LEDONNE OLASZORSZÁG ELLENI ÜGYE (2.)*
AZ 1999. MÁJUS 12-ÉN KELT ÍTÉLET
A kerületi bíróság előtti büntetőeljárás elhúzódó időtartama megsértette az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog - ésszerű határidő).
A kérelmező Cosenzában élő olasz állampolgár.
1992. június 16-án a cosenzai ügyészség vádat emelt ellene a fasizmus támogatása miatt ("apologia del fascismo").
1992. július 6-án a cosenzai vizsgálóbíró 1992. november 2.-ra tűzte ki az ügyben az előzetes kihallgatás időpontját. A vizsgálóbíró november 2-án kiadott határozatában megidézte a kérelmezőt 1993. június 24.-re a cosenzai kerületi bíróság elé. Az első tárgyalást 1995. január 26.-ra halasztották, mivel a vádlott és védője nem jelent meg. A januári tárgyalást a kerületi bíróság saját akadályoztatása miatt halasztotta el 1995. június 6. napjára, majd tekintettel a cosenzai ügyvédi kamara sztrájkjára, 1996. június 4-re halasztotta.
1996. június 4-én, figyelemmel arra, hogy sem a kérelmező, sem a meghatalmazott védője nem jelent meg egyetlen tárgyaláson sem, a bíróság védőt rendelt ki a kérelmező részére. Utoljára a tárgyalást 1997. április 29.-re tűzték ki. Ez alkalommal a kérelmező önként megjelent a bíróság előtt. Meghatalmazott védője és az ügyész megtartotta perbeszédét. A cosenzai kerületi bíróság 1997. május 21-én kézbesített ítéletében felmentette a kérelmezőt a vád alól.
A kérelmező a panaszát 1997. szeptember 15-én nyújtotta be a Bizottsághoz. Az Egyezmény 11. Kiegészítő jegyzőkönyvének 1998. november 1-én történt hatályba lépését követően az 5. cikk 2. pontjának rendelkezései szerint a kérelmet a Bíróság vizsgálta. 1998. december 1-én nyilvánította a Kamara elfogadhatónak a kérelmet.
A kérelmező a panaszában az ellene folytatott büntetőeljárás hosszát kifogásolta, és az Egyezmény 6. cikkének 1. pontjára hivatkozott.
A Bíróság megítélése szerint az ügy szempontjából az 1992. június 16. (a kérelmezőt értesíti az ügyész az ellen emelt vádról) és 1997. május 21. (az ítélet kézbesítésének időpontja) közötti időszakot lehet figyelembe venni. Az eljárás tehát 4 év 11 hónap és 5 napig tartott.
A Bíróság gyakorlata alapján az eljárás ésszerű időtartamával kapcsolatos vizsgálat során figyelemmel kell lenni a Bíróság esetjogában meghatározott kritériumokra; különösen az eset bonyolultságára, valamint a kérelmező illetve a nemzeti hatóságok által, az esettel kapcsolatban, tanúsított magatartásra.
A kormány ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a különböző megjelölt tárgyalási napok között fellépő késedelem a cosenzai kerületi bíróság leterheltségére vezethető vissza. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kérelmező által meghatalmazott védő a három kitűzött tárgyalás egyikén sem jelent meg.
A kérelmező utalt arra, hogy a nemzeti bíróság leterheltsége nem menti fel a kormányt az Egyezményben foglalt kötelezettségek alól, illetve hivatkozott arra, hogy a büntetőeljárás során nem várható el a vádlottól, hogy aktívan együttműködjön a hatóságokkal.
A Bíróság megállapította, hogy az eset megítélése nem bonyolult.
A kérelmezőnek az eljárás során tanúsított magatartásával kapcsolatban leszögezte, hogy a tárgyalást két esetben halasztották el a vádlott és védője meg nem jelenése miatt. Mindazonáltal jelen ügyben a kérelmező hozzáállásának figyelembe vételével sem lehet megfelelően megindokolni az egymástól elkülönülő meghallgatások között eltelt időszakok hosszúságát, illetve az eljárás teljes időtartamát, terjedelmét sem.
Az ügyvédek sztrájkja miatt elhalasztott tárgyalással kapcsolatban a Bíróság visszautalt arra, hogy ilyen egy eset önmagában nem alapozza meg a szerződő állam felelősségét az ésszerű határidő be nem tartásával kapcsolatban; azonban az állam által, a késedelem csökkentése érdekében kifejtett törekvéseket mindenképp figyelembe kell venni annak megítélésekor, hogy megtartották-e az "ésszerű" határidő betartásának követelményét.
A Bíróság mindkét felet felhívta, közöljék az ügyvédek sztrájkjának időtartamát. Mivel egyik fél sem tett eleget a felhívásnak, a Bíróság nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy a nemzeti hatóságok megtettek-e mindent az eljárás mielőbbi befejezése érdekében. Erre tekintettel csak annak figyelembe vételére szorítkozott, hogy a kérdéses időszakban a két tárgyalás között eltelt egy év első látásra indokolatlanul hosszúnak tűnik.
A Bíróság megállapította, hogy az 1992. június 16. és 1992. november 2., valamint az 1992. november 2. és 1993. június 24. között eredménytelenül eltelt időszakok az eljáró hatóságoknak felróhatóak. Ezenfelül 1995. január 26. napjáról 1995. június 6. napjára a bíróság saját hatáskörében halasztotta el a tárgyalást. A nemzeti hatóságok működéséből adódó késedelem összesen több mint 1 év 4 hónapot tesz ki.
A kormány nem tudott megfelelő magyarázatot adni a késlekedés indoklására. A cosenzai kerületi bíróságnak a kérdéses időszakra jellemző leterheltségére való hivatkozást nem tekintette a Bíróság elfogadható magyarázatnak. Az Egyezmény 6. cikkének 1. pontja kötelezi a szerződő államokat, hogy jogrendszerüket az Egyezmény 6. cikkében foglalt követelmények szerint építsék ki, beleértve ebbe az ésszerű határidőn belül megtartott tárgyalásra vonatkozó kívánalmat is.
E körülmények között a Bíróság megállapította, hogy az eljárás több mint 5 éves és 5 hónapos időtartama meghaladja az "ésszerű határidőt". Így az Egyezmény 6. cikkének 1. pontja sérelmet szenvedett.
A kérelmező nem vagyoni kártérítés címén 50 millió lírát igényelt. A kormány álláspontja szerint nincs okozati összefüggés az Egyezmény állítólagos megsértése és a kérelmező állítólagos károsodása között, ezért kérte a Bíróságot, mondja ki, hogy az Egyezmény megsértésének megállapítása megfelelő jóvátételt képez.
A Bíróság elfogadta a kérelmező álláspontját abban a tekintetben, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárás elhúzódása miatt nem vagyoni jellegű kára keletkezett. Az eset összes körülményeire figyelemmel, különösen egyrészt arra, hogy a kérelmező felelőssége is megállapítható egyes késedelmek tekintetében, másrészt arra, hogy az ellene felhozott vád alól felmentették, a Bíróság a kérelmező javára 12 millió líra nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
25. 3. 1999., Pélissier and Sassi v. France; 27. 6. 1997., Philis v. Greece; 23. 9. 1998., I. A. v. France; 15. 7. 1982., Eckle v. Germany; 23. 9. 1998., Portington v. Greece; 25. 11. 1997., Zana v. Turkey; 22. 10. 1997., Papageorgiou v. Greece.
* Eur. Court H. R., Case of Ledonne v. Italy (2), judgment of 12May 1999.