I. A másodfokú bíróság a felülbírálati jogköreit erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. A fellebbezési kérelem, valamint a fellebbezés indokolásának tartalmából kell kikövetkeztetnie, hogy a fellebbező melyik felülbírálati jogkör gyakorlását kéri.
II. A másodfokú bíróság a fellebbezés indokaihoz is kötve van. Nem bírálhatja felül az elsőfokú ítéletet olyan kérdésben, amit a fellebbezés tartalma, az abban kifejtett indokok egyáltalán nem érintenek.
III. Az elévülési kifogás csak abban a körben bírálható el, amelyre vonatkozóan maga a fél tény- és jogállítást egyaránt megfogalmazott [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 2. § (2) bek., 370. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az adós és a hitelező között 2012. február 8-án hitelszerződés jött létre, amelynek biztosítékaként az alperes készfizető kezességet vállalt. A hitelszerződés további biztosítéka volt a cég2 által 2012. február 15-én vállalt 80%-os készfizető kezesség. A hitelező 2012. december 10-én felmondta a hitelszerződést. Az adós tartozása ekkor 5 243 512 forint volt, amelyből 2013. január 16-án a cég2 a készfizető kezességvállalása alapján 4 185 978 forintot megfizetett. A hitelező a fennmaradt követelését a cég3-ra engedményezte.
[2] Az cég3 2016. január 15-én és 2020. június 23-án fizetési felszólítást küldött az alperesnek.
[3] A cég2 alperessel szembeni követelésének jogosultjává 2020. november 19-én a felperes vált. Az alperes az ő felszólítására sem teljesített.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes 2024. május 16-án előterjesztett kérelmére kibocsátott fizetési meghagyással szembeni ellentmondás folytán perré alakult eljárásban keresetében az alperes 3 044 165 forint és ezután 2020. november 19-től a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamat megfizetésére kötelezését kérte. Előadta: a cég2 eleget tett a készfizető kezességvállalásnak, ezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 276. § (1) bekezdése alapján annak biztosítékával együtt reá szállt a hitelező követelésének arányos része és az alperessel szemben a régi Ptk. 198. §-a, 276. § (1) bekezdése, 274. § (2) bekezdés a) pontja alapján megtérítési igénye keletkezett, amely engedményezés folytán őt illeti. A cég3 a cég2 megbízásából 2016. január 15-én és 2020. június 23-án fizetési felszólításokat intézett az alpereshez, amelyek megszakították a követelés elévülését.
[5] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érdemi védekezésében előadta, hogy közte és a felperes jogelődje között nem keletkezett olyan kötelem, amelyre a felperes a követelését alapíthatná. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a felperes követelése elévült. Álláspontja szerint a jelen esetben az elévülés megszakítására a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:25. §-a az irányadó, az itt szabályozott, az elévülés megszakítását eredményező jogi tények egyike sem következett be.
Az első- és a másodfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével helyt adott a keresetnek. Határozatának indokolásában a régi Ptk. 276. § (1) bekezdésére hivatkozással rámutatott: a cég2 a hitelező felé kezesként teljesített, így a követelés az azt biztosító jogokkal együtt reá szállt. Az alperes kezességvállalása megelőzte a cég2 kezességvállalását, ezért a cég2-nek az általa teljesített összeg erejéig megtérítési igénye keletkezett az alperessel szemben. A cég2 e követelését engedményezte a felperesre. A 2016. január 15-én és a 2020. június 23-án kelt fizetési felszólítások megszakították a követelés elévülését [régi Ptk. 327. § (1) bekezdés]. Az elsőfokú bíróság elutasította az alperes azon bizonyítási indítványát, amely a kezességvállalása szerinti 20%-os teljesítés bizonyítására irányult, tekintettel arra, hogy a per tárgya a felperesi jogelőd készfizető kezességvállalása alapján történt teljesítés volt.
[7] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság kijavított ítéletével a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (3) bekezdése alapján megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és elutasította a keresetet.
[8] A jogerős ítélet felülvizsgálat szempontjából releváns indokolásában az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban módosította, hogy a cég2 követelésének esedékessége a készfizető kezesként történt teljesítésének napja (2013. január 16.). Helytelen tartalma miatt mellőzte az elsőfokú ítélet [4] bekezdését, amelyben rögzítettek szerint az alperes továbbra sem tett eleget a szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségének, az cég3 a cég2 megbízásából 2016. január 15-én és 2020. június 23-án is felszólította a teljesítésre. Rámutatott: az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta a perbeli tényállásra a régi Ptk. 276. § (1) bekezdését; a cég2 mint teljesítő kezes lépett a jogosult hitelező helyébe. A perben azt kellett vizsgálni, hogy az általa kifizetett összeg vonatkozásában elévült-e a követelés.
[9] A másodfokú bíróság megállapította, hogy a 2016. január 15-én kelt fizetési felszólítás a cég3tól és nem a hitelezőtől, illetve a cég2-től származott. A 2013. február 13-án kelt engedményezési nyilatkozattal a hitelező a cég3ra nem a perbeli követelést, azaz a cég2 által megfizetett összeget engedményezte.
[10] A jogerős ítélet [24] bekezdésében kifejtettek szerint „[a] perbeli követelés … a 2016. január 15-én kelt fizetési felszólításon kívül esik”. Ez a fizetési felszólítás a hitelező még fennálló, a cég3ra engedményezett követelésére (1 180 241 forint) vonatkozott. A másodfokú bíróság szerint: „Mindebből eredően a 2016. január 15-i írásbeli felszólítás nem a perbeli követelés jogosultjától származik.”.
[11] A másodfokú bíróság rámutatott: „Az 1/F/10. alatt csatolt iratban a jogutódlás a cég2 és a felperes között történt meg, és ebben az engedményezésben nincs benne a cég3” {jogerős ítélet [25] bekezdés}. Ez azt jelenti, hogy 2013. január 16-tól kezdődően öt év elteltéig nem történt fizetési felszólítás az arra jogosult részéről, így a felperes követelése 2018. január 16. napjával elévült. Az elévült követelés a régi Ptk. 325. § (1) bekezdése szerint bírósági úton nem érvényesíthető {jogerős ítélet [27] bekezdés}.
[12] Megjegyezte továbbá, hogy: a 2020. június 23-án kelt fizetési felszólítás sem az arra jogosulttól származott, ennek azonban azért nincs jelentősége, mert 2020. júniusára a felperes alperessel szembeni követelése elévült {jogerős ítélet [26] bekezdés}.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[13] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozat hozatalát, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 2. § (2) bekezdését, 237. § (3) bekezdés b) és c) pontját, 266. § (1) bekezdését, 342. § (1) és (3) bekezdését, 346. § (5) bekezdését, 370. § (1) bekezdését, 373. § (1) bekezdését, valamint a régi Ptk. 214. § (1) bekezdését, 219. § (1) bekezdését, 222. §-át, 327. § (1) bekezdését, továbbá jogkérdésben eltér a Kúria Gfv.30.298/2024/6. (megjelent: BH2025. 116.), és Fpkf.30.361/2022/2. számú precedenshatározataitól. Kérte a felülvizsgálat engedélyezését a Pp. 409. § (3) bekezdése és 409. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
[14] Előadta: a másodfokú bíróság olyan tényre alapítottan utasította el a keresetet, amely sem az első-, sem a másodfokú eljárásnak nem képezte tárgyát, illetve a másodfokú határozat meghozatala során az ellenkérelem-változtatás tilalma miatt nem volt figyelembe vehető. A másodfokú bíróság a fizetési felszólítások vizsgálatával jogszabálysértően következtetett a követelés elévülésére.
[15] A felperes érvelése szerint a másodfokú bíróság lényegében arra alapította a kereset elutasítását, hogy a fizetési felszólítások nem az arra jogosulttól (nem a követelés jogosultjától) származnak, ezért nem alkalmasak az elévülés megszakítására. A pernek azonban sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem volt tárgya annak vizsgálata, hogy a fizetési felszólítások az arra jogosulttól származnak-e. A keresetet tartalmazó iratában tényállítást tett arra vonatkozóan, hogy a cég3 a cég2 megbízásából 2016. január 15-én és 2020. június 23-án írásbeli fizetési felszólítást küldött az alperesnek. Az alperes ezzel szemben mindvégig azzal védekezett, hogy ezek a felszólítások azért nem alkalmasak az elévülés megszakítására, mert a perbeli jogviszony a Ptk. szabályai szerint bírálandó el. Az elévüléssel kapcsolatban egyéb védekezést nem terjesztett elő, különösen nem hivatkozott arra, hogy a fizetési felszólítások ne a jogosulttól származnának. Az alperes a fizetési felszólítások tartalmát, illetve azt, hogy jogosult volt-e részére felszólítást küldeni a cég3 a cég2 nevében, nem vitatta. Az a felperesi tényállítás, amely szerint a fizetési felszólítás megbízási jogviszony keretében történt, eljárásjogi értelemben elismertnek minősült [Pp. 266. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság azonban erre irányuló kérelem hiányában – megsértve a Pp. 2. § (2) bekezdését és 342. § (1), (3) bekezdését – érdemi vizsgálatnak vetette alá a fizetési felszólítások tartalmát. Azzal, hogy olyan kérdést vizsgált és bírált el, amely nem volt a másodfokú eljárás tárgya, túllépte felülbírálati jogkörét és megsértette a Pp. 370. § (1) bekezdését. Amennyiben az alperes fellebbezése tartalmazta volna azt a védekezést, miszerint a fizetési felszólítások nem a jogosulttól származnak, úgy az a Pp. 373. § (1) bekezdése szerint tiltott ellenkérelem-változtatásnak minősült volna. Amennyiben a másodfokú bíróság az előbbiektől eltérő álláspontra helyezkedett, köteles lett volna erről anyagi pervezetés körében tájékoztatni a feleket [Pp. 237. § (3) bekezdés b), c) pont]. Anyagi pervezetés esetén nyilatkozhatott volna arról, hogy az alperes által átvett fizetési felszólítások tartalmukat tekintve miért alkalmasak az elévülés megszakítására, és bizonyítékot ajánlhatott volna fel annak igazolására, hogy a cég2 és a cég3 között megbízási jogviszony állt fenn a követelés behajtására.
[17] A felperes álláspontja szerint a bírói gyakorlat is alátámasztja a felülvizsgálati érvelését. A jogerős ítélet jogkérdésben eltér a Kúria Gfv.30.298/2024/6. számú precedenshatározata felülvizsgálati kérelemben idézett részeitől, és az eltérésnek a másodfokú bíróság a Pp. 346. § (5) bekezdésében foglaltak ellenére indokát sem adta. Abban a jogkérdésben, hogy a másodfokú bíróság alapíthatja-e az ítéletét olyan körülményre, amely sem az elsőfokú, sem a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya, a Kúria úgy foglalt állást, hogy a másodfokú bíróság ítélete csak olyan kérdés vizsgálatán, azaz az elsőfokú ítélet olyan felülbírálatán alapulhat, amely már az elsőfokú eljárásnak is a tárgya volt, és amely kérdést a felek valamelyike a másodfokú bíróság elé tárt. A felperes rámutatott: a másodfokú bíróság ezzel ellentétes jogértelmezése a Pp. 2. § (2) bekezdését és a 370. § (1) bekezdését sérti.
[18] A felperes felülvizsgálati kérelmében a fizetési felszólítás másodfokú bíróság általi vizsgálatával kapcsolatban a régi Ptk. 214. § (1) bekezdése, 219. § (1) bekezdése, 222. §-a, 327. § (1) bekezdése, valamint a Pp. 346. § (5) bekezdése megsértésére hivatkozott.
[19] A régi Ptk. 214. § (1) bekezdésével és a Ptk. 327. § (1) bekezdésével kapcsolatban rámutatott: a jogerős ítélet azért sérti ezeket a jogszabályokat, mert a másodfokú bíróság szerint egyfelől a jogosult írásbeli nyilatkozata annak ellenére nem váltja ki a kívánt joghatást, hogy az nem vitatottan megérkezett a kötelezetthez, másfelől a fizetési felszólítás nem szakítja meg az elévülést.
[20] További érvelése szerint a fizetési felszólítás a jogosulttól kell, hogy származzon, de a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben az már nem követelmény, hogy ennek a felszólításból igazoltnak is kell lennie. Az a tény, hogy a cég2 követelése vonatkozásában küldött fizetési felszólítást nem a jogosult, hanem megbízottja, az cég3 írta alá, nem változtat azon a tényen, hogy a nyilatkozat fizetési felszólításnak minősül és a jogosulttól származik. Az F/8. és F/9. sorszámon csatolt fizetési felszólítások tartalma szerint a megbízás a megbízó követelése érvényesítésére vonatkozott, amely kiterjedt a követelés érvényesítésére irányuló fizetési felszólítás megbízó nevében történő megküldésére is. A megbízási jogviszony ugyanis a régi Ptk. alatt kialakult bírói gyakorlat szerint magában foglalja a jognyilatkozat megtételére jogosító meghatalmazást. A perben nem vitatott, így valónak elfogadott felperesi tényállítás szerint a cég3 a cég2 megbízásából érvényesítette annak követelését, azaz küldött fizetési felszólításokat. A másodfokú bíróság azzal, hogy e tényállítás ellenére a jogerős ítéletben azt állapította meg, hogy a felszólítások nem a jogosulttól származnak, megsértette a régi Ptk. 219. § (1) bekezdését és 222. §-át.
[21] A felperes szerint álláspontját alátámasztja a Kúria Fpkf.30.361/2022/2. számú precedenshatározata [17], [20], [21] bekezdése. A jogerős ítélet indokolása nem tartalmazza, hogy a másodfokú bíróság miért tért el e határozattól. Szerinte a jelen per tényállása és a hivatkozott precedenshatározat tényállása hasonló, a vizsgált jogkérdés pedig megegyező, hiszen mindkét esetben olyan fizetési felszólítások által kiváltott joghatásról kellett a bíróságnak állást foglalnia, amely igazolhatóan megérkezett, és azt nem a jogosult, hanem meghatalmazottja (megbízottja) írta alá úgy, hogy meghatalmazását egyidejűleg nem csatolta a felszólításhoz. A Kúria a precedenshatározatban akként foglalt állást, hogy a címzetthez megérkezett fizetési felszólítás abban az esetben is kiváltja a kívánt joghatást, ha azt nem a jogosult, hanem nevében eljáró képviselő írja alá és a fizetési felszólítás nem tartalmazza a meghatalmazást. Ezzel szemben a jogerős ítélet indokolása szerint az alpereshez igazoltan megérkezett felszólítás nem váltja ki a kívánt joghatást, mert tartalma nem igazolja, hogy a nyilatkozat aláírója a jogosult megbízottja.
[22] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[23] Előadta: az elsőfokú eljárás során és fellebbezésében is arra hivatkozott, hogy közte és a felperes, illetve annak jogelődje között nem keletkezett közvetlen kötelmi jogi jogviszony, amely alapján megillethetné a felperest a perben érvényesített követelés. Álláspontját mindvégig azzal indokolta, hogy a hitelező és a cég2 közötti szerződés 8. pontjában a felek megállapodtak: ha a készfizető kezes a szerződés alapján a hitelintézetnek teljesít, akkor a rá átszálló követeléseket a biztosítékokból, illetve minden egyéb törvényes módon az adóstól és a kezestől, vagy más kötelezettektől a hitelintézet hajtja be. A jogutódlási láncolatból hiányzik az a láncszem, amely alapján megállapítható lenne, hogy a hitelező a saját javára fenntartott behajtási jogosultságot engedményezte. Abból a tényből, hogy az adós elleni felszámolási eljárásban a cég2 saját jogán jelentett be hitelezői igényt, csupán vélelmezhető a részére történt engedményezés. A per iratai között nem található olyan szerződési okirat, amely alátámasztotta volna, hogy engedményezés alapján a cég3 a jogutód, és a rendelkezésre álló okiratok alapján az sem bizonyított, hogy a felperes mikor, milyen módon vált a közbenső jogszerzők jogutódjává.
[24] Nézete szerint a megküldött felszólító levelek azért nem alkalmasak sem a követelés érvényesítésére, sem az elévülés megszakítására, mert az engedményezésről a hitelezőtől kapott tájékoztatás hiányában csak a saját veszélyére teljesíthetett volna. A hitelező és a cég2 közötti szerződés 8. pontja alapján a hitelező javára fenntartott behajtási jogosultság kizárja az „okirati engedményezés nélküli jogutódlást”. Ahhoz, hogy a felperes által 2016. január 6-át megelőzően vagy azt követően küldött „közlés” az elévülést megszakítsa, hiányzik a jogutódlás okirati bizonyítékokkal igazolandó láncolata. Az átvett okirat nem jogosulttól származik, így nem lehet alkalmas kötelem keletkezésére. A hitelező részéről történt engedményezési okiratra csupán hivatkozó levél közlésekor a valóságban már nem is volt engedményezhető követelés.
[25] Fenntartotta, hogy a kereseti követelés azért minősül elévült követelésnek, mert az elévülés a Ptk. hatálya alatt kezdődhetett meg, és azt semmilyen jogcselekmény nem szakította meg.
A Kúria döntése és jogi indokai
[26] A Kúria a Pfv.2. sorszámú végzésében a Pp. 411. § (1) bekezdése szerint eljárva, a Pp. 409. § (3) bekezdése alapján engedélyezte a felülvizsgálatot, mert annak érdemi vizsgálata vált szükségessé, hogy a Pp. 2. § (2) bekezdése és 370. § (1) bekezdése értelmezése során a jogerős határozatot hozó bíróság indokoltan tért-e el a Kúria Gfv.30.298/2024/6. számú precedenshatározatában foglaltaktól abban a jogkérdésben, hogy a másodfokú bíróság ítélete csak olyan kérdés vizsgálatán, azaz az elsőfokú ítélet olyan felülbírálatán alapulhat, amely már az elsőfokú eljárásnak is tárgya volt, és amely kérdést a felek valamelyike a másodfokú bíróság elé tárt.
[28] A Kúria a felülvizsgálati keretek között eljárva, a felülvizsgálat eredményeként azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
[29] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát egyrészt abban jelölte meg, hogy a másodfokú bíróság olyan körülményre alapította a határozatát, amely sem az első-, sem a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya. E körben a Kúria a következőkre mutat rá.
[30] A Pp. 370. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság a Pp. 369. §-a szerinti felülbírálati jogköreit erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja, ez áll ugyanis összhangban a felek perbeli rendelkezési jogával [Pp. 2. § (2) bekezdés]. A felek e jogukat a fellebbezés Pp. 371. §-a szerinti tartalmi elemeinek meghatározásával gyakorolhatják. Főszabály szerint nincs lehetőség arra, hogy a másodfokú bíróság a felek által nem vitatott jogkérdéseket is felülbírálat körébe vonjon. A felülbírálati jogkör gyakorlásakor nemcsak az képez korlátot, hogy a fél az ítélet mely rendelkezését, mely részét támadja, milyen tartalmú határozat meghozatalát kéri, hanem a fellebbezés indokolása is, vagyis az, hogy a fellebbező mire hivatkozik, mivel indokolja a fellebbezését. A fellebbezés indokolásában kötelezően feltüntetendő minden részelem korlátot képez. A másodfokú bíróságnak a fellebbezési kérelem és a fellebbezés indokolásának tartalmából kell kikövetkeztetnie, hogy a fellebbező melyik felülbírálati jogkör gyakorlását kéri.
[31] Mindezekhez képest a jelen ügyben az alperes fellebbezésének tartalma és a per adatai alapján a következő volt megállapítható.
[32] A felperes keresetében a hitelezőnek az adós helyett teljesítő készfizető kezes cég2 rá engedményezett megtérítési igényének biztosítékát, az alperes által vállalt készfizető kezességet érvényesítette. A fizető kezes az adóssal szembeni követelést törvényi engedmény, a régi Ptk. 276. § (1) bekezdése alapján szerzi meg, és megtérítési igényének biztosítéka is e törvényi rendelkezésen alapul. A régi Ptk. 276. § (1) bekezdése kimondja: amennyiben a kezes a jogosultat kielégíti, a követelés az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt reá száll.
[33] Az elsőfokú eljárásban az alperes ellenkérelmében egyrészről a cég2 és közte fennálló kötelem hiányára (kereshetőségi jog hiánya), másrészről elévülésre [anyagi jogi kifogás, Pp. 7. § (1) bekezdés 1. pont] hivatkozással vitatta a keresetet. A felperes az elévülési kifogással szemben azzal védekezett, hogy a cég2 megszakította az elévülést. E körben tényállítása már keresetlevelében (2. oldal hatodik bekezdés) az volt, hogy a cég3 a cég2 megbízásából a 2016. január 15-én (F/8.) és a 2020. június 23-án (F/9.) kelt leveleiben felszólította az alperest a teljesítésre. Az alperes ezt a tényállítást nem tette vitássá, a fizetési felszólításokkal összefüggésben csak arra hivatkozott, hogy azok nem minősülnek az elévülést megszakító jogi ténynek, mert az elévülés megszakítására álláspontja szerint nem a régi Ptk. szabálya, hanem a Ptk. 6:25. §-a irányadó. Az alperes tehát a fizetési felszólítások elévülést megszakító joghatását kérdőjelezte meg.
[34] Az elsőfokú bíróság helytállóan, a felperes kereseti tényállítása és az alperes ellenkérelme tartalmának megfelelően, az azok által behatárolt eljárási keretek között állapította meg a tényállást ítéletének [4] bekezdésében.
[35] Az alperes az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében (12. sorszámú irat) – annak tartalma [Pp. 110. § (3) bekezdés] szerint – arra hivatkozott, hogy a felszólítás tárgyát képező követelés jogosultja a cég3, ebből következően kizárólag a saját nevében küldött felszólítást. Azt azonban továbbra sem vitatta, hogy a felszólításnak a perbeli követelés (is) tárgya volt. Ezt a kérdést az alperes a felperes Pf.3. sorszámú fellebbezési ellenkérelmére előterjesztett Pf.5. és Pf.6. sorszámú észrevételeiben, és a fellebbezési tárgyaláson (Pf.8. sorszámú jegyzőkönyv) sem érintette.
[36] A bíróság az elévülési kifogást az abban előadott tények és indokok, jogi érvek alapján vizsgálhatja, az abban foglaltaktól eltérő okból, hivatalból az elévülést nem állapíthatja meg; azaz az elévülési kifogás csak abban a körben bírálható el, amelyre vonatkozóan maga a fél tény- és jogállítást egyaránt megfogalmazott {Kúria Gfv.30.333/2024/8/II. [64], [77] bekezdések}.
[37] Ennek megfelelően a jelen ügyben a másodfokú bíróság a Pp. 370. § (1) bekezdése szerinti, fentebb írt felülbírálati jogkörében eljárva – a Pp. már említett 2. § (2) bekezdésében megfogalmazott rendelkezési (kérelemhez kötöttség) elvéből is következően – az alperes elévülési kifogását kizárólag az elsőfokú eljárásban és a fellebbezésében előadott tény- és jogállítások alapján, az azok által meghatározott eljárásjogi keretben vizsgálhatta volna.
[38] Mindezek ellenére a másodfokú bíróság jogerős ítéletének [24] bekezdésében azt állapította meg, hogy a 2016. január 15-i írásbeli felszólítás nem a perbeli követelésre vonatkozott, és ebből eredően nem a perbeli követelés jogosultjától származik. A követelés elévülését ebből kiindulva vezette le {jogerős ítélet [25] bekezdés}, és jegyezte meg azt is, hogy a 2020. június 23-i fizetési felszólítás sem az arra jogosulttól származik {jogerős ítélet [26] bekezdés}. E megállapításoknak azonban nem volt az alperes által előadott tény-, és jogállítási alapja.
[39] Helytállóan hivatkozott ezért a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a másodfokú bíróság ekként olyan kérdést vizsgált és bírált el jogerős ítéletében, amely nem volt a másodfokú eljárás tárgya, így túlterjeszkedett felülbírálati jogköre korlátain. A Kúria rámutat: a fellebbezési korlátok helyes értelmezése mellett a perbeli követelés tekintetében a fizetési felszólítások tartalmával – így azzal, hogy a fizetési felszólítások kitől származtak, illetve azok a perbeli követelésre (is) vonatkoztak-e – a másodfokú bíróság érdemben nem foglalkozhatott volna, és nem vonhatott volna ebből következtetést sem a perbeli követelés jogosultjának személyére, sem a perbeli követelés elévülésére nézve.
[40] A jogerős ítélet erre tekintettel az ügy érdemére kihatóan sérti a Pp. 370. § (1) bekezdését, és azon keresztül a Pp. 2. § (2) bekezdését, továbbá indokolatlanul tér el jogkérdésben a Kúria Gfv.30.298/2024/6. számú precedenshatározatától.
[41] A megállapított eljárásjogi szabálysértés önmagában alapot adott a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, amely miatt a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott további jogszabálysértések, és a felhívott másik precedenshatározattól jogkérdésben eltérés vizsgálata szükségtelen volt.
[42] A másodfokú bíróság jogerős ítéletének [22] bekezdésében helytállóan ítélte alkalmazandónak a régi Ptk. rendelkezéseit a felek jogviszonyára vonatkozóan, és jogi indokolásából kikövetkeztethetően azt is, hogy annak alapján az írásbeli fizetési felszólítás alkalmas lehet az elévülés megszakítására. Ugyanakkor a fentiek miatt a jogerős ítéletben foglaltak szerint nem lett volna megállapítható a keresettel érvényesített követelés elévülése. Az alperes elévülési kifogásában ténylegesen előadott okból a perbeli követelés nem évült el.
[43] A másodfokú bíróság az elévüléssel kapcsolatos téves jogi álláspontja következtében nem vizsgálta az alperesnek a hitelező és a cég2 közötti készfizető kezességvállalási szerződés 8. pontjával kapcsolatos fellebbezési előadását, és nem foglalt állást a felperes ezt érintően tett fellebbezési ellenkérelmi hivatkozása (Pp. 373. §) tárgyában sem. Emiatt a másodfokú bíróság döntése nem terjedt ki arra, hogy megilleti-e a felperest a keresetében érvényesített jog.
[44] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Kúria Pfv.I.20.780/2025/7.)