Amennyiben az Áhtv. szerinti átkísérés végrehajtása során nem azonosítható az Rtv. hatálya alá tartozó rendőri intézkedés vagy más törvény szerinti eljárásrendben vizsgálandó közigazgatási cselekmény, úgy az átkísérés végrehajtását szolgáló járulékos cselekmények tekintetében a jogorvoslati jog az átkísérés mint közigazgatási cselekmény jogszerűségének vizsgálata iránti közigazgatási perben, megtámadási keresetként érvényesíthető [2007. évi LXXXIX. törvény (Áhtv.) 5. § (1b) bek.; 2017. évi I. törvény (Kp.) 4. § (4) bek. b) pont, 121. § (2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes illegálisan érkezett Magyarországra. A gépjármű hátsó rakterében 18 fő, személyazonosításra alkalmas és magyarországi tartózkodásra jogosító okmány nélküli utast szállított - köztük felperest is. A baleset helyszínén a felperes ruházatának átvizsgálása során irat, okmány nem került elő. A baleset következtében a felperes olyan súlyos gerincsérüléseket szenvedett, hogy a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 37. § (1) bekezdés b) pontja alapján azonnali biztonsági intézkedés keretében beszállították a Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára (SBO).
[2] A kórház 2023. szeptember 22. napján zárójelentést állított ki és megállapították, hogy a kórházból elbocsátható állapotban van. A felperes nem rendelkezett érvényes okmányokkal, ezért a kórház értesítette az alperes Határrendészeti Osztályát.
[3] A felperes a személyazonosságát és magyarországi tartózkodásának jogszerűségét továbbra sem tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért az alperes az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Áhtv.) 5. § (1b) bekezdésében foglaltak alapján, a Tompa/Kelebia ideiglenes biztonsági határzár kapuján átkísérte.
[4] A felperes keresetet nyújtott be az alperessel szemben, az általa foganatosított közigazgatási cselekménnyel, azaz a „de facto kiutasítás/kitoloncolásnak minősülő »feltartóztatás és átkísérés« intézkedéssel és annak végrehajtásával (azaz a »feltartóztatás és átkísérés« során alkalmazott embertelen és megalázó körülmények között megvalósuló de facto fogvatartás és szállítás) szemben”. Kérte elsődlegesen a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 38. § (1) bekezdés a) pontja, 89. §-a és 92. §-a alapján az alperes jogszabálysértő döntésének megsemmisítését, másodlagosan az alperes döntésének megsemmisítését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését. Amennyiben a bíróság megítélése szerint a de facto fogvatartással, továbbá embertelen, megalázó körülmények közötti végrehajtással összefüggésben hivatkozott jogsértéssel kapcsolatos kereseti kérelem a Kp. 38. § (1) bekezdés a) pontja körében nem bírálható el, úgy kérte a Kp. 38. § (1) bekezdés f) pontja és 93. §-a alapján a jogsértés tényének megállapítását, arra tekintettel, hogy a »feltartóztatás és átkísérés« foganatosítása során az alperes jogellenesen fosztotta meg a személyes szabadságától, illetve az intézkedésre embertelen, megalázó bánásmód tilalmát sértő módon került sor és a felperesnek a jogsértés megállapításához fontos érdeke fűződik.
[6] Hivatkozása szerint az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkísérés sérti a magyar jog, az uniós jog és a nemzetközi jog vonatkozó előírásait, mivel a kiutasításról/kitoloncolásról írásbeli, indokolással ellátott döntést kellett volna hozni, biztosítva a jogorvoslati jogát. A magyar jog kapcsán hivatkozott a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 43. § (2) bekezdés a) pontjában, 114. § (1) és (2) bekezdésében, 51. §-ában, 87/L. § (1) bekezdésében, 87/M. § (1) bekezdésében, a Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 1. §-ának f) és g) pontjában, továbbá az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 80. §-ában és 81. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértésére.
[7] Az uniós joggal összefüggésben hivatkozott a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve ( 2008. december 16. ) (a továbbiakban: Visszatérési irányelv), valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája [12007P; 2007/C 303/01, 2007. december 14.] (a továbbiakban: Charta) rendelkezéseinek a megsértésére, nevesítve a Visszatérési irányelv 5. cikkét, 6. cikkének (1) bekezdését, 12. cikkének (1) bekezdését és 13. cikkének (1) bekezdését, valamint a Charta visszaküldési tilalommal és a kollektív kiutasítással szembeni védelmet biztosító 4. cikkét, 19. cikkét és a hatékony jogorvoslatot biztosító 47. cikkét. Nevesítette továbbá az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 3. cikkét és 13. cikkét, a visszaküldési tilalom és a hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmét, továbbá az EJEE Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikke (kollektív kiutasítás tilalma) sérelmét.
[8] Utalt az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) C-808/18. számú ügyben hozott ítéletére, amely szerint az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése az uniós joggal ellentétes. Hivatkozott az EJEB előtt folyamatban lévő eljárásra (H.Q. v. Hungary – 46084/21. sz. kérelem), amely az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkíséréssel kapcsolatos ügy.
[9] A fogvatartás és az embertelen, megalázó bánásmód tekintetében hivatkozott az EJEE 3. és 5. cikkének a sérelmére, az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) a gyakorlatára, valamint az Alaptörvény II. és III. cikkének a sérelmére.
[10] Az alperes a védiratában kérte a kereset elutasítását.
A jogerős ítélet
[11] A Törvényszék (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) az alperes 2023. szeptember 22. napján megvalósított, felperes államhatáron történő átkísérését eredményező közigazgatási cselekményét megsemmisítette és az alperest új eljárásra kötelezte. Iránymutatásként előírta, hogy az alperes a megismételt eljárásban köteles az ügyet a kiutasítási eljárás lefolytatás érdekében áttenni az idegenrendészeti hatósághoz.
[12] A jogerős ítélet indokolása rögzítette, hogy az átkísérés mint közigazgatási cselekmény egyedi döntésnek minősül, annak jogszerűsége megtámadási perben kifogásolható, s az alperes azzal nem követett el jogsértést, hogy nem rendelkezett a felperes kiutasításáról, mivel arra hatáskörrel nem rendelkezett. A jogsértés abban valósul meg, hogy az alperes hatáskör hiányában valósította meg a ténylegesen a felperes kiutasítását eredményező közigazgatási cselekményét és nem rendelkezett az Ákr. 17. §-a alapján az ügy áttételéről a határkörrel rendelkező idegenrendészeti hatósághoz.
[13] Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a Visszatérési Irányelv felperes által hivatkozott rendelkezései, így a 6. cikk (1) bekezdése, 12. cikk (1) bekezdése, 13. cikk (1) bekezdése egyértelmű és pontos iránymutatást adnak, ennek megfelelően a kiutasításról a tényállás ismertetésével, indokolással ellátott, jogorvoslati tájékoztatást is magában foglaló határozatot kell hozni, s az 5. cikknek megfelelően pedig a kiutasítást megelőzően kötelező a visszaküldés tilalmára irányuló vizsgálatot lefolytatni.
[14] Rögzítette, hogy az EUB C-808/18. számú ügyben hozott ítélete szerint a magyar jog érintett rendelkezései nem teljesítik a Visszatérési irányelv által előírt garanciákat, a határkerítés túloldalára történő átkísérés kitoloncolásnak minősül és a magyar jogszabályokkal nem biztosított a Visszatérési irányelv által előírt kiutasítási és kitoloncolási garanciák érvényesülése.
[16] Az elsőfokú bíróság megítélése szerint, mivel az alperes által alkalmazott Áhtv. 5. § (1b) bekezdése az uniós joggal ellentétes, ezért azt félre kell tenni és a Charta 47. cikkét és a Visszatérési irányelv hivatkozott rendelkezéseit kell közvetlenül alkalmazni. Ennélfogva pedig a felperessel szemben kiutasításra irányuló közigazgatási eljárást kellett volna lefolytatni, azonban arra az alperes hatáskörrel nem rendelkezett.
[17] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a jogellenes fogvatartás és a megalázó, embertelen bánásmód követelményei megsértésének a vizsgálatára hatáskörrel nem rendelkezik. Amennyiben az elsőfokú bíróság vizsgálná és megállapítaná a fogvatartás jogszerűtlenségét a felperes által hivatkozott okból, annak reparációja sem megváltoztatás, sem pedig megsemmisítés útján nem lehetséges, mivel a jogellenes fogvatartásnak nincs olyan következménye, miszerint a felperes tartózkodása jogszerűvé válik, a tartózkodásának a jogszerűségéről a hatóságnak a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján, hivatalból döntést kell hozni. A jogellenes fogvatartás és az embertelen, megalázó bánásmód utólagos reparációja kizárólag anyagi kompenzáció útján lehetséges, melynek tárgyában az eljárás nem a közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik.
A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes ellenkérelme
[19] A felperes felülvizsgálati kérelemben vitatta a jogerős ítélet jogszerűségét, kizárólag abban a körben, hogy az átkísérés során alkalmazott jogellenes fogvatartás és az embertelen, megalázó bánásmód kapcsán előterjesztett kereseti kérelmek vizsgálatát az elsőfokú bíróság elutasította. Azt vitatta, hogy az elsőfokú bíróság érdemben nem bírálta el az átkísérés végrehajtásának jogellenességét állító, azaz a ténylegesen az alperes által megvalósított de facto fogvatartás jogellenességét, illetve a fogvatartás és a szállítások során alkalmazott embertelen, megalázó bánásmódot sérelmező kereseti kérelmeket, az ezzel kapcsolatos kereseti hivatkozásokat nem vizsgálta meg érdemben, a bizonyítási indítványok teljesítését sem tartotta indokoltnak (jogerős ítélet [45], [37]–[44] bekezdés), továbbá a jogerős ítélet a Kp. 38. § (1) bekezdés f) pontja és a Kp. 93. §-a szerinti megállapítási kereset vonatkozásában nem tartalmaz indokolást.
[21] Hangsúlyozta, hogy két külön kereseti kérelmet is előterjesztett: a Kp. 38. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megtámadási keresetet, ezen túlmenően az f) pontja és a Kp. 93. §-a alapján megállapítási keresetet. Ez utóbbi kapcsán megindokolta azt is, hogy milyen – a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 24. § (3) bekezdése szerinti – érdeke fűződik a megállapítási ítélethez.
[23] Előadta, hogy a megvalósult és Kp. 4. § (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő közigazgatási cselekmény, egyedi döntés foganatosítása/végrehajtása módja közigazgatási per tárgya lehet, így az elsőfokú bíróság megalapozatlanul és más törvényszéki jogértelmezéssel ellentétesen állapította meg, hogy a ténylegesen megvalósult fogvatartással és annak során, illetve az intézkedés során fennálló körülményekkel kapcsolatos kereseti kérelmek nem vizsgálhatók közigazgatási perben.
[24] Kifejtette, hogy a de facto fogvatartás, a szállítás (és ennek során alkalmazott bánásmód, fennálló fizikai körülmények) az átkísérést mint egyedi döntést kísérő, annak megvalósítását szolgáló járulékos közigazgatási cselekmények, ezért ezek jogellenessége a Kp. 4. § (4) bekezdés b) pontja alapján önállóan nem, csak az egyedi döntéssel együtt támadhatók közigazgatási perben, viszont ebben az esetben felülvizsgálat tárgyát kell, hogy képezzék.
[26] A jogerős ítéletben a reparációs lehetőség hiányával kapcsolatos indokolást is hibásnak tartja, a Kp. XVI. fejezetet ilyen korlátozást nem tartalmaz, az alperes új eljárásra kötelezése nélkül is hozható közigazgatási tevékenységet megsemmisítő ítélet.
[28] Álláspontja szerint fennáll a Kp. 38. § (1) bekezdés f) pontja szerinti megállapítási kereset feltétele, mivel igazolta, hogy fontos érdeke fűződik a jogsértés megállapításához, ami előfeltétele, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt igényét polgári perben érvényesíthesse.
[30] Előadta, hogy a jogerős ítéletben a Harmtv. szerinti őrizet elrendelésére való hatáskör hiányával kapcsolatos indokolás a ténylegesen alkalmazott fogvatartás jogellenességének egyik indoka lehet, a reparáció lehetőségének hiányával kapcsolatos érvelés pedig a megállapítási keresettel összefüggésben nem értelmezhető. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a Pp. személyiségi jogokra, személyiségi jogi perre vonatkozó szabályozása – szemben az elsőfokú bíróság értelmezésével – konkrétan megköveteli a közigazgatási bíróság előtti jogérvényesítés kimerítését a polgári per megindítása előtt.
[31] A téves jogértelmezésre alapított hivatkozás körében rámutatott, hogy a Harmtv. 57. §-ában biztosított kifogás jogintézménye – ahogy ezt a jogalkotói indokolás rögzíti – nem a fogvatartás/őrizet jogszerűségének bírósági felülvizsgálatát szolgálja, az nem a fogvatartás jogellenességével kapcsolatban igénybe vehető jogorvoslat.
[32] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartani, a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján, a felülvizsgálati kérelmet mint alaptalant elutasítani.
A Kúria döntése és jogi indokai
[42] A felperes felülvizsgálati kérelme részben alapos, részben – a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló részében – alaptalan.
[45] A Kúria hangsúlyozza, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelemben nem támadta a jogerős ítélet egészét, így nem vitatta, hogy az átkísérés jogsértő voltát az elsőfokú bíróság helyesen állapította-e meg. Az átkísérés jogsértő voltának vitatása hiányában a Kúriának jelen felülvizsgálati eljárásban nem kellett vizsgálni az átkísérés jogsértővé minősítéséhez kapcsolódó ítéleti indokolás helyességét sem. A jogerős ítéletből mindaz, ami konkrétan az átkísérés jogsértő voltának megállapításához kapcsolódik, felülvizsgálati vitatás hiányában nem volt vizsgálható. A felülvizsgálati eljárás az átkísérés végrehajtása során megvalósuló de facto fogvatartás jogellenes voltára, valamint a fogvatartás és a szállítások során alkalmazott, a felperes állítása szerint embertelen, megalázó bánásmódra vonatkozóan a felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvek vizsgálatára irányult.
[46] A felek a peres eljárásban helytállóan mutattak rá arra, miszerint a Kúria joggyakorlata egységes és következetes abban, hogy az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése szerinti feltartóztatás és átkísérés intézkedés mint közigazgatási cselekmény a Kp. 4. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján, mint egyedi döntés közigazgatási jogvita tárgya lehet. A Kfv.III.37.126/2023/8. számú kúriai határozat tartalmazza, hogy az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése szerinti tevékenységet közigazgatási szervnek minősülő rendőrhatóság végzi, azt a közigazgatási jog szabályozza, az nem tartozik más jogágak területére, s az alperes átkísérési tevékenysége joghatást vált ki, mert az a felperes jogi helyzetének megváltoztatására irányul, egyben azt eredményezi. Ezt a Kúria a Kfv.37.006/2024/10. számú határozatában is megerősítette. A Kúria tehát egyértelműen állást foglalt abban, hogy az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkísérés közigazgatási jogvita tárgya lehet, s ez jelen perbeli esetben is érvényesült azáltal, hogy a felperes keresetét az elsőfokú bíróság érdemben vizsgálta és elbírálta. E tekintetben tehát a felperes jogorvoslati jogának sérelme nem áll fenn. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes átkísérése nem volt jogszerű, mert azt az idegenrendészeti eljárás kiváltásaként alkalmazta az alperes.
[47] Az átkísérés végrehajtásához kapcsolódó intézkedéseket az elsőfokú bíróság nem tekintette akként, hogy azok összefüggésben állnának az átkísérés jogszerűtlenségével, továbbá érdemben vizsgálhatónak sem értékelte, hatáskör hiányában. A Kúria ezzel összefüggésben rámutat arra, hogy az Áhtv. nem tartalmaz az átkísérés végrehajtását szolgáló intézkedésekre, cselekményekre vonatkozó részletes szabályokat, és nincs kiforrott joggyakorlat, hogy melyek a végrehajtást szolgáló cselekmények. Hangsúlyozandó azonban, hogy mindig a konkrét ügy egyedi körülményei alapján kell értékelni, hogy egy adott, átkísérés során alkalmazott cselekmény önálló rendőri intézkedésnek minősül-e, amelyet az Rtv. rendelkezései alapján hajtott végre az intézkedésre jogosult, vagy olyan járulékos cselekmény áll fenn, amely az Áhtv. szerinti átkísérés végrehajtását szolgálta.
[48] Az Rtv. szerinti rendőri intézkedések tekintetében a Kúria már korábban állást foglalt – a felperes által is hivatkozott – Kfv.VI.37.410/2024/6. számú ítéletében. A hivatkozott ítélet rendőri intézkedéssel kapcsolatos közigazgatási jogvitában született, amely per tárgya a rendőri intézkedés, az elfogás, előállítás és kényszerítő eszközök alkalmazása körében előadott panasz tárgyában hozott határozat jogszerűsége volt, ennek nem képezte részét az átkísérésről hozott döntés jogszerűségének a vizsgálata. Az Rtv. szerint alkalmazott kényszerítő eszköz jogszerűségét a hivatkozott ügyben a Kúria az Rtv. rendelkezéseire figyelemmel vizsgálta, s a Kfv.VI.37.410/2024/6. számú ítélet elvi tartalmaként rögzítette, hogy „A rendőri intézkedés elleni panasz eljárásnak nem lehet tárgya az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkísérésről hozott döntés jogszerűsége és a menekültügyi eljárás. Ezen eljárások mindegyike külön-külön szabályozott eljárási cselekmény, önálló eljárási renddel, jogorvoslati lehetőséggel, így az azokkal kapcsolatos hivatkozások nem átjárhatóak.”
[49] Az Áhtv. szerinti átkísérés vonatkozásában megállapítható, hogy az nem Rtv. szerinti, hanem határrendészethez kapcsolódó – ellenőrzéssel járó – intézkedés, amelynek elrendelésére és végrehajtására az Áhtv. rendelkezései alapján kerül sor, ezáltal rendészeti intézkedési jogosultságot jelent. A végrehajtás szükségszerűen együtt jár azzal, hogy az átkísérés hatálya alatt álló személyt a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogában az intézkedést alkalmazó – jelen ügyben az eljáró rendőr – korlátozza.
[51] A Kúria rögzíti, hogy az Rtv. IV–VI. Fejezetének hatálya alá tartozó, az Rtv. IX. Fejezete szerinti jogorvoslati rendben vizsgálandó rendőri intézkedés megvalósítása nem volt azonosítható, így jelen ügyben nem merülhet fel, hogy a felperes által sérelmezett végrehajtási cselekményeket az Rtv. szerinti panaszeljárásban és azt követő esetleges közigazgatási perben kellett volna vizsgálni. A foganatosított cselekményeket, azok időtartamára és jellegére tekintettel a megvalósításuk idején az átkísérés végrehajtásaként alkalmazták a felperessel szemben. A Kúria már a Kfv.VI.37.609/2024/2. számú végzésében összefoglalta, hogy „a Kúria már állást foglalt abban a kérdésben, hogy az átkísérés folyamata tekintetében mi minősül egyedi döntésnek, azaz konkrétan mely cselekmény képezheti közigazgatási per tárgyát. […] Az ismertetett joggyakorlatból nem vonható le olyan következtetés, hogy megtámadási közigazgatási per tárgya lehetne önállóan az átkísérés végrehajtásában való rendőri közreműködés.”
[52] A Kúria a fentiekkel összefüggésben utal a Kp. 4. § (4) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezésre, amelynek értelmében, törvény eltérő rendelkezése hiányában nincs helye közigazgatási jogvitának önállóan valamely közigazgatási cselekmény megvalósítását szolgáló járulékos közigazgatási cselekmény jogszerűségére vonatkozóan.
[53] A Kúria rögzíti, hogy a jelen perbeli esetben végrehajtott átkísérés során megvalósított cselekményekhez törvényi rendelkezések nem rendelnek külön jogorvoslati rendet, így azok a konkrét ügyben olyan járulékos cselekmények, amelyek jogszerűsége az átkísérés jogszerűségét vitató közigazgatási perben az átkíséréssel együtt értékelendőek, a kereseti kérelem keretein belül. Az átkísérés végrehajtási cselekményeinek járulékos cselekményként történő vizsgálatát az elsőfokú bíróság a konkrét eset egyedi körülményei alapján nem végezte el, az átkísérés kitoloncolást/kiutasítást eredményező jellegére figyelemmel úgy értékelte, hogy nincs hatásköre e cselekmények jogszerűségének vizsgálatára, így e körben a jogerős ítélet indokolása téves.
[54] A Kúria rámutat arra, hogy mivel az elsőfokú bíróság az átkísérést jogszerűtlennek minősítette, így az annak végrehajtását szolgáló járulékos cselekmények (gyűjtőponton tartózkodás, szállítás), amelyek nem az Rtv. szerinti intézkedések, és nem is a Harmtv. alapján kerültek végrehajtásra, ugyancsak jogalap nélküliek, ezáltal jogszerűtlenek voltak. Jogalap nélküli átkísérés esetén a végrehajtását szolgáló járulékos cselekményeknek is hiányzik a törvényes alapja. A jogalap hiánya a legsúlyosabb jogsértés, így a végrehajtás részleteire vonatkozó felperesi hivatkozásokat külön-külön már nem kellett vizsgálni, s mivel az Áhtv. nem tartalmaz részletszabályokat e végrehajtási cselekményekre, így az érdemi vizsgálat nem is lett volna elvégezhető.
[55] A Kúria nem adott helyt a felperes azon érvelésének, amely a kereset kimerítésének hiányán alapult. Tény, hogy a felperes a Kp. 38. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megtámadási és f) pontja szerinti megállapítási keresetet is előterjesztett, ennek során az átkísérés végrehajtását szolgáló járulékos cselekmények jogsértő voltát mindkét keresettípus körében vitatta. Ugyanakkor a megállapítási kereset a Kp.-ban szubszidiárius jellegűként szabályozott, a Kp. 39. § (2) bekezdése értelmében akkor terjeszthető elő, ha az a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges, és a közigazgatási tevékenység vagy a jogviszony természeténél fogva, illetve valamely más okból az (1) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott kereseti kérelemnek nincs helye.
[56] A Kúria joggyakorlata kialakult abban, hogy az Áhtv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkísérés közigazgatási cselekményként megtámadási keresetben vitatható. A főtevékenység végrehajtását szolgáló, önállóan nem támadható járulékos cselekmények jogszerűsége a főtevékenységgel egyazon perben, ezáltal az átkíséréshez kapcsolódóan megtámadási keresettel vitatható. Ennélfogva a felperes által előterjesztett megtámadási és megállapítási keresetet a Kúria a Kp. 39. § (2) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel tiltott keresethalmazatnak értékelte.
[57] A fentiekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében – az indokolás módosításával – a Kp. 121. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján hatályában fenntartotta.
[58] A Kúria a jogerős ítélet indokolását annyiban módosította, hogy a [38] bekezdésének indokolásából mellőzte azt a következtetést, miszerint a fogvatartás és az embertelen, megalázó bánásmód követelményének az esetleges megsértése, amely kapcsolódik a vizsgált közigazgatási cselekményhez, ne lenne összefüggésben az átkísérés jogszerűségével, s a jogerős ítélet indokolását az átkísérés végrehajtási cselekményei mint járulékos cselekmények körében a jelen ítélet indokolásában kifejtettekkel egészítette ki.
(Kúria Kfv.I.37.812/2025/9.)