A 2001. JÚLIUS 12-ÉN KELT ÍTÉLET
A német bíróságok nem sértették meg az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése (tisztességes tárgyaláshoz való jog) alapján biztosított jogot a bírósághoz fordulásra azzal, hogy a joghatóság hiányára hivatkozva elutasították a kérelmező keresetét. Nem sértették meg az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkét sem (tulajdon védelme), mert e cikk céljaira a kérelmezőnek - atyja örököseként - nem maradt fenn tulajdoni jogcíme, s nem áll fenn olyan restitúciós igénye a Német Szövetségi Köztársasággal szemben, amely "törvényes várománynak" minősülne a Bíróság esetjoga szerint. A 14. cikk (megkülönböztetés tilalma) nem alkalmazható a jelen ügyre, mivel az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke alapján panaszolt tények nem tekinthetők olyanoknak, amelyek beavatkozást jelentettek volna a 14. cikk alapján a kérelmezőt megillető jogok valamelyikébe.
II. János-Ádám herceg Liechtenstein uralkodója, 1945-ben született és Vadúzban él.
A korábban fennállt Csehszlovákia - a csehszlovák köztársasági elnök 1945. június 21-jén kibocsátott, a "német és magyar személyek, valamint a cseh és a szlovák nép árulóinak és ellenségeinek tulajdonában lévő mezőgazdasági vagyon elkobzásáról és gyorsított kiutalásáról" szóló 12. számú törvényerejű rendelete ("Benes-dekrétumok") alapján - elkobozta Pieter van Laer "Szene an einem römischen Kalkofen" című festményét, amely Csehszlovákia területén a kérelmező édesapjának tulajdonában volt.
Amikor Köln városa 1991-ben kölcsönkapta a festményt a Cseh Köztársaságtól, a kérelmező bírósági eljárást indított a város ellen annak érdekében, hogy visszaszerezze a festményt.
A német polgári bíróságok joghatóság hiányára hivatkozva elutasították a kérelmező keresetét. Az elutasító határozatot a háborúból és megszállásból fakadó kérdések rendezéséről szóló, 1952-ben aláírt és 1954-ben módosított Egyezmény ("Convention on the Settlement of Matters arising out of the War and the Occupation", a továbbiakban: "Rendezési Egyezmény") indokolását 3. cikkének 1. és 3. bekezdéseire alapozták, amelyek szerint nem lehet igénnyel fellépni vagy keresetet előterjeszteni olyan személyekkel szemben, akik specifikus egyezmények alapján, kárpótlás vagy az eredeti állapot helyreállítása, illetve a háború eredményeként lefoglalt, külföldön elhelyezett német tőkével vagy egyéb vagyonnal kapcsolatos intézkedések alapján szereztek tulajdonjogot vagy ruházták át tulajdoni jogcímüket. A bíróság úgy találta, hogy a kérelmező édesapja tulajdonának a 12. számú törvényerejű rendelet alapján történt elkobzása a indokolás 3. cikke szerinti értelemben vett intézkedést jelentett.
A Szövetségi Alkotmánybíróság a siker reményének hiánya miatt elutasította a kérelmező alkotmányos panaszát, többek között azzal érvelve, hogy a joghatóság kizárása nem jelentette a tulajdonhoz való jog megsértését, mivel az említett záradékok és a Rendezési Egyezmény egésze olyan ügyek rendezésére irányultak, amelyek a német alaptörvény hatálybalépését megelőzően keletkeztek. Az Alkotmánybíróság azt is megerősítette, hogy a Németországot érintő Végleges rendezésről szóló Egyezmény ("Treaty on the Final Settlement") nem helyezte hatályon kívül a Rendezési Egyezmény indokolása 3. cikkének 1. és 3. bekezdéseit.
Ezt követően a festményt visszaszállították a Cseh Köztársaságba.
A kérelmező panaszolta, hogy a szóban forgó festmény visszaszerzésére irányuló keresete tekintetében nem rendelkezett hatékony joggal arra, hogy bírósághoz forduljon. Azt is panaszolta, hogy keresetének német bíróságok általi elutasítása és a festmény visszajuttatása a Cseh Köztársaságba sértette tulajdonhoz fűződő jogait. Önállóan és a 14. cikkel együttesen a 6. cikk 1. bekezdésére, továbbá az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkére hivatkozott.
Az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése
Bírósághoz fordulás joga
A Bíróság véleménye szerint a német joghatóság kizárása a Rendezési Egyezmény indokolásének 3. cikke alapján Németország második világháború utáni különleges nemzetközi közjogi státuszából fakadt. A Bíróság úgy találta, hogy csak a Német Szövetségi Köztársaság tekintetében megkötött 1954. évi Párizsi Egyezmény, és a Németország tekintetében megkötött 1990. évi Végleges rendezésről szóló Egyezmény eredményeképpen nyerte el a Szövetségi Köztársaság a szuverén államokat külső és belső ügyeikben megillető autoritást az egyesült Németország tekintetében. Ezen egyedi körülmények között a német bíróságokhoz fordulás olyan korlátozása, amely a Rendezési Egyezményből fakadt, törvényes célnak tekintendő.
Továbbá, a Bíróság véleménye szerint nem lehet azt állítani, hogy a Rendezési Egyezmény indokolása 3. cikkének értelmezése a kérelmező esetében a korábbi német esetjognak nem felelt meg, vagy hogy annak alkalmazása nyilvánvalóan téves, illetve önkényes következtetésekre vezető lett volna.
A Bíróság továbbá megállapítja, hogy a kérelmező azon érdeke, hogy pert indíthasson a Német Szövetségi Köztársaságban nem eshetett nagyobb súllyal latba, mint az az alapvető fontosságú közérdek, hogy Németország visszanyerje szuverenitását és egységét. Ezért a Bíróság esetjoga szerinti értelemben nem sértették meg a kérelmező jogát arra, hogy bírósághoz forduljon.
A Szövetségi Alkotmánybíróság eljárásának tisztességes volta
A Bíróság megállapítja, a kérelmező az akkuratórius eljárás előnyét élvezte a Szövetségi Alkotmánybíróság előtt, s minden olyan érv előterjesztésére lehetősége volt, amelyet az ügy szempontjából relevánsnak tartott. Nincs jelen annak, hogy a panaszolt eljárást tisztességtelen módon folytatták volna le.
Az Egyezmény Első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke
A Bíróság - megállapítva, hogy nincs kompetenciája az 1946. évi kisajátítás körülményeinek és napjainkig húzódó hatásainak kivizsgálására - úgy találja, hogy az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke céljaira a kérelmezőnek, atyja örököseként, nem maradt fenn tulajdoni jogcíme, s nem áll fenn olyan restitúciós igénye a Német Szövetségi Köztársasággal szemben, amely "törvényes várománynak" minősülne a Bíróság esetjoga szerint. Következésképpen, nem történt beavatkozás a kérelmező "tulajdonába" az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke szerinti értelemben.
Az Egyezmény 14. cikke
A Bíróság úgy találja, hogy a 14. cikk nem alkalmazható a jelen ügyre, mivel az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke alapján panaszolt tények - nevezetesen a német bírósági határozatok és a festmény visszaszállítása a Cseh Köztársaságba - nem tekinthetők olyannak, amelyek beavatkozást jelentettek volna a 14. cikk alapján a kérelmezőt megillető jogok valamelyikébe.
* Eur. Court H. R., Case of II. Hans-Adam, prince of Liechtenstein v. Germany, judgment of 12 July 2001