A 2002. ÁPRILIS 29-ÉN KELT ÍTÉLET
ÖSSZEFOGLALÁSA
Nem sértették meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikkét (élethez való jog) azzal, hogy a brit főügyész nem engedélyezett előzetes mentességet a vádemelés alól öngyilkosságban közreműködés esetére a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kérelmező férjének, mert az élethez való jog nem foglalja magában a homlokegyenest ellenkező tartalmú halálhoz való jogot. Nem sértették meg az Egyezmény 3. cikkét (kínzás tilalma) sem, mert a 3. cikkből a 2. cikkben foglaltakkal "egybeolvasva" nem vezethető le, hogy az államnak engedélyeznie kellene a halálhoz való jog szabad akaratból történő gyakorlását, még akkor sem ha e nélkül a panaszosnak rendkívüli fájdalmakkal járó halállal kell szembenéznie. Nem sértették meg az Egyezmény 8. cikkét (magánélet tiszteletben tartásához való jog), mert az öngyilkosságban közreműködés büntetőjogi tilalmának kivételt nem engedő volta nem tekinthető "aránytalannak" az Egyezmény értelmében, hiszen a vádemeléshez a brit főügyész egyetértése szükséges, és az előírt legsúlyosabb büntetés kiszabása sem kötelező az ilyen ügyekben. Nem sértették meg továbbá a 9. cikket (gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság) sem, mert a kérelmező állásfoglalása a halálhoz való jog gyakorlása vonatkozásában nem esik a 9. cikkben meghatározott "meggyőződés (belief) kifejezésre juttatása" fogalmi körébe. A részes állam tiszteletben tartotta az Egyezmény 14. cikkét (megkülönböztetés tilalma) is, mert "objektív és ésszerű indok" szólt amellett, hogy az öngyilkosságban közreműködés büntethetősége tekintetében ne tegyenek különbséget a más ember segítsége nélkül is öngyilkosság elkövetésére képes és nem képes áldozatok között, hiszen bármilyen büntethetőséget kizáró ok növelné a visszaélés veszélyét, és könnyen meghiúsíthatná az emberi élet védelmét.
A kérelmező Diane Pretty brit állampolgár. 1958-ban született, Lutonban élt.
A panaszos a központi mozgatóideg teljesen kifejlődött betegségében haldokolt, ez az ember izmait is károsító kór gyógyíthatatlan.
A betegség előrehaladott állapotban volt; a kérelmező nyaktól lefelé teljesen lebénult, és már nem sok ideje volt hátra, miközben szellemi és döntési képessége sértetlen maradt. Tekintettel arra, hogy a betegség e végső szakasza rendkívül nagy fájdalmakkal jár és megalázó is lehet, a panaszos maga akart dönteni arról, hogy hogyan és mikor haljon meg, hogy megtakarítsa a szenvedést és emberi méltósága elvesztését.
Bár az angol jog szerint az öngyilkosság nem bűncselekmény, a kérelmezőt betegsége megakadályozta abban, hogy egyedül kövessen el öngyilkosságot. Az öngyilkosságban közreműködés ugyanakkor már bűncselekmény az öngyilkosságról szóló 1961. évi törvény1 2. §-ának (1) bekezdése alapján, márpedig Pretty asszony azt szerette volna elérni, hogy férje segítségével lehessen öngyilkos, ezért kérte, hogy férjének mentességet engedélyezzenek a bűnvádi eljárás alól. A brit főügyész2 azonban elutasította kérelmét, és fellebbezése is eredménytelen maradt.
A kérelmező 2001. december 21-én nyújtotta be panaszát az Emberi Jogok Európai Bíróságához. A Bíróság 2002. január 22-én elrendelte az egyezményes eljárás soronkívüliségét. A kérelem elfogadhatósága kérdésében és (egyben) az ügy érdemében tartott 2002. március 19-i tárgyaláson a panaszos és férje, Brian Pretty is megjelentek.
A kérelmező szerint megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezménye 2. cikkét (élethez való jog), mert minden embernek joga van arra, hogy maga döntsön arról, hogy akar-e élni, a halálhoz való jog ugyanis az élethez való jog szükségszerű következménye, ezért mindkettő ugyanazt a védelmet érdemli. Az Egyezményben részes államok pozitív kötelezettsége, hogy e jog gyakorlásának rendjét nemzeti jogrendszerükben szabályozzák.
Megsértették továbbá az Egyezmény 3. cikkét (kínzás tilalma), mert az Egyesült Királyságtól e cikk alapján nem csak az követelhető meg, hogy tartózkodjon az embertelen, megalázó bánásmódtól, hanem az is, hogy attól a jogalkalmazás tevőlegesen is megvédje az embereket. Jelen ügyben az egyetlen lehetséges pozitív intézkedés a vádemelés alóli mentesség biztosítása lehetett volna.
Megsértették az Egyezmény 8. cikkét (magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog), mert e cikk kifejezetten elismeri az önrendelkezési jogot, valamint a 9. cikket (gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság) is azzal, hogy nem biztosítottak eljárási rendet a panaszos számára a törvényes öngyilkosságban közreműködés engedélyezéséhez, hiszen ez sérti a meggyőződés szabad kifejezésre juttatásához való jogot. A részes állam nem tartotta tiszteletben az Egyezmény 14. cikkét (megkülönböztetés tilalma) sem, mert az öngyilkosságban közreműködés általános tilalma diszkriminációt valósít meg azokkal szemben, akik egyedül nem képesek öngyilkosság elkövetésére, miközben az egészséges emberek a nemzeti jog betartásával is "élhetnek halálhoz való jogukkal".
A.) Az Egyezmény 35. cikke (a kérelem elfogadhatóságáról)
A Bíróság a kérelmet az Egyezmény 35. cikke szerinti eljárásban egyhangú szavazással elfogadhatónak nyilvánította, mert úgy találta, hogy a panasz olyan súlyú jogkérdéseket vetett fel, amelyekre kizárólag az ügy érdemi vizsgálata alapján lehet válaszolni.
B.) Az Egyezmény 2. cikke
Az Emberi Jogok Európai Bírósága emlékeztetett arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikke az élethez való jogot védi, és e jog érvényesülése nélkül az összes többi egyezményes jog elveszti minden jelentőségét. A 2. cikk nemcsak a szándékos emberölést tiltja, hanem azokra az esetekre is vonatkozik, amelyek során az áldozat megengedett erőszak nem szándékos eredményeként halt meg. A Bíróság rámutatott arra, hogy a 2. cikk 1. pontja első mondata alapján a Magas Szerződő Feleknek nemcsak tartózkodniuk kell az emberi élet szándékos és törvénytelen elvételétől, hanem jogalkotásukban is hatékony lépéseket kell tenniük az élet védelme érdekében. Ez magában foglalja azt is, hogy bizonyos pontosan meghatározott esetekben a hatóságok pozitív kötelezettsége, hogy megelőző intézkedéseket hozzanak a bűncselekmények által veszélyeztetettek életének védelme érdekében.
A Bíróság eseti döntései áttanulmányozása alapján megállapította, hogy az élethez való jognak következetesen egységes értelmet tulajdonított, ezért nem fogadható el a 2. cikkben meghatározott egyezményes jog fordított megközelítése. A 2. cikkben foglaltak legfeljebb elferdítve magyarázhatók úgy, mint amelyek védik a homlokegyenest ellentétes tartalmú halálhoz való jogot vagy az önrendelkezéshez való jogot - ez utóbbit legalább is olyan értelemben nem, mint amelyik felhatalmazást ad az embernek arra, hogy az élet helyett a halált válassza.
A Bíróság leszögezte, hogy az Egyezmény 2. cikkéből nem vezethető le a halálhoz való jog, vagy annak harmadik személy kezei által ill. hatósági közreműködéssel történő szabad gyakorlásához való jog.
Ezért a Bíróság egyhangúlag úgy találta, hogy nem sértették meg az Egyezmény 2. cikkét (élethez való jog).
C) Az Egyezmény 3. cikke
A Bíróság rámutatott arra, hogy egyik fél sem állította, hogy a kérelmezőt az Egyesült Királyság közvetlenül durva, embertelen bánásmódban részesítette volna. Vitán felül állt az is, hogy Pretty asszony az állami egészségügyi intézményekben megfelelő kezelést kapott. A panaszos egyedül azt kifogásolta a 3. cikkre (kínzás tilalma) hivatkozással, hogy azzal, hogy a brit főügyész nem adott férje számára mentességet öngyilkosságban történő közreműködés esetére a vádemelés alól, továbbá az öngyilkosságban közreműködés kivételt nem ismerő büntetőjogi tilalmával a részes állam embertelen, megalázó bánásmódot valósított meg a kérelmezővel szemben.
A Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy a panasz ezen része kétségkívül a 3. cikk újszerű, kiterjesztő értelmezése, és hitet tett az egyezményes rendelkezéseknek a társadalmi változásokhoz igazodó, rugalmas megközelítése mellett. Azonban minden értelmezésnek összhangban kell lennie az Egyezmény eredeti célkitűzéseivel, és az emberi jogok védelmének rendszerével. A 3. cikk tartalmát csak a 2. cikkben foglaltakkal egybeolvasva tárhatjuk fel, márpedig a 2. cikk leginkább a gyilkos erőszak és más az ember halálához vezető magatartások tiltására született, és nem vezethető le belőle, hogy az államnak engedélyeznie vagy lehetővé tennie kellene a halálhoz való jog szabad akaratból történő gyakorlását.
A Bíróság (bár nem tehetné) mégis megérti a kérelmező félelmét, hogy az öngyilkosság lehetőségének elvesztése esetén nagy fájdalmakkal járó halállal kell szembenéznie, mindazonáltal a 3. cikkből nem származtatható semmilyen az élet szándékos kioltásának jóváhagyását előíró, "pozitív" állami kötelezettség.
Mindezek alapján a Bíróság egyhangú szavazással megállapította, hogy nem sértették meg az Egyezmény 3. cikkét (kínzás tilalma).
D.) Az Egyezmény 8. cikke
A Bíróság leszögezte, a panaszost az angol jog megakadályozta abban, hogy elkerülje az embertelen és nagy fájdalmakkal járó halált. A Bíróság nem zárta ki, hogy ezzel a magánélet tiszteletben tartásához való jogába történő beavatkozást valósítottak meg a 8. cikk értelmében.
Az ilyen beavatkozás csak akkor nem sérti az Egyezményt, ha a 8. cikk 2. pontjában felsorolt "törvényben meghatározott" célok közül egy vagy több elérése érdekében "egy demokratikus társadalomban szükséges", "az elérni kívánt célhoz mérten arányos" intézkedésről van szó.
Az egyezményes eljárásában mindkét fél elsősorban a szükségesség és az arányosság kérdését feszegette, ezzel összefüggésben a kérelmező a büntetőjogi tilalom általános jellegét támadta.
A Bíróság egyetértett a Lordok Háza Bíróságával abban, hogy az állami jogalkotás fontos feladata a másik ember életét és testi épségét sértő cselekmények üldözése. Az öngyilkosságról szóló 1961. évi törvény 2. §-ának (1) bekezdése különösen a gyenge, befolyásolható, ezért a saját öngyilkosságukat vagy a más ember öngyilkosságában történő közreműködést a megfelelő ismeretek hiányában visszautasítani nem képes személyeket védi.
A Bíróság úgy találta, hogy a tilalom kivételt nem engedő volta sem tekinthető "aránytalannak" az Egyezmény értelmében. A kormány szerint az elvárható rugalmasság érvényesül a hatóságok részéről az ilyen ügyekben, hiszen a vádemeléshez a brit főügyész egyetértése szükséges, és az előírt legsúlyosabb büntetés kiszabása nem kötelező, indokolt esetben kevésbé szigorú szankciót kell alkalmazni.
A Bíróság osztotta a kormány álláspontját e tekintetben, és rámutatott arra, hogy nem "önkényes" a kifogásolt jogszabály pusztán azért, mert elismeri az élethez való jog kiemelt fontosságát azzal, hogy bűncselekményként szabályozza az öngyilkosságban közreműködést, ráadásul a büntetés végrehajtás és az igazságszolgáltatás szerveinek az adott ügy egyedi körülményeire figyelemmel, a közérdek, az elrettentés, valamint a megtorlás céljainak megfelelően kell eljárnia.
Nem minősíthető "aránytalannak" a vádemelés alóli előzetes mentesítés elutasítása sem. Erős jogállami érvek szólnak amellett, hogy a brit főügyész ne "kivételezzen" emberekkel, vagy emberek csoportjaival egy jogszabály alkalmazása során, így a határozat semmiképpen sem "önkényes" vagy "indokolatlan".
Erre tekintettel az Emberi Jogok Európai Bírósága egyhangúlag úgy határozott, hogy a beavatkozás "szükséges volt egy demokratikus társadalomban", ezért nem sértették meg az Egyezmény 8. cikkét (magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog).
E.) Az Egyezmény 9. cikke
A Bíróság mindenekelőtt leszögezte, hogy nem minden vélemény vagy nézet tekinthető "meggyőződésnek" (belief) az Egyezmény 9. cikkének 1. pontja értelmében, ezért a kérelmező állásfoglalása a halálhoz való jog gyakorlása vonatkozásában nem esik a 9. cikk 1. pontja második fordulatában írt "vallásnak vagy meggyőződésnek...istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának" fogalmi körébe. A "meggyőződés" által motivált vagy befolyásolt magatartás és a 9. cikk szerinti meggyőződés "kifejezésre juttatása"3 jogának gyakorlása közé tehát nem minden esetben tehetünk egyenlőségjelet. A panasz e részében a kérelmező valójában személyes autonómiájával kapcsolatban fejtette ki gondolatait, ez pedig lényegében a 8. cikkel összefüggő kifogások újrafogalmazását jelenti.
Ezért a Bíróság egyhangúlag úgy döntött, hogy nem sértették meg az Egyezmény 9. cikkét (gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság).
F.) Az Egyezmény 14. cikke
A Bíróság emlékeztetett arra, hogy ha a részes állam azonos vagy hasonló helyzetben lévő embereket "objektív és ésszerű indok nélkül", nem "törvényes cél" elérése érdekében vagy az elérni kívánt törvényes célhoz képest "aránytalanul" hátrányos eszközökkel eltérő elbánásban részesít, továbbá ha különböző helyzetű emberekkel szemben ugyancsak "objektív és ésszerű indok nélkül" azonos intézkedést alkalmaz, akkor a 14. cikkben meghatározott hátrányos megkülönböztetést valósít meg.
Jelen ügyben a Bíróság úgy találta, hogy "objektív és ésszerű indok" állt fenn a fizikailag egyedül is öngyilkosság elkövetésére képes és nem képes emberek közötti különbségtétel tekintetében. Nyomós érv szól amellett, hogy ne szabályozzák jogilag a más ember segítsége nélkül is öngyilkosság elkövetésére képes és nem képes emberek csoportját. A határvonal gyakran nagyon elmosódott, és egy büntethetőséget kizáró ok megteremtése az öngyilkosságban közreműködés bűntette vonatkozásában könnyen meghiúsítaná az 1961. évi öngyilkosságról szóló törvény célját, az emberi élet védelmét, és növelné a visszaélés veszélyét is.
Mindezek alapján a Bíróság egyhangú szavazással megállapította, hogy nem sértették meg az Egyezmény 14. cikkét (megkülönböztetés tilalma).
* Eur. Court H. R., Case of Pretty v. the United Kingdom, judgment of 29 April 2002
1 Suicide Act 1961
2 Director of Public Prosecutors
3 A fordító megjegyzése: az Egyezmény hivatalos magyar nyelvű változata mind a practice (vallásgyakorlás), mind a manifest (a meggyőződés kifejezésre juttatása) szavak esetén a "kifejezésre juttatás" szerkezetet használja