Kovács István Gábor Magyarország elleni ügye (15.707/10 sz. ügy)1
A kérelmezőt 2008. január 8-án vették őrizetbe, 2008. január 11-től előzetes letartóztatását töltötte a Szegeden jövedéki orgazdaság vádjával. 2009. október 9-én a Csongrád Megyei Bíróság az ellene felhozott vádpontokban bűnösnek találta. A Szegedi Ítélőtábla 2010. június 9-én hozott jogerős ítéletében a bíróság három és fél év szabadságvesztésre ítélte, melyet a Szegedi Fegyház és Börtönben, fegyház-fokozatban töltött le. A Szegedi Fegyház és Börtön két különálló egységből áll: az I. objektum a börtönre vagy fegyházra ítéltek őrzésére, a II. objektum az előzetesen letartóztatottak őrzésére szolgál. A panasz tárgyát képező előzetes letartóztatást a II. objektum különböző zárkáiban hajtották végre, 2010. június 10-e után pedig az I. objektumban tartották fogva.
A kérelmező előadta, hogy egy átlagosan 16 m2 alapterületű zárkán – nem számítva a bútorzatot - 5-7 személlyel osztozott, és naponta csak egy órát tölthettek a zárkán kívül. Azt is állította, hogy havonta egy óráig fogadhatott látogatókat (kivéve a bátyját, akinek havonta háromszor két órát engedélyeztek), a látogatások alkalmával azonban családtagjait egyáltalán nem érinthette meg. Sőt, kérelme ellenére a büntetés-végrehajtás nem látta el ingyenes tisztálkodási eszközökkel, a védekezésre való felkészülésre tekintettel sem engedélyezte számára személyi számítógép birtoklását a zárkában használatát számára, annak ellenére, noha nem lett volna hozzáférése a világhálóhoz. Végül előadta, hogy a fegyintézet nem látta el ingyenes írószerrel, így nem tudott beadványokat készíteni az ügyében akkor eljáró hatóságok számára. Előadta, hogy a fentiekkel és az étkezéssel kapcsolatos, többszöri kérelmei és panaszai a büntetés-végrehajtási szervezetnél hiábavalók voltak. A számítógép-birtoklás engedélyezésének megtagadása ügyében alakszerű jogorvoslatot vett egy igénybe. Míg a Kormányzat előadta, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönt kéthetente ellenőrizte a büntetés-végrehajtási ügyész, a kérelmező azt állította, hogy ottléte alatt a II. objektumban nem volt ilyen látogatás.
Az Országos Büntetés-végrehajtási Szervezet világhálón (www.bvop.hu) elérhető statisztikája szerint a magyar büntetés-végrehajtási intézetek átlagtelítettsége 2008-ben 118%, 2009-ben 124% és 2010-ben 133% volt.
A kérelmező – az Egyezmény 3. és 8. cikkére hivatkozással – azt sérelmezte, hogy előzetes letartóztatása alatt túlzsúfolt cellákban tartották, és havonta csak egy alkalommal, egy óra hosszat tudott látogatókat fogadni.
A Bíróság emlékeztetett, hogy már számos alkalommal kimondta: az Egyezmény 3. cikke a demokratikus társadalom egyik legalapvetőbb értékét rögzíti; abszolút jelleggel megtiltja a kínzást és az embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, függetlenül a körülményektől és az áldozat viselkedésétől. A Bíróság emlékeztetett arra is, hogy ítélkezési gyakorlatának megfelelően a rossz bánásmódnak el kell érnie a súlyosság egy bizonyos szintjét ahhoz, hogy az Egyezmény 3. cikkének hatálya alá essék. A súlyosság e szintjének meghatározása viszonylagos, az eset körülményeitől függ, például a bánásmód időtartamától, a fizikai és lelki hatásoktól, egyes esetekben az áldozat nemétől, életkorától és egészségi állapotától. Továbbá, annak megállapítása során, hogy a bánásmód „megalázó”-e a 3. cikk értelmében, a Bíróság tekintettel van arra, hogy az-e a célja, hogy megalázzák és kiszolgáltatottá tegyék az érintett személyt, és – ami a következményeket illeti – ez hátrányosan befolyásolta-e személyiségét a 3. cikkel összeegyeztethetetlen módon. Egy ilyen célzat hiánya azonban nem zárhatja ki véglegesen a 3. cikk megsértésének megállapítását. A Bíróság következetesen hangsúlyozta, hogy az Egyezmény 3. cikkének megsértése az általában egy jogszerű bánásmód vagy büntetés adott formájához elkerülhetetlenül kapcsolódón túlmenő szenvedést és megaláztatást foglal magában. A személyes szabadságától megfosztó intézkedések gyakran foglalhatnak magukba ilyen elemeket. Így e rendelkezés alapján, az Állam köteles biztosítani, hogy a személyt olyan körülmények között tartsanak őrizetben, amelyek összeegyeztethetőek az emberi méltóság tiszteletével, az intézkedés végrehajtásának jellege és a módja ne tegye ki az egyént az őrizetben elkerülhetetlenül benne rejlő szintet meghaladó erősségű szorongásnak és nehézségnek, és - az őrizet gyakorlati követelményeiből adódóan - az őrizetes egészsége és jóléte megfelelően biztosított legyen.
A Bíróság megjegyezte, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában a kérelmezőt 67 napig egy kevesebb mint 4 m2/fő bruttó alapterületű zárkában helyezték el. Észlelte, hogy a Kínzás és embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzésére alakult Európai Bizottság (CPT) ezzel szemben úgy ítélte, hogy a többszemélyes cellák esetén a 4 m2/fő élettér az elfogadható minimum. A Bíróság ezért úgy találta, hogy a kérelmező fogva tartása a túlzsúfolt szegedi börtönben, együttvéve azzal, hogy a fogvatartottaknak szinte az egész napot a cellákban kellett tölteniük, megsértette az emberi méltósághoz való jogot, és hátrányosan befolyásolta a kérelmező testi és lelki állapotát. Ennek megfelelően arra a következtetésre jutott, hogy a túlzsúfolt körülmények között történő fogva tartás az Egyezmény 3. cikkének megsértésével embertelen és megalázó bánásmódnak minősül.
Végül, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának, és az abból eredő elégtelen élet- és higiéniai feltételek problémájának súlyosságát a nemzeti hatóságok is elismerték, a Bíróság úgy ítélte, hogy a szükséges igazgatási és gyakorlati intézkedések megtétele révén a kérdésre hatékony orvoslás kínálható. A Bíróság álláspontja szerint a hatóságoknak gyorsan kell cselekedniük annak érdekében, hogy a fogvatartottak számára megfelelő fogvatartási körülményeket biztosítsanak.
A Bíróság a 8. cikk sérelmének vizsgálata során emlékeztetett, hogy az őrizet, akárcsak más szabadságkorlátozó intézkedés, a magán- és családi élet elkerülhetetlen korlátozásával jár. Az őrizetes családi élethez való jogának lényeges része azonban az, hogy a hatóságok lehetővé tegyék, vagy ha szükséges, segítsék a közeli családtagjaival való kapcsolattartást. Az olyan korlátozásoknak, mint a családi látogatások számának korlátozása, a látogatás feletti felügyelet, és - ha a bűncselekmény jellege indokolja – az őrizetes különleges fogvatartási rendnek vagy különleges látogatási rendelkezéseknek való alávetése, beavatkozást jelentenek ugyan az Egyezmény 8. cikke szerinti jogaiba, de önmagukban nem jelentik e rendelkezés megsértését. Mindazonáltal, minden ilyen jellegű korlátozást "a törvénnyel összhangban" kell alkalmazni, a 2. bekezdésben felsorolt egy vagy több törvényes célt kell követnie, továbbá, igazolni kell, hogy "szükséges egy demokratikus társadalomban".
A kérelmező előadta, és a Kormányzat sem vitatta, hogy a kérelmező az előzetes letartóztatása alatt a családi látogatások egy havi egyórás találkozóra korlátozódtak (kivéve a kérelmező fivérének három rendkívüli látogatását. A Bíróság úgy találta, hogy ez a korlátozás a kérelmező családi életének tiszteletben tartásához való jogba való beavatkozásnak minősült. A fogvatartottak számára biztosított családi látogatások gyakoriságának és időtartamának korlátozását a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 118.§-a (1) bekezdésének d) pontja és a Szegedi Fegyház és Börtön házirendje szabályozta, így annak törvényes alapja volt. A Bíróság azt is elfogadta, hogy a korlátozás a közbiztonság védelmének valamint a zavargás és a bűnözés megelőzésének törvényes célját követte.
Ami egy demokratikus társadalomban szükségességet illeti, a Bíróság megjegyezte, hogy a Kormányzat nem terjesztett elő semmilyen érvet a korlátozás igazolására a törvényerejű rendelet alkalmazandó szakaszára utaláson túl. A Bíróság aggodalommal vette tudomásul, hogy ez utóbbi a családi látogatások gyakoriságát általános jelleggel havi egy alkalomra korlátozza, anélkül, hogy elegendő rugalmasságot biztosítana annak meghatározására, hogy az ilyen korlátozás arányos vagy valóban szükséges volt-e minden egyes esetben. Ami a kérelmező személyes helyzetét illeti, a Bíróság nem tudta megállapítani a családi látogatások gyakorisága és időtartama ilyen szigorú korlátozásának szükségességét, figyelembe véve azt a tényt, hogy a kérelmezőt jobbára előzetes letartóztatásban tartották a viszonylag enyhe súlyú jövedéki adócsalás vádjával. Ilyen körülmények között, tekintettel kifogásolt időszak (ami 2008 januárjától 2010 júniusáig tartott) időtartamára, a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a korlátozás túlment azon, ami szükséges egy demokratikus társadalomban "a zavargás és a bűnözés megelőzése érdekében". Valójában, a szóban forgó intézkedés a kérelmező családi élet olyan mértékben csökkentette, amely nem indokolható sem az őrizettel szükségképpen együtt járó korlátozásokkal, sem a Kormányzat által hivatkozott törvényes céllal. A Bíróság ezért úgy ítélte, hogy a hatóságok elmulasztották megteremteni a tisztességes és arányosság egyensúlyt az alkalmazott eszközök és az elérendő célok között, így a családi látogatások gyakorisága és időtartamának korlátozására tekintettel megsértették az Egyezmény 8. cikkét.
A Bíróság a kérelmező részére10.000,-Euró nemvagyoni kártérítést ítélt meg.
1A Bíróság az ítéletet 2012. január 17-én hozta.