168. A pénzmosás bűntette megvalósul, ha az elkövető tudatában az élettársa által a részére átutalt, jövedelmi és életviteli körülményeikhez és a korábbi átutalások összegéhez képest a szokásostól [...]

A pénzmosás bűntette megvalósul, ha az elkövető tudatában az élettársa által a részére átutalt, jövedelmi és életviteli körülményeikhez és a korábbi átutalások összegéhez képest a szokásostól lényegesen eltérő, kirívó összegű pénz legalitását illetően kétsége keletkezik, azonban a pénz eredetének tisztázása érdekében semmit nem tesz, ellenben az összeget elkölti [Btk. 399. § (4) és (5) bek.].

[1] A megyei főügyészség vádiratával emelt vádat – többek között – a III. r. vádlottal szemben a Btk. 399. § (4) bekezdésébe ütköző, és az (5) bekezdés szerint minősülő és büntetendő pénzmosás bűntette miatt.
[2] A törvényszék ítéletével a III. r. vádlottat az ellene pénzmosás bűntette [Btk. 399. § (4) bek., (5) bek.] miatt emelt vád alól felmentette.
[3] Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyészség a III. r. vádlott terhére a felmentése miatt, bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. 
[4] Az ítélőtábla mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; a III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki pénzmosás bűntettében [Btk. 399. § (4) bek. a) pont első ford., (5) bek.]. Ezért 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek a végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg, a szabadságvesztés végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett arról, hogy a szabadságvesztésből a III. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra és vele szemben 5 000 000 forint összegű vagyonelkobzást alkalmazott, valamint kötelezte az I. r. terhelttel egyetemlegesen 26 696 forint bűnügyi költség megfizetésére.
[5] A másodfokú bíróság ítélete ellen a III. r. vádlott és védője jelentettek be fellebbezést elsődlegesen felmentés, másodsorban a kiszabott büntetés enyhítése érdekében.
[6] A III. r. vádlott védőjének a fellebbezés írásbeli indokolásában kifejtett álláspontja szerint a III. r. vádlott terhére rótt pénzmosás bűntette a külvilágban megnyilvánuló büntetőjogilag értékelhető, és ténylegesen minden szükséges tényállási elem bizonyított jellegének hiánya miatt nem nyert kétséget kizáró ítéleti bizonyosságot. Utalt rá, hogy önmagában az a körülmény nem bizonyosság, hogy a III. r. vádlott és férje egy háztartásban éltek, ezáltal tudnia kellett férje pénzügyi helyzetéről, és arról is, hogy honnan próbál pénzt szerezni a gyermeket váró, és gyermeket nevelő felesége, ezáltal családja eltartására.
[7] Kiemelte, hogy a III. r. vádlott 2018. és 2021. között teljes mértékben férjére támaszkodott, akit sikeresnek mondható vállalkozóként, a családi jólétről gondoskodó emberként ismert meg, és bár albérletben éltek, a jólét csak látszat volt, mert az autóikat is csak – a férje cége által finanszírozottan – bérelték. 
[8] Meglátása szerint az ítélőtábla bizonyítékértékelő tevékenysége ugyan változott az elsőfokhoz képest, de valójában ugyanazon tényállást „mérlegelte” másképpen, ezáltal a másodfokú bíróság a III. r. vádlott bűnfelelősségét az elsőfokú ítélettel szemben megállapító döntése inkább burkolt feltevésen alapul, mint kétséget kizáróan feltárt bizonyítékokon nyugvó helyes ténybeli következtetéseken. 
[9] Mindezek alapján a másodfokú bíróság ítéletének megmegváltoztatását és a III. r. vádlott vád alóli felmentését indítványozta.
[10] A Legfőbb Ügyészség indítványában a III. r. vádlott és védője által bejelentett fellebbezéseket nem találta alaposnak és a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. 
[11] Kifejtette, hogy az ítélet – a bejelentett fellebbezéseknek megfelelő – megváltoztatására nincs alapos ok, miután a másodfokú bíróság az eljárási szabályok megtartásával, a tényállásnak az ügyiratok tartalma és helyes ténybeli következtetés alapján történő kiegészítésével, illetve pontosításával megalapozott tényállást állapított meg, melyből törvényes következtetést vont le a III. r. vádlott bűnösségére. Osztotta azt az ítélőtáblai álláspontot, mely szerint a III. r. vádlott tudatában felmerült a II. r. vádlott által átutalt, kirívó összegű pénz bűncselekményből származásának lehetősége, azonban ennek tisztázása érdekében semmit nem tett és a pénzt el is költötte. 
[12] Álláspontja szerint az ítélőtábla törvényesen járt el a bűncselekmény minősítése és a bűnösségi körülmények számbavétele mellett a büntetés kiszabása során is.
[13] A Kúria a másodfellebbezéseket a Be. 620. § (1) bekezdésének zárófordulatára tekintettel nyilvános ülésen bírálta el.
[14] A nyilvános ülésen a védő perbeszédében az írásban részletesen indokolt fellebbezésében foglaltakat fenntartva, és azzal egyező érvek alapján a III. r. vádlott bizonyítottság hiányában való felmentését indítványozta. 
[15] A védelmi álláspontként azt hangsúlyozta, hogy a nyomozás, illetve a közvetlenség elve alapján lefolytatott bizonyítási eljárás során olyan kétséget kizáró bizonyítékot nem sikerült feltalálni, amely alapul szolgálna olyan tényből tényre való következtetésre, hogy a III. r. vádlott tudattartalma kiterjedt volna arra, hogy a férje által részére utalt összeg bűncselekményből származott. Az elsőfokú bíróság részletes indokolás mellett hozott felmentő ítéletet, ugyanakkor puszta feltételezésre, egyéb értékelés körébe vonható objektív vagy szubjektív körülmény hiányában bűnösséget megállapító döntés nem alapozható.
[16] A Legfőbb Ügyészség képviselője perbeszédében az írásbeli indítványában foglaltakkal egyezően, az abban foglaltakat fenntartva a fellebbezéseket nem tartotta alaposnak és a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. 
[17] A III. r. vádlott utolsó szó jogán vitatta a vád szerint terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A védője által előadottakhoz csatlakozva felmentését indítványozta azzal, hogy a pénz eredetéről nem tudott, két kisgyermek mellett fel sem merült benne, hogy a férje által átutalt összeg származását vizsgálnia kellene.
[18] A III. r. vádlott és védője által bejelentett másodfellebbezések alaptalanok.
[19] A másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén [Be. 615. § (1) bek.].
[20] Ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság olyan vádlott bűnösségét állapította meg, akit az elsőfokú bíróság felmentett [Be. 615. § (2) bek. a) pont].
[21] A fellebbezés sérelmezheti az ellentétes döntést, illetve kizárólag az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálatból eredő, a Be. 583. § (3) bekezdésében meghatározott – korlátozott fellebbezéssel támadható – rendelkezést vagy indokolást [Be. 615. § (3) bek.].
[22] E rendelkezésekre figyelemmel a Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bejelentett fellebbezések alapján megnyílt-e a III. r. vádlottra nézve a harmadfokú eljárás lehetősége.
[23] Jelen ügyben a törvényszék a III. r. vádlottat felmentette a pénzmosás bűntette [Btk. 399. § (4) bek. a) pont, (5) bek.] miatt emelt vád alól, ugyanakkor az ítélőtábla e bűncselekmény – azt annyiban pontosítva, hogy az a) pont első fordulata – miatt megállapította a bűnösségét, amely döntés tehát ellentétes.
[24] Ekként az ellentétes döntést sérelmező, a III. r. vádlott felmentését célzó, a III. r. vádlott és védője által bejelentett fellebbezések megnyitották a harmadfokú eljárást [Be. 616. § a) és c) pont].
[25] A fellebbezések tartalmából következően a III. r. vádlottra nézve a harmadfokú felülbírálat teljeskörű volt, így a Kúria – arra tekintet nélkül, hogy ki, milyen okból fellebbezett – felülbírálta a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezésekkel sérelmezett ellentétes döntését, valamint azon rendelkezését, illetve részét, amelyet a másodfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett [Be. 618. § (1) bek.].
[26] A felülbírálata kiterjedt az első- és másodfokú bírósági eljárásra, ennek keretében vizsgálta azon eljárási szabályok megtartását, amelyek megsértése esetén a Be. 607. § (1) bekezdése, valamint a Be. 608. § (1) bekezdése alapján az ítéletet hatályon kívül kell helyezni [Be. 618. § (3) bek. a) pont, 625. § (2) bek.]. 
[27] Ennek során nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képezne és az ügy érdemi elbírálását kizárná, mivel az elsőfokú bíróság – az ítélőtábla által az elsőfokú eljárást érintően helytállóan rögzítetteken túl – továbbá a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le.
[28] A Kúria vizsgálta a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést abból a szempontból, hogy a III. r. vádlottat fel kell-e menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell-e szüntetni.
[29] A harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan [Be. 619. § (1) bek.].
[30] A Kúria e körben értelemszerűen azt vizsgálta, hogy az ítélőtábla által – az általa tett kiegészítésekkel és eltérő tényállás megállapításával – irányadónak tartott tényállás megalapozott-e. Ezalatt értendő az elsőfokú ítélettel megállapított és az ítélőtábla által módosítás nélkül is a megalapozottnak tartott tényállás, valamint az általa eszközölt kiegészítés és eltérő tényállás megállapítása.
[31] A másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, illetve a fellebbezésben új tényt állítottak vagy új bizonyítékra hivatkoztak, és ennek alapján a másodfokú bíróság bizonyítási eljárást folytat le [Be. 591. § (1) bek.].
[32] A másod- és harmadfokú bíróság számára egyaránt adott – főszabály szerint – a megalapozatlanság vizsgálatának törvényi kötelezettsége, és ugyanazok – a Be. 592. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak – értendők a megalapozatlanság okai alatt.
[33] A tényálláshoz kötöttség elvi indokát a Be. 167. § (3) és (4) bekezdése adja, amely rendelkezések szerint a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító erejük, illetve a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Ezáltal biztosított a bizonyítékok hitelt érdemlőségének meggyőződés szerinti, szabad értékelése, és védett a mikénti mérlegelése, ami a bizonyíték bizonyító ereje felülmérlegelésének főszabály szerinti tilalmát, a közvetlen bizonyítékvizsgálat, bizonyítékkal szembesülés tiszteletben tartását jelenti.
[34] Ugyanakkor a másodfokú bíróságnak – azon belül, hogy a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölése törvényi kötelezettsége – lehetősége van arra, hogy a tényállást kiegészítse vagy eltérő tényállást állapítson meg, és ez alapján határozzon (Be. 593. §).
[35] Ennek elsődleges és általános feltétele, hogy a tényállás nem megalapozott, ezért e kérdésben a másodfokú bíróságnak egyértelműen rögzítenie kell az álláspontját.
[36] Az ítélőtábla a törvényszék által megállapított tényállás III. pontját a III. r. vádlott tekintetében a Be. 592. § (2) bekezdés a) és d) pontjai szerinti okokból találta részben megalapozatlannak, amelyet a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma és ténybeli következtetés útján küszöbölt ki, részben eltérő tényállást állapított meg, és ebből eltérő jogkövetkeztetésre jutott.
[37] Ekként az elsőfokú ítélet szerint a bíróság a III. r. vádlottat – bizonyítottság hiányában – felmentette, a másodfokú ítélet viszont megállapította a bűnösségét. 
[38] A másodfokú ítélet felülbírálata kapcsán az a kérdés, hogy az ítélőtábla által irányadónak tartott tényállás III. pontja megalapozott-e, illetve, hogy az ítélőtábla megtehette-e azt, amit tett, illetve helyesen tette-e azt, amit egyébként megtehetett.
[39] Jelen ügyben az ítélőtábla helyes jogi érveléssel rögzítette mindazon alapvető szempontokat, amelyek a tényállásjavító tevékenység során meghatározóak (Bf.II.289/2025/20. [52]–[53] bekezdés). 
[40] A Kúria ezzel összefüggésben a következőket emeli ki.
[41] A Be. 592–594. §-ai a részleges megalapozatlanság másodfokon történő kiküszöbölésének lehetőségét teljes körben biztosítják; a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma [Be. 593. § (2) bek.] nem a megalapozatlanság kiküszöbölését korlátozza, hanem az első fokon lefolytatott bizonyítást védi.
[42] A tényállás hiányosságának pótlása, felderítetlenségének megszüntetése, az iratellenesség kiküszöbölése, avagy a téves helyett a helyes ténybeli következtetés levonása az elfogadott bizonyítékból nem esik a felülmérlegelés tilalma alá, hanem az éppen a megalapozatlanság orvoslásának törvényes eszköze, amelyet a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja kifejezetten alkalmazni rendel arra az esetre is, ha az így módosított eltérő tényállás a felmentett vádlott bűnösségnek megállapításához vezet. Ez nyilvánvaló összefüggésben áll azzal, hogy ilyen esetben a Be. 615. § (2) bekezdés a) pontja megengedi a másodfokú ítélet elleni fellebbezést is, ellentétben azzal, ha mindkét fokon egyezően bűnösség, vagy a büntetőjogi felelősség hiánya kerül megállapításra.  
[43] A Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja a tényállás javításának mindhárom eszközét felsorolja; eszerint az eltérő tényállás megállapítása történhet az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, ténybeli következtetés vagy az ügyészség által indítványozott bizonyítás alapján is. 
[44] A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma annyit jelent, hogy a másodfokú bíróság nem dönthet másként egy bizonyíték hitelességéről, mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette. Így nem mondhatja egy, az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékról, hogy azt nem fogadja el, és az annak alapján megállapított tényeket mellőzi a tényállásból, és – értelemszerűen – nem egészítheti ki vagy helyesbítheti az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, illetve nem állapíthat meg attól eltérő tényállást egy, az elsőfokú bíróság által el nem fogadott bizonyíték alapján.
[45] A másodfokú bíróságnak tehát az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékokat kell alapul vennie; attól – megalapozott tényállás esetén – akkor sem térhet el, ha saját meggyőződése esetlegesen eltérő. A tényállás módosítása (ideértve az eltérő tényállás megállapítását is) csak az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékok alapján történhet.
[46] Az elsőfokú bíróság által megállapított bizonyítást érintő ügyiratok alapján a tényállás módosítása valójában nem más, mint ugyanazon bizonyíték alapján olyan további, az elsőfokú bíróság által nem megállapított ténynek a megállapítása, amit az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott, azonban a vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából releváns.
[47] Az iratellenesség kiküszöbölése azt jelenti, hogy az elsőfokú bíróság nem a valós (az ügyiratokban rögzített) tartalma szerint vette figyelembe a bizonyítékot, és ezt javítja ki a másodfokú bíróság az ügyiratok szerinti tartalom alapulvételével. Téves ténybeli következtetés esetén pedig az elfogadott bizonyítékból történő, a logika szabályainak meg nem felelő ténykövetkeztetést helyesbíti a jogorvoslat tárgyában elbíráló bíróság. Minden esetben azonban a tényállás módosításának alapja az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyíték.
[48] Jelen esetben az ítélőtábla ezt tette, amikor az ítélete [54] bekezdésétől a [61] bekezdéséig az elsőfokú ítélet általa észlelt megalapozatlanságát kiküszöbölte.
[49] Rámutat a Kúria, hogy ez a tevékenysége azonban nem az általa hivatkozott következetes bírói gyakorlaton, hanem a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontján alapult, továbbá a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése nemcsak szűk körben végezhető – miként erre az ítélőtábla utalt –, hanem bármiféle szűkítés nélkül olyan körben kell elvégezni, amely révén megalapozottá tehető a tényállás.
[50] Mindemellett az ítélőtábla a törvénynek mindenben megfelelve egészítette ki a III. r. vádlott tekintetében az elsőfokú ítélettel megállapított III. tényállási pontot, illetve ugyanezt érintően állapított meg eltérő tényállást a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében (Bf.II.289/2025/20. [53] bekezdés).
[51] Ekként tehát – az ítéletének [54]–[55] bekezdése alapján egyértelműen láthatóan – nem mérlegelte felül az ítélőtábla a bizonyítékokat, ugyanis nem a törvényszéknek az okirati bizonyítékok elfogadhatóságával kapcsolatos álláspontját kifogásolta, hanem az ügyiratok között fellelhető és a törvényszék által elfogadott bizonyítékokra alapítottan levonta az általa helyesnek tartott ténybeli következtetést.
[52] A tényállást javító tevékenysége a III. tényállási pontot illetően az volt, hogy a III. r. vádlott felmentésének alapját képező, a tudatállapotát rögzítő elsőbírói ténymegállapításokat (tudati tényeket) a tényállásból mellőzte – ekként állapítva meg eltérő tényállást – és emellett a tényállást kiegészítette. 
[53] Ennek keretében 
– megállapította, hogy a II. r. vádlott az elsőfokú ítélet [96] bekezdésében feltüntetett 5 000 000 forint átutalását megelőzően korábban három alkalommal, 2017. december 6-án 100 000 forint összegben, 2017. december 12-én ugyancsak 100 000 forint összegben, valamint 2017. december 19-én 200 000 forint összegben, mindösszesen 400 000 forint átutalását teljesítette a III. r. vádlott részére; valamint
– a II. r. vádlott 2017-ben munkaviszonyból származó bérjövedelem címén 3 162 000 forint, míg önálló tevékenységből származó jövedelem címén 810 000 forint jövedelemmel rendelkezett, továbbá 2018-ban munkaviszonyból származó bérjövedelem címén 3 600 000 forint, míg önálló tevékenységből származó jövedelem címén 1 080 000 forint jövedelme volt; továbbá
– mellőzte az elsőfokú ítélet [97] és [98] bekezdéseiből azon – álláspontja szerint – helytelen ténybeli következtetéseket, amelyek szerint: „kétséget kizáróan bizonyítani nem lehetett, hogy”, valamint „azonban azt kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani, hogy tisztában lett volna azzal, hogy ezen pénzösszeg más által elkövetett büntetendő cselekményből származik”.
[54] Ezt zárta le az ítélőtábla azon megállapítása, hogy az ekként kiegészített és részben eltérő tényállás megalapozottá vált, így irányadó volt a másodfokú eljárásban (Bf.II.289/2025/20. [62] bekezdés).
[55] Kétségtelen, hogy a Be. 619. § (3) bekezdés a) pontja szerint, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan, akkor ennek korrekcióját, a tényállás kiegészítését, illetve helyesbítését a helyes tényállás megállapítása érdekében – miként a másodfokú bíróság – a harmadfokú bíróság is megteheti.
[56] A harmadfokú bíróság reformációs jogkörének nyilvánvaló korlátja, hogy a harmadfokú bírósági eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 619. § (2) bek.].
[57] Ekként a javítás kizárólag az első-, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján lehetséges.
[58] A Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla által kiegészített, illetve részben eltérően megállapított tényállás III. pontja megalapozott volt.
[59] Ezzel összefüggésben a következőket szükséges rögzíteni:
[60] A bíróság ténymegállapító tevékenysége eredendően közvetett – ténybeli következtetésen alapuló – megismerő tevékenység, mivel nem közvetlen észlelője a bizonyítandó ténynek. A közvetett bizonyítás további közvetítést (áttételt) jelent.
[61] A Be. 163. § (1) bekezdése értelmében bizonyítandó tény, ami adott ügyben a büntető anyagi vagy eljárási jogszabály alkalmazása szempontjából jelentős. Bizonyítandó tény bizonyítója a bizonyíték, aminek forrása (megismerésének biztosítója) pedig a bizonyítási eszköz. Bizonyíték tehát a vallomás, okirat stb. tartalma, aminek alapján, illetve amiből következően a bíróság megállapítja a tényállást. Személyi vagy tárgyi bizonyítási eszköz (tanú, okirat stb.) pedig akinek, illetve aminek révén a bíróság megismeri a bizonyítékot.
[62] A bizonyíték és a bizonyítandó tény viszonya – ekként a bizonyítás, illetve a bizonyíték – lehet közvetlen vagy közvetett. Közvetett a bizonyíték, ha nem vonatkozik eleve, egyenesen, nyíltan (kifejezetten) és perdöntő módon a bizonyítandó tényre, hanem csupán másik – egy vagy több, közbeeső, kisegítő – tényre mutat, ami azonban releváns, mert következtetés vonható belőle a bizonyítandó (perdöntő) tényre.
[63] Közvetett a bizonyítás, ha nincs közvetlen bizonyíték, nincs beismerő, vagy a történtek közvetlen érzékelésén, észleletén alapuló vallomás, illetve az nem hitelt érdemlő. Mindig közvetett bizonyítás a tudati tények (szándékosság, gondatlanság) bizonyítása, rendszerint közvetett bizonyíték a tudományos módszer által szolgáltatott bizonyíték és a tárgyi bizonyíték.
[64] A közvetett bizonyíték (mint más bizonyíték) eredményezhet ténymegállapítást, ami azonban önmagában elégtelen, mivel még nem a bizonyítandó tényre ad következtetési lehetőséget. A közvetett bizonyíték alapján megállapított ténynek arra kell alkalmasnak lennie, hogy önmagában, vagy más közvetett bizonyítékból nyert ténnyel együtt olyan további tényre adjon következtetési lehetőséget, aminek alapján a bizonyítandó tény is megállapítható.
[65] A közvetett bizonyítás valójában tényből tényre következtetés. Közvetett bizonyíték esetében hangsúlya nem a bizonyíték mibenlétének, hanem a más bizonyítékhoz kötődésnek van. Ehhez képest, amíg közvetlen bizonyíték esetében csupán a hitelt érdemlőség a ténymegállapítás feltétele, közvetett bizonyíték esetében vizsgálandó a ténybeli következtetés helyessége is.
[66] Ilyenkor ugyanis a következtetés, illetve annak eredménye pótolja a közvetlen bizonyíték érzékelésen, észleleten alapuló (hitelt érdemlőnek tartott) tartalmát. A bizonyítandó tényre vonatkozó megállapítás lényege ténybeli következtetés. Ezért eredményez a téves következtetés megalapozatlanságot [Be. 592. § (2) bek. d) pont].
[67] Ezzel összhangban elengedhetetlen, hogy a ténybeli következtetést bíróság végezze és egyaránt rögzítse, hogy miből, mire vont következtetést. 
[68] A III. r. vádlott védőjének a fellebbezése indokolásában az ezzel összefüggésben felhozott kifogásai alaptalanok.
[69] Az ítélőtábla indokai szerint a törvényszék a III. r. vádlott tudattartalmára, arra vonatkozóan, hogy tudomása volt-e a részére utalt 5 000 000 forint bűncselekményből származó voltáról nem bizonyítás útján tett megállapítást, hanem arra logikai úton következtetett az általa megállapított bizonyított tényekből. Így következtetésének alapját a II. és III. r. vádlottak vallomásán – amely szerint erről a III. r. vádlott nem tudott – túlmenően az képezte, hogy az átutalásra nem a II. r. vádlott cégének a bankszámlájáról, hanem a II. r. vádlott saját magánbankszámlájáról került sor. Felhozta érvként azt is, hogy a III. r. vádlott ezen pénzösszeget nem vette fel azonnal, hanem az több, mint egy hónapig a számláján állt, továbbá a III. r. vádlott a gyermekvállalás költségei finanszírozásának tekintette a kérdéses összeget. Figyelembe vette azon tényt is, amely szerint a két vádlott ekkoriban együtt élt, ezzel kapcsolatban azonban arra következtetett, hogy a III. r. vádlott nem szükségszerűen látott rá a II. r. vádlott cégének pénzügyeire.
[70] Az ítélőtábla rögzítette, hogy a törvényszék egyáltalán nem vonta mérlegelési körébe a tényállás kiegészítésében írtakat, miszerint a vádbeli átutalást megelőzően csupán három alkalommal és mindösszesen csak 400 000 forint átutalása előzte meg a bűnös eredetű pénzátutalást, illetve, hogy a II. r. vádlott 2017-ben és 2018-ban sem tett szert 5 000 000 forint jövedelemre a rendelkezésre álló adóbevallások alapján.
[71] E körülményből, valamint a II. r. és III. r. vádlott közötti – az elkövetéskori – élettársi kapcsolat tényéből és abból, hogy mindkét vádlott csak szerényebb jövedelemmel rendelkezett, téves volt az ítélőtábla szerint a törvényszéknek az a tudati tényre vonatkozó következtetése, miszerint nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a III. r. vádlott tisztában volt a számlájára átutalt 5 000 000 forint bűncselekményből származásával. 
[72] Ebből az ítélőtábla szerint nyilvánvalóan az következik, hogy a III. r. vádlott tudatában felmerült annak lehetősége, hogy a részére átutalt 5 000 000 forint olyan, a korábbi átutalásokhoz és a jövedelmi viszonyaikhoz képest nagy mértékben eltérő összeg, amelynek eredetét, a legalitását illetően kétségek keletkeznek, vagyis kialakult az a tudati tény benne, hogy az lehetségesen bűncselekményből származik. Ugyanakkor a III. r. vádlott a pénzösszeg eredetének tisztázása érdekében semmit nem tett, arra nem kérdezett rá a II. r. vádlottól, hanem azt elköltötte. Ebből pedig az következik az ítélőtábla szerint, hogy a III. r. vádlott számolt annak lehetőségével, miszerint a pénz bűncselekményből származik, de ezzel nem törődött, hanem ennek a lehetőségébe belenyugodott. Emiatt mellőzte az elsőfokú ítélet [97] és [98] bekezdéséből azon – szerinte – helytelen ténybeli következtetéseket, hogy nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, miszerint a III. r. vádlott tisztában lett volna azzal, hogy a részére átutalt pénzösszeg más által elkövetett büntetendő cselekményből származik (Bf.II.289/2025/20. számú ítélet [58]–[61] bekezdés).
[73] Ezen okfejtésében az ítélőtábla a megállapított tényekből helyesen vont ténybeli, a III. r. vádlott tudatára vonatkozó következtetést, amelyet a Kúria minden tekintetben osztott.
[74] Ezt követően az eldöntendő kérdés az irányadó tényállás szerinti III. r. vádlotti magatartás minősítése, ami anyagi jogi kérdés.
[75] Az irányadó tényállás alapján okszerű következtetés volt levonható a III. r. vádlott tekintetében arra, hogy a magatartásával megvalósította a pénzmosás bűntettét.
[76] A Btk. 399. § (4) bekezdés a) pontjának első fordulata szerint pénzmosást követ el az, aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó vagyont megszerzi. Az (5) bekezdés kimondja, hogy a büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a pénzmosást jelentős értéket meg nem haladó értékre követik el.
[77] Az irányadó tényállás a III. r. vádlott elkövetési magatartását a törvényi tényállásnak megfeleltethetően rögzítette.
[78] A tudati – és más – tények megállapításától határozottan el kell különíteni a megállapított tények jogi értékelését, ami a valónak már elfogadott fizikai és tudati tényeknek a jogi normával történő egybevetése, a törvény szövegének való megfeleltetése. Ennek eredménye pedig már jogi fogalmak formájában jelenik meg (pl. szándékosság, gondatlanság, különös kegyetlenség, szándékerősítő jelenlét stb.).
[79] A kettő közötti kapcsolatot az teremti meg, hogy ha az irányadó tényállás valamely külvilágban megjelenő tényt és abból vont ténybeli következtetést („tisztában volt”, „tudata átfogta”) egyaránt rögzíti, és utóbbi helyes, akkor a jogi értékelésnek, és ekként a törvényi tényállás adott eleme megállapításának alapja van. 
[80] Jelen ügyben pedig ez a helyzet.
[81] A III. r. vádlott terhére rótt bűncselekményhez tartozó – harmadfokú eljárásban irányadó – III. tényállási pont egyértelműen tartalmazza a III. r. vádlott elkövetési magatartását és a tudattartalmára vonatkozó, ekként a (jogi) következtetés alapjául szolgáló tényeket.
[82] Helyes az alkalmazandó törvény – az elbíráláskor hatályos Btk. – megválasztása is.
[83] Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla törvényesen minősítette a III. r. vádlott III. tényállási pontban írt cselekményét az elbíráláskor hatályos Btk. szerint pénzmosás bűntettének, következésképpen a felmentésre irányuló védelmi perorvoslatok eredményre nem vezethettek.
[84] Az ítélőtábla a III. r. vádlottal szemben a helyesen feltárt büntetéskiszabási tényezők alapján törvényes, tartamában megfelelő és arányos büntetést szabott ki. 
[85] Kellő nyomatékot tulajdonítva az enyhítő körülmények számának és nyomatékának, a törvényi minimumhoz közelítő tartamban szabta ki a szabadságvesztés büntetést, mely a büntetéskiszabási körülmények komplex értékelésével eltúlzottnak semmiképpen nem tekinthető, és enyhítésre a másodfokú bíróság ítéletének meghozatala óta eltelt idő tartama sem adna okot.
[86] A Kúria egyetértett azzal a másodbírói döntéssel is, hogy a büntetés célja a szabadságvesztés végrehajtása nélkül is elérhető, élethelyzetére, az egyébként folytatott kedvező életvitelére figyelemmel a végrehajtás próbaidőre felfüggesztése megalapozott és indokolt. A felfüggesztés próbaidejének a törvényi minimummal egyező tartama a bűncselekmény tárgyi súlyát is figyelembevéve az enyhítő körülmények értékelését kellően kifejezi, egyúttal a szabadságvesztés mértékével is arányban álló.
[87] Az alkalmazott jogkövetkezményekhez tartozik az előzetes mentesítés kérdése, amely vizsgálatát az ítélőtábla a 8/2015. (IV. 17.) AB határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményre tekintettel – hivatalból is – teljesítette. A Kúria pedig mind a döntésével, mind az indokaival egyetért.
[88] A másodfokú ítéletnek a további rendelkezése, a vagyonelkobzás és a bűnügyi költség viselésére való kötelezés szintén törvényes, az előbbi a Btk. 74. § (1) bekezdés a) pontjának, az utóbbi a Be. 574. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel.
[89] Ekként a Kúria a III. r. vádlott és a védője által bejelentett másodfellebbezéseket elbírálva az ítélőtábla ítéletét a III. r. vádlott tekintetében a Be. 623. §-a értelmében helybenhagyta azzal, hogy a szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó rendelkezés – értelemszerűen – a szabadságvesztés végrehajtása esetére szól.
[90] A harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezés a Be. 574. § (1) bekezdésén alapul.

(Kúria Bhar.II.1.679/2025/13.)