panaszt emelt a nyomozás túlzottan hosszú időtartama miatt is, valamint azért is, hogy nem biztosították számára a nyomozó hatóságok inaktivitásával szemben hatékony jogorvoslatot. Mindezek mellett hivatkozott arra is, hogy Tsonchev urat nemzeti kisebbséghez tartozása (roma származása) miatt az Egyezmény 14. cikkébe ütköző megkülönböztetés érte.
A) A kormány előzetes kifogása
A kérelmező írásbeli meghatalmazás útján, melyben szerepel az aláírása, bízta meg a tanácsát képviseletének ellátásával, azonban más alkalommal, egy hivatalos okiratra hüvelykujjának lenyomatát tette, megerősítve így írástudatlanságát. Figyelembe véve valamennyi bizonyítékot, köztük a kérelmezőnek a kamara elnöke által a kormány képviselőinek jelenlétében lefolytatott meghallgatását, a Bíróság érvényesnek tekinti a kérelmező nevében előterjesztett panaszt. A kormány ismételten előterjesztett számos más olyan előzetes kifogást is, melyeket már korábban is benyújtott, s melyek nagy részét a Bíróság megvizsgálta, s a kérelem elfogadhatóságáról 1999. május 18-án hozott döntésében elutasította. A kormány előzetes kifogásai megalapozatlanok, következésképpen a Bíróság elutasította azokat.
B) Az Egyezmény 2. cikke
1) Tsonchev úr megölésére vonatkozó állítás
Abban az esetben, ha egy személy, aki egyébként jó egészségi állapotban volt, meghal az őrizetbe vétel során, akkor a kormány feladata, hogy megfelelő magyarázatot adjon a halált előidéző tényekről. Tsonchev úr halálának oka a bal farpofán és a felső végtagokon elhelyezkedő mély és kiterjedt vérömlenyekből származó jelentős belső vérzés volt. Nem elfogadhatóak a kormány azon állításai, mely szerint Tsonchev úr sérüléseit őrizetbe vétele előtt okozhatták vagy azok egy földre esés következményei. Nem vitatott, hogy az érintett őrizetbe vétele időpontjában más személyek társaságában iszogatott, azonban tudott járni, és az sem vitatott, hogy őrizetbe vételekor, valamint az azt követő két órában sem ő nem panaszkodott semmilyen testi vagy egészségügyi problémára, sem a vele kapcsolatba került személyek, ideértve a rendőröket is, nem jeleztek semmi olyan súlyos sérülést, melyeket később a boncolás során állapítottak meg. Mindezeken túl az ügyész 1996. március 19-én kelt határozata szerint a halált előidéző sérüléseket "határozottan leadott ütések" okozták. A belső vérzést a felső végtagokon szimmetrikusan elhelyezkedő 40 cm-szer 18 cm kiterjedésű vérömlenyek, valamint a bal farpofán található 8-10 cm hosszú és 1,5-2 cm széles vérömlenyek idézték elő. Az igazságügyi orvosszakértő nem említette a sérülések lehetséges okai között a földre esést. Elegendő bizonyíték van tehát arra, hogy az ésszerű kételyt meghaladó bizonyossággal megállapíthassa a Bíróság, hogy Tsonchev úr halálát a rendőrségi fogvatartás során elszenvedett sérülések okozták. Mindezeken túl súlyos sérülései ellenére őrizetben léte alatt orvos megfelelően nem vizsgálta meg. Következésképpen megsértették az Egyezmény 2. cikkét.
2) Hatékony vizsgálat hiányára vonatkozó állítás
Az Egyezmény 2. cikke megkívánja, hogy hatékony hivatali eljárást folytassanak le abban az esetben, ha az erőszak alkalmazása egy ember halálát okozta; ezen vizsgálatnak alaposnak, pártatlannak és mindenre kiterjedőnek kell lennie. A kérelmező szerint a vizsgálatnak olyan sok és olyan súlyos hiányosságai voltak, mely ténynek csak egy magyarázata lehet, még pedig az, hogy a nyomozók és az ügyész a Tsonchev úr személyével szemben elkövetett bűncselekmény elleplezésére törekedtek. Különleges figyelmet kell fordítani arra a tényre, hogy a hatóságok, anélkül, hogy azt megindokolták volna, elmulasztották megtenni az elengedhetetlen és egyértelműen szükséges nyomozati cselekményeket. Hasonló esetben, amikor az alperes kormány nem ad elfogadható magyarázatot egy ilyen vizsgálat elmaradására, megállapítható az állam felelőssége az Egyezmény 2. cikke által őt terhelő, az élethez való jog védelme kötelezettségének súlyos megsértése miatt. Rendelkezésre álltak azon bizonyítékok összegyűjtéséhez szükséges eszközök, melyek alapján meg lehetett volna határozni Tsonchev úr sérülései keletkezésének időpontját, valamint voltak más fontos bizonyítékok is őrizetbe vétele körülményeiről, egészségi állapotáról, következésképpen a személye elleni súlyos cselekmény elkövetőjéről. Azonban az eljáró nyomozó nem gyűjtötte össze ezen bizonyítékokat. Inaktivitását az illetékes ügyész is szankcionálta. A vizsgálat mégsem haladt előre, mivel 1994. decembere óta semmit sem tettek azért, hogy felderítsék Tsonchev úrhalálának körülményeit. Az alperes kormány nem adott soha elfogadható magyarázatot arra a tényre, hogy a hatóságok miért nem gyűjtötték össze a lényeges bizonyítékokat. Következésképpen megsértették az Egyezmény 2. cikkét.
C) Az Egyezmény 13. cikke
A kérelmezőnek az Egyezmény 6. cikke alapján előterjesztett azon panaszát, mely a nyomozás túlságosan hosszú időtartamára vonatkozik, az Egyezmény 13. cikkében foglalt rendelkezések szempontjából kell megvizsgálni. Az a tény, hogy a hatóságok nem folytattak le hatékony vizsgálatot Tsonchev úr halálára vonatkozóan, megfosztja minden hatékonyságától a többi lehetséges jogorvoslatot. Megsértették tehát az Egyezmény 13. cikkét.
D) Az Egyezmény 14. cikke
A kérelmező panasza számos komoly érven alapul. Az Egyezmény azonban "az ésszerű kételyt meghaladó" bizonyítékokat kíván meg. A Bíróság rendelkezésére álló bizonyítékok azonban nem teszik lehetővé számára, hogy az ésszerű kételyt meghaladó bizonyossággal állapíthassa meg, hogy Tsonchev úrmeggyilkolásának és az ezzel kapcsolatos vizsgálat hiányosságainak indokai a faji előítéletek voltak, mint ahogyan azt a kérelmező állította. Nem sértették meg tehát az Egyezmény 14. cikkét.
E) Az Egyezmény 41. cikke
A kérelmező bizonyosan sokat szenvedett azon súlyos jogsértések miatt, melyek élettársa, aki egyben három gyermekének apja is volt, halálát okozták. Az összeg, amit nem vagyoni kártérítés címén igényelt, nem tekinthető eltúlzottnak, s azt a Bíróság teljes egészében, 100.000.- francia frank értékben megítélte számára. Az érintett, jövedelmei elvesztése folytán, vagyoni kárt is szenvedett. A Bíróság 8.000.- bolgár levát ítélt meg ezért méltányossági alapon, figyelemmel arra a tényre, hogy nem állt rendelkezésére semmilyen, Tsonchev úr jövedelmének nagyságát bizonyító okirat, aki feltehetőleg az élelmiszeripari szektorban kiskereskedelmi tevékenységet végzett. A Bíróság 10.000.- bolgár levát ítélt meg kiadásokra és költségekre.
* Eur. Court H. R., Case of Velikova v. Bulgaria, judgment of 18 May 2000