Az Mt. 208. § (1) bekezdésében foglaltak konjunktív feltételek, amelyek közül bármelyik hiánya azt eredményezi, hogy az adott munkakörben foglalkoztatott munkavállaló nem tekinthető e rendelkezés alapján vezető állásúnak [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 208. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felek 2023. február 1-jén módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaszerződést írtak alá. Rögzítették, hogy a 2022. május 23-án kötött munkaszerződést 2022. szeptember 28-ával módosították, ezáltal a jogviszonyt folyamatosnak tekintették a 2023. február 1-jén létesített munkaviszonnyal együtt.
[2] A munkaszerződés 1.1. pontja felsorolja a felperes mint sportigazgató pozíciójához tartozó munkaköri feladatokat. Az 1.2. pont értelmében a határozott időre kötött munkaszerződés 2025. június 30-án szűnik meg „kivéve, ha a jelen szerződés III. cikkében meghatározott felmondás okán korábban szűnik meg …”.
[3] A munkaszerződés 3.1. pontja szabályozta a munkaviszony alperes általi felmondását, így a 3.1.1. pont értelmében az alperes bármikor jogosult a munkaszerződést írásbeli értesítéssel, indokolás nélkül felmondani. Ez esetben három havi, a munkaszerződés 3.1.2. pontjában meghatározott összegű alapbérnek megfelelő bánatpénzt köteles fizetni a munkaviszony megszűnésének napjától számított 15 napon belül. A 3.1.4. pont értelemben az alperes által fizetendő „bánatpénz” helyettesít minden egyéb jogorvoslatot, és a 3.1. pont szerinti megszűnés esetén ezen kívül a sportigazgató nem jogosult további fizetésre, javadalmazásra és pozíciójából eredő egyéb kapcsolódó juttatásra. A 3.1.5. pont rögzítette, hogy „a bánatpénz azért szükséges, mivel abban az esetben, ha a klub a szerződést indokolás nélkül, lejárta előtt felmondja, a sportigazgató bizonyos előnyöktől és ösztönzőktől, kiegészítő kompenzációktól eshet el, melynek összege nehezen megállapítható. A felek által kölcsönösen kialkudott és megállapított bánatpénz megfelelő és észszerű kompenzációt jelent a sportigazgató számára minden olyan kárért, amelyet az alperesi felmondás okán elszenved(het). Ezen a jogcímen kifizetett összeg nem minősül és nem is értelmezhető kötbérként”.
[4] A munkaszerződés 3.1.6. pontja értelmében amennyiben a sportigazgató a 3.1. pont megsértése miatt pert indít a klub minden 3.1. szerinti kötelezettsége megszűnik, és a sportigazgató köteles a klubtól kapott bánatpénz teljes összegét visszafizetni. A 3.6. „a rendelkezés érvénytelenség hatásáról” cím alatt azt tartalmazta, hogy „a szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége nem érinti és nem tekinthető úgy, hogy befolyásolná bármely más rendelkezés érvényességét, és az érvénytelennek minősülő rendelkezés esetére a felek megállapodtak abban, hogy a fennmaradó rendelkezéseket úgy kell tekinteni, mintha azokat mindkét fél az érvénytelen rendelkezés nélkül írta volna alá”.
[5] Az alperes 2023. június 16-án indokolás nélkül, azonnali hatályú felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, és a munkaszerződés III.3.1.1.-III.3.1.3. pontja szerint három havi alapbérnek megfelelő összeget, összesen 10 933 500 forintot megfizetett a felperes részére.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[6] A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság a 2023. február 1-jétől hatályos módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaszerződés 3.1.1. pontjától 3.1.6. pontjáig terjedően érvénytelenséget, semmisséget állapítson meg. Ennek jogkövetkezményeként az Mt. 79. § (1)–(2) bekezdéseinek alkalmazását kérte, és 9 havi távolléti díj megfizetését igényelte összesen 41 019 794 forint és annak kamata összegben.
[7] Érvelése szerint nem minősült vezető állású munkavállalónak sem a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 208. § (1) bekezdése, sem pedig (2) bekezdése alapján. Esetében az Mt. 43. § (1) bekezdését mint kógens rendelkezést alkalmazni kell az Mt. 79. § (2) bekezdése szerint, a munkáltató indokolás nélküli felmondása esetén pedig a munkavállaló 12 havi távolléti díj összegére jogosult.
[8] Az alperes álláspontja szerint a 2023. február 1-jén létesített munkaszerződés módosítást alperes szándéka szerint vezető állású munkavállalóként kötötte meg a felperessel. Adminisztratív hiba okán a szerződésbe külön nem rögzítették, hogy vezető állású munkavállalónak minősül, ezt észlelve azonban 2023. február 1-jén elkészítették és átadták felperesnek a munkaszerződés kiegészítését, amit nem volt hajlandó aláírni.
[9] Alperes véleménye szerint a munkaszerződés módosítás tartalmából pontosan megállapítható, hogy a felperes vezető állású munkavállalói minőséget adott a felperesnek mint sportigazgatónak. Egyrészt ezt igazolja havi nettó 8000 eurós bére, továbbá azt, hogy ösztönzői javadalmásban is részesült és „minőségi járművet” is kapott a klubtól. Másrészt a sportigazgatói tisztség kiemelkedő és fokozottan bizalmi jellegű munkakör volt.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[11] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a 2023. február 1-jén aláírt, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt munkaszerződés III.1. pontja (III.1.1.–III.1.6. alpontja) érvénytelen, semmis. Kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 41 019 794 forint távolléti díjat és ezen összeg kamatát.
[12] Az elsőfokú bíróság a munkaszerződésben felsorolt feladatkörök, hatáskörök értékelése, értelmezése tekintetében a peres felek ellentétes állításaival szemben az SZMSZ rendelkezéseit vette figyelembe és tekintette irányadónak.
[13] Az SZMSZ alapján a bíróság nem találta bizonyítottnak az alperes azon állítását, hogy a sportigazgató a döntéseivel meghatározó befolyást gyakorolt az alperes gazdálkodására, működésére, illetve olyan jelentős önálló döntési jogköre volt, hogy mellette az ügyvezetőnek csak adminisztratív feladatokat kellett gyakorlatilag ellátni. Az SZMSZ-ből az sem volt megállapítható, hogy az operatív vezetői értekezlet, a szakmai vezetői értekezlet, valamint a mérkőzésszervezéssel kapcsolatos értekezlet pontosan milyen döntési jogkörrel, hatáskörrel rendelkezett, mely kérdések tekintetében hozott és hozhatott határozatot. Az SZMSZ ezzel kapcsolatban csak annyit ír, hogy a vezetői értekezletek döntései a résztvevő vezetőkre kötelező érvényűek. A felperes az operatív vezetői értekezletnek nem volt tagja, az SZMSZ-ben felsorolt résztvevők között nem szerepel (sőt még a sportszakmai vezetői értekezlet résztvevői között sem). Így az SZMSZ-ből következően nem volt megállapítható, hogy a felperes döntési jogkörei az alperes működésére meghatározó befolyással lettek volna. Az SZMSZ 4. pontjában szabályozottak azt erősítik, hogy az ügyvezetőnek volt valódi döntési, utasítási jogköre, amely valamennyi munkavállalóra kiterjedt. Ez a rendelkezés nem bizonyítja azt az alperesi állítást, miszerint az ügyvezető adminisztratív, illetve kvázi adminisztratív tevékenységet látott el, míg a felperes széleskörű döntési jogosítvánnyal rendelkezett.
[14] Az alperes nem csatolta a társaság munkaügyi szabályzatát vagy egyéb belső szabályzatát, arra bizonyítékként nem hivatkozott, az SZMSZ rendelkezései pedig kifejezetten cáfolják az alperesnek az ügyvezető, valamint felperes döntési jogköre, hatásköre tekintetében tett tényállításait.
[15] Nem volt megállapítható az alperes által hivatkozott SZMSZ-ből a helyettesítés rendje sem, mivel az semmilyen rendelkezést erre vonatkozóan nem tartalmaz. Az alperes a per során nem tudta sikerrel bizonyítani, hogy a sportigazgató jogosult volt (a gazdasági igazgató mellett) az ügyvezető helyettesítésére. A munkáltatónak minden eszköze megvolt arra, hogy a helyettesítés rendjét szabályozza, ennek kapcsán szabályzatokat, utasításokat alkosson, ezt azonban nem tette.
[16] Nem találta bizonyítottnak a bíróság azt sem, hogy a felperes az Mt. 208. § (2) bekezdése alapján minősülne vezetőnek. A meghallgatott tanú vallomása, valamint a peres felek nyilatkozata is azt támasztották alá, hogy a felperes nem kívánta a munkaszerződése ilyen irányú kiegészítését, nem járult hozzá munkaszerződése módosításához, az aláírt munkaszerződése pedig nem tartalmazott erre vonatkozó megállapodást.
[17] Fentiek alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem minősült vezető állású munkavállalónak, így a perben alkalmazni kellett az Mt. 43. § (1) bekezdésében foglaltakat, amely szerint a munkaszerződés – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a második részben foglaltaktól, valamint munkaviszonyra vonatkozó szabálytól csak a munkavállaló javára térhet el. Felperesi érvelés szerint a munkaszerződés 3.1. pontjának rendelkezései a munkavállaló számára hátrányosak, a munkáltató nem a munkavállaló javára tért el az Mt. 79. § (2) bekezdésében foglaltaktól, ezért a munkaszerződés 3.1. pontja jogszabályba ütköző, vagyis semmis.
[18] A munkaszerződés szerint a munkavállalót az azonnali hatályú, indokolás nélküli munkáltatói felmondás esetére csak három havi „bánatpénz” illeti meg, szemben az Mt. 79. § (2) bekezdésében meghatározott, ennél jóval magasabb összegeknél. Ezen rendelkezések a bíróság álláspontja szerint nem a munkavállaló javára tértek el a törvényi rendelkezésektől, így az Mt. 43. § (1) bekezdésébe ütköznek, tehát semmisek.
[19] A munkaszerződés részleges érvénytelensége esetére a felek a munkaszerződés 6.3. pontjában úgy állapodtak meg, hogy a szerződés bármely kitétele érvénytelensége esetén a fennmaradó rendelkezéseket úgy kell tekinteni, mintha azokat mindkét fél az érvénytelen rendelkezés nélkül írta volna alá. Erre figyelemmel, valamint az Mt. 29. § (1) (3) bekezdésében foglaltak alapján a bíróság megállapította, hogy az Mt. 79. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni perbeli esetre, vagyis a munkáltató indokolás nélküli azonnali hatályú felmondása miatt felperest 12 havi távolléti díja illeti meg. Ebből 3 havi távolléti díj (bánatpénz) kifizetése megtörtént, így a felperes a különbözetre tartott igényt, amelynek összegszerűségét alperes nem vitatta.
[22] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[23] A felek között nem volt vitatott, hogy a felperes az alperes első számú vezetője alá tartozott, az azonban igen, hogy az ügyvezető helyettesének minősült-e, és a munkáltató szervezetében olyan kiemelkedően meghatározó szerepet töltött-e be, hogy döntése befolyásolta az alperes eredményes működését.
[24] A perfelvétel során az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes sportigazgatóként kiemelkedő és fokozottan bizalmi jellegű munkakört töltött be, ami az SZMSZ szervezeti ábrájából kitűnően közvetlenül az ügyvezető irányítása alatt álló, annak helyetteseként megfelelő munkakörnek tekintendő. Arra hivatkozott, hogy a sportigazgató döntött a játékosok igazolásáról, munkabérről, az ügyvezető csak aláírta a szerződéseket. Ezzel szemben az ügyvezető és HR vezető egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy minden szerződést az ügyvezető írt alá, és ez vezethető le az SZMSZ-ből is, ahogy arra helyesen utalt az elsőfokú bíróság.
[25] A felperes a kiválasztás folyamatában vett részt, a játékosokkal „letárgyalta” az igazolásokra vonatkozó feltételeket, döntési jogköre azonban nem volt.
[26] Az SZMSZ szerint a felperes munkáltatói jogokat nem gyakorolt, ezek az ügyvezetőt illették meg. Az SZMSZ III. pontja szerint az ügyvezetőnek volt a javadalmazási döntések meghozatalára, az alapbér juttatások megállapítására jogköre.
[27] A felperes mindvégig vitatta, hogy a helyettese lett volna az alperes első számú vezetőjének, a helyettesítés rendjét pedig az alperes igazolni nem tudta. A tanú elmondta, hogy a szervezeti hierarchiában a felperessel azonos helyen elhelyezkedő gazdasági igazgató esetében a munkaszerződéseiben szerepelt a vezető állású munkavállaló minősítés, ami pedig az Mt. 208. § (2) bekezdés szerinti vezetői állást jelenti, felperesében azonban ilyen nem volt.
[28] Az alperes arra sem tett tényállítást, hogy a felperes jogosult volt-e bankszámla felett rendelkezni, utalványozásra és teljesített volna kifizetéseket.
[30] A tanú meghallgatása során az alperes jelen volt, ennek ellenére a felperes helyettesítési minőségéről a perben utóbb állított munkaköri feladatok kapcsán kérdéseket nem intézett a tanúhoz, utólagos bizonyítás keretében az alperesi bizonyítási érdekre figyelemmel megalapozatlanul kérte ismételt meghallgatását.
[31] Ugyancsak a felperes terhére írható, hogy az alperes az SZMSZ-ben rögzített helyettesítésre vonatkozó szabályozást nem alkotta meg.
[32] Az Mt. 208. § (1) bekezdésében foglaltak konjunktív feltételek, amelyek közül bármelyik hiánya azt eredményezi, hogy az adott munkakörben foglalkoztatott munkavállaló nem minősül vezető állásúnak. Mindezek okán a határozott idejű munkaviszony azonnali hatályú felmondása során nem volt alkalmazható az Mt. 209. § (1) bekezdése, azáltal nem volt megengedett az Mt. 79. § (2) bekezdésétől való eltérés. E körben mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy az Mt. 85. § (1) bekezdése szerint a kollektív szerződés esetén lehetne eltérni az Mt. 79. § (2) bekezdésében foglaltaktól a munkavállaló hátrányára. Nem vitatottan az alperesnél kollektív szerződés, üzemi megállapodás nem volt hatályban, így nem volt megengedhető az Mt. 79. § (2) bekezdésétől való eltérés. A felperes munkaszerződésének III. pontjában foglaltak az említett törvényi kritériumoknak nem feleltek meg, az alperes jogszerűen nem köthette ki a 3 havi bánatpénzt mint anyagi kompenzációt az egyoldalú munkáltatói jognyilatkozattal történő jogviszony megszüntetés esetére.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes felülvizsgálati ellenkérelme
[33] Az alperes elöljáróban a felülvizsgálati kérelem befogadását kérte a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 409. § (1) bekezdés d) pontjára hivatkozással.
[34] Érvelése szerint a tényállás szabad megállapításának elvét megjelenítő Pp. 263. § (1) bekezdése a bizonyítási mód és a bizonyítási eszköz megválasztásának szabadságát is megfogalmazza. A Pp. 267–268. §-ai a bizonyítás módja és eszközei között nem állapítanak fel sorrendet. Az okirati bizonyítás elsődlegessége csak annyiban érvényesül, hogy a Pp. 320. § (5) bekezdése értelmében az okirattal bizonyítható tények esetében a bíróság az egyéb bizonyítást mellőzheti.
[35] A bíróságok tévesen értékelték a tanú vallomását, aki megerősítette, hogy a sportigazgató kiemelten bizalmi munkakört töltött be. Az alperes mindennapi operatív belső életében a tanú által is bizonyítottan a felperes önálló döntési jogkörrel rendelkező vezetőnek minősült, egyben bizonyos szakterületi témákban az ügyvezető helyetteseként járt el.
[36] A felperes sportigazgatóként önálló döntéseket hozott, utasításadási jogköre volt, és az ügyvezető részleges helyettesének minősült. Az okiratok és a tanúvallomások ezt bizonyítják. A másodfokú bíróság a Pp. 279. §-át megsértve kirívóan okszerűtlenül mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat.
[37] A másodfokú bíróság a tanú vallomásának értékelésénél minden alap nélkül kimondta, hogy a felperes döntési jogköre a hétköznapi értelemben megfogalmazott, a kiválasztás folyamatának lebonyolítására vonatkozó jelentéstartalommal rendelkezett, és bár az igazolási folyamatot az ügyvezető végig kísérte, felügyelete nem jelenti azt, hogy ez a tevékenység megfosztotta volna felperest a döntési jogától.
[38] Az elsőfokú bíróság nem hozhatta volna meg a 32-II. számú végzését, amelyben a felperes keresetváltoztatását engedélyezte, és a változtatással érintett részben kérelmének helyt adott elrendelve a kiegészítő perfelvételt. A végzés hatálytalanítását indítványozta az alperes. Álláspontja szerint nem járult hozzá a másodlagos kereseti kérelemtől való elálláshoz sem.
Utalt a Pp. 7. § (1) bekezdésében foglaltakra. Álláspontja szerint amennyiben az elsőfokú bíróság keresetváltoztatásnak tekintette felperes nyilatkozatát akkor megfelelő határidőt kellett volna biztosítania az alperes számára ellenkérelme benyújtására.
[39] A bíróság részéről az lett volna a helyes eljárás, ha részlegesen megszünteti az eljárást a Pp. 242. § (3) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 241. § (1) bekezdés a) pontja szerint. Ténylegesen azonban ilyen döntést sem hozhatott volna, mivel egyrészt nem volt kifejezett kérelem egyik fél részéről sem az eljárás részleges megszüntetésére, másrészt pedig a Pp. 241. § (2) bekezdése alapján meg kellett volna tárgyaláson nyilatkoztatni alperest, hogy az elálláshoz hozzájárul-e.
[40] A részleges mellőzésnek ott van jelentősége, hogy már a 2024. augusztus 26-i 23. sorszámú beadványban is kérte alperes tanúként meghallgatni a munkaügyi referenst a vezetői helyettesítési rendre nézve. Ezt az indítványát ismételte meg a később előterjesztett irataiban, amelyet a bíróság végzésével elutasított.
[41] Mivel az indítvány már hatályosult, és a bíróság azt befogadta, alperes kérte ezért a tanú ismételt meghallgatását a korábbi indítványainak megfelelően. Annál is inkább kérte ezt, mert a 23. sorszámú előkészítő iratban az alperes kifejezetten a Pp. 6. § és 237. § szerinti 21. sorszámú jegyzőkönyvbe foglalt bírói felhívásra válaszolt.
[42] A jogerős ítélet elismeri, hogy az SZMSZ-ből önmagában nem volt megállapítható, hogy az operatív vezetői értekezlet, a sportszakmai vezetői értekezlet, valamint a mérkőzésszervezéssel kapcsolatos értekezlet pontosan milyen döntési jogkörrel, hatáskörrel rendelkezett, mely kérdések tekintetében hozott és hozhatott határozatot.
[45] Tekintettel arra, hogy a bíróság a jogi képviseletváltást követően valamennyi okirati bizonyítékot visszautasított, az alperes a megismételt eljárásban kérte a felperes személyes meghallgatását. Ugyanez vonatkozik az ügyvezető személyes meghallgatására vonatkozó indítványra is. Arról a tényről, hogy a felperes napi operatív munkavégzése milyen munkaköri elemekből, feladatokból tevődött össze, milyen tárgyalási folyamatokban vett részt a tárgyalás közvetlensége miatt ő tudna érdemi előadást tenni.
[46] Az alperes sportigazgatójának feladatkörei közvetlen hatással vannak a klub működésére, sikerességére és gazdasági eredményeire.
[47] Összefoglalva a sportigazgató kiemelkedő jelentőségű feladatot látott el, közvetlenül a klub vezetőinek irányítása alatt állt, széleskörű döntési jogkörrel és önállósággal rendelkezett, munkaköre a klub stratégiai céljainak elérésére fókuszált és jelentős felelősséget hordozott magában.
[48] A jogerős ítélet álláspontjától eltérően az Mt. 208–209. §-aitól függetlenül az általános szabályok szerint is eltérhettek a felek a munkaszerződésben a felperes hátrányára díjazásának megállapításakor, hiszen az Mt. 43. § (1) bekezdésében említett jogszabályi felhatalmazás eltérésre az Mt. X. fejezet 85. §-ában található meg, ez a passzus nem tiltja az Mt. 79. § (2) bekezdésétől a munkavállaló hátrányára való eltérési lehetőséget.
[49] Az Mt. 85. § (2) bekezdésének mind a hat alpontjában foglaltaktól a kollektív szerződés csak a munkavállaló javára térhet el. Ebből a jogalkotói logikából következik, hogyha csak a munkavállaló javára lehetett volna eltérni az Mt. 79. § (2) bekezdésében foglaltaktól, a törvény azt kifejezetten tartalmazná. Ellenkező logika mentén az alperes szerint nem lenne szükség az Mt. 85. § (2) bekezdésében megismételni azt az előadást, amit már a 43. § (1) bekezdése is tartalmaz.
[50] A felperesnek döntési joga volt a költségvetési tervezésnél, játékosok fizetésének meghatározásánál, a transzferárak, az átigazolási díjak és eszközbeszerzések mértékének összegeinek kialakításánál.
[51] A munkavállaló a jogerős ítélet álláspontjával szemben nemcsak akkor minősülhet a vezető helyettesének, ha annak távolléte, illetve akadályoztatása esetén teljeskörű helyettesítésre jogosult. A helyettes megállapíthatóságát az sem zárja ki, ha a munkáltató vezetőjével azonos hatáskörrel nem rendelkezik. A munkakör tartalmát vizsgálva annak van jelentősége, hogy egyébként van-e olyan feladat- és hatásköre, amely lehetővé teszi számára, hogy a munkáltató működésére, gazdálkodására, döntéseivel meghatározó befolyást gyakoroljon. Ez pedig jelen perben a felperesi munkakör tényleges tartalma alapján megállapítható, hiszen az alperes teljes sportszakmai irányításában volt döntő szerepe sportigazgatóként, nem csupán egy szűkebb szakmai területnek volt a vezetője, mint akár az edző.
[52] Munkaügyi szabályzat nem fellelhető, és az alperesnél rendszeresített HR kézikönyv sem tartalmazza a helyettesítési rendet, így nem maradt más lehetőség, mint a Pp. 220. § (1) bekezdés a) pontja szerinti utólagos ellenbizonyítás keretében kérni ismételten a HR vezető tanúkénti és az alperesi ügyvezető személyes meghallgatását a helyettesítés rendjének kialakult alperesi munkahelyi gyakorlatát bizonyítandó a sportszakmai operatív működés körében.
[53] Az alperes azt kívánta igazolni, hogy a felperes az ügyvezető igazgatót közvetlenül követő szervezeti szinten helyezkedett el, hatáskörét és feladatkörét illetően az alperes gazdálkodására, sportszakmai döntésére meghatározó befolyása volt. Ezt pedig nem érinti, hogy a munkáltató szempontjából legnagyobb döntéseket az ügyvezető egyedül hozta meg, illetve a jelentősebb döntéseket az ügyvezető és a felperes mint helyettes közösen hozták.
[54] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult az alperes perköltségben való marasztalásával.
[56] Az Mt. 208. § (1) bekezdésében hivatkozott helyettesítésre jogosított munkavállaló tekintetében a helyettesítési jogkör egy társaságnál akkor és annyiban létezik, amennyiben erről a társasági szerződésben, az SZMSZ-ben vagy a vonatkozó munkaszerződésben rendelkeznek. Jelen esetben sem munkaszerződés, sem SZMSZ nem tartalmazott erre vonatkozóan normatív előírást. Ezen túlmenően a töretlen bírói gyakorlat szerint a vezető helyettesének minősítéséhez nem elegendő a megnevezés. A helyettesítési jognak általánosnak, esetszerűségtől mentesnek és a vezető távolléte esetén automatikusnak kell lennie.
[57] A felperes sportszakmai javaslattételi joga nem emelhető a vezetői szintű döntéshozatal szintjére. Ugyanez vonatkozik az Mt. 85. § (2) bekezdésében foglaltakra is, amelyet alperes a felülvizsgálati kérelem jogalapjánál nem jelöl meg, de későbbi érvelésében hivatkozik rá.
[58] A tanú vallomása maradéktalanul igazolta az alperes általános döntéshozatali mechanizmusát, ahol a végső döntés és aláírás minden esetben az ügyvezető igazgatóé. Az ismételt tanúmeghallgatási indítvány ellentétes a Pp. 5. § (1) bekezdésével (jóhiszeműség elve), mivel az az eljárás elhúzódását eredményezte. Ismételt meghallgatástól új adat, információ nem várható, kizárólag a korábban elhangzott kérdések újrafogalmazása történhet.
A Kúria döntése és jogi indokai
[62] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[63] A Kúria mindenekelőtt rámutat arra, hogy az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 153–161. §-ai módosították a Pp.-nek a felülvizsgálati eljárásra vonatkozó egyes rendelkezéseit. A Módtv. 243. § (4) bekezdése alapján a módosított tartalmú szabályok 2026. január 1-jén léptek hatályba. Átmeneti rendelkezések hiányában, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (2) bekezdés b) pontja alapján a 2025. december 31-én vagy azt megelőzően meghozott jogerős határozatok – így a jelen perben 2025. december 4-én kelt jogerős ítélet – felülvizsgálatára a módosítás előtti rendelkezések alkalmazandók [Kúria Pfv.I.20.089/2026/4.], ezért a Kúria a korábban hatályos szabályok alapján vizsgálta az alperes kérelmét.
[64] A perben irányadó Pp. 523. § (1) bekezdése értelmében munkaügyi perben nincs helye felülvizsgálatnak, ha a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, illetve annak a 21. § (1)–(4) bekezdése alapján, továbbá a 21. § (5) bekezdésének az egyesített perekre történő megfelelő alkalmazásával megállapított értéke a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér (minimálbér) ötszörösét nem haladja meg. A felülvizsgálati kérelemben vitatott érték ezen összeget lényegesen túllépi, így a felülvizsgálat nem szorult engedélyezésre.
[65] A Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálati eljárás során a felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabályok, és az azokra vetítetten előterjesztett érvelés tekintetében vizsgálhatta a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát figyelemmel a Pp. 523. §-ában foglaltakra is.
[66] A Pp. 413. § (1) (2) bekezdése értelmében a jogerős ítélet több rendelkezését támadó vagy több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozó felülvizsgálati kérelemnek valamennyi érvelés tekintetében rendelkeznie kell a törvényben meghatározott, egymással szoros logikai és perjogi kapcsolatban álló kötelező tartalmi kellékekkel. A tartalmilag fogyatékos felülvizsgálati kérelmet – vonatkozó részében – a Kúria érdemben nem vizsgálhatja (Kúria Pfv.IV.20.242/2023/6., Gfv.III.30.13/2024/5., Pfv.III.20.827/2025/7.).
[67] Az ismertetett jogszabályi rendelkezések alapján a felülvizsgálati kérelem akkor bizonyulhat eredményesnek, ha a kérelem előterjesztője a szükséges tartalmi kellékekkel rendelkező, határidőben benyújtott beadványában kimutatja a támadott jogerős határozatnak a jogvita érdemi elbírálására konkrétan kiható módon jogszabálysértő voltát, vagyis a támadott határozatra vonatkoztatva előadja a jogszabálysértésre hivatkozásait, a konkrét döntés alapjául szolgáló érvrendszer téves, illetőleg hiányos voltát kimutatja, vagy az érdemi döntésre kiható eljárási jogszabálysértést igazol. Tehát csak azon felülvizsgálati érvelés vizsgálható, amely megfelel a jogszabályi előírásoknak.
[68] Az alperes felülvizsgálati kérelmében eljárásjogi szabálysértésként utalt a Pp. 263. § (1) bekezdésére, ami a bizonyítási mód és eszköz megválasztásának szabadságát tartalmazza, valamint a Pp. 320. § (5) bekezdésére, amely értelmében a bíróságok az okirattal bizonyítható tények esetén az egyéb bizonyítást mellőzhetik.
[69] Az eljáró bíróságok ezen jogszabályi előírásoknak eleget tettek, valamennyi rendelkezésre álló bizonyítékot mérlegeltek (munkaszerződés, SZMSZ, tanúnyilatkozatok), és nemcsak az okirati bizonyítékokat vették figyelembe. Mindezzel pedig a Pp. 279. §-ában foglaltakat is helytállóan alkalmazták és érvelésükről kellőképpen számot adtak.
[70] Alaptalanul sérelmezte az alperes felülvizsgálati kérelmében eljárásjogi szabálysértésként a Pp. 7. §-ának megsértését és azt, hogy a bíróságok a keresettől elállás körében nem nyilatkoztatták arról, hogy ehhez hozzájárul-e (Pp. 242. § (3) bekezdés, Pp. 241. § (1) bekezdés).
[71] Ezzel szemben a bíróságok - és a felperes is felülvizsgálati ellenkérelmében - helyesen érveltek azzal, hogy a keresetváltoztatás kifejezetten a bíróság anyagi pervezetése körében hozott felhívásra történt meg. A felperes további, más érvényesíteni kívánt jogot nem állított, az összegszerűségen nem változtatott, csupán az igényt a bíróság felhívására pontosította, ez pedig nem minősül keresetváltoztatásnak, és fel sem merülhet az alperes hozzájárulásának hiánya. Ezért nem alapos az alperes 32-II. számú végzés jogellenességét állító előadása sem a kiegészítő perfelvétellel összefüggésben.
[72] Ugyancsak helytálló a bíróságok azon érvelése, hogy a perfelvételi eljárás lezártáig előterjesztett bizonyítékok voltak érdemben értékelhetőek, az ezt követően előterjesztetteket a bíróságoknak figyelmen kívül kellett hagyniuk a Pp. 220. § (7) bekezdésében foglalt előírások szerint.
[73] E körben alaptalan azon felülvizsgálati érvelés is, hogy a bíróságok a jogi képviselőváltást követően előterjesztett indítványokat elutasították, azokat figyelmen kívül hagyták. Kiemelendő, hogy a törvény egyértelműen megjelöli a felek lehetőségeit a perfelvételi eljárás lezártát követő, utólagos bizonyíték előterjesztésére. Adott ügyben a perfelvétel lezárást követően előterjesztett bizonyítékok érdemi vizsgálatára a bíróságoknak már nem volt lehetőségük, az alperes kimentéssel megfelelő formában nem élt, az általa állítottak miatt jogszabálysértés nem történt.
[74] Ugyancsak fenti szabályozásból vonható le azon következtetés is, hogy az alperes indítványára újabb tanú meghallgatásra nem volt lehetőség. Ugyanakkor az is rögzíthető, hogy a HR vezető vallomásának megtételekor az alperesi képviselő jelen volt, hozzá kérdéseket intézhetett, ismételt meghallgatásának elmaradásával az alperest jog- vagy érdeksérelem nem érte. Egyebekben a tanútól nem is volt olyan nyilatkozat várható, amely a jogvita eldöntésére a korábbiaktól eltérő érdemi kihatással lenne.
[75] A bíróságok nem sértettek jogszabályt, amikor a felperes személyes meghallgatását mellőzve – a bizonyítékok szabad mérlegelése elvének megfelelően – a rendelkezésre álló egyéb adatok értékelésével hozták meg döntésüket [Pp.279. § (1) bekezdés].
[76] A másodfokú bíróság ítélete [43] bekezdésében jogszabálysértés nélkül mutatott rá arra, hogy a felek munkaszerződésben nem rendelkeztek arról, miszerint a felperes vezető állású munkavállalónak minősül, ezért az Mt. 208. § (2) bekezdésében rögzített törvényi feltételek és ezzel összefüggően előadott – a munkaszerződés módosítás tervezetének tartalmára, a felperes aláírást megtagadó magatartására vonatkozó – alperesi érvelés vizsgálata nem volt indokolt.
[77] Az Mt. 208. § (1) bekezdése – aminek konkrét megsértését állította egyébként az alperes felülvizsgálati kérelmében is – úgy rendelkezik, hogy ezen jogszabályhely alapján vezető állású munkavállalónak minősül a munkáltató vezetője, valamint a közvetlen irányítása alatt álló – részben vagy egészben – helyettesítésére jogosult munkavállaló. A jogszabályi előírásból következően a vezető helyettesei közül csak az minősül vezető állású munkavállalónak, aki egyfelől az első számú vezető közvetlen irányítása alatt áll és – részben vagy egészen – az ő helyettesítésére jogosult (konjunktív feltételek). Ezért vizsgálni kellett, hogy a felperes rendelkezett-e olyan feladat – illetve hatáskörrel, ami alapján a munkáltatói jogkör gyakorlójának nem esetszerű helyettesítésére volt feljogosítva, ami vezető állású munkavállalói minősítését eredményezné. Önmagában tehát az a körülmény, hogy az alperes tanúvallomással megerősítetten állította, miszerint a felperes bizalmi jellegű munkakört töltött be, még nem támasztja alá vezető állását, mint ahogy a gazdasági igazgató munkaszerződése például kifejezetten tartalmazott erre nézve megállapodást.
[78] Helyes tehát a másodfokú bíróság álláspontja, hogy a felperes ugyan az ügyvezető közvetlen irányítása alá tartozott, arra nézve azonban nem volt sem okirati, sem egyéb adat, hogy annak helyettesítésére lett volna feljogosítva. Az alperesnek lehetősége volt a helyettesítés rendjét szabályozni, amely a felperesre is kihatott volna, ezt azonban elmulasztotta.
[79] Nem vitásan a felperes bizonyos döntések előkészítésében részt vett, javaslatot tehetett sportszakmai kérdésekben, a végső döntés meghozatalára azonban csak az ügyvezetőnek volt hatásköre. Az alperes maga sem állította, hogy felepres munkaköri feladatai, hatásköre, felelőssége alapján első számú vezetőnek minősülne. Munkaszerződésben foglalt megállapodás hiányában pedig nem volt vizsgálható, hogy a munkáltató működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű vagy fokozottan bizalmi jellegű munkakört látott-e el (Mt. 208. § (2) bekezdés).
[80] Az Mt. 43. § (1) bekezdése szerint a munkaszerződés – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a Második Részben foglaltaktól, valamint munkaviszonyra vonatkozó szabálytól a munkavállaló javára eltérhet. Ezzel összefüggésben alaptalanul hivatkozott az alperes az Mt. 85. §-a alapján arra, hogy ez nem tiltja az Mt. 79. § szerint a munkavállaló hátrányára való eltérést. A törvény kifejezetten kollektív szerződés ilyen irányú rendelkezése alapján teszi ezt lehetővé, az alperes azonban sem kollektív szerződéssel, sem üzemi megállapodással nem rendelkezett, mint ahogy arra a másodfokú bíróság helytállóan kitért. Mindebből következően pedig a jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy vezető állású munkavállalói minőség hiányában – a felperes márpedig nem volt ilyennek tekintendő – az Mt. 79. § (2) bekezdése szerint szabályozottaktól való eltérés nem volt megengedett.
[81] A felperes munkaszerződésének III. pontjában foglaltak a fent hivatkozott törvényi előírásoknak nem feleltek meg, az alperes jogszerűen nem köthetett ki három havi „bánatpénzt” mint anyagi kompenzációt a határozott idő lejárta előtti egyoldalú munkáltatói jognyilatkozattal történt munkaviszony megszüntetése esetében.
[82] Az Mt. 29. § (1) bekezdése alapján a munkaszerződés érvénytelennek minősül, így az Mt. 79. § (2) bekezdése szerinti jogkövetkezményt kell alkalmazni a perbeli esetben. Az alperes a jogalapot vitatta, az összegszerűséget illetően azonban észrevételt nem tett, így az jelen eljárásnak ez nem lehetett a tárgya.
[83] Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért a Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján azt hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.II.10.030/2026/4.)