II.
C-77/24 NM és OU kontra TE ügyben 2026. január 15-én hozott ítélet
1) A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
azon jogellenes károkozásért való felelősség megállapítása iránti kereset, amelyet valamely társaság vezető tisztségviselőivel szemben a nemzeti szabályozás által előírt, szerencsejátékok nyilvánosság számára való, arra irányuló koncesszió hiányában történő kínálására vonatkozó tilalom megsértése miatt indítanak, nem tartozik az e rendelkezés értelmében vett, a társasági jogból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyok kategóriájába.
2) A 864/2007 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
az azon online szerencsejátékokban való részvétel során elszenvedett veszteségek miatt indított kártérítési kereset keretében, amelyet valamely társaság abban a tagállamban kínált, amelyben nem rendelkezett az ehhez szükséges koncesszióval, a játékos által elszenvedett kárt úgy kell tekinteni, mint amely a játékos szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban következett be.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II”) szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2007. L 199., 40. o.; helyesbítés: HL 2016. L 39., 63. o.) 1. cikke (2) bekezdése d) pontjának és 4. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az NM és OU, egy máltai szerencsejáték‑társaság ügyvezetői, valamint az Ausztriában lakóhellyel rendelkező TE között az e társaság által az ezen tagállam jogában előírt koncesszió hiányában Ausztriában kínált online szerencsejátékokban való részvétel során elszenvedett veszteségek megtérítése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Az alapeljárás
11 A fizetésképtelen Titanium Brace Marketing Limited (a továbbiakban: TBM) társaság, amelynek NM és OU volt az ügyvezetője, a máltai székhelyéről online kaszinót üzemeltetett, amelynek játékkínálata a teljes európai piacon elérhető volt. A máltai jog alapján szerencsejáték‑koncesszió jogosultja volt, de a GSpG alapján nem rendelkezett koncesszióval.
12 2019. november 14. és 2020. április 3. között TE, aki a TBM weboldalán online szerencsejátékokat játszott, összesen 18 547,67 euró összegű szerencsejáték‑veszteséget könyvelt el.
13 Annak érdekében, hogy a TBM weboldalán játszhasson, TE elfogadta e társaság általános szerződési feltételeit, és ennek keretében „játékosfiókot” kellett nyitnia. E játékosfiók egyenlegének feltöltése érdekében TE az osztrák bankszámlájáról egy máltai banknál nyitott bankszámlára utalt át pénzt. E bankszámla a TBM pénzszámlája volt, amelyet TE számára nyitottak, és amely elkülönült e társaság társasági vagyonától. A szerencsejátékban való részvétel során megterhelték a játékosfiókot, nyeremény esetén pedig azt e játékosfiókban írták jóvá.
14 Mivel TE úgy ítélte meg, hogy az osztrák jog alapján a TBM‑nek odaítélt koncesszió hiányában a szerencsejáték‑szerződés semmis, a Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien (polgári jogi ügyekben eljáró bécsi regionális bíróság, Ausztria) előtt kérte NM‑től és OU‑tól az általa elszenvedett károk megtérítését, kérelmét pedig ez utóbbiak jogellenes károkozásért való felelősségére alapította. TE e tekintetben úgy véli, hogy az osztrák szerencsejáték‑monopólium megsértése egy jogvédelmi törvény (Schutzgesetz) megsértését vonja maga után, és NM és OU személyes és egyetemleges felelősséggel tartoznak azért, hogy a TBM társaság illegális szerencsejátékokat kínált Ausztriában.
15 E bíróság előtt NM és OU a bíróság joghatóságának hiányára vonatkozó kifogást emelt, és előadta, hogy TE nem hivatkozhat az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjára. NM és OU nem rendelkezett jogkörrel annak eldöntésére, hogy a TBM kivonuljon‑e az osztrák piacról, ahol már jelen volt. Ezenkívül nem hoztak stratégiai döntéseket e vállalkozás tekintetében. Véleményük szerint a kárt okozó esemény és a kár bekövetkezésének helye Málta. Az alkalmazandó anyagi jog nem az osztrák, hanem a máltai jog, amely nem ismeri a társaság szerveinek a hitelezőkkel szemben fennálló felelősségét.
16 Az említett bíróság joghatóság hiányában elutasította TE keresetét. E határozatot az Oberlandesgericht Wien (bécsi regionális felsőbíróság, Ausztria) másodfokon hatályon kívül helyezte, és megállapította, hogy teljesülnek az osztrák bíróságok joghatóságának az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontja szerinti feltételei.
17 Az NM és OU által benyújtott felülvizsgálati kérelem tárgyában eljáró Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria), amely a kérdést előterjesztő bíróság, úgy véli, hogy az osztrák bíróságok joghatóságának megállapítása mindenekelőtt azt vonja maga után, hogy a „Róma II” rendeletnek megfelelően alkalmazni kell azt a nemzeti rendelkezést, amely TE kérelmének alapjául szolgálhat. Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság az e rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt kivétel alkalmazási körével kapcsolatban tesz fel kérdést.
18 Abban az esetben, ha az alapeljárás tárgyát képező kereset a „Róma II” rendelet hatálya alá tartozik, a kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül arra keresi a választ, hogy az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében melyik a kár bekövetkezésének helye, amely Ausztriában az a hely, ahonnan TE a bankszámlájáról a játékosfiókra átutalásokat teljesített, vagy az a hely, nevezetesen Málta, ahol e játékosfiók található. Ha csak a játékosfiók egyenlegének kifizetésére vonatkozó követelés végleges elvesztése képezné az első kárt, akkor e kár bekövetkezésének helye lehetne Málta, ahol a fiókot kezelik, TE lakóhelye, amely az elsődleges vagyonának helye, vagy máshol.
19 E körülmények között az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [»Róma II«] rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját, hogy az egy társaság valamely szervével szembeni olyan kártérítési igényekre is vonatkozik, amelyeket a társaság hitelezője a jogvédelmi rendelkezéseknek (például a szerencsejátékokra vonatkozó jogszabályok rendelkezései) a szerv általi megsértéséből eredő jogellenes károkozásra alapoz?
2) Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén:
20 Úgy kell‑e értelmezni az említett rendelet 4. cikkének (1) bekezdését, hogy az Ausztriában engedély nélkül online szerencsejátékot kínáló társaság szerve ellen az elszenvedett szerencsejáték‑veszteségek miatt indított kártérítési perben a kár bekövetkezésének helye a következők szerint kerül meghatározásra:
a) az a hely, ahonnan a játékos a saját bankszámlájáról a társaság által vezetett játékosfiókba utal,
b) az a hely, ahol a társaság a játékosfiókot vezeti, amelyre a játékos befizetéseit, nyereményeit, veszteségeit és bónuszait könyvelik,
c) az a hely, ahonnan a játékos e játékosfiókon keresztül megteszi azokat a téteket, amelyek végül veszteséghez vezetnek,
d) a játékos lakóhelye, mint a játékosfiókban rendelkezésre álló egyenlegének kifizetésére vonatkozó követelésének a helye,
(e) a játékos elsődleges vagyonának helye?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
20 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a „Róma II” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját, hogy azon jogellenes károkozásért való felelősség megállapítása iránti kereset, amelyet valamely társaság vezető tisztségviselőivel szemben a nemzeti szabályozás által előírt, szerencsejátékok nyilvánosság számára való, arra irányuló koncesszió hiányában történő kínálására vonatkozó tilalom megsértése miatt indítanak, az e rendelkezés értelmében vett, a társasági jogból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyok kategóriájába tartozik.
21 A „Róma II” rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerint e rendeletet a polgári és kereskedelmi ügyek területét érintő, olyan szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra kell alkalmazni, amelyek több állam jogához kapcsolódnak.
22 E rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében ez utóbbi rendelet hatálya ugyanakkor nem terjed ki „a társasági jogból, valamint más jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jogból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyok[ra] – például a társaságok és más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek bejegyzés útján vagy más módon történő létrehozásával, jogképességével, belső szervezetével vagy feloszlásával kapcsolatos kérdésekben –, a tisztviselőknek és tagoknak a társaság vagy szervezet kötelezettségeiért való személyes felelősségéből, továbbá a számviteli iratok jog szerinti könyvvizsgálata során a könyvvizsgálóknak a társasággal vagy annak tagjaival szembeni személyes felelősségéből származó szerződésen kívüli kötelmi viszonyok[ra]”.
23 Meg kell állapítani, hogy a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma I”) (HL 2008. L 177., 6. o.; helyesbítés: HL 2009. L 309., 87. o.) hasonló kivételt tartalmaz az 1. cikke (2) bekezdésének f) pontja alól, amely kivétellel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy az kizárólag a társaságok, jogi személyek, illetve jogi személyiség nélküli szervezetek szervezeti kérdéseire vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑i Verein für Konsumenteninformation ítélet, C‑272/18, EU:C:2019:827, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Mindazonáltal, mivel a „Róma II” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja szerinti, a tagoknak és tisztségviselőknek a társaság, más jogi személy vagy a jogi személyiség nélküli szervezet tartozásaiért való személyes felelőssége, valamint a számviteli dokumentumok jogszabályban előírt könyvvizsgálatáért felelős könyvvizsgálóknak a társasággal vagy annak szerveivel szemben való személyes felelőssége nem minősülnek e társaságok, jogi személyek, illetve jogi személyiség nélküli szervezetek szervezeti kérdéseinek, az előírt kizárás alkalmazási körét funkcionális kritérium alapján kell pontosítani (lásd ebben az értelemben: 2022. március 10‑i BMA Nederland ítélet, C‑498/20, EU:C:2022:173, 53. pont).
25 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 30. pontjában rámutatott, a nemzeti jogra való bármilyen hivatkozás hiányában a „társasági jogból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyok” kategóriáját önállóan kell értelmezni, figyelemmel az e szabály által elérni kívánt célra, és lehetővé téve a „Róma II” rendelet teljes körű érvényesülésének biztosítását (lásd ebben az értelemben: 2011. március 15‑i Koelzsch ítélet, C‑29/10, EU:C:2011:151, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
26 Mivel az e kizárás alapjául szolgáló cél az uniós jogalkotó azon szándéka, hogy kizárólag a lex societatis hatálya alatt tartsák azokat a kérdéseket, amelyek esetében specifikus megoldás létezik, amely az e kérdések és a társaság, más jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet működése és fenntartása közötti kapcsolatból ered, minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy a tagok, a tisztségviselők vagy a könyvvizsgálók valamely, a „Róma II” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, nem szerződéses kötelezettsége a társasági jogból eredő sajátos, vagy attól idegen okból áll‑e fenn (2022. március 10‑i BMA Nederland ítélet, C‑498/20, EU:C:2022:173, 54. pont).
27 Ebből következően a társaság szerveinek felelősségét, ideértve az ügyvezetők felelősségét, amely a létrehozásukból vagy kinevezésükből adódó és a társaság igazgatásához, irányításához és működéséhez kapcsolódó kötelezettség megsértéséből ered, úgy kell tekinteni, mint amely a „Róma II” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében a társasági jogból ered. Ezzel szemben az e rendelkezésben előírt kizárás nem terjedhet ki a társaság ügyvezetőjének a társaság életén kívül eső kötelezettségből eredő felelősségére.
28 Így a Bíróság kifejezetten a gondossági kötelezettség megsértését illetően már kimondta, hogy különbséget kell tenni aszerint, hogy a szerv és a társaság közötti, a „Róma II” rendelet tárgyi hatálya alá nem tartozó kapcsolatból eredő különös gondossági kötelezettségről vagy az annak hatálya alá tartozó általános, erga omnes gondossági kötelezettségről van‑e szó (lásd ebben az értelemben: 2022. március 10‑i BMA Nederland ítélet, C‑498/20, EU:C:2022:173, 55. pont).
29 Ami az alapügyben szóban forgó keresetet illeti, a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy e kereset NM és OU felelősségének amiatt való megállapítására irányul, hogy az általuk vezetett társaság állítólag megsértette a GSpG által előírt azon tilalmat, hogy bárki anélkül kínáljon szerencsejátékokat a nyilvánosság számára, hogy erre irányuló koncesszióval rendelkezne.
30 Következésképpen és az ezen ügyvezetők tekintetében a társasággal szemben őket terhelő valamely kötelezettség megsértése miatt indítható egyéb keresetek minősítésének sérelme nélkül meg kell állapítani, hogy NM és OU felelősségének azon általános tilalom állítólagos megsértése miatt való megállapítása, hogy bárki anélkül kínáljon szerencsejátékokat a nyilvánosság számára, hogy erre irányuló koncesszióval rendelkezne, nem tartozik a „Róma II” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében vett, a társasági jogból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyok kategóriájába. Az ilyen kereset nem érinti a társaság és ügyvezetői között fennálló kapcsolatot.
31 Egyébiránt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 38. pontjában rámutatott, azt a kérdést, hogy e szerződésen kívüli kötelmi viszonyt a társaság ügyvezetőinek vagy magának a társaságnak kell‑e betudni, nem a lex societatis, hanem a jogellenes károkozásra alkalmazandó jog határozza meg, mivel e jog a „Róma II” rendelet 15. cikkének megfelelően többek között annak a) pontjában meghatározza a felelősség alapját és mértékét, beleértve azon személyek meghatározását, akik felelősségre vonhatók az általuk elkövetett cselekményekért, valamint annak g) pontjában a más személy cselekményeiért való kártérítési felelősséget.
32 A „Róma II” rendelettel létrehozott rendszerből ugyanis az következik, hogy először is meg kell határozni a valamely jogi tényre alkalmazandó jogot, hogy ezt követően meg lehessen határozni az e jogszabályok alapján alkalmazandó szabályok hatályát (lásd ebben az értelemben: 2015. december 10‑i Lazar ítélet, C‑350/14, EU:C:2015:802, 28. pont).
33 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Róma II” rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy azon jogellenes károkozásért való felelősség megállapítása iránti kereset, amelyet valamely társaság vezető tisztségviselőivel szemben a nemzeti szabályozás által előírt, szerencsejátékok nyilvánosság számára való, arra irányuló koncesszió hiányában történő kínálására vonatkozó tilalom megsértése miatt indítanak, nem tartozik az e rendelkezés értelmében vett, a társasági jogból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyok kategóriájába.
A második kérdésről
34 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a „Róma II” rendelet 4. cikkének (1) bekezdését, hogy az azon online szerencsejátékokban való részvétel során elszenvedett veszteségek miatt indított kártérítési kereset keretében, amelyet valamely társaság abban a tagállamban kínált, amelyben nem rendelkezett az ehhez szükséges koncesszióval, a játékos által elszenvedett kárt úgy kell tekinteni, mint amely a játékos szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban következett be.
35 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy hogy a „Róma II” rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmezését illetően az uniós jog egységes alkalmazásának és az egyenlőség elvének követelményéből egyaránt az következik, hogy a jelentésének és alkalmazási körének meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezés szövegét főszabály szerint az Unió egészében önállóan és egységesen kell értelmezni, alapul véve nemcsak annak szövegét, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is, amelynek az a részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2015. december 10‑i Lazar ítélet, C‑350/14, EU:C:2015:802, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 Az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében kimondott általános szabálynak megfelelően a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mely országban következett be a kárt okozó esemény, valamint függetlenül attól, hogy ezen esemény közvetett következményei mely országban vagy országokban következnek be.
37 Amint az a „Róma II” rendelet (6), (14) és (16) preambulumbekezdéséből következik, az egységes kollíziós szabály alkalmazásának célja többek között arra irányul, hogy előmozdítsa az alkalmazandó joggal kapcsolatos jogbiztonságot, függetlenül attól, hogy melyik országban található az a bíróság, amely előtt keresetet indítanak, hogy erősítse a bírósági határozatok kiszámíthatóságát, továbbá hogy biztosítsa a felelősnek tekintett és a kárt elszenvedő személy érdekei közötti észszerű egyensúlyt.
38 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 48. pontjában rámutatott, a kár a kárt elszenvedő személynek vagy e személy jogilag védett érdekének a sérelmeként határozható meg.
39 A jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben fennálló joghatóságra vonatkozó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a kár bekövetkezésének helye az állítólagosan megsértett jog természetének függvényében változhat, és hogy annak, hogy valamely kár egy adott tagállamban bekövetkezhet, az a feltétele, hogy az állítólagosan megsértett jog az adott tagállamban védett legyen (lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑i Pinckney ítélet, C‑170/12, EU:C:2013:635, 32. és 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 A „Róma II” rendelet (7) preambulumbekezdésében előírt koherenciára vonatkozó követelményeknek megfelelően ezt az ítélkezési gyakorlatot az említett rendelet értelmezésével összefüggésben is figyelembe kell venni (lásd ebben az értelemben: 2022. március 10‑i BMA Nederland ítélet, C‑498/20, EU:C:2022:173, 59. és 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 Ezen túlmenően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol az állítólagos kár ténylegesen megvalósul (lásd ebben az értelemben: 2021. május 12‑i Vereniging van Effectenbezitters ítélet, C‑709/19, EU:C:2021:377, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 Egyrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az állítólagos jogellenes károkozás TE azon tilalom által jogilag védett érdekeinek sérelmében nyilvánul meg, amely a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban alkalmazandó, és amelyet a tekintetben írtak elő, hogy arra irányuló koncesszió nélkül ne kínáljanak a nyilvánosság számára szerencsejátékokat.
43 Másrészt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 61. és 69. pontjában rámutatott, a TE által hivatkozott kár konkrétan akkor következett be, amikor Ausztriából részt vett az e tagállamban alkalmazandó tilalom megsértésével kínált online szerencsejátékokban. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kár Ausztriában következett be.
44 Tekintettel az online szerencsejátékok jellegére, amely nem teszi lehetővé, hogy könnyen meghatározzák azt a konkrét fizikai helyet, ahol ezek megtartására sor kerül, meg kell állapítani, hogy e játékok a játékos szokásos tartózkodási helyén zajlottak.
45 E tekintetben pontosítani kell, amint azt a főtanácsnok is tette indítványának 64. pontjában, hogy a TBM‑nek és ügyvezetőinek – akik máltai lakóhelyükről kínáltak szerencsejátékokat más tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező személyeknek – magatartása csupán a TE által hivatkozott kárt okozó eseménynek minősül.
46 Márpedig a jelen ítélet 36. pontjából kitűnik, hogy a kárt okozó esemény a „Róma II” rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében nem releváns kapcsoló tényező az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából.
47 Hasonlóképpen, ami TE‑nek a kifejezetten az online szerencsejátékokban való részvétele céljából létrehozott játékosfiókon, illetve ez utóbbi azon egyéni bankszámláján állítólagosan elszenvedett vagyoni kárt illeti, amelyről a játékosfiókja egyenlegének feltöltése történt, meg kell állapítani, hogy e vagyoni veszteség az állítólagos kárnak csupán közvetett következménye, amely – amint arra a jelen ítélet 36. pontja emlékeztet – nem vehető figyelembe az alkalmazandó jog „Róma II” rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett meghatározása céljából.
48 A játékos azon szokásos tartózkodási helyének az állítólagos kár bekövetkezése helyeként való meghatározása, ahol az online szerencsejátékokban való részvétel megtörténtnek tekinthető, megfelel a jelen ítélet 37. pontjában hivatkozott kiszámíthatóságra vonatkozó célkitűzésnek, mivel a TBM és ügyvezetői észszerűen számíthattak arra, hogy miután online szerencsejátékokat kínálnak olyan személyek számára, amelyek más tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, amely tagállamok tekintetében nem tartották tiszteletben a jogszabályi kötelezettségeket, az ilyen személyek részt is vesznek e szerencsejátékokban, és ezáltal sérülnek a jogilag védett érdekeik.
49 A kár bekövetkezése helyének meghatározását megerősíti a Bíróság 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata is.
50 Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában szereplő „[azon hely], ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet;” fogalmának meghatározása keretében ugyanis e fogalom kizárólag azon az alapon, hogy a károsult pénzügyi kára vagyona egy részének valamely másik tagállamban történő elvesztéséből ered, nem jelenti a felperes azon lakóhelyét, ahol vagyonának központja található, kivéve, ha ez a hely ténylegesen a kárt okozó esemény vagy a kár bekövetkezésének helye (lásd ebben az értelemben: 2021. május 12‑i Vereniging van Effectenbezitters ítélet, C‑709/19, EU:C:2021:377, 28. és 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 A jelen ügyben az ilyen követelmények is amellett szólnak, hogy az állítólagos kár bekövetkezésének helyeként a játékos szokásos tartózkodási helyét határozzák meg, ami így az alkalmazandó jog és a bírósági joghatóság közötti egyezéshez vezet.
52 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a „Róma II” rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően kijelölt jog e rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően mellőzhető az alkalmazandó jog javára, ha a körülmények összessége arra utal, hogy a jogellenes károkozás nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik az (1) bekezdésben említettektől eltérő országhoz.
53 Amint az a „Róma II” rendelet (14) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ilyen eltérést engedő szabálynak az a célja, hogy lehetővé tegye az eljáró bíróság számára, hogy a különböző eseteket a szükséges rugalmassággal kezelje annak biztosítása érdekében, hogy az alkalmazandó jog az a jog legyen, amely ténylegesen a legszorosabban kapcsolódik a jogellenes károkozáshoz.
54 Eltérést engedő szabályként azonban értelmezésének szigorúnak kell lennie, és a „Róma II” rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően meghatározott jog mellőzésére csak kivételesen kerülhet sor, vagyis ha az adott ügy körülményeinek átfogó elemzése alapján a káresemény nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik országhoz, mint amelyben a kár bekövetkezett, ily módon biztosítva az e rendelet által elérni kívánt kiszámíthatóságot és jogbiztonságot.
55 Jóllehet az említett rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerint egy másik országgal fennálló nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat alapulhat különösen a felek között már fennálló olyan jogviszonyon, így például szerződésen, amely szorosan kapcsolódik a szóban forgó jogellenes károkozáshoz, pontosítani kell, hogy az ilyen kapcsolat fennállása önmagában nem elegendő a 4. cikk (1) vagy (2) bekezdése alapján alkalmazandó jog alkalmazásának mellőzéséhez, és nem teszi lehetővé a szerződésre vonatkozó jog szerződésen kívüli felelősségre való automatikus alkalmazását, mivel az eljáró bíróság mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak vizsgálata tekintetében, hogy jelentős kapcsolat áll‑e fenn a szerződésen kívüli kötelmi viszony és azon ország között, amelynek joga a már fennálló jogviszonyra irányadó (lásd ebben az értelemben: 2022. március 10‑i BMA Nederland ítélet, C‑498/20, EU:C:2022:173, 63–65. pont).
56 A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Róma II” rendelet 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az azon online szerencsejátékokban való részvétel során elszenvedett veszteségek miatt indított kártérítési kereset keretében, amelyet valamely társaság abban a tagállamban kínált, amelyben nem rendelkezett az ehhez szükséges koncesszióval, a játékos által elszenvedett kárt úgy kell tekinteni, mint amely a játékos szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban következett be.