Alexander Block Magyarország elleni ügye (56282/09. sz. ügy)1
A kérelmező ellen a Fővárosi Főügyészség pénzhamisítás (Btk. 304.§) miatt. A Fővárosi Bíróság 2006. november 30-án a kérelmező bűnösségét a vádnak megfelelően megállapította, és őt pénzbüntetésre ítélte. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon nyilvános ülést tartott és kiegészítette a Fővárosi Bíróság által megállapított tényállást. Észlelte, hogy a kérelmező cselekménye eltérően, csalás minősített eseteként (Btk. 318.§) is minősülhet, és megkérdezte a kérelmezőt, hogy erre tekintettel kér-e halasztást. A kérelmező nemlegesen válaszolt. A Fővárosi Ítélőtábla 2007. október 10-án az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a kérelmező cselekményét átminősítette közokirat-hamisítássá (Btk. 274.§). A kérelmező állítása szerint ebben a tekintetben nem folyt bizonyítás az Ítélőtábla előtt. Büntetése változatlan maradt, ennek ellenére felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság 2009. április 30-án nyilvános ülést tartott, és a jogerős határozatot – bizonyítás felvétele nélkül – hatályában fenntartotta. A határozat indokolásában megjegyezte, hogy annyiban megsértették a Btk. anyagi jogi rendelkezéseit, hogy bár a német állampolgárságú kérelmező a szóban forgó bűncselekményt külföldön követte el, az alsóbb fokú bíróságok nem derítették fel, vajon a cselekmény büntetendő-e a német jog szerint, vagy hogy a vádirathoz a főügyész szükséges jóváhagyását megszerezték-e. A Legfelsőbb Bíróság azonban úgy ítélte, hogy a kérelmező cselekménye ténylegesen megvalósította a minősített csalás (Btk. 318.§) valamint a magánokirat-hamisítás (Btk. 276.§) bűntette kísérletének részesként való elkövetését. A kiszabott büntetést nem változtatta meg.
A kérelmező azt állította, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás nem volt tisztességes, különösen tekintettel az ellene felhozott vádak átminősítésére.
A Bíróság először is emlékeztetett arra, hogy az eljárás tisztességes voltát az eljárás egészére tekintettel kell értékelni. Az Egyezmény 6. cikke 3. bekezdésének a) pontja rámutat annak szükségességére, hogy különös figyelmet fordítsanak a terhelt „vádról” való tájékoztatására. A bűncselekmény részletei döntő szerepet játszanak a büntetőeljárásban közlésük pillanatától, vagyis attól kezdve, hogy a gyanúsítottat írásban hivatalosan értesítették az ellene szóló vádak ténybeli és jogi alapjáról. Az Egyezmény 6. cikke 3. bekezdésének a) pontja biztosítja a terheltnek azt a jogot, hogy tájékoztassák nemcsak a vád alá helyezés "okáról", vagyis azokról a cselekményekről, amelyeket állítólag elkövetett, és amelyen a vád alá helyezés alapul, hanem e cselekményeknek jogi minősítéséről is. E tájékoztatásnak részletesnek kell lennie. A fenti rendelkezés hatályát különösen a tisztességes eljáráshoz fűződő, az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésében biztosított jóval általánosabb jog fényében kell értelmezni. A büntető ügyekben a terhelttel szemben emelt vádakra vonatkozó – következésképpen a bíróság által az adott tárgyban elfogadható jogi minősítésre is kiterjedő – teljes és részletes tájékoztatás lényeges előfeltétele annak, hogy biztosítsák az eljárás tisztességes voltát. Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy a 6. cikk 3. bekezdésének a) pontja nem ír elő semmilyen alaki követelményt abban a tekintetben, hogy a terheltet az ellene emelt vádak okáról és természetéről milyen módon kell tájékoztatni. A Bíróság emlékeztetett arra is, hogy a 6. cikk 3. bekezdésének a) és b) pontja összefüggenek, és hogy a terheltnek az a jog, hogy tájékoztassák a vádemelés okáról és természetéről, a védekezésre való felkészüléshez való jogának fényében értelmezendő.
A Bíróság megállapította, hogy a kérelmező ellen pénzhamisítás előkészülete miatt emeltek vádat, és a megyei bíróság ebben találta bűnösnek. Ezt követően, az ítélőtábla figyelmeztette, hogy a bűncselekmény esetleg csalás minősített esete kísérletének minősíthető, de aztán közokirat-hamisítást megállapító ítéletet hozott. Végül, a Legfelsőbb Bíróság – előzetes értesítés nélkül – arra a következtetésre jutott, hogy csalás és magánokirat-hamisítás kísérletében bűnös. A Bíróság nem bocsátkozhatott feltételezésekbe azon védekezés érdemét illetően, amelyre a kérelmező akkor támaszkodhatott volna, ha lehetősége lett volna célzottan azon vádak tárgyában védekezni, amelyek alapján végül elítélték. Abból adódóan azonban, hogy a magyar jog alapján az érintett bűncselekmények meghatározása között nyilvánvaló különbségek vannak, a Bíróság magától értetődőnek vette, hogy a kezdeti vádakkal szembeni védekezéstől eltérő lett volna a védekezése. Mivel a fentiek fényében, a csalás illetve a magán- vagy közokirat-hamisítás nem képezi jellemző elemét a vádnak, a Bíróság úgy vélte: az ítélőtáblának, majd a Legfelsőbb Bíróságnak azon vitathatatlanul meglévő joguk gyakorlása során, hogy átminősítsék azokat a tényeket, amely felett megfelelő joghatósággal rendelkeztek, biztosítaniuk kellett volna a kérelmező számára a védekezése kiigazításának lehetőségét gyakorlatias és hatékony módon, és különösen megfelelő időben. Említésre méltó e tekintetben, hogy bár az ítélőtábla előtt a kérelmezőt figyelmeztették cselekményének csaláskénti minősítésének lehetőségére, de végül közokirat-hamisításban találták bűnösnek, és hogy a Legfelsőbb Bíróságnak az elítélést csalás és magánokirat-hamisítás kísérletére tekintettel hatályban tartó határozata előzetes figyelmeztetés nélkül született.
A fentiekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy az Egyezmény 6. cikke 3. bekezdésének a) és b) pontját, az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésével összefüggésben megsértették, ezért a kérelmező részére 5.000,-Euro nemvagyoni kártérítést ítélt meg.
1Az ítéletet a Bíróság tanácsa 2011. január 25-én hozta.