Az Nftv. 59. § (3) bekezdése szerinti felhívás funkciója egy általános jellegű tájékoztatás arról, hogy milyen határidőn belül kell teljesíteni azt a minimális tanulmányi követelményt, hogy a hallgató jogviszonya fennmaradjon. Ebből adódóan a célját csak akkor tudja betölteni, ha a mulasztás még nem következett be.
A felsőoktatási intézmények nem hatóságok, eljárásukat, döntéseiket az Nftv. és a belső szabályzatuk tartalmazza. A jogorvoslati eljárásokban csak az Nftv. 57. § (6) bekezdésében felsorolt Ákr. rendelkezések alkalmazhatók.
Lezárt félévre utólag nem számítható be a később elismertetett kredit [2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 57. § (6) bek., 59. § (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2021. július 23. és 2025. február 21. napja között az Állam- és Jogtudományi Karának (a továbbiakban: ÁJK) jogász szakos hallgatója volt. A felperes a 2023/2024. tanév első félévében harmadik alkalommal jelentkezett a Római jog 1. (kollokvium) című tárgyra, de azt nem teljesítette, további tárgyfelvétel engedélyezése érdekében benyújtott méltányossági kérelmét 2024. február 14. napján elutasították.
[2] A tanulmányi és oktatási ügyek dékánhelyettese (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperest a 2024. február 23. napján kelt határozatával elbocsátotta, és törölte a hallgatók névsorából. A felperes mulasztási pert kezdeményezett, amelynek eredményeként a Törvényszék a 2024. december 12. napján kelt ítéletével az elbocsátó döntést megsemmisítette. A megsemmisítő ítélet következtében a felperes folytatta a 2024/2025. tanév első félévében az egyetemi tanulmányait.
[3] A felperes a fenti előzmények után a képzési idő feléig, azaz a 2024/25. tanév 1. szemeszterének a befejezéséig, 5 aktív félév alatt a tanévben előírt kreditek 20 %-át nem teljesítette, az elvárt 60 kredit helyett csak 55 kreditet szerzett meg. Ezért az elsőfokú hatóság a felperest a 2025. február 21. napján kelt határozatával (a továbbiakban: elsőfokú határozat) ismét elbocsátotta és a hallgatók névsorából törölte a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 59. § (3) bekezdése, továbbá az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata II. kötet: Hallgatói Követelményrendszer (a továbbiakban: HKR.) 50. § (1) bekezdés c) pontja, 51. § (2) bekezdése, (3) bekezdés d) pontja, 52. § (3) bekezdés a) és b) pontja, valamint a 223. § (1) bekezdése alapján. Döntésében hivatkozott a beiratkozáson kiosztott Tájékoztatóra, az Elektronikus Tanulmányi Rendszerben (Neptunban) minden félévben kiküldött „Tájékoztatás” című üzenetben, valamint az adott félévben 2024. november 6. napján 13:26:07-kor kiküldött „Tájékoztatás a hallgatói jogviszony megszűnésének eseteiről – 024/25/1” tárgyú üzenetben (a továbbiakban: tájékoztató levél) foglaltakra.
[4] A felperes a döntéssel szemben fellebbezett, az alperes a 2025. március 21. napján kelt ügyiratszámú határozatával (a továbbiakban: másodfokú határozat) az elsőfokú határozatot helybenhagyta, és a felperes jogorvoslati kérelmét elutasította.
[5] A határozat indokolásában az Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontjában és a HKR 223. § (1) bekezdésében foglaltakra utalva megállapította, hogy a felperes a beiratkozása után minden évben megkapta és a Neptun-rendszer adatai szerint elolvasta a tájékoztató levelet 2021. szeptember 28., 2022. március 4., 2022. október 17., 2023. április 19., 2023. szeptember 20., 2024. március 6. és 2024. november 6. napján. Az alperes álláspontja szerint, amennyiben a tájékoztató levelek nem is feleltek meg annak a feltételnek, hogy tartalmazzák a konkrét mulasztás megnevezését és a mulasztás jogkövetkezményeire való figyelmeztetést, azonban általánosságban ismertették a tanulmányi kötelezettségre vonatkozó szabályokat. A HKR 32. § (2) és (3) bekezdéseiben foglaltakra hivatkozással hangsúlyozta, hogy egyetlen jogszabályi, szabályzati rendelkezés sem szolgálhatja azt a célt, hogy valaki visszaélésszerűen éljen a jogorvoslati lehetőségekkel. A felperes kreditátvitellel kapcsolatos érvelése kapcsán azt hangsúlyozta, hogy egy adott félévben beadott kreditelismerés iránti kérelem elbírálása és a kreditek elismerése egy korábbi félévhez nem beszámítható.
A felperes keresete és az alperes védekezése
[6] A felperes keresetében elsődlegesen az alperes határozatának – az elsőfokú határozatra is kiterjedő – megsemmisítését, másodlagosan annak megváltoztatását és az elsőfokú határozat megsemmisítését, harmadlagosan a határozat megsemmisítését és az alperes új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezését kérte.
[7] A felperes álláspontja szerint már az ötödik félév végén elvégzettnek kellett volna tekinteni a kreditátvitellel érintett két tárgyat, hiszen azokat 2017-ben és 2020-ban teljesítette. A befogadott tárgyakkal együtt ugyanis 64 kreditet teljesített, amely már meghaladja az összes kredit 20 százalékát, azaz ennek elmaradására az elbocsátás jogalapjaként hivatkozni nem lehetett volna. Továbbá nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy a kreditátviteli eljárás 2025. február 12. napján megindult, azonban annak eredménye a támadott határozat meghozatalakor még nem volt ismert, ezért fel kellett volna függeszteni az eljárást és meg kellett volna várni a kreditátvitel eredményét. A megfelelő értékelés hiánya sérti a HKR. 167. §-a szerinti tényállástisztázási kötelezettséget.
[8] Kifejtette, hogy bár az alperes az általánosan, mindenki számára, minden félév elején megküldött nyilatkozatára hivatkozott, azzal nem tett eleget az Nftv. 59. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségének, mert a mindenkit értintő figyelmeztetések nincsenek egyediesítve, azok nem tartalmaznak határidőt és jogkövetkezményi felhívásokat.
[9] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte figyelemmel arra, hogy álláspontja szerint nem történt olyan, az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértés, ami a határozat megsemmisítését megalapozná.
A bíróság döntése és annak jogi indokai
[10] A Törvényszék jogerős ítéletével az alperes támadott határozatát az elsőfokú határozatra kiterjedően megsemmisítette.
[11] A bíróság releváns tényként hivatkozott arra, hogy a felperes kreditelismerés iránti kérelmére indult eljárás az elsőfokú határozat meghozatalával párhuzamosan zajlott és a felperes már az elsőfokú határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelmében utalt arra, hogy az elismertetni kívánt tantárgyak kreditértékei bőven meghaladják a hiányzó 5 kreditet. Továbbá rámutatott, a kreditátvitel csak eljárásjogilag kötődik valamelyik félévhez, a befogadás alapján teljesítettnek tekinthető tárgy a kredit megszerzésének – évekkel korábbi – időpontjában minősül teljesítettnek, ezért a kreditátvitel elbírálásáig az elbocsátásról szóló döntést nem lehetett volna meghozni.
[12] Kifejtette, hogy az alperes eljárása során nem mérlegelte azon körülményt, hogy az esetleges, időben később hozott kreditelismerésről rendelkező döntés milyen mértékben befolyásolta volna a keresettel támadott határozatát. Álláspontja szerint az alperesnek az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 2. §-ában foglalt alapelveknek megfelelően szélesebb körű bizonyítást és tényállás tisztázást kellett volna foganatosítani ahhoz – a kreditelismerési eljárás eredményét is figyelembe véve –, hogy a felperes ügyében kellően megalapozott döntést tudjon hozni.
[13] A bíróság rámutatott, az Nftv. 59. § (3) bekezdése nem írja elő, hogy az előzetes írásbeli felhívást mely időpontban kell megtennie a felsőoktatási intézménynek. A felperest több alkalommal tájékoztatta az egyetem arról, hogy nem folytathatja tanulmányait, amennyiben nem teljesíti a tanulmányi és vizsgaszabályzatban előírt, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit (a képzési idő fele alatt a képzési programban előírt összkredit mennyiség 20%-át), a harmadik alkalommal felvett azonos tanegységet, valamint a 6 érdemjegyszerzési kísérlete meghiúsul.
[14] A bíróság a fentiek mellett az Nftv. 59. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatás tartalma alapján, továbbá a hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése és jogok gyakorlása során is érvényesülendő közigazgatási alapelvekkel összefüggésben arra a következtetésre jutott, hogy az alperes által megküldött tájékoztatók kizárólag akkor felelnének meg a fenti jogszabályhely előírásában megtestesülő jogalkotói célnak, ha azokat kifejezetten a felperesnek címzetten, az elbocsátás iránti eljárás megindítását megelőzően, a konkrét mulasztás megnevezésével és a konkrét mulasztás jogkövetkezményeire való figyelmeztetéssel együtt tették volna meg megfelelő határidő tűzése mellett. Ezen követelményeknek az alperes által hivatkozott általános jellegű tájékoztatások nem feleltek meg.
[15] A törvényszék a fentiek alapján azt állapította meg, hogy a felperes megfelelő tájékoztatása és személyre szóló tanulmányi kötelezettségeinek elmulasztása esetén alkalmazandó jogkövetkezményekről való felhívása elmaradt, ezért a hallgatói jogviszonyának megszüntetésére az Nftv. 59. § (3) bekezdésében foglaltak megsértésével került sor. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az alperes a fellebbezésben foglaltakat elbírálta, egyidejűleg biztosította a felperes számára, hogy döntése ellen bírósági felülvizsgálattal éljen, így a felperes tisztességes eljáráshoz fűződő jogai e tekintetben nem sérültek. Az Oktatási Jogok Biztosának felperes által hivatkozott 161/2015/OJBIT. állásfoglalásában foglaltakat a per során nem értékelhette, mert az nem minősül jogszabályi normának.
[16] A bíróság a per eredményeként azt a következtetést vonta le, hogy az elsőfokú szerv előtt hivatalból indult eljárásban született döntés a kreditelismerési eljárás lezárásának hiánya miatt idő előtti, valamint a nem megfelelő előzetes tájékoztatás következtében jogsértő módon került meghozatalra, így a perben megállapított jogsértések orvoslására az új eljárásra kötelezés nélküli megsemmisítés az alkalmas intézkedés.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[17] A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását, vagy amennyiben a döntéshez szükséges tények nem állapíthatók meg, az ügyben eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[18] Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 84. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdését, mivel az úgy tért el jogkérdésben a Kúria Kfv.VI.39.076/2011/11. számon, Kfv.II.37.214/2018/17. számon és Kfv.VI.37.170/2024/11. számon közzétett precedensképes határozataitól, hogy az eltérést nem indokolta meg.
[19] Az ítélet ezen felül sérti az Ákr. 7. § (1) és (2) bekezdését, ugyanis a törvényszék olyan ügyben találta alkalmazandónak az Ákr. rendelkezéseit, amelyre nem terjed ki az Ákr. hatálya. Mivel a felsőoktatási intézmény nem közigazgatási hatóság, ezért eljárásaira az Ákr.-t csak abban az esetben kell alkalmaznia, ha azt jogszabály vagy az egyetem szervezeti és működési szabályzata kifejezetten elrendeli. A hallgatói jogviszony egyoldalú nyilatkozattal történő megszüntetésével kapcsolatos ügyben jogszabály vagy az Egyetem szervezeti és működési szabályzata nem rendeli el az Ákr. „kölcsönvett jogszabálykénti” alkalmazását és a jogorvoslati eljárás során is csupán az igazolásra, a döntés alakjára, tartalmára, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására kell megfelelően alkalmazni az Ákr. szabályait az Nftv. 57. § (6) bekezdése alapján. Az ítéletben felhívott Ákr. 2. §-át nem rendeli alkalmazni sem az Nftv., sem más jogszabály.
[20] Az alperes szerint megsértette a törvényszék az Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontját is azáltal, hogy kiterjesztő módon értelmezte az alperest terhelő felhívási kötelezettséget. Kifejtette, hogy az egyetemnek az Nftv. 59. § (3) bekezdése alapján nem személyre szabottan, a konkrét mulasztás megjelölésével kellett felhívnia a felperest, ugyanis a konkrét mulasztás csak akkor jelölhető meg, ha az bekövetkezett. Ebben az esetben pedig már nincs értelme a felhívás kibocsátásának. A felhívásnak éppen ezért általános jelleggel kell tájékoztatni a hallgatókat a számba vehető mulasztások jogkövetkezményeiről és azok elkerülésének módjáról. E követelményeknek az elsőfokú határozat megfelelt. Az elsőfokú határozat tényállása szerint a 2024/25. tanév I. félévének végéig a felperes nem szerezte meg a szükséges 60 kreditet, amelyre a kreditátviteli döntés semmilyen módon nem képes kihatni, ezért az elsőfokú hatóságnak nem kellett megvárnia a kreditátviteli határozat meghozatalát, mert az érdemben semmilyen hatással nem jár a vizsgálandó tényállásra. Ebből kifolyólag a támadott határozatának meghozatala során nem volt lehetősége beszámítani a kreditátvitel útján a 2024/25. tanév II. félévében elismert krediteket az I. félév vonatkozásában, de ezt a lehetőséget vizsgálta és a jogalkalmazási folyamatról, az elutasító álláspontja indokairól számot is adott.
[21] A Kúria a Kfv.VI.39.076/2011/11. számú ítéletében kimondta, hogy az Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontját nem lehet úgy értelmezni, ahogyan azt a felperes és a törvényszék tette, mert annak alapján nem kötelezettségszegés esetén kell felhívni a hallgatót a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban foglalt kötelezettségek teljesítésére, hanem a kötelezettségek teljesítésére kell felhívni és tájékoztatni a mulasztás jogkövetkezményeiről. A Kúria precedensképes határozata azt is tartalmazta, hogy nem kell személyre szabni a hallgatói jogviszony megszüntetése előtti felhívást a felsőoktatási intézménynek.
[22] Az alperes érvelése szerint a törvényszék az ítélet [54]–[56] bekezdéseiben indokolás nélkül eltért a Kúria Kfv.II.37.214/2018/17. számú precedensképes ítéletének [12]–[13] bekezdésében foglalt azon jogértelmezéstől, hogy „a felperes korábbi tanulmányai alapján elismert kreditek csak tanulmányai végén a teljes képzés tekintetében vehetők figyelembe”. Ehhez képest az ítélet szerint az alperesnek vizsgálnia kellett volna, hogy a folyamatban lévő kreditátviteli eljárásban meghozandó kreditátviteli határozat mennyiben befolyásolja a HKR. 223. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség teljesítését.
[23] Az eltérés körében az alperes kifogásolta az ítélet [56] bekezdésében foglaltakat is, amelyben a bíróság eltért a Kúria Kfv.VI.37.170/2024/11. számú végzésének [31] bekezdésében foglalt elvi megállapítástól, ugyanis az Ákr.-t akkor is általánosan alkalmazandónak tartotta az alperes eljárására, ha annak alkalmazását a HKR. nem írja elő.
[24] Az alperes a felülvizsgálati kérelem 4.2 pontjában részletesen bemutatta a támadott ítélet és a Kúria precedensképes határozatok között fennálló ügyazonosságot is.
[25] Álláspontja szerint a bíróság döntésében keveri az elsőfokú hatóság és az alperes eljárására vonatkozó szabályokat. Az ítélet [54] bekezdésben azt kifogásolta, hogy az elsőfokú hatóság nem a HKR. 167. § (1)–(2) bekezdéseinek megfelelően járt el, noha e rendelkezések az alperes másodfokú eljárására irányadók, ezért azt az elsőfokú hatóságnak nem kellett alkalmaznia és jogszerűen nem is alkalmazhatta az eljárásában.
[26] Az alperes továbbá hangsúlyozta, hogy a konkrét ügy tárgyát egy fegyelmi eljárásban hozott határozat megtámadása képezte, tehát nem hatósági ügyről van szó. Az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata az Ákr.-nek az Nftv. 57. § (6) bekezdésében megjelölt rendelkezésein felül egyéb részeit jelen eljárásban nem rendeli alkalmazni, így az Ákr. 2. §-át sem. Az Nftv. 57. § (6) bekezdése is csak a jogorvoslati eljárás keretében rendeli alkalmazni az Ákr. megjelölt rendelkezéseit, az elsőfokú eljárás kapcsán az Ákr. alkalmazását sem jogszabály, sem az alperesi egyetem szabályzata nem írja elő. A törvényszék tehát olyan jogszabályi rendelkezésből vezette le az alperes tényállás tisztázási kötelezettségét, amelyet jelen ügyben nem kell alkalmazni.
[27] Az alperes érvelése szerint a HKR. 167. § (1)–(2) bekezdéseiből sem következik az, hogy az figyelembe kellett volna vennie a kreditátviteli határozatot, ennél szélesebb körű tényállás tisztázás nem képzelhető el e kérdés tekintetében. Mindezek alapján az alperes álláspontja szerint a kereset elutasításának lett volna helye.
[28] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a bíróság nem tért el a Kúria alperes által megjelölt közzétett határozataitól. Fenntartotta, hogy jelen ügyben az alperes hatósági ügyben járt el, és az Ákr. háttérjogszabályként szolgál az egyetemi jogorvoslati eljárások vonatkozásában is. A Kp. 4. § (7) bekezdés 1. d) pontja közigazgatási szervként jelöli meg a felsőoktatási intézményeket is. Ebből egyértelműen következik, hogy a megelőző eljárásban az alperes mint közigazgatási szerv járt el. Ezek alapján az ítéletben helyesen állapította meg a bíróság az Ákr. alkalmazhatóságát.
[29] A felperes részletesen kifejtette, hogy alperes által hivatkozott Kfv.VI.39.076/2011/11. számú kúriai határozat és jelen ügy között miért nem áll fenn az ügyazonosság, ezért jogkérdésben való eltérésre alappal nem lehet hivatkozni. Az ügyek tényállása nem összevethető, hiszen egy nagyon fontos körben különbözik. Míg az alperes által hivatkozott ügyben az egyetem több ízben, összesen négyszer figyelmeztette a hallgatót, és a hallgató a krediteket fel sem vette a félév elején, addig jelen ügy tényállása szerint a felperes a megfelelő mennyiségű kreditet felvette a félév elején, azonban nem teljesítette 5 kredit híján.
[30] Az Kfv.II.37.214/2018/17. számú határozat sem hivatkozható a felperes szerint a kreditelismerésekkel összefüggésben. Az alperes azon új tényállítása, hogy a kreditátvitellel szerzett kreditek nem egy adott félévhez, hanem a tanulmányok egészéhez számítódnak, ellentétes az alperes korábbi állításaival, ezzel megsértette a Kp. 117. § (3) bekezdésében foglaltakat. Erre figyelemmel kérte annak figyelmen kívül hagyását.
[31] A felperes fenntartotta azon jogi álláspontját is, hogy az egyetemek kötelesek személyre szabott tájékoztatást nyújtani a hallgatók részére. Az általános, mindenkit érintő figyelmeztetések nincsenek egyediesítve, azok nem tartalmaznak határidőt és jogkövetkezményi felhívásokat. Az Oktatási Jogok Biztosának 161/2015/OJBIT. állásfoglalása tekintetében az alperesi érvelés megalapozatlan. Ezt az értelmezést fogadja el a keresetlevélhez már csatolt és ugyancsak a perbíróság előtt az alperes ellen folyt perben meghozott 38.K.701.596/2024/26. számú ítélet is, amellyel szemben az alperes nem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.
[32] A felperes szerint az alperes a Kfv.VI.37.170/2024/11. számú határozatot is tévesen értelmezi, valamint annak tényállása teljesen mértékben különbözik a jelen ügy tényállásától. Amennyiben még az Ákr. alkalmazására nem is lenne lehetőség, az az ügy érdemi eldöntésére ki nem ható jogszabálysértésnek minősül, így ez sem vezethet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezéséhez.
[33] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelemre tett nyilatkozatában reagált az abban foglaltakra, fenntartva a felülvizsgálati kérelmében írtakat.
[34] Az alperes alaptalannak tartotta a felperesnek a Kp. 117. § (3) bekezdése sérelmére vonatkozó előadását, mert a felülvizsgálati kérelemben a Kúria Kfv.II.37.214/2018/17. számú határozatára és az abban foglaltakra való hivatkozás a védirat 2.2.1. pontjának is része volt. Olyan új körülményre vagy tényre nem hivatkozott, ami az elsőfokú eljárás során ne merült volna fel. Az alperes nyilatkozatában kiemelte, hogy az Nftv. 59. § (1) bekezdés f) pontjával való érvelés éppen, hogy nem a felperes, hanem a felülvizsgálati kérelem érvelését támasztja alá. Az Nftv. 59. § (1) bekezdés f) pontja a felsőoktatási intézmény mulasztás bekövetkezte utáni cselekményeit szabályozza, míg az Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontja a mulasztás bekövetkezése előtti cselekményeket. A két norma funkciója teljesen más, ezért nem foghat helyt a felperes azon érvelése, amely összekapcsolja a két jogszabályi rendelkezést és az Nftv. 59. § (1) bekezdés f) pontjának mintájára várja el a személyre szabott felhívást az Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontja esetén is.
[35] Az alperes végül arra is utalt, hogy a jogerős ítélet a vitatott közigazgatási cselekmény megsemmisítését részben az Ákr. megsértésére alapozta. Amennyiben viszont nem alkalmazandó az ügyben az Ákr., akkor az egyúttal azt is jelenti, hogy az ítélet e tekintetben sem volt megalapozott.
[36] A felperes az alperes nyilatkozatára 2026. március 27. napján benyújtott észrevételében a felülvizsgálati ellenkérelmében foglaltakat teljes egészében fenntartotta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[38] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.
[40] A jelen ügyben vizsgálandó három jogkérdés az, hogy személyre szabottan kell-e kibocsátania a felsőoktatási intézménynek az Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontja szerinti felhívást, továbbá a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos döntéseinek meghozatala az Ákr. hatálya alá tartozik-e, illetve a kreditátviteli eljárásban elismert kreditek mikor vehetők figyelemben a tanulmányi kötelezettségek teljesítése során.
[41] Az alperes azzal érvelt, hogy a fenti jogkérdésekben a Kúria már közzétett gyakorlattal rendelkezik, amelytől a jogerős ítélet indokolás nélkül tért el.
[42] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 41/B. § (12) bekezdésére figyelemmel a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre való hivatkozásnak a Kúria 2012. január 1. után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától való eltérésre hivatkozással van helye. E feltételeknek az alperes által megjelölt mindhárom kúriai határozat megfelelt.
[43] A Kúria elsőként azt vizsgálta, hogy a jelen ügy és a hivatkozott számú ügyek között fennáll-e az ügyazonosság. A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Jpe.I.60.002/2021/7. számú határozatában munkálta ki az ügyazonosság megállapításának kritériumait. Eszerint „az ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Nincs ügyazonosság eltérő anyagi jogi hátterű, azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kérelmet tartalmazó vagy azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő tényállású közigazgatási ügyek és annak alapján indult közigazgatási jogviták között. Alappal kérdőjelezhető meg az ügyazonosság továbbá: azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy eltérő felülvizsgálati érvelés esetén”.
[44] A Kúria megállapította, hogy mind a perbeli, mind a Kfv.VI.39.076/2011/11. számú kúriai ítélet alapjául szolgáló tényállás releváns elemeiben megegyezik, mindkét ügyben a felperesek hallgatói jogviszonyát egyoldalú elbocsátó nyilatkozattal megszüntették a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt, mert nem szerezték meg a minimálisan elérendő kreditmennyiséget. Az ügyazonosság megítélése szempontjából nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a megfelelő mennyiségű krediteket a hallgató milyen okból nem tudta teljesíteni. Mindkét per központi kérdése az volt, hogy a hallgató megfelelő felhívásának milyen formában kell megtörténnie.
[45] Az ügyek anyagi jogi háttere ugyan nem teljesen azonos, mert a Kfv.VI.39.076/2011/11. számú határozat alapjául szolgáló ügyben még a régi, már nem hatályos a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényt (a továbbiakban: Ftv.) kellett alkalmazni, annak 76. § (2) bekezdés a) pontjának értelmezése képezte a jogvita tárgyát. E rendelkezés szerint a felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal megszüntetheti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve minden esetben, hogy a hallgatót legalább két alkalommal, írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről.
[46] A jelen perben irányadó Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontja értelmében: „A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal is megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a hallgatót előzetesen írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről.”
[47] Az Ftv. és az Nftv. fenti rendelkezéseit összevetve az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a jogi szabályozás mindössze annyiban módosult, hogy míg az Ftv. a hallgató két alkalommal történő írásbeli felhívását várta el, addig az Nftv. már egyszeri előzetes írásbeli felhívást is elegendőnek tart a jogkövetkezmény beálltát megelőzően. Egyebekben a normaszövegek teljesen megegyeznek egymással. Az Nftv. szabályozása a fenti jogértelmezés szempontjából nem változott, így az a Kfv.VI.39.076/2011/11. számú határozatban kifejtettek figyelembevételét nem zárja ki a jelen perben.
[48] A Kúria a hivatkozott határozatában rámutatott, „a felperes tévesen értelmezi az Ftv. 76. § (2) bekezdés a) pontját, mert nem a kötelezettségszegés esetén kell felhívni a hallgatót a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban foglalt kötelezettségek teljesítésére, hanem a kötelezettségek teljesítésére kell felhívni és tájékoztatni a mulasztás jogkövetkezményeiről. A precedensképes határozatban foglaltak szerint akkor megfelelő a tájékoztatás, ha abból a hallgatónak még a kötelezettség teljesítésének határidejét megelőzően tudomására jut, hogy mit és meddig kell teljesítenie ahhoz, hogy a hallgatói jogviszonya fennmaradjon.
[49] Ezzel szemben a jogerős ítélet az [59]–[62] bekezdésekben – annak elismerése mellett, hogy az egyetem összesen hét alkalommal küldött írásban felhívást a felperesnek – mégis arra a következtetésre jutott, hogy a felperes hallgatói jogviszonyának megszüntetésére az Nftv. 59. § (3) bekezdés a) pontja megsértésével került sor azon okból, hogy az általános jellegű tájékoztatók nem felelnek meg az előírt követelményeknek, mert azokban a felperes felhívása nem személyre szólóan, a konkrét mulasztás megnevezésével és annak jogkövetkezményeire való figyelmeztetéssel történt. A bíróság ezen megállapításával a felhívás megfelelőségét illetően felmerült jogkérdésben anélkül tért el a Kúria Kfv.VI.39.076/2011/11. számú közzétett határozatában foglaltaktól, hogy annak érdemi indokát adta volna az ítélet indokolásában.
[50] A Kúria kiemeli, az elsőfokú bíróság tévedett az Nftv. 59. § (3) bekezdése szerinti felhívás funkciója megítélése során. Annak célja nem a mulasztást követő konkrét figyelmeztetés, hanem egy általános jellegű tájékoztatás arról, hogy milyen határidőn belül kell teljesíteni azt a minimális tanulmányi követelményt, hogy a hallgató jogviszonya fennmaradjon. Ebből adódóan a célját csak akkor tudja betölteni, ha a mulasztás még nem következett be. Az alperes ezért megalapozottan hivatkozott arra, hogy éppen egy konkrét mulasztásra felhívás nem felelne meg a jogalkotó által elvárt követelménynek.
[51] A kreditelismeréshez kapcsolódóan az alperes felülvizsgálati kérelmében egyrészt azt az ítéleti megállapítást kifogásolta, amely az Ákr. 2. § alapelvi rendelkezése megsértésére hivatkozott a tényállás megállapítása körében. Az alperes szerint a hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos döntések meghozatala nem tartozik az Ákr. hatálya alá, amit a Kfv.VI.37.170/2024/11. számú végzésben kifejtett jogértelmezés is alátámaszt. A jogerős ítélet ettől eltérve mégis alkalmazandónak tartotta az Ákr. rendelkezéseit, amellyel megsértette az Ákr. 7. § (1) és (2) bekezdését. A Kúria ezzel összefüggésben az alábbiakra mutat rá:
[52] A jogainak megsértése esetén a hallgató jogorvoslati kérelmet terjeszthet elő, amelyet a felsőoktatási intézmény az Nftv-ben írtak szerint köteles elbírálni [Nftv. 57. § (1) bekezdés c) pontja]. Az Nftv. 57. § (2) bekezdése értelmében a felsőoktatási intézmény a hallgatóval kapcsolatos döntéseit – e törvényben, kormányrendeletben és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott esetben, valamint, ha a hallgató kéri – írásban közli a hallgatóval. A felsőoktatási intézmény hallgatóval kapcsolatos döntése végleges, ha a hallgató a (3) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem nyújt be jogorvoslati kérelmet, vagy a kérelem benyújtásáról lemondott.
[53] Az Nftv. 57. § (3) bekezdés első fordulata szerint a hallgató a felsőoktatási intézmény döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés) ellen – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – jogorvoslattal élhet, kivéve a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntést.
[54] Az Nftv. 57. § (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogorvoslati kérelem elbírálása során az igazolásra, a döntés alakjára, tartalmára, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
[55] Az Nftv. 58. § (1) és (2) bekezdése alapján a hallgató a jogorvoslati kérelem tárgyában hozott eljárást befejező döntést közigazgatási perben támadhatja meg. A keresetlevél a hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezések megsértésére hivatkozással is benyújtható. E rendelkezések alkalmazásában hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezések a jogszabályban, valamint az intézményi dokumentumokban található olyan rendelkezések, amelyek a hallgatóra jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg.
[56] Az Nftv. 58. § (3) bekezdése c) pontja értelmében az 57. §-t megfelelően alkalmazni kell az időközben megszűnt hallgatói jogviszonnyal rendelkezett hallgatót érintő döntésekre, illetve mulasztásokra.
[57] A Kúria elöljáróban kiemeli, hogy a jelen felülvizsgálati kérelem elbírálása körében a tényállás releváns eleme, hogy az elsőfokú hatóság a felperes (egyetemi hallgató) jogviszonyát érintő döntést hozott, mikor azt – a szükséges kreditek hiányában – egyoldalú nyilatkozattal megszüntette. E döntés ellen az Nftv. 57. § (3) bekezdése alapján benyújtott jogorvoslati kérelmet bírálta el az alperes.
[58] Az Nftv. az 57. § (6) bekezdésében pontosan meghatározza, hogy az Ákr. mely rendelkezése alkalmazható az alperes előtti jogorvoslati eljárásokban.
[59] A Kúria annak kérdését, hogy a felsőoktatási intézmények a hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos döntéseik meghozatala során az Ákr. (korábban a Ket.) hatálya alá tartoznak-e már több döntésében vizsgálta. A Kúria e kérdést megválaszolva a Kfv.VI.37.506/2017/4. számú döntésében arra mutatott rá, hogy az alperes egyetem státusza felsőoktatási intézmény és nem hatóság, ily módon rá az Nftv. szabályai vonatkoznak (Indokolás [37] bekezdés]. Ezt megerősítette a Kúria a Kfv.IV.37.956/2019/4. számú határozata [25] bekezdésében, kimondva, hogy „A Kúria már a Kfv.VI.37.506/2017/4. számú döntésében is kifejtette, hogy a nagyfokú autonómiával rendelkező felsőoktatási intézmények nem hatóságok, eljárásukat, döntéseiket az Nftv. és belső szabályzatuk tartalmazza, így a felsőoktatási intézmények döntéseivel vagy intézkedéseivel szemben az Nftv. 57. § (3) bekezdése alapján biztosított a jogorvoslathoz való jog”.
[60] A Kúria az alperes által megjelölt Kfv.VI.37.170/2024/11. számú végzésében ugyancsak abból indult ki, hogy „a felsőoktatási intézmény nem hatóság, de feladatkörével összefüggésben gyakorolt, törvényben biztosított hatáskörében a közigazgatási hatósági eljárás számos szabályát is alkalmaznia kell a vele jogviszonyban álló hallgató ügyében” (Indokolás [25] bekezdés). E határozat alkalmazhatóságát a felperes a tényállásbeli különbségekre hivatkozással vitatta.
[61] Ezzel összefüggésben a Kúria azt állapította meg, hogy az ügyek tényállása annyiban megegyezett, hogy az alperes mindkét ügyben intézeti hatalmi (és nem közhatalmi) jogkörében járt el, amelyen az eljárások jellege (fegyelmi vagy jogorvoslati) sem változtat. Továbbá a tárgyi ügyben és a hivatkozott döntésben egyaránt az Nftv. és az Ákr. egymáshoz való viszonya képezte a vizsgálat irányát, ezért a Kfv.VI.37.170/2024/11. számú végzés [31] bekezdés elvi jellegű megállapításai („A felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata határozza meg a fegyelmi eljárás szabályait, ezért az abban foglaltak alapján ítélhető meg, hogy az Nftv. 57. § (6) bekezdésében felsoroltakon túl kell-e az Ákr. szabályait alkalmazni, és ha igen, annak mely rendelkezéseit.”) jelen perben sem hagyhatók figyelmen kívül. A Kúria ezért helytállónak tekintette az alperes azon hivatkozását, hogy a nem hatósági ügyben hozott döntést az elsőfokú bíróság annak bemutatása nélkül tekintette az Ákr. hatálya alá tartozónak, hogy megjelölte volna az Nftv. és az egyetem szervezeti és működési szabályzata azon előírását, amelyen az Ákr. teljes körű alkalmazása alapult. Ezzel a tényállás tisztázása körében egyrészt eltért a Kúria közzétett Kfv.VI.37.170/2024/11. számú végzésében foglalt jogértelmezéstől, másrészt az alapelvi rendelkezés megsértését úgy állapította meg, hogy ahhoz kapcsolódó tételes jogi jogszabálysértést nem jelölt meg. Az ítéletben felhívott Nftv. 49. § (3) bekezdése nem az alperes, hanem a kreditátviteli bizottság eljárásában irányadó előírást tartalmaz. A HKR. 167. § (1)–(2) bekezdésekből – habár azok alkalmazandók az alperes jogorvoslati eljárásában – sem következik az, hogy ezen eljárásokat az Ákr. szabályai alapján kell lefolytatni. Mindez nem jelenti azt, hogy az alperest ne terhelné a tényállás tisztázási kötelezettség, hiszen az elsőfokú döntés indokolásának is tartalmaznia kell a HKR. 159. § (4) bekezdés e) pont ea) alpontja alapján a megállapított tényállást. Az alperes eljárásában azonban csak az Nftv. 57. § (6) bekezdésében felsorolt Ákr. rendelkezések figyelmen kívül hagyása kérhető számon.
[62] Az alperes érvelése szerint a jogerős ítélet az [54]–[56] bekezdéseiben arra a jogszabálysértő következtetésre jutott, hogy a kreditátvitel elbírálásáig az elbocsátásról nem lehetett volna döntést hozni, ezzel indokolás nélkül eltért a Kúria Kfv.II.37.214/2018/17. számú, precedensképes ítéletének [12]–[13] bekezdésében foglalt azon jogértelmezéstől, miszerint a „felperes a [12] bekezdésben kifejtettek okán alaptalanul várta el, hogy a hiányzó kreditpontokat a hozott kreditpontokkal egészíti ki és így félévi teljesítménye elismerhető lesz. Hangsúlyozza a Kúria, hogy a felperes korábbi tanulmányai alapján elismert kreditek csak tanulmányai végén a teljes képzés tekintetében vehetők figyelembe”.
[63] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében fenntartotta azon állítását, hogy a korábbi tanulmányai alapján elismert kreditek korábbi tanulmányi félévekre visszamenőlegesen is figyelembe vehetők, valamint a Kfv.II.37.214/2018/17. számú ítélet vonatkozásában is ügyazonosság hiányára hivatkozott.
[64] A jelen ügyben irányadó HKR. 223. § (1) bekezdésében meghatározott követelmény szerint a hallgatónak a képzés képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott időtartam feléig teljesítenie kell a képzés elvégzéséhez szükséges kreditek 20%-át. Ezzel összefüggésben hivatkozott az alperes már a védirat 2.2.1. pontjában arra, hogy a HKR. 34. § (10) bekezdése szerint a kurzusfelvételi időszak végéig kell benyújtani a kreditátviteli kérelmet, de a felperes 2024/25. tanév I. szemeszterében ilyen kérelmet nem adott be, ezért elismert kreditje ezen félév vonatkozásában nem állt fenn. Lezárt félévre utólag nem számítható be a 2024/25. tanév II. félévében elismertetett kredit. A felülvizsgálati kérelmében tehát – szemben a felülvizsgálati ellenkérelemben foglaltakkal – nem tett olyan megállapítást, nem hivatkozott olyan új körülményre, amely a Kp. 117. § (3) bekezdése alapján ne lenne értékelhető. A Kúria ezért érdemben vizsgálhatta azon alperesi állítást, hogy a kreditátvitel kérdésében a jogerős ítélet eltért-e az alperes által hivatkozott Kfv.II.37.214/2018/17. számú ítéletben foglaltaktól.
[65] A Kfv.II.37.214/2018/17. számú határozat tényállása annyiban különbözik a jelen ügy tényállásától, hogy ott a felperes már rendelkezett végleges kreditátviteli határozattal, és arra hivatkozva állította, hogy a felsőoktatási intézménynek az elismert krediteket a tanulmányi és vizsgaszabályzatban foglalt előrehaladással kapcsolatos követelmények teljesítésébe be kellett volna számítania. Jelen ügyben a felperesnek az elsőfokú hatóság határozatának meghozatala időpontjában még végleges kreditátviteli határozata nem volt és a folyamatban lévő eljárásra figyelemmel kifogásolta azt, hogy nem „függesztette fel” az elsőfokú hatóság az elbocsátása iránti eljárást. A Kúria álláspontja szerint e minimális tényállásbeli különbség ellenére az ügyazonosság fennáll, mert az ügyekben ugyanaz a jogkérdés merült fel, vagyis, hogy az elismert kreditek, mikor vehetők figyelembe a képzési követelmények teljesítéseként.
[66] A Kfv.II.37.214/2018/17. számú ítéletben közzétett jogértelmezés szerint a korábbi tanulmányok alapján elismert kreditek csak a hallgató tanulmányai végén, a teljes képzés tekintetében vehetők figyelembe. A bíróság azt rótta az alperes terhére, hogy nem értékelte az eljárásában azon ismert körülményt, hogy az elsőfokú szerv a későbbi kreditelismerésről hozandó döntés bevárása nélkül szüntette meg a felperes hallgatói jogviszonyát. A jogerős ítélet ezen megállapításával eltért a kreditek beszámítására irányadó eljárási szabály Kúria általi értelmezésétől. Az ítélet nem tartalmazza, hogy jelen eljárásban a krediteknek a már lezárt félévre visszamenőleges elismerését az Nftv. vagy a HKR mely rendelkezése tenné lehetővé, különösen olyan körülmények között, hogy a felperes az érintett félévben kreditelismerés iránti kérelmet sem terjesztett elő.
[67] A felülvizsgálati bíróság hangsúlyozza, hogy felfüggesztési ok az elsőfokú szerv eljárásában csak akkor állt volna fenn, ha a másik (kreditelismerési) eljárás eredménye kihatással lenne a vizsgált félév végéig teljesített követelményekre. Jelen esetben ez a már fentiekben részletezett okból nem volt megállapítható.
[68] A Kúria a jogerős ítéletet – mivel az a Kúria közzétett határozataitól a vizsgált jogkérdésekben eltért – a Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és figyelemmel arra, hogy a döntéshez szükséges tények megállapíthatók voltak, a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott a kereset elutasításával.
(Kúria Kfv.IV.37.044/2026/8.)