III.
C-658/24 - Penny Market ügyben 2026. június 18-án hozott ítélet
1) A 2021. december 2‑i (EU) 2021/2117 európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17‑i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – a 2 500 000 eurót meghaladó éves árbevételű élelmiszer‑kiskereskedőket bírság terhe mellett arra kötelezi, hogy egyrészt egy meghatározott időszak alatt a rendelet hatálya alá tartozó bizonyos termékkategóriák esetében az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15%‑kal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, másrészt pedig hogy ezen időszak alatt bizonyos termékekből minimális mennyiséget mindig tartsanak készleten.
2) A belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12‑i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikkének 1. pontját és 15. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – a 2 500 000 eurót meghaladó éves árbevételű élelmiszer‑kiskereskedőket bírság terhe mellett arra kötelezi, hogy egyrészt egy meghatározott időszak alatt a rendelet hatálya alá tartozó bizonyos termékkategóriák esetében az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15%‑kal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, másrészt pedig hogy ezen időszak alatt bizonyos termékekből minimális mennyiséget mindig tartsanak készleten.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 49. és EUMSZ 56.cikknek, a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12‑i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 376., 36. o.; helyesbítés: HL 2014. L 287., 33. o.) 16. cikke (1) bekezdésének, valamint a 2021. december 2‑i (EU) 2021/2117 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2021. L 435., 262. o.) módosított, a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17‑i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2013. L 347., 671. o.; helyesbítések: HL 2014. L 189., 261. o.; HL 2014. L 232., 25. o.; HL 2016. L 130., 9. o.; HL 2017. L 262., 16. o.) (a továbbiakban: 1308/2013 rendelet) az értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet a magyar Penny Market Kft. társaság, a német REWE élelmiszer‑kereskedelmi csoport tagja, és a Komárom‑Esztergom Vármegyei Kormányhivatal (Magyarország, a továbbiakban: nemzeti hatóság) között e hatóságnak a Penny Markettel szemben fogyasztóvédelmi bírságot kiszabó határozata tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Az alapeljárás
19 A magyar kormány a 2022 februárja óta a Magyarországgal szomszédos Ukrajnában fennálló fegyveres konfliktushelyzetre tekintettel 2022. május 24‑én „veszélyhelyzetet” hirdetett ki, amelyet több alkalommal meghosszabbított, és erre tekintettel a 2021. évi XCIII. törvény 80. §‑ában biztosított felhatalmazás alapján rendeleti úton rendkívüli intézkedéseket hozott.
20 Ezzel összefüggésben a fogyasztók túlzott inflációval szembeni védelme érdekében a kormány többek között elfogadta a 162/2023. kormányrendeletet, amely 2023. május 6‑tól bevezette a kötelező árcsökkentésre vonatkozó szabályozást.
21 A kormányrendelet 1. §‑a (2) bekezdésének 2. pontjával összefüggésben értelmezett 2. §‑ának (2) bekezdése lényegében arra kötelezi azokat az élelmiszer‑kiskereskedőket, amelyek éves árbevétele 2021. évben meghaladta az 1 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 2 500 000 euró), hogy egy meghatározott időszakon („akciós időszak”) belül a kormányrendelet 1. mellékletében megjelölt termékkategóriába tartozó, választásuk szerinti termékek esetében az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15%‑kal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak. Ezenkívül a kormányrendelet 3. §‑ának (1) bekezdése arra kötelezte e kereskedőket, hogy az érintett termékek 2022. évi átlagos napi mennyiségét értékesítsék oly módon, hogy a vásárlók kiszolgálása folyamatosan biztosított legyen.
22 A 162/2023. kormányrendeletben foglalt kötelezettségek megsértése esetén a nemzeti hatóság bírságot szabhat ki. Továbbá azt is elrendelheti, hogy a szóban forgó kereskedő tevékenységét a jogsértéssel érintett üzletben ideiglenesen nem folytathatja.
23 2024. február 20‑án a nemzeti hatóság helyszíni ellenőrzést végzett a Penny Market által üzemeltetett egyik üzletben.
24 E nemzeti hatóság megállapította, hogy az akciós időszakkal érintett termékek közül kettő, nevezetesen a 162/2023. kormányrendelet 1. mellékletének 16. és 20. pontjában említett termékkategóriákba tartozó almák, illetve ásványvizek és üdítőitalok nem voltak az üzletben a polcokon, és az ellenőrzés napján nem adtak el ezekből a termékekből.
25 A nemzeti hatóság ezért 2024. március 27‑i határozatával 4 000 000 HUF (hozzávetőleg 10 000 euró) pénzbírságot szabott ki a Penny Markettel szemben. A határozat indoklásában az szerepel, hogy a Penny Market megsértette a 162/2023. kormányrendelet 3. §-a (1) bekezdésének rendelkezéseit, mivel az említett termékek – bár raktáron voltak – az ellenőrzés időpontjában nem voltak kihelyezve az eladótér polcaira, így ebben az időpontban még nem történt értékesítés. Így a Penny Market az egy héten át tartó akciós időszak egyik napján sem biztosította a termékek forgalmazását. A nemzeti hatóság ezért úgy ítélte meg, hogy ez az üzlet nem biztosította a 2022. évben értékesített átlagos napi mennyiség árusítását oly módon, hogy a vásárlók kiszolgálása folyamatosan biztosított legyen.
26 A Penny Market az említett határozatot megtámadta a kérdést előterjesztő bíróság, a Győri Törvényszék (Magyarország) előtt. Előadta, hogy egyrészt jelezte az illetékes minisztériumnak az alma esetében a beszállítói késedelmet, másrészt az ellenőrzés napján eladta a 2022. évben értékesített átlagos napi mennyiséget. A Penny Market szerint a nemzeti hatóságnak az egész napra vonatkozó értékesítést kellett volna vizsgálnia, nem pedig egy adott pillanatra vetítve kellett volna megtennie megállapításait. A Penny Market utalt arra, hogy az ásványvizek, üdítőitalok tekintetében a fogyasztók részére helyettesítő termék állt rendelkezésre.
27 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Penny Marketet egy német élelmiszer‑kereskedelmi csoport hozta létre, a tőkéje tehát nem magyar személyek tulajdonában van. Mivel az élelmiszer‑kiskereskedés az EUMSZ 57. cikk b) pontja értelmében vett kereskedelmi jellegű tevékenységnek minősül, e bíróság arra keresi a választ, hogy a 162/2023. kormányrendelet összeegyeztethető‑e az uniós joggal, különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságával és az 1308/2013 rendelettel. Véleménye szerint a jelen ügyben a letelepedés szabadsága is alkalmazható, hiszen az kiterjed a Penny Market által független vállalkozásként végzett gazdasági tevékenységekre is.
28 E körülmények között a Győri Törvényszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Az EUMSZ 49. és 56. cikkét, valamint a [2006/123] irányelv 16. cikk (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, miszerint azokkal összhangban áll‑e az a tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – kizárólag az évi 1 milliárd forintot [(hozzávetőleg 2 500 000 euró)] meghaladó éves árbevételű élelmiszer kiskereskedőket kötelezi arra, hogy bizonyos termékkategóriák esetében meghatározott időtartamban az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15 százalékkal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, s amennyiben a fenti kötelezettséget megszegik, kötelező bírság kiszabását írja elő?
2) [Az 1308/2013] rendeletet akként kell‑e értelmezni, miszerint azokkal összhangban áll‑e az a tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – kizárólag az évi 1 milliárd forintot [(hozzávetőleg 2 500 000 euró)] meghaladó éves árbevételű élelmiszer kiskereskedőket kötelezi arra, hogy bizonyos termékkategóriák esetében meghatározott időtartamban az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15 százalékkal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, s amennyiben a fenti kötelezettséget megszegik, kötelező bírság kiszabását írja elő?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A második kérdésről
29 Második kérdésével, amelyet elsőként kell megvizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1308/2013 rendeletet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – a 2 500 000 eurót meghaladó éves árbevételű élelmiszer‑kiskereskedőket bírság terhe mellett arra kötelezi, hogy egyrészt a rendelet hatálya alá tartozó bizonyos termékkategóriák esetében meghatározott időtartamban az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15%‑kal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, másrészt pedig hogy ezen időszak alatt bizonyos termékekből minimális mennyiséget mindig tartsanak készleten.
30 Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörbe tartozó közös agrárpolitika (KAP) keretében a tagállamok jogalkotási hatáskörrel rendelkeznek, amely az EUMSZ 2. cikk (2) bekezdése alapján azt teszi lehetővé számukra, hogy hatáskörüket olyan mértékben gyakorolják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta (2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ha valamely meghatározott területet közös piacszervezési (a továbbiakban: KPSZ) rendelet szabályoz, a tagállamok mindazonáltal kötelesek tartózkodni minden olyan intézkedéstől, amely attól való eltérést valósítana meg, illetve azt veszélyeztetné. Ugyancsak összeegyeztethetetlenek a KPSZ‑szel az olyan szabályozások, amelyek akadályozzák annak megfelelő működését, még akkor is, ha a kérdéses tárgykört a KPSZ nem szabályozta kimerítően (2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Márpedig árrögzítő mechanizmus hiányában az értékesítési árnak a szabad verseny alapján történő szabad meghatározása az 1308/2013 rendelet egyik alkotóeleme, és az áruk hatékony versenyfeltételek melletti szabad mozgása elvének kifejeződését jelenti (2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 A KPSZ bevezetése azonban nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy olyan nemzeti szabályokat alkalmazzanak, amelyek az e KPSZ célkitűzéseitől eltérő közérdekű célkitűzéseket követnek, még akkor sem, ha e szabályok hatással lehetnek a belső piac működésére az érintett ágazatban, feltéve hogy e szabályok alkalmasak a kitűzött cél megvalósításának biztosítására, és nem haladják meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket (2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Először is meg kell állapítani, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság is megjegyezte – a 162/2023. kormányrendeletben szereplőhöz hasonló azon kötelezettség, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket kötelezően alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi áron, meghatározott minimális mennyiséget tartva árusítsanak, megakadályozza a kereskedőket abban, hogy a szabad versenyen alapuló gazdasági szempontok alapján szabadon határozzák meg eladási áraikat és az általuk értékesíteni kívánt mennyiségeket. Ez a kötelezettség így tehát sérti a szabad versenyt, amely – amint arra a jelen ítélet 32. pontja emlékeztet – az 1308/2013 rendelet egyik alkotóeleme.
35 Másodszor, a jelen ítélet 33. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a 162/2023. kormányrendeletben foglalt intézkedéseket a KPSZ célkitűzéseitől eltérő közérdekű célkitűzésnek kell igazolnia.
36 A jelen ügyben a magyar kormány szerint a kormányrendelet kettős célt követ, nevezetesen az infláció elleni küzdelmet és – a megfizethető árú alapvető élelmiszerekkel történő ellátás biztosítása révén – a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelmét.
37 E tekintetben kétségkívül rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság az 1308/2013 rendelet 219. és 221. cikke értelmében bizonyos feltételek mellett jogosult meghozni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy fellépjen egyrészt a belső vagy a külső piacokon bekövetkező jelentős áremelkedés vagy ‑csökkenés, illetve egyéb események és körülmények által okozott piaci zavar veszélyeivel szemben, beleértve a szükséghelyzeteket is, másrészt pedig a szükséghelyzetekben felmerülő egyedi problémákkal szemben. E rendelkezéseket azonban az általuk szabályozott sajátos helyzetekre tekintettel nem lehet olyan tágan értelmezni, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy e rendelet egészében véve lefedi a 162/2023. kormányrendelet által követett közérdekű célkitűzéseket, azaz az infláció elleni küzdelmet és – a megfizethető árú alapvető élelmiszerekkel történő ellátás biztosítása révén – a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelmét (lásd ebben az értelemben: 2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 42. pont).
38 E körülmények között a tagállam hivatkozhat az infláció elleni küzdelemre vagy a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelmére irányuló célkitűzésre a 162/2023. kormányrendeletben foglaltakhoz hasonló olyan intézkedések igazolása érdekében, amelyek sértik az árak hatékony versenyfeltételek melletti meghatározásának az 1308/2013 rendelet alapját képező rendszerét (lásd ebben az értelemben: 2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 43. pont).
39 Mindemellett a 162/2023. kormányrendeletben foglaltakhoz hasonló intézkedéseknek, amelyek bizonyos élelmiszerek esetében meghatározott időtartamban árcsökkentések alkalmazását, valamint minimális mennyiségek készleten tartására vonatkozó kötelezettséget írnak elő, eleget kell tenniük a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következő, arányosságra vonatkozó feltételeknek, azaz alkalmasnak kell lenniük az elérni kívánt célkitűzés megvalósítására, és nem haladhatják meg az e célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket. E tekintetben az arányosság vizsgálatát a KAP célkitűzéseinek, valamint a KPSZ megfelelő működésének figyelembevételével kell elvégezni, ami szükségessé teszi e célkitűzések és a vitatott kormányrendelet által követett célok egymással szembeni mérlegelését (lásd ebben az értelemben: 2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Azon kérdést illetően, hogy a szóban forgó intézkedések alkalmasak‑e a kitűzött célok megvalósításának biztosítására, rá kell mutatni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely nemzeti szabályozás csak akkor alkalmas az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, ha azt valóban koherens és szisztematikus módon kívánja elérni (2024. szeptember 12‑i SPAR Magyarország ítélet, C‑557/23, EU:C:2024:737, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 E tekintetben először is, amint arra a főtanácsnok az indítványának 36. pontjában lényegében rámutatott, bizonyos termékek maximális kiskereskedelmi árának meghatározása nem szolgálja koherens és szisztematikus módon az infláció elleni küzdelemre és a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelmére irányuló célkitűzést, mivel kizárólag azokra az élelmiszer‑kiskereskedőkre vonatkozik, amelyek éves árbevétele meghaladta az 1 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 2 500 000 euró), és amelyek – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik – általában a városi területeken helyezkednek el, nem pedig vidéken.
42 Az alapügyben szóban forgó intézkedések e jellemzőjéből így az következik, hogy az érintett tagállamban forgalomba hozott élelmiszerek jelentős részét olyan kereskedők értékesítik, amelyek nem tartoznak ezen intézkedések hatálya alá, és a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók jelentős része a gyakorlatban nehezen jut hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyek árát az említett intézkedések értelmében csökkenteni kell.
43 Másodszor, az egyes termékek minimális mennyiségének készleten tartására vonatkozó kötelezettség szintén nem alkalmas a kitűzött célok elérésének biztosítására, mivel ez az intézkedés szintén ugyanarra a szűk kereskedői csoportra vonatkozik.
44 A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1308/2013 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – a 2 500 000 eurót meghaladó éves árbevételű élelmiszer‑kiskereskedőket bírság terhe mellett arra kötelezi, hogy egyrészt egy meghatározott időszak alatt a rendelet hatálya alá tartozó bizonyos termékkategóriák esetében az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15%‑kal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, másrészt pedig hogy ezen időszak alatt bizonyos termékekből minimális mennyiséget mindig tartsanak készleten.
Az első kérdésről
45 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket, és szükség esetén figyelembe kell vennie olyan uniós jogi normákat, amelyekre a nemzeti bíróság a kérdésének megfogalmazásakor nem hivatkozott (2025. január 30‑iTrenitalia ítélet, C‑510/23, EU:C:2025:41, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 A jelen előzetes döntéshozatali eljárás keretében ezzel a lehetőséggel kell élni.
47 E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 2006/123 irányelv alkalmazandó az alapügyre, mivel a termékek kiskereskedelmére irányuló tevékenység az ezen irányelv 4. cikkének 1. pontja értelmében vett „szolgáltatásnak” minősül (lásd ebben az értelemben: 2018. január 30‑i X és Visser ítélet, C‑360/15 és C‑31/16, EU:C:2018:44, 97. pont).
48 Másodszor, amint arra a főtanácsnok az indítványának 41. pontjában rámutatott, a jelen ügy nem a 2006/123 irányelv 1. cikkének (1)–(7) bekezdése értelmében ezen irányelv hatálya alól kizárt tevékenységi területekre vonatkozik.
49 Harmadszor, amint arra a főtanácsnok az indítványának 42. pontjában szintén rámutatott, meg kell állapítani, hogy az 1308/2013 rendelet alapeljárásra való alkalmazhatósága nem zárja ki, hogy egyúttal a 2006/123 irányelv is alkalmazható rá. E rendelet ugyanis nem tartalmaz olyan szabályokat, amelyek az ezen irányelv 3. cikke értelmében egy adott szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságnak vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseit szabályozzák adott területeken vagy szakmákban, így e rendelet nem tartozik a 3. cikk hatálya alá, és nem ütközik az említett irányelvvel.
50 Negyedszer meg kell állapítani, hogy az alapügyben alkalmazandó releváns rendelkezések a 2006/123 irányelv 14. és 15. cikke, amelyek az ezen irányelv III. fejezetének tárgyát képező letelepedés szabadságára vonatkoznak, nem pedig az irányelvnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó 16. cikke, amely az említett irányelv IV. fejezetében szerepel.
51 E tekintetben az a kérdés, hogy egy adott helyzet az irányelv szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek vagy a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozik‑e, attól függ, hogy a gazdasági szereplőnek az érintett tagállamban való letelepedése milyen mértékben állandó, amint az a 2006/123 irányelv 4. cikkének 5. pontjából kitűnik. A jelen ügyben elegendő rámutatni arra, hogy a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy a német REWE élelmiszer‑kereskedelmi csoport által létrehozott Penny Market 1996 óta van jelen a magyar piacon, és a 2006/123 irányelv 4. cikkének 5. pontja értelmében ténylegesen, tartósan és folyamatosan folytat az EUMSZ 49. cikk szerinti gazdasági, azaz kiskereskedelmi tevékenységet.
52 Következésképpen meg kell állapítani, hogy első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2006/123 irányelv 14. cikkének 1. pontját és 15. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – a 2 500 000 eurót meghaladó éves árbevételű élelmiszer‑kiskereskedőket bírság terhe mellett arra kötelezi, hogy egyrészt egy meghatározott időszak alatt a rendelet hatálya alá tartozó bizonyos termékkategóriák esetében az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15%‑kal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, másrészt pedig hogy ezen időszak alatt bizonyos termékekből minimális mennyiséget mindig tartsanak készleten.
53 Ami közelebbről a 2006/123 irányelv 14. cikkét illeti, e rendelkezés a hátrányosan megkülönböztető követelmények feltétlen tilalmát mondja ki.
54 Így a 14. cikk 1. pontjában foglaltak szerint a tagállamok területükön a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot vagy annak gyakorlását nem köthetik közvetve vagy közvetlenül az állampolgárságon vagy társaságok esetében a létesítő okirat szerinti székhely helyén alapuló megkülönböztető követelményeknek való megfeleléshez.
55 Ebből következik, hogy az említett 14. cikk alapján nemcsak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetés tiltott, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formái is, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (lásd ebben az értelemben: 2020. március 3‑i Tesco‑Global Áruházak ítélet, C‑323/18, EU:C:2020:140, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 Ezenkívül a Bíróság már kimondta, hogy mind a 2006/123 irányelv 14. cikkéből, mind ezen irányelv általános rendszeréből kitűnik, hogy az e 14. cikkben felsorolt követelmények nem igazolhatók (2016. február 23‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑179/14, EU:C:2016:108, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
57 A Bíróság e tekintetben többek között azt hangsúlyozta, hogy az ilyen, az igazolás kizárásával kísért tilalom célja az, hogy biztosítsa a letelepedés szabadságát gátló bizonyos olyan korlátozások módszeres és gyors felszámolását, amelyek az uniós jogalkotó és a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint jelentősen befolyásolják a belső piac megfelelő működését, így e tilalom az EUM‑Szerződéssel összhangban álló célt követ (2016. február 23‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑179/14, EU:C:2016:108, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 Bár kétségtelen, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy a 162/2023. kormányrendeletben foglalt intézkedések közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek-e a Magyarországon kívüli székhellyel rendelkező társaságokkal szemben, a Bíróság azonban – annak érdekében, hogy az előterjesztő bíróságnak hasznos választ adjon – hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint az elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételek alapján útmutatást adjon a nemzeti bíróságnak a döntéshez (lásd ebben az értelemben: 2015. október 1‑jei Trijber és Harmsen ítélet, C‑340/14 és C‑341/14, EU:C:2015:641, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy valamennyi, a 162/2023. kormányrendelet 1. §‑a (2) bekezdése 2. pontjának hatálya alá nem tartozó, 1 milliárd HUF‑nál (hozzávetőleg 2 500 000 euró) kisebb nettó árbevételű, élelmiszer‑kiskereskedelmi tevékenységet folytató gazdasági társaság magyar személyek tulajdonában álló gazdasági társaság volt, míg valamennyi, nem magyar tulajdonosi hátterű kereskedő e rendelkezés hatálya alá tartozik.
60 Hangsúlyozni kell, hogy az a tény, hogy az ilyen intézkedések elsősorban nem magyar személyek tulajdonában álló társaságokat érintenek, nem alkalmas egyrészt annak bizonyítására, hogy ezen intézkedések nem semleges és releváns kritériumon alapulnak, másrészt pedig önmagában nem minősíthető hátrányos megkülönböztetésnek (lásd ebben az értelemben: 2020. március 3‑i Tesco‑Global Áruházak ítélet, C‑323/18, EU:C:2020:140, 70. és 72. pont).
61 Mindemellett a Bizottság a Bíróság előtti eljárás során jelezte, hogy a gyakorlatban a jelentős árbevétellel rendelkező magyar kiskereskedelmi társaságok nem tartoznak az alapügyben szereplő szabályozás hatálya alá, mivel egyrészt e társaságok franchise hálózatot működtetnek, amelynek árbevételét nem összesítik annak megállapításakor, hogy túllépték‑e a szabályozásban meghatározott küszöbértéket, másrészt pedig az említett szabályozás csak a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozási rendszerének meghatározott kódja alá tartozó kereskedőkre alkalmazandó, míg az említett társaságok közül kettő – a két legfontosabb, magyar tulajdonosi hátterű kereskedelmi lánc – az osztályozási rendszer másik kódja alatt végzi tevékenységét.
62 Az a körülmény azonban, hogy egy olyan üzletcsoportot, amelynek összesített árbevétele meghaladja a 162/2023. kormányrendeletben meghatározott küszöbértéket, franchise hálózati rendszerben működtetnek, vagy az élelmiszer‑kiskereskedelmi tevékenységét az említett kormányrendeletben szereplőtől eltérő osztályozási kód alatt folytatja, nem jelentheti azt, hogy ez az üzletcsoport az említett rendelet célkitűzéseire tekintettel ne lenne összehasonlítható helyzetben egy olyan üzletcsoporttal, amelyet központilag működtetnek, vagy amely a kormányrendeletben szereplővel egyező osztályozási kód alatt folytatja tevékenységét.
63 Következésképpen, amennyiben megerősítést nyer, hogy a Bizottság által előadott körülmények ténylegesen megfelelnek az alapügyben fennálló helyzetnek, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata, meg kell állapítani, hogy a 162/2023. kormányrendelet hatálya alá tartozó intézkedések a 2006/123 irányelv 14. cikke által tiltott közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek.
64 Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a kérdést előterjesztő bíróság végül megállapítja, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás nem hátrányosan megkülönböztető, az ilyen szabályozást úgy kell tekinteni, mint amely az ezen irányelv 15. cikke (2) bekezdése g) pontjának megfelelően értékelendő követelményt tartalmaz, ami azt jelenti, hogy csak akkor hajtható végre, ha megfelel az irányelv 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételeknek.
65 Márpedig e rendelkezés c) pontja alapján valamely nemzeti intézkedés csak akkor felelhet meg e feltételeknek, ha többek között alkalmas az általa elérni kívánt cél teljesítésének biztosítására. Következésképpen, amint arra a főtanácsnok az indítványának 58. pontjában lényegében rámutatott, a jelen ítélet 43–45. pontjában szereplő megfontolásokból következően az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás nem egyeztethető össze az említett irányelvvel.
66 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2006/123 irányelv 14. cikkének 1. pontját és 15. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely – veszélyhelyzetre hivatkozással – a 2 500 000 eurót meghaladó éves árbevételű élelmiszer‑kiskereskedőket bírság terhe mellett arra kötelezi, hogy egyrészt egy meghatározott időszak alatt a rendelet hatálya alá tartozó bizonyos termékkategóriák esetében az általuk a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 15%‑kal alacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árat alkalmazzanak, másrészt pedig hogy ezen időszak alatt bizonyos termékekből minimális mennyiséget mindig tartsanak készleten.