A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 127. §-ának (1) bekezdése értelmében bírósági vezetői tisztséget csak határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A Bszi. 127. §-ának (3) és (4) bekezdése szerint a bíróság elnöke és az elnökhelyettes ugyanazon bírósági vezetői tisztségre legfeljebb két alkalommal nevezhető ki. Ha az elnök és az elnökhelyettes ugyanazon vezetői állást korábban már két alkalommal betöltötte, ugyanarra a bírósági vezetői állásra az Országos Bírói Tanács előzetes hozzájárulásával nevezhető ki.
A Bszi. 130. §-ának (1) bekezdése alapján a bírósági vezetői állást pályázat útján kell betölteni, ha e törvény vagy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény eltérően nem rendelkezik.
E § (3) bekezdése értelmében a benyújtott pályázatnak – tanácselnöki pályázat kivételével – tartalmaznia kell:
- a pályaművet, amely a pályázónak a megpályázott tisztségtől függően a bíróság, a kollégium, illetve a csoport működésével kapcsolatos hosszú távú terveiről és azok megvalósításának ütemezéséről szól;
- a hozzájárulást ahhoz, hogy a kinevezésre jogosult a pályázó bírói értékelésének és vezetői vizsgálatának iratait beszerezze és kezelje.
A Bszi. 134. §-a szerint a bírósági vezetői pályázatokra az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvénynek a bírói állások pályázatára vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.