197. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságot a Kúria hatályon kívül helyező végzésében adott iránymutatása köti. Attól akkor térhet el [...]

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságot a Kúria hatályon kívül helyező végzésében adott iránymutatása köti. Attól akkor térhet el, ha a kúriai jogértelmezés az Európai Unió Bírósága által adott kötelező jogértelmezéssel ellentétes. Ennek hiányában a kúriai iránymutatástól való eltérés az ügy érdemére kiható eljárásjogi szabálysértésnek minősül és a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését eredményezi [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. § (1) bek., 275. § (5) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2011. december hónapban (a továbbiakban: vizsgált időszak) saját telephelye őrzésével kapcsolatban befogadta a Számlakibocsátó vagyonvédelmi szolgáltatásról kibocsátott, 185 550 Ft általános forgalmi adó (áfa) tartalmú számláját, amely alapján levonási jogot gyakorolt. A felperes, illetve a Számlakibocsátó1 szerződést nem kötöttek, iratanyagukból a szolgáltatást ténylegesen teljesítő személy(ek) neve, létszáma, munkarendje nem állapítható meg. A Számlakibocsátó1 nem rendelkezett a teljesítéshez szükséges munkavállalói állománnyal, iratanyaga nem igazolja, hogy a felperesnek nyújtott szolgáltatást számra mely társaság teljesítette, a neki beszámlázó cégek áfabevallási, illetve befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget.
[2] A felperes ugyanebben a hónapban áfalevonási jogot gyakorolt a Számlakibocsátó 2 984 375 Ft áfát tartalmazó számlája alapján. A Számlakibocsátó2 törvényes képviselője 2015. december 14-én változott, az új ügyvezető a számla kiállítását, a szolgáltatás nyújtását nem ismerte el, a számla kibocsátás amiatt büntetőfeljelentéssel élt, a számla adótartalmát nem vallotta be, illetve nem fizette be a költségvetésbe.
[3] A felperes a vizsgált időszakban levonási jogot gyakorolt továbbá a 2013 évben hivatalból törölt Számlakibocsátó3 által kibocsátott, „szállítás személyzettel” szolgáltatásról kiállított számlák alapján 1 020 000 Ft áfa összegben. A számlákon szereplő szolgáltatás igénybevételéhez felperesi iratanyag nem kapcsolódott. A társaság ügyvezetőjének személye azonos volt a felperes tárgyidőszaki társtulajdonos-ügyvezetőjével, a Számlakibocsátó3 a számla kiállítását röviddel megelőzően végrehajtás alá került (2011. 11. 23.), a tárgyidőszakban kizárólag a felperes részére állított ki számlát, 12 fő bejelentett alkalmazottal és 8 tehergépjárművel rendelkezett.
[4] Az elsőfokú adóhatóság jogelődje a vizsgált időszakra áfa adónemben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzés alapján határozatával a három számlakibocsátó számlái tekintetében 2 190 000 Ft összegben megtagadta a felperes adólevonási jogát.
[7] A fellebbezés folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatát az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 119. § (1) bekezdésére, 120. § a) pontjára, 127. § (1) bekezdés a) pontjára, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 165. § (1)–(2) bekezdésére, 165. § (1)–(2) bekezdésére, továbbá az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (5) és (7) bekezdéseire, 2. § (1) bekezdésére alapította.

A kereseti kérelem és ellenkérelem
[11] A felperes keresetében az Art. 1. § (2) és (3) bekezdése, valamint 97. §-a, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 1. § (2) bekezdése, a 2. § (2) és (3) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, 5. § (1) bekezdése, 72. § (1) bekezdés ee) és ef) alpontja, a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.34.512/2015/19. számú ítéletében, valamint a 21/2014. (VII. 15.) AB határozatban foglaltak alapján az alperes határozatának elsőfokú határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezését, az eljárást megszüntetését, másodlagosan az adóhatóságot új eljárásra kötelezését kérte.
[12] Álláspontja szerint az adóhatóság nem tett eleget tényállástisztázási és indokolási kötelezettségének, és a nem bizonyított tényeket a terhére értékelte. Önmagában az, hogy a számlakibocsátók nem rendelkeztek a teljesítéshez tárgyi és személyi feltételekkel, bevallást nem nyújtottak be, iratanyagukat nem bocsátották a revízió rendelkezésére, alapvetően a számlakibocsátóknak felróható, illetve adminisztratív mulasztásnak minősülnek, azokból nem következik, hogy az adólevonás érdemi és formai feltételei nem teljesültek. Ezzel szemben a megrendelt szolgáltatás és munkavégzés megtörtént, és rendelkezésére állnak a nevére szóló számlák.
[13] Az adóbírság mértékét is jogszabálysértőnek tartotta, és ügyféljogai sérelmét is állította.
[14] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság korábbi határozata és a Kúria döntése
[15] Az elsőfokú bíróság a jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra kiterjedő hatállyal megváltoztatta akként, hogy a felperes terhére 2011. decemberi időszakra megállapított adókülönbözet összegéből 2 190 000 forint adókülönbözetet, valamint az arra tekintettel kiszabott 1 080 000 forint adóbírságot törölte.
[16] Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a 2022. július 7-én meghozott Kfv.V.35.275/2022/3. számú végzésével hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, mert megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete - több okból - érdemi felülvizsgálatra nem volt alkalmas.
[17] A Kúria rámutatott egyrészt, hogy az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdésének megsértésével elmulasztotta megállapítani az ügy eldöntéséhez szükséges tényállást, nem a rendelkezésre álló bizonyítékok, illetve az azok alapján megállapítandó tények, hanem az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) több esetben eltérő tényállású, így szükségképpen eltérő jogi minősítésű döntései idézésével hozta meg ítéletét. Másrészt kifejtette a Kúria, hogy a tényállás rögzítésének elmulasztása vezethetett arra, hogy az elsőfokú bíróság nem ismerte fel, hogy az adóhatóság a felperes adólevonási jogát a Számlakibocsátó1 tekintetében az általa való teljesítés hiánya, míg a másik két társaság tekintetében a gazdasági esemény megtörténtének hiánya miatt tagadta meg. A Kúria rámutatott, hogy a nemzeti és uniós bírói gyakorlatot összefoglaló 5/2016. (IX. 26.) KMK véleményben rögzített elvek alapján a gazdasági esemény hiánya esetén nem vizsgálandó az adózótól elvárható intézkedések megtétele, viszont abban az esetben, ha nem a számlakibocsátó teljesít, az adólevonási jog csak abban az esetben tagadható meg, amennyiben a felperes bizonyítottan nem tette meg a tőle elvárható intézkedéseket annak érdekében, hogy adókijátszásban ne vegyen részt. A két különböző tényállás esetén a megállapítandó tények köre és a bizonyítás iránya eltérő. A Kúria harmadrészt kiemelte, hogy a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bíróság az egyes számlakibocsátók által feltüntetett ügyletekkel kapcsolatos bizonyítékokat egyenként és összességében is köteles értékelni, ez alapján az ügy eldöntéséhez szükséges tényeket megállapítani, és az ügyet a Kúria KMK véleményben összefoglalt és meghozatala óta is követett joggyakorlatának megfelelően lefolytatni.

A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet
[18] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban az eljárás felfüggesztése mellett az Európai Unió Bírósága előtt 2024. július 17-én előzetes döntéshozatalt kezdeményezett, amely 2025. május 2. napján C-501/24. szám alatt végzést hozott.
[19] Az elsőfokú bíróság az EUB döntését követően meghozott jogerős ítéletével az alperes határozatát a „3624385959 számú” elsőfokú határozatra kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.
[20] Indokolása szerint a Kúria a megismételt eljárásra meghatározta az alkalmazandó jogszabályok alapján relevánsnak tartott bizonyítandó körülményeket és tényeket. Mivel azonban kétsége volt a tekintetben, hogy a EUB döntéseiben megjelenő joggyakorlattal összhangban vannak-e a Kúria által meghatározott vizsgálandó tények, valamint a bizonyítás módja és terjedelme, továbbá a bizonyítási teher, ezért kezdeményezte az EUB előzetes döntéshozatali eljárását. Rögzítette, hogy bár az EUB a feltett kérdések nagy részét elfogadhatatlannak minősítette, az utolsó kérdésre adott válaszában kifejtette, hogy „Az a körülmény, hogy a nemzeti bíróság felülvizsgálat után visszautalt eljárás keretében határoz, és a nemzeti jog értelmében követnie kell a visszautaló határozatban foglalt iránymutatásokat, nem kérdőjelezi meg e bíróság azon kötelezettségét, hogy figyelmen kívül hagyja a felsőbb szintű nemzeti bíróság megállapításait, amennyiben azok ellentétesek a Bíróság egyértelmű ítélkezési gyakorlatával. Az ettől eltérő megoldás ugyanis összeegyeztethetetlen lenne az uniós jog elsőbbségének elvével.” 
[21] Az elsőfokú bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy a megismételt eljárásban eljáró bíróságnak kötelessége volt az EUB egyértelmű ítélkezési gyakorlatára tekintettel a Kúria új eljárásra adott kötelezésében meghatározott körülményeknek az uniós joggal való megfelelőségét vizsgálni, és azokat az uniós joggal ellentétesnek ítélte, mert megállapítása szerint „az EUB döntésének alkalmazható voltának az eltérő tényállásra hivatkozással való kizárása az uniós jogba ütköző volt, már csak azon ok miatt is, mert a tényállások olyan mértékű egyezősége, mint amit a Kúria az EUB döntéseinek a más ügyekben való alkalmazhatóságához elvár, nem életszerű, mivel az ügyek tényállásának, vagy a döntés tárgyát képező jogkérdéseknek ilyen fokú egyezősége esetén perek sem indulnának, hiszen a jogviták a precedens jog figyelembevételével a bíróság közbejötte nélkül is eldönthetőek lennének. A bíróság arra is rámutat, hogy a per során vizsgálandó kérdések tekintetében számos EUB döntés született, melyeket a Kúria annak ellenére hagyott indokolás nélkül figyelmen kívül a végzésében, hogy az EUB a jelen ügyben hozott döntésében e magyar vonatkozású ügyeket is felhívta (…).”
[22] Az ügy érdemét illetően kifejtette, hogy a felperes a nála folytatott ellenőrzés során becsatolta a vizsgálat tárgyát képező számlákat, továbbá a revízió rendelkezésére bocsátotta a tárgyidőszaki iratanyagát, ezzel az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltételét teljesítette. A számlák tartalmi hiteltelenségét az adóhatóságnak kell bizonyítania. A közigazgatási iratok alapján mindhárom számlakibocsátó esetében azt állapította meg, hogy az adóhatóság az ellenőrzése során a felperesi társaságnál az iratok beszerzésén túlmenően bizonyítást nem folytatott le, határozatát kizárólag a számlakibocsátóknál folytatott kapcsolódó vizsgálatok iratanyagára és az annak során beszerzett két nyilatkozatra alapította, ezen túlmenően pedig a rendelkezésére álló nyilvántartások adatait használta fel. Az adóhatóság e bizonyítékok alapján utasította el a felperes levonási jogát, a mellett, hogy azt nem vitatta, hogy a számlák tárgyát képező szolgáltatásokat a felperes saját részére rendelte meg, azok ellenértéke átutalással, illetőleg készpénzzel ki lett egyenlítve, a felperes pedig az ügyletek révén őt terhelő adót befizette.
[24] Álláspontja szerint az adóhatóság a felperes adólevonáshoz való jogát az EUB C-80/11. és C-142/11. (Mahagében/Dávid), C-610/19. (Vikingo) és a C-289/22. (A.T.S.) ügyben hozott döntéseiben foglaltakra is tekintettel jogszabálysértően vitatta el. Mivel az alperes a kellő körültekintés körében ugyanazon körülményekre hivatkozott, mint amelyekre a számlák fiktív voltát alapozta (tárgyi és személyi feltételek hiányára, a számlakibocsátó nevében eljáró személyek jogviszonyának tisztázatlanságára, a foglalkoztatásuk bejelentésének hiánya, a Számlakibocsátó1 eladását követő kapcsolatos személyi összefonódás), és mivel az adott számla szerinti teljesítés a felek közötti folyamatos gazdasági tevékenység körébe illeszkedett, a felperesnek az általában elvárható körültekintés mellett nem volt oka kételkedni a Számlakibocsátó1 teljesítő képességét illetően.
[25] Az elsőfokú bíróság a Számlakibocsátó2 tekintetében azt állapította meg, hogy az adóhatóság megalapozatlanul tagadta meg a számlája alapján a felperes adólevonási jogát, ugyanis a vita tárgyát képező számla 2011. december 15-i kibocsátásakor a cég vasbetonalap lemez leszállítását és bedolgozását tagadó új ügyvezetője a tisztségét az alperes állításával szemben nem 2011. december 15. napjától, hanem 2012. március 5-től töltötte be, ezért az adóhatóságnak nem őt, hanem a korábbi ügyvezetőt kellett volna nyilatkoztatnia, aki a számlát is aláírta. Az ellenérték megfizetése is megtörtént, az ügylet jellege írásbeli szerződést és teljesítésigazolást nem feltételezett, az új ügyvezető nyilatkozata szerint a teljesítés tárgyi és személyi feltételei fennálltak, így a felperes adólevonási jogának megtagadása meglapozatlan volt.
[26] Az elsőfokú bíróság a Számlakibocsátó3 számlája tekintetében azt állapította meg, hogy az adóhatóság a cég sorsára, az iratok ellenőrzéskori hiányára, a számlakibocsátó3 és a felperes közötti személyi összefonódására, valamint a cég 2012. III. és IV. negyedévben elkövetett adózási kötelezettségével összefüggő mulasztásaira hivatkozott az áfalevonás elutasításának indokaként, azt azonban a határozatában nem fejtette ki, hogy e körülmények a számla fiktív voltát alapozzák-e meg, vagy a felperes kellő körültekintésének hiányát, mivel e körülmények rögzítésén túl az alperesi határozat egyéb megállapítást nem tartalmazott. A polgári jog nem tiltja olyan ügyletek létrejöttét, melyeket megkötő társaságok ügyvezetői azonosak, mivel a cégek ettől függetlenül egymástól elkülönülő jogi személyek. Az alperes ekként a jog által nem tiltott körülményt, továbbá a gazdasági eseményeket követő mulasztásokat rótta a felperes terhére úgy, hogy arra hivatkozással az áfalevonást jogsértő módon utasította vissza.
[27] Mindezek alapján döntött az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezéséről és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra történő kötelezéséről, amely keretében a határozati tényállás hiányosságainak kiküszöbölésére kötelezte az adóhatóságot.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[28] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, emellett elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[29] Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 339/A. §-át, 275. § (5) bekezdését, az Áfa tv. 119. § (1) bekezdését, 120. § a) pontját, 127. § (1) bekezdés a) pontját, az Sztv. 15. § (3) bekezdését, 165. § (1)–(2) bekezdését, 166. § (1)–(2) bekezdését, továbbá az Art. 97. § (4) bekezdését.
[30] Felülvizsgálati kérelmében ismertette határozata ténybeli és jogi alapjait, majd kifejtette, hogy a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, mert az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a Kúria új eljárásra adott iránymutatásának és közzétett gyakorlatának figyelmen kívül hagyásával, a bizonyítékok részben iratellenes, továbbá kirívóan okszerűtlen és súlyosan hiányos értékeléséből téves, megalapozatlan és ezáltal súlyosan jogszabálysértő következtetéseket vont le.
[31] Előadta, hogy a Kúria végzésében kifejtett jogértelmezés és iránymutatás a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján főszabály szerint köti az elsőfokú bíróságot [Kfv.II.37.920/2014/5, Kfv.37.606/2022/12., BH 2014.11.519, Kfv.38348/2019/11., KGD 2017.12., Kpkf.40836/2021/4., Kfv.37606/2022/12.]. A bírósági szervezet alkotmányos hierarchiájából következik, hogy az elsőfokú bíróság nem bírálhatja felül a Kúria jogértelmezésének helytállóságát és a kúriai jogértelmezés szakmai felülbírálatát nem végezheti el. Ilyen jellegű kontroll gyakorlása az alsóbb fokú bíróság számára sem az Alaptörvény 25. cikkéből, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. (a továbbiakban: Bszi.) és a Pp. szabályaiból sem vezethető le.
[32] A megismételt eljárásban hozott döntés abban a körben bírálható felül, hogy megfelel-e a Kúria korábbi végzésében foglaltaknak [Kfv.38.348/2019/11., Kfv.37.031/2021/5., Kfv.37.102/2025/9., Kfv.35.094/2023/5.]. Az alsóbb fokú bíróság indokolt esetben eltérhet a korábbi kúriai iránymutatástól, ha a megismételt eljárásban olyan új, releváns tény vagy bizonyíték merül fel, amely a korábbi kúriai megállapításokat ténylegesen megdönti, illetve ha időközben az irányadó jogszabályi környezet változik, ideértve az Alkotmánybíróság, az EUB, illetve jogegységi határozat által adott új, a korábbi kúriai jogértelmezéssel közvetlen kollízióban álló normatív értelmezés esetét.
[35] Hivatkozott arra, hogy a vitatott számlákat azért tekinti tartalmilag hiteltelennek, mert az azokon szereplő gazdasági esemény nem a számlán feltüntetett felek között jött létre, illetve egyáltalán nem valósult meg. A Kúria is az elsőfokú bíróság terhére rótta végzése [35] pontjában, hogy a tényállás rögzítésének a hiánya vezetett oda, hogy a bíróság nem ismerte fel, hogy az adóhatóság az Számlakibocsátó1 tekintetében az általa való teljesítés hiánya, míg a másik két társaság tekintetében a gazdasági esemény megtörténtének hiánya miatt tagadta meg a felperes adólevonási jogát. A Kúria döntésében mindössze azt rögzítette, hogy a bíróság az EUB döntéseit a kereset elbírálásánál úgy vette kiindulópontként figyelembe, hogy tényállást ténylegesen nem állapított meg, vagyis el sem jutott oda, hogy felismerje, az alperes az egyes számlakibocsátók vonatkozásában milyen okból tagadta meg a felperes áfalevonási jogát. Mindez pedig oda vezetett, hogy a bíróság olyan EUB döntésekre is hivatkozott ítéletében, amelyek több esetben eltérő tényállású, így szükségképpen eltérő jogi minősítésű ügyekben születtek. Az EUB ítélkezési gyakorlatában ugyanis két jól elkülöníthető kategória létezik az áfa-levonási jog megtagadásáról szóló ügyekben. Ezek a kategóriák eltérő jogkövetkezményeket és eltérő bizonyítási követelményeket jelentenek attól függően, hogy a perbeli ügyleteket teljesítették vagy azok nem létező, fiktív ügyletek. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban tehát a Kúria fenti megállapításainak téves és logikátlan értelmezésével, és az EUB esetjoga között fennálló különbség felismerésének a hiánya okán a Pp. 275. § (5) bekezdésének megsértésével jutott arra a következtetésre, hogy a Kúria iránymutatását figyelmen kívül hagyhatja az EUB C-501/24. számú végzésére hivatkozva.

A Kúria döntése és jogi indokai
[44] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[46] Az elsőfokú bíróság a felülvizsgálat tárgyát képező ítéletét a Kúria által elrendelt megismételt eljárásban hozta, amely keretében a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján köteles volt követni a Kúria új eljárásra vonatkozó iránymutatását.
[47] A Kúria elsősorban azért rendelt el új eljárást, mert az elsőfokú bíróság a bírósági eljárás alapvető szabályainak megsértésével [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés] elmulasztotta az ügy eldöntéséhez szükséges tényállást megállapítani, és ezzel összefüggésben állóként vélelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem ismerte fel, hogy az adóhatóság a Számlakibocsátó1 tekintetében az általa való teljesítés hiánya, míg a másik két társaság tekintetében a gazdasági esemény megtörténtének hiánya miatt tagadta meg a felperes adólevonási jogát. Ez pedig azt eredményezte, hogy döntését nem az ügyben megállapítható tények, és az azokból eredő vizsgálati szempontok, hanem az EUB igazoltan nem azonos jogkérdések tárgyában hozott döntései alapján bírálta el.
[48] Ennek megfelelően a Kúria jelen felülvizsgálati eljárásban vizsgálni volt köteles, hogy az elsőfokú bíróság az új eljárásra vonatkozó, kötelező iránymutatásait betartva hozta-e meg döntését.
[49] A Kúria megállapította, hogy a korábbi végzésében foglaltak ellenére a jogerős ítélet továbbra sem tartalmazza a bíróság által megállapított és a kereset elbírálásához szükséges tényeket, az ítélet tényállási része továbbra is az első- és másodfokú adóhatósági határozat ismertetésére szorítkozik annak ellenére, hogy a Kúria a korábbi végzésében is rámutatott, hogy a közigazgatási szerv határozatának ismertetése nem helyettesíti a bíróság által megállapítandó, a kereset elbírálásához szükséges tények rögzítését.
[50] A Kúria korábbi végzésében a tényállás megállapításának elmulasztását jelölte meg annak lehetséges okaként, hogy az elsőfokú bíróság tévesen foglalt állást az ügy érdemét illetően. Tekintettel arra, hogy a per már abban a szakaszában is mintegy öt éve folyt, az eljárás hatékony lefolytatása érdekében a Kúria nem csupán az ügy érdemére kiható eljárási hibát illetően foglalt állást, hanem a tényállás megfelelő megállapítása érdekében a bírói gyakorlat által kidolgozott, az áfalevonási joggal kapcsolatos perekben vizsgálandó és bizonyítandó tényeket is megjelölte, utalva az ezeket összefoglaló KMK vélemény egyes pontjaira.
[51] Az elsőfokú bíróság kifejezetten ezen kúriai iránymutatástól való eltérés érdekében 6 kérdéssel fordult az EUB-hoz.
[52] A Kúria Kfv.V.35.178/2025/11. számú közzétett határozata [56]–[57] bekezdéseiben – a Pp. 275. § (5) bekezdésével azonos tartalmú, a felsőbb bíróság iránymutatása alsóbb fokú bíróságra vonatkozó kötelező jellegről rendelkező, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 110. § (3) bekezdésének értelmezése kapcsán már rámutatott, hogy a kúriai iránymutatás kötőereje nem pusztán törvényi, hanem alkotmányos alapokon nyugszik. Kifejtette, hogy „(e) kötöttség nem abszolút, a gyakorlat kivételként elfogadja, ha a megismételt eljárásban olyan új, releváns tény vagy bizonyíték merül fel, amely a korábbi kúriai megállapításokat ténylegesen megdönti, illetve, ha időközben az irányadó jogszabályi környezet változik, ideértve az Alkotmánybíróság, az EUB, illetve jogegységi határozat által adott új, a korábbi kúriai jogértelmezéssel közvetlen kollízióban álló normatív értelmezés esetét. Ilyen esetekben az alsóbb fokú bíróság – éppen az Alaptörvény rendelkezései és az uniós jogból fakadó elsőbbségi elv érvényesítése érdekében – köteles döntését a megváltozott jogi környezethez igazítani és indokolt esetben eltérhet a korábbi kúriai iránymutatástól.”
[53] Ennek megfelelően a Kúria áttekintette, hogy az elsőfokú bíróság megalapozottan hivatkozott-e az EUB – az általa, jelen ügyben kezdeményezett eljárásban hozott - C-501/24. számú végzésében foglaltakra, mint az eltérés jogalapjára.
[54] Az elsőfokú bíróság első és harmadik kérdését az EUB együttesen vizsgálta, és a C-501/24. számú végzése rendelkező részének 1. pontjában azokra azt a választ adta, hogy „a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha az adóhatóság, amennyiben azt állapítja meg, hogy valamely gazdasági ügylet nem történt meg, az ezen ügyletet terhelő héa levonását arra irányuló vizsgálat nélkül tagadja meg, hogy a számla címzettje tudta-e vagy tudnia kellett volna-e, hogy ezen ügylet héacsalás részét képezi”. Ez a jogértelmezés megegyezik a Kúria korábbi végzésének [36] és [38] bekezdésében foglalt bekezdéseiben foglalt iránymutatással.
[55] Az elsőfokú bíróság második kérdését, amely arra irányult, hogy az EUB döntsön arról, hogy a jelen ügyben felmerült körülmények igazolhatják-e a héalevonási jog felperessel szemben való megtagadását, az EUB végzése rendelkező részének 2. pontjában – hatáskörének hiányára utalással – nyilvánvalóan elfogadhatatlannak ítélte, emlékeztetve arra, hogy az EUMSZ 267. cikk keretében eljárva nem minősítheti az alapügy tényállását, mivel az ilyen minősítés kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik.
[56] Az elsőfokú bíróság által feltett negyedik kérdést, mely szerint a végső fokon eljáró nemzeti bíróság köteles-e előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordulni a bírósághoz, az EUB végzése rendelkező részének 3. pontjában nyilvánvalóan elfogadhatatlannak minősítette, utalva arra, hogy annak megválaszolása a pernek az előterjesztő bíróság általi eldöntéséhez nem szükséges, lévén az indítványozó bíróság nem végső fokon jár el.
[57] Az elsőfokú bíróság ötödik kérdését, amely arra irányult, hogy figyelmen kívül hagyhatja-e a megismételt eljárásban a visszautaló határozatban foglalt iránymutatásokat, ha azokat az uniós joggal ellentétesnek ítéli, anélkül, hogy köteles lenne előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjeszteni az EUB elé. A kérdésre adandó választ az EUB levezethetőnek ítélte a korábbi joggyakorlatából. Végzése rendelkező részének 4) pontjában rögzítette, hogy „az uniós jog elsőbbségének elvét és az EUMSZ 267. cikket úgy kell értelmezni, hogy az a nemzeti bíróság, amely a felülvizsgálatot követő visszautaláson alapuló eljárásban jár el, amelyben a nemzeti jog szerint arra köteles, hogy kövesse a visszautaló határozatban foglalt iránymutatásokat, mindazonáltal köteles figyelmen kívül hagyni ezeket az iránymutatásokat, ha azokat a Bíróság egyértelmű ítélkezési gyakorlatára tekintettel ellentétesnek ítéli az uniós joggal, anélkül hogy ezt megelőzően előzetes döntéshozatal céljából kérdést kellene a Bíróság elé terjesztenie”. A megállapítás, és az ahhoz kapcsolódó indokolás [végzés 39–45. pontjai] semmiféle utalást nem tartalmaz a konkrét ügyre, illetve a Kúria végzésének tartalmára. A végzés az uniós jog elsőbbségének általános elvét rögzíti.
[58] Végül az elsőfokú bíróság által feltett hatodik kérdést, mely szerint a negyedik és ötödik kérdésre adott válasz minden jogvitában érvényesül-e, függetlenül annak tárgyától, az EUB végzése rendelkező részének 3. pontjában nyilvánvalóan elfogadhatatlannak minősítette. Emlékeztetett arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utalás indoka nem tanácsadói vélemények megfogalmazása általános vagy hipotetikus kérdésekről, hanem egy jogvita tényleges megoldásának szükségessége.
[59] A Kúria az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott EUB végzés részletes elemzése alapján tehát megállapította, hogy a korábbi végzésében foglalt új eljárásra történő utasítása jogi indokait illetően az EUB uniós jogi problémát nem állapított meg, sőt a KMK 1. pontja szerinti esetkörben a Kúria iránymutatásának helyességét erősítő döntést hozott, így az elsőfokú bíróságra kötelező iránymutatásától való eltérés nem volt indokolt. Az azzal történő kifejezett szembehelyezkedés a Pp. 275. § (5) bekezdésének az ügy érdemére kiható megsértését jelenti, amely jogkövetkezménye a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítása.
[60] A tényállás megállapításának hiánya, valamint a kúriai iránymutatástól való indokolatlan eltérés miatt a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[61] Az ügy érdemére kiható eljárásjogi jogszabálysértések folytán az alperes felülvizsgálati kérelmének az ügy érdemét illető indokai vizsgálatát a Kúria mellőzte, különös figyelemmel arra, hogy tényállás megállapításának hiányában a bizonyítékok értékelésének jogszerűsége a felülvizsgálati eljárásban nem bírálható el.
[63] A Kúria az eljárás jelentős elhúzódása (a per 2017-ben indult), valamint az elsőfokú bíróság eljárt tanácsának a kúriai iránymutatással való indokolatlan szembehelyezkedése miatt a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó 252. § (4) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy a megismételt eljárást az elsőfokú bíróság másik tanácsa folytassa le.
[64] Az elsőfokú bíróság az új eljárás során a Kúria jelen és korábbi végzésében foglalt jogértelmezés és iránymutatás szerint köteles eljárni.

(Kúria Kfv.V.35.093/2026/3.)