A szolgálati panasszal támadott munkáltatói intézkedés (állományparancs) és a szolgálati panasz alapján meghozott panaszhatározat együttesen alkotják azt a közigazgatási cselekményt, amelyet a hivatásos állomány tagja a bíróság előtt vitathat; ilyen esetben keresettel a panaszhatározat támadható [2015. évi XLII. törvény (Hszt.) 267. §, (1) és (3)–(4) bek., 270. § (1) bek.; 2017. évi I. törvény (Kp.) 4–5. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes helyszínelő beosztásban teljesített szolgálatot az alperes Rendőrkapitányságán (a továbbiakban: rendőrkapitányság). Az alperes vezetője a felperest a 2022. június 27. napján kelt állományparanccsal (a továbbiakban: Beosztási okirat1) – beleegyezésére hivatkozással – a Rendőr-főkapitányság szolgálati helyre, baleseti helyszínelő beosztásba helyezte, ennek alapján a felperes 2022. július 1. napjától e helyen teljesít szolgálatot.
[2] A Beosztási okirat1 állományparanccsal szemben a felperes szolgálati panasszal élt (1. szolgálati panasz), amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) vezetője határozatával (a továbbiakban: Panaszhatározat1) bírált el akként, hogy a Beosztási okirat1 állományparancsot hatályon kívül helyezte, és az alperes vezetőjét új állományparancs kiadására, valamint a személyzeti intézkedést alátámasztó szolgálati érdek megfelelő közlésével lefolytatott személyzeti megbeszélés végrehajtására kötelezte.
[3] Az alperes a 2022. november 29-én lefolytatott személyzeti megbeszélésen tájékoztatta a felperest – többek között – az őt érintő szolgálati érdekről, majd a 2022. december 5-én kelt állományparancsban (a továbbiakban: Beosztási okirat2) a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 52. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti szolgálati érdekből történt áthelyezésre hivatkozott.
[4] A felperes a Beosztási okirat2 állományparanccsal szemben 2022. december 15-én szolgálati panaszt nyújtott be (2. szolgálati panasz), amelynek alapján az ORFK vezetője a határozatában (a továbbiakban: Panaszhatározat2) a téves jogszabályi hivatkozás tekintetében helyt adott a szolgálati panasznak, és utasította az alperes vezetőjét, hogy a Beosztási okirat2 állományparancsot a Hszt. 52. § (2) bekezdés b) pontjára történő hivatkozás szerepeltetésével módosítsa, valamint intézkedjen a kerületi rendőrkapitányság vezetője által elmulasztott állományparancs kiadása iránt; egyebekben a szolgálati panaszt elutasította.
[5] A rendőrkapitányság vezetője a 2023. február 23-án kelt állományparancsával (a továbbiakban: Áthelyező parancs) a felperest a Hszt. 52. § (2) bekezdés b) pontja, 57. § (1) és (2) bekezdései, valamint az ORFK által jóváhagyott állománytáblázat módosítása alapján a kerületi rendőrkapitányság szolgálati helyről a Rendőr-főkapitányság szolgálati helyre helyezte át, és rögzítette, hogy a felperes szolgálati viszonyába történő kinevezéséről az új szolgálati helyének az állományilletékes parancsnoka intézkedik. Az „Egyéb közölnivalók” között az is szerepelt, hogy a felperes a rendőrkapitányság állományában 2022. június 30-ig teljesített szolgálatot.
[6] Az alperes a 2023. március 1-jén kelt állományparancsában (a továbbiakban: Beosztási okirat3) módosította a Beosztási okirat2 állományparancsot, és abban jogszabályi hivatkozásként a Hszt. 52. § (2) bekezdés b) pontját, 57. § (1)–(2) bekezdéseit, valamint a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományát érintő személyügyi igazgatás rendjéről szóló 31/2015. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: 31/2015. BM rendelet) 31. §-át jelölte meg.
[7] A felperes az Áthelyező paranccsal, valamint a Beosztási okirat3 állományparanccsal szemben – egy okiratba foglaltan – szolgálati panaszt terjesztett elő (3. szolgálati panasz), amelyben kifogásolta az állományparancsok időbeliségét, az állományilletékes parancsnokok mellőzését, valamint az áthelyezés feltételeinek hiányát.
[8] Az alperes vezetője a 2023. november 6-án kelt határozatával (a továbbiakban: Panaszhatározat3) az Áthelyező parancs elleni szolgálati panaszt elutasította. Az ORFK vezetője határozatával (a továbbiakban: Panaszhatározat4) a Beosztási okirat3 állományparanccsal szembeni szolgálati panaszt is elutasította.
[9] A felperes a Panaszhatározat2, Panaszhatározat3 és Panaszhatározat4 határozatokkal szemben is keresettel élt. A Panaszhatározat3-mal szemben benyújtott keresetlevéllel indult a jelen peres eljárás, a Panaszhatározat2 és a Panaszhatározat4 kapcsán beadott keresetlevelek alapján indult közszolgálati peres eljárás – egyesítés után – volt folyamatban, amely eljárást az elsőfokú bíróság a jelen per jogerős befejezéséig felfüggesztette.
A kereset és a védirat
[10] A felperes a keresetlevelében a Panaszhatározat3 „megváltoztatását” kérte akként, hogy azt a bíróság helyezze hatályon kívül. Utóbb a keresetét – a bíróság anyagi pervezetésére tekintettel, amely szerint amennyiben az áthelyezést sérelmezi, abban az esetben az Áthelyező parancsot, amennyiben a szolgálati panasz elutasítását, úgy a Panaszhatározat3-t kell támadnia – módosította és elsődlegesen az Áthelyező parancs megsemmisítését kérte, tekintettel arra, hogy abban a keletkezéséhez képest visszamenőlegesen történt rendelkezés az áthelyezéséről. A parancs semmissége miatt a jogviszonyát felmentéssel kérte megszüntetni a Hszt. 86. § (1) bekezdés b) pontja alapján; másodlagos kereseti kérelemként fenntartotta a Panaszhatározat3 ellen benyújtott kereseti kérelmét. Az első tárgyaláson a felperes a bíróság ismételt anyagi pervezetését figyelembe véve – amelyben arról adott tájékoztatást, hogy a Panaszhatározat3 elleni kereseti kérelem fenntartása esetén szükséges ezen kereseti kérelem elkülönítése, mivel ha a Panaszhatározat3 nem jogszerű, úgy marad egy elbírálatlan szolgálati panasza, és amíg a Panaszhatározat3 jogszerűségéről dönt a bíróság, addig az Áthelyező parancs jogszerűsége tekintetében az eljárás felfüggesztése válhat szükségessé, ezért a panaszt elutasító határozat jogszerűségének megítélése megelőzi az áthelyezés jogszerűségének vizsgálatát – úgy nyilatkozott, hogy a Hszt. 86. § (1) bekezdés b) pontjára alapított, valamint a Panaszhatározat3 ellen előterjesztett kereseti kérelmét sem tartja fenn, a továbbiakban csak az Áthelyező parancs jogszerűségét vitatja, és annak a megsemmisítését kéri. Álláspontja szerint a szolgálatteljesítés helyének megváltozása, valamint az új szolgálatteljesítési hely tömegközlekedéssel történő elérésének ideje alapján a szolgálati érdekből történő áthelyezéséhez a hozzájárulására lett volna szükség.
[11] Az alperes a védiratában a kereset kérelem értelmezhetetlensége miatt a keresetlevél visszautasítását, ennek hiányában a kereset elutasítását kérte. A felperes kereseti kérelmének módosítását követően hivatkozott arra is, hogy az Áthelyező parancs közvetlenül a bíróság előtt nem támadható, arra csak a Panaszhatározat3 ellen benyújtott kereset folytán terjedhetett volna ki a kereseti kérelem. Az Áthelyező parancs visszamenőlegesen nem módosította a felperes korábbi jogi státuszát, szolgálatteljesítési helyét, nem tette utóbb terhesebbé a felperes jogi helyzetét, mivel csak egy fennálló tényállapotot rögzített.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[12] Az elsőfokú bíróság ítéletével az Áthelyező parancsot megsemmisítette. Az elsőfokú bíróság döntése a Hszt. 2. § 3–4., 11., 23–25., 27–28. és 31. pontjai, valamint a Hszt. 51. § (1) bekezdése, 52. § (1)–(2) bekezdései, 57. § (1)–(4) bekezdései, 267. § (1) és (4) bekezdései, 270. § (1) bekezdése és a 31/2015. BM rendelet 30–31. §-ai, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény végrehajtásáról szóló 154/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 154/2015. Korm. rendelet) 3. § 1–2. pontjai, 4–5. §-ai, 10–13. §-ai és 1–2. mellékletei, a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 329/2007. Korm. rendelet) 11. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja rendelkezésén, valamint a Rendőrség szervei illetékességi területének megállapításáról szóló 67/2007. (XII. 28.) IRM rendelet (a továbbiakban: 67/2007. IRM rendelet) 1. mellékletén alapult.
[13] Az elsőfokú bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy nem állt fenn olyan ok, amely miatt a keresetlevelet vissza kellett volna utasítani. A felperes a keresetlevelében a Panaszhatározat3 megváltoztatását annak hatályon kívül helyezésével kérte, azonban keresete ténylegesen az Áthelyező parancs ellen irányult, így az elsőfokú bíróság pergazdaságossági szempontból azt tartotta célszerűnek, ha anyagi pervezetés keretében egyezteti és „pontosíttatja” a felperessel a keresetét. A felperes ennek megfelelően eljárva utóbb már csak az Áthelyező parancsot támadta, és annak megsemmisítését kérte. Ennek nem volt jogszabályi akadálya, tekintettel arra, hogy a szolgálati panasz elbírálására irányuló eljárás – amint arra a Kúria „A megelőző eljárás fogalmáról a közszolgálati jogviszonyokban” című 1/2022. (VI. 8.) KK véleményében (a továbbiakban: KK vélemény) is rámutatott – a más közigazgatási eljárás fogalma alá tartozik, ami tágabb, mint a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 4. § (7) bekezdés 4. pontja szerinti megelőző eljárás. A panaszeljárás a Hszt. 267. § (1) bekezdése szerinti belső jogorvoslat, egy perelőfeltétel, ami nem zárta el a felperest attól, hogy annak lefolytatása után vitassa az alapul szolgáló munkáltatói intézkedést. A Panaszhatározat3 elleni kereseti kérelem fenntartása csak azt eredményezte volna, hogy elsőként a panaszt elutasító határozat jogszerűségét kellett volna vizsgálni, és annak esetleges jogellenesége esetén e határozat megsemmisítése mellett az alperest új eljárásra kellett volna kötelezni a felperes szolgálati panaszának jogszerű elbírálása érdekében, és csak ezt követően lehetett volna vizsgálni az Áthelyező parancs jogszerűségét. Sem a Hszt., sem egyéb jogszabály rendelkezése nem zárja ki azonban azt, hogy a bíróság – a perelőfeltételt képező panaszeljárás lefolytatása után és erre irányuló kereset esetén – érdemben vizsgálja a sérelmezett munkáltatói intézkedést, és a vonatkozó anyagi jogszabályok szerint ítélje meg az Áthelyező parancs jogszerűségét.
[14] Az elsőfokú bíróság az Áthelyező parancsot vizsgálva megállapította, hogy a felperes áthelyezése az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendvédelmi szerv más szervezeti egységéhez történt. A felperes szolgálatteljesítési helye megváltozott, az kibővült Budapest teljes területére, így az áthelyezés nem felelt meg a Hszt. 57. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltaknak, ahhoz a felperes hozzájárulására lett volna szükség. Az áthelyezés nem felelt meg a Hszt. 57. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt kógens szabályoknak sem, mivel a felperes új szolgálatteljesítési helyének eléréséhez szükséges idő a felperes tartózkodási helyétől – tömegközlekedés igénybevételével – meghaladta az irányonkénti másfél órát. Mivel nem a felperes beleegyezésével került sor az áthelyezésére, a szolgálati érdeket alátámasztó indokokat személyzeti megbeszélés keretében, jegyzőkönyv felvétele mellett közölni kellett a felperessel, amelyre azonban csak a tényleges áthelyezést követően, 2022. november 29-én került sor, a Hszt. 3. §-ában szabályozott együttműködési kötelezettség sérelmével. Az Áthelyező parancs meghozatalára is csak a felperes tényleges áthelyezésének megtörténte után került sor.
[15] Az alperes által az ügy érdemében, míg a felperes által a perköltség összege tekintetében benyújtott fellebbezések folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság a fellebbezési kérelmek és ellenkérelmek keretei között eljárva azt vette figyelembe, hogy a felperes kizárólag a perköltség összegének megállapítását kifogásolta, és úgy értékelte, hogy az alperes eljárási jogszabálysértést – jogszabályhely megjelölésével – nem állított, csupán az ítélet jogalapjára vonatkozó anyagi jogi álláspont vizsgálatát kérte.
[16] Az alperes fellebbezése kapcsán a másodfokú bíróság kiemelte, hogy mivel az Áthelyező parancs a felperes hivatásos szolgálati viszonyának alakítására irányuló, írásbeliséghez kötött, az áthelyezésre vonatkozó olyan jognyilatkozat, amely a felperes jogát vagy jogos érdekét közvetlenül érinti [Hszt. 6. § (3) bekezdés b) pont], a kereset Kp. 88. § (1) bekezdés b) pontja szerinti elutasítása fel sem merülhetett.
[17] A másodfokú bíróság alaptalannak találta az alperes azon hivatkozását is, hogy az Áthelyező parancs a közigazgatási perben közvetlenül nem támadható. A Hszt. 267. § (1) bekezdése, 268. § (1) bekezdése és 270. § (1) bekezdés a) pontja alapján a szolgálati panaszeljárás – mint kötelező perelhárító eljárás – célja a szolgálati panasszal kifogásolt munkáltatói intézkedés – jelen esetben az Áthelyező parancs – vizsgálata. A szolgálati panaszeljárás a KK vélemény 6. pontja szerint perelőfeltételnek minősül, ugyanakkor a szolgálati panasz elbírálásának elmaradása a perbeli igényérvényesítést nem akadályozza (Kpkf.VII.40.317/2020/3., Mfv.II.10.166/2019/3.). A felperes a keresetlevelében az Áthelyező parancs jogszabálysértő voltát állította, és kereseti kérelmét a Kp. 131. § (4) bekezdése alapján megváltoztathatta, pontosíthatta. A Hszt. 267. § (1) bekezdése szerinti belső jogorvoslat, perelőfeltétel nem zárta el a felperest attól, hogy a panaszeljárás alapjául szolgáló munkáltatói intézkedés jogszerűségét vitassa, így a Hszt. 267. § (1) bekezdése, (3)–(4) bekezdései, valamint 270. § (1) bekezdés a) pontja megsértése nem állapítható meg.
[18] A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a felperes esetében az áthelyezés a szolgálatteljesítési helyének megváltoztatásával járt együtt. A 67/2007. IRM rendelet 1. melléklet 5. pontja értelmében az alperes Budapest teljes közigazgatási területén, míg az 5.4.1. alpontja szerint a kerületi rendőrkapitányság Budapest … kerületében rendelkezik illetékességgel. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes áthelyezése nem felelt meg a Hszt. 57. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltaknak, az áthelyezéséhez a felperes hozzájárulására lett volna szükség, így a Hszt. 2. § 31. pontjának és 57. § (2) bekezdés a) pontjának sérelme nem áll fenn. Az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg azt is, hogy Hszt. 57. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel sem áll fenn, mivel az a körülmény, hogy a felperes saját elhatározásából személygépkocsival jár dolgozni, egyrészt nem jelenti azt, hogy az áthelyezéséhez hallgatólagosan hozzájárult, másrészt nem mentesíti az alperest a Hszt. 57. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt feltételek vizsgálata alól. Az Áthelyező parancs időbelisége kapcsán is helytálló volt az elsőfokú bíróság döntése. Az áthelyezést követően lefolytatott személyzeti megbeszélés a hivatásos állomány tagjának a Hszt.-ben biztosított jogai csorbításával, jogorvoslati jogának kiüresítésével jár együtt. A hivatásos állomány tagjával a beosztása módosításáról szóló állományparancsot az áthelyezését megelőzően kell közölni.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[19] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte azzal, hogy igényt tartott a felülvizsgálati eljárásban felmerült 15 000 forintban meghatározott jogtanácsosi munkadíjra is.
[21] Az alperes álláspontja szerint a jogerős ítélet – az ügy érdemére kihatóan – sérti a Hszt. 57. § (1) bekezdését, (2) bekezdésének a) és b) pontjait, 267. §-át és 270. §-át, valamint a 31/2015. BM rendelet 30. és 31. §-át, továbbá a Kp. 89. § (1) bekezdésének a) pontját. Az alperes hangsúlyozta, hogy jelen esetben a 2022. június 27-én kelt Beosztási okirat1, majd a 2022. december 5-én kelt Beosztási okirat2 állományparancsok rendelkeztek a felperes áthelyezéséről. Ennek alapja a 329/2007. Korm. rendelet 2021. május 21-én történt módosítása volt, amelynek értelmében az alperes Budapest egész területén köteles volt biztosítani a balesethelyszínelési tevékenységet. Ez tette szükségessé az alperes állománytáblázatának módosítását is, amely a szolgálati érdekből történő áthelyezést megalapozta. A jogszabályváltozás által megkívánt állománytábla módosítást, valamint annak indokait a felperessel részletesen közölték a 2022. november 29-én történt személyzeti megbeszélésen.
[22] Az alperes álláspontja szerint az Áthelyező parancs, amellyel szemben szolgálati panaszt nyújtott be a felperes, nem támadható közvetlenül a bíróság előtt. A Hszt. 267. § (1), (3) és (4) bekezdéseit idézve kiemelte, hogy a sérelmes intézkedést a kerületi rendőrkapitány hozta, aki a szolgálati panasszal nem értett egyet, ezért elöljárója, azaz Budapest rendőr-főkapitánya részére terjesztette azt fel, aki határozatával (Panaszhatározat3) a szolgálati panaszt elutasította. A Hszt. 270. § (1) bekezdés a) pontja értelmében, amennyiben a szolgálati panaszt elutasítják, a hivatásos állomány tagja jogosult bírósághoz fordulni. A fenti eljárási rend egyértelmű a tekintetben, hogy a sérelmes munkáltatói intézkedés közvetlen jogorvoslati lehetősége a szolgálati panasz. A felperes szolgálati panaszát Budapest rendőr-főkapitánya a Hszt. szabályainak megfelelően elutasította, ezért bírósági eljárás ezt követően volt kezdeményezhető. Ebből pedig az következik, hogy közvetlenül a bíróság előtt nem támadható az az áthelyező parancs, amellyel szemben szolgálati panaszt nyújtott be a felperes. Ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni a szolgálati panaszra tekintettel született, Budapest rendőr-főkapitánya által meghozott Panaszhatározat3-at. Az Áthelyező parancs csakis akként támadható bíróság előtt, hogy a felperes a Panaszhatározat3-at támadja, az Áthelyező parancsra is kiterjedően. Az alperes nem értett egyet a Hszt. 2. § 31. pontját, 57. § (1) bekezdését, valamint (2) bekezdés a) és b) pontját, és ezeken keresztül az Áthelyező parancs jogszerűségét érintő megállapításokkal sem.
[23] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását és a felülvizsgálati kérelem „elutasítását”, valamint az alperes felülvizsgálati eljárási költségben marasztalását kérte, amelynek összegét a csatolt megbízási szerződés alapján 100 000 forintban határozta meg.
[24] A tényállás körében – egyebek mellett – előadta, hogy jogi képviselője útján a Panaszhatározat3 és az Áthelyező parancs ellen is keresetet terjesztett elő. A 2023. március 17-én kelt keresetlevelében kérte az országos rendőr-főkapitány által hozott Panaszhatározat2 megváltoztatását is úgy, hogy azt a bíróság helyezze hatályon kívül jogszabálysértésre hivatkozással. E keresetlevél alapján az elsőfokú bíróság előtt peres eljárás indult, amelyet a bíróság felfüggesztett az Áthelyező parancs, valamint az alperes 2023. március 1-jén kelt Beosztási okirat3 ellen előterjesztett 3. szolgálati panasz elbírálásáig; a felfüggesztést követően az eljárás folytatódott. A 2024. január 4-én kelt keresetlevelében kérte a Panaszhatározat4 akként történő megváltoztatását, hogy a bíróság azt jogszabálysértésre tekintettel helyezze hatályon kívül. Az elsőfokú bíróság azt a keresetet egyesítette a folyamatban lévő perhez, mely peres eljárást felfüggesztett a jelen per jogerős befejezéséig, mivel úgy ítélte meg, hogy az Áthelyező parancs és az az ellen előterjesztett szolgálati panaszt elutasító határozat jogszerűsége előkérdése a beosztásba helyező, a felperes szolgálati viszonyát módosító parancsok, valamint az azok ellen előterjesztett szolgálati panaszokat elutasító határozatok jogszerűségének.
[25] A felperes szerint a jogerős ítéletnek helytálló az a kiindulópontja, amely a Hszt. 2. §-ában rögzített fogalmakat veszi alapul. A másodfokú bíróság a Hszt. 2. § 3., 4., 11., 23–28. és 31. pontjai, 51. § (1) bekezdése, 52. § (1)–(2) bekezdései és 57. §-a, valamint a Hszt. 267. § (1) és (4) bekezdései, 270. § (1) bekezdés a) pontja, a 31/2015. BM rendelet 30. §-a, a 154/2015. Korm. rendelet 3., 4., 10., 11. és 12., valamint 13. §-a, továbbá a 329/2007. Korm. rendelet 11. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja alapján jogszerű döntést hozott. A felperes az Áthelyező parancs közigazgatási perben történő támadhatóságával, valamint a Kp. 88. § (1) bekezdés b) pontja kapcsán előadott ítéleti okfejtéssel egyetértve kérte a Kúria döntését. Hangsúlyozta, hogy az alperes összességében nóvumot nem hozott fel, így – különös tekintettel arra, hogy az eljárt bíróságok a tényállást és az alkalmazandó jogszabályokat azonos módon értelmezték – indokolatlannak tartotta az ügy Kúria előtt történő ismételt vizsgálatát.
A Kúria döntése és jogi indokai
[26] A felülvizsgálati kérelem – az alábbiak szerint – megalapozott.
[27] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontja alapján azért fogadta be, mert – az alperes által előadottaknak megfelelően – szükségesnek mutatkozott annak vizsgálata, hogy a Hszt. 267. § (1), (3) és (4) bekezdései és a Hszt. 270. § (1) bekezdés a) pontja alapján irányadó eljárási rend sérült-e, és az ügy érdemére kiható eljárási szabályszegésnek minősült-e az Áthelyező parancs – mint sérelmes munkáltatói intézkedés – bíróság általi közvetlen elbírálása.
[28] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 108. § (1) bekezdése szerint – a bizonyítás és vizsgálat hivatalbóli elrendelésének körén kívül – a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálhatja felül. Ez alapján elsőként az alperes által állított eljárási szabályszegéseket [Hszt. 267. § (1), (3) és (4) bekezdései, Hszt. 270. § (1) bekezdés a) pontja] alapul véve azt vizsgálta, hogy volt-e eljárásjogi akadálya az Áthelyező parancs megtámadásának anélkül, hogy a felperes a Panaszhatározat3-at támadta volna.
[29] A Hszt. „109. Szolgálati panasz” cím alatti 267. § (1) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagja, továbbá meghatalmazás alapján nevében az érdekképviseleti szerv, vagy a jogi képviselő elévülési időn belül – a törvény kizáró rendelkezése hiányában – szolgálati panasszal élhet, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó munkáltatói intézkedést vagy annak elmulasztását sérelmesnek tartja; a (3) bekezdés a panasz előterjesztésére nyitva álló határidőket szabályozza. A Hszt. 267. § (4) bekezdése szerint a panaszt a sérelmezett intézkedést hozó vagy mulasztó elöljárónál lehet benyújtani, aki azt harminc napon belül megvizsgálja, és ha annak nem ad helyt, az ügyre vonatkozó iratokkal együtt köteles haladéktalanul felterjeszteni az elöljáró parancsnokhoz. Az elöljáró parancsnok azt harminc napon belül bírálja el, és döntését a panaszt benyújtóval közli. E határidő egy ízben harminc nappal meghosszabbítható. A Hszt. 268. § (1) bekezdése szerint az elöljáró parancsnok a döntésében a) a szolgálati panaszt elutasítja, b) a szolgálati panasznak részben vagy egészben helyt ad, vagy c) a döntést hozó vagy mulasztó elöljárót új eljárásra utasítja.
[30] A hivatásos állomány tagja, valamint a rendvédelmi szerv szolgálati viszonnyal kapcsolatos igényei, követelései bírósági úton való érvényesítéséről a Hszt. XX. fejezet „110. A bíróság előtti jogvita” cím alatt rendelkezik. A Hszt. 270. § (1) bekezdés a) pontja szerint az állomány tagja „a szolgálati viszonyból származó jogvita esetén keresettel fordulhat a bírósághoz, ha – a d) pontban meghatározott kivétellel – a szolgálati panaszát, az elsőfokú határozat elleni panaszát vagy fellebbezését elutasították.
[31] A fenti szabályozásból kitűnően – amint arra a Kúria a Kfv.III.45.036/2026/7. számú végzésének [34]–[35] bekezdéseiben már rámutatott –, a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból származó, szolgálati panasszal érvényesíthető igény felmerülése esetén akkor fordulhat a bírósághoz, ha az előterjesztett szolgálati panaszát elutasították. A szolgálati panaszt – a Hszt. 267. § (4) bekezdéséből és 268. § (1) bekezdéséből következően – mindenekelőtt az elöljáró bírálja el (harminc napon belül), ha annak nem ad helyt, a panaszt az elöljáró parancsnokhoz kell felterjeszteni (haladéktalanul) elbírálásra, aki a panaszt elutasító, részben vagy egészben helyt adó, vagy az elöljárót új eljárásra utasító döntést köteles hozni (harminc vagy hatvan napon belül). A szolgálati panasz elbírálása tehát a Hszt. szabályozásában azokban az esetekben, ha a panaszt a kifogásolt intézkedést hozó vagy mulasztó elöljáró (a továbbiakban: elöljáró) nem, vagy csak részben tartja teljesíthetőnek, egy „automatikus”, belső jogorvoslat eredményeként – az elöljáró hivatalbóli, a fél rendelkezésétől független felterjesztési és az elöljáró parancsnok döntési kötelezettsége folytán – lényegében egy kétfokú eljárásban történik; a munkáltató végleges, bíróság előtt támadható döntését egy a rendvédelmi szervezeti hierarchiában magasabb szinten álló személynek, az elöljáró parancsnoknak kell meghoznia.
[32] Mindebből az következik, hogy a fenti körbe tartozó jogvitákban a bíróság akkor járhat el, ha a hivatásos állomány tagja a munkáltató intézkedését – vagy annak elmulasztását – szolgálati panasszal támadta, és az elöljáró parancsnok abban döntött. A Kúria a Kfv.III.45.036/2026/7. számú végzésének [37] és [49] bekezdéseiben kiemelte, hogy a közvetlen bírósághoz fordulás lehetőségét a törvényhozó a Hszt.-ben a rendvédelmi szerv számára tette lehetővé, és azt is csak abban az esetben, ha a törvény a rendvédelmi szerven belüli eljárásról nem rendelkezik [Hszt. 270. § (2) bekezdés]; ilyen megoldást (közvetlen keresetindítási lehetőség) azonban az elöljáró szolgálati panasz eljárásban hozott intézkedése, döntése ellen, vagy annak elmaradása miatt nem alkalmazott. A Kp. szabályozásából nem következik, a Hszt. szabályozásával pedig kifejezetten ellentétes, hogy a közszolgálati per tárgyát a munkáltató szolgálati panasszal támadható intézkedése, mulasztása ellen benyújtott szolgálati panasz elöljáró általi elbírálásának eredménye – „nem ad helyt” – képezné, szemben a Hszt. 268. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban szabályozott, formális, tartalmilag pontosan körülírt döntéssel, amelyet az elöljáró parancsnok a panasznak való „helyt nem adás” esetén, a felülbírálat terjedelmének korlátozása nélküli kötelező belső jogorvoslat eredményeként hoz, és amelynek meghozatala a bírói út igénybevételének feltételét képezi. Az elöljáró parancsnoknak döntési jogosultsága és kötelezettsége a Hszt. 268. § (1) bekezdése alapján ugyanazon kérdés(ek)ben van, mint az elöljárónak, a hivatásos állomány tagja által sérelmezett munkáltatói intézkedés vagy mulasztás jogszerűségéről, az érvényesíteni kívánt igény megalapozottságáról korlátozás nélkül dönt.
[33] A Kúria a fenti határozatában rámutatott arra is, hogy a Hszt. igényérvényesítést szabályozó, „A szolgálati panasz és a szolgálati jogvita” cím alatti kógens rendelkezéseitől (Hszt. 267–271. §-ok) nem lehet eltérni. A Hszt. 267–268. §-ai által szabályozott döntéshozatali mechanizmus sajátossága, hogy a keresettel támadható munkáltatói (elöljáró parancsnoki) döntést egy több „mozzanatból”, résztevékenységből álló eljárásban, a szervezeti hierarchiában elkülönülő szerveknél szolgálatot teljesítő személyek eljárási cselekményeinek eredményeként hozzák meg.
[34] A Hszt. 267. § (1) bekezdése szerinti szolgálati panasszal sérelmezett munkáltatói intézkedés, vagy annak elmulasztása a Hszt. 267. § (4) bekezdése értelmében az elöljáró által még módosítható, de ha a szolgálati panasznak az elöljáró nem ad helyt, az elöljáró parancsnok jogosult dönteni a Hszt. 268. § (1) bekezdés a)–c) pontjai szerint. Amennyiben az elöljáró parancsnok döntését követően is fennmarad a szolgálati panasszal kifogásolt sérelem, a hivatásos állomány tagja a Hszt. 270. § (1) bekezdésének megfelelően kezdeményezhet jogvitát a bíróság előtt. A Hszt. 270. § (1) bekezdése ugyan nem határozza meg azt, hogy a hivatásos állomány tagjának mely munkáltatói intézkedést kell támadnia, azonban az a)–d) pontok megfogalmazásából, valamint a Hszt. szolgálati panasz elbírálására irányadó rendjéből (Hszt. 267–268. §) az következik, hogy a szolgálati panasszal támadott munkáltatói intézkedés, annak az elöljáró által a szolgálati panasz ismeretében végrehajtott esetleges módosítása, majd az elöljáró parancsnok által kialakított döntés együttesen határozza meg a szolgálati jogviszonyból származó bírósági jogvita kereteit, ennélfogva a szolgálati panasszal támadott munkáltatói intézkedés önmagában nem támadható, az csak az elöljáró parancsnok által hozott panaszhatározat megtámadása útján vitatható a bíróság előtt. Az tehát, hogy a bíróság a közigazgatási perben a munkáltató mely döntését vizsgálhatja felül, nem attól függ, hogy a felperes az állományparancsot, vagy a szolgálati panaszt elutasító panaszhatározatot sérelmezi-e, mivel e két intézkedés a Hszt. által meghatározott speciális eljárási rendben a bíróság előtt megtámadható munkáltatói döntés kiinduló- és végpontjának tekintendő.
[35] A hivatásos állomány tagja által kezdeményezhető bíróság előtti jogvita szabályait – a fentieknek megfelelően – alapvetően az anyagi jogi jogszabály, azaz a Hszt. kógens rendelkezései fektetik le, a bíróság előtti igényérvényesítés során a Kp. rendelkezéseit e szabályozással együtt kell értelmezni és alkalmazni. A Hszt. 270. § (1) bekezdés a) pontja szerinti „bíróság előtti jogvita” a Kp. 5. § (4) bekezdése szerinti közszolgálati jogvitát jelenti. A Kúria e körben ismét utal a Kfv.III.45.036/2026/7. számú végzése [48] és [50] bekezdéseiben foglaltakra, melyben rámutatott arra is, hogy a Kp. 5. § (4) bekezdésében a törvényhozó a Kp. 4. § (7) bekezdés 3. pontja értelmező rendelkezése által meghatározott jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek tárgyában keletkezett jogvitákat rendelte a közigazgatási perben elbírálni akként, hogy a Kp. közigazgatási szervre [4. § (7) bekezdés 1. a)–e) pontok] vonatkozó szabályait a munkáltató szervre, a közigazgatási cselekményre [Kp. 4. § (1), (3) bekezdés] vonatkozó szabályokat a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos döntésre és intézkedésre rendelte alkalmazni. E szabályozásból – a fenti ügyben felülvizsgálat jogerős ítélet érvelésével szemben – nem vezethető le az, hogy a közszolgálati jogvitában a jogviszony tartalmát „közvetlenül” alakító döntésekként, intézkedésekként az elöljáró döntései és intézkedései kerülhetnek közigazgatási bírói kontroll alá, és az a következtetés sem helytálló, hogy az ún. belső jogorvoslat eredményeként hozott döntés (vagyis az elöljáró parancsnok döntése) funkcióját tekintve „csupán” perelőfeltételnek tekinthető, nem közigazgatási cselekménynek, mert „önmagában” nem alakítja a jogalany jogi helyzetét és nem végleges. A közigazgatási cselekményre vonatkozó szabályoknak a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos döntésre és intézkedésre való alkalmazása – helyes értelmezés szerint – azt jelenti, hogy a bíróság a közigazgatási perben bírálja el a munkáltatónak a közszolgálati jogviszonyban álló jogalanyokra vonatkozó, a jogi helyzetük megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező, a Kp. 4. § (3) bekezdése szerinti cselekményének és a cselekmény elmulasztásának jogszerűségét is.
[36] A Kúria kiemeli, hogy a fenti értelmezésből kiindulva kell vizsgálni a közszolgálati jogvitát kezdeményező keresetlevél tartalmi megfelelőségét is. A Kp. 37. § (1) bekezdés d) pontja a keresetlevél kötelező tartalmi elemeként határozza meg – egyebek mellett – a vitatott közigazgatási tevékenység megjelölését; és a kereseti kérelmek fajtáinak meghatározása során is központi szerepe van a keresetlevélben vitatott közigazgatási tevékenységnek, mivel a Kp. a kereseti kérelmeket a közigazgatási cselekmény [Kp. 38. § (1) bekezdés a)–c) pontjai], illetve a jogviszonyból eredő kötelezettség teljesítése, közigazgatási szerződéses jogviszonnyal vagy közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos kár illetve sérelem fennállása [Kp. 38. § (1) bekezdés d)–e) pontjai], valamint a közigazgatási tevékenységgel előidézett jogsértés tényének megállapítása [Kp. 38. § (1) bekezdés f) pontja] szerint különbözteti meg. A vitatott közigazgatási tevékenységnek van jelentősége a Kp. 39. § (1) bekezdésében meghatározott keresetindítási határidő, a Kp. 43. §-ában szabályozott keresetváltoztatás szempontjából is, és ettől függ a Kp. 46. §-ában részletezett keresetlevél visszautasításának több esetköre is [Kp. 46. § (1) bekezdés d)–g) pontok].
[37] A perbeli esetben a felperes azért kezdeményezhetett peres eljárást, mert a kerületi rendőrkapitány (elöljáró) által meghozott Áthelyező paranccsal szemben előterjesztett szolgálati panaszát az alperes vezetője (a szolgálati elöljáró) a Panaszhatározat3 határozatával elutasította. A felperes a bíróság előtti jogvita során a Hszt. 267–268. §-ai, valamint a Hszt. 270. § (1) bekezdés a) pontja értelmében – a Kúria fentebb adott levezetése alapján – a szolgálati panasszal támadott Áthelyezési parancsot önmagában nem, csak az alperes vezetője által meghozott Panaszhatározat3 határozaton keresztül támadhatta. Az a közigazgatási tevékenység (jelen esetben közigazgatási cselekmény), amelyet a felperes a keresetlevelében vitathatott, nem azonosítható a szolgálati panasszal sérelmezett munkáltatói intézkedéssel – amely jelen esetben az Áthelyező parancs –, mivel az a munkáltatónak a Hszt. 267–268. §-ai szerint lefolytatandó eljárása előtt meghozott közigazgatási „résztevékenysége”, amellyel szemben bírósági jogvita közvetlenül nem kezdeményezhető, azt kizárja a Hszt. szolgálati panaszra és szolgálati jogvitára vonatkozó igényérvényesítési rendszere, amely ezzel a munkáltatói intézkedéssel szemben a szolgálati panasz előterjesztésének lehetőségét nyitja meg. Az Áthelyező parancs tehát a bíróság előtt önmagában nem volt támadható: a vitatott állományparancs és a szolgálati panasz alapján meghozott belső jogorvoslati döntések – ez jellemzően a panaszhatározat – együttesen alkotják azt a közigazgatási cselekményt, amelyet a bíróság előtt vitatni lehet. Bíróság előtt jogvita – szolgálati panasz benyújtása esetében – a panaszhatározat ellen kezdeményezhető; amennyiben a panaszhatározattal szemben a hivatásos állomány tagja bírósági jogvitát kezdeményez, azzal értelemszerűen vitatja a szolgálati panaszban sérelmezett munkáltatói intézkedést is.
[38] A fentiek alapján az alperes megalapozottan hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy nem támadható közvetlenül bíróság előtt az Áthelyező parancs. A felperes keresetlevelében helytállóan támadta a Panaszhatározat3-at, és az elsőfokú bíróság téves – a Hszt. 267–268. §-aival, valamint a 270. § (1) bekezdés a) pontjával ellentétes – anyagi pervezetése alapján változtatta meg a keresetét akként, hogy a Panaszhatározat3 határozattal szemben – egyébként helyesen és határidőben – előterjesztett kereseti kérelmétől elállt, e nyilatkozatát követően azonban sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem intézkedett az eljárás Kp. 81. § (1) bekezdés c) pontja szerinti megszüntetéséről.
[39] A másodfokú bíróság a Hszt. 267-268. §-ában, valamint a 270. § (1) bekezdés a) pontjában rögzített szabályozással ellentétesen tekintette a szolgálati panaszeljárást „mindössze” perelőfeltételnek, ezáltal tévesen, és a Hszt. 267. § (1), (3) és (4) bekezdéseibe, valamint a 270. § (1) bekezdés a) pontjába ütközően értékelte jogszerűnek azt az eljárást, amelyben a felperes a szolgálati panasszal sérelmezett Áthelyező határozatot támadta közvetlenül a bíróság előtt. Az e jogszabálysértésekre alapított fellebbezés körében a másodfokú bíróság a KK vélemény 6. pontjára hivatkozással tévesen foglalt állást a szolgálati panaszeljárás perelőfeltételként történő értékelhetőségéről is, mivel a KK vélemény a megelőző eljárás Kp. 4. § (7) bekezdés 4. pontjában rögzített fogalma szerint értékelte a munkáltató eljárását, nem a keresettel vitatható közigazgatási tevékenység szempontjából, és a Kp. 48. § (1) bekezdés e) pontjában említett „más közigazgatási eljárás” – mint amilyen a szolgálati panaszeljárás is – perelhárító jellegét a megelőző eljárás fogalmához viszonyítva hangsúlyozta. Ebből azonban nem következik, hogy a szolgálati panaszeljárás eredményeként meghozott panaszhatározat „pusztán” perelőfeltétel, a szolgálati panasszal sérelmezett munkáltatói intézkedés pedig a bíróság előtti önállóan, a meghozott panaszhatározattól függetlenül támadható lenne, mivel az a Hszt. 267. § (1) bekezdésének kógens rendelkezése alapján nem keresettel, hanem szolgálati panasszal támadható. A jelen perbeli esetre nem lehet irányadó a másodfokú bíróság által említett azon két közzétett határozat sem, amelyekben a Kúria a szolgálati panasz elbírálásának elmaradása kapcsán követendő eljárásról foglalt állást, jelen perben a felperes szolgálati panaszát ugyanis az alperes vezetője a Hszt. 268. § (1) bekezdésének megfelelően elbírálta.
[40] A fentiek alapján a jogerős ítélet az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő, mivel az eljárt bíróságok olyan munkáltatói intézkedésről döntöttek, amely közvetlenül nem, csak a panaszhatározat útján volt keresettel támadható a bíróság előtt.
[41] Mindezekre tekintettel a Kúria a Hszt. 267–268. §-ai, valamint a 270. § (1) bekezdés a) pontja téves értelmezéséből adódó lényeges eljárási szabályszegésre figyelemmel a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően – a Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja alapján – hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
[42] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak az anyagi pervezetés körében a Hszt. 267-268. §-ai, valamint 270. § (1) bekezdés a) pontja fentieknek megfelelő értelmezésével kell tájékoztatást adnia, a felperes pedig ennek ismeretében dönthet arról, hogy a Panaszhatározat3 határozat kapcsán tett, elállást tartalmazó nyilatkozatát fenntartja-e, vagy azt visszavonja. Utóbbi esetben a bíróságnak arra figyelemmel kell a felperes keresetéről döntenie, hogy a szolgálati panasszal támadott munkáltatói intézkedés (Áthelyező parancs) és a szolgálati panasz alapján meghozott panaszhatározat (Panaszhatározat3) együttesen alkotják azt a közigazgatási cselekményt, amelyet a hivatásos állomány tagja a bíróság előtt vitathat; keresettel pedig a panaszhatározat támadható. Amennyiben a felperes a Panaszhatározat3 kapcsán tett elálló nyilatkozatát továbbra is fenntartja, úgy az elsőfokú bíróságnak az eljárást a Kp. 81. § (1) bekezdés a) és c) pontja alapján meg kell szüntetnie, tekintettel arra, hogy az Áthelyező paranccsal szemben előterjesztett keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés d) pontja alapján vissza kellett volna utasítani, mivel a felperes olyan közigazgatási tevékenység jogszerűségét vitatja, amelynek vizsgálatát törvény kizárja, illetve mert a felperes a bíróság előtt támadható közigazgatási tevékenységgel – azaz a Panaszhatározat3-mal – szemben előterjesztett keresetétől elállt.
(Kúria Kfv.III.45.042/2026/6.)