V.
C-902/24 RM és EM kontra Santander Bank Polska S.A. ügyben 2026. január 22-én hozott ítélet
A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét a jogbiztonság és az arányosság elvével, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal összefüggésben
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal nem ellentétes a nemzeti jog olyan, bíróságok általi értelmezése, amely a fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval kötött jelzálogkölcsön‑szerződés érvénytelenné nyilvánítása, valamint az e szerződés alapján fizetett havi törlesztőrészletek visszatérítése iránt indított eljárás keretében lehetővé teszi, hogy ezen eladó vagy szolgáltató, miközben elsődlegesen azt állítja, hogy az említett szerződés érvényes, másodlagosan az e jelzálogkölcsön összegének megfelelő követelésen alapuló beszámítási kifogást emeljen, feltéve egyrészt, hogy ez utóbbi követelés nem tekinthető esedékesnek azt megelőzően, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság ugyanezen szerződést érvénytelennek nyilvánította volna, másrészt pedig, hogy az ilyen beszámítási kifogásnak történő helyt adás nem vonja maga után az eljárás költségeire vonatkozó olyan határozatot, amely visszatarthatja a fogyasztót az ezen irányelv által számára biztosított jogok gyakorlásától.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének, valamint a tényleges érvényesülés, az egyenértékűség, a jogbiztonság és az arányosság elveinek értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Lengyelországban lakóhellyel rendelkező két fogyasztó, RM és EM, valamint a Lengyelországban letelepedett Santander Bank Polska S.A. (a továbbiakban: SBP) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya e fogyasztóknak a semmisnek nyilvánított jelzálogkölcsön‑szerződés végrehajtása keretében az SBP részére kifizetett összegek visszatérítése iránti kérelme, valamint az SBP által másodlagosan annak érdekében felhozott kifogás, hogy e követelést beszámítsák az említett fogyasztókkal szemben fennálló, e kölcsön összegének megfelelő követelésbe.
Az alapeljárás
17 2008. augusztus 28‑án RM és EM svájci frankban nyilvántartott jelzálogkölcsön‑szerződést kötött az SBP‑vel, amelynek értelmében ez utóbbi 360 000 lengyel złoty (PLN) (hozzávetőleg 84 634 euró) összegű kölcsönt nyújtott nekik, amelynek visszafizetése 360 hónapos futamidőre terjedt ki (a továbbiakban: szóban forgó szerződés).
18 A szóban forgó szerződés több, a svájci frank és a lengyel zloty közötti átváltás módjára vonatkozó feltételt tartalmazott (a továbbiakban: átváltási feltételek).
19 2008. szeptember 5. és 2022. március 15. között az SBP e kölcsön havi törlesztőrészletei címén összesen 327 338 PLN (hozzávetőleg 76 956 euró) összeget kapott RM‑től és EM‑től.
20 2022. november 17‑én RM és EM keresetet indított a Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság, Lengyelország), a kérdést előterjesztő bíróság előtt annak érdekében, hogy e bíróság állapítsa meg a szóban forgó szerződés semmisségét az átváltási feltételek állítólagosan tisztességtelen jellege alapján, állapítsa meg, hogy e szerződés e feltételek nélkül nem maradhat fenn, és kötelezze az SBP‑t az említett szerződés alapján fizetett havi törlesztőrészleteknek megfelelő 327 338 PLN (hozzávetőleg 76 956 euró) 2022. szeptember 7‑től számított törvényes késedelmi kamatokkal növelt összegének, valamint a költségeknek a megfizetésére.
21 A kérdést előterjesztő bíróság előtt az SBP azt állította, hogy a szóban forgó szerződés érvényes, és a kereset elutasítását, valamint RM és EM költségek viselésére való kötelezését kérte.
22 2024. július 18‑án az SBP felszólította RM‑et és EM‑et, hogy legkésőbb 2024. augusztus 5‑ig térítsék vissza neki azt a 360 000 PLN (hozzávetőleg 84 634 euró) összeget, amelyet a szóban forgó szerződés alapján kaptak.
23 2024. augusztus 9‑én az SBP nyilatkozatot küldött RM‑nek és EM‑nek, amelyben arról tájékoztatta őket, hogy be kívánja számítani a 360 000 PLN (hozzávetőleg 84 634 euró) összegű követelését az általuk a kérdést előterjesztő bíróság előtt hivatkozott követeléssel szemben.
24 2024. augusztus 14‑én az SBP e bíróság előtt beszámítási kifogást terjesztett elő e két követelés között, amellyel szemben RM és EM kifogást emelt.
25 2024. december 19‑én a kérdést előterjesztő bíróság részítéletet hozott, amelyben a polgári törvénykönyv 58. cikkének 1. §‑a alapján megállapította a szóban forgó szerződés semmisségét azzal az indokkal, hogy az átváltási feltételek tisztességtelenek, és e szerződés e feltételek nélkül nem maradhat fenn.
26 Egyebekben az SBP által felhozott beszámítási kifogást és az annak helyt adó határozathoz kapcsolódó következményeket illetően a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a nemzeti jog rendelkezéseinek olyan értelmezése, amely ilyen irányú határozathoz vezetne, nem összeegyeztethetetlen‑e az uniós joggal.
27 E bíróság szerint a szerződés semmisségének megállapítása azt jelenti, hogy a polgári törvénykönyv 410. cikkével összefüggésben értelmezett 405. cikke értelmében mindegyik fél köteles megtéríteni a másik félnek az e szerződés alapján nyújtott valamennyi szolgáltatást, amelyeket e megállapítás következtében jogalap nélkülinek kell tekinteni.
28 Az említett bíróság pontosítja, hogy a jogalap nélküli szolgáltatás visszatérítése címén mindegyik fél követeléssel rendelkezik a másikkal szemben. Közelebbről, a lengyel ítélkezési gyakorlatban gyakran alkalmazott úgynevezett „két feltétel” elmélete szerint a két félnek a szerződés semmisségéből eredő követelései egymástól függetlenül léteznek. Így mindegyik fél külön eljárás keretében érvényesítheti követelését a másikkal szemben. Ezzel szemben az a bíróság, amelyhez az egyik fél fizetés iránti keresetet nyújtott be, nem jogosult hivatalból beszámítani a felek kölcsönös követeléseit. Mindazonáltal az a fél, aki e követelések beszámítását kéri, a polgári perrendtartás 2031. cikkében előírt feltételek mellett beszámítási kifogást emelhet.
29 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a jelen ügyben az SBP által felhozott beszámítási kifogás tiszteletben tartja e feltételeket, és a polgári törvénykönyv 498. és 499. cikkében megállapítottaknak megfelelő beszámítási nyilatkozaton alapul. Így e beszámítási kifogásnak helyt kell adni.
30 E bíróság úgy véli, hogy következésképpen csak részben adhat helyt RM és EM visszatérítés iránti kérelmének, és az SBP által kért beszámítás tárgyát képező összeget le kellene vonnia a nekik járó összegből. A jelen ügyben az az összeg, amelyet az SBP‑nek RM és EM részére kell visszafizetnie, 401 195 PLN (hozzávetőleg 94 263 euró), azaz 327 338 PLN (hozzávetőleg 76 956 euró) a havi törlesztőrészletek visszafizetése címén, hozzáadva a 2022. szeptember 7. és 2024. augusztus 5. között esedékessé vált kamatokat, azaz 73 857 PLN‑t (hozzávetőleg 17 363 euró). Így a 360 000 PLN (hozzávetőleg 84 634 euró) összegű követelésének beszámítását követően az SBP‑t arra kell kötelezni, hogy fizessen meg RM‑nek és EM‑nek 41 195 PLN (hozzávetőleg 9685 euró) összeget, 2024. augusztus 6‑tól a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamatokkal növelve. Ami a költségeket illeti, az említett bíróság úgy véli, hogy azokat annak figyelembevételével kellene elosztania, hogy az egyes felek milyen arányban lettek pervesztesek.
31 A kérdést előterjesztő bíróságnak azonban kétségei vannak az ilyen határozat uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően.
32 Először is a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy egyrészt RM és EM kérelmének jelentős mértékű elutasítása veszélyeztetheti azt a visszafizetési kötelezettséget és visszatartó hatást, amelyet a 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítéletnek (C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 62. és 63. pont) megfelelően a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése a fogyasztókkal kötött szerződésekben foglalt feltételek tisztességtelen jellegének megállapításához kíván fűzni.
33 Másrészt a szolgáltatónak a beszámítási kifogás érvényesítésére vonatkozó lehetőségétől való teljes megfosztása sértheti az egyenértékűség, az arányosság és a jogbiztonság elvét, valamint e szolgáltató hatékony bírói jogvédelemhez való jogát. E megfosztás ugyanis a bíróság előtti védekezésre való képességének jelentős korlátozásával járna, annál is inkább, mivel a polgári törvénykönyv és a polgári perrendtartás rendelkezései lehetővé teszik számára, hogy ilyen kifogást emeljen. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bíróság többek között a 2023. december 14‑i Getin Noble Bank (A visszatérítési igények elévülésének ideje) ítéletben (C‑28/22, EU:C:2023:992, 87. pont) kizárta, hogy az eladó vagy szolgáltató olyan körülmények között hivatkozhasson a visszatartási kifogásra, amelyek a jelen ügyben fennállókhoz hasonlónak tűnnek.
34 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a lengyel ítélkezési gyakorlat elismeri annak lehetőségét, hogy az eladó vagy szolgáltató másodlagosan beszámítási kifogást emeljen, ha elsődlegesen arra hivatkozik, hogy a fogyasztó által hivatkozott követelés annak elvét vagy összegét illetően nem igazolt.
35 E tekintetben e bíróság megjegyzi, hogy az ilyen beszámítási kifogás a fogyasztót olyan eljárási helyzetbe hozza, amely összeegyeztethetetlen lehet a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével és a tényleges érvényesülés elvével. A fogyasztónak ugyanis, aki az eladó vagy szolgáltató által érvényesen előterjesztett beszámítási kifogással szembesül, a polgári perrendtartás 203. cikkének 1. §‑a alapján főszabály szerint vissza kell vonnia a fizetési kérelmét. Mindazonáltal a gyakorlatban a fogyasztó számára nehéz lenne ilyen visszavonást végrehajtani, mivel a fizetési kérelme az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződés semmisségének megállapítására irányuló kereset részét képezi. Márpedig visszavonás hiányában fennáll annak a veszélye, hogy a fogyasztó keresetét részben elutasítják, és következésképpen a költségek egy részének viselésére kötelezik.
36 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a fogyasztó eljárási helyzete kevésbé lenne összetett, ha az eladó vagy szolgáltató beszámítási kifogásra hivatkozna, miközben feltétel nélkül elismeri az e fogyasztóval kötött hitelszerződés semmisségét és a fogyasztó vele szemben fennálló, a hitel havi törlesztőrészleteinek összegével megegyező követelését. Ugyanakkor e bíróság arra keresi a választ, hogy az eladó vagy szolgáltató azon lehetőségének kizárása, hogy másodlagosan beszámítási kifogást terjesszen elő, nem sérti‑e az egyenértékűség, az arányosság és a jogbiztonság elvét, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.
37 Egyébiránt az említett bíróság rámutat arra, hogy kétségtelen, hogy a lengyel ítélkezési gyakorlat szerint a polgári törvénykönyv 455. cikkéből az következik, hogy a semmis szerződés keretében nyújtott jogalap nélküli szolgáltatás visszatérítésére vonatkozó kötelezettségből eredő követelés e törvénykönyv 498. cikkének 1. §‑a értelmében a meghatározott összeg megfizetésére való felszólítást követően válik esedékessé. Mindemellett az ilyen követelés feltételezi e szerződés semmisségét.
38 Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az SBP felszólításában előírt, mindössze kéthetes visszafizetési határidő összeegyeztethető‑e az uniós joggal. E tekintetben a lengyel ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a polgári törvénykönyv 455. cikkében szereplő „haladéktalanul” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy rendes körülmények között a szolgáltatást a felszólítást követő tizennégy napon belül kell teljesíteni. Mivel az SBP ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően járt el, a követelését ebből a szempontból esedékesnek kell tekinteni.
39 E bíróság különösen arra keresi a választ, hogy a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével és a tényleges érvényesülés elvével ellentétes‑e az, ha az eladó vagy szolgáltató felszólíthatja a fogyasztót arra, hogy rövid határidőn belül olyan összeget fizessen meg, amely a fogyasztó jövedelméhez képest magasnak tűnik. Mindazonáltal jelzi, hogy a jelen ügyben előzetesen tájékoztatta RM‑et és EM‑et a szóban forgó szerződés semmisségének következményeiről, különösen a kölcsöntőkével egyenértékű összeg visszafizetésének kötelezettségéről.
40 Negyedszer és utolsósorban a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy RM és EM már pernyertes lett a szóban forgó szerződés semmisségét illetően. Így abban az esetben, ha elutasítja az SBP által felhozott beszámítási kifogást, és RM‑nek és EM‑nek biztosítja az általuk követelt teljes összeget, az SBP teljes egészében pervesztes lenne, tehát a polgári perrendtartás 98. cikkének 1. §‑a alapján viselnie kellene az összes költséget.
41 Ezzel szemben, ha helyt adna e beszámítási kifogásnak, nem terhelhetné az összes költséget az SBP‑re, hanem annak egy részét RM‑re és EM‑re kellene terhelnie, mivel tévesen állították, hogy e kifogást el kell utasítani. A polgári perrendtartás 100. cikkének első mondata szerinti ilyen megosztást követően RM és EM számára csak 5504 PLN (hozzávetőleg 1293 euró) összeget ítélnek meg megtérítendő költségek címén, míg kiadásaik valójában 17 334 PLN (hozzávetőleg 4071 euró) összeget tesznek ki.
42 A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy ez az eredmény összeegyeztethető‑e a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével, valamint a tényleges érvényesülés elvével. Mindazonáltal lehetősége van arra, hogy a polgári perrendtartás 102. cikke alapján kedvezőbb döntést hozzon RM és EM számára a költségekre vonatkozóan.
43 E körülmények között a Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„Valamely jelzálog[kölcsön]‑szerződés amiatt történő, teljes egészében való semmissé nyilvánításával összefüggésben, hogy az a tisztességtelen feltételek törlését követően sem maradhat fenn, a [93/13] irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a tényleges érvényesülés, az egyenértékűség, az arányosság és a jogbiztonság elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti szabályozás olyan, bíróság általi értelmezése, amely szerint:
1. a fogyasztó által a bankkal szemben a kölcsön törlesztőrészleteinek visszafizetése iránt indított eljárásban a bank a fogyasztó követelésével szemben a kölcsön tőkeösszegének visszafizetésére vonatkozó követelésének erejéig eredményesen élhet beszámítási kifogással,
2. a bank a fenti beszámítási kifogással másodlagos kifogásként is eredményesen élhet, miközben az eljárás során alapvetően arra hivatkozik, hogy a kölcsönszerződés érvényes és nem tartalmaz tisztességtelen szerződési feltételeket,
3. a bank érvényesen szólíthatja fel a fogyasztót, hogy fizesse vissza a kölcsön érvénytelen szerződés teljesítése során folyósított tőkeösszegét (aminek következtében a bank e követelése esedékessé válik), míg a bank az eljárás során alapvetően arra hivatkozik, hogy a kölcsönszerződés érvényes és nem tartalmaz tisztességtelen szerződési feltételeket,
4. a bank kéthetes határidőt szabhat a fogyasztónak a kölcsön teljes tőkeösszegének visszafizetésére (aminek következtében a banknak a kölcsön teljes tőkeösszegének visszafizetése iránti követelése esedékessé válik), [és]
5. a fogyasztót kötelezik a perköltségek egy részének viselésére annyiban, amennyiben a fizetés iránti keresetet elutasítják, mert helyt adnak a bank által felhozott beszámítási kifogásnak?”
A Bíróság hatásköréről
44 A portugál kormány arra hivatkozik, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálására, mivel azzal a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti jog értelmezését kéri a Bíróságtól.
45 Márpedig az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés szövegéből kitűnik, hogy e kérdés az uniós jog rendelkezéseinek és elveinek értelmezésére vonatkozik.
46 Következésképpen, mivel a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az uniós jog rendelkezéseinek és elveinek értelmezésére, hatáskörrel rendelkezik az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálására és a kérdést előterjesztő bíróság által elé terjesztett kérdés megválaszolására.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról
47 A lengyel kormány arra hivatkozik, hogy elfogadhatatlan az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azon része, amely az eladó vagy szolgáltató azon lehetőségére vonatkozik, hogy a közte és a fogyasztóval együttesen kötött jelzálogkölcsön‑szerződés megsemmisítését kérő fogyasztó közötti jogvita keretében másodlagosan beszámítási kifogást emelhet, miközben elsődlegesen azt állítja, hogy e szerződés érvényes. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis a jelen ítélet 25. pontjában említett részítéletében már kimondta, hogy a szóban forgó szerződés semmis.
48 E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes döntéshozatali eljárás indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége (lásd: 1981. december 16‑i Foglia ítélet, 244/80, EU:C:1981:302, 18. pont; 2025. szeptember 11‑i Banco Santander [„Banco Popular bankszanálás III”] ítélet, C‑687/23, EU:C:2025:687, 35. pont).
49 A jelen ügyben kétségtelenül igaz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a részítéletével megállapította a szóban forgó szerződés semmisségét. Ugyanakkor ezzel egyidejűleg úgy határozott, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordul a Bírósághoz, mivel úgy ítélte meg, hogy az uniós jog rendelkezéseinek és elveinek értelmezésére van szükség ahhoz, hogy ugyanabban az eljárásban, amelyben e részítéletet meghozta, RM és EM keresetének ezt meghaladó részéről határozni tudjon, tekintettel a beszámítási kifogásra, amely – előterjesztésekor – az e szerződés érvényességére való hivatkozáshoz képest másodlagos védekezési jogalap volt.
50 E körülmények között nem tűnik nyilvánvalónak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés e részére adott válasz hipotetikus jellegű lenne. E válasz ugyanis szükséges lehet az alapügy megoldásához, és különösen a nemzeti jognak az értelmezni kért uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségének értékeléséhez.
51 Ennélfogva az előzetes döntéshozatal iránti kérelem teljes egészében elfogadható.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
52 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Erre tekintettel a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (lásd: 1978. november 29‑i Redmond ítélet, 83/78, EU:C:1978:214, 26. pont; 2025. február 25‑i Alphabet és társai ítélet, C‑233/23, EU:C:2025:110, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
53 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz olyan magyarázatot, amely lehetővé tenné annak megértését, hogy mennyiben releváns az előterjesztett kérdésben említett egyenértékűség elve.
54 Így meg kell állapítani, hogy egyetlen kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a jogbiztonság és az arányosság elvével, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal összefüggésben értelmezett 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével, valamint a tényleges érvényesülés elvével ellentétes‑e a nemzeti jog olyan, bíróságok általi értelmezése, amely a fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval kötött jelzálogkölcsön‑szerződés érvénytelenné nyilvánítása, valamint az e szerződés alapján fizetett havi törlesztőrészletek visszatérítése iránt indított eljárás keretében lehetővé teszi, hogy ezen eladó vagy szolgáltató, miközben elsődlegesen azt állítja, hogy az említett szerződés érvényes, másodlagosan az e jelzálogkölcsön összegének megfelelő követelésen alapuló beszámítási kifogást emeljen, mivel e követelést esedékesnek kell tekinteni azon az alapon, hogy az e fogyasztó számára előírt kéthetes felszólítási határidő lejárt, és az e beszámítási kifogásra adott kedvező válasz – a fogyasztó e beszámítási kifogással szembeni sikertelen kifogása miatt – a költségeknek az egyes felek pervesztességének mértékével arányos megosztását vonja maga után.
55 A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve.
56 Ezenkívül figyelembe véve a fogyasztók védelméhez fűződő közérdek jellegét és fontosságát, akik az eladókhoz vagy szolgáltatókhoz képest hátrányos helyzetben vannak, a 93/13 irányelv – amint a huszonnegyedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik – arra kötelezi a tagállamokat, hogy megfelelő és hatékony eszközöket biztosítsanak annak érdekében, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C-307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
57 Ennélfogva a nemzeti bíróság köteles figyelmen kívül hagyni az olyan tisztességtelen szerződési feltételt, amely jogalap nélkül kifizetettnek bizonyuló összegek fizetésére kötelez. Az ilyen kötelezettség főszabály szerint ugyanezen összegek tekintetében visszafizetési kötelezettséget von maga után, mivel az ilyen visszafizetési kötelezettség hiánya megkérdőjelezné azt a visszatartó hatást, amelyet az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése kíván fűzni a fogyasztók és az eladók vagy szolgáltatók között megkötött szerződésekben foglalt feltételek tisztességtelen jellegének megállapításához (lásd ebben az értelemben: 2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés semmissé nyilvánításának következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 A 93/13 irányelv azonban nem szabályozza kifejezetten az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésnek az abban foglalt tisztességtelen feltételek törlését követően is fennálló érvénytelenségéből eredő következményeket. Ennélfogva a tagállamok feladata meghatározni az ilyen megállapítás következményeit, azzal, hogy az általuk e tekintetben alkalmazott szabályoknak összeegyeztethetőknek kell lenniük az uniós joggal, és különösen az ezen irányelv által követett célokkal (2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés semmissé nyilvánításának következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 A jelen ügyben először is az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az a helyzet, amely a kérdést előterjesztő bíróságot arra késztette, hogy e kérelemmel forduljon a Bírósághoz, az úgynevezett „két feltétel” elméletéből ered, amelynek értelmében az ilyen szerződés semmissége két olyan követelést keletkeztet, amelyek egymástól függetlenül behajthatók.
60 E tekintetben a Bíróság mindenekelőtt már kimondta, hogy a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely szerint ha valamely kölcsönszerződés a benne foglalt, tisztességtelennek minősülő feltétel folytán érvénytelen, az eladó vagy szolgáltató jogosult a fogyasztótól a kapott kölcsön teljes névértékének visszafizetését követelni, függetlenül a fogyasztó által e szerződés alapján teljesített törlesztés és a fennálló tartozás összegétől (2025. június 19‑i Lubreczlik ítélet, C‑396/24, EU:C:2025:460, 44. pont).
61 Márpedig az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az eladó vagy szolgáltató által a fogyasztónak a semmisnek nyilvánított jelzálogkölcsön‑szerződés teljesítése keretében nyújtott szolgáltatások visszatérítése iránti kérelmére válaszul felhozott beszámítási kifogás elfogadása olyan helyzetet eredményez, amelyben továbbra is csak a legmagasabb követeléssel rendelkező fél marad a másik féllel szemben hitelező. Következésképpen ilyen helyzetben a fogyasztó által a semmis szerződés teljesítéseként fizetett törlesztőrészletek összegét és a még fizetendő összeget megfelelően figyelembe veszik, így e fogyasztó nem köteles visszatéríteni a kapott kölcsön teljes névértékét.
62 Következésképpen a jelen ítélet 60. pontjában felidézett elvekkel nem ellentétes a nemzeti jog releváns szabályainak olyan értelmezése, amely lehetővé teszi olyan helyzet elérését, amelyben két olyan kölcsönös követelés közötti beszámítást követően, amelyek összegei nem azonosak, kizárólag azt a felet kötelezik ezen összeg másik fél részére történő megfizetésére, aki a másik féllel szemben fennálló saját követelése által nem fedezett összeggel adós marad.
63 Ezt követően kétségtelen, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével – a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben értelmezve – ellentétes a nemzeti jog olyan, bíróságok általi értelmezése, amely szerint ha az eladó vagy szolgáltató által a fogyasztóval kötött jelzálogkölcsön‑szerződés az e szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek törlését követően már nem maradhat fenn, ezen eladó vagy szolgáltató hivatkozhat olyan visszatartási jogra, amely lehetővé teszi számára, hogy az e fogyasztótól kapott szolgáltatások visszatérítését attól tegye függővé, hogy a fogyasztó az említett eladótól vagy szolgáltatótól kapott szolgáltatások visszatérítésére vonatkozó ajánlatot tesz, vagy ez utóbbi szolgáltatások visszatérítésére vonatkozó garanciát vállal, ha a visszatartási jognak az ugyanezen eladó vagy szolgáltató általi gyakorlása azzal jár, hogy a fogyasztó elveszíti a késedelmi kamatokra való jogosultságot (lásd ebben az értelemben: 2023. december 14‑i Getin Noble Bank [A visszatérítés iránti keresetek elévülési ideje] ítélet, C‑28/22, EU:C:2023:992, 87. pont; 2024. május 8‑i Santander Bank Polska végzés, C‑424/22, EU:C:2024:398, 38. pont).
64 Mindazonáltal az ezen ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló ügyekben szóban forgó visszatartási jog abban állt, hogy az első fél az általa a második féllel szemben fizetendő szolgáltatás visszatérítését attól a feltételtől teszi függővé, hogy ez utóbbi kötelezettséget vállaljon az első fél által részére nyújtott szolgáltatás visszatérítésére. Ezenkívül az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy ha helyt adnának az SBP által felhozott beszámítási kifogásnak, RM és EM főkövetelésének összege mindenképpen késedelmi kamatokkal növekedne.
65 Ezzel szemben – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a lengyel jogban a beszámítás a szolgáltatások mindkét fél általi teljesítésével azonos hatású.
66 Így ilyen körülmények között, ellentétben a visszatartási jog gyakorlásával, amelyről a jelen ítélet 63. pontjában hivatkozott ügyekben szó volt, az eladó vagy szolgáltató, illetve a fogyasztó követelései közötti beszámítás főszabály szerint nem veszélyeztetheti a 93/13 irányelv által a fogyasztó számára biztosított védelmet.
67 Végül a szerződés egészének érvénytelenné nyilvánítása által a fogyasztó helyzetére gyakorolt következmények értékelése szempontjából a fogyasztó által kifejezett szándék a meghatározó. A 93/13 irányelv által kialakított védelmi rendszer ugyanis nem alkalmazható, ha a fogyasztó azt ellenzi. Ez utóbbi a nemzeti bíróság tájékoztatását követően dönthet úgy, hogy nem hivatkozik a feltétel tisztességtelen és nem kötelező jellegére, ezáltal szabad és tájékozott hozzájárulását adja a szóban forgó feltételhez, ezáltal elkerüli a szerződés érvénytelenségét. Annak érdekében, hogy a fogyasztó szabad és tájékozott hozzájárulását adhassa, a nemzeti bíróság feladata, hogy a nemzeti eljárási szabályok keretében és a méltányosság polgári eljárásokban érvényesülő elvére tekintettel objektíven és kimerítő jelleggel ismertesse a felekkel a tisztességtelen feltétel eltörléséhez fűződő jogkövetkezményeket. Az ilyen tájékoztatás különösen akkor fontos, ha a tisztességtelen feltétel alkalmazásának mellőzése a szerződés egészének érvénytelenségét eredményezheti, és a fogyasztóval szemben adott esetben visszatérítési követelést támaszthatnak (lásd ebben az értelemben: 2023. március 16‑i M. B. és társai [A szerződés érvénytelenné nyilvánításának hatásai] ítélet, C‑6/22, EU:C:2023:216, 38–41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
68 Mindemellett, amennyiben a fogyasztó – noha megkapta a hatáskörrel rendelkező bíróságtól az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződés érvénytelenné nyilvánításából esetlegesen eredő következményekre vonatkozó információkat – úgy dönt, hogy nem ellenzi e szerződés e bíróság általi érvénytelenítését, meg kell állapítani, hogy nem ellentétes a 93/13 irányelv által a fogyasztó számára biztosított védelemmel az a tény, hogy az említett bíróság helyt ad ezen eladó vagy szolgáltató arra irányuló kérelmének, hogy a két fél ezen érvénytelenné nyilvánításból eredő követeléseit beszámítsák egymás között. Az ilyen beszámítás ugyanis az eladó vagy szolgáltató számára a kölcsöntőke visszafizetésének egyik módját jelenti, amelyre az említett szerződés érvénytelenné nyilvánítását követően jogosult.
69 Egyébiránt az ilyen beszámítási mechanizmus lehetővé teszi annak elkerülését, hogy az eladó vagy szolgáltató úgy döntsön, hogy külön keresetet indít a fogyasztóval szembeni követelésének érvényesítése érdekében, ami az eljárások megsokszorozódásához, következésképpen többletköltségekhez vezet, ami nem szolgálja a fogyasztó érdekét.
70 Másodszor meg kell állapítani, hogy noha az uniós jog megsértésének állítólagos károsultjai hivatkozhatnak az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogra, e jog az alperest is védi, még akkor is, ha korábban megállapítást nyert, hogy ez utóbbi megsértette a 93/13 irányelvet. A tisztességes eljáráshoz való jog ugyanis minden egyes jogi személyt egyénileg védelemben részesít. Így a fogyasztói jogviták nem mentesülnek az e cikkből eredő eljárási garanciák alól (lásd az EUMSZ 101. cikkel való analógia útján: 2024. július 11‑i Volvo [A keresetlevélnek az alperes leányvállalata részére történő kézbesítése] ítélet, C‑632/22, EU:C:2024:601, 54. pont).
71 Márpedig, ha az eladót vagy szolgáltatót megfosztanák az alkalmazandó nemzeti jog által előírt azon lehetőségtől, hogy a fogyasztóval szemben beszámítási kifogásra hivatkozzon, a hatékony bírói jogvédelemhez való joga aránytalanul sérülne, mivel nem hivatkozhatna erre a védekezési jogalapra.
72 Következésképpen, mivel a fogyasztó kérheti az illetékes bíróságtól, hogy amennyiben ez utóbbi érvényteleníti az e fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződést, ezen eladót vagy szolgáltatót kötelezze az említett fogyasztó által e szerződés alapján kapott szolgáltatások visszatérítésére, a fegyveregyenlőség elve, amely magának a tisztességes eljárás fogalmának velejárója (lásd ebben az értelemben: 2022. július 12‑i Nord Stream 2 kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑348/20 P, EU:C:2022:548, 128. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) azt követeli meg, hogy az említett eladó vagy szolgáltató ilyen lehetőséggel rendelkezzen az ugyanazon fogyasztónak nyújtott szolgáltatások visszatérítésére, akár másodlagosan előterjesztett beszámítási kifogás útján is, abban az esetben, ha ugyanezen eladónak vagy szolgáltatónak az említett szerződés érvényességére alapított elsődleges védekezési jogalapját elutasítják.
73 Ebben az összefüggésben azonban pontosítani kell, hogy az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével ellentétes valamely tagállam jogának olyan, bíróság általi értelmezése, amely szerint a jelzálogkölcsön‑szerződés semmisségének megállapítását követően a bank jogosult arra, hogy a fogyasztótól az e szerződés teljesítése címén fizetett tőke visszafizetését meghaladó összeget követeljen, valamint a felszólítástól számított törvényes késedelmi kamatok megfizetését. A törvényes késedelmi kamatokra vonatkozó e fenntartás mellett a bank nem jogosult díjazásra e tőke fogyasztó általi felhasználásáért (lásd ebben az értelemben: 2023. december 7‑i mBank [A fogyasztó nyilatkozata] ítélet, C‑140/22, EU:C:2023:965, 62. és 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
74 A másodlagosan felhozott beszámítási kifogás keretében az említett fenntartás azt vonja maga után, hogy mindaddig, amíg az eladó vagy szolgáltató arra hivatkozik, hogy a fogyasztóval kötött szerződés érvényes, az általa a fogyasztó részére a kölcsönzött tőkeösszeg visszafizetése érdekében kézbesített felszólítás nem válthat ki joghatást, különösen a késedelmi kamatok fizetése tekintetében, e szerződés végleges érvénytelenné nyilvánításáig.
75 Harmadszor, ami azon fizetési határidő tartamát illeti, amelyet az eladó vagy szolgáltató a fogyasztónak címzett felszólításban meghatározhat, meg kell állapítani, hogy ez az időtartam a szerződés érvénytelenné nyilvánításának következményeire vonatkozó azon információk összességének körébe tartozik, amelyeket a hatáskörrel rendelkező bíróságnak a jelen ítélet 67. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően meg kell adnia e fogyasztónak, mielőtt az ilyen érvénytelenítésre sor kerülhet. Noha az említett időtartam meghatározása a nemzeti jogtól függ, e bíróságnak azonban az összes releváns körülményre tekintettel ügyelnie kell arra, hogy az ne legyen olyan jellegű, hogy visszatartsa, sőt megakadályozza a fogyasztót abban, hogy a 93/13 irányelv által számára biztosított védelemre hivatkozzon.
76 Negyedszer és utolsósorban, ami az eladó vagy szolgáltató által felhozott beszámítási kifogásnak helyt adó döntésnek az eljárás költségeire gyakorolt hatását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok előtti bírósági eljárás költségeinek megosztása – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett – a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik (2022. szeptember 22‑i Servicios Prescriptor y medios de pagos EFC ítélet, C‑215/21, EU:C:2022:723, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 A tényleges érvényesülés elvét illetően – amely a kérdést előterjesztő bíróság által e tekintetben megfogalmazott megfontolások egyedüli tárgyát képezi – emlékeztetni kell arra, hogy minden olyan esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azon elveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve, valamint az eljárás szabályos lefolytatásának elve (2022. szeptember 22‑i Servicios Prescriptor y medios de pagos EFC ítélet, C‑215/21, EU:C:2022:723, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
78 Noha a tényleges érvényesülés elvével főszabály szerint nem ellentétes, hogy a fogyasztó bizonyos eljárási költségeket viseljen, amikor valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapítására irányuló keresetet nyújt be (2022. április 7‑i Caixabank ítélet, C‑385/20, EU:C:2022:278, 51. pont), azt is meg kell jegyezni, hogy a 93/13 irányelv biztosítja a fogyasztó számára azt a jogot, hogy bírósághoz forduljon annak érdekében, hogy megállapítsák valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, és mellőzzék annak alkalmazását, amely jog tényleges jellegét meg kell őrizni. Ennélfogva az ilyen eljárás költségeinek megosztására vonatkozó szabályozás nem tarthatja vissza a fogyasztót e jog gyakorlásától (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Servicios prescriptor y medios de pagos EFC ítélet, C‑215/21, EU:C:2022:723, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
79 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ha helyt adna az SBP által felhozott beszámítási kifogásnak, nem alkalmazhatja a polgári perrendtartás 98. cikkének 1. §‑át annak érdekében, hogy az SBP‑t kötelezze az eljárás összes költségének viselésére, mivel RM és EM pervesztes lenne a szóban forgó szerződés alapján az SBP‑nek kifizetett összegek visszatérítése iránti kérelmükben, mivel e visszatérítés összegét csökkenteni kell az SBP velük szemben fennálló követelésének megfelelő összeggel. Kifejti, hogy hivatkozhatott volna erre a rendelkezésre, ha RM és EM nem ellenezte volna az SBP által felhozott beszámítási kifogást, és részben visszavonták volna a kérelmüket. E körülmények között e bíróság úgy véli, hogy köteles alkalmazni e törvénykönyv 100. cikkének első mondatát, és meg kell osztania a költségeket, figyelembe véve azt az arányt, amelyben az egyes felek pervesztesek. Mindazonáltal az említett bíróság utal arra a lehetőségre, hogy a polgári perrendtartás 102. cikkére hivatkozzon, amely lehetővé teszi számára, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezze, vagy egyáltalán ne kötelezze a költségek viselésére, annak érdekében, hogy az említett felperesek számára kedvezőbb határozatot hozzon a költségekről.
80 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok, többek között a nemzeti jog contra legem értelmezése tilalmának tiszteletben tartása mellett, hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (lásd ebben az értelemben: 2004. október 5‑i Pfeiffer és társai ítélet, C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 118. és 119. pont; 2024. október 15‑i KUBERA ítélet, C‑144/23, EU:C:2024:881, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
81 Írásbeli észrevételeiben a lengyel kormány megjegyzi, hogy a nemzeti bíróságok megfelelő jogi eszközökkel rendelkeznek ahhoz, hogy biztosítsák a fogyasztókat a 93/13 irányelv alapján megillető jogok tényleges érvényesülését. E bíróságok különösen a polgári perrendtartásnak a méltányosság elvét kimondó 102. cikke alapján rendelhetik el a költségek megtérítését. Az összhangban álló értelmezés elve értelmében az említett bíróságok eltérhetnek e cikk megszorító értelmezésétől.
82 Végső soron a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás értelmezhető‑e a 93/13 irányelvvel összhangban, és igenlő válasz esetén e bíróságnak kell ebből levonnia a jogi következtetéseket.
83 Közelebbről, e bíróságnak egyrészt biztosítania kell RM‑nek és EM‑nek a tisztességtelen feltételeket tartalmazó szóban forgó szerződés érvénytelenné nyilvánításához és az eladó vagy szolgáltató által jogalap nélkül kapott szolgáltatások visszatérítéséhez való jogának tényleges érvényesülését, elkerülve azt, hogy a költségek megosztására vonatkozó szabályozás visszatartsa a fogyasztókat attól, hogy a 93/13 irányelv által számukra biztosított jogokra hivatkozzanak.
84 Másrészt az említett bíróságnak módjában kell álljon az is, hogy az előtte folyamatban lévő ügy valamennyi körülményét értékelje annak érdekében, hogy adott esetben figyelembe vegye a fogyasztók esetleges rosszhiszeműségét, akik a bíróságtól kapott információk ellenére tévesen ellenzik az e fogyasztók és az eladó vagy szolgáltató közötti kölcsönös követelések beszámítását (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Servicios prescriptor y medios de pagos EFC ítélet, C‑215/21, EU:C:2022:723, 42. és 43. pont).
85 A fenti indokokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét a jogbiztonság és az arányosság elvével, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes a nemzeti jog olyan, bíróságok általi értelmezése, amely a fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval kötött jelzálogkölcsön‑szerződés érvénytelenné nyilvánítása, valamint az e szerződés alapján fizetett havi törlesztőrészletek visszatérítése iránt indított eljárás keretében lehetővé teszi, hogy ezen eladó vagy szolgáltató, miközben elsődlegesen azt állítja, hogy az említett szerződés érvényes, másodlagosan az e jelzálogkölcsön összegének megfelelő követelésen alapuló beszámítási kifogást emeljen, feltéve egyrészt, hogy ez utóbbi követelés nem tekinthető esedékesnek azt megelőzően, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság ugyanezen szerződést érvénytelennek nyilvánította volna, másrészt pedig, hogy az ilyen beszámítási kifogásnak történő helyt adás nem vonja maga után az eljárás költségeire vonatkozó olyan határozatot, amely visszatarthatja a fogyasztót az ezen irányelv által számára biztosított jogok gyakorlásától.