Soile Lautsi és társai Olaszország elleni ügye (30.814/06. sz. ügy)1
A kérelmezők egy anya és két gyermeke. A két fiú a 2001/2002-es tanévben a Vittorino da Feltre Állami Gimnáziumba, egy Abano Terme-i állami iskolába járt, ahol minden osztályterem falán egy-egy feszület volt.
Az első rendű panaszos férje 2002. április 22-én az iskola tantestületének ülésén felvetette a vallási jelképek osztálytermekben való jelenlétének kérdését, utalva különösen a feszületre, és megkérdezte, nem lehetne-e azokat eltávolítani. A tantestületnek a vallási jelképek megtartása mellett hozott döntését követően az első rendű panaszos 2002. július 23-án eljárást indított a Venetoi Közigazgatási Bíróság előtt, sérelmezve többek között az iskola világi jellegének megsértését.
A közoktatási, egyetemi és kutatási miniszter, aki 2002. októberében kiadott egy irányelvet, amely utasította az iskolaigazgatókat a feszület osztálytermekben való jelenlétének biztosítására, belépett az első rendű alperes által indított eljárásba. Azzal érvelt, hogy a kérelem alaptalan, mert a feszületek állami iskolai tantermekben való jelenlét egy 1924-es és egy 1928-as királyi rendeleten alapul. Az Alkotmánybíróság 2004-ben nyilvánvalóan alaptalannak nyilvánította a Közigazgatási Bíróság által elé terjesztett alkotmányossági kérdést, azon az alapon, hogy az olyan szövegekre irányult - a két királyi rendelet vonatkozó rendelkezéseire - amelyek nem törvényi szintűek, csak rendeletiek, ezért nem képezhetik alkotmányossági felülvizsgálat tárgyát. A Közigazgatási Bíróság 2005. március 17-én az első rendű panaszos keresetét elutasította. Úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó királyi rendelet rendelkezései még hatályban voltak, és a feszületek állami iskolai tantermekben való jelenléte nem sértette meg az állam világi jellegének alapelvét, amely "része Európa és a nyugati demokráciák jogi örökségének". A bíróság úgy ítélte meg, hogy a feszület általában a kereszténység, nem pedig egyedül a katolicizmus jelképe, így az más vallásokra is utal. Azt is hozzátette, hogy a feszület egy történelmi és kulturális jelkép, amely az olasz emberek számára „önazonosságukhoz kötődő értékkel bír”, és azt is figyelembe kell venni, hogy az olasz alkotmány alapját képező értékrend jelképe. Az első rendű panaszos fellebbezést nyújtott be az Államtanácshoz, amely 2006. április 13. meghozott ítéletében megerősítette, hogy a feszületek állami iskolai tantermekben való jelenlétének jogalapját az 1924-es és 1928-as királyi rendeletek jelentik, és – tekintettel arra a jelentésre, amelyet a feszülethez kell kapcsolni - összeegyeztethető az állam világi jellegének elvével. Annyiban, amennyiben azokat polgári értékeket jelképezi, amelyek jellemzik az olasz civilizációt - a toleranciát, az egyén jogainak megszilárdítását, az egyén hatósággal szembeni lelkiismereti szabadságát, az emberi szolidaritást és a hátrányos megkülönböztetés minden formájának megtagadását - a feszület az osztálytermekben "világi" nézőpontból is igen fontos nevelési szerepet tölt be.
Az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkére és az Egyezmény 9. cikkére hivatkozással a kérelmezők sérelmezték az állami iskola tantermeiben a feszületek jelenlétét. Az Egyezmény 14. cikkére hivatkozással azt is állították, hogy mindhármuknak – nem lévén katolikusok – a katolikus szülőktől és gyermekeiktől eltérő bánásmódban volt részük.
A Bíróságnak az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából2 látható, hogy az Európa Tanács tagállamainak a szülők vallási és világnézeti meggyőződésének tiszteletben tartásával kapcsolatos kötelezettsége nemcsak az oktatás tartalmára és módjára alkalmazandó, hanem minden olyan „feladatuk gyakorlása során” köti őket, amely feltételezhetően kapcsolódik a neveléshez és oktatáshoz. Ez magában foglalja az iskolai környezet megszervezését is, ha ebben a közhatóságoknak a nemzeti jog szerepet ad. A feszület állami iskolai tantermekben való jelenlétére vonatkozó döntés részét képezte az olasz állam által vállalt feladatkörnek, és ennek megfelelően az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkének hatálya alá esik. Ez a rendelkezés kötelezi az Államot, hogy a neveléssel és oktatással kapcsolatban vállalt feladatai ellátása során tartsa tiszteletben a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára saját vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák a nevelést és az oktatást.
A Bíróság úgy találta, hogy bár a feszület mindenekelőtt vallási jelkép, a Bíróság előtt nem merült fel olyan bizonyíték, amely szerint egy ilyen jelképnek az osztályterem falán való kifüggesztése hatással lehetett a tanulókra. Ezen túlmenően, bár érthető, hogy az első panaszos a gyermekei által látogatott állami iskola osztálytermében kifüggesztett feszületet az állam részéről azon jogának tiszteletben tartásának hiányaként látta, hogy gyermekei részére saját vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelően biztosítsa a nevelést és az oktatást, az ő szubjektív meglátása nem volt elegendő az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkének megsértésének megállapításához.
Az olasz Kormányzat előadta, hogy a feszületek állami iskolai tantermekben való jelenléte megfelel a hagyománynak, amelyet fontosnak tartanak megőrizni. Hozzátette, hogy vallásos jelentésén túl, a feszület a demokrácia és a nyugati civilizáció alapját képező elveket és értékeket jelképezi, és erre tekintettel jelenléte az iskolákban igazolható. Az első érvet illetően a Bíróságnak az volt az álláspontja, hogy egy hagyomány fenntartására vonatkozó döntés főszabály szerint az Európa Tanács tagállamainak mérlegelési jogkörébe tartozik, a hagyományra való a hivatkozás nem mentesíti őket azon kötelezettségük alól, hogy tartsák tiszteletben az Egyezményben és az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvekben foglalt jogokat és szabadságokat. A második pont kapcsán - megjegyezve, hogy a feszület jelentése kapcsán az olasz Államtanács és a Semmítőszék véleménye eltért, míg az Alkotmánybíróság nem döntött - a Bíróság úgy ítélte, hogy nem neki kell állást foglalnia a hazai bíróságok közötti vitában.
Az tény, hogy az államoknak mérlegelési joga van a neveléssel és oktatással kapcsolatban vállalt feladatköreik gyakorlásának összehangolásával kapcsolatban, tekintettel a szülőknek azon jogára, hogy gyermekeik számára saját vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák a nevelést és az oktatást. A Bíróság az említett kérdésekben ezért elvileg köteles tiszteletben tartani az állam határozatait, többek között azt, hogy hogyan lépnek egyezségre a vallással, feltéve, hogy ezek a döntések nem vezethetnek egyfajta átnevelésre. Ennek megfelelően a feszület kötelező tantermi jelenlétéről hozott döntés elvileg az állam mérlegelési jogkörébe tartozó ügy, különösen, mert ebben a kérdésben nincs európai egyetértés. Ez a mérlegelési jogkör azonban kéz a kézben jár a Bíróság általi felülvizsgálattal, amelynek feladata az, hogy meggyőződjön arról: vajon e választás nem minősül-e egyfajta átnevelésnek.
A Bíróság ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a feszületek állami iskolai tantermekben való jelenlétének előírásával az olasz szabályozás az ország túlnyomó vallási többségének láthatóságát biztosított az iskolai környezetben. Ez önmagában azonban nem elegendő Olaszország részéről egy átnevelési folyamat jelzésére, és az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikke megsértésének megállapításához. Ebben a kérdésben utalt a korábbi ítélkezési gyakorlatára3, amelyben úgy ítélte, hogy tekintettel egy vallás túlsúlyára egy ország történelme során, az a tényt, hogy az iskolai tanterv nagyobb jelentőséget tulajdonít neki, mint más vallásoknak, önmagában nem tekinthető átnevelési folyamatnak. A bíróság megjegyezte, hogy a feszület a falon egy lényegében passzív jelkép, amely a tanulókra gyakorolt hatásában nem hasonlítható össze a didaktikus beszéddel vagy a vallási cselekményekben való részvétellel. A Bíróság azt is megállapította, hogy a nagyobb láthatóság hatását, amelyet a feszület jelenléte a adott a kereszténységnek az iskolákban, szükség elhelyezni az alábbi szempontok összefüggésében: a feszületek jelenléte nem járt a kereszténység kötelező oktatásával; a Kormányzat szerint Olaszország megnyitotta az iskolai környezetet más vallások felé (a diákok jogosultak viselni vallási jellegű jelképeket vagy ruházatot; figyelembe vették a kisebbségi vallási gyakorlatokat; választható iskolai hitoktatást szerveztek minden elismert vallási nézet számára; a Ramadán végét gyakran megünnepelték az iskolákban stb.). Semmi sem utal arra, hogy a hatóságok ne tűrték volna el a más vallású, hitetlen, vagy nem-vallásos világnézeti meggyőződésű gyermekek létét. Ezen túlmenően, a kérelmezők sem állították, hogy a feszület jelenléte az osztálytermekben egy térítő irányultságú tanítási gyakorlat kifejlődését bátorította volna, vagy hogy a fiúk a tanár részéről valaha is tapasztaltak volna a feszületre vonatkozó, célzatos hivatkozást. Végül, a Bíróság megállapította, hogy az első rendű panaszosnak teljes körűen megmaradt az a joga, hogy szülőként felvilágosítsa, és tanácsokkal lássa el gyermekei, és saját világnézeti meggyőződésével összhangban utat mutasson nekik.
A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a feszületnek az első rendű panaszos gyermekei által látogatott állami iskola osztálytermében való kifüggesztésére vonatkozó döntésük meghozatalakor a hatóságok az Olaszországot - azon kötelezettsége kapcsán, hogy a neveléssel és oktatással kapcsolatban vállalt feladatai ellátása során tartsa tiszteletben a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára saját vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák a nevelést és az oktatást - megillető mérlegelési jogkör keretein belül jártak el. Ennek megfelelően nem sértették meg az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkét az első panaszos tekintetében. A Bíróság úgy ítélte továbbá, hogy a 9. cikk alapján külön kérdéskör nem vetődött fel. A Bíróság jutott ugyanezekre a következtetésekre jutott a második és a harmadik panaszos tekintetében is.
Emlékeztetvén arra, hogy az Egyezmény 14. cikkének nincs önálló léte, kizárólag az Egyezményben és az ahhoz csatolt Kiegészítő jegyzőkönyvekben más rendelkezéseiben biztosított jogok és szabadságok gyakorlása kapcsán van hatása, a Bíróság úgy ítélte: abból a feltételezésből kiindulva, hogy a kérelmezők saját, az Egyezmény 9. cikkében, illetve az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkében biztosított joguk gyakorlása tekintetében sérelmezik a hátrányos megkülönböztetést, nem látott olyan elkülöníthető kérdést, amelyet ne vizsgált volna meg az Első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikke kapcsán, ezért nem látott okot a panasz e részének vizsgálatára.
1Az ítéletet a Nagykamara 2011. március 18-án hozta.
2Kjeldsen, Busk Madsen és Pedersen Dánia elleni ügyei (5.095/71., 5.920/72. és 5.926/72. sz. ügy), Valsamis Görögország elleni ügye (21.787/93. sz. ügy), Folgero és társainak Norvégia elleni ügye (15.472/02. sz. ügy), Hassan és Eylem Zengin Törökország elleni ügye (1.448/04. sz. ügy)
3Folgero és társainak Norvégia elleni ügye (15.472/02. sz. ügy), Hassan és Eylem Zengin Törökország elleni ügye (1.448/04. sz. ügy)