A 2001. JÚLIUS 12-ÉN KELT ÍTÉLET
Nem sértették meg az olasz hatóságok a 6. cikk 1. bekezdését (tisztességes tárgyaláshoz való jog), mivel az adózással kapcsolatos eljárások nem "polgári jogi", hanem "közjogi" jellegű jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatosak, ezért nem esnek a hivatkozott cikk alá.
A kérelmező olasz állampolgár, 1947-ben született és Oristanoban (Olaszország) él.
A kérelmező és egy másik személy földet, vagyontárgyakat és pénzösszeget ruházott át egy korlátolt felelősségű társaságra, amelyet a kérelmező akkor alapított, és amelynek csaknem valamennyi üzletrészét közvetlenül vagy közvetve tulajdonolta. A társaság falusi turizmussal foglalkozott, s a céget a kérelmező képviselte. A társaság egy alkalmazandónak vélt törvényre hivatkozva a vagyonbevitellel kapcsolatban fizetendő adók mértékének csökkentését kérte az adóhatóságtól, s a jogszerűen követeltnek tartott összeget fizette be adóként.
Az ügy három eljárást érint. Az első a fizetendő tőkenyereség-adóval, a másik kettő pedig az illeték, a jelzálog-nyilvántartási adó és a tőke átruházási adó alkalmazandó mértékével, illetve a mérték csökkentésével volt kapcsolatos. Az első eljárásban 1987. augusztus 31-jén az adóhatóság kiegészítő adókivetést kézbesített a kérelmező számára azzal az indokolással, hogy a társaságra ruházott vagyontárgyak értékét helytelenül állapította meg. Az adóhatóság 43.624.700 olasz líra megfizetésére kötelezte a társaságot, amely összeg magában foglalta a megfizetendő adót és a büntetést is. A kérelmező az Oristanoi Körzeti Adóbizottsághoz fellebbezett, a kiegészítő adókivetés hatályon kívül helyezését kérve. Az ügyet 1998-ban törölték az ügylajstromból.
A másik két esetben az adóhatóság két kiegészítő adókivetést kézbesített a társaság számára azon az alapon, hogy a társaságot nem illette meg a csökkentett mértékű adó, amelyre hivatkozott, és amelyet befizetett. Az adóhatóság arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a társaság hatvan napon belül nem fizeti meg a kivetett összeget, akkor ezen összeg 20%-át állapítják meg büntetésként.
A kiegészítő adókivetések hatályon kívül helyezését kérő két fellebbezési kérelem elbírálása 2000. október 27-én még folyamatban volt.
A kérelmező az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése alapján panaszolta, hogy az eljárások időtartama túllépte a cikkben megkövetelt "ésszerű időt". A kérelmező azt is panaszolta, hogy "az olasz bíróságok üldözték őt", s az Egyezmény 14. cikkére (megkülönböztetés tilalma) hivatkozott.
Az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése
Az adózással kapcsolatos eljárásban nyilvánvalóan vagyoni érdekek forognak kockán. Valamely vita "vagyoni" természetének kimutatása azonban önmagában nem elégséges ahhoz, hogy "polgári jogi" tárgyúként a 6. cikk 1. bekezdése alá essék. "Vagyoni" kötelezettségek az állammal vagy az állam alárendelt hatóságaival szemben is fennállhatnak, amelyek azonban a 6. cikk 1. bekezdésének céljai szempontjából kizárólag közjogi jellegűnek tekintendők, s amelyek ilyen módon nem esnek a "polgári jogi jogok és kötelezettségek" fogalma alá. A "büntető szankcióként" alkalmazott pénzbüntetés kivételével ez a helyzet áll fenn akkor is, amikor a vagyoni természetű kötelezettséget adótörvények írják elő, vagy amikor a kötelezettség a szokásos polgári jogi kötelezettségek közé tartozik egy demokratikus társadalomban.
Az állam és egyén viszonyában az egyénnek nyújtandó jogi védelemmel kapcsolatos, megváltozott társadalmi felfogás fényében a Bíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a 6. cikk 1. bekezdésének alkalmazhatóságát nem kell-e kiterjeszteni olyan módon, hogy az vonatkozzék az állampolgárok és az állami hatóságok közötti olyan vitákra is, amelyek az adóhatóság határozatainak a hazai törvények alapján értelmezett törvényességével kapcsolatosak.
Az Egyezmény elfogadása óta eltelt ötven évben az egyén és az állam közötti viszonyok szerteágazóvá váltak, az állami szabályozás növekvő mértékben avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba. E változás arra indította a Bíróságot, hogy az olyan eljárásokat, amelyek kimenetele döntő jelentőségű a magánjogi jogok és kötelezettségek szempontjából, a 6. cikk "polgári jogi" tárgykörébe esőnek tekintse még akkor is, hogyha a nemzeti jog az adott eljárást "közjogiként" kategorizálja. Továbbá, az állam növekvő mértékű beavatkozása az egyén mindennapi életébe - például a jóléti ellátások terén - szükségessé tette, hogy valamely jog "polgári jogi" voltának kimondása előtt a Bíróság megvizsgálja az adott jog "közjogi" és "magánjogi" vonásait.
Az adójog területén azonban a demokratikus országokban végbement fejlődés nem érintette az egyének vagy társaságok azon alapvető kötelezettségét, hogy adót fizessenek. Az Egyezmény megkötésekor fennállt helyzethez képest a bekövetkezett változások nem jelentettek az állam részéről további beavatkozást az egyén életének "polgári jogi" szférájába. A Bíróság úgy véli, hogy az adóügyek továbbra is az állami szervek előjogainak központi részét képezik, az adófizető és az adóhatóság közötti viszony túlnyomóan közjogi jellege fennmaradt. Ezért az adókkal kapcsolatos viták annak ellenére kívül esnek a polgári jogi jogok és kötelezettségek körén, hogy szükségszerűen vagyoni következményekkel járnak az adófizetőkre nézve.
Azok az elvek, amelyek alapján a Bíróságnak az Egyezmény autonóm fogalmait a demokratikus társadalmak jelenkori körülményeinek fényében értelmezni kell, nem teszik lehetővé a Bíróság számára, hogy a 6. cikk 1. bekezdését úgy értelmezze, mintha a "polgári jogi" jelző (azzal a megszorítással, hogy az szükségszerűen az e cikk által hivatkozott "jogok és kötelességek" kategóriájára utal) nem szerepelne a szövegben.
Ezért a 6. cikk 1. bekezdésének "polgári jogi" kifejezése nem vonatkozik az adókkal kapcsolatos eljárásokra.
Az Egyezmény 14. cikke
Mivel e panasz valószínűsítésére nem került sor, a Bíróság az e cikk alapján tett panaszt, mint nyilvánvalóan alaptalant, elutasította.
* Eur. Court H. R., Case of Ferrazzini v. Italy, judgment of 12 July 2001