A 2000. JANUÁR 25-ÉN KELT ÍTÉLET
A román hatóságok megsértették az Egyezmény 8. cikkében rögzített családi élet tiszteletben tartásához való jogot azzal, hogy nem segítették elő a kérelmező gyerekeinek anyjukhoz való visszatéréséről szóló határozat mielőbbi végrehajtását.
A kérelmező Rita Ignaccolo-Zenide, 1953-ban született, Metzben élő francia állampolgár. A válását követően a francia bíróság jogerős ítéletében elrendelte, hogy a házasságából származó két gyermeke vele együtt éljen. 1990-ben, a nyári szünetben a gyerekek a korábbi férjéhez utaztak, aki román-francia kettős állampolgár, és az Egyesült Államokban él. A szünidő eltelte után a volt férj megakadályozta, hogy a gyerekek visszatérjenek az anyjukhoz. Miután többször lakóhelyet változatott, annak érdekében, hogy kitérjen az amerikai hatóságok elől, amelynek az 1980. október 25-én kelt, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló Hágai Egyezmény értelmében hatáskörébe tartozott az ügy, a kérelmező volt férje a gyerekekkel 1994 márciusában Romániába távozott, és a mai napig is ott él. 1994. december 14-én a Bukaresti Elsőfokú Bíróság közbenső határozatot hozott, mely szerint a gyerekeknek vissza kell térniük a kérelmezőhöz. Azonban a kérelmezőnek a határozat végrehajtása érdekében tett erőfeszítései sikertelenek maradtak. 1990 óta a kérelmező egyetlen egyszer látta csak a gyerekeit, 1997. január 29-én, amikor a román hatóságok megszerveztek egy találkozót közte és a gyerekek között.
A kérelmet 1996. január 22-én nyújtották be a Bizottsághoz, mely azt 1998. szeptember 9-én nyilvánította egyhangúlag elfogadhatónak. Jelentésében a 8. cikk megsértését állapította meg. Az ügyet a román kormány 1999. január 27-én terjesztette a Bíróság elé. Az Egyezmény 11. Kiegészítő jegyzőkönyve átmeneti rendelkezései szerint a Nagykamara kollégiuma úgy döntött 1999. március 31-én, hogy az ügyet az első szekció keretében alakult tanács fogja tárgyalni. 1999. szeptember 14-én a tanács nyilvános tárgyalást tartott.
A kérelmező állítása szerint a román hatóságok, azáltal hogy nem hajtották végre megfelelően a Bukaresti Elsőfokú Bíróság 1994. december 14-én kelt határozatát, megsértették az Egyezmény 8. cikkében rögzített, a családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát.
A Bíróság többször hangsúlyozta, hogy habár a 8. cikk alapvető feladata az, hogy védje az egyént a hatóságok önkényes cselekményeitől, emellett pozitív kötelezettségeket is tartalmaz a családi élet "tiszteletben tartásával" kapcsolatban. A 8. cikk magában foglalja a szülők azon jogosultságát is, hogy megfelelő lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy újra együtt lehessenek a gyerekeikkel, illetve arra kötelezi a hatóságokat, hogy ennek érdekében megfelelő intézkedéseket tegyenek. Ez a kötelezettség azonban nem abszolút jellegű, bizonyos előkészítést igényel a gyerektől távol élő szülőtől. Az előkészítés mértéke és természete az adott eset összes körülményeitől függ, és minden, a hatóságok által eme kötelezettségükből kifolyólag alkalmazott kényszerítő cselekményt behatárolnak az érintettek érdekei, jogai és szabadsága. Különösen a gyerek érdekeit és az Egyezmény 8. cikkében rögzített jogait kell figyelembe venni. Ahol a szülők közötti kapcsolat fenyegetheti a fenti érdekeket, vagy gátolhatja a jogok érvényesülését, ott a nemzeti hatóságoknak kell megfelelő egyensúlyt kialakítaniuk a különböző érdekek között.
A Bíróság megállapította, hogy a családok egyesülésének elősegítésére vonatkozó kötelezettséget - mely az Egyezmény 8. cikke értelmében a Szerződő Államok feladata - az 1980. október 25-én kelt, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló Hágai Egyezmény rendelkezéseinek fényében kell értelmezni. ez a megközelítés különösen vonatkozik a jelen esetre, mivel az alperes állam is aláírta az említett Egyezményt.
A Bíróság számára tehát a döntő tényező annak meghatározása volt, hogy a nemzeti hatóságok minden lehetséges lépést megtettek-e az 1994. december 14-én kelt határozat végrehajtásának előmozdítása érdekében.
Habár az végrehajtásra irányuló első kísérleteket azonnal, még 1994. decemberében megtették, a Bíróság megállapította, hogy 1995. januárját követően a végrehajtók csak két esetben kísérelték meg a végrehajtást, 1995. májusában és decemberében. 1995. december és 1997. január között a hatóságok semmilyen cselekményt nem foganatosítottak a végrehajtás érdekében, és a kormány nem tudta érvekkel alátámasztani a tétlenség okát.
Emellett a nemzeti hatóságok nem tették meg azokat az alapvető előkészületeket, melyek szükségesek lettek volna a rendelkezés végrehajtásához. Elmulasztottak korlátozó intézkedéseket alkalmazni a volt férjjel szemben, illetve megfelelően előkészíteni a gyerekek visszatértét anyjukhoz, például azzal, hogy pszichológus vagy pszichiáter foglalkozott volna a gyerekekkel. Nem működött közre a gyerekek felkészítésében pszichológus vagy szociális munkás az 1997. január 29-i találkozás előkészítése során. A Bíróság ezek alapján megállapította, hogy a hatóságok nem teljesítették a Hágai Egyezmény 7. cikkében rögzített intézkedéseket a gyerekeknek a kérelmezőhöz való visszatérésének biztosítása érdekében.
A Bíróság álláspontja szerint a román hatóságok nem tettek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy a kérelmező visszakaphassa a gyerekeit, megszegve ezzel az Egyezmény 8. cikkében foglalt családi élet tiszteletben tartásához való jogát.
A Bíróság, a kérelmező erre irányuló kérelme alapján, 100.000 francia frank nem vagyoni kártérítést ítélt meg részére méltányosságból. Az eljárás során felmerült költségek fejében 86.000 frankot ítélt meg a kérelmező javára.
Maruste és Diculescu Sova bírók különvéleményt fogalmaztak meg.
* Eur. Court H. R., Case of Ignaccolo-Zenide v. Romania, judgment of 25 January 2000