Husenatu Bah Egyesült Királyság elleni ügye (56328/07 sz. ügy)1
A kérelmező Londonban élő Sierra Leone-i állampolgár,. aki - miután 2000-ben az Egyesült Királyságba érkezvén többször folyamodott sikertelenül menedékért - 2005-ben határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt kapott. Az 1994-ben született fia 2007-ben költözött hozzá Londonba; a fiú azzal a feltétellel utazhatott be és maradhatott az Egyesült Királyságban, hogy nem folyamodik közösségi támogatásért.
Röviddel azután, hogy fia megérkezett, a kérelmezőt felszólították, hogy hagyja el bérelt szobáját, mert a bérbeadó nem akarta a fiát is elszállásolni. A kérelmező kérte London Southwark kerületének önkormányzatát, hogy soron kívül biztosítson számára szociális lakást. Azon személyeket, akik önhibájukon kívül váltak hajléktalanná és kiskorú gyermekük van, a helyi hatóságok rendszerint előnyben részesítik a szociális lakások kiutalása során. Mivel azonban a kérelmező fia azzal a feltétellel maradhatott az Egyesült Királyságban, hogy nem folyamodik közösségi támogatásért, őt nem vehették figyelembe annak mérlegelése során, hogy a kérelmezőnek van-e elsőbbségi igénye a lakhatási támogatásra.
A helyi hatóság segített a kérelmezőnek magánszállást találni a kerületen kívül, és a kérelmező a fiával egy napig sem maradt fedél nélkül. A kérelmezőnek azonban magasabb lakbért kellett fizetnie, mint egy tanácsi lakásért és a fiának napi 4 órát kellett ingáznia az iskolája és az otthona között. Nagyjából 17 hónappal később a kérelmezőnek felkínáltak egy egyszobás önkormányzati lakást a kerületen belül, amit ő el is fogadott.
A kérelmező - a 14. cikkre a 8. cikk tekintetében hivatkozva - sérelmezte, hogy hátrányos megkülönböztetés érte akkor, amikor szociális lakásigényét nem részesítették előnyben.
A Bíróság emlékeztetett arra, hogy az Egyezmény 8. cikke nem biztosítja a szociális lakáshoz való jogot, azonban, amennyiben egy állam úgy dönt, hogy hozzáférhetővé tesz ilyen juttatást, azt olyan módon kell tennie, ami nem valósít meg indokolatlan hátrányos megkülönböztetést.
A kérelmező fia azzal a kifejezett feltétellel léphetett be és maradhatott az Egyesült Királyságban, hogy nem folyamodik közösségi támogatásért. Ezért feltételhez kötött bevándorlói jogállása, és nem Sierra Leone-i állampolgársága miatt tagadták meg édesanyjától az elsőbbséget a lakhatási szabályok alapján.
A szociális lakások szűkössége miatt a nemzeti hatóságok legitim módon állítottak fel követelményeket az elosztásuk tekintetében, ha ezek a követelmények nem önkényesek és nem diszkriminatívak. A vonatkozó szabályozás egyértelműen meghatározta, hogy mely embercsoportok jogosultak a szociális lakásra ideértve azokat, akiket előnyben kell részesíteni az elbírálás során. Így az állandó tartózkodásra jogosultak, a menekültek és akiknek feltétel nélküli tartózkodást engedélyeztek, jogosultak voltak a lakásra és a lakhatási támogatásra, míg azok, akiknek tartózkodási joguk feltételhez kötött volt, nem. Nem volt semmi önkényes abban, hogy a kérelmezőtől megtagadták az elsőbbséget. Minthogy a kérelmező fiát ottani tartózkodásához fűzött valamennyi feltétel ismeretében vitte az Egyesült Királyságba, ténylegesen elfogadta a feltételt, következésképpen beleegyezett abba, hogy nem fordul közösségi alapokhoz a fia támogatása érdekében. Anélkül, hogy alábecsülte volna azt az aggodalmat, amit bizonyára elszenvedett annak következtében, hogy hajléktalanság fenyegette, a Bíróság észlelte, hogy valójában soha sem vált hajléktalanná. A lakást, amelyhez jutott, a helyi hatóságok támogatásával biztosította. Továbbá, még az előnyben részesítettek számára is - minden valószínűség szerint - megközelítőleg vele egy időben ajánlhattak fel szociális bérlakást.
A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a brit hatóságok ésszerűen és tárgyilagosan igazolták a kérelmező elsőbbségi igényének elutasítását a szociális lakhatási támogatás biztosítása során, ezért az Egyezményt 14. cikkét az Egyezmény 8. cikke tekintetében nem sértették meg.
1Az ítélet 2011. december 27-én vált véglegessé.