I. A büntetőjogi fő kérdésben – bűnös-e a vádlott – csak akkor lehet megalapozott döntést hozni, ha a bíróság beszerzett és megvizsgált minden olyan beszerezhető bizonyítékot, amelyből következtetni lehet a terhelő vagy mentő vallomások hitelességére, valamennyi bizonyítékot az észszerű gondolkodás és a logika szabályainak megfelelően, egyenként és összefüggéseikben is értékelte, és erről a tevékenységéről olyan indokolást ad, amelyből kitűnik, hogy a bizonyítékok beszerzése és helyes értékelése megtörtént [Be. 593. § (1)–(2) bek.].
II. A folytatólagosság a vesztegetési cselekmények kapcsán akkor állapítható meg, ha folyamatosan fennálló kapcsolatban ugyanattól a személytől többször kér vagy fogad el előnyt a hivatalos személy. Ugyanez igaz az (aktív) hivatali vesztegetés és a befolyással üzérkedés jogi megítélésére is [Btk. 293. § (1) bek., 299. § (1) bek.].
[1] A törvényszék ítéletével az I. r. vádlottat az ellene 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1) bek. és (2) bek.], míg a II. r. vádlottat az ellene 2 rendbeli befolyással üzérkedés bűntette [Btk. 299. § (1) bek., (2) bek. a) pont] miatt emelt vád alól felmentette. Rendelkezett továbbá arról, hogy az eljárás során felmerült 468 310 forint bűnügyi költség az állam terhén marad.
[2] Ügyészi fellebbezés alapján eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében megváltoztatta.
[3] Az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 239. § (1) bek., (2) bek. 1. ford.], a II. r. vádlottat pedig 2 rendbeli befolyással üzérkedés bűntettében [Btk. 299. § (1) bek., (2) bek. a) pont].
[4] Ezért az I. r. vádlottat – halmazati büntetésül – 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette. Az II. r. vádlottat – szintén halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 200 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, így összesen 200 000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Mindkét vádlott vonatkozásában megállapította, hogy a velük szemben kiszabott szabadságvesztést – annak végrehajtása esetén – börtönben kell végrehajtani, és ez esetben a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra. Mindkét vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Rendelkezett arról, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költségből az I. r. vádlott 200 000 forintot külön köteles, míg a vádlottak 13 184 forintot egyetemlegesen kötelesek megfizetni, a fennmaradó bűnügyi költség pedig az állam terhén marad.
[5] A másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség a II. r. vádlott terhére a kiszabott büntetés súlyosítása, vagyonelkobzás elrendelése és az előzetes mentesítés mellőzése érdekében, az I. r. és a II. r. vádlottak védői pedig az ellentétes döntést is sérelmezve felmentés végett jelentettek be fellebbezést.
[6] A fellebbviteli főügyészség fellebbezésének írásbeli indokolása szerint az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanságát az ítélőtábla az irányadó gyakorlatnak megfelelően, törvényesen küszöbölte ki, az ekként megállapított tényállásból okszerű következtetést vont a II. r. vádlott bűnösségére, és a cselekmények minősítése is törvényes.
[7] Ugyanakkor a II. r. vádlottal szemben eltúlzottan enyhe büntetést szabott ki, amely nem megfelelően tükrözi a terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyát, és nincs összhangban a büntetés kiszabása körében értékelendő körülményekkel.
[8] Hivatkozott arra, hogy a II. r. vádlottra irányadó középmérték 7 évben határozható meg. Ehhez képest az ítélőtábla nagyobb jelentőséget tulajdonított az enyhítő körülményeknek, ugyanakkor nem vette figyelembe, hogy a bűnhalmazatot képező, igencsak elszaporodott korrupciós bűncselekmények megvalósításával a II. r. vádlott több millió forinttal gazdagodott. Ezért a büntetés enyhítésére vonatkozó rendelkezések alkalmazásának nincs helye, a feltárt bűnösségi körülmények alapján a törvényi minimum szerinti, 2 év szabadságvesztés sem tekinthető túl szigorúnak. Álláspontja szerint a II. r. vádlottal szemben a büntetés célja kizárólag hosszabb tartamú és próbaidejű szabadságvesztés-büntetés kiszabásával érhető el.
[9] Kifejtette, hogy a büntetőjogi felelősségét mindvégig tagadó, tettének súlyával nem számoló II. r. vádlott vonatkozásában semmilyen olyan adat, különös méltánylást érdemlő körülmény nem állapítható meg, ami őt az előzetes mentesítésre érdemessé tenné.
[10] Utalt rá, hogy az ítélőtábla téves okfejtés alapján mellőzte a vagyonelkobzást a II. r. vádlottal szemben, ez ugyanis jelen ügyben a törvény kötelező rendelkezésein alapszik. Az intézkedés lényege a bűnös úton szerzett vagyon elvonása, az irányadó tényállás pedig rögzíti, hogy a II. r. vádlott két ízben vett át 2 000 000 forintot az I. r. vádlottól, arra vonatkozóan pedig a bizonyítás során nem merült fel adat, hogy az átvett pénzből ténylegesen bármekkora összeget adott volna az általa hivatkozott hivatalos személynek.
[11] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbviteli főügyészség fellebbezését – annak indokaival egyetértve – fenntartotta.
[12] Álláspontja szerint azonban a vádlottak terhén megállapított bűncselekmények az irányadó ítélkezési gyakorlat szerint a folytatólagosság egységébe tartoznak. Ennek indoka, hogy a vádlottak ugyan két konkrét intézkedés érdekében adtak, illetve kértek előnyt, azonban ez egy adóigazgatási eljárásra figyelemmel, egy folyamatosan fennálló kapcsolatban történt.
[13] A vagyonelkobzással összefüggésben hivatkozott arra, hogy az irányadó tényállás szerint az I. r. vádlott csak a II. r. vádlottnak adott a jogtalan előnyből, és arra vonatkozóan sem merült fel adat, hogy az előnyt a II. r. vádlott megosztotta volna. Az adott vagyoni előnyt pedig attól kell elvonni, akihez került, aki azt kapta.
[14] Az I. r. vádlott védője által bejelentett védelmi fellebbezést annyiban alaposnak tartotta, hogy álláspontja szerint e vádlott vonatkozásában a büntetés további enyhítése, pénzbüntetés kiszabása indokolt lehet. Ezt a hatóság előtt addig ismeretlen és a terhelti vallomás nélkül nyilvánvalóan rejtve maradó bűncselekmény feltárása, valamint az önmagát is terhelő vallomás következetes fenntartásán át is megnyilvánuló őszinte megbánása alapozza meg.
[15] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét akként változtassa meg, hogy az I. r. vádlott terhére rótt cselekményeket folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettének minősítse, őt pénzbüntetésre ítélje, egyúttal a halmazati büntetésre és az előzetes mentesítésre utalást mellőzze. A II. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést súlyosítsa, a próbaidő tartamát emelje fel, vele szemben 4 000 000 forint vagyonelkobzást rendeljen el, és az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezést vele kapcsolatban is mellőzze. Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét hagyja helyben.
[16] Az I. r. vádlott védője a fellebbezés indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást hiánytalanul lefolytatta, valamennyi releváns bizonyítékot gondosan és körültekintően értékelte, az indokolási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, világosan és nyomon követhetően adott számot arról a mérlegelési folyamatról, amelynek eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a vád tárgyává tett korrupciós bűncselekmények elkövetése kétséget kizáróan nem bizonyítható. Ekként álláspontja szerint a felmentés nem mérlegelési hiányosság, hanem a bizonyítékok következetes és szabályszerű értékelésének szükségszerű következménye volt.
[17] A törvényszék ugyanis helyesen rögzítette, hogy a vádlottak közötti pénzátutalások és azok célja nem volt bizonyítható, nem volt megállapítható a passzív vesztegető személye, és az sem, hogy a vádlottak között egyáltalán felmerült volna az adóhatósági eljárás érdemi befolyásolásának kérdése. Álláspontja szerint ezek a megállapítások nem hiányosak, nem felderítetlenek, hanem éppen ellenkezőleg, a bizonyítékok kimerítő értékelésének az eredményei.
[18] Ezzel szemben a másodfokú bíróság bizonyítást nem vett fel, az általa megállapított tényállást nem új bizonyítékra, hanem eltérő és spekulatív következtetésekre alapozta, és olyan bizonyítottsági szintet fogadott el, amely nem felel meg az in dubio pro reo elvének. Az I. r. vádlott önmagát terhelő korábbi vallomását emelte döntő bizonyítékká figyelmen kívül hagyva, hogy az elsőfokú bíróság ezt jogszerűen nem tekintette hitelt érdemlőnek. Az ítélőtábla ezzel valójában nem megalapozatlanságot küszöbölt ki, hanem az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörét vonta el, és annak helyébe saját eltérő bizonyítékértékelését állította. Olyan körülményekből vont következtetéseket az I. r. vádlott bűnösségére, amelyek önmagukban legfeljebb motivációt feltételeznek, de a bűncselekmény törvényi tényállási elemeit nem pótolják.
[19] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria az I. r. vádlottat az ellene emelt vád alól mentse fel.
[20] A II. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, melyet álláspontja szerint a felülbírálat során az ítélőtábla is elismert. Ezzel szemben a felülmérlegelés tilalma ellenére, bizonyítás felvétele nélkül hozta meg az ítéletét, az elsőfokú bírósági eljárás során elfogadott bizonyítékokat nem fogadta el hitelesnek, nem azokat vette alapul, így a logika szabályainak ellentmondó ténybeli következtetéseket tett.
[21] Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló, általa elfogadott bizonyítékok alapján állapította meg a tényállást, amely nem volt felderítetlen, mivel a törvényszék a felmerült ellentmondásokat ellenőrizte, szakértőket rendelt ki, illetve szembesítést is folytatott. Mindezen bizonyítékok alapján logikailag helyes megállapításokra jutott, amelyek nem voltak ellentétesek az iratok tartalmával.
[22] A másodfokú bíróság álláspontjával szemben kifejtette, hogy az I. r. vádlott vallomásai nem voltak következetesek, így nem volt szavahihető abban a kérdésben, hogy rendelkezésére állt-e a 4 000 000 forint. Arra vonatkozóan sem tudott nyilatkozni, hogy melyik cégének a számlájáról vette fel a pénzt, és hogy azt kinek adta át. Márpedig, ha nem állt rendelkezésére ez az összeg, akkor nem volt mit átadni; ha nem volt bizonyítható, hogy mikor adták át, akkor nem bizonyítható az sem, hogy kinek, milyen céllal adták át, és ha nem lehet tudni, hogy kinek a jelenlétében történt mindez, akkor nem bizonyítható az átadás ténye sem.
[23] Hivatkozott arra, hogy az ítélőtábla iratellenesen állapította meg, hogy a II. r. vádlott vallomása és az egyéb bizonyítékok nem alkalmasak arra, hogy az I. r. vádlott beismerő vallomását megcáfolják.
[24] Kiemelte, hogy nem helytálló az ítélőtábla azon megállapítása, hogy az I. r. vádlott motivációja jelen eljárásra is vonatkoztatható, hiszen tudata az önfeljelentés megtételekor még nem fogta át, hogy folyik és még folyni fog ellene büntetőeljárás. Önfeljelentése ténylegesen csak azt szolgálta, hogy korlátlan enyhítést kapjon az esetlegesen ellene irányuló eljárásokban, hiszen korábban 5 év végrehajtandó szabadságvesztést kapott, és nem akart visszamenni a börtönbe. A feljelentés megtételekor még nem tudhatta, hogy mi lesz az eljárások sorsa, azonban az nem vitás, hogy volt vele szemben eljárás, illetve reális esélye volt további eljárások megindulásának is.
[25] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a II. r. vádlottat az ellene emelt vád alól mentse fel.
[26] A Kúria a másodfellebbezéseket a Be. 620. § (1) bekezdésének zárófordulata szerint nyilvános ülésen bírálta el.
[27] A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője a nyilatkozatában írtakkal egyezően szólalt fel.
[28] Az I. r. vádlott védője a perbeszédében a fellebbezése írásbeli indokolásának megfelelően nyilatkozott.
[29] A II. r. vádlott védője a nyilvános ülésen szintén a fellebbezése írásbeli indokolásának megfelelően szólalt fel. Kiemelte, hogy az eljárás során nem merült fel olyan adat, amely azt támasztaná alá, hogy az I. r. vádlott egyáltalán rendelkezett a vesztegetésre szánt pénzösszeggel. A beszerzett számlakivonatok ennek tényét egyértelműen cáfolják, hiszen ezekből nyomon követhető, hogy amit az egyik cégből kivett, azt egy másik cég számlájára befizette. Hivatkozott arra is, hogy az ítélőtábla tévedett az I. r. vádlott motivációjának kérdésében, az ugyanis egyértelműen az volt, hogy az ellene folyamatban lévő, illetve jövőbeni eljárásokban a büntetés korlátlan enyhítését érje el.
[30] Az ügyészség által bejelentett fellebbezés a következők szerint alapos, az I. r. vádlott védőjének és a II. r. vádlott védőjének fellebbezése nem alapos.
[31] A másodfellebbezés alapján harmadfokú eljárásnak van helye. Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata elleni fellebbezés jogát a Be. 579. § (1) bekezdése általánosságban – a Be. 580. §-ában foglalt szűk körű kivételekkel, további feltétel előírása nélkül – biztosítja. Ezzel szemben a Be. 615. § (1) bekezdése a másodfokú bíróság ügydöntő határozata elleni fellebbezés lehetőségét kizárólag a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén biztosítja.
[32] A jogorvoslati, felülbírálati és a döntési jogkör összefügg. A jogorvoslat terjedelmének korlátozottsága kihat a felülbírálat terjedelmére, és maga után vonja a döntési jogkör meghatározottságát. Ugyanakkor a döntési jogkör fogalmilag nem lehetséges felülbírálati jogkör nélkül.
[33] A Be. 615. § (1) bekezdése és (2) bekezdése – a (2a) bekezdésben írt korlátok között – meghatározza a másodfellebbezés törvényi okát, a (3) bekezdése pedig a másodfellebbezés törvényi jogát.
[34] A Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bejelentett fellebbezések alapján helye van-e harmadfokú eljárásnak.
[35] A Be. 615. § (1) bekezdése szerint a másodfokú ítélet ellen (másod)fellebbezésnek van helye, ha a másodfokú bíróság döntése az elsőfokú bíróságéval ellentétes.
[36] A Be. 615. § (2) bekezdés a) pont első fordulata értelmében ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság olyan vádlott bűnösségét állapította meg, akit az elsőfokú bíróság felmentett.
[37] Jelen ügyben az elsőfokú bíróság az általa megállapított tényállás alapján az I. r. vádlottat az ellene 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1) bek. és (2) bek.], míg a II. r. vádlottat az ellene 2 rendbeli befolyással üzérkedés bűntette [Btk. 299. § (1) bek., (2) bek. a) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
[38] Ezzel szemben a másodfokú bíróság az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 239. § (1) bek., (2) bek. 1. ford.], a II. r. vádlottat pedig 2 rendbeli befolyással üzérkedés bűntettében [Btk. 299. § (1) bek., (2) bek. a) pont].
[39] Ezért a másodfokú bíróság döntése mindkét vádlottat érintően értelemszerűen ellentétes az elsőfokú bíróság ítéletével [Be. 615. § (2) bek. a) pont].
[40] Az ellentétes rendelkezés mint a másodfellebbezés törvényi okának rendeltetése az, hogy lehetőség nyíljon az ellentétet, illetve eltérést eldöntő új eljárási fokra.
[41] Nem önmagában az eltérés, ellentét (objektíve), hanem annak sérelmezése (szubjektíve) adja ki együtt a harmadfokú eljárás megnyitását.
[42] Utóbbiról rendelkezik a Be. 615. § (3) bekezdése, amely a másodfellebbezés törvényi joga, s ehhez kötődik a felülbírálat Be. 618. § szerinti szabályozása.
[43] Ennek lényege, hogy az ellentétes döntés elengedhetetlen, de nem eleve, feltétlen (hivatalból), hanem csak akkor jelent harmadfokú eljárásra jogot, ha az ilyen, avagy azzal összefüggő rendelkezést a jogosult sérelmezi. Tehát nem automatikusan van helye harmadfokú eljárásnak, hanem csak akkor, ha a jogosult (Be. 616. §) a törvény adta jogával élve, valamely törvényi okból sérelmezi a másodfokú határozatot.
[44] Jelen ügyben a másodfellebbezés törvényi jogával az ügyészség, illetve a vádlottak védői egyaránt éltek.
[45] Az ügyészség másodfokú nyilvános ülésen bejelentett fellebbezése joghatályos.
[46] A Be. 615. § (3) bekezdés a) pontja szerint a fellebbezés sérelmezheti az ellentétes döntést, illetve – a Be. 2021. január 1. napjától hatályos szövegének – b) pontja szerint kizárólag az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálatból eredő, a Be. 583. § (3) bekezdésében meghatározott rendelkezést vagy indokolást.
[47] Az ügyészség II. r. vádlott terhére bejelentett fellebbezése a Be. 615. § (3) bekezdés b) pontja szerinti, a büntetés súlyosítására irányult, míg a védők másodfellebbezései a Be. 615. § (3) bekezdés a) pontján alapultak, az ellentétes döntést is sérelmezve a vádlottak felmentését célozták. Ebből következően a felülbírálat jelen ügyben teljeskörű. Ez jelenti tehát a tényállás megalapozottságának vizsgálatát, így a felülbírálat tény- és jogkérdést is érintő [Be. 618. § (1) és (2) bek.].
[48] Ez tehát jelen ügyben a harmadfokú fellebbezési jogból és felülbírálati okból következő döntési jogkör levezetése, és annak elvi tartalma. Ekként biztosított a jogosultak jogorvoslati jogának érvényesítése [melyet az Alaptörvény 28. cikk (7) bekezdése garantál, s egyben a Be. 2. § (3) bekezdése által védett].
[49] A joghatályos fellebbezések alapján a Kúria – első körben – a Be. 618. § szerinti terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
[50] A felülbírálat tárgya főszabályként először az eljárási szabályok – azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok – megtartása, ezt követően pedig az ellentétes döntéssel érintett tényállás megalapozottsága.
[51] A Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan – a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti – eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárná [Be. 625. § (1) és (2) bek.].
[52] Az első- és másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le.
[53] Az ítélőtábla álláspontja szerint relatív eljárási szabályt vétett az elsőfokú bíróság azzal, hogy a tárgyaláson történt első kihallgatás alkalmával nem biztosította az I. r. vádlottnak, hogy a vádra vonatkozó, a védekezését is magába foglaló vallomását összefüggően adhassa elő. A Kúria egyetértett azzal, hogy ez az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséhez nem vezethetett.
[54] Mindezek előrebocsátásával (és sorrendjében) a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan – a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti – eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárná [Be. 625. § (1) és (2) bek.]. Ilyenre egyébként a felek sem hivatkoztak.
[55] A felülbírálat ezt követő szempontja, hogy a másodfokú ítélet tényállása megalapozott-e.
[56] A harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott, vagy az iratok alapján azzá tehető, ekként a helyes tényállás megállapítható, avagy a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető (Be. 619. §).
[57] A harmadfokú bíróság e körben értelemszerűen azt vizsgálja, hogy a másodfokú bíróság által – az általa tett kiegészítésekkel és helyesbítésekkel – irányadónak tartott tényállás megalapozott-e. Ezalatt értendő az elsőfokú ítélettel megállapított, és a másodfokú bíróság által módosítás nélkül is megalapozottnak tartott tényállás, valamint a másodfokú bíróság általi módosítás.
[58] Főszabályként a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú ítélettel megállapított tényállásra alapítja [Be. 591. § (1) bek.].
[59] A tényálláshoz kötöttség elvi indokát változatlanul a bizonyítás főszabálya adja, miszerint a Be. 167. § (3) bekezdése és (4) bekezdése értelmében a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje; a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben, szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése alapján állapítja meg.
[60] Ezáltal biztosított a bizonyítékok hitelt érdemlőségének meggyőződés szerinti, szabad értékelése, és védett a mikénti mérlegelése, ami a bizonyíték bizonyító ereje felülmérlegelésének főszabály szerinti tilalmát, a közvetlen bizonyítékvizsgálat, bizonyítékkal szembesülés tiszteletben tartását jelenti.
[61] Ugyanakkor a másodfokú bíróságnak lehetősége van arra, hogy
– a tényállást kiegészítse vagy helyesbítse, vagy
– eltérő tényállást állapítson meg, és ez alapján határozzon (Be. 593. §).
[62] Ennek elsődleges és általános feltétele, hogy a tényállás nem megalapozott, ezért e kérdésben a bíróságnak egyértelműen rögzítenie kell az álláspontját.
[63] Jelen ügyben a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú ítéletnek a Be. 592. § (1) bekezdés a) és b) pontjai szerinti teljes megalapozatlansága nem áll fenn, mivel a törvényszék a tényállás felderítésére és megállapítására vonatkozó kötelezettségét teljesítette.
[64] Ugyanakkor a tényállást valamennyi, azaz a Be. 592. § (2) bekezdés a), b), c) és d) pontjában megjelölt okból részben megalapozatlannak tekintette. E körben kifejtette, hogy az elkövetési magatartás tekintetében az ítéleti tényállás hiányos, részben felderítetlen, ellentétes a lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával, továbbá álláspontja szerint a törvényszék a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett.
[65] Indokai szerint az elsőfokú ítélet részbeni megalapozatlansága arra vezethető vissza, hogy a törvényszék a személyi és tárgyi bizonyítékok összevetése során iratellenes és téves következtetésekre jutott, és különösen az I. r. vádlott szavahihetőségének, a terhelő vallomása hitelességének értékelésekor számos logikai hibát vétett.
[66] Ezt kiküszöbölendő az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma és ténybeli következtetés útján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapított meg, és a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú bíróság által felmentett vádlottak bűnösségét állapította meg.
[67] A másodfokú bíróság az így megállapított tényállásból tehát eltérő jogi következtetésre jutott, ekként az egyik ítélet szerint a vádlottak nem követték el a terhükre rótt bűncselekményt, a másik szerint viszont igen.
[68] A másodfokú ítélet felülbírálata kapcsán kérdés, hogy a másodfokú bíróság megtehette-e eljárásjogilag azt, amit tett, illetve helyesen tette-e azt, amit egyébként megtehetett.
[69] A másodfokú bíróság helyesen tekintette az elsőfokú ítéletet részben megalapozatlannak, azonban tévedett abban, hogy e megalapozatlanság milyen okra vezethető vissza. Nem helytálló ugyanis az a megállapítása, hogy az elsőfokú bíróság ítélete valamennyi, a Be. 592. § (2) bekezdés a), b), c) és d) pontjában megjelölt okból részben megalapozatlan.
[70] Ez egyértelműen kitűnik az általa megállapított tényálláshoz vezető tényjavító tevékenység mikéntjéből, melynek során az ítélőtábla valójában nagyrészt az elsőfokú bíróság által megállapított tényekből vont immár helyes ténybeli következtetést, illetve – kisebb részben – a további tényekre vont következtetés alapjául szolgáló, elsőfokú bíróság által megállapított közvetett tényeket javította az iratellenesség kiküszöbölésével. Ez pedig azt jelenti, hogy az elsőfokú ítélet részbeni megalapozatlanságának oka helyesen az, hogy az elsőfokú bíróság az általa megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett [Be. 592. § (2) bek. d) pont].
[71] A másodfokú bíróság valójában kétségtelenül törvényesen járt el akkor, amikor a tényállás részbeni megalapozatlanságának kiküszöbölése érdekében az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő okiratok tartalma, illetve ténybeli következtetés útján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapított meg. Helytelen ténybeli alapokra helyezve ugyanis nincs megnyugtató jogkövetkeztetés.
[72] Az iratoknak megfelelő, a rendelkezésre álló bizonyítékokon nyugvó megalapozott tényállás nélkül a büntetőjogi felelősségre vonatkozó eltérő jogi értékelésnek nincs meg a ténybeli alapja.
[73] Ez valójában nem más, mint a megalapozott, valósághű tényállás iránti igény, mely alapján a megfelelő jogkövetkeztések levonhatóak. A bíróság ítélete pedig akkor törvényes és igazságos, ha a tényállás megállapítása igaz.
[74] A másodfellebbezések ténybeli kérdésben, a ténymegállapító tevékenység körében kifogásolták a másodfokú bíróság ítéletét. Lényegét tekintve arra hivatkoztak, hogy az ítélőtábla a rendelkezésre álló bizonyítékok felülmérlegelésével, illetve helytelen ténybeli következtetéssel állapította meg a döntése alapjául szolgáló – eltérő – tényállást.
[75] E kifogások nem helytállóak az alábbiak szerint.
[76] Eldöntendő kérdés, hogy
– az elsőfokú bíróság valóban hiánytalanul vette-e számba a bizonyítási eljárás során beszerzett bizonyítékokból származó közvetlen és közvetett (további ténybeli következtetés alapjául szolgáló) tényeket;
– a közvetett tényekből valóban helyesen, azaz a logika szabályainak megtartásával következtetett-e a további tényekre;
– és mindebből valóban a logika szabályainak megfelelően állapította-e meg a tényállást, vagyis vont következtetést arra, hogy valójában mi történt.
[77] A másodfokú bíróság e kérdéseket nemlegesen válaszolta meg.
[78] Mindezzel összefüggésben a Kúria előrebocsátja a következőket.
[79] A tényből tényre vont (azaz ténybeli) következtetés is ténymegállapító tevékenység.
[80] A tényből vont jogi következtetés az, ami már nem ténymegállapítás, hanem valamely jogtétel (így törvényi tényállási elem) igazolása, azzal való megfeleltetés, ekként jogi értékelés.
[81] Különböző tehát, amikor a bíróság a bizonyítékokat méri össze, mérlegeli, s annak eredményeként tényt, tényállást állapít meg, és amikor a már megállapított tényt (a bizonyítéktól, illetve annak forrásától függetlenül) veti össze a törvénnyel. Előbbi a ténymegállapító tevékenység, aminek eredménye a tényállás; utóbbi a jogkövetkeztető (valójában a döntéshozó) tevékenység, aminek eredménye a rendelkezés.
[82] A tudati tényekre vonatkozó ténymegállapítási tevékenység szükségképpen közvetett bizonyítás eredménye.
[83] Közvetett a bizonyíték, ha nem vonatkozik eleve, egyenesen, nyíltan (kifejezetten) és perdöntő módon a bizonyítandó tényre, hanem csupán másik – egy vagy több, közbeeső, kisegítő – tényre mutat, ami azonban releváns, mert következtetés vonható belőle a bizonyítandó (perdöntő) tényre.
[84] A közvetett bizonyíték alapján megállapított ténynek arra kell alkalmasnak lennie, hogy önmagában vagy más közvetett bizonyítékból nyert ténnyel együtt olyan további tényre adjon következtetési lehetőséget, aminek révén a bizonyítandó tény is megállapítható.
[85] A közvetett bizonyítás valójában tényből tényre következtetés. Közvetett bizonyíték esetében hangsúlya nem a bizonyíték mibenlétének, hanem a más bizonyítékhoz kötődésnek van. Ehhez képest, amíg közvetlen bizonyíték esetében csupán a hitelt érdemlőség a ténymegállapítás feltétele, közvetett bizonyíték esetében vizsgálandó a ténybeli következtetés helyessége is.
[86] Ilyenkor ugyanis a következtetés, illetve annak eredménye pótolja a közvetlen bizonyíték érzékelésen, észleleten alapuló (hitelt érdemlőnek tartott) tartalmát. A bizonyítandó tényre vonatkozó megállapítás lényege ténybeli következtetés. Ezért eredményez a téves következtetés megalapozatlanságot [Be. 592. § (2) bek. d) pont].
[87] A következtetés tényszerűsége azt jelenti, hogy az adott közvetett bizonyíték, bár nem a bizonyítandó, viszont olyan tény észleletén alapul, ami mint alapadat hitelt érdemlő, észszerű érvvel indokolt, igazolt, és okszerű következtetés levonására alkalmas.
[88] A Kúria itt jegyzi meg, hogy tény- és tárgyszerűség hiányában a közvetett bizonyítás csupán következtetésben merül ki, ami elégtelen ahhoz, hogy eredménye a közvetlen bizonyítással egyező bizonyosságerejű legyen. A közvetett bizonyítás lényege, hogy nem kizárólag vélemény, feltevés alapú (spekuláció), és a bizonyítandó tény tárgyi oldalához is kötődő (Kúria Bhar.III.956/2023/11. számú határozat [92]–[95] bekezdés, [103]–[108] bekezdés).
[89] Számos ügy sajátossága (miként az jelen eljárásban is történt), hogy közvetlen bizonyítékként két egymással ellentétes vallomás áll a bíróság rendelkezésére.
[90] Ilyen helyzetben az észszerű gondolkodás és az ítélkezési gyakorlat szerint különös gonddal kell vizsgálni, hogy a közvetlen bizonyítékokat képező vallomásokon kívül megszerezhető bizonyítékok megerősítik vagy gyengítik-e a terhelő vagy mentő vallomást tevők szavahihetőségét, vallomásaik bizonyító erejét, s csak ezek után lehet megalapozottan dönteni arról, hogy a mentő vallomások kétségessé teszik-e a terhelő vallomások hitelességét, vagyis megfelelnek-e azok a valóságnak.
[91] Mindez azt jelenti, hogy a fő kérdésben – bűnös-e a vádlott – csak akkor lehet megalapozott döntést hozni, ha a bíróság beszerzett és megvizsgált minden olyan beszerezhető bizonyítékot, amelyből következtetni lehet a terhelő vagy mentő vallomások hitelességére, valamennyi bizonyítékot az ésszerű gondolkodás s a logika szabályainak megfelelően, egyenként és összefüggéseikben is értékelte, s erről a tevékenységéről olyan indokolást ad, amelyből kitűnik, hogy a bizonyítékok beszerzése és helyes értékelése megtörtént (Legfelsőbb Bíróság Bf.III.2.449/1998/4. számú határozat).
[92] Ilyenkor valóban fennáll a felülmérlegelés tilalma, hiszen e mérlegelési folyamat minden eleme helyes: helyes – hiánytalan bizonyítékértékelésből származó – ténybeli alapokból, az okszerűség szabályainak betartásával, helyes további ténybeli következtetések vonhatók le.
[93] Ha viszont e folyamat bármelyik eleme hibás, a végeredmény szükségképpen téves; hibás (nem teljes) ténybeli alapokból kiinduló, okszerűtlenül elvégzett gondolkodás hibás ténybeli következtetéshez vezet.
[94] Helyesen utalt a másodfokú bíróság az irányadó ítélkezési gyakorlatra, mely szerint a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma [Be. 593. § (2) bek.] nem a megalapozatlanság kiküszöbölését korlátozza, hanem az első fokon lefolytatott bizonyítást védi.
[95] A tényállás hiányosságának pótlása, felderítetlenségének megszüntetése, az iratellenesség kiküszöbölése, avagy a téves helyett a helyes ténybeli következtetés levonása az elfogadott bizonyítékból nem esik a felülmérlegelés tilalma alá, hanem az éppen a megalapozatlanság orvoslásának törvényes eszköze, amelyet a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja kifejezetten alkalmazni rendel arra az esetre is, ha az így módosított eltérő tényállás a felmentett vádlott bűnösségének megállapításához vezet.
[96] A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma tehát annyit jelent, hogy a fellebbviteli bíróság nem dönthet másként egy bizonyíték hitelességéről, mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette. Így nem mondhatja például azt egy, az elsőfokú bíróság által elfogadott tanúvallomásra, hogy azt nem fogadja el, és az annak alapján megállapított tényeket mellőzi a tényállásból, illetve nem egészítheti ki vagy módosíthatja az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást egy általa el nem fogadott tanúvallomás vagy vallomásrész alapján.
[97] A másodfokú bíróságnak tehát az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékokat kell alapul vennie; attól – megalapozott tényállás esetén – akkor sem térhet el, ha saját meggyőződése esetlegesen eltérő. A tényállás módosítása (ide értve: az eltérő tényállás megállapítását is) csak az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékok alapján történhet.
[98] Az elsőfokú bíróság által megállapított bizonyítást érintő ügyiratok alapján a tényállás módosítása valójában nem más, mint ugyanazon bizonyíték alapján olyan további, az elsőfokú bíróság által nem megállapított ténynek a megállapítása, amit az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott, azonban a vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából releváns (ide nem értve azt, ha az elsőfokú bíróság kifejezetten rögzítette, hogy az adott tény tekintetében a szóban lévő bizonyítékot nem fogadja el). Az iratellenesség kiküszöbölése azt jelenti, hogy az elsőfokú bíróság nem a valós (az ügyiratokban rögzített) tartalma szerint vette figyelembe a bizonyítékot, és ezt javítja ki a fellebbviteli bíróság az ügyiratok szerinti tartalom alapulvételével. Téves ténybeli következtetés esetén pedig az elfogadott bizonyítékból történő, a logika szabályainak meg nem felelő ténykövetkeztetést helyesbíti a jogorvoslat tárgyában elbíráló bíróság. Minden esetben azonban a tényállás módosításának alapja az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyíték (Kúria Bhar.III.1.436/2018/8. számú határozat [52], [54]–[57] bekezdés, EBH 20219.B.9.).
[99] Mindebből következően a felülmérlegelés tilalma kizárólag azt az értékelő-mérlegelő tevékenységet védi, amely valós és hiánytalan ténybeli alapokon, a logika szabályainak megtartásával történik.
[100] Ebben az esetben a másodfokú bíróság valóban nem juthat az első fokon eljárt bíróságétól eltérő következtetésre. Ha ugyanis a bizonyítási eljárás lefolytatását követően minden (valós) tény az elsőfokú bíróság rendelkezésére állt, és azokat a logika szabályainak megfelelően vetette össze, eltérő következtetésre szükségképpen csak akkor juthatna a másodfokú bíróság, ha a megállapított tényeket eltérően értékeli. Erre pedig még felmentés érdekében sincs lehetősége.
[101] A Kúria rámutat, hogy ez utóbbi eset értelemszerűen nem azonos azzal, ha valamely tényből (közvetett tényből) a logika szabályai szerint is kétféle következtetést lehet levonni. Erre vonatkozik ugyanis az in dubio pro reo elve, vagyis ilyenkor a vádlott javára kell dönteni [Be. 7. § (4) bek.].
[102] Ehhez képest jelen ügyben az is rögzítendő, hogy a közvetlen bizonyítékok közül az eljárás megindulásakor az I. r. vádlottnak egy önfeljelentést is tartalmazó vallomása állt rendelkezésre, ez alapján indult meg az eljárás, amely vallomásában – védője jelenlétében – mindenre kiterjedő, saját bűnösségére vonatkozó és vádlott-társára nézve is terhelő tartalmú beismerő vallomást tett. Ezt a vallomását a bíróság előtt az előkészítő ülésen is – a váddal egyezően – fenntartotta, bűnösségét beismerte, megbánta és a beismerése – ennek ténybeli, perdöntő részét érintő körében – az eljárás során sem változott.
[103] Jelen ügyben a másodfokú bíróság helyesen észlelte az elsőfokú bíróság ténymegállapító és – ebből adódóan – mérlegelési tevékenységének hibáját az alábbiak szerint.
[104] Helyesen mutatott rá, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló iratok tartalmával ellentétes megállapítást tett, amikor azt rögzítette, hogy alappal merült fel a II. r. vádlott és védője részéről, hogy az I. r. vádlott az önmagát és vádlott-társát is terhelő feljelentését egy ellene folyamatban lévő másik büntetőeljárásban azért tette, hogy abban az eljárásban előnyhöz jusson.
[105] Ezzel szemben, miként az ítélőtábla helyesen ismerte fel, hogy az iratok alapján egyértelműen az állapítható meg, hogy az I. r. vádlott nem folyamatban lévő büntetőeljárásban kívánt bármilyen előnyhöz jutni az önfeljelentésével, terhelő vallomásával, hanem éppen az indítandó büntetőeljárásban kívánta elérni a cselekménye enyhébb megítélését. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a terhelő bejelentés megtételekor már több, mint egy éve jogerősen befejeződött a vele szemben csődbűncselekmény miatt indított büntetőeljárás, a bűnügyi nyilvántartás adatai szerint pedig más eljárás nem volt vele szemben folyamatban.
[106] Nem tévedett az ítélőtábla abban sem, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül, iratellenesen rögzítette azt a tényt, hogy az I. r. vádlott vallomása csak abban az egy kérdésben volt következetes, hogy a szövetkezettel szembeni NAV által folytatott hatósági ellenőrzés befolyásolása céljából, azaz korrupciós céllal adott át kétszer 2 000 000 forint készpénzt a II. r. vádlottnak (elsőfokú ítélet [17] bekezdés).
[107] Ezzel szemben az ítélőtábla helytállóan rögzítette, hogy a beszerzett iratok igazolják a cselekmény előzményei kapcsán tett azon állítását, mely szerint a szövetkezettel szemben adóellenőrzési eljárás indult, amely adóhiány megállapításával és adóbírság kilátásba helyezésével zárult, majd később ennek megfelelő tartalmú adóhatósági határozat született. Az I. r. vádlott az eljárás kezdetétől következetesen vallotta, hogy a II. r. vádlott ezen adóhatósági eljárás kapcsán ajánlotta fel a segítségét abban, hogy 2 000 000 forintért a NAV-nál dolgozó ismerőse elintézi az eljárás kedvező lezárását, miként egybehangzóan nyilatkozott arról is, hogy később elfogadta a II. r. vádlott arra vonatkozó ajánlatát is, hogy újabb 2 000 000 forintért az ismerőse intézkedni fog a támogatási előleget érintő inkasszó elkerülése érdekében.
[108] Helyes az ítélőtábla arra vonatkozó megállapítása is, hogy az elsőfokú bíróság teljesen figyelmen kívül hagyta azt, hogy az I. r. vádlott nem csupán terhelő vallomást tett, hanem önként tárta fel a korrupciós cselekményeket, amelyekről a hatóságok addig semmilyen információval nem rendelkeztek.
[109] Ezek valójában olyan lényeges – az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás eredményéből származó – közvetett bizonyítékokból eredő tények, amelyek további ténybeli következtetés alapjául szolgálhatnak.
[110] A másodfokú ítélet indokolásának hibája azonban, hogy nem tudta egyértelműen azonosítani a jelen ügyben megállapítható megalapozatlansági okot, illetve az elsőfokú bíróság ténymegállapító tevékenységének hibáját a szavahihetőség kérdésében történt téves állásfoglalásával azonosította. A kettő azonban nem ugyanaz, előbbi a ténymegállapítás, az utóbbi pedig az értékelő-mérlegelő tevékenység része.
[111] Jelen ügyben ez valójában az elsőfokú bíróság hibás ténymegállapító tevékenységének eredményeként megállapított tényállás Be. 592. § (2) bekezdés d) pontja szerinti megalapozatlansági okát jelentette.
[112] Az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységének tehát elsődleges hibája az, hogy a releváns tények megállapításának alapjául szolgáló tények körében hibás következtetésre jutott.
[113] Ez azonban – miként a Kúria fentebb részletesen kifejtette – arra vezethető vissza, hogy ezen állásfoglalását – a közvetett bizonyítékok körében – részben nem valós ténybeli adatokra alapította, részben pedig jelentős tényeket, a logika szabályait és az okszerűség követelményét is figyelmen kívül hagyta.
[114] E tevékenység viszont már nem a felülmérlegelés tilalmának körébe tartozó, épp ellenkezőleg, javítandó.
[115] A rendelkezésre álló iratok alapján tény ugyanis, hogy az I. r. vádlott által vezetett szövetkezet vonatkozásában a vád tárgyává tett időszakban a NAV ellenőrzést végzett a korábbi bevallásokat érintően. Tény az is, hogy az adóigazgatási eljárás adóhiány megállapításával, adóbírság kiszabásával fenyegetett, mint ahogy az utóbb meg is történt. Ezekből csak az a következtetés vonható, hogy a bűncselekmény elkövetésének idején az I. r. vádlottnak érdeke volt a bírság, illetve az esetleges további következmények (inkasszó elkerülése egy pályázati támogatási előleget érintően, illetve a szövetkezet ellehetetlenülése) elkerülése.
[116] Az ítélőtábla helyesen mutatott rá, hogy az I. r. vádlott mindvégig következetes vallomást tett arra vonatkozóan, hogy az adóhatósági eljárás kapcsán a II. r. vádlott ajánlotta, hogy tud az ügyben segíteni, és 2 000 000 forintot kért tőle azzal, hogy a pénz egy részét a kedvező döntéshozatal érdekében a NAV-nál dolgozó ismerősének adja, és arról is, hogy a II. r. vádlott később felajánlotta, hogy további 2 000 000 forintért elintézi, hogy a szövetkezet a bankszámlájára érkező kb. 43 000 000 forint pályázati támogatási előleget a NAV ne inkasszózza.
[117] Ugyancsak helyes az ítélőtábla ténybeli következtetése abban a kérdésben, hogy mi motiválta az I. r. vádlottat az önmagát és vádlott-társát is terhelő feljelentés megtételekor.
[118] E körben nem maradhat figyelmen kívül az a másodfokú bíróság által immár helyesen rögzített tény, hogy a feljelentés megtételekor az I. r. vádlottal szemben már nem volt folyamatban más büntetőeljárás, így logikailag kizárt annak a lehetősége, hogy a feljelentéssel egy másik eljárásban kívánt előnyhöz jutni. Az elsőfokú bíróság erre vonatkozó következtetése tehát valójában helytelen tényeken alapszik. Ugyancsak jelentős tény az is, hogy a feljelentett bűncselekményről a hatóságok semmilyen információval nem rendelkeztek.
[119] E tényekből – az elsőfokú bíróságtól eltérően – helyesen vont következtetést az ítélőtábla arra, hogy az I. r. vádlott motivációja feltárható, amely – mint ahogyan egyébként az I. r. vádlott maga is elmondta – nem más, mint hogy az ügyet le kívánta zárni, és a feljelentés alapján indítandó (jelen) ügyben kívánta elérni a cselekmény enyhébb megítélését.
[120] Az ítélőtábla részletesen kifejtette azt is, hogy e tényeket a rendelkezésre álló bizonyítékok nem cáfolják, hanem megerősítik. Az e körben tett megállapításaival a Kúria is egyetértett.
[121] A másodfokú bíróság ténymegállapító tevékenysége a megalapozatlansági hiba kiküszöbölésén túl kiterjedt azon további – a vád keretei közé illeszkedő – ténymegállapításra is, hogy a bűncselekmény elkövetésének idején az I. r. vádlott a más személy által képviselt, de ténylegesen általa irányított 1. számú Kft. tervezett pályázatai kapcsán egyeztetéseket folytatott a pályázati tanácsadással foglalkozó II. r. vádlottal, illetőleg az annak ismerőse által vezetett 2. számú Kft.-vel, amely gazdasági társaságot a 2017. március 30-án megkötött szerződésben az 1. számú Kft. pályázatelőkészítési tanácsadó, szakértői tevékenységgel bízott meg.
[122] Ez utóbbi megállapítás a lefolytatott bizonyítás tartalmával szintén összhangban álló, ezért helyes.
[123] Ekként a másodfokú bíróság tényjavító tevékenysége a kifejtettek szerint nem jelentette a bizonyítékok felülmérlegelését, hanem a téves ténybeli következtetést az elfogadott bizonyítékok köréből történő, a logika szabályainak megfelelő következtetések levonásával javította, illetve a tényállást az elfogadott bizonyítékokból származó tényekkel egészítette ki.
[124] Ebből viszont az is következik, hogy a harmadfokú bíróság számára sincs törvényi alap a másodfokú bíróság által ily módon – immár helyes folyamat eredményeként – megállapított tényállás megváltoztatására, és ez nem is szükséges.
[125] Ezért a másodfokú bíróság által megállapított tényállás irányadó volt a harmadfokú eljárásban is [Be. 619. § (1) bek.]. Ez a tényállás a következő:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó- és vámigazgatósága adóigazgatási eljárás keretében ellenőrizte az I. r. vádlott mint igazgató elnök által képviselt szövetkezet korábbi adóbevallásait, és a revíziós jegyzőkönyvben 30 849 000 forint adóhiányt állapított meg, amely kapcsán adóbírság kiszabását is kilátásba helyezte.
Az I. r. vádlott az adóigazgatási eljárás megkezdését követően, de még az adóhiány megállapítását megelőzően, 2017 tavaszán – pontosan meg nem határozható időpontban – tájékoztatta a II. r. vádlottat a folyamatban lévő adóellenőrzésről és annak lehetséges kimeneteléről. A II. r. vádlott 2 000 000 forintot kért az I. r. vádlottól azért, hogy – a saját közvetítői díja levonása mellett – a pénzösszeg pontosabban meg nem határozott nagyobb részét átadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozó hivatalos személy ismerősének, aki segíthet abban, hogy az eljárás kedvezőbb, a szövetkezet működésének ellehetetlenülését nem eredményező adóhatósági megállapítással záruljon. Ebben az időszakban az I. r. vádlott a más személy által képviselt, de ténylegesen általa irányított 1. számú Kft. tervezett pályázatai kapcsán egyeztetéseket folytatott a pályázati tanácsadással foglalkozó II. r. vádlottal, illetőleg az annak ismerőse által vezetett 2. számú Kft.-vel, amely gazdasági társaságot a 2017. március 30-án megkötött szerződésben az 1. számú Kft. pályázatelőkészítési tanácsadó, szakértői tevékenységgel bízott meg.
Az I. r. vádlott ezt követően, 2017 tavaszán – pontosabban meg nem határozható időpontban – a II. r. vádlott részére készpénzben átadta a kért 2 000 000 forintot a korábbiakban megbeszélt vesztegetési céllal.
Az adóhiány megállapítására sor került, ennek ellenére a II. r. vádlott 2017 nyarán – pontosabban meg nem határozható időpontban – történt találkozásuk során már azt ajánlotta az I. r. vádlottnak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozó ismerőse útján újabb 2 000 000 forintért elintézi, hogy az adóhatóság esetleges inkasszója ne érintse a foglalkoztatási támogatásra benyújtott pályázatukból a szövetkezet által várt 42 839 525 forint összegű támogatási előleget, amely 2017. augusztus 2-án meg is érkezett a szövetkezet bankszámlájára. Az I. r. vádlott 2017 augusztusában a II. r. vádlottnak – az állítólagosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozó, ismeretlenül maradt személy jelenlétében – átadta a kért 2 000 000 forintot azért, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozója az adóigazgatási eljárást a szövetkezet számára kedvező módon befolyásolja.
Az elsőfokú adóhatóságként eljáró Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó- és vámigazgatósága határozatában 30 849 000 forint adóhiányt állapította meg, és 15 424 000 forint adóbírságot szabott ki, továbbá 1 249 000 forint késedelmi pótlékot számított fel. Az elsőfokú határozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága helybenhagyta.
[126] A vádlottak bűnösségére vont következtetés alapját nyilvánvalóan az irányadónak tekintett tényállás képezi. A tényállás alapján a másodfokú bíróság okszerűen következtetett mindkét vádlott bűnösségére.
[127] Ezt követően az eldöntendő kérdés az irányadó tényállás szerinti vádlotti magatartások minősítése, ami anyagi jogi kérdés.
[128] A Btk. 293. § (1) bekezdése alapján hivatali vesztegetést követ el, és bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik. A (2) bekezdés alapján egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha a jogtalan előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.
[129] A Btk. 299. § (1) bekezdése értelmében, aki arra hivatkozással, hogy hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más számára jogtalan előnyt kér, a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, befolyással üzérkedés bűntette miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A (2) bekezdés a) pontja akként rendelkezik, hogy a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető azt állítja vagy azt a látszatot kelti, hogy hivatalos személyt veszteget.
[130] A vádban felrótt cselekmények mikénti minősülése körében a törvényi tényállásszerűséget érintően anyagi jogi kifogás nem merült fel, a másodfokú bíróság jogi érvelését az ítélete indokolásában rögzítette (másodfokú ítélet [93]–[98] bekezdés). Ezzel a Kúria egyetértett, mint ahogy helyes a másodfokú bíróság által az alkalmazott büntetőtörvény megválasztása is.
[131] A Legfőbb Ügyészség szerint ugyanakkor a vádlottak terhére rótt cselekmények folytatólagosan elkövetettnek minősülnek. Ez az álláspont helytálló.
[132] A Btk. 6. § (2) bekezdése értelmében nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközönként többször követ el.
[133] Az irányadó ítélkezési gyakorlat szerint a folytatólagosság a vesztegetési cselekmények kapcsán akkor állapítható meg, ha folyamatosan fennálló kapcsolatban ugyanattól a személytől többször kér vagy fogad el előnyt a hivatalos személy (Kúria Bfv.I.1351/2016/6. számú határozat, BH 2017.213.). Ugyanez igaz az (aktív) hivatali vesztegetés, és a befolyással üzérkedés jogi megítélésére is (Kúria Bhar.II.1.039/2023/12. számú határozat [54] bekezdés, BH 2024.225.).
[134] A másodfokú bíróság által megállapított tényállás rögzíti, hogy a vádlottak közötti találkozókra több alkalommal, 2017 tavaszán–nyarán került sor. A II. r. vádlott ezen időszak alatt két alkalommal kért és kapott alkalmanként 2 000 000 forintot az I. r. vádlottól azért, hogy a pénz egy részét a szövetkezet ellen indított ugyanazon hatósági eljárás kedvező kimenetelének érdekében a NAV-nál dolgozó ismerősének átadja. Ebből következően közöttük egy korrupciós kapcsolat volt.
[135] Ez pedig a folytatólagos elkövetés megállapítását [Btk. 6. § (2) bek.] mindkét vádlott tekintetében megalapozza.
[136] Mindezek alapján az I. r. vádlottnak felrótt cselekmény ekként helyesen folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettének [Btk. 293. § (1) bek., (2) bek. 1. ford.], a II. r. vádlott terhére rótt bűncselekmény pedig folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének [Btk. 299. § (1) bek., (2) bek. a) pont] minősül.
[137] A Kúria ezt követően azt vizsgálta, hogy a vádlottakkal szemben milyen büntetés kiszabása szükséges.
[138] A törvény meghatározza a büntetés célját és a büntetéskiszabás elveit [Btk. 79. §, 80. § (1) bek.].
[139] A Btk. 79. §-ában írtak szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A büntetés kétségtelenül joghátrány, a büntetés kiszabása ekként joghátrány okozása, vagyis az elkövetőre vonatkozó rosszallás megtestesítése. Az elkövetett bűncselekmény viszont nyilvánvalóan szintén rosszat jelent.
[140] Ehhez képest a büntetés lényege – hagyományosan – a rosszra (a bűnre) adott olyan válasz, amiben testet ölt az elkövetőre vonatkozó, a számára rossz, azaz joghátrány (szabadságelvonás, jogkorlátozás stb.) okozása.
[141] A másodfokú bíróság a büntetés kiszabása során minkét vádlott vonatkozásában súlyosító körülményként értékelte a korrupciós bűncselekmények elszaporodottságát, illetve az I. r. vádlott tekintetében azt, hogy a bűncselekményt egy másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
[142] Mindkét vádlott javára nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a közel nyolcéves időmúlást, ezen belül külön is a büntetőeljárás jelentős elhúzódását.
[143] Ezen felül az I. r. vádlott vonatkozásában enyhítő körülményként vette figyelembe
– a bűncselekmény felderítését lehetővé tevő önfeljelentését,
– a bűnösségre is kiterjedő, feltáró jellegű beismerő vallomását,
– a megbánását,
– a büntetés elviselését megnehezítő pszichés betegségét,
– illetve büntetlen előéletét, hiszen a korábbi, csődbűncselekmény miatti elítélését a bűnügyi nyilvántartás már nem tartalmazza.
[144] Az ítélőtábla a II. r. vádlott javára további enyhítő tényezőként értékelte:
– a büntetlen előéletét,
– a betegségét,
– a tanulmányokat folytató nagykorú gyermeke eltartásáról való gondoskodását.
[145] Az ítélőtábla a büntetés kiszabása során alapvetően helyesen vette figyelembe az enyhítő és súlyosító körülményeket, azonban az annyiban pontosításra szorul, hogy az I. r. vádlott nem minősül büntetlen előéletűnek pusztán azért, mert egy korábbi elítélését a bűnügyi nyilvántartás adatai már nem tartalmazzák (Kúria Bfv.III.647/2025/18. számú határozat [35] bekezdés).
[146] Ehhez képest a Kúria rögzíti, hogy az I. r. vádlott büntetett előéletű, hiszen a járásbíróság – a törvényszék ítéletével –jogerős ítéletével csődbűncselekmény bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, mely büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, valamint a városi bíróság – a megyei bíróság határozatával – jogerős ítéletével sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
[147] E megállapítás törvényi alapja a Btk. 97. § (3) bekezdésének egyértelmű rendelkezése.
[148] A vádlottak javára értékelendő a másodfokú határozat meghozatalától eltelt további időmúlás.
[149] Mindezek alapján a Kúria úgy ítélte meg, hogy az I. r. vádlottal szemben szabadságvesztés büntetés kiszabása nem szükséges, a büntetés enyhítésének feltételei adottak, így őt a Btk. 82. § (3) bekezdése alapján pénzbüntetésre ítélte, egyben a szabadságvesztés kiszabását mellőzte.
[150] A pénzbüntetés napi tételeinek számát a bűncselekmény konkrét tárgyi súlyához igazítottan 200 napi tételben, az egy napi tétel összegét az I. r. vádlott vagyoni viszonyai figyelembevételével az elkövetéskor hatályos törvény szerinti minimum összegben, 1000 forintban határozta meg [Btk. 50. § (3) bek.]. Mivel az I. r. vádlott személyi körülményeihez viszonyítottan ez jelentős elvonás, a Btk. 50. § (4) bekezdése alapján rendelkezett arról, hogy a pénzbüntetést az I. r. vádlott részletekben köteles megfizetni.
[151] Az I. r. vádlottal szemben maghatározott joghátrány kapcsán a Kúria utal rá, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Btk. 50. § (1) bekezdésén alapuló pénzbüntetés kiszabásának a megfelelő kereset, jövedelem vagy vagyon megléte nem általános feltétele (Kúria Bfv.II.538/2014/9. számú határozat, BH 2015.25.I., Kúria Bfv.II.1523/2014/10. számú határozat, Kúria Bfv.III.29/2025/13. számú határozat [20] bekezdés).
[152] A II. r. vádlott esetében a szabadságvesztés büntetés súlyosítására nincs ok, ezt a büntetlen előélete, a jelentős időmúlás, és az a tény is indokolja, hogy azóta vele szemben nem indult újabb büntetőeljárás.
[153] A II. r. vádlottal szemben kiszabott jogkövetkezmények meghatározásakor ugyanakkor az ítélőtábla téves indokokkal mellőzte a vagyonelkobzást.
[154] A Legfőbb Ügyészség helytállóan mutatott rá arra, hogy az irányadó tényállásból az a következtetés vonható, hogy a II. r. vádlott az I. r. vádlott által neki átadott összesen 4 000 000 forintból nem továbbított az általa hivatkozott adóhatósági ügyintézőnek, a vesztegetés tényleges megvalósulására tehát nincs ténymegállapítás. Ebből pedig az következik, hogy a szóban forgó teljes összeggel ő maga gazdagodott. A vagyonelkobzás célja pedig éppen a bűnös úton elért vagyongyarapodás elvonása [Btk. 74. § (1) bek. a) pont]. A vagyonelkobzás alkalmazását jelen ügyben a Btk. 74. § (1) bekezdés f) pontjában írt ok is egyértelműen indokolja, mely szerint vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt.
[155] Erre figyelemmel a Kúria a II. r. vádlottal szemben 4 000 000 forint vagyonelkobzást alkalmazott, mely összeg a korrupciós cselekményből származó jogtalan előnnyel azonos.
[156] Úgyszintén tévedett az ítélőtábla abban, hogy a II. r. vádlottat a Btk. 102. § (1) bekezdése alapján előzetes mentesítésben részesítette, ugyanis esetében nincs olyan körülmény, amely az erre való érdemességét alátámasztaná. A bűncselekmény korrupciós jellege az érdemességet általában véve nem igazolja, ennek ellenében ható nyomós ok a II. r. vádlott esetében pedig nem merült fel.
[157] A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek, azok megváltoztatására nincs szükség.
[158] Ekként a Kúria az ügyészség, illetve az I. r. és a II. r. vádlottak védői által bejelentett másodfellebbezéseket elbírálva az ítélőtábla ítéletét a Be. 624. § (1) bekezdése értelmében a megváltoztatta, egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar.III.1.243/2025/14.)