II. C-684/24 és C-685/24 - Across Fiduciaria e a. ügyben 2026. május 21-én hozott ítélet

II.

C-684/24 és C-685/24 - Across Fiduciaria e a. ügyben 2026. május 21-én hozott ítélet

1)    A C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett ötödik kérdés vizsgálata nem tárt fel egyetlen olyan körülményt sem, amely érinthetné a 2018. május 30‑i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20‑i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv 31. cikke (1), (2) és (10) bekezdésének érvényességét.

2)    A 2018/843 irányelvvel módosított 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azzal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságokkal kötött vagyonkezelői megbízásokat (mandato fiduciario) úgy kell tekinteni, hogy azok az e rendelkezés értelmében vett „egyéb jellegű jogi konstrukciók” fogalma alá tartoznak.

3)    A C‑684/24. sz. ügyben előterjesztett első kérdés vizsgálata nem tárt fel egyetlen olyan körülményt sem, amely érinthetné a 2018/843 irányelvvel módosított 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdése c) pontjának érvényességét.

4)    A 2018/843 irányelvvel módosított 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
azzal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférést az olyan magánszemélyek számára, beleértve a diffúz érdekkel rendelkező magánszemélyeket is, akik releváns és elkülönült jogi érdekkel rendelkeznek, amennyiben valamely jogilag védett helyzetnek megfelelő érdek megóvása vagy védelme érdekében szükséges e tényleges tulajdonosok kilétének ismerete, és amennyiben e magánszemélyek bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy az érintett tényleges tulajdonos nem a jogi tulajdonos, mivel e nemzeti szabályozás előírja, hogy e jogi érdeknek közvetlennek, konkrétnak és fennállónak kell lennie, és a diffúz érdekeket képviselő szervezetek esetében annak nem kell egybeesnie a képviselt kategóriába tartozó személyek érdekével.

5)    A 2018/843 irányelvvel módosított 2015/849 irányelv 31. cikkének (7a) bekezdését az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével összefüggésben
a következőképpen kell értelmezni:
azzal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely egy nem bírósági közigazgatási szervet ruház fel hatáskörrel arra, hogy e 31. cikk (7a) bekezdése alapján felmentést adjon a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében. Ezzel szemben az ilyen nemzeti szabályozás ellentétes e rendelkezéssel, amennyiben nem írja elő, hogy az érintett tényleges tulajdonos ideiglenes jogi védelemben részesülhet, ha az ilyen felmentés megadására nem kerül sor.

1    Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az alábbiakra vonatkoznak:
–    a 2018. május 30‑i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2018. L 156., 43. o.) módosított, a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20‑i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 141., 73. o.) (a továbbiakban: 2015/849 irányelv) 31. cikke (4) bekezdésének érvényessége, figyelemmel az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 7. és 8. cikkére, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: 1993. évi XXXI. tv., a továbbiakban: EJEE) 8. cikkére, valamint a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) és (7a) bekezdésének, a Charta 47. cikkének és az EJEE 6. cikkének értelmezése (C‑684/24. sz. ügy), és
–    a 2015/849 irányelv 31. cikke (1), (2) és (10) bekezdésének az EUMSZ 114. cikkre és az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésére tekintettel fennálló érvényessége, valamint az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésének, a Charta 6–8. és 16. cikkének, a 2015/849 irányelv (1), (2), (4), (5) és (12)–(17) preambulumbekezdésének, 2. cikkének, 3. cikke 6. pontjának, 30. és 31. cikkének, továbbá a 2018/843 irányelv (4), (5), (16), (17) és (25)–(34) preambulumbekezdésének értelmezése (C‑685/24. sz. ügy).
2    E kérelmeket az Across Fiduciaria SpA, a Galvani Fiduciaria Srl és a Sfo Fiduciaria Srl (C‑684/24. sz. ügy), valamint az Unione Fiduciaria SpA, az Assoservizi Fiduciari, a Torino Fiduciaria – Fiditor Srl és a Ser‑Fid Italiana Fiduciaria e di Revisione SpA (C‑685/24. sz. ügy) és a Presidenza del Consiglio dei ministri (a minisztertanács elnöksége, Olaszország), a Ministero dell’Economia e delle Finanze (gazdasági és pénzügyminisztérium, Olaszország) a Ministero delle Imprese e del Made in Italy (vállalkozásokért és a Made in Italy termékekért felelős minisztérium, Olaszország), a Garante per la protezione dei dati personali (a személyes adatok védelméért felelős biztos, Olaszország), az Unione italiana delle camere di commercio, industria, artigianato e agricoltura (Unioncamere), az Infocamere Scpa (C‑684/24. sz. ügy), valamint a Camera di commercio, industria, artigianato e agricoltura di Milano, Monza-Brianza, Lodi, a Camera di commercio, industria, artigianato e agricoltura di Torino és Camera di commercio, industria, artigianato e agricoltura di Roma (C‑685/24. sz. ügy) között az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságok által kötött vagyonkezelői megbízásokkal kapcsolatos tájékoztatási és hozzáférési kötelezettségek tárgyában folyamatban lévő két eljárásban terjesztették elő.

Az alapeljárás
17    Az alapeljárás felperesei – az Assoservizi Fiduciari kivételével – olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságok. A 2015/849 irányelv 31. cikkének az olasz jogrendbe való átültetése keretében az e társaságok által kötött vagyonkezelői megbízásokat az e 31. cikk (1) bekezdése értelmében olyan társulás jellegű jogi megállapodásoknak tekintették, amelyek „a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókéhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal” rendelkeznek, amiből következően azokkal összefüggésben az érintett tényleges tulajdonosokra vonatkozó információszolgáltatási kötelezettség merült fel.
18    Az alapeljárás felperesei többek között a 2015/849 irányelv 31. cikkét átültető nemzeti szabályok uniós joggal való összeegyeztethetetlenségére, valamint magának a 31. cikknek a jogellenességére hivatkozva a Tribunale amministrativo regionale per il Lazióhoz (laziói regionális közigazgatási bíróság, Olaszország) fordultak, amely elutasította kereseteiket. Ezt követően a felperesek a Consiglio di Statóhoz (államtanács, Olaszország) fordultak, amely a kérdést előterjesztő bíróság.
19    Az alapeljárás felperesei által felhozott jogalapokra tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az előtte folyamatban lévő jogviták elbírálása a 2015/849 irányelv 31. cikkének érvényességére és értelmezésére vonatkozó döntéshozatalt tesz szükségessé.
20    Elsősorban e bíróság jelzi, hogy az alapeljárás egyes felperesei vitatják a 2015/849 irányelv 31. cikke (1), (2) és (10) bekezdése rendelkezéseinek érvényességét annyiban, amennyiben azok ellentétesek az EUMSZ 114. cikkel és az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésével, valamint a hatékony érvényesülés elvével. Álláspontjuk szerint e rendelkezések nem egyértelműek, nem pontosak és hatásaikat illetően nem előre láthatók, és nem teszik lehetővé a jogbiztonság céljának elérését, mivel ezen irányelv többek között olyan nem meghatározott jogi fogalmakra hivatkozik, mint a „hasonlóság”, anélkül hogy meghatározná a szükséges közös objektív szempontokat.
21    Másodsorban, ami a vagyonkezelői megbízások olyan jogi konstrukciókként való, a 2015/849 irányelv 31. cikke hatálya alá történő bevonását illeti, amelyek „a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókéhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal” rendelkeznek, a kérdést előterjesztő bíróság először is arra keresi a választ, hogy milyen terjedelemmel rendelkezik az e 31. cikk (1), (2) és (10) bekezdésének olasz nyelvi változatában szereplő „istituti giuridici” (társulás jellegű jogi megállapodások) fogalma.
22    E bíróság szerint az olasz jogtudomány által a nemzeti jogrendben az „istituto” kifejezésnek tulajdonított jelentésre tekintettel e fogalom úgy értelmezhető, mint amely egy társadalmi jelenséget szabályozó, összehangolt szabály‑ és elvrendszerre utal, ugyanakkor e megközelítés nem tűnik összeegyeztethetőnek az említett 31. cikk (1), (2) és (10) bekezdésének többi nyelvi változatával. Az is lehetséges, hogy az említett fogalom konkrét és specifikus gazdasági‑jogi műveletre vonatkozik, ami azonban esetről esetre történő elemzést tesz szükségessé, és ennélfogva kétségeket vet fel a jogbiztonság szempontjából. Az említett bíróság tehát egy harmadik megközelítés mellett érvel, amely szerint ugyanezt a fogalmat a gazdasági‑jogi ügyletek azon típusai vonatkozásában kell értelmezni, amelyeket azok alapvető jellemzői alapján kell értékelni, és amelyek minden esetben „a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókéhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal” rendelkeznek.
23    Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikke (1) és (10) bekezdésének megfelelően a tagállamok feladata azon társulás jellegű jogi megállapodások azonosítása, amelyek „a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal rendelkeznek”, és tájékoztatniuk kell a Bizottságot a „bizalmi vagyonkezelési konstrukció és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások kategóriáiról, jellemzőinek leírásáról, megnevezéseiről és – adott esetben – jogalapjáról”, amely megállapodások összevont listáját a Bizottság közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Mivel az Olasz Köztársaság megtette a szükséges bejelentést, és felvette e hasonló jogi konstrukciók közé az olasz jog szerinti vagyonkezelői megbízást (mandato fiduciario), e bíróság arra keresi a választ, hogy ezen értesítés és a Bizottság által e 31. cikk (10) bekezdése alapján közzétett összevont lista konstitutív vagy deklaratív hatállyal rendelkezik‑e.
24    Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja tisztázni, hogy az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságok által kötött vagyonkezelői megbízások struktúrája, illetve funkciói az említett 31. cikk (1) bekezdése értelmében „hasonlónak” tekinthetők‑e a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók struktúrájával és funkcióival. E tekintetben pontosítja, hogy az ilyen vagyonkezelői megbízás alapján az érintett vagyonkezelő társaság megszerzi a rábízott vagyontárgyakhoz vagy tőkéhez kapcsolódó jogok gyakorlásának jogát, anélkül azonban, hogy megszerezné azok tulajdonjogát, amely továbbra is a vagyonrendelő kezében marad. Az a kérdés merül fel tehát, hogy e vagyonkezelői megbízás még akkor is úgy tekinthető‑e, hogy „a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókéhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal” rendelkezik, ha nem jár együtt az említett megbízás tárgyát képező vagyontárgyak vagy tőke tulajdonjogának átruházásával.
25    Negyedszer, e bíróság jelzi, hogy az alapeljárás felperesei szerint az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságokat az általuk kötött vagyonkezelői megbízások tekintetében a 2015/849 irányelv 31. cikkében előírt kötelezettségeknek alávető határozat ellentétes többek az arányosság elvével. Az e társaságok tevékenységeire már alkalmazandó szabályokban előírt kötelezettségek elegendőek az ezen irányelv által kitűzött célok eléréséhez.
26    Harmadsorban, mivel a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontja értelmében a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk bármely olyan természetes vagy jogi személy számára hozzáférhetők, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, az alapeljárás felperesei vitatják azon személyek túlzottan széles körét, akik számára hozzáférést biztosítanak, továbbá azt állítják, hogy a hozzáférési jog gyakorlásának lehetősége, ha az kizárólag valamely meg nem határozott „jogos érdek” fennállásához lenne kötve, annak alkalmazását illetően bizonytalanságot eredményezne. Így a magánszemélyek e tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférését igazoló szigorúbb feltételek hiánya összeegyeztethetetlen többek között a Charta 7., illetve 8. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való alapvető joggal.
27    Negyedsorban, a kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezi ki a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontját átültető nemzeti szabályozás tekintetében. Az alapeljárás felperesei ugyanis többek között a 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítéletre (C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912) hivatkozva azt állítják, hogy e nemzeti szabályozás nem felel meg az uniós jognak, mivel túlságosan széles körű hozzáférést tesz lehetővé a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz.
28    Ötödször és utolsósorban a kérdést előterjesztő bíróság a 2015/849 irányelv 31. cikke (7a) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban vár választ. E rendelkezés első mondata szerint az e rendelkezésben említett esetekben a tagállamok eseti alapon, részben vagy egészben felmentést adhatnak a tényleges tulajdonosra vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében. Ezenkívül e 31. cikk (7a) bekezdésének harmadik mondata úgy rendelkezik, hogy a felmentés megadásáról szóló határozat közigazgatási felülvizsgálatához és a hatékony jogorvoslathoz való jogot garantálni kell.
29    Ez utóbbi tekintetben e bíróság pontosítja, hogy jóllehet a 2015/849 irányelv 31. cikkének (7a) bekezdését átültető nemzeti szabályozás előzetes információcserét ír elő az érintett tényleges tulajdonos, és azon illetékes kereskedelmi kamara között, amely szervezetnek a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférés iránti kérelemről kell határoznia, e nemzeti szabályozás nem biztosít olyan jogorvoslati lehetőséget, amely előzetesen érvényesíthető lenne. Így a tényleges tulajdonosok jogi védelme csak utólagosan, az ezen információkhoz való hozzáférés iránti kérelemnek helyt adó határozat közigazgatási bíróság előtti megtámadásának lehetősége útján biztosított. Ebben az összefüggésben az említett bíróság kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az említett nemzeti szabályozás megfelel‑e az érintett tényleges tulajdonosok jogainak és érdekeinek.
30    E körülmények között a Consiglio di Stato (államtanács) a C‑684/24. sz. ügyben úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1)    Összeegyeztethető‑e [a Charta 7. és 8. cikkével], valamint az [EJEE 8. cikkével] [a 2015/849 irányelv] 31. cikkének (4) bekezdése, amely lehetővé teszi a bizalmi vagyonkezelés vagy a hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosára vonatkozó információkhoz való hozzáférést a tekintetben, hogy minden esetben anélkül teszi lehetővé a hozzáférést bármely természetes vagy jogi személy számára, »aki vagy amely bizonyítani tudja jogos érdekét«, hogy pontosítaná vagy körülhatárolná a »jogos érdek« fogalmát, és teljes mértékben a tagállamokra bízza annak a mérlegelési jogkörükben való meghatározását, ami a hozzáférésre jogosultak körének túlzottan tág, a fent említett alapvető emberi jogokat esetlegesen sértő meghatározásának kockázatát eredményezi?
2)    Összeegyeztethető‑e [a 2015/849 irányelv] 31. cikkének (7a) bekezdésében előírt garanciákkal, amelyek (a nemzeti jog által megállapított kivételes körülmények fennállása esetén) a[z ezen 31. cikk (4) bekezdése] szerinti (a bizalmi vagyonkezelés vagy a hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosára vonatkozó információkhoz bármely esetben megengedett) hozzáférés alóli felmentés megadásáról szóló határozat közigazgatási felülvizsgálatához való joggal kapcsolatosak, figyelembe véve [a Charta] 47. cikke (a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog) valamint az [EJEE] 6. cikke által nyújtott védelmet, [az 55/2022. sz. miniszteri] rendelet 6. és 7. cikke, amennyiben az illetékes gazdasági kamarához hasonló, nem bírósági közigazgatási szervet ruház fel döntési jogkörrel, ami az adatok visszafordíthatatlan joghatásokkal járó nyilvánosságra hozatalát eredményezi, és csak egy későbbi szakaszban biztosítja a tényleges tulajdonos által gyakorolható jogorvoslathoz való jogot?”
31    A Consiglio di Stato (államtanács) a C‑685/24. sz. ügyben úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1)    Úgy kell‑e értelmezni [a 2015/849 irányelv] 31. cikke (1), (2) és (10) bekezdésének olasz nyelvű változatában szereplő »istituti giuridici« [(társulás jellegű jogi megállapodások)] fogalmát, hogy az a többi elsődleges nyelvi változatból, valamint az irányelv szövegkörnyezetéből és céljából levezethető módon valamely társadalmi jelenségre irányadó szabályok és elvek szerves egységének meglétére, illetve – ezzel szemben – egy konkrét gazdasági‑jogi ügyletre, vagy még inkább a lényegi jellemzőik alapján értékelt gazdasági‑jogi ügyletek olyan típusaira utal, amelyek mindenesetre a bizalmi vagyonkezeléshez hasonló struktúrával vagy funkcióval rendelkeznek?
2)    Úgy kell‑e értelmezni [a 2015/849 irányelv] 31. cikkének (10) bekezdését, hogy a tagállamok által adott tájékoztatások, valamint a Bizottság által az Európai Parlament és a Tanács részére készített jelentés nem rendelkezik kötelező normatív erővel, hanem csupán olyan aktusoknak minősülnek, amelyek elismerik a különböző jogrendszerekben meglévő, a hasonló társulás jellegű jogi megállapodásokat, aminek következtében a nemzeti bíróságnak és az Európai Unió Bíróságának mindenesetre a feladata, hogy jogvita esetén megvizsgálja, hogy kizárólag [ezen] irányelv rendelkezései fényében e társulás jellegű jogi megállapodások struktúrája vagy funkciói a bizalmi vagyonkezeléshez hasonlóak‑e, mivel e jogi aktusok nem tekinthetők az [uniós] jogot kiegészítő aktusnak?
3)    Úgy kell‑e értelmezni az európai uniós jogot, és különösen [a 2015/849 irányelv] (1), (2), (4), (5), (12), (13), (14), (15), (16), (17) preambulumbekezdését, valamint 2. cikkét, 3. cikke (1) bekezdésének [6. pontját] és 31. cikkét, továbbá [a 2018/843 irányelv] (4), (5), (16), (17), (25), (26), (27), (28), (29), (30), (31), (32), (33) és (34) preambulumbekezdését, hogy azokkal ellentétes egy, a 231/7. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 1. cikke (2) bekezdésének ee) pontjában, valamint 20., 21. és 22. cikkében foglaltakhoz hasonló nemzeti szabályozás, amennyiben az a bizalmi vagyonkezeléshez hasonló struktúrájú és funkciójú társulás jellegű jogi megállapodások közé sorolja a vagyonkezelő társaságok vagyonkezelési megbízásait?
4)    Ellentétes‑e az uniós joggal, és különösen az arányosság elvével, valamint [a 2015/849 irányelv] 31. cikke (1) bekezdésének az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésével, valamint [a 2018/843 irányelv] (5) és (27) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett rendelkezéseivel egy, a 231/2017. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 1. cikke (2) bekezdésének ee) pontjában, valamint a 20., 21. és 22. cikkében foglalthoz hasonló nemzeti szabályozás, amennyiben az a bizalmi vagyonkezeléshez hasonló struktúrájú és funkciójú társulás jellegű jogi megállapodások közé sorolja a vagyonkezelő társaságok vagyonkezelési megbízásait, még akkor is, ha e társaságok tevékenysége több kötelezettségnek van alávetve, és különböző nemzeti hatóságok felügyelete alá tartozik, illetve azokra a kockázatokra tekintettel, amelyeket az elvégzett ügyletek magukban hordozhatnak?
5)    [A 2015/849 irányelv] 31. cikke (1), (2) és (10) bekezdésének rendelkezései érvénytelenek‑e azért, mert ellentétesek az EUMSZ 114. cikkel és az EUMSZ 288. cikk [harmadik] bekezdésének rendelkezéseivel és a tényleges érvényesülés elvével?
6)    Úgy kell‑e értelmezni az európai uniós jogot, különösen [a 2015/849] irányelv (1), (2), (5), (12), (13), (14), (15), (16) és (17) preambulumbekezdését, valamint 30. és 31. cikkét, [a 2018/843] irányelv (4), (5), (16), (17) és (25)–(34) preambulumbekezdését, az EUMSZ 6., EUMSZ 7., EUMSZ 8. és EUMSZ 16. cikket, valamint az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésében foglalt arányosság elvét – a Bíróság C‑37/20. és C‑601/20. sz. egyesített ügyekben 2022. november 22‑én hozott ítéletére is figyelemmel –, hogy azokkal ellentétes a 231/2007. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 21. cikke 4. bekezdésének d‑bis) pontjában, valamint az 55/2022. sz. miniszteri rendelet 7. cikkének 2. bekezdésében foglaltakhoz hasonló olyan szabályozás, amely lehetővé teszi a hozzáférést a magánszemélyek számára, a diffúz érdekkel rendelkezőket is beleértve, akik releváns és differenciált jogi érdekkel rendelkeznek, olyan esetekben, amikor a tényleges tulajdonos személyének ismerete szükséges a jogilag védett helyzetnek megfelelő érdek megóvásához vagy védelméhez, amennyiben a tényleges és a jogi tulajdonos közötti eltérésre vonatkozóan konkrét és dokumentált bizonyítékkal rendelkeznek, megkövetelve továbbá, hogy az érdek közvetlen, konkrét és aktuális legyen, és a diffúz érdekeket képviselő jogalanyok esetében ne essen egybe a képviselt kategóriába tartozó személyek érdekével?”

Az elfogadhatóságról
33    A Ser‑Fid Italiana Fiduciaria e di Revisione úgy véli, hogy a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett kérdések nem relevánsak, és ezért elfogadhatatlanok. A kérdést előterjesztő bíróság úgy fogalmazta meg az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságok által kötött vagyonkezelői megbízásoknak a 2015/849 irányelv 31. cikke (1) bekezdése értelmében vett, „a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókéhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal” rendelkező, társulás jellegű jogi megállapodások közé sorolásának feltételezett jogszerűségére vonatkozó kérdéseit, hogy azokban az olasz jog ezen irányelvet átültető olyan szabályaira hivatkozott, amelyek valójában nem írják elő e besorolást.
34    34    E tekintetben emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy az eljárási szabályzat 94. cikke értelmében bármely előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmazza „a jogvita tárgyának, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által megállapított releváns tények rövid ismertetés[ét], vagy legalább a kérdések alapját képező tények ismertetés[ét]”, „az ügyben esetlegesen alkalmazandó nemzeti rendelkezések tartalm[át] és – adott esetben – a vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat[ot]”, valamint „azon okok ismertetés[ét], amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozóan, valamint azt a kapcsolatot, amelyet e bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít”.
35    Másrészt az EUMSZ 267. cikkben szabályozott eljárás a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul. Az alapügy tényállásának a megállapítása és értékelése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. Ugyancsak kizárólag az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése is, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – szükségesek és relevánsak‑e a Bírósághoz intézett kérdései (2024. november 7‑i Centro di Assistenza Doganale Mellano ítélet, C‑503/23, EU:C:2024:933, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36    A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság részletesen ismertette a jogi és ténybeli hátteret, valamint azon okokat, amelyek arra vezették, hogy az ítéletének meghozatala érdekében kérdést vessen fel az uniós jog egyes rendelkezéseinek érvényességére és értelmezésére vonatkozóan. Ezenkívül annak megállapítása, hogy tévesek‑e azok az előfeltevések, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság a kérdéseiben támaszkodik, a ténybeli háttér körébe tartozó kérdés, amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja (2025. február 27‑i Dyrektor Krajowej Informacji Skarbowej [KBV kezelésének módja] ítélet, C‑18/23, EU:C:2025:119, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37    Következésképpen a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett kérdések elfogadhatók.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett ötödik kérdésről
38    A C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett ötödik kérdés, amelyet elsőként kell megvizsgálni, szövege szerint a 2015/849 irányelv 31. cikke (1), (2) és (10) bekezdésének az EUMSZ 114. cikkre és az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésére, valamint a hatékony érvényesülés elvére tekintettel való érvényességére vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróság által e kérdés alátámasztására szolgáltatott információkból ugyanakkor egyértelműen kitűnik, hogy az közelebbről a jogbiztonság elvének tiszteletben tartására vonatkozik, mivel e bíróság a C‑685/24. sz. ügy alapeljárása egyes felpereseinek azon érvelésére hivatkozik, amely szerint ezen irányelv rendelkezései nem egyértelműek, nem pontosak és hatásaikat illetően nem előre láthatók. Álláspontjuk szerint többek között az említett irányelv olyan nem meghatározott jogi fogalmakat tartalmaz, mint a „hasonlóság”, anélkül hogy meghatározná a szükséges közös objektív szempontokat.
39    Meg kell tehát állapítani, hogy az említett kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1), (2) és (10) bekezdése sérti‑e a jogbiztonság elvét.
40    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság elve megköveteli egyfelől azt, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, másfelől pedig azt, hogy alkalmazásuk előre látható legyen a jogalanyok számára, különösen olyankor, amikor kedvezőtlen következményeik lehetnek. Ezen elv konkrétan megköveteli, hogy a szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, és azt, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járhassanak el (2024. október 4‑i Litvánia és társai kontra Parlament és Tanács [Mobilitási csomag] ítélet, C‑541/20–C‑555/20, EU:C:2024:818, 158. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41    Ugyanakkor ezek a követelmények nem értelmezhetők sem annak kizárásaként, hogy az uniós jogalkotó egy általa elfogadott norma keretében elvont jogi fogalmat használjon, sem pedig annak előírásaként, hogy az ilyen elvont szabályban fel kell sorolni azokat a különböző konkrét eseteket, ahol az alkalmazást nyerhet, mivel a jogalkotó nem tudja előre meghatározni az összes ilyen esetet (2024. október 4‑i Litvánia és társai kontra Parlament és Tanács [Mobilitási csomag] ítélet, C‑541/20–C‑555/20, EU:C:2024:818, 159. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42    Így nem szükséges, hogy maga a jogalkotási aktus technikai pontosításokat tartalmazzon, és az uniós jogalkotó folyamodhat olyan általános jogi kerethez, amelyet adott esetben a későbbiekben pontosítani kell (2024. október 4‑i Litvánia és társai kontra Parlament és Tanács [Mobilitási csomag] ítélet, C‑541/20–C‑555/20, EU:C:2024:818, 160. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43    Következésképpen az, hogy egy jogi aktus mérlegelési mozgástérrel ruházza fel a végrehajtásáért felelős hatóságokat, önmagában nem ütközik az előreláthatóság követelményébe, feltéve hogy az ilyen jogkör terjedelmét és gyakorlásának módját az adott jogszerű célra tekintettel kellő pontossággal határozzák meg ahhoz, hogy megfelelő védelmet biztosítson az önkényes eljárással szemben (2024. október 4‑i Litvánia és társai kontra Parlament és Tanács [Mobilitási csomag] ítélet, C‑541/20–C‑555/20, EU:C:2024:818, 161. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44    Ami a 2015/849 irányelv 31. cikkét illeti, annak (1) bekezdése első albekezdése első mondatából kitűnik, hogy azt alkalmazni kell a „bizalmi vagyonkezelésre és egyéb jellegű jogi megállapodásokra, amilyen például a fiducie, a Treuhand vagy a fideicomiso, amennyiben az ilyen megállapodások hasonló struktúrával, illetve [funkciókkal] rendelkeznek”. Az említett 31. cikk (1) bekezdése első albekezdésének második mondata hozzáteszi, hogy „[a] tagállamok meghatározzák azokat a jellemzőket, amelyek révén megállapítják, hogy a jogi megállapodások a tagállami jog alapján szabályozott jogi megállapodások tekintetében a bizalmi vagyonkezeléshez hasonló struktúrával vagy funkciókkal rendelkeznek‑e”.
45    Ezenkívül a tagállamok a 2015/849 irányelv 31. cikkének (2) bekezdésével összhangban biztosítják, hogy az e 31. cikk (1) bekezdésében említett, hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokban a vagyonkezelővel egyenértékű pozíciót betöltő személyek meghatározott információkat közöljenek, amennyiben teljesülnek az említett 31. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek.
46    Végül a 2015/849 irányelv 31. cikke (10) bekezdésének első albekezdése előírja egyrészt, hogy a tagállamok 2019. július 10‑ig tájékoztatják a Bizottságot az e 31. cikk (1) bekezdésében említett bizalmi vagyonkezelési konstrukció és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások kategóriáiról, jellemzőinek leírásáról, megnevezéseiről és – adott esetben – jogalapjáról. Másrészt e rendelkezés értelmében a Bizottságnak 2019. szeptember 10‑ig közzé kell tennie az Európai Unió Hivatalos Lapjában e bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások összevont listáját.
47    A 2015/849 irányelv 31. cikkének hatálya alá tartozó „bizalmi vagyonkezelés” fogalmát illetően meg kell állapítani, hogy ez utóbbi nem határozza meg e fogalmat, és hogy ezen irányelv nyelvi változatai bizonyos eltéréseket mutatnak. Mindazonáltal az említett fogalom értelmezése kellően egyértelmű, mivel a legtöbb nyelvi változatában, beleértve az olasz nyelvi változatot is, kifejezett utalás történik a „trusts”‑ra. A „trust” kifejezés olyan jogi fogalomra utal, amely a common law országaiban elterjedt, és amely – amint arra a főtanácsnok indítványának 45. és 46. pontjában rámutatott – a nemzetközi közjogban pontos meghatározással rendelkezik.
48    A 2015/849 irányelv 31. cikke „egyéb jellegű jogi megállapodásra” is alkalmazandó, amelyeket e 31. cikk (2) és (10) bekezdése „hasonló jogi megállapodásnak” minősít. Amint az az említett 31. cikk (1) bekezdésének második mondatából és a 2018/843 irányelv (27) preambulumbekezdéséből kitűnik, a tagállamok feladata, hogy azonosítsák a saját joguk által szabályozott ezen egyéb jellegű jogi megállapodásokat.
49    Az említett egyéb jellegű jogi megállapodások azonosítása keretében a tagállamokat köti a 2015/849 irányelv 31. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt azon feltétel, amely szerint az csak azokra a jogi megállapodásokra vonatkozik, amelyek „a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal rendelkeznek”. Ebben az összefüggésben a tagállamoknak figyelembe kell venniük az adott jogi konstrukcióval járó azon kockázatot, hogy azt pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának céljára használják fel. A 2015/849 irányelv fő célja ugyanis a pénzügyi rendszer ilyen célokra való felhasználásának megelőzése (lásd ebben az értelemben: 2026. január 29‑i Steiermärkische Bank und Sparkasse és társai ítélet, C‑291/24, EU:C:2026:52, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50    E körülmények között az uniós jogalkotó által választott szabályozási módszer megfelel a jelen ítélet 43. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak, amennyiben a 2015/849 irányelv által a végrehajtásával megbízott hatóságok számára elismert mérlegelési mozgástér terjedelmét és gyakorlásának módját kellő pontossággal határozták meg.
51    Ezenkívül, amint arra a 2018/843 irányelv (29) preambulumbekezdése rámutat, a 2015/849 irányelv 31. cikkének (10) bekezdése értelmében a tagállamok éppen a jogbiztonság biztosítása érdekében kötelesek közölni a Bizottsággal a bizalmi vagyonkezelési konstrukció és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások kategóriáit, jellemzőinek leírását, megnevezéseit és – adott esetben – jogalapját, és a Bizottságnak ennek érdekében kell közzétennie az e bizalmi vagyonkezelői konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások összevont listáját. Ezen előírások célja tehát annak biztosítása, hogy az érintett személyek a jelen ítélet 40. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően pontosan megismerhessék az őket terhelő kötelezettségek terjedelmét.
52    Ezenkívül figyelembe kell venni a szabályozási terület sajátosságait is. A 2018/843 irányelv (27) preambulumbekezdése ugyanis az Unióban jelenleg létező bizalmi vagyonkezelési konstrukciók széles skálájára, valamint a hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások még változatosabb körére hivatkozik. Márpedig a Bíróság már kimondta, hogy az EUMSZ 114. cikk alapján harmonizálandó terület általános összefüggései és sajátos körülményei függvényében az uniós jogalkotót mérlegelési mozgástér illeti meg a közelítésnek a kívánt eredmény elérése céljából legmegfelelőbb módját illetően, különösen azokban a tárgykörökben, amelyeket összetett technikai sajátosságok jellemeznek (lásd ebben az értelemben: 2019. december 3‑i Cseh Köztársaság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑482/17, EU:C:2019:1035, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
53    Végeredményben nem releváns a C‑685/24. sz. ügy alapeljárásának egyes felperesei által előadott azon érv, amely szerint számos tagállam arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy jogrendjében nem léteznek a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókhoz hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások, miközben valamennyi tagállam jogrendszerében léteznek a képviselet nélküli megbízással azonos, társulás jellegű jogi megállapodások, vagy mindenesetre olyan társulás jellegű jogi megállapodások, amelyek causa fiduciae elválnak a tényleges tulajdonostól és a jog szerinti tulajdonostól.
54    Ez az érv ugyanis arra a kérdésre vonatkozik, hogy a tagállamok tiszteletben tartották‑e a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) és (10) bekezdéséből eredő kötelezettségeiket, és nem alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze e rendelkezésnek a jogbiztonság elvével való összeegyeztethetőségét.
55    Ebből az következik, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1), (2) és (10) bekezdése nem sérti a jogbiztonság elvét.
56    E megfontolásokra tekintettel a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy e kérdés vizsgálata nem tárt fel egyetlen olyan körülményt sem, amely érintheti a 2015/849 irányelv 31. cikke (1), (2) és (10) bekezdésének érvényességét.

A C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett első, második, harmadik és negyedik kérdésről
57    A C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett első, második, harmadik és negyedik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen és másodsorban vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdését, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságok által kötött vagyonkezelői megbízásokat (mandato fiduciario) úgy kell tekinteni, hogy azok az e rendelkezés értelmében vett „egyéb jellegű jogi konstrukciók” fogalma alá tartoznak.
58    58    E tekintetben előzetesen meg kell állapítani, hogy a tagállam által a 2015/849 irányelv 31. cikke (10) bekezdése első albekezdésének megfelelően tett tájékoztatásnak nincs kötelező normatív ereje azon kérdést illetően, hogy az érintett jogi konstrukció e fogalom alá tartozik‑e.
59    Amint ugyanis az a 2018/843 irányelv (29) preambulumbekezdéséből kitűnik, e tájékoztatásnak, valamint a bizalmi vagyonkezelői konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások összevont listájának a Bizottság általi közzététele arra irányul, hogy megkönnyítse azok más tagállamok általi azonosítását a jogbiztonság, és ezáltal – amint az a jelen ítélet 51. pontjából következik – annak biztosítása érdekében, hogy az érintett személyek pontosan megismerhessék az őket terhelő kötelezettségek terjedelmét.
60    Ennek pontosítását követően emlékeztetni kell arra, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdése arra irányul, hogy az alkalmazandó legyen a „bizalmi vagyonkezelésre és egyéb jellegű jogi megállapodásokra, amilyen például a fiducie, a Treuhand vagy a fideicomiso, amennyiben az ilyen megállapodások hasonló struktúrával, illetve feladatokkal rendelkeznek”.
61    Mivel a 2015/849 irányelv nem határozza meg sem az „egyéb jellegű jogi megállapodások”, sem pedig a „bizalmi vagyonkezelés” fogalmát, amelyre az előbbi fogalom vonatkozik, a jelentésüket és hatályukat az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentésüknek megfelelően kell meghatározni, figyelembe véve azt a szövegkörnyezetet, amelyben e kifejezéseket használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek azok a részét képezik (lásd analógia útján: 2020. október 1‑jei Entoma ítélet, C‑526/19, EU:C:2020:769, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62    E tekintetben meg kell állapítani, hogy – amint az a jelen ítélet 47. pontjában megállapításra került – a „bizalmi vagyonkezelés” fogalmát illetően a 2015/849 irányelv 31. cikke (1) bekezdésének nyelvi változatai bizonyos eltéréseket mutatnak, a legtöbbjük azonban kifejezetten utal a „trust” kifejezésre, amely a common law országokban elterjedt jogi fogalmat jelöli. Ezenkívül e rendelkezés az általa hivatkozott „egyéb jellegű jogi megállapodások” szemléltetése érdekében olyan típusokra hivatkozik, mint a „fiducie”, a „Treuhand” vagy a „fideicomiso”.
63    Ami a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „jogi megállapodás” fogalmát illeti, e rendelkezés nyelvi változatai szintén eltéréseket mutatnak. Amint ugyanis arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, az említett rendelkezés olasz nyelvi változatában (istituti giuridici) e fogalom úgy értelmezhető, mint amely egy meghatározott, jogi jelentőséggel bíró jelenség összehangolt szabályozására vonatkozik. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a német (Rechtsvereinbarungen) vagy az angol (legal arrangements) nyelvi változatok az érintett felek által megtárgyalt megállapodásra helyezik a hangsúlyt. Más nyelvi változatok, mint például a spanyol (instrumentos jurídicos) vagy a francia (constructions juridique), láthatóan különböző jellegű helyzetekre utalnak.
64    A 2015/849 irányelv 31. cikke (1) bekezdésének nyelvi változatai közötti ezen eltérésekre tekintettel a „jogi megállapodás” fogalmát nem lehet megszorítóan, vagyis oly módon értelmezni, hogy az a szóban forgó műveletet szabályozó különös szabályozás fennállását feltételezi, mivel ez azt jelentené, hogy az e rendelkezés egyik nyelvi változatban használt megfogalmazásának elsőbbséget kellene biztosítani a többi nyelvi változatban használt megfogalmazáshoz képest, ami összeegyeztethetetlen lenne az uniós jog egységes alkalmazásának követelményével (lásd ebben az értelemben: 2026. február 12‑i Opera Laboratori Fiorentini ítélet, C‑313/24, EU:C:2026:91, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mindemellett, mivel e 31. cikk (1) bekezdése a nyelvi változatok többségében a jogi megállapodások „[típusaira]” utal, e fogalom olyan jogügyletekre vonatkozik, amelyek sajátos jellemzőik alapján kategorizálhatók. Az említett 31. cikk (1) bekezdése első albekezdésének második mondata és (10) bekezdésének első albekezdése értelmében a tagállamokra háruló azonosítási és tájékoztatási feladat megerősíti ezt az értelmezést.
65    Ezenkívül a 2015/849 irányelv 31. cikkének az e 31. cikk (1) bekezdése értelmében vett „egyéb jellegű jogi megállapodásokra” való alkalmazhatósága azt feltételezi, hogy e jogi megállapodások „a bizalmi vagyonkezelési konstrukcióhoz hasonló struktúrával vagy funkciókkal rendelkeznek”.
66    Azon szövegkörnyezetet és célokat illetően, amelybe a 2015/849 irányelv 31. cikke illeszkedik, illetve amelyeket az követ, meg kell állapítani, hogy e 31. cikk ezen irányelvnek „A tényleges tulajdonosokra vonatkozó információk” címet viselő III. fejezete részét képezi. E tekintetben az említett irányelv (12) és (14) preambulumbekezdése hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a tényleges átláthatóság biztosítása érdekében azonosítani kell minden olyan természetes személyt, aki valamely jogi entitás tulajdonosa, vagy afölött irányítást gyakorol, valamint annak szükségességét, hogy pontos és naprakész információkkal rendelkezzenek a tényleges tulajdonosra vonatkozóan.
67    Ami konkrétabban a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókra és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokra alkalmazandó szabályokat illeti, a 2018/843 irányelv (27) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az e szabályokat átültető nemzeti jogszabály célja annak megakadályozása, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukciókat és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodásokat pénzmosás, terrorizmusfinanszírozás vagy kapcsolódó alapbűncselekmények céljaira használják fel. Ebben az összefüggésben ezen irányelv (28) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás kockázatai eltérőek lehetnek a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások jellemzői szerint.
68    E tekintetben a Bizottság a Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben rámutatott arra, hogy a 2015/849 irányelvvel összefüggésben az „egyéb jellegű jogi megállapodások” fogalmának bevezetése lehetővé teszi, hogy ezen irányelv 31. cikkének hatálya alá tartozzanak azok az ügyletkategóriák, amelyek – még ha nem is minősülnek „bizalmi vagyonkezelésnek” – azt eredményezik, hogy szétválik a vagyoni eszközök tényleges tulajdonosa és az ezen eszközök kezelésével megbízott személy, amely utóbbi e vagyonkezelés keretében harmadik személyekkel áll kapcsolatban, olyan „lepelhatást” keltve ezzel, amely elrejti a harmadik személyek elől e tényleges tulajdonost vagy e jogviszonyokat.
69    Ebből következően, amint az a jelen ítélet 49. pontjában megállapításra került, a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „egyéb jellegű jogi konstrukciók” azonosítása során a tagállamoknak figyelembe kell venniük az adott jogi konstrukcióval járó azon kockázatot, hogy azt pénzmosás és terrorizmus finanszírozása céljára használják fel.
70    A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a vagyonkezelői megbízás (mandato fiduciario) nem képezi átfogó szabályozási keret tárgyát, hanem a vagyonkezelői ügylet megvalósulásához kapcsolódó gazdasági ügyletek kategóriái szerkezetük, funkciójuk és hatásaik tekintetében teljes mértékben különböznek egymástól. Ezenkívül a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e vagyonkezelői megbízás láthatóan olyan szerkezeti és működési jellemzőkkel rendelkezik, amelyek hasonlóvá teszik azt a bizalmi vagyonkezeléshez. Közelebbről olyan mechanizmusról van szó, amelynek keretében egy másik személy nevében más tulajdonát képező vagyoni eszközt fektetnek be annak kezelése és az azzal való gazdálkodás céljából, és amely azt vonja maga után, hogy elválik az e vagyoni eszközt kezelő és azzal gazdálkodó személy azon személytől, aki e feladatot ráruházta és akinek érdekében bizalmi alapon eljár. Ráadásul a kérdést előterjesztő bíróság az említett vagyoni eszköznek a vagyonkezelő nevében történő befektetésével járó „lepelhatásra” utal, amelynek keretében e vagyonkezelő „paravánfunkciót” tölt be, amely lehetővé teszi a vagyonrendelő személyazonosságának elrejtését, ami a 2015/849 irányelv által követett fő célra tekintettel releváns tényezőnek minősül.
71    E körülmények között az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságok által kötött vagyonkezelői megbízások (mandato fiduciario) a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „egyéb jellegű jogi megállapodások” fogalma alá tartozhatnak, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
72    E tekintetben nem releváns az a körülmény, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint az eszközöknek a meghatalmazott nevében a vagyonkezelői megbízás alapján történő befektetésére a tulajdonjog átruházása nélkül kerül sor. Az ilyen tulajdonjog‑átruházás ugyanis nem tekinthető kötelező feltételnek ahhoz, hogy az ügyleteket a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „egyéb jellegű jogi megállapodásoknak” lehessen minősíteni. Bár a 2018/843 irányelv (29) preambulumbekezdése ebben az összefüggésben példaként hivatkozik „a vagyon jog szerinti és tényleges tulajdonosának elkülönítésé[re] vagy szétválasztásá[ra]”, nem tulajdonít kötelező feltétel jelleget a tulajdonjog‑átruházásnak.
73    Végeredményben a C‑685/24. sz. ügy felperesei által előadott azon érvelés, amely szerint a vagyonkezelő társaságok tevékenységét szabályozó különböző nemzeti szabályozások már elegendőek a 2015/849 irányelv céljainak tiszteletben tartásához, szintén nem kérdőjelezi meg a jelen ítélet 71. pontjában megfogalmazott megállapítást. E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatalra utaló határozatában részletesen kifejtette – e nemzeti szabályozások olyan kötelezettségeket írnak elő, amelyek nem felelnek meg teljes mértékben az ezen irányelv 31. cikke szerinti kötelezettségeknek, mivel e cikk szélesebb körű és eltérő célokat követ az átláthatóság és a megelőzés területén.
74    A fenti indokok összességére tekintettel a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett első, második, harmadik és negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az olasz jog szerinti vagyonkezelő társaságok által kötött vagyonkezelői megbízásokat (mandato fiduciario) úgy kell tekinteni, hogy azok az e rendelkezés értelmében vett „egyéb jellegű jogi konstrukciók” fogalma alá tartoznak.

A C‑684/24. sz. ügyben előterjesztett első kérdésről
75    A C‑684/24. sz. ügyben előterjesztett első kérdésével, amelyet harmadsorban kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 7. és 8. cikkére, valamint az EJEE 8. cikkére tekintettel érvényes‑e a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontja.
76    Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság az EJEE 8. cikkére hivatkozik, elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet – mint azt az EUSZ 6. cikk (3) bekezdése megerősíti – az EJEE által biztosított alapvető jogok általános elvként az uniós jogrend részét képezik, továbbá jóllehet a Charta 52. cikkének (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Chartában foglalt, az EJEE által biztosított jogoknak megfelelő jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek ezen egyezményben szerepelnek, ez az egyezmény nem minősül az uniós jogrendbe szervesen beépülő jogforrásnak, mivel az Unió nem csatlakozott hozzá. Így az uniós jogi aktusok jogszerűségének vizsgálatát kizárólag a Charta által biztosított alapvető jogokra, a jelen esetben a Charta 7. és 8. cikkére tekintettel kell elvégezni (lásd ebben az értelemben: 2016. február 15‑i N. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 45. és 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). 
A bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk bármely olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tételéről, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét
77    A Charta 7. cikke mindenki számára biztosítja a jogot arra, hogy a magán‑ és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák, míg a Charta 8. cikkének (1) bekezdése mindenki számára kifejezetten biztosítja a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez való jogot.
78    Amint az a 2015/849 irányelv 31. cikke (1) bekezdésének második albekezdéséből, valamint (2) és (3a) bekezdéséből kitűnik, a tagállamok kötelesek előírni a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó bizonyos meghatározott információk gyűjtését és megőrzését. E rendelkezés alkalmazásában a „tényleges tulajdonos” fogalmát ezen irányelv 3. cikke 6. pontjának b) és c) alpontja határozza meg.
79    A 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontja értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk bármely olyan természetes vagy jogi személy számára hozzáférhetők legyenek, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét. A rendelkezésre álló információk e 31. cikk (4) bekezdése második albekezdésének megfelelően magukban foglalják a tényleges tulajdonos nevét, születési évét és hónapját, a tartózkodási helye szerinti ország nevét és a tényleges tulajdonos állampolgárságát, valamint a tényleges tulajdonosi érdekeltség jellegét és mértékét.
80    E 31. cikk (4) bekezdésének harmadik albekezdése hozzáteszi, hogy a tagállamok – a nemzeti jogban meghatározott feltételek szerint – olyan további információkhoz adhatnak hozzáférést, amelyek lehetővé teszik a tényleges tulajdonos azonosítását, és amelyek „magukban foglalják legalább a születés időpontját vagy az elérhetőségeket, az adatvédelmi szabályoknak megfelelően. Ezenkívül a tagállamok – nemzeti jogukkal összhangban – szélesebb körű hozzáférést is biztosíthatnak a nyilvántartásban szereplő információkhoz.
81    E tekintetben meg kell állapítani, hogy mivel a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében említett adatok azonosított természetes személyekre, nevezetesen a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkat tartalmaznak, ezen információknak az olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tétele, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, érinti a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jogot, anélkül hogy ebben az összefüggésben jelentősége lenne annak, hogy ezen adatok szakmai tevékenységre vonatkozhatnak. Ezenkívül az említett adatok rendelkezésre bocsátása a Charta 8. cikkének hatálya alá tartozó személyesadat‑kezelésnek minősül (lásd analógia útján: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
82    Azt is meg kell állapítani, hogy – amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik – a személyes adatok harmadik személlyel való közlése a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogokba történő beavatkozásnak minősül, függetlenül attól, hogy a közölt információkat utóbb mire használják. E tekintetben kevésbé fontos, hogy a magánélettel kapcsolatos érintett információk különleges jellemzőkkel bírnak‑e, vagy hogy az érintetteknek ez a beavatkozás okozott‑e esetleges kellemetlenségeket, vagy sem (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
83    Ennélfogva a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információknak az olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tétele, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, a Charta 7. és 8. cikkében biztosított jogokba való beavatkozásnak minősül.

A szóban forgó beavatkozás igazolásáról
84    A Charta 7. és 8. cikkében biztosított jogok nem korlátlan jogosultságokat jelentenek, hanem azokat a társadalomban betöltött szerepük alapján kell megítélni (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
85    A Charta 52. cikke (1) bekezdésének első mondata szerint a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. A Charta 52. cikke (1) bekezdésének második mondata szerint az arányosság elvére figyelemmel, e jogok és szabadságok korlátozására csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja. E tekintetben a Charta 8. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a személyes adatokat többek között csak „meghatározott célokra, az érintett személy hozzájárulása alapján vagy valamilyen más, a törvényben rögzített jogos okból lehet kezelni”.

A jogszerűség elvének tiszteletben tartásáról
86    Az a követelmény, amely szerint az alapvető jogok gyakorlása csak törvény által korlátozható, magában foglalja, hogy az e jogokba történő beavatkozást lehetővé tevő jogi aktusnak magának kell meghatároznia az érintett jog gyakorlásával kapcsolatos korlátozás terjedelmét, azzal, hogy egyrészt e követelmény nem zárja ki, hogy e korlátozást a különböző helyzetekhez és a változó körülményekhez való alkalmazkodáshoz kellően nyitott módon fogalmazzák meg, másrészt pedig hogy a Bíróság adott esetben értelmezés útján pontosíthatja az említett korlátozás konkrét hatályát, figyelembe véve mind a szóban forgó uniós szabályozás megfogalmazását, mind pedig az általános rendszerét és az általa megvalósítani kívánt, a Chartában biztosított alapvető jogok fényében értelmezett célkitűzéseket (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
87    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogok gyakorlásának a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tételéből eredő korlátozását, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, uniós jogalkotási aktus, nevezetesen a módosított 2015/849 irányelv írja elő. Ebben az összefüggésben ezen irányelv 31. cikke (1) bekezdésének második albekezdése, (2) bekezdése és (4) bekezdésének második albekezdése pontosítja, hogy mely, kimerítően felsorolt információkat kell összegyűjteni, és hogy azok milyen mértékben hozzáférhetők azon személyek számára, akik bizonyítani tudják a jogos érdeküket.
88    Kétségtelen, hogy maga az említett irányelv 31. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése biztosít mérlegelési mozgásteret a tagállamok számára a tekintetben, hogy vagy olyan további információkhoz adnak hozzáférést, amelyek lehetővé teszik a tényleges tulajdonos azonosítását, és amelyek magukban foglalják legalább a születés időpontját vagy az elérhetőségeket, vagy szélesebb körű hozzáférést biztosítanak a nyilvántartásban szereplő információkhoz. E mérlegelési mozgástérnek ugyanakkor határt szab azon követelmény, amely szerint ezen, további információkhoz való hozzáférés feltételeit „a nemzeti jog[nak kell meghatároznia]”, és ezen, a nyilvántartásban szereplő információkhoz való szélesebb körű hozzáférést „a nemzeti jog[nak] megfelelően” kell biztosítani.
89    Ezenkívül az említett irányelv 31. cikke a (7a) bekezdésében meghatározza azokat a feltételeket, amelyek között a tagállamok az ezen irányelv (4) bekezdése első albekezdésének c) pontja szerinti, a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tételétőlvaló eltéréseket írhatnak elő, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét.
90    E körülmények között meg kell állapítani, hogy a jogszerűség elve teljesül.

A Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásáról
91    Ami a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartását illeti, meg kell állapítani, hogy azok az információk, amelyekre a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdésének második albekezdése kifejezetten utal, két külön adatkategóriára oszthatók, amelyek közül az első a tényleges kedvezményezett személyazonosságával kapcsolatos adatokat (név, születési év és hónap, tartózkodási hely szerinti ország, valamint állampolgárság), a második pedig a gazdasági jellegű adatokat (tényleges tulajdonosi érdekeltségek jellege és mértéke) foglalja magában (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 50. pont).
92    Ezenkívül, bár igaz, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy további információkhoz biztosítsanak hozzáférést, e 31. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében csak a tényleges tulajdonosokra és a tényleges tulajdonosi érdekeltségekre vonatkozó „megfelelő” információk szerezhetők meg, tárolhatók, és ebből következően potenciálisan ezen információk tehetők hozzáférhetővé, ami kizárja többek között azokat az információkat, amelyek nem állnak megfelelő kapcsolatban ezen irányelv céljával (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 51. pont).
93    Márpedig nem tűnik úgy, hogy a fenti céllal ilyen kapcsolatban álló információk hozzáférhetővé tétele bármilyen módon sértené a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogok lényeges tartalmát (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 52. pont).
94    Ebben az összefüggésben azt is meg kell állapítani, hogy az információk 2015/849 irányelv alapján történő bármely gyűjtésének, tárolásának és hozzáférhetővé tételének teljes mértékben meg kell felelnie a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletből (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 314., 72. o.; HL 2018. L 127., 2. o.; HL 2021. L 74., 35. o.) eredő követelményeknek (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 53. pont).
95    E körülmények között az a beavatkozás, amellyel a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontjában előírt, a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információknak az olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tétele jár, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, tiszteletben tartja a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogok lényeges tartalmát (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 54. pont).

Az Unió által elismert közérdekű célról
96    A 2015/849 irányelv célja – magának az 1. cikke (1) bekezdésének szövege szerint – az, hogy megelőzze az uniós pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználását. E tekintetben a 2018/843 irányelv (4) preambulumbekezdése pontosítja, hogy e cél követése csak akkor lehet hatékony, ha az említett környezet nem teszi lehetővé a bűnelkövetők számára, hogy vagyonukat nem átlátható struktúrákba menekítsék, és hogy az Unió gazdasági és pénzügyi környezete átfogó átláthatóságának fokozása erőteljes visszatartó erőt jelenthet (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 55. pont).
97    Ami közelebbről a 2018/843 irányelvvel bevezetett, a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tételére irányuló célt illeti, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, ezen irányelv (29) és (30) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az e tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való nyilvános hozzáférés hozzájárulna a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljából történő visszaélésszerű használatának megakadályozásához.
98    Ebben az összefüggésben az említett irányelv (30) preambulumbekezdése kimondja, hogy e nyilvános hozzáférés lehetővé teszi, hogy a civil társadalom – ezen belül a sajtó vagy a társadalmi szervezetek – fokozottan ellenőrizzék az információkat, és hozzájárul a gazdasági ügyletek és a pénzügyi rendszer integritásába vetett bizalom megőrzéséhez. Ezenkívül a 2018/843 irányelv (32) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a befektetők és a nyilvánosság pénzügyi piacok iránti bizalma nagyban függ egy olyan pontos közzétételi rendszer meglététől, amely biztosítja a gazdasági társaságok és más jogi entitások, valamint bizonyos típusú bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és hasonló, társulás jellegű jogi megállapodások tényleges tulajdonosi szerkezetének és ellenőrzési struktúráinak átláthatóságát.
99    Ebből az következik, hogy az uniós jogalkotó azáltal, hogy előírja a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tételét, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésére törekszik oly módon, hogy fokozott átláthatóság révén a fenti tevékenységeket kevésbé szolgáló környezetet hoz létre (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 58. pont).
100    Márpedig e cél olyan közérdekű célnak minősül, amely a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogokba való, akár súlyos beavatkozásokat is igazolhatja (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

A szóban forgó beavatkozás alkalmasságáról, szükségességéről és arányosságáról
101    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon intézkedések arányossága, amelyekből a Charta 7. és 8. cikkében biztosított jogokba való beavatkozás következik, megköveteli nemcsak az ezen intézkedések alkalmasságára és szükségességére, hanem azoknak az elérni kívánt célhoz viszonyított arányosságára vonatkozó feltétel tiszteletben tartását is (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
102    Konkrétabban, a személyes adatok védelme alóli kivételek és e védelem korlátozásai a feltétlenül szükséges mértékre korlátozódnak, azzal, hogy amikor több, a követett jogszerű célok elérésére alkalmas intézkedés közötti választásra van lehetőség, a legkevésbé korlátozó jellegűt kell igénybe venni. Ezenkívül, valamely közérdekű célt nem lehet elérni annak figyelembevétele nélkül, hogy azt össze kell egyeztetni az intézkedéssel érintett alapvető jogokkal, mivel el kell végezni egyrészről a közérdekű cél, másrészről pedig a szóban forgó jogok közötti kiegyensúlyozott mérlegelést annak biztosítása érdekében, hogy az ezen intézkedéssel okozott hátrányok ne legyenek aránytalanok az elérni kívánt célokhoz képest. A Charta 7. és 8. cikkében biztosított jogokat érintő korlátozás igazolásának lehetőségét tehát az e korlátozással járó beavatkozás súlyosságának felmérésével, valamint annak ellenőrzésével kell értékelni, hogy az e korlátozás által elérni kívánt közérdekű cél jelentősége arányban áll‑e a beavatkozás súlyosságával (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
103    Egyébiránt, az arányosság követelményének teljesítéséhez a szóban forgó beavatkozást előíró szabályozásnak ezenkívül egyértelmű és pontos szabályokat kell tartalmaznia az általa előírt intézkedések hatálya és alkalmazása vonatkozásában, és minimális követelményeket kell előírnia annak érdekében, hogy az érintettek elegendő olyan biztosítékkal rendelkezzenek, amely lehetővé teszi személyes adataiknak a visszaélések veszélyeivel szembeni hatékony védelmét. Meg kell jelölnie különösen, hogy milyen körülmények között és milyen feltételek mellett lehet az ilyen adatok kezelését előíró intézkedést megtenni, biztosítva ezáltal, hogy e beavatkozás a szigorúan szükséges mértékre korlátozódjék. Az ilyen biztosítékokkal való rendelkezés szükségessége még nagyobb jelentőséggel bír abban az esetben, ha a személyes adatokat a nyilvánosság számára, és így potenciálisan korlátlan számú személy számára teszik hozzáférhetővé, és azok alkalmasak arra, hogy az érintett személyekre vonatkozó érzékeny információkat tárjanak fel (2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
104    Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően először is azt kell megvizsgálni, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tétele, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, alkalmas‑e az elérni kívánt közérdekű cél megvalósítására, másodszor azt, hogy a Charta 7. és 8. cikkében biztosított jogokba való, az ilyen hozzáférésből eredő beavatkozás a feltétlenül szükséges mértékre korlátozódik‑e abban az értelemben, hogy a cél észszerűen nem érhető el más, az érintett személyek alapvető jogait kevésbé sértő eszközökkel, harmadszor pedig azt, hogy e beavatkozás nem aránytalan‑e a fent említett célhoz képest, ami különösen e cél jelentőségének és az említett beavatkozás súlyosságának egymással szembeni mérlegelését feltételezi (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 66. pont).
105    Először is meg kell állapítani, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információk olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tétele, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésére irányuló, a jelen ítélet 99. pontjában hivatkozott közérdekű cél megvalósításához, mivel e hozzáférés biztosítása és az abból eredő fokozott átláthatóság az ilyen célokat kevésbé szolgáló környezet kialakításához járul hozzá (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 67. pont).
106    106    Másodszor, a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontjában előírthoz hasonló szabályozás, amely szerint az információkhoz való hozzáférést a nyilvánosság azon tagjai számára kell biztosítani, akik jogos érdeket igazolhatnak, főszabály szerint a feltétlenül szükséges mértékre korlátozhatja a Charta 7. és 8. cikkében biztosított jogokba való beavatkozást.
107    Ezzel szemben bármely, kizárólag a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdésének a) és b) pontjában említett illetékes hatóságok és kötelezett szolgáltatók hozzáférését érintő korlátozás szükségszerűen akadályát képezné a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás fokozott átláthatóság révén történő megelőzésére irányuló célkitűzés megvalósításának.
108    Harmadszor, ami azt a kérdést illeti, hogy a szóban forgó beavatkozás nem aránytalan‑e ezen célhoz képest, egyrészt hangsúlyozni kell ez utóbbi cél jelentőségét, amely – amint arra a jelen ítélet 100. pontja emlékeztet – a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogokba való, akár súlyos beavatkozásokat is igazolhatja.
109    Másrészt, ami a beavatkozás súlyosságát illeti, kétségtelen, hogy a rendelkezésre bocsátott, a tényleges tulajdonos személyazonosságára, valamint a tényleges tulajdonosi érdekeltségek jellegére és terjedelmére vonatkozó információk lehetővé tehetik egy adott profil megalkotását bizonyos személyazonosító adatok és az érintett személy vagyoni helyzete tekintetében.
110    A 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítéletben (C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 41–44. pont) a Bíróság megállapította, hogy a nyilvánosság bármely tagjának, és így potenciálisan korlátlan számú személynek az ezen információkhoz való hozzáférése a Charta 7. és 8. cikkében biztosított jogokba való súlyos beavatkozásnak minősül.
111    Ebből az ítéletből azonban kitűnik, hogy az ilyen rendszerhez képest azon rendszer, amely az illetékes hatóságok és bizonyos szervezetek hozzáférésén kívül bármely olyan személy vagy szervezet hozzáféréséről rendelkezik, aki vagy amely a jogos érdekét igazolni tudja, ezen alapvető jogok jelentősen kevésbé súlyos sérelmét valósítja meg (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 85. pont).
112    Hozzá kell tenni, hogy az uniós jogalkotó a 2015/849 irányelv 31. cikkének (7a) bekezdésében kifejezetten figyelembe vett különböző olyan kockázatokat, amelyeknek a tényleges tulajdonos ki lehet téve, és engedélyezte a tagállamok számára, hogy részben vagy egészben felmentést adjanak az e tulajdonosra vonatkozó információkhoz való hozzáférésre vonatkozóan. Ezenkívül ezen irányelv 31. cikke (4a) és (5) bekezdésének megfelelően a tagállamok az érintett információk rendelkezésre bocsátását online regisztráció feltételéhez köthetik, és biztosítaniuk kell, hogy a tárolt információk megfelelőek, pontosak és naprakészek legyenek.
113    Egyébiránt, ami a kérdést előterjesztő bíróság azzal kapcsolatos kétségeit illeti, hogy az uniós jogalkotó nem pontosította és nem határolta körül a „jogos érdek” fogalmát, és a tagállamokra bízta e fogalom meghatározását, meg kell állapítani – amint azt a főtanácsnok indítványának 64–67. pontjában tette –, hogy a 2015/849 irányelv általános rendszere és célkitűzései lehetővé teszik e fogalom hatályának behatárolását abban az értelemben, hogy amennyiben valamely személy hozzá kíván férni a bizalmi vagyonkezelés vagy a hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosára vonatkozó információkhoz, bizonyítania kell a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, valamint a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem tekintetében fennálló jogos érdekét.
114    Amint ugyanis azt a 2015/849 irányelv (14) preambulumbekezdése pontosítja, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy azok a személyek, akik a pénzmosás, a terrorizmusfinanszírozás és az ezekhez kapcsolódó alapbűncselekmények – például a korrupció, az adóbűncselekmények és a csalás – tekintetében jogos érdeküket igazolni tudják, hozzáférést kapjanak a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz.
115    Ezenkívül, amint arra a Bíróság a 2018/843 irányelv (30) preambulumbekezdésére hivatkozva már rámutatott, mind a sajtónak, mind pedig a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésével és az azok elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységet végző civil társadalmi szervezeteknek jogos érdekük fűződik ahhoz, hogy hozzáférjenek a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz. Ugyanez érvényes azon – szintén az e preambulumbekezdésben említett – személyekre, akik valamely társaság vagy más jogi entitás tényleges tulajdonosainak személyazonosságát kívánják megismerni, mivel ügyleteket kívánnak kötni velük, illetve a pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos jogsértések elleni küzdelemben részt vevő pénzügyi intézményekre és hatóságokra, mivel ez utóbbi jogalanyok a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének a) és b) pontja alapján már nem férhetnek hozzá a szóban forgó információkhoz (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Luxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 74. pont).
116    Ráadásul a 2018/843 irányelv (42) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a „jogos érdek” fogalmának a tagállamok jogában fennálló meghatározása nem korlátozható a folyamatban lévő közigazgatási vagy bírósági eljárásokra, és adott esetben lehetővé kell tennie a pénzmosás, a terrorizmusfinanszírozás és a kapcsolódó alapbűncselekmények elleni küzdelem terén a nem kormányzati szervezetek és az oknyomozó újságírók által végzett megelőző tevékenységek figyelembevételét.
117    E körülmények között a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontja értelmében vett „jogos érdek” fogalmának a szóban forgó szabályozás szövegére, rendszerére és céljaira tekintettel ily módon pontosított terjedelme megfelel a jelen ítélet 103. pontjában hivatkozott egyértelműség és pontosság követelményének.
118    Ebből következően a Charta 7. és 8. cikkében biztosított alapvető jogokba való beavatkozás, amellyel a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontjában előírt, a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információknak az olyan természetes vagy jogi személy számára való hozzáférhetővé tétele jár, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, nem aránytalan az uniós jogalkotó által követett célhoz képest.
119    A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata nem tárt fel egyetlen olyan körülményt sem, amely érintené a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első bekezdésének érvényességét.

A C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett hatodik kérdésről
120    A C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett hatodik kérdésével, amelyet negyedsorban kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontját, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférést az olyan magánszemélyek számára, beleértve a diffúz érdekkel rendelkező magánszemélyeket is, akik releváns és elkülönült jogi érdekkel rendelkeznek, amennyiben valamely jogilag védett helyzetnek megfelelő érdek megóvása vagy védelme érdekében szükséges e tényleges tulajdonosok kilétének ismerete, és amennyiben e magánszemélyek bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy az érintett tényleges tulajdonos nem a jogi tulajdonos, mivel e nemzeti szabályozás előírja, hogy e jogi érdeknek közvetlennek, konkrétnak és fennállónak kell lennie, és a diffúz érdekeket képviselő szervezetek esetében nem kell egybeesnie a képviselt kategóriába tartozó személyek érdekével.
121    E kérdés lényegében a kérdést előterjesztő bíróság azon kétségeire irányul, amelyek a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontját átültető olasz szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozik, és amelyek azon érveléshez kapcsolódnak, amely szerint e szabályozás túl széles körű hozzáférést tesz lehetővé a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz.
122    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek arra, hogy az átültetésre vonatkozóan olyan intézkedéseket határozzanak meg, amelyek a különböző várható helyzetekhez igazíthatók (lásd ebben az értelemben: 2008. január 29‑i Promusicae ítélet, C‑275/06, EU:C:2008:54, 67. pont).
123    Mindazonáltal valamely irányelv átültetése során a tagállami hatóságoknak amellett, hogy saját nemzeti jogukat ezzel az irányelvvel összhangban kell értelmezniük, arra is ügyelniük kell, hogy annak ne olyan értelmezését vegyék alapul, amely ellentétes az uniós jogrend révén védelemben részesített alapvető jogokkal vagy az e jogrendben elismert egyéb általános elvekkel (lásd ebben az értelemben: 2008. január 29‑i Promusicae ítélet, C‑275/06, EU:C:2008:54, 68. pont; 2022. június 21‑i Ligue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
124    Következésképpen, amint arra a főtanácsnok az indítványának 70. pontjában rámutatott, az illetékes hatóságoknak a „jogos érdek” fogalmát illetően olyan értelmezést kell elfogadniuk, amely megfelelő egyensúlyt biztosít egyrészt a 2015/849 irányelv által követett, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, valamint a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre irányuló célkitűzés, másrészt pedig a Charta 7. és 8. cikke által védett jogok között. Nem tagadhatják meg szisztematikusan a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférést, és nem is tehetnek mindig eleget a hozzáférés iránti kérelmeknek.
125    A jelen ügyben meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok is tette indítványának 68. pontjában, hogy a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett hatodik kérdés tárgyát képező nemzeti szabályozással az olasz jogalkotó szabályozta azokat a feltételeket, amelyek között a magánszemélyek hozzáférhetnek a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz, egyúttal pontosítva a „jogos érdek” fogalmát, ugyanakkor mérlegelési mozgásteret hagyva azon illetékes hatóságok számára, amelyeknek azt az adott ügyre alkalmazniuk kell.
126    E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság, amely kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a nemzeti jog értelmezésére, pontosította egyrészt, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás megköveteli mind a releváns és elkülönült jogi érdek fennállását, mind pedig azt, hogy a hozzáférésre valamely jogilag védett helyzetnek megfelelő érdek megóvása vagy védelme érdekében van szükség. E bíróság másrészt rámutatott arra, hogy az e szabályozásban szereplő, ezen érdek „elkülönült” jellegére való hivatkozást úgy kell értelmezni, hogy az a 2015/849 irányelv által követett célokra utal.
127    Egyebekben, amint azt a főtanácsnok az indítványának 70. pontjában hangsúlyozta, az illetékes hatóságok feladata, hogy a „jogos érdek” fogalmának olyan értelmezésére támaszkodjanak, amely megfelelő egyensúlyt biztosít egyrészt a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, másrészt pedig a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre irányuló célkitűzés és a Charta 7. és 8. cikke által védett jogok között.
128    E körülmények között a Bíróság rendelkezésére álló információk alapján és a kérdést előterjesztő bíróságra háruló végső értékelésekre is figyelemmel nem tűnik úgy, hogy az olasz jogalkotó túllépte volna a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdése c) pontjának átültetése keretében rendelkezésére álló mérlegelési mozgásteret.
129    A fenti megfontolások összességére tekintettel a C‑685/24. sz. ügyben előterjesztett hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikke (4) bekezdése első albekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférést az olyan magánszemélyek számára, beleértve a diffúz érdekkel rendelkező magánszemélyeket is, akik releváns és elkülönült jogi érdekkel rendelkeznek, amennyiben valamely jogilag védett helyzetnek megfelelő érdek megóvása vagy védelme érdekében szükséges e tényleges tulajdonosok kilétének ismerete, és amennyiben e magánszemélyek bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy az érintett tényleges tulajdonos nem a jogi tulajdonos, mivel e nemzeti szabályozás előírja, hogy e jogi érdeknek közvetlennek, konkrétnak és fennállónak kell lennie, és a diffúz érdekeket képviselő szervezetek esetében annak nem kell egybeesnie a képviselt kategóriába tartozó személyek érdekével.

A C‑684/24. sz. ügyben előterjesztett második kérdésről
130    A C‑684/24. sz. ügyben előterjesztett második kérdésével, amelyet ötödikként és utolsósorban kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikkének (7a) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely egy nem bírósági közigazgatási szervet ruház fel hatáskörrel arra, hogy e 31. cikk (7a) bekezdése alapján felmentést adjon a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében, és amely nem írja elő, hogy az érintett tényleges tulajdonos ideiglenes jogi védelemben részesülhet, amennyiben az ilyen felmentés megadására nem kerül sor.
131    A 2015/849 irányelv 31. cikke (7a) bekezdésének első mondatából kitűnik, hogy a nemzeti jogban meghatározandó kivételes körülmények között, amennyiben bármely olyan természetes vagy jogi személy hozzáférése, aki vagy amely bizonyítani tudja a jogos érdekét, a tényleges tulajdonost az e rendelkezésben említett egy vagy több kockázatnak tenné ki, vagy ha a tényleges tulajdonos kiskorú vagy egyéb okból cselekvőképtelen, a tagállamok eseti alapon részben vagy egészben felmentést adhatnak az ezen információkhoz való hozzáférésre vonatkozóan. E 31. cikk (7a) bekezdésének második és harmadik mondata ezenkívül előírja, hogy a tagállamok gondoskodnak arról, hogy ezeket a felmentéseket a körülmények kivételes jellegének részletes értékelése alapján adják meg, és hogy a felmentés megadásáról szóló határozat közigazgatási felülvizsgálatához és a hatékony jogorvoslathoz való jogot garantálni kell.
132    132    Amint tehát a 2015/849 irányelv 31. cikke (7a) bekezdésének szövegéből egyértelműen kitűnik, e rendelkezés lehetővé teszi a nem bírósági közigazgatási szerv tekintetében, hogy hatáskörrel ruházzák fel arra, hogy felmentést adjon a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében.
133    E 31. cikk (7a) bekezdésének végrehajtása során azonban a tagállamoknak figyelembe kell venniük a Charta 47. cikkét, amely megköveteli, hogy a közigazgatási hatóság azon határozata, amely nem felel meg az ez utóbbi cikkben előírt feltételeknek, később bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhesse, és a bíróságnak többek között hatáskörrel kell rendelkeznie valamennyi releváns kérdés eldöntésére (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16‑i Berlioz Investment Fund ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 55. pont; 2020. május 14‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 128. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
134    Ezenkívül az uniós jog szerint megítélendő jogvitában eljáró nemzeti bíróságnak az uniós jog alapján felhívott jogok fennállására és terjedelmére vonatkozóan meghozandó határozat teljes hatékonysága érdekében lehetőséget kell biztosítani ideiglenes intézkedések elrendelésére (lásd ebben az értelemben: 1990. június 19‑i Factortame és társai ítélet, C‑213/89, EU:C:1990:257, 21. pont; 2007. március 13‑i Unibet ítélet, C‑432/05, EU:C:2007:163, 67. pont; 2022. június 2‑i Skeyes ítélet, C‑353/20, EU:C:2022:423, 53. pont).
135    A jelen ügyben a C‑684/24. sz. ügyben hozott előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikkének (7a) bekezdését átültető olasz szabályozás értelmében a területileg illetékes kereskedelmi kamara, tehát egy nem bírósági szerv feladata a felmentést megadásáról szóló határozatok meghozatala, ugyanakkor e határozatokat bírósági szerv utólagosan felülvizsgálhatja. Ezzel szemben, ellentétben a jelen ítélet előző pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő követelménnyel, e bírósági szerv e későbbi felülvizsgálat keretében nem jogosult ideiglenes intézkedések elrendelésére. Az ilyen szabályozás ez utóbbi pontot illetően tehát ellentétes e 31. cikknek a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett (7a) bekezdésével.
136    A fenti megfontolások összességére tekintettel a C‑684/24. sz. ügyben előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2015/849 irányelv 31. cikkének (7a) bekezdését a Charta 47. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely egy nem bírósági közigazgatási szervet ruház fel hatáskörrel arra, hogy e 31. cikk (7a) bekezdése alapján felmentést adjon a bizalmi vagyonkezelési konstrukció vagy hasonló, társulás jellegű jogi megállapodás tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében. Ezzel szemben az ilyen nemzeti szabályozás ellentétes e rendelkezéssel, amennyiben nem írja elő, hogy az érintett tényleges tulajdonos ideiglenes jogi védelemben részesülhet, ha az ilyen felmentés megadására nem kerül sor.