I.
C-488/24 - Kigas ügyben 2026. május 13-án hozott ítélet
A 2019. november 27‑i (EU) 2019/2161 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
harmadik országból az Unió valamely tagállamába irányuló nemzetközi közúti árufuvarozási szerződés keretében a kereskedőt e rendelkezés alapján terhelő tájékoztatási kötelezettség magában foglalja, hogy a feladó fogyasztót tájékoztatni köteles arról, hogy az áruknak az Unió területére történő behozatala vámalakiságok elvégzését követelheti meg, és hogy vám vethető ki e fogyasztó terhére. Ezzel szemben a kereskedő nem köteles sem részletes tájékoztatást adni a vámnál benyújtandó dokumentumokról, sem pedig az alkalmazandó vámtételeket és ‑összegeket megjelölni.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2019. november 27‑i (EU) 2019/2161 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2019. L 328., 7. o.) módosított, a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 304., 64. o.) (a továbbiakban: 2011/83 irányelv) 5. cikke (1) bekezdése a) és c) pontjának az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a D. V. fogyasztó és az MB „Kigas” fuvarozó társaság között egy nemzetközi közúti árufuvarozási szolgáltatásra vonatkozó, a Kigas által megfizetett vámnak megfelelő összeget tartalmazó számla megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Az alapeljárás
14 D. V., egy fogyasztó, telefonon kötött a Kigas fuvarozási társasággal szerződést a tulajdonában lévő áruk, nevezetesen két motorkerékpár, egy négykerekű motorkerékpár, két mosógép és két szárítógép Norvégiából Litvániába történő fuvarozására, 450 euró összegért. Az alapeljárás felei tehát nem kötöttek írásbeli fuvarozási szerződést, és nem állítottak ki fuvarlevelet.
15 2020. június 16‑án D. V. átadta Norvégiában a Kigasnak az áruit, és az e társaság által ezzel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva jelezte, hogy mivel a fuvarozott árukat a személyes használatára szánja, nem szükséges vámáru‑nyilatkozatot benyújtani.
16 2020. június 17‑én a Norvégia és Svédország közötti határon végzett ellenőrzés során a svéd vámhatóságok megállapították, hogy ezeket az árukat az Unió területére való belépéskor be kell jelenteni. Következésképpen vámáru‑nyilatkozatot készítettek, amely a vám összegét 40 899 svéd koronában (SEK) (hozzávetőleg 3890,59 euró) állapította meg, amelyet a Kigas megfizetett.
17 2020. június 18‑án a Kigas számlát állított ki D. V. részére, amely tartalmazta mind az árufuvarozási szolgáltatásért eredetileg megállapított 450 euró összeget, mind pedig a svéd vámhatóságok által kivetett vámoknak megfelelő összeget.
18 2020. június 20‑án a Kigas a megállapodás szerinti litvániai helyre szállította a D. V. által rábízott valamennyi árut, egy motorkerékpár kivételével, amelyet visszatartott a számla kiegyenlítéséig.
19 D. V. keresetet indított a Kigas ellen a Kauno apylinkės teismas (kaunasi kerületi bíróság, Litvánia) előtt, lényegében azt kérve e bíróságtól, hogy egyrészt ismerje el, hogy nem köteles megfizetni az e számlán a vámok visszatérítése címén könyvelésbe vett összeget. Másrészt D. V. azt kérte az említett bíróságtól, hogy az kötelezze a Kigast az általa visszatartott motorkerékpár haladéktalanul történő visszaszolgáltatására.
20 A Kigas viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze D. V.‑t arra, hogy árufuvarozás címén 450 eurót, költségek címén pedig 3876,76 eurót fizessen meg számára.
21 2023. május 17‑i határozatával a Kauno apylinkės teismas (kaunasi kerületi bíróság) helyt adott e viszontkeresetnek, és kötelezte a Kigast, hogy adja vissza D. V. részére azt a motorkerékpárt, amelyet nem szállított le.
22 2023. november 16‑i végzésével a Kauno apygardos teismas (kaunasi regionális bíróság, Litvánia) helybenhagyta e határozatot.
23 E két bíróság lényegében egyrészt úgy ítélte meg, hogy az alapügy nemcsak a litván polgári törvénykönyv jóváhagyásáról, hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló VIII‑1864. sz. törvény alapügyre alkalmazandó változata fuvarozási szerződésekre vonatkozó rendelkezéseinek, hanem a CMR rendelkezéseinek is a hatálya alá tartozik, és hogy összeütközés esetén ez utóbbiaknak kell elsőbbséget élvezniük.
24 Másrészt az említett bíróságok megállapították, hogy D. V. mint a áruk feladója nem teljesítette azon kötelezettségét, hogy a fuvarozó rendelkezésére bocsássa a vámalakiságok elvégzéséhez szükséges valamennyi dokumentumot és információt, ami igazolja, hogy vissza kell térítenie a Kigas részére az általa megfizetett vámokra vonatkozó összeget. Álláspontjuk szerint e vámok nem tekinthetők az ezen áruk fuvarozásáért járó díjazás részének.
25 Ebben az összefüggésben D. V. keresetet indított a Kauno apygardos teismas (kaunasi regionális bíróság) határozatával szemben a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia legfelsőbb bírósága) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság.
26 D. V. arra hivatkozik, hogy a Kigasszal kötött szerződés keretében a kereskedőt a 2011/83 irányelv 5. cikke alapján terhelő tájékoztatási kötelezettség magában foglalja a vámokra, azok mértékére és a vámeljárások lefolytatásához szükséges dokumentumokra vonatkozó részletes információk szolgáltatására vonatkozó kötelezettséget. A feladónak a CMR 11. cikkében előírt azon kötelezettsége, hogy a fuvarozó rendelkezésére bocsássa a vám‑ és egyéb alakiságok elvégzéséhez szükséges dokumentumokat és információkat, csak akkor alkalmazandó, ha a fogyasztó előzetesen megkapta az ezen 5. cikknek megfelelően nyújtandó részletes információkat.
27 A Kigas azt állítja, hogy a 2011/83 irányelv 5. cikke értelmében a fogyasztó részére árufuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedő nem köteles tájékoztatást adni a vámeljárásokról, a vámokról és a vámalakiságok elvégzéséhez szükséges dokumentumokról. E társaság szerint a CMR 11. cikkének megfelelően a fogyasztónak mint feladónak ezen információkat a kereskedő rendelkezésére kell bocsátania.
28 A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet egyrészt arra, hogy az alapeljárás a feladó személyes használatára szolgáló áruk nemzetközi közúti fuvarozásra vonatkozik. Következésképpen a vitatott szerződéses jogviszonyok egy fogyasztóra és egy kereskedőre vonatkoznak, és a 2011/83 irányelv hatálya alá tartoznak.
29 Másrészt e bíróság megjegyzi, hogy az alapügyben szóban forgó fuvarozási szolgáltatás a CMR hatálya alá tartozik, azzal a pontosítással, hogy e szolgáltatás nem minősül a CMR 1. cikkének 4. bekezdése értelmében vett átköltözködési ingóságok fuvarozásának. E tekintetben az említett bíróság emlékeztet arra, hogy a CMR 11. cikkének 1. bekezdése szerint a feladó köteles a fuvarlevélhez csatolni azokat az iratokat, amelyek az áru kiszolgáltatása előtt végrehajtandó vám‑ vagy más hatósági kezeléshez szükségesek, illetve köteles ezeket az iratokat a fuvarozó rendelkezésére bocsátani és a fuvarozó részére minden szükséges felvilágosítást megadni. A CMR 11. cikkének 2. bekezdése úgy rendelkezik, hogy a fuvarozó nem köteles vizsgálni, hogy ezek az iratok és felvilágosítások helyesek‑e vagy kielégítőek‑e, és hogy a feladó felelős a fuvarozóval szemben minden kárért, amely az iratok és felvilágosítások hiányából, nem kielégítő voltából vagy szabálytalanságából származik, kivéve, ha a fuvarozót vétkesség terheli.
30 E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság először is arra keresi a választ, hogy a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját, amely azt a kötelezettséget írja elő a kereskedő számára, hogy tájékoztassa a fogyasztót a szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, szigorúan úgy kell‑e értelmezni, hogy az kizárólag az áruk átadásának helyére, az útvonalra és az árra vonatkozó információkra vonatkozik, vagy tágan, úgy, hogy az a fogyasztó részére nemzetközi árufuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedőt arra kötelezi, hogy a fogyasztót is tájékoztassa a fuvarozásra alkalmazandó vámeljárásokról. E második esetben e bíróság azt kívánja megtudni, hogy elegendő‑e, ha a kereskedő közli a feladó fogyasztóval, hogy neki kell gondoskodnia a vámeljárások lefolytatásához szükséges dokumentumokról, és megfizetni a vámot, vagy a kereskedőnek részletes tájékoztatást kell nyújtania a vámhatóságok részére bemutatandó konkrét dokumentumokról, valamint a vámtételekről és -összegekről. Az említett bíróság hajlik annak megállapítására, hogy aránytalan lenne, ha ilyen terhet rónának a kereskedőre.
31 Főszabály szerint ugyanis a feladó ismeri leginkább a fuvarozóra bízott áru tulajdonságait és jellemzőit, valamint a szállítás célját. A kérdést előterjesztő bíróság szerint, még ha a kereskedő azon kötelezettsége, hogy tájékoztassa a fogyasztót a szolgáltatás lényeges tulajdonságairól magában is foglalja azt a tényt, hogy a szállítandó áruk vámeljárás alá vonhatók, e tájékoztatásnak csak általános jellegűnek kell lennie. A kereskedőtől nem követelhető meg, hogy közölje a fogyasztóval a vámhatóságnak bemutatandó pontos iratokat, sem pedig azt, hogy kiszámítsa és közölje a fogyasztóval az alkalmazandó vámok pontos összegét.
32 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy a kereskedőnek a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott azon kötelezettsége, hogy a fogyasztónak tájékoztatást nyújtson az áru vagy szolgáltatás adóval növelt áráról, vagy – amennyiben az áru vagy a szolgáltatás jellegéből adódóan az árat nem lehet előre észszerűen kiszámítani – az ár kiszámításának módjáról, valamint adott esetben az összes fuvardíjról, szállítási vagy postaköltségről, illetve, amennyiben e költségeket nem lehet észszerűen előre kiszámítani, arról, hogy e költségek esetlegesen felmerülhetnek, magában foglalja‑e a fogyasztónak nemzetközi árufuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedő azon kötelezettségét, hogy az ezen fuvarozásra vonatkozó vámokról, vámtételekről és összegről tájékoztatást nyújtson a fogyasztónak.
33 E bíróság úgy véli továbbá, hogy e rendelkezés értelmezhető akár megszorítóan, akár tágan, mivel arra a következtetésre jut, hogy a kereskedő ily módon mentesül az alól, hogy tájékoztassa a fogyasztót a vámtételekről és -összegekről, vagy köteles lenne ezen információkat megadni.
34 E körülmények között a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia legfelsőbb bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni a 2011/83 [irányelv] 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját, amely előírja, hogy a kereskedő tájékoztatást nyújt a fogyasztónak a szolgáltatás jellemzőiről, hogy a fogyasztó részére nemzetközi fuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedő köteles tájékoztatni a fogyasztót a fuvarozásra alkalmazandó vámeljárásokról? Ha a 2011/83 [irányelv] 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az a kereskedőt arra kötelezi, hogy tájékoztassa a fogyasztót a nemzetközi fuvarozásra alkalmazandó vámeljárásokról, elegendő‑e, ha a kereskedő közli, hogy a feladónak (a fogyasztónak) kell gondoskodnia a vámeljáráshoz szükséges dokumentumokról és kell a vámot megfizetni, vagy a kereskedőnek részletes tájékoztatást (jegyzéket) kell adnia a vámhatóságok részére bemutatandó konkrét dokumentumokról és az alkalmazandó vámtételekről (összegekről)?
2) A kereskedőnek a 2011/83 [irányelv] 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott azon kötelezettsége, hogy a fogyasztónak tájékoztatást nyújtson az áru vagy szolgáltatás adóval növelt áráról, vagy – amennyiben az áru vagy a szolgáltatás jellegéből adódóan az árat nem lehet előre észszerűen kiszámítani – az ár kiszámításának módjáról, valamint adott esetben az összes fuvardíjról, szállítási vagy postaköltségről, illetve, amennyiben e költségeket nem lehet észszerűen előre kiszámítani, arról, hogy e költségek esetlegesen felmerülhetnek, magában foglalja‑e a nemzetközi fuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedő azon kötelezettségét, hogy a konkrét fuvarozásra vonatkozó vámokról (vámtételekről és összegekről) nyújtson tájékoztatást a fogyasztónak?”
A Bíróság előtti eljárás
35 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság feladata az, hogy – az uniós és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül – figyelembe vegye azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés illeszkedik. Következésképpen, mivel a kérdést előterjesztő bíróság meghatározta az általa feltett kérdések ténybeli és jogi hátterét, annak helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja (2026. március 19‑i Almirall ítélet, C‑589/24,EU:C:2026:217, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 E tekintetben a Bíróság által annak pontosítására irányuló információkérésre válaszul, hogy az alapügyben szóban forgó, telefonon kötött fuvarozási szerződést távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől eltérő szerződésnek kell‑e tekinteni, oly módon, hogy az eladó vagy a szolgáltató által a fogyasztók részére nyújtandó tájékoztatást a 2011/83 irányelv 5. cikkének megfelelően kell nyújtani, vagy ellenkezőleg, e szerződést ezen irányelv 2. cikkének 7. pontja szerinti távollevők között kötött szerződésnek kell tekinteni, a kérdést előterjesztő bíróság megerősítette, hogy felülvizsgálati bíróságként kötve van az elsőfokú és a fellebbviteli bíróság megállapításaihoz, így maga nem értékeli a tényállást, és kizárólag jogkérdésekről határoz. Jelezte, hogy az így megállapított ténybeli elemek alapján az alapügyben szóban forgó szerződés nem tekinthető az említett irányelv 2. cikke 7. pontjának értelmében vett távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek, és hogy az eladó vagy szolgáltató által a fogyasztónak nyújtandó tájékoztatást tehát az említett irányelv 5. cikke szabályozza.
37 E körülményekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett két kérdés megválaszolása érdekében a 2011/83 irányelv 5. cikkét kell értelmezni.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
38 Együttesen vizsgálandó két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy harmadik országból az Unió valamely tagállamába irányuló nemzetközi közúti árufuvarozási szerződés keretében a kereskedőt e rendelkezés alapján terhelő tájékoztatási kötelezettség magában foglalja, hogy a feladó fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy az áruknak az Unió területére történő behozatala megkövetelheti vámalakiságok elvégzését, és hogy vám vethető ki. Igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a kereskedőnek részletes tájékoztatást kell‑e adnia a vámnál benyújtandó dokumentumokról, valamint az alkalmazandó vámtételekről és -összegekről.
39 Előzetesen egyrészt meg kell jegyezni, hogy a D. V. és a Kigas közötti jogvita a kérdést előterjesztő bíróság szerint a CMR hatálya alá tartozik.
40 40 A CMR‑egyezmény 1. cikkének 1. bekezdése értelmében ugyanis ezen Egyezmény minden olyan szerződésre érvényes, amely áruknak közúton járművel díj ellenében végzett szállításáról szól, ha az áru átvételének helye és a kiszolgáltatásra kijelölt hely, – amint ezeket a fuvarozási szerződésben megjelölték – két különböző állam területén van, amelyek közül legalább az egyik szerződő állam.
41 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárás Norvégiából Litvániába – amely mindkét ország a CMR szerződő országa – irányuló, ellenszolgáltatás fejében végzett közúti árufuvarozási szerződésre vonatkozik, és hogy e szolgáltatás nem minősül a CMR 1. cikkének 4. bekezdése értelmében vett átköltözködési ingóságok fuvarozásának.
42 Másrészt, amint azt a 2011/83 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése előírja, ezen irányelv hatálya alá tartozik a kereskedő és a fogyasztó között létrejött szerződés. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által tett, a jelen ítélet 28. pontjában felidézett megállapításokból kitűnik, hogy D. V., aki az alapügyben szóban forgó fuvarozási szerződést a Kigasszal mint fuvarozási vállalkozóval kötötte, az említett irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett fogyasztónak minősült, mivel olyan célból járt el, amely kívül esett a kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységén. Ennélfogva e szerződés a 2011/83 irányelv hatálya alá tartozik.
43 Először is, amint az az ezen irányelv 1. cikkéből kiderül, figyelemmel ezen irányelv (4), (5) és (7) preambulumbekezdéseire, az említett irányelv célja a fogyasztóvédelem magas szintjének elérése, a kereskedőkkel kötött ügyleteik során tájékoztatásuk és biztonságuk garantálása révén. Ezenfelül, a fogyasztóvédelmet az Európai Unió politikáiban az EUMSZ 169. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 38. cikke is célként rögzíti (2019. január 23‑i Walbusch Walter Busch ítélet, C‑430/17, EU:C:2019:47, 34. pont).
44 Következésképpen a 2011/83 irányelv célja, hogy a fogyasztókat fokozott védelemben részesítse, bizonyos jogokat biztosítva számukra. E tekintetben a szerződéskötést megelőzően a szerződési feltételeket és a szerződéskötés következményeit illetően nyújtott tájékoztatás a fogyasztó számára alapvető jelentőséggel bír. Ugyanis ez utóbbi ezen információk alapján dönti el, hogy szerződéses kapcsolatba kíván‑e a lépni valamely kereskedővel (lásd ebben az értelemben: 2019. január 23‑i Walbusch Walter Busch ítélet, C‑430/17, EU:C:2019:47, 35. és 36. pont).
45 Ennek érdekében a 2011/83 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a fogyasztót a távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől eltérő szerződés vagy annak megfelelő ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő egyértelműen és közérthető módon tájékoztatást nem nyújt a fogyasztónak különböző információkról, amennyiben azok a körülmények alapján nem nyilvánvalóak. E rendelkezés célja annak biztosítása, hogy a szerződés megkötése előtt közöljék a fogyasztóval mind a szerződési feltételekre és a szerződéskötés következményeire vonatkozó információkat – amelyek lehetővé teszik e fogyasztó számára annak eldöntését, hogy szerződéses jogviszonyt kíván‑e létesíteni a kereskedővel –, mind pedig a szerződés megfelelő teljesítéséhez, és különösen a fogyasztó jogainak gyakorlásához szükséges információkat (lásd ebben az értelemben: 2022. május 5‑i Victorinox ítélet, C‑179/21, EU:C:2022:353, 26. pont).
46 Ami közelebbről a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő, a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettséget illeti, ez utóbbi előírja, hogy a kereskedőnek az alkalmazott kommunikációs eszköznek és az érintett árunak vagy szolgáltatásnak megfelelő mértékben tájékoztatnia kell a fogyasztót az áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól.
47 Ebből következik, hogy a kereskedő által a nemzetközi árufuvarozási szerződés keretében előzetesen közlendő információ terjedelmét többek között a szolgáltatás jellege alapján kell értékelni.
48 Márpedig az a körülmény, hogy a fuvarozott áruk behozatala vámalakiságokat követelhet meg, jelentős hatással lehet a nyújtott fuvarozási szolgáltatás teljesítésére azáltal, hogy késleltetheti vagy akár megakadályozhatja az áruk kiszolgáltatását, vagy többletköltségeket okozhat. Következésképpen, amint azt a főtanácsnok az indítványának 62. pontjában lényegében megállapította, figyelembe véve a nemzetközi árufuvarozási szerződések határokon átnyúló jellegét, valamint azt a tényt, hogy az áruk harmadik országból történő behozatala adott esetben vámköteles lehet, észszerű azt a következtetést levonni, hogy a vámalakiságok a 2011/83 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében vett ilyen típusú szerződés egyik lényeges jellemzőjének minősülnek, amelyről a kereskedőnek a szerződés megkötése előtt tájékoztatnia kell a fogyasztót.
49 Következésképpen az olyan fuvarozási szerződés keretében, mint amelyről az alapügyben szó van, a hivatásos fuvarozó köteles tájékoztatni a fogyasztót arról, hogy a fuvarozott áruk behozatala vámalakiságok elvégzését követelheti meg.
50 Ezzel szemben, ha e kereskedő kizárólag az áruk fuvarozását végzi anélkül, hogy egyébként vámügynöki tevékenységet végezne, nem kötelezhető arra, hogy részletes tájékoztatást nyújtson a vám elé terjesztendő dokumentumokról. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a CMR 11. cikkének 1. és 2. bekezdéséből kitűnik, hogy a feladó feladata, hogy a fuvarozó rendelkezésére bocsássa a vámalakiságok elvégzéséhez szükséges dokumentumokat, és hogy a fuvarozó nem köteles megvizsgálni, hogy e dokumentumok pontosak vagy elégségesek‑e.
51 Másodszor, ami a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontját illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés szerint a kereskedőnek tájékoztatnia kell a fogyasztót az áru vagy szolgáltatás adóval növelt teljes áráról, vagy – amennyiben az áru vagy a szolgáltatás jellegéből adódóan az árat nem lehet előre észszerűen kiszámítani – az ár kiszámításának módjáról, valamint adott esetben az összes fuvardíjról, szállítási vagy postaköltségről, illetve, amennyiben e költségeket nem lehet észszerűen előre kiszámítani, fel kell tüntetnie azt a tényt, hogy esetlegesen további költségek merülhetnek fel.
52 E cikk szövegéből először is az következik, hogy különbséget kell tenni a végső ár feltüntetése és az ezen ár kiszámítási módjának feltüntetése között, továbbá az, hogy a szolgáltatás jellege határozza meg azt a helyzetet, amikor az említett árat a kereskedő észszerűen nem tudja előre kiszámítani, végül pedig, hogy mivel a kereskedő nem tudja feltüntetni ugyanezt az árat, meg kell jelölnie azokat a módozatokat, amelyek alapján azt kiszámítják, vagy másként fogalmazva, a végső ár kiszámításának módját (lásd analógia útján: 2025. január 23‑i NEW Niederrhein Energie und Wasser ítélet, C‑518/23, EU:C:2025:35, 30. pont). Ezen túlmenően, függetlenül a teljes ár feltüntetésétől vagy az ár kiszámításának módjától, figyelembe kell venni azokat a további költségeket, amelyek a szolgáltatás teljes árán felül merülhetnek fel, és amelyeket, ha azokat nem lehet előre kiszámítani, a fogyasztóval szemben érvényesíthetőként fel kell tüntetni.
53 Egyébiránt a CMR 6. cikke 1. bekezdésének i) pontjából kitűnik, hogy a vámok a „fuvarozással kapcsolatos költségek” között szerepelnek, amelyeket a nemzetközi közúti árufuvarozás fuvarlevelében fel kell tüntetni.
54 Mivel a vámok nem magának a fuvarozási szolgáltatásnak a teljesítése, hanem a fuvarozott áruknak az Unió vámterületére történő beléptetése miatt követelhetők, a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett további költségeknek kell tekinteni, amelyek hozzáadódnak a fuvarozási szolgáltatás teljes árához.
55 Azon tény miatt ugyanis, hogy a vámokat a szállítandó áruk alapján számítják ki, előfordulhat, hogy a kereskedő nem rendelkezik előre és pontosan a teljes ár valamennyi összetevőjével, így előfordulhat, hogy nem tudja oly módon közölni a fogyasztóval ezen ár kiszámításának módját, hogy az érdekelt maga elvégezhesse ezt a számítást (lásd analógia útján: 2025. január 23‑i NEW Niederrhein Energie und Wasser ítélet, C‑518/23, EU:C:2025:35, 38. pont).
56 Ebben az összefüggésben a nemzetközi árufuvarozási szerződések keretében a kereskedő nem mindig tudja kiszámítani a fuvarozási szerződés megkötését megelőzően a szolgáltatás „valamennyi adóval növelt” teljes árát, különösen mivel a vámok pontos összege függhet bizonyos, előre nem ismert tényezőktől, például az áruk értékétől, tarifális besorolásától és származásától.
57 Így a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettség keretében a kereskedő csak arról köteles tájékoztatni a fogyasztót, hogy vám vethető ki, amely a fogyasztót terhelő olyan további költség, amelyet nem lehet észszerűen előre kiszámítani és a fuvarozási szolgáltatás árába belefoglalni.
58 A fenti megállapításokra tekintettel azt kell válaszolnia az előterjesztett kérdésekre, hogy a 2011/83 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontját úgy kell értelmezni, hogy harmadik országból az Unió valamely tagállamába irányuló nemzetközi közúti árufuvarozási szerződés keretében a kereskedőt e rendelkezés alapján terhelő tájékoztatási kötelezettség magában foglalja, hogy a feladó fogyasztót tájékoztatni köteles arról, hogy az áruknak az Unió területére történő behozatala vámalakiságok elvégzését követelheti meg, és hogy vámok vethetők ki e fogyasztó terhére. Ezzel szemben a kereskedő nem köteles sem részletes tájékoztatást adni a vámnál benyújtandó dokumentumokról, sem pedig az alkalmazandó vámtételeket és ‑összegeket megjelölni.