Szepesi Tibor Magyarország elleni ügye (7.983/06. sz. ügy)1
A kérelmezőt 2003. március 31-én kábítószer-kereskedelem vádjával őrizetbe vették. Az ügyben nyolc további gyanúsítottat, köztük egy külföldit is érintett, és jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével gyanúsított bűnszervezetre vonatkozott. A Budai Központi Kerületi Bíróság 2003. április 3-án elrendelte a kérelmező előzetes letartóztatását; a bíróság – a kérelmező kettős állampolgárságára figyelemmel – úgy ítélte meg, hogy fennáll a szökés veszélye. E döntést a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság felülbírálta és helybenhagyta. A Budai Központi Kerületi Bíróság 2003. április 29-én a kérelmező előzetes letartóztatását meghosszabbította, kiemelve, hogy annak indokai továbbra is fennállnak. A Fővárosi Bíróság 2003. június 26-án az előzetes letartóztatást valamennyi gyanúsított vonatkozásában elrendelte 2003. október 1-jéig, úgy ítélve, hogy – a vád súlyosságára tekintettel – a szökés, továbbá az összebeszélés veszélye fennáll.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2003. szeptember 25-én a kérelmezőt óvadék ellenében szabadlábra helyezte. A Fővárosi Bíróság 2003. október 2-án a határozatot megváltoztatta, és az előzetes letartóztatást fenntartotta. Határozatának indokolása szerint - utalva arra, hogy a kábítószer-kínálat külföldi forrását, a feltételezett további magyarországi tetteseket, a hazai vevők körét és a kábítószer-elosztó hálózat kiterjedését még fel kell tárni - úgy ítélte meg, hogy továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy a kérelmező a tanúk befolyásolása, illetve a tárgyi bizonyítékok megsemmisítése vagy elrejtése révén a bizonyítás lefolytatását megakadályozná vagy veszélyeztetné. A Budai Központi Kerületi Bíróság 2003. december 22-én a kérelmező előzetes letartóztatását meghosszabbította, hivatkozva arra, hogy annak indokai továbbra is fennállnak. A Fővárosi Bíróság e határozatot 2004. január 7-én helyben hagyta, a bizonyítás meghiúsításának veszélyére tekintettel. A Fővárosi Bíróság 2004. március 30-án ismételten meghosszabbította a kérelmező előzetes letartóztatás, hivatkozva arra, hogy az annak alapjául szolgáló indokok továbbra is fennállnak. Ezt követően a kérelmező előzetes letartóztatását még több ízben meghosszabbították, a szökés - a bűncselekményért kiszabható rendkívül súlyos büntetés, a kérelmező kettős állampolgársága és külföldi lakóhelye miatt fennálló - veszélyére tekintettel. A Fővárosi Bíróság 2006. március 31-én megszüntette a kérelmező előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetét, mert a fogva tartás időtartama meghaladta a jogszabályban előírt, legfeljebb három évet. A Fővárosi Ítélőtábla 2006. május 31-én a házi őrizetet is megszüntette és a kérelmezővel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Ez utóbbi intézkedés 2008. április 10-én szűnt meg.
A Fővárosi Főügyészség 2004. július 5-én elkészített vádiratában a kérelmezőt és a többi gyanúsítottat kábítószer-kereskedelem minősített esetének bűnszervezet keretében történő elkövetésével vádolta meg. A büntetőper 2005. május 9-én kezdődött. A Fővárosi Bíróság 2005. június 2-án, július 12-én, november 8-án, 10-én és 15-én, valamint 2006. január 12-én és március 16-án tárgyalást tartott. Több további tárgyalást követően 2008. szeptember 4-én a Fővárosi Bíróság a kérelmezőt az ellene emelt vádakban bűnösnek találta és hat év fegyházra ítélte, valamint hét évre eltiltotta a közügyektől. A büntetés kiszabásakor a Fővárosi Bíróság figyelembe vette az előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltött időszakot is. Úgy tűnik, hogy a fellebbezési eljárás még folyamatban van.
A kérelmező az Egyezmény 5. cikkének 3. bekezdésére hivatkozással az előzetes letartóztatása időtartamát sérelmezte.
A Bíróság utalt arra, hogy ítélkezési gyakorlata alapján azt a kérdést, hogy a fogvatartás időtartama mikor ésszerű, nem lehet elvontan értékelni. Azt, hogy vajon indokolt-e egy vádlott továbbra is fogva tartani, az ő egyedi jellemzőivel összhangban, minden esetben értékelni kell. A folyamatos fogvatartása egy adott ügyben csak akkor indokolható, ha egy olyan valós közérdek áll fenn, amely – az ártatlanság vélelmének dacára – többet nyom a latba, mint az egyéni szabadság tiszteletben tartása. Elsősorban a nemzeti igazságügyi hatóságok feladata annak biztosítása, hogy egy adott ügyben a vádlott előzetes letartóztatása ne haladja meg az ésszerű idő. Ebből a célból meg kell vizsgálnia minden, olyan közérdek fennállta mellett vagy ellen szóló tényt, amely igazolhatja – megfelelően figyelembe véve az ártatlanság vélelmének elvét – az egyéni szabadság tiszteletben tartása szabályának felfüggesztését, és azokat rögzítenie kell abban a döntésében, amellyel a vádlott szabadon bocsátását elutasítja. Annak tartósan fennálló alapos gyanúja, hogy a letartóztatott személy bűncselekményt követett el, egyik elengedhetetlen feltétele a folyamatos fogva tartás jogszerűségének, de egy bizonyos idő elteltével már nem elegendő. Ilyen esetekben a Bíróságnak meg kell állapítania, hogy vajon az igazságügyi hatóságok által felhozott egyéb okok továbbra is indokolták-e a szabadságtól való megfosztást. Ha az ilyen indokok „megfelelőek” és „elegendőek”, a Bíróságnak arról is meg kell bizonyosodnia, hogy vajon az illetékes nemzeti hatóságok "különleges gondossággal" jártak-e el az eljárás lefolytatása során.
A jelen ügyben a Bíróság megállapította, hogy a kérelmező három évig tartották előzetes letartóztatásban. Tekintettel arra, hogy súlyos kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel vádolták, a hazai bíróságok úgy ítélték meg, hogy az esetleges szökés veszélye fennáll. Ezt az elemet, amelyet minden bíróság megismételt az előzetes letartóztatás meghosszabbításakor, a hatóságok szemében megerősítette a kérelmező kettős állampolgársága. Az eljárás kezdeti szakaszában előzetes letartóztatásának meghosszabbítását az összejátszás veszélye által is igazoltnak tekintették abból adódóan, hogy a hatóságok egy határokon átnyúlóan működő kábítószerkereskedő-banda a tevékenysége ügyében folytattak nyomozást.
A Bíróság úgy ítélte, hogy nem szükséges megvizsgálnia, hogy ezek az indokok milyen mértékben volt „megfelelők” vagy „elegendők” a kérelmező előzetes letartóztatásának meghosszabbításához, mivel az eset mindenképpen a kérelmező az Egyezmény 5. cikkének (3) bekezdésében biztosított jogainak megsértéséről árulkodik. Bár 2004. július 5-én a nyomozás befejeződött és a vádirat elkészült, de a bírósági eljárás csak 2005. május 9-én indult meg, míg a kérelmező előzetes letartóztatásban maradt. A Bíróság szerint ez a tíz hónapos tétlenség összeegyeztethetetlen az ilyen esetekben megkövetelt "különleges gondossággal", különös tekintettel arra a tényre, hogy a kérelmező fogvatartása a vádirat elkészítésekor már meghaladta az egy év és három hónapot. Ezt a sérelmet nem lehet orvosolni azzal a gondossággal, amelyet a hatóságok ezt követően, a bírósági eljárás alatt tanúsítottak.
A fentiekből következik, hogy a kérelmező előzetes letartóztatása meghaladta az ésszerű időtartamot, ezért a Bíróság megállapította, hogy az Egyezmény 5. cikkének 3. bekezdését megsértették, és a kérelmező részére 4.800,-Euro nemvagyoni kártérítést ítélt meg.
1Az ítélet 2011. március 21-én vált véglegessé.