Téves banki átutalás esetén az átutalót nem vezeti a pénzösszeg feletti tulajdonjog átruházására irányuló szándék. Ebből következően a bankszámla tulajdonosa nem szerez tulajdonjogot a pénzösszeg felett. Aki pedig a bankszámla tulajdonosával szembeni követelése kielégítésére a tévesen átutalt összeghez inkasszó útján hozzájut, jogalap nélkül gazdagodik az átutaló terhére [2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:40. §, 6:579. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes mint vevő és a cég mint eladó 2021. március 4-én szóban szaniterek vásárlására adásvételi megállapodást kötött. Az eladó összesen 4 376 350 forint megfizetése iránt bocsátott ki számlát a felperes terhére. A felperes a számla ellenértékét 2021. március 17-én átutalás útján nem az eladó részére, hanem a Kft. „f.a.” (a továbbiakban: adós) részére utalta át. Az átutalás időpontjában az adós bankszámláját sorban álló inkasszók terhelték, és egyenlege negatív volt, ezért amikor a felperes által tévesen átutalt 4 376 350 forint megérkezett, az összegből 4 375 788 forintot a javára fennálló inkasszó alapján az alperes részére utaltak ki 2021. március 19-én.
[2] Az alperes és az adós között kezesi biztosítási keretszerződésből eredő tartozás alapján állt fenn inkasszó az adós bankszámlája terhére. A felperes megkereste az alperest a tévesen átutalt és így tévesen inkasszált összeg visszafizetése érdekében, azonban az alperes a visszafizetéstől elzárkózott arra hivatkozással, hogy álláspontja szerint a bankszámláról leemelt összeg jogszerűen került hozzá.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 4 376 350 forint és késedelmi kamata megfizetésére.
[4] Keresetét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:579., 6:582., valamint 6:290. és 6:48. §-ára alapozta.
[5] Állította, hogy az alperes jogalap nélkül gazdagodott a tévesen átutalt összeg erejéig, bizonyított vagyoni előny áll fenn a gazdagodó oldalán, és a gazdagodó a vagyoni előnyt más rovására szerezte meg, a gazdagodásnak nincs elismert jogalapja. A vagyoni előnyt 4 376 350 forintban határozta meg. Hivatkozott a BH 1993.500. és a BH 1987.312. számú eseti döntésre. Álláspontja szerint a gazdagodó nem mentesülhet a visszafizetési kötelezettség alól, ha a jogalap nélkül felvett összeget felélte, vagy azt a saját érdekkörében felhasználta. Arra is hivatkozott, hogy álláspontja szerint az alperes és az adós jogalap nélkül közösen gazdagodtak, így a Ptk. 6:582. §-a értelmében egyetemlegesen felelnek a gazdagodás visszatérítéséért. A pénzösszeg a felperes tulajdonában állt és áll a mai napig is, a felperes annak tulajdonjogát és birtokát nem kívánta átruházni az adós részére, és az adós részéről sem állt fenn tulajdonjogra és birtokra irányuló szándék.
[6] Vitatta, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pft.) 21. § (1) bekezdése jelen jogvitában irányadó lenne. Állította, hogy az adott tényállás mellett a felperes által követelt pénzösszeg nem volt helyettesíthető más, az adós „pénzszámláján lévő pénzösszeggel, hiszen az utalás időpontjában a bankszámlát vezető pénzintézet tájékoztatása szerint a társaság nem rendelkezett más pénzösszeggel, a számlaegyenlege 0 forint volt.
[7] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[8] Nem vitatta, hogy az adós jogalap nélkül jutott a tévesen elutalt összeghez, vitatta azonban azt a felperesi állítást, hogy mivel az adós a téves utalás következtében jogalap nélkül gazdagodott, az alperes is jogalap nélkül gazdagodott az inkasszó útján beszedett összeggel. Álláspontja szerint a jogalapot valamennyi tranzakció esetén külön szükséges vizsgálni. A 4 375 788 forint felhatalmazólevél alapján indított beszedési megbízás eredményeként került az alperes bankszámlájára, így az alperes megfelelő jogalappal rendelkezett az adós bankszámlájának megterhelésére. Előadta azt is, hogy álláspontja szerint a pénz helyettesíthető dolog, így hivatkozott a Pft. 21. § (1) bekezdésében foglaltakra is. Előadta, hogy a felperes kizárólag az adóssal szemben jogosult igényt érvényesíteni. Hivatkozott a Ptk. 5:40. §-ára, amely szerint, akire pénzt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos.
Az első- és a másodfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 4 376 350 forintot és késedelmi kamatát.
[10] Rögzítette: az alperes nem vitatta, hogy a felperes 4 376 350 forintot téves utalás útján fizetett meg az adós részére, azonban alperesi álláspont szerint az adós bankszámlájáról inkasszó útján leemelt összeg jogszerűen került hozzá.
[11] Az elsőfokú bíróság idézte a Ptk. 6:579. § (1) bekezdését, 6:582. §-át, majd kifejtette, hogy az adós 2021. március 17-én jogalap nélkül jutott a téves utalás folytán a felperes által a keresetben megjelölt 4 376 350 forinthoz. Az adós bankszámláját ebben az időben alperes javára inkasszó terhelte, ily módon a felperes által tévesen átutalt összeget leemelték az adós számlájáról és az alpereshez került.
[12] A felperes jogviszonyban sem az adóssal, sem az alperessel nem állt a 4 376 350 forint vonatkozásában, így „mindkét alperes” esetében megvalósult a jogalap nélküli gazdagodás a felperes rovására. A felperes által tévesen átutalt összeg az inkasszó folytán az alpereshez jutott, míg az adós gazdagodása oly módon következett be, hogy 4 376 350 forintot a továbbiakban az alperes nem követelhetne tőle, amennyiben a gazdagodás visszatérítése nem történik meg.
[13] „Mindkét alperes” esetében megvalósult a jogalap nélküli gazdagodás tényállásának valamennyi konjunktív feltétele, ugyanis bizonyított vagyoni előny jelent meg az adós és az alperes oldalán. A gazdagodó a vagyoni előnyt a felperes rovására szerezte meg. A gazdagodásnak nem volt jogalapja, ugyanis ezen összeg erejéig a felperes sem az alperessel, sem az adóssal nem állt jogviszonyban.
[14] A Pft. 21. § (1) bekezdésére történő alperesi hivatkozást illetően az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy egyértelműen nyomon követhető a tévesen átutalt összeg útja. Az érintett bank tájékoztatása alapján is az adós bankszámláján sorban álltak az inkasszók, és annak negatív egyenlege folytán a számlán más pénzösszeg, amely esetén egyáltalán a helyettesíthetőség kérdése felmerülne, nem is állt rendelkezésre. A felperes által tévesen megfizetett összeg egyértelműen az alpereshez került.
[15] Az alperes megalapozottan olyan esetben hivatkozhatott volna a helyettesíthetőségre, amennyiben az adós esetén nem egyenleghiány miatti sorban álló inkasszók lettek volna, hanem az egyenleg pozitív lett volna. Abban az esetben ugyanis a tévesen átutalt összegről nem volna ilyen egyértelműen megállapítható, hogy ez a konkrétan a felperes által tévesen átutalt összegből került az alpereshez.
[16] A Ptk. 5:40. §-a alapján pénzen sem lehet tulajdonjogot szerezni az átruházónak az átruházásra irányuló szándéka nélkül, amelyre ezen jogszabályhelyhez fűzött kommentár is kifejezetten rámutat. Az adós részéről a tévesen részére átutalt összeg tekintetében nyilvánvalóan nem lehetett átruházásra irányuló szándék az alperes irányába, így nem állapítható meg a Ptk. 5:40. §-ában foglalt valamennyi feltétel fennállása és az alperes tulajdonossá válása.
[17] Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.
[18] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
[19] Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges körben lefolytatott bizonyítás alapján rendelkezésre álló valamennyi adat és bizonyíték ismeretében az irányadó tényállást a per szempontjából releváns körben nagyobb részben helyesen állapította meg, a jogi következtetéseivel, érdemi döntésével azonban nem értett egyet.
[20] A bizonyítás eredményének értékelését illetően a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdés a) pontja kizárólag az okszerűtlen mérlegelés felülbírálatát engedi meg, vagyis a bizonyítás eredményének mérlegelése csak akkor hagyható figyelmen kívül, ha az okszerűtlen, vagyis jogszabálysértő, vagy ha a másodfokú bíróság is bizonyítást folytatott le. Jogszabálysértés megállapítása nélkül a mérlegelés megváltoztatására nincs lehetőség. E körben utalt a BH 2013.119. számú jogesetre, továbbá a Kúria Pfv.20.507/2022/5. és Gfv.VI.30.521/2021/9. számú határozataira.
[21] A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg az alperes számláján jóváírt összeget, az ellenkérelem mellékletét képező tranzakciós igazolás alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy 4 375 788 forint összeg jóváírása történt meg, ezzel a másodfokú bíróság a tényállást módosította. Megjegyezte: az elsőfokú ítélet két bekezdése tévesen tartalmazta, hogy két alperes lett volna, ezt a másodfokú bíróság pontosította.
[22] A Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkör keretében a másodfokú bíróság vizsgálta az elsőfokú ítélet anyagi jognak való megfelelését, mégpedig a Ptk. 6:579. § (1) bekezdése és az 5:40. §-a keretében. Ezzel összefüggésben utalt a BH 2005.115. (Legfelsőbb Bíróság Gfv.I.30.209/2004.) számú határozatra. E szerint, ha az adós a tartozását harmadik személytől eltulajdonított pénzből rendezi, a harmadik személy az átutalt összeget nem követelheti vissza a jóhiszemű hitelezőtől jogalap nélküli gazdagodás címén. A sértett kártérítési igényét a bűncselekmény elkövetőjével szemben érvényesítheti.
[23] A jogerős ítélet értelmében, figyelemmel arra, hogy a Ptk. 5:40. §-a tartalmilag megegyezik a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 119. §-ában írtakkal, és a Ptk. 6:579. § (1) bekezdése is azonos tartalmú a régi Ptk. 361. § (1) bekezdésével, így az eseti döntésben foglaltak a Ptk. hatálya alatt is iránymutatásul szolgálhattak. Helyesen hivatkozott arra az alperes, hogy az inkasszó biztosításával az adós a rendelkezési jogát gyakorolta, és a számlán megjelenő pénzösszegek tekintetében átruházási szándékot fejezett ki, ekként a felperes által nem vitatottan tévesen átutalt összeg tekintetében is érvényesült a rendelkezési joga, a pénzösszegen az alperes a Ptk. 5:40. §-a alapján tulajdont szerzett. Azt az alperesi érvelést is osztotta, hogy a jogalap nélküli gazdagodás esetében a többszöri átutalásoknál külön-külön kellett vizsgálni a jogalap nélküli gazdagodás törvényi tényállási elemeit. A perbeli esetben az átutalt összeg megszerzésére az alperesnek volt jogalapja, az alperes és az adós között létrejött megállapodásból eredő elszámolási igény fennállása a perben nem volt vitatott, az inkasszó jogszerű voltát a felperes nem tette vitássá. Így a jogerős ítélet szerint az alperes javára jogalap nélküli gazdagodás nem volt megállapítható.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[24] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és – tartalma szerint – az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
[25] Megsértett jogszabályi rendelkezésként a Ptk. 5:30. § (1) bekezdését, az 5:38. §-át, az 5:40.-át, a 6:8.-át, a 6:29.-át, a 6:86. §-át, a 6:579. § (1)–(2) bekezdését, a 6:582. §-át, valamint a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontját jelölte meg.
[26] Elsőként arra hivatkozott, hogy a jogerős ítéletben felhívott bírósági döntés tényállása teljesen eltér a jelen perétől, ott az érintettek közötti összefonódások valószínűsítik, hogy az átutalás szóbeli megbízás és annak elfogadása alapján történhetett. Jelen perben nem vitatott tény, hogy a felperes tévesen utalt az adósnak, akivel semmilyen jogviszonyban nem állt, miként az alperessel sem. A felhívott bírósági döntésben a beszedési megbízás mint jelentős körülmény is hiányzik. Jelen perben kötelmi jogi szerződésen alapuló beszedési megbízás juttatta az alperest a tévesen utalt összeg birtokához.
[27] A beszedési megbízásnak és az annak alapját képező kezesi biztosítási szerződésnek, valamint felhatalmazó levélnek a relevanciáját a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, és ezzel megsértette a Ptk. 5:30. § (1) bekezdését, 6:8. és 6:86. §-át.
[28] A felperes szerint nem fellelhető olyan bírósági döntés, amely az adott tényállás mellett a helyes jogi következtetések levonását összefoglalná a bíróságok részéről. Az alperes és a Kft. „f.a.” között létrejött szerződéses jogviszony, valamint az az alapján az adós által kiállított beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levélben foglalt jognyilatkozatok kiterjesztően nem értelmezhetőek. A beszedési megbízást biztosító felhatalmazó levél tárgya kizárólag olyan pénzösszeg lehet, amelyről a felhatalmazó levél kiállításakor az adós jogszerűen rendelkezhetett. Ez következik a Ptk. 5:30. § (1) bekezdéséből.
[29] A felhatalmazó levélben foglalt beszedési megbízás a felek között létrejött kezesi biztosítási keretszerződésben az adós által vállalt kötelezettségek teljesítésének biztosítéka volt, amely alapján az alperes inkasszóval terhelte meg az adós bankszámláját.
[30] A Ptk. 6:8. § (1) bekezdése szerint a jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A Ptk. 6:86. § (1) bekezdése értelmében a szerződési feltételeket és nyilatkozatokat a szerződés egészével összhangban kell értelmezni. A felhatalmazó levélben foglalt beszedési megbízás mint biztosíték tárgya kizárólag az adós mint tulajdonos felhatalmazó levél kiállításakori és azt követően a tulajdonába kerülő pénzösszegek lehetnek. A felperes nem vitatottan tévesen utalta át a 4 376 350 forintot, azt nem kívánta átruházni az adós részére. Az adós nem vált a pénzösszeg tulajdonosává, arról biztosítékként sem rendelkezhetett. Az alperes és az adós között a perbeli összeg vonatkozásában nincs jogviszony, szerződéses kapcsolatuk a téves utalás összegére nem terjedt ki.
[31] Csak a tulajdonos ruházhatja át a dolog tulajdonjogát vagy azzal kizárólag a tulajdonos hagyhat fel. Pénz esetében a Ptk. 5:40. §-a kivételt tesz annyiban, hogy akire pénzt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos. A másodfokú bíróság azonban nem volt figyelemmel az átruházási szándék hiányára, és ezzel megsértette a Ptk. 5:38. § (1) bekezdésében foglalt szabályt is. Az adós részéről átruházási szándék nem állt fent sem a felhatalmazó levél kiállításakor, sem azt követően.
[32] A pénzösszeg inkasszó következtében bankszámlán való zárolásával, majd a bank részéről történő kiutalásával alperes ugyan a pénz birtokába került, azonban ez egy automatizmus eredménye volt, az adós ebben nem intézkedett, sőt mindent igyekezett megtenni annak érdekében, hogy a felperesi téves utalás összegét a felperes részére visszafizessék.
[33] A másodfokú bíróság helytelenül állapította meg a tényállás körében azt is, hogy volt jogviszony a téves utalás vonatkozásában is az alperes és az adós között. Ezzel megsértette a Ptk. 6:579. §-ában, a 6:582. §-ában és a 6:29. §-ában foglaltakat is, hiszen az adós a jogalap nélkül megszerzett összegből az alperessel fennálló kezesi szerződésből eredő fizetési kötelezettséget teljesített, ezáltal tartozása csökkenésével/megszűnésével gazdagodott. Az alperes pedig a téves utalás megszerzése útján az adóssal szembeni követelésének részbeni vagy egészbeni megtérülésével gazdagodott. A jogalap nélkül közösen gazdagodók a Ptk. 6:582. §-a értelmében egyetemlegesen felelnek a jogosult felé a gazdagodás visszatérítéséért. A jelen per tárgyát képező pénzösszeggel az adós már kétséget kizáróan nem rendelkezik, az kizárólag az alperesnél lelhető fel. Hangsúlyozta, hogy irreleváns a felperes viszonylatában, hogy az alperes bankszámláján a banki tranzakció költségei levonását követően perbeli összegnél 562 forinttal kevesebbet írtak jóvá.
[34] A Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontját a jogerős ítélt azért sérti, mert az elsőfokú bíróság ítélete nem volt okszerűtlen és nem volt jogszabálysértő. Nem állapítható meg az sem, hogy a tényállásból levonható jogi következtetések kizárólag a jogerős ítéletben megállapítottak lehetnek.
[35] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[36] A Kúria a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontja alapján – a joggyakorlat továbbfejlesztésének biztosítása érdekében – a jogerős ítélet felülvizsgálatát engedélyezte.
[37] A felülvizsgálati kérelem a következők miatt túlnyomó részt alapos.
[38] A Pp. 406. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát az ügy érdemére kiható jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással lehet kérni. A felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegéből következik, hogy a Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél által megjelölt, tartalmában is kifejtett anyagi és eljárásjogi jogszabálysértéseket vizsgálhatja. A felülbírálat tartalmi és perjogi kereteit a felülvizsgálati kérelem határozza meg [Pp. 413. § (1) bekezdés b), c) pont].
[39] A perben nem vitatott tényállás, hogy a felperes és az adós között nem állt fenn jogviszony, a felperes egy másik gazdasági társaság felé fennálló fizetési kötelezettségét tévedésből az adós bankszámlájára teljesítette.
[40] A felperes akarathibája folytán a Ptk. 5:40. §-a nem alkalmazható, mert a felperesnek nem volt átruházási szándéka, így pusztán az átutalással az adós nem vált az átutalt összeg tulajdonosává, és ugyanígy nem vált az alperes sem tulajdonosává az inkasszó révén az adóstól beszedett összegnek.
[41] A Kúria álláspontja szerint a jogerős ítéletben hivatkozott BH2005. 115. számú döntés sem precedensként, sem analógia útján nem alkalmazható. Abban az esetben a vagyoni hátrányt szenvedett fél bűncselekmény áldozata lett, amely kártérítési jogviszonyt keletkeztetett közötte és az őt megkárosító személy között. Az nem alakult át jogalap nélküli gazdagodáson alapuló jogviszonnyá a károsult és harmadik személy között azért, mert a károkozó az eltulajdonított összeget saját céljára felhasználta. Az adós vonatkozásában fel sem vetődhet az a fordulat, hogy „az adós a tartozását harmadik személytől eltulajdonított pénzből rendezi”.
[42] Annak a körülménynek jelentősége van, hogy az adós a kérdéses átutaláskor és az inkasszó teljesítésekor még nem állt felszámolás alatt (ez 2022. március 1. napjától áll fenn). Ettől függetlenül közelebbi analógiát fogalmaz meg a Kúria Gfv.30.356/2021/7. számú végzésének [35] bekezdése. Eszerint „ha a felszámolás tartama alatt jogerős bírósági határozat alapján az adósnak pénzösszeget fizetnek meg, s utóbb jogerős bírósági határozat hatályon kívül helyezte a pénzösszeg kifizetésének alapjául szolgáló marasztalást tartalmazó ítéletet, a befizetett összegek az adós vagyonába kerültek ugyan, de nem váltak az adós felszámolás hatálya alá tartozó vagyonának részévé, akárcsak a téves átutalás miatt befolyt összegek. A Cstv. kielégítési szabályai ezekre a pénzösszegekre nem vonatkoznak, ezért a felszámolónak a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően az adóshoz jogalap nélkül érkezett összeget vissza kell utalnia.” A Kúria Gfv.30.308/2014/4. (BH 2015.168.) számú határozata szerint „helytálló a jogerős határozatnak az az érvelése, hogy a tévesen átutalt pénzeszköz nem tartozik az adós vagyonába, mert az eljárás során nem került feltárásra a pénzösszeg vonatkozásában semmilyen adósi magatartás, vagy annak megszerzésére irányuló jogcím. Ebből következően a visszautalására nem a Cstv., hanem az ügyben alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény [a régi Ptk.] jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályai az irányadóak. Aki másnak rovására jogalap nélkül vagyoni előnyhöz jut, köteles ezt az előnyt visszatéríteni [régi Ptk. 361. § (1)].”
[43] Ugyancsak közelebbi analógiát tartalmaz a jogalap nélküli gazdagodás megítélését illetően a Kúria Pfv.20.688/2023/8. (BH 2024.159.) számú határozata, amelynek [45] bekezdése szerint a „fizetésiszámla-tulajdonos fizetési számlájára az elhalálozását követően átutalt olyan összegre, ami őt csak életében illette meg, sem ő, sem jogutódai nem jogosultak, az az összeg – mint jelen esetben a tévesen még átutalt nyugdíj összege – az átutalót, azaz jelen esetben a felperest illeti meg.”
[44] A tévesen átutalt összeg tehát az adóst nem illette meg, a felett nem rendelkezhetett, annak megtartására az alperes az általa hivatkozott felhatalmazó levél alapján beszedési megbízás teljesítésével jogosultságot nem szerzett, annak összegével a Ptk. 6:579. § (1) bekezdése értelmében a felperes terhére jogalap nélkül gazdagodott. E jogkérdésben az elsőfokú bíróság foglalt el helyes álláspontot. Az elsőfokú bíróság ítéletéhez képest az összegszerűséget illetően annyi korrekció szükséges, hogy az alperes csak azzal az összeggel gazdagodott jogalap nélkül, amihez a beszedési megbízás alapján jutott, ez 4 375 788 forint volt. 562 forint erejéig a felperes keresete nem volt alapos.
[45] A Kúria a kifejtett indokokra tekintettel a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, 4 375 788 forint marasztalás erejéig helybenhagyta, 562 forint tekintetében pedig a keresetet elutasította.
[46] A pervesztesség aránya olyan csekély volt, hogy a felperes javára a Kúria a felszámításnak megfelelő, a képviseleti tevékenységével felmerült fellebbezési költséget állapította meg [Pp. 405. § (1), 364. §, 81. §, 83. § (2) bekezdés]. A felülvizsgálati eljárás költségeként azonban csak a megfizetett eljárási illetéket tudta figyelembe venni, mert az ügyvédi munkadíj felszámítása nem felelt meg a jogszabályi előírásnak. A csatolt megbízási szerződés meghatározta a képviselő által felszámítható óradíjat, viszont a felülvizsgálati kérelem összeállításához szükséges óraszámot nem adta meg, így az ügyben már egyébként sem alkalmazandó 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti számítás nem végezhető el.
(Kúria Gfv.VI.30.213/2025/6.)