I. A közigazgatási hatósági döntés végrehajtásához való jog elévülése – jogszabályi felhatalmazás hiányában – a Ptk. 6:22. §-a, a 6:24–25. §-ai alapján nem vizsgálható.
II. Az Ákr. 138. § (3) bekezdése szerinti hatéves elévülési idő nem hosszabbodik meg a nyugvás és megszakadás miatt kieső időszakokkal. Ha a teljesítési határidő utolsó napjától számítottan hat év eltelt, a közigazgatási határozat nem hajtható végre és a végrehajtás sem rendelhető el [2016. évi CL. törvény (Ákr.) 133. § (1) bek., 138. § (1) és (3) bek.].
A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható tényállás
[1] A felperes 2006-ban előterjesztett kérelmére az I. rendű alperesi jogelőd a határozatával (a továbbiakban: kisajátítási határozat) a felperes a tulajdonában álló „kivett, beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan (a továbbiakban: ingatlan) 1291/2041-ed tulajdoni hányadát a II. rendű alperes javára kisajátította, és kötelezte a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 28 398 000 Ft összegű kártalanítást.
[2] A felperes 2008-ban a II. rendű alperes számlájáról inkasszált 30 858 901 forintot.
[3] A II. rendű alperes által indított perben a Bíróság a 2010. június 16. napján meghozott jogerős ítéletével a kisajátítási határozatot hatályon kívül helyezte, és az I. rendű alperesi jogelődöt új eljárás lefolytatására kötelezte.
[4] Az I. rendű alperes a 2016. május 13. napján meghozott határozatával (a továbbiakban: fizetési kötelezettséget előíró határozat, és úgy is mint végrehajtandó határozat) a kisajátítás iránti kérelmet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen vissza a II. rendű alperesnek 28 398 000 forintot és annak 2007. január 23. napjától járó kamatát.
[5] A felperes a fizetési kötelezettséget előíró határozattal szemben 2016. július 5-én keresetet és ezzel egyidejűleg végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet terjesztett elő. A Bíróság a jogerős ítéletével a fizetési kötelezettséget előíró határozatot hatályon kívül helyezte és az I. rendű alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
[6] Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a 2020. február 19. napján meghozott végzésével a Bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt bíróságot új eljárásra utasította.
[7] A megismételt eljárásban eljárt elsőfokú bíróság a 2021. január 28. napján kelt ítéletével a végrehajtandó határozattal szemben előterjesztett keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelmére eljárt Kúria a 2021. november 24. napján kelt ítéletével az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta.
[8] A II. rendű alperes 2022. január 14-én végrehajtási lap kiállítását kérte perköltség, valamint a 28 398 000 Ft tőkeösszeg és annak 2007. január 23. napjától járó kamata tekintetében. A Törvényszék a végzésével a végrehajtási lapot – a kérelemtől eltérően – akként állította ki, hogy a fizetési kötelezettséget előíró határozat végrehajtásának közigazgatási végrehajtás útján van helye.
[9] Az I. rendű alperes 2022. október 20. napján felhívta a felperest a fizetési kötelezettséget előíró határozatban foglaltak teljesítésének igazolására.
[10] Az I. rendű alperes a 2024. július 15. napján kelt határozatával a felperes végrehajtás szüneteltetése iránti kérelmét elutasította. A felperes keresete folytán eljárt Törvényszék a 2025. március 26. napján kelt alatti ítéletében a keresetet elutasította. A Kúria a 2025. július 3. napján kelt végzésével a felperes felülvizsgálati kérelmét visszautasította.
A végrehajtást elrendelő végzés
[11] A II. rendű alperes kérelme alapján indult végrehajtási eljárásban az I. rendű alperes a 2025. május 8. napján meghozott végzésével elrendelte a fizetési kötelezettséget előíró határozat végrehajtását.
[12] A végrehajtás elrendelésének feltételeit illetően a következőket rögzítette: a kötelezett a felperes, meghatározott cselekmény, kötelezettség: a végrehajtandó határozatban megállapított 28 398 000 Ft kártalanítási összeg és kamatainak visszafizetése; a végrehajtandó határozat véglegessé válásának időpontja: 2016. június 3., kamatfizetési kötelezettség esedékessége: 2007. január 23., az önkéntes teljesítésre nyitva álló határidő letelte: 2025. március 26. napja.
[13] Indokolásában a kisajátítás előzményeire visszamenően ismertette a történeti tényállást. Döntése alapjául felhívta az általános közigazgatási rendtarásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 132. §-ban, 133. § (1)–(2) bekezdéseiben, a 134. §-ban foglaltakat, az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 1. § (2) bekezdését, 122. § (1) és (1a) bekezdéseit. Megállapította, hogy a felperes a végrehajtandó határozatban foglalt fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért elrendelte a végrehajtást.
A kereset
[14] A végzés ellen a felperes közigazgatási pert indított. Kereseti kérelme a végzés megsemmisítésére és a végrehajtási eljárás megszüntetésére irányult.
[15] Álláspontja szerint a végzés ellentétes az Ákr. 133. §-ában, a 137. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 138. §-ban foglaltakkal. A közigazgatási cselekménnyel okozott jogsérelmet abban jelölte meg, hogy az I. rendű alperes elévült végrehajtási jog alapján rendelte el vele szemben a végrehajtást. Hivatkozása szerint a végrehajtás elrendelésének időpontjában már mind az Ákr. 138. § (1) bekezdésében meghatározott hároméves, mind a (3) bekezdés szerinti hatéves elévülési idő is eltelt.
A jogerős ítélet
[16] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
[17] Indokolásának [33]–[34] bekezdéseiben felhívta az Ákr. 132. §-ának, a 133. § (1) bekezdésének, a 137. § (1) bekezdés b) pontjának, a 138. § (1)–(3) bekezdéseinek rendelkezéseit. A [35] bekezdésben hangsúlyozta, hogy a végrehajtás elévülése olyan objektív, ex officio figyelembe veendő tény, mely a végrehajtás folytatásának (vagy megindításának) objektív akadályát képezi, az önkéntes teljesítést nem gátolja. Ezt akként is kell értelmezni, hogy a végrehajtást elrendelő végzés jogszabálysértő, ha a követelés végrehajtásához való jog a kiadmányozása időpontjában már elévült.
[18] A [36] bekezdésben ismertette az Ákr. 138. § (1)–(3) bekezdéseihez fűzött Nagykommentár részt, amely szerint minden végrehajtási cselekmény (hatósági átutalási megbízás, letiltás, foglalás, értékesítés) megszakítja az elévülési időt, azaz a már eltelt időt figyelmen kívül kell hagyni, és az elévülés újraindul. Ugyanakkor joghatás kiváltására értelemszerűen nem alkalmas az a cselekmény, amely jogorvoslati eljárásban megsemmisítésre kerül. Ehhez kell hozzászámítani a nyugvás időszakait, amelyek -tól -ig terjedelemben minden esetben megállapíthatók. Ezek a végrehajtás felfüggesztésének esetei (a felfüggesztés elrendelésének napjától a felfüggesztés megszüntetésének napjáig), és a végrehajtási eljárásban engedélyezett fizetési kedvezmény időtartama alatt. Rámutatott, a végrehajtási jog elévülése nem eredményezi a végrehajtási eljárás ipso iure megszűnését, a végrehajtást elrendelő hatóság – ha észleli az elévülést – köteles a végrehajtást megszüntetni az Ákr. 137. § (1) bekezdés b) pontja alapján.
[19] A [37] bekezdésben – a II. rendű alperes érvelését átvéve – hangsúlyozta, hogy a közigazgatási végrehajtásban az elévülést megszakítja minden olyan eljárás vagy hatósági/bírósági cselekmény, amely a követelés érvényesítésével összefügg. Nem az számít, ki kezdeményezi, hanem hogy a követelés létezésének, jogalapjának vagy érvényesíthetőségének vizsgálata folyik. Ha az adós (felperes) megtámadja a fizetési kötelezettséget, közigazgatási pert indít a határozat ellen, fizetési meghagyást támad meg, vagy bármely olyan eljárást kezdeményez, amelyben a követelés jogszerűsége vizsgálatra kerül, akkor a követeléssel kapcsolatban bírósági eljárás folyik, tehát megszakad az elévülés [9/2023. JEH (Jpe.IV.60.038/2023/12)].
[20] A [38] bekezdésben rögzítette, hogy a perbeli esetben a követelés esedékességének időpontja többszörösen módosult, illetve vitatott volt, tekintettel az egymást követő hatósági és bírósági eljárásokra.
[21] A [39] bekezdésben hangsúlyozta, hogy a jelen ügyben az Ákr. 138. § (1) bekezdése szerinti „teljesítési határidő” meghatározása nem az eredeti, a fizetési kötelezettséget előíró határozat szerinti határidőn alapulhat, mert a határozatot a bíróság egy ízben hatályon kívül helyezte, majd megismételt eljárás folyt, az ügy érdemi eldöntése bírósági kontroll alatt maradt, a felperes minden alkalommal bírói jogorvoslatot vett igénybe.
[22] A [40] bekezdésben kiemelte, hogy a követeléshez kapcsolódó hatósági és bírósági eljárások, a megismételt eljárás, valamint a Kúria előtti felülvizsgálatok olyan eljárási környezetet teremtettek, amelyben az I. rendű alperes részéről a végrehajtás megindítása objektíve nem volt elvárható. A követelés esedékessége és végrehajthatósága ugyanis mindvégig bírósági kontroll alatt állt, a végrehajtás megindítása jogszerűen csak az utolsó, a Törvényszék 2025. március 26. napján kelt ítélet a végleges bírósági döntés kézhezvételét követően volt lehetséges.
[23] A [41] bekezdésben rámutatott, a felperes jogorvoslati és egyéb kérelmei tehát folyamatosan fenntartották a közigazgatási ügy nyitottságát, ami azt jelenti, hogy a fizetési kötelezettséget előíró határozat nem vált véglegessé a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:22. § szerinti esedékesség és a végrehajtás szempontjából. A végrehajtandó határozat meghozatalától számítottan egyszer sem telt el az általános elévülési idő – 3 év – a következő hatósági, végrehajtási vagy bírósági eljárás megkezdéséig.
[24] A [42] bekezdésben arra jutott, hogy a különböző bírósági eljárások és a II. r. alperes által megindított végrehajtás az Ákr. 138. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:24–25. §-ai alapján az elévülés megszakadását eredményezték.
[25] A [43] bekezdésben a fentiek alapján azt a következtetést vonta le, hogy az I. rendű alperes jogszerűen állapította meg végzésében, miszerint az elévülési idő kezdő időpontja a Fővárosi Törvényszék által hozott, az ügyet lezáró határozat jogerőre emelkedésének napja, azaz 2025. március 26. napja. Ez az a nap, amikor a hatóság döntése véglegessé vált, a hatóság objektíve megkezdhette volna a végrehajtást, a felperes további rendes jogorvoslatot már nem vehetett igénybe. A keresettel támadott végzést az összes korábbi bírósági eljárás lezárulta után hozták meg, így az alperes e végzésben újra meghatározta az önkéntes teljesítés végső napját, és ettől az új időponttól kezdődik az Ákr. szerinti elévülés.
[26] A [45] bekezdésben megállapította, hogy a közigazgatási hatósági, végrehajtási és peres eljárások fennállása alatt az alperes kötelezést tartalmazó döntése nem vált végrehajthatóvá, így az elévülési idő sem kezdődhetett el. A 2025. március 26. napjában meghatározott új határidő az első olyan időpont, amelytől a végrehajtási jog gyakorlása egyáltalán lehetségessé válhatott.
[27] A [46] bekezdésben arra a következtetésre jutott, hogy a végrehajtási jog elévülésének kezdő napja 2025. március 26. napját követő nap, azaz 2025. március 27. A hároméves elévülési idő így 2028. március 27-én jár le, míg az Ákr. 138. § (3) bekezdése szerinti abszolút határidő – amely alapján az (1) bekezdésben foglalt kezdőnapot követő hat év elteltével a határozat nem hajtható végre – 2031. március 27. napján telik le. A nyugvás időszakait nem vizsgálta tételesen, mivel azokat az elévülési idő folyamatos megszakadása annulálta. A hatóság tehát jogszerűen járt el, amikor a megismételt eljárásban hozott döntésében az önkéntes teljesítési határidőt 2025. március 26. napjában állapította meg, mivel ez az első olyan határidő, amely ténylegesen végrehajtással fenyegetett kötelezésként értelmezhető.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelmek
[28] A jogerős ítélettel szemben a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő új határozat meghozatalát, másodlagosan a hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[29] Kiemelte, hogy a végrehajthatóság időben nem korlátlan, az Ákr. 138. § (3) bekezdése a korlátokat meghatározza. E jogszabályhely célja éppen az, hogy korlátlan ideig ne lehessen a közigazgatási ügy nyitottságát fenntartani, a végrehajtást egy kellően tág, de mégis észszerű határidőn belül be kell fejezni.
[30] Nézete szerint az elsőfokú bíróságnak az egyes, elévülést megszakító cselekményeket dátum szerint kellett volna részletesen felsorolnia annak bemutatására, hogy az általános hároméves elévülés nem következett be, azonban ilyet az elsőfokú ítélet nem tartalmaz. Vitatta az elsőfokú bíróság arra vonatkozó álláspontját, hogy bármilyen eljárás vagy cselekmény, ami a követelés érvényesítésével összefügg, elévülést megszakító és végrehajtást gátló hatással bír. Álláspontja szerint a végrehajtási cselekmény csak olyan cselekmény lehet, amit a végrehajtás elrendelésére jogosult szerv tett, kifejezetten a végrehajtás érdekében, ebből következően az ő cselekményei nem szakíthatják meg az elévülést. Ő mint kötelezett kizárólag csak a tartozás elismerésével szakíthatta volna meg az elévülést, azonban ilyet nem tett. Mindemellett annak elfogadása, hogy az ő cselekményei is végrehajtást gátló erővel bírnak, alapvetően kiüresítené az azonnali jogvédelem jogintézményét.
[31] Ezzel az állásponttal szemben részletesen bemutatta, hogy az eljárás során az alpereseknek hányszor és milyen időtartamban lett volna lehetőségük a végrehajtást megindítani és foganatosítani. Kifogásolta, hogy a keresetlevelében és a 2025. október 1-jén kelt beadványában részletesen ismertette, ám az abban foglaltakra a jogerős ítélet nem reflektált.
[32] Az Ákr. 138. § (1) bekezdésére hivatkozással hangsúlyozta, hogy az Ákr. nem definiálja az „önkéntes teljesítés”, illetve az „önkéntes teljesítés határideje” fogalmakat. Az elévülés szempontjából alapvető jelentősége a teljesítési határidőnek van, illetőleg annak, hogy ahhoz képest meddig rendelhető el a végrehajtás.
[33] Az pedig – álláspontja szerint – vélhetően példa nélküli a magyar közigazgatás történetében, hogy egy 2016-ban kelt határozat tekintetében a teljesítésre nyitva álló határidőt az eljáró közigazgatási szerv 2016-ról 2025-re „átdátumozza”, tudomást sem véve arról, hogy az alapul fekvő eljárásban egyszer már a Kúria a keresetét elutasító jogerős ítélet végrehajthatóságának felfüggesztését a 2021. szeptember 1. napján kelt Kfv.II.37.622/2021/5. számú végzésével elutasította, amely időponttól a határozat újra végrehajthatóvá vált, a határozatot végre lehetett volna hajtani és az elévülési idő is tovább folyt.
[34] Nézete szerint mind az I. rendű alperes, mind az elsőfokú bíróság tévedett, amikor az önkéntes teljesítésre nyitva álló határidőt mindezek ellenére 2025. március 26. napjában jelölte meg, azaz úgy tekintette, hogy e nap előtt a II. rendű alperes objektíve nem volt abban a helyzetben, hogy a végrehajtást kezdeményezze. Az abszolút elévülési idő a megszakításokkal együtt sem lehetett több 6 évnél a jogalkotó szándéka szerint. Álláspontja szerint teljességgel abszurd, hogy egy közigazgatási határozat a meghozatalát követő 15 év elteltével is végrehajtható lehet.
[35] Végezetül hangsúlyozta, hogy a II. rendű alperes a visszakövetelt összeg beszedése érdekében 2025-ben tett lépéseket, ámde addigra mind a 3 éves, mind a 6 éves elévülési idő eltelt.
[36] A II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, tekintettel arra, hogy a jogerős ítélet jogszerű és megalapozott.
[37] Rámutatott arra, hogy a felperes azért köteles visszafizetni az általa leinkasszált összeget, mert jogalap nélkül volt annak birtokában közel 20 évig.
Részletesen bemutatta, hogy a végrehajtandó határozattal összefüggésben milyen jogorvoslati eljárások voltak folyamatban és – álláspontja szerint – a felek által indított perek mindegyike megszakította a követelés végrehajtásának elévülését, a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem elbírálásáig az elévülés nyugodott, így a végrehajtandó követelés és annak végrehajthatósága sem évült el.
[39] Vitatta, hogy a végrehajtás iránt ne intézkedett volna. 2022. január 14. napján a végrehajtási lap kiállításával éppen a perköltség és a végrehajtandó határozat szerinti visszafizetendő összeg végrehajtását kérte. A közigazgatási útra terelt végrehajtást az I. rendű alperesnél kezdeményezte.
[40] Rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletében részletesen megindokolta, hogy mely eljárások és milyen okból szakították meg az elévülést. Az elsőfokú bíróság ítélet [41] bekezdésében az is szerepel, hogy a folyamatban lévő eljárások okán a végrehajthatóság be sem következett. Álláspontja szerint valótlanul állítja felperes, hogy az I. rendű alperes az alaphatározat önkéntes teljesítésére nyitva álló határidőt „átdátumozta” volna. Az ítélet [45] pontja rögzíti, hogy 2025. március 26. napja az az időpont, amikor a végrehajtási jog gyakorlása lehetségessé válhatott.
[41] Hivatkozása szerint a jelen ügyben a végrehajtható határozatot a Törvényszék hozta meg a 2021. január 28. napján jogerőre emelkedett ítéletével. Amely időponttól kezdődően minden végrehajtási cselekmény, beleértve a végrehajtási lap kiállítására irányuló kérelem benyújtását (2022. 01. 14.), a végrehajtási lap kiállítását (2022. 01. 28.), a közigazgatási eljárásban kibocsátott felszólítást (2022. 10. 20), valamint a szünetelés iránti kérelem elutasításáról szóló határozatot (2024. 07. 15.), továbbá a 2025. május 21. napján kelt elutasító határozatot is mind megszakították az elévülési időt a Ptk. 6:25. § (3) bekezdése alapján és az elévülési ideje minden eljárási cselekménnyel újraindult. Álláspontja szerint Ptk. 6:24. § (1) bekezdése alapján a végrehajtás szünetelése, illetve felfüggesztés iránti kérelmek, valamint a hosszadalmas peres és jogorvoslati eljárások az elévülés nyugvását is megalapozzák.
[42] Az I. rendű alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, mivel az nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
A Kúria döntése és jogi indokai
[44] A jogerős ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan, mivel azt az elsőfokú bíróság több olyan lényeges, súlyos, az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértéssel hozta meg, amelyek a felülvizsgálati eljárásban nem voltak orvosolhatók.
[45] A közigazgatási bíróság feladata, hogy eljárásával a közigazgatási tevékenységgel megvalósított jogsértéssel szemben – erre irányuló megalapozott kérelem esetén – hatékony jogvédelmet biztosítson [Kp. 2. § (1) bekezdés]. A bíróság döntési jogkörének korlátait meghatározó Kp. 85. § (1) bekezdés rendelkezése értelmében a bíróság a közigazgatási tevékenység jogszerűségét a kereseti kérelem korlátai között vizsgálja.
[46] Helytállóan rögzítette az elsőfokú bíróság a [32] bekezdésben, hogy a jelen közigazgatási jogvita tárgyát a végrehajtást elrendelő végzés jogszerűségének vizsgálata képezte a keresettel érintett körben. A keresetlevélben állított jogsérelem alapvetően abban állt, hogy az I. rendű alperes egy, már elévült végrehajtási jog alapján rendelte el a fizetési kötelezettséget előíró határozat végrehajtását.
[47] A Kp. 85. § (1) bekezdése szerinti vizsgálat első lépése annak meghatározása, hogy a közigazgatási cselekmény jogszerűségét mely jogszabály(ok) alapján kell vizsgálni.
[48] Az elsőfokú bíróság helyesen hívta fel a [33]–[34] bekezdésekben az Ákr. XI. fejezetének a közigazgatási döntések végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseit, köztük az Ákr. 138. § (1)–(3) bekezdéseit és az Ákr. Nagykommentárnak a végrehajtási jog elévülésének nyugvására és megszakadására vonatkozó részét. Ugyanakkor a [37] bekezdésben tévesen hivatkozott a jelen közigazgatási jogvitában alkalmazandó jogként a Ptk. Hatodik könyvében (kötelmi jog) szereplő elévülési szabályokra (6:22. §, 6:24–25. §) és az azon alapuló bírósági joggyakorlatra.
[49] Az elévülés jogintézményét illetően általánosságban elmondható, hogy az a jogérvényesítés időbeli korlátját jelenti. Az elévülés jogintézményét a magánjog és a közjog egyaránt szabályozza. Ugyanakkor a két szabályozás alapjaiban különbözik. A közjogi és magánjogi elévülés közötti alapvető különbség a jogviszony jellegéből és a jogágak eltérő céljaiból adódik. A magánjogi elévülés a követelések bírósági úton való kikényszeríthetőségének időbeli korlátja. A közjogi elévülés az állam és az állampolgár közötti alá-fölérendeltségi viszonyban érvényesül, a teljesítés állami szerv útján történő kikényszerítésének lehetőségét szünteti meg. A magánjogi elévülés és a közjogi elévülés a szabályozásában is elkülönül és eltér egymástól. Jogáganként mások például az elévülés nyugvásának és megszakadásának okai, az elévülési idő hossza. Ennélfogva a két szabályozás semmilyen szinten nem keverhető. A magánjogi elévülési rendelkezések még a közjogi elévülési szabályok értelmezéséhez sem hívhatók segítségül.
[50] A Ptk. alkalmazásának akkor van helye a közjogi jogviszonyban, ha erre a közjogi jogszabály kifejezett felhatalmazást ad. A Ptk. nem általános háttérjogszabály a közigazgatási jogviszonyokban. Csak akkor és csak annyiban alkalmazható, amennyiben erről a közigazgatási hatóság eljárására, döntésére vonatkozó jogszabály rendelkezik. Ilyenre láthatunk példát a végrehajtandó határozat alapját képező kisajátítási ügyben alkalmazott, a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (Kstv.) 21. § (4) bekezdésében, amely szerint a kártalanítási összeg a kisajátítási határozat véglegessé válásával esedékes, és ettől az időponttól kezdődően jár a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamat is. A kiemelt rendelkezésből látható, hogy a kisajátítási eljárásban a Ptk. sem általában, hanem csak a kártalanítási összeg után járó késedelmi kamat mértékének meghatározása során alkalmazható.
[51] A keresettel támadott végzés jogszerűségének vizsgálata során a Ptk. csak akkor lenne alkalmazható, ha a közjogi rendelkezés a polgári jogi elévülést szabályozó rendelkezések alkalmazhatóságát a végrehajtási jog elévülése tekintetében kifejezetten alkalmazni rendelné. Ilyen jogszabályt ugyanakkor az elsőfokú bíróság sem tudott megjelölni, hanem minden jogszabályi alap nélkül hívta fel és alkalmazta a Ptk. 6:22. §-ában, 6:24–25. §-aiban szereplő rendelkezéseket. Ennek során azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a jelen közigazgatási jogvita tárgyát egy jogerős közigazgatási határozatban előírt fizetési kötelezettség végrehajtása elrendelésének jogszerűsége, nem pedig egy kötelmi jogi követelés végrehajtása képezte.
[52] Az elévülésre vonatkozó közjogi és a magánjogi rendelkezések összemosása, a végrehajtási tárgyának téves, kötelmi jogi követeléssé minősítése okozta az elsőfokú bíróságnak azt a helytelen és a közigazgatási jogvitában értelmezhetetlen megállapítását a [38] bekezdésben, miszerint a követelés esedékessége időpontja többszörösen módosult, tekintettel az egymást követő hatósági és bírósági eljárásokra. Ez vezetett odáig, hogy azt mondta ki a [42] bekezdésben; a különböző bírósági eljárások az elévülés megszakadását eredményezték, továbbá, hogy a végrehajtandó határozat nem vált véglegessé a Ptk. 6:22. §-a szerinti esedékesség és végrehajtás szempontjából ([41] bekezdés).
[53] Ezen túl az elsőfokú bíróság a perben alkalmazandó közjogi rendelkezéseket is helytelenül értelmezte, továbbá téves megállapítást tett a végrehajtandó határozat véglegességét illetően a [41] bekezdésben.
[54] A Kúria rámutat arra, hogy az I. rendű alperes 2016. május 13. napján a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) szerint lefolytatott eljárásban hozta meg a végrehajtandó határozatot. Ennélfogva Ket. 73/A. § (1) bekezdése alapján kellett meghatározni a határozat jogerőre emelkedésének időpontját. Véglegessé válásról akkor lehetne szó, ha a végrehajtandó határozatot az Ákr. szerint lefolytatott eljárásban hozta volna meg az I. rendű alperes. Ettől különböző, hogy a Ket. szerinti jogerő helyett az Ákr. a véglegesség fogalmát használja. Ha a végrehajtandó határozatot még a Ket. alapján hozták, akkor az Ákr. szerinti véglegesség alatt értelemszerűen a Ket. szerinti jogerőt kell érteni.
[55] A 2018. január 1-jén hatályba lépett Ákr. átmeneti rendelkezése [143. § (2) bekezdés a) pontja] szerint e törvény végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseit a törvény hatálybalépésekor még el nem rendelt végrehajtási eljárásokra is alkalmazni kell. Mivel 2018. január 1-jén még nem volt elrendelve a fizetési kötelezettséget előíró határozat végrehajtása, ezért a II. rendű alperes kérelmére indult végrehajtási eljárásban a végrehajtás elrendelése körében az Ákr.-t kellett alkalmazni.
[56] Az Ákr. 138. § (1) bekezdése értelmében a végrehajtási jog a teljesítési határidő utolsó napjától számított három év elteltével évül el. Törvény vagy kormányrendelet ennél rövidebb elévülési határidőt is megállapíthat. A (2) bekezdés alapján nyugszik az elévülés a végrehajtás felfüggesztése, a végrehajtási eljárásban engedélyezett fizetési kedvezmény, és a pénzfizetési kötelezettség folyamatos végrehajtásának időtartama alatt. A (3) bekezdés kimondja, hogy a végrehajtás elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja. Az (1) bekezdésben meghatározott időponttól számított hat év elteltével azonban a határozat nem hajtható végre.
[57] A Kúria kiemeli, hogy a közigazgatási végrehajtás a törvényi feltételek fennállása esetén rendelhető el. Az ítélet [40] bekezdésében szereplő megállapítások, amelyek szerint az „I. rendű alperes részéről a végrehajtás megindítása nem volt objektíve elvárható”, „akkor indíthatta meg a végrehajtást, amikor a felperes további rendes jogorvoslatot már nem vehetett igénybe”, a jelen jogvitában alkalmazandó Ákr. XI. fejezetének szabályaiból semmilyen módon nem következő, a végrehajtásban részt vevő szervek aktívabb fellépését ösztönző jogalkotói céllal is ellentétes kinyilatkoztatások. Ha a határozat végrehajthatóvá vált, a végrehajtást el kell rendelni. Az eljárási cselekmény végzése nélküli időmúlás az elévülés kockázatával jár.
[58] A tételes szabályokon [Ákr. 138. § (1) és (3) bekezdés] túl az Alaptörvény B) cikkét is sérti az a jogértelmezés, amely szerint a végrehajtandó határozatban előírt teljesítési határidő leteltének időpontja a végrehajtás elrendelésekor szabadon átírható a végrehajtást elrendelő szerv által egy az új, a végrehajtandó határozattal összefüggő jogorvoslati eljárások befejeződésének időpontjára, és ettől az új időponttól, az „önkéntes teljesítési határidő utolsó napjától” lenne számítható az Ákr. 138. § (1) és (3) bekezdéseiben meghatározott elévülési idő ([45]–[46] bekezdés). A Kúria kiemeli, hogy a végrehajtandó határozatban megállapított teljesítési határidő – törvényben meghatározott okból – hosszabbodhatott volna meg. Önmagában a végrehajtandó határozattal szemben kezdeményezett jogorvoslati eljárások nem szakítják meg a teljesítési határidő leteltét.
[59] Az Ákr. 133. és 134. §-ának értelmezése körében már kimondta a Kúria a Kfv.VI.38.026/2021/7. számú határozata [38] bekezdésében, hogy a közigazgatási cselekmények végrehajtásának kettő szakasza van: az első szakasz az elrendelés, a második szakasz a foganatosítás.
[60] Az Ákr. 133. § (1) bekezdése alapján a végrehajtást – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – a döntést hozó hatóság, másodfokú döntés esetén pedig az elsőfokú hatóság rendeli el.
[61] A (2) bekezdés kimondja, hogy a hatóság a végrehajtást hivatalból vagy a jogosult kérelmére rendeli el. A hatóság a döntés végrehajthatóságától, illetve a végrehajtás elrendelésére irányuló kérelem beérkezésétől számított öt napon belül elrendeli a végrehajtást és a döntést közli a végrehajtást foganatosító szervvel is.
[62] A Kúria rámutat arra, hogy az elrendelés során arról dönt a hatóság, hogy a végrehajtás feltételei fennállnak-e. Az elrendeléskor vizsgálandó feltételek a következők: rendelkezésre áll-e egy Ákr. 132. §-a szerinti végleges, kötelezést tartalmazó hatósági döntés (jelen esetben egy jogerős, kötelezést tartalmazó hatósági döntés), a teljesítési határidő eredménytelenül telt-e el, továbbá, hogy a végrehajtáshoz való jog elévülése nem következett-e be.
[63] A Kúria hangsúlyozza, hogy azért a döntést hozó hatóság, másodfokú döntés esetén pedig az elsőfokú hatóság rendeli el a végrehajtást, mert az első szakaszban a feltételek fennállásának vizsgálata közigazgatási jogi szakismeretet igényel és az elrendeléshez szükséges iratanyag is a végrehajtható határozatot meghozó közigazgatási szervnél áll rendelkezésre.
[64] Az elrendelési szakaszt követi a foganatosítási szakasz. Ez következik abból is, hogy az Ákr. 133. § (2) bekezdése értelmében a hatóság a végrehajtást elrendelő döntést közli a végrehajtást foganatosító szervvel is. A két szakasz szabályozásában és szervezetileg is elkülönül. A két szakasz nem keverhető.
[65] A jelen jogvitában a végrehajtás elrendelésének a jogszerűségét kellett vizsgálni. Mivel különösebb vizsgálat nélkül megállapítható, hogy fizetési kötelezettséget előíró határozat meghozatala és a végrehajtás elrendelése között több mint hat év telt el, ezért az objektív, hatéves elévülési idő eltelte az elsődlegesen vizsgálandó feltétel.
[66] Az Ákr. 138. § (3) bekezdésében meghatározott hatéves objektív elévülési idő jogalkotói indoka az Alaptörvény B) cikkében deklarált jogállamiság elvéből fakadó követelmény, miszerint a végrehajtható döntésben megállapított kötelezettség teljesítése kikényszerítésének törvényben meghatározott időbeli korlátja is legyen. Annak érdekében, hogy a végrehajtásban részt vevő szerveket ösztönözze az aktívabb fellépésére, a törvény a közigazgatási hatósági végrehajtás elévülési idejét öt évről három évre csökkenti, amelynél rövidebb időtartamot törvény vagy kormányrendelet megállapíthat.
[67] A kiemelt rendelkezésekből következően mind az Ákr. 138. § (1) bekezdése szerinti hároméves, mind a (3) bekezdés szerinti hatéves elévülési határidőt a teljesítési határidő utolsó napjától kell számítani. Az, hogy a teljesítési határidő utolsó napjától számított hat év elteltével a határozat nem hajtható végre [Ákr. 138. § (3) bekezdés], azt jelenti, hogy ha a hat év eltelt, akkor elenyészik a lehetőség a jogerős/végleges közigazgatási határozatban megállapított fizetési kötelezettség állam általi kikényszerítésére. Az elévülés nyugvása, megszakadása miatt kieső időszakokkal a hatéves objektív elévülési idő nem hosszabbodik meg. Az objektív határidő fixen hat év, az nem lehet sem több, sem kevesebb. Ha pedig az objektív hatéves elévülési idő eltelt, a közigazgatási határozat nem kényszeríthető ki és ebből az is következik a végrehajtás sem rendelhető el.
[68] Az Ákr. 137. § (1) bekezdés b) pontja szerint a végrehajtást elrendelő hatóság a végrehajtást akkor is megszünteti, ha a követelés elévült.
[69] A kiemelt rendelkezésekből következően, ha a végrehajtás elrendelésének időpontjában a teljesítési határidő utolsó napjától számítottan a hatéves elévülési idő eltelt, akkor a végrehajtási eljárást az Ákr. 137. § (1) bekezdés b) pontja alapján meg kell szüntetni. A végrehajtási jog elévülése azonban az önkéntes teljesítést nem gátolja.
[70] Az elsőfokú bíróság azontúl, hogy tévesen határozta meg az alkalmazandó jogot és helytelenül értelmezte az Ákr. rendelkezéseit, úgy vizsgálta a keresettel támadott végzés jogszerűségét, hogy a peres iratok között nem lelhető fel a végrehajtandó határozat, a végrehajtandó határozat jogerőre emelkedésének időpontját igazoló okirat, a végrehajtás elrendelése iránti kérelem, továbbá azok az iratok sem állnak rendelkezésre, amelyből megállapíthatók lennének az elévülés nyugvása és megszakadás miatt kieső időszakok.
[71] A felsorolt iratok hiányában nem állapítható meg, hogy a végrehajtandó határozat mely időponttól számítottan mennyi határidőt szabott a visszafizetési kötelezettség teljesítésére és az mely napon telt le. Iratok hiányában nem állapítható meg a teljesítési határidő utolsó napja, a hatéves elévülési idő leteltének napja, továbbá a nyugvás és megszakadás miatt kieső időszakok sem.
[72] Önmagában amiatt érdemi felülbírálatra alkalmatlan az elsőfokú ítélet, hogy az elsőfokú bíróság a releváns iratokat nem szerezte be, márpedig azok hiányában nem lehetett abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozzon a végzés jogszerűsége kérdésében. A felperes fő jogsérelme, azaz mind az Ákr. 138. § (1) bekezdés szerinti, mind a (3) szerinti határidő eltelte iratok nélkül megalapozottan nem dönthető el.
[73] Az alkalmazandó jog téves meghatározása, az Ákr. rendelkezéseinek helytelen értelmezése, a releváns iratok hiánya külön-külön is olyan, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére okot adó lényeges, súlyos, az ügy érdemére is kiható eljárási jogszabálysértés, amely okok közül már egy fennállása is megalapozza a jogerős ítélet Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
[74] A Kúria a Kp. 2. § (1) és (2) bekezdéseiben lefektetett hatékony jogvédelem, tisztességes, költségtakarékos, koncentrált eljárás követelményére figyelemmel vizsgálta a végzés jogszerűségét.
[75] Helyesen hívta fel az I. rendű alperes a végzésében az elrendeléshez kapcsolódóan Ákr. 132. §-át, a 133. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakat. Ugyanakkor túlterjeszkedett az első, azaz az elrendelési szakaszon, amikor az Ákr. 134. § (1) bekezdését és az Avt. 1. § (2) bekezdését idézte, mivel e rendelkezések már a második, a szervezetileg is elkülönülő foganatosítási szakaszra vonatkoznak.
[76] A végzésben felhívott Avt. 122. § (1) bekezdése a meghatározott cselekmény végrehajtására vonatkozó szabály. A jelen ügyben értelmezhetetlen az e §-ra történő hivatkozás, mert itt nem meghatározott cselekmény, hanem fizetési kötelezettség végrehajtásáról van szó.
[77] Ahogyan azt a Kúria a fentiekben már kifejtette, végrehajtás elrendelése során a végrehajtást elrendelő szerv azt vizsgálja, hogy a végrehajtás feltételei fennállnak-e.
[78] A végzés indokolásában a döntéshez közvetlenül nem kapcsolódó, nagyon távoli előzmények szükségtelen felsorolása szerepel, azonban a végzés indoklásából hiányzik annak ismertetése, hogy a felperesnek mely időponttól kezdődően és mennyi idő alatt kellett volna a visszafizetési kötelezettséget teljesítenie. A végzés rendelkező része ugyan rögzíti, hogy az önkéntes teljesítési határidő 2025. március 26. napján telt le, ugyanakkor az indokolásban nem szerepel, hogy mely adatok, mely jogszabály és mely indokok mentén állapította meg azt, hogy az önkéntes teljesítésre nyitva álló határidő 2025. március 26. napján telt le, különös tekintettel arra, hogy a fizetési kötelezettséget előíró határozatot 2016-ban hozta meg az I. rendű alperes. Továbbá az Ákr. 138. § (1) és (3) bekezdései szerinti elévülési határidőket sem vizsgálta.
[79] A Kúria megállapította, hogy a végzés indokolása oly mértékben hiányos a végrehajtás elrendelésének feltételeit illetően, hogy annak jogszerűsége érdemben nem vizsgálható.
[80] A fent kifejtettekre figyelemmel a Kúria a Kp. 121. § (1) bekezdés b) pontja alapján a jogerős ítéletet úgy változtatta meg, hogy a megtámadott közigazgatási cselekményt megsemmisítette, és a közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte.
[81] Az új eljárásban az I. rendű alperesnek a releváns iratanyag alapján vizsgálnia kell a végrehajtás elrendelésének a feltételeit, amely során meg kell állapítania, hogy a végrehajtandó határozat mely időponttól kezdődően hány napot határozott meg a visszafizetési kötelezettség teljesítésére, a teljesítési határidő konkrétan mely napon telt le, és ehhez képest kell vizsgálni a hatéves elévülési idő elteltét. Ha a vizsgálata során azt állapítja meg, hogy az Ákr. 138. § (3) bekezdés szerinti objektív, hatéves elévülési idő eltelt, a végrehajtási eljárást az Ákr. 137. § (1) bekezdés b) pontja alapján meg kell szüntetni.
(Kúria Kfv.VI.37.070/2026/11.)