Ha a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv hatósági jogkörét nem az eljárásában alkalmazandó közigazgatási eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően gyakorolja az alkalmazandó anyagi jogi rendelkezések téves értelmezése miatt, az az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértésnek, nem semmisségi oknak minősül [2017. évi I. törvény (Kp.) 118. § (1) bek.; 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 2. § (1) bek.; 2020. évi CXXXV. törvény (Fftv.) 5. § (1) bek., 7. § (1) bek.; 2012. évi I. törvény (Mt.) 136. § (1) bek., 139. § (1)–(2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az alperes foglalkoztatás-felügyeleti hatósági eljárás eredményeként a 2024. szeptember 30. napján kelt határozatával módosított 2024. augusztus 9. napján kelt határozatával 180 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta a felperest, és a határozat rendelkező része 1. pontjában arra kötelezte, hogy fizesse ki X és Y foglalkoztatottak részére a 2024. január, február, március hónapokra vonatkozóan megállapított bérpótlék és a garantált bérminimum különbözete összegét. A határozat indokolásában foglaltak szerint a felperes foglalkoztató megsértette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 136. § (1) és (2) bekezdését, a 153. § (1) bekezdés b) pontját, a 165. § (1) bekezdés a) pontját, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 508/2023. (XI. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. § (2) bekezdését. A vagyonőr munkakörben foglalkoztatott fenti munkavállalókat a 2024. január–március hónapokban három havi munkaidőkeretben foglalkoztatta, X a munkaidőkereten felül 34 óra, Y 24 óra rendkívüli munkaidőben végzett munkát. A munkáltató a rendkívüli munkaidőben végzett munka ellenértékeként a bérpótlék számítási alapjaként – a munkaszerződésben foglaltakkal egyezően – 300 forint/óra összeget vett figyelembe, ezért az nem érte el a jogszabályban meghatározott, a 2024. évre irányadó garantált bérminimum 1874 forint/óra összegét. A fenti hivatkozott jogszabályi rendelkezések együttes értelmezéséből az alperes szerint az következik, hogy a bérpótlék számítási alapja legalább a garantált bérminimum 1 órára eső összege, amitől a felek megállapodással sem térhetnek el.
A felperes keresete
[2] A felperes keresetében kérte a határozatok megsemmisítését, az alperes perköltség megfizetésére kötelezését arra hivatkozva, hogy nem szegte meg az Mt. 136. § (1) bekezdését, 153. § (1) bekezdését, 165. § (1) bekezdés a) pontját, a Korm. rendelet 2. § (2) bekezdését. Az alperes határozatát az ügyben nem alkalmazható jogszabályi rendelkezésekre alapította, és ezek téves értelmezésével – a bérpótlék számítási alapjáról rendelkező Mt. 139. § (2) bekezdésének diszpozitív rendelkezése figyelmen kívül hagyásával – új normát alkotott, ezért határozata jogszabálysértő. A felek a munkaszerződésben az Mt. 43. § (1) bekezdése, illetve a 139. § (2) bekezdésének diszpozitív rendelkezése alapján megállapodhattak abban, hogy a bérpótlék számítási alapja a garantált bérminimum egy órára eső összegénél alacsonyabb összegű legyen. Az Mt. 136. § (1) bekezdésének kógens rendelkezése csak az alapbérre vonatkozóan írja elő, hogy ennek összegét legalább a hatályos minimálbér, illetve garantált bérminimum alapulvételével kell meghatározni. A határozatban rögzített felhatalmazó rendelkezés [Mt. 153. § (1) bekezdés] az ügy érdemi elbírálását nem érinti. A felperes utalt arra is, hogy a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerint, ha készenléti munkakör esetében a teljes napi munkaidő hosszabb napi 8 óránál, az (1)–(2) bekezdésben az általános teljes napi munkaidő (8 óra) figyelembevételével szabályozott órabértételeket arányosan csökkentett összegben kell megállapítani, ami azt jelenti – az alperes határozatában foglalt értelmezés szerint –, hogy a garantált bérminimum 1874 forint/óra összege helyett arányosan csökkentett összeggel kellene számolni. A felperes álláspontja szerint a határozat 1. pontja szerinti kötelezés ellentmondásos, nem áll összhangban a kiszabott munkaügyi bírságra vonatkozó indokolással, továbbá álláspontja szerint Y munkavállaló a vizsgált időszakban csupán 2 óra rendkívüli munkát végzett, szemben az alperes határozatában rögzített 24 órával.
Az elsőfokú bíróság ítélete
[3] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében az alperes módosított határozatának 1. pontját megsemmisítette, és az alperest ebben a körben új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította az Mt. 6. (2) bekezdésére, 27. § (1) bekezdésére, 43. § (1)–(2) bekezdéseire, 136. § (1)–(2) bekezdéseire, 139. § (1)–(2) bekezdéseire, 153. § (1) bekezdésére, 165. § (1) bekezdésére, a Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésére, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság tevékenységéről szóló 115/2021. (III. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Fftvr.) 18. § (4) bekezdés c) pontjára hivatkozva. Az elsőfokú bíróság elfogadta a felperes Mt. 43. § (1) bekezdése, Mt. 139. § (1)–(2) bekezdése, Mt. 165. §, Mt. 136. § (1) bekezdés, Mt. 92. § (2) bekezdése együtt értelmezése kapcsán kifejtett jogi álláspontját. Kiemelte, hogy az Mt. 139. § (2) bekezdésében rögzített előírás nem kógens, hanem olyan diszpozitív szabály, amelytől a felek megállapodással eltérhetnek, a munkaszerződésekben a felek meghatározhatták a bérpótlék-számítás alapját az alapbér összegétől eltérő kisebb összegben. A bérpótlék-számítási alap meghatározása vonatkozásában az Mt. nem korlátozza a feleket abban, hogy erről maguk állapodjanak meg, akár az alapbérnél alacsonyabb összegben, ezért nem köti a feleket a garantált bérminimumra vonatkozó szabályozás, az alapbér összegére vonatkozó jogszabályi minimum korlátozás. Az elsőfokú bíróság nem értett egyet a felperesnek azzal a jogi álláspontjával, amely szerint az Mt. 139. § (2) bekezdésében foglalt diszpozitív szabály alapján a felek megállapodással történő eltérése az alapbérnél alacsonyabb összegű bérpótlék-számítási alap kikötésekor semmiben ne lenne korlátozott. A feleknek a bérpótlék-számítási alap meghatározására vonatkozó megállapodás során figyelemmel kell lenni az Mt. 6. § (2) bekezdésében rögzített jóhiszemű joggyakorlás követelményére, és a tisztesség elvének megfelelő eljárásra, továbbá nem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. Az elsőfokú bíróság szerint a munkavállalók jogos érdekét sértette a munkaszerződésnek az a kikötése, amely 300 forint/óra összegben határozta meg a bérpótlék számítási alapját. A bíróság egyetértett az alperes hivatkozásával, amely szerint a pótlékfizetésnek az alapvető funkciója, hogy a szokásostól eltérő munkakörülményeket kompenzálja, és ez nem üresíthető ki. A bíróság szerint a 300 forint/óra bérpótlék-számítási alap munkaszerződéses kikötése kiüresítette a rendkívüli munkáért járó pótlékfizetés alapvető funkcióját, azt, hogy kellő anyagi ellentételezést biztosítson a munkavállalók számára a rendes munkaidőn felül végzett megterhelő munkáért. Az Mt. 6. § (2) bekezdésében rögzített jóhiszemű eljárás követelményébe, a tisztesség elvébe ütközött az érintett munkavállalók munkaszerződésének 300 forint/óra bérpótlék-számítási alapra vonatkozó kikötése, ezért az semmis az Mt. 27. § (1) bekezdése alapján, és emiatt a munkaviszonyra vonatkozó szabály érvényesül: az érintett munkavállalók esetében a 2024. évben irányadó 1847 forint/óra garantált bérminimum összegét kell figyelembe venni a bérpótlék-számítás alapjaként. Erre figyelemmel az alperes jogszerűen szabta ki a munkaügyi bírságot a felperes foglalkoztatóra, amelynek összegszerűségét a felperes nem vitatta. Az elsőfokú bíróság a módosított határozat rendelkező része 1. pontja tekintetében a felperesnek a keresetlevélben foglalt jogi érvelését elfogadva állapította meg, hogy az alperes határozata jogszabálysértő a bérpótlék-különbözet meghatározása tekintetében, ezért azt megsemmisítette.
[4] Az elsőfokú bíróság iránymutatása szerint az új eljárásban az alperesnek úgy kell meghatároznia a felperest bérpótlék fizetésére kötelező rendelkezését, hogy a 2024. évben a jogszabály szerint irányadó garantált bérminimumot tekintse a bérpótlék-számítás alapjának, és úgy fizessen bérpótlék-különbözetet az érintett két munkavállaló részére a vizsgált időszakban, hogy legyen tekintettel a felperes által a munkavállalóknak már megfizetett bérpótlék összegére, és arra is, hogy a munkavállalók az érintett időszak hónapjaiban napi hány órát dolgoztak rendkívüli munkaidőben. Az alperesnek meg kell határoznia, és indokolnia kell azokat a megállapításait, hogy az érintett két munkavállaló a 2024. január–márciusi időszakban hány órát dolgozott rendkívüli munkaidőben.
A felülvizsgálati kérelem, ellenkérelem
[5] A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását, az alperes perköltség megfizetésére kötelezését a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 2. § (1)–(4) bekezdései, 3. § (1)–(3) bekezdései, 4. § (1) bekezdése és a (3) bekezdés a) pontja, 83. §-a, a 85. § (1) bekezdése, a 92. § (1) bekezdés a) pontja, a Kp. 36. § (1) bekezdés g) pontja folytán alkalmazandó a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 149. § (1)–(2) bekezdései, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 99. §-a, 115. § (6) bekezdése, 123. § (1) bekezdés a) pontja, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Fftv.) 7. § (1) bekezdése, 9. és 10. §-a, az Fftvr. 5. § (2) bekezdés e) pontja és (3) bekezdése, 11. §-a, 18. §-a, a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény 6–9. §-ai, az Mt. 27. § (1) és (3) bekezdése, 29. § (3) bekezdése, 43. § (1) bekezdése, 139. § (1)-(2) bekezdése, 136. § (1) bekezdése, 153. § (1) bekezdése, 165. § (1) bekezdés a) pontja, a Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése és (4) bekezdés a) pontja megsértésére, a perköltség tekintetében a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 2. § (1) bekezdése a) pontjára hivatkozva.
[6] A felperes jogi érvelése szerint a felek közötti jogvita tárgya a támadott határozat jogszerűsége, az alperes támadott határozata jogalapjaként megsértett jogszabályi rendelkezésként nem jelölte meg az Mt. 6. § (2) bekezdését (a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményét), csupán a peres eljárás során (a 2025. február 25. napján megtartott tárgyaláson) tett nyilatkozatával változtatta meg határozata jogalapját, a peres eljárásnak ebben a szakaszában – az Ákr. 115. § (6) szakaszában foglaltakra figyelemmel – azonban ennek már nem volt helye, ezért ahhoz a Kp. 36. § (1) bekezdés g) pontja folytán alkalmazandó Pp. 149. § (1)–(2) bekezdései alapján joghatás nem fűződhet. A felperes szerint a közigazgatási perben a bíróság nem a hatóság védiratában foglaltak, illetve tárgyalási nyilatkozata, hanem a határozatában foglaltak jogszerűségét vizsgálja felül.
[7] A foglalkoztatás-felügyeleti hatósági tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályok szerint az alperes hatásköre nem terjed ki az Mt. 6. § (2) bekezdése szerinti jóhiszemű és tisztességes eljárás kötelezettségének megtartására kiterjedő vizsgálatára, csupán a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabályoknak konkrét foglalkoztatási feltételek minimumkövetelményeinek a foglalkoztató általi megtartásának ellenőrzésére, valamint ennek megsértése esetén a jogkövetkezmények alkalmazására rendelkezik hatáskörrel. Az ellenérték megfizetésére vonatkozó tárgykörben (és a többi tárgykörben is) kizárólag a jogviszonyt szabályozó jogi normák által az érintett ellenértékre tekintettel előírt konkrét minimálkövetelményeket jelentik. Ebben a körben csak az eltérést tiltó (kógens) és az eltérést engedő (diszpozitív) konkrét normák által előírt feltétek tartoznak. Nem tartozik azonban ebbe a körbe az Mt. 6. § (2) bekezdése szerinti általános követelmény pusztán azért, mert ez a rendelkezés is kógens jellegű. A hatósági ellenőrzésnek nem célja az érdekek sérelmének vizsgálata, az ilyen jellegű viták túlmutatnak a hatósági ellenőrzés és a közigazgatási tevékenység bírósági felülvizsgálata célján, rendeltetésén. A felperes álláspontja szerint a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági tevékenységre vonatkozó jogszabályok nem biztosítanak a hatóság számára a munkaszerződés semmissége megállapítására vonatkozó hatáskört.
[8] Az elsőfokú bíróságnak az új eljárás lefolytatására vonatkozó iránymutatása a felperes szerint jogsértő, mert a bíróság elvonta a hatóság hatáskörét, amikor maga döntött arról, hogy az ítélettel „legalizált” új jogalap mentén mi a megfelelő pótlékszámítási alap összege. A bíróság nem folytathat le olyan bizonyítást, illetve nem hozhat olyan döntést, amit a hatóság még nem tett meg.
[9] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását, a felperes perköltségben marasztalását arra hivatkozva, hogy a felülvizsgálati kérelem a jogvita érdeme tekintetében nóvumot nem tartalmaz. Perköltségre vonatkozó igénye tekintetében az IM rendelet 3. § (1) bekezdésére hivatkozott, előadta, hogy perképviseleti tevékenysége két órát vett igénybe.
A Kúria döntése és a döntés jogi indokai
[11] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 108. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem keretei között eljárva vizsgálta felül.
[12] A következetes kúriai gyakorlat szerint a hatásköri szabályok megtartását a bíróság a peres eljárás bármely szakaszában hivatalból vizsgálja, a semmisség gyanúját hivatalból köteles észlelni, és arra a felek is hivatkozhatnak (Kfv.I.35.084/2017/12., Kfv.VI.38.176/2021/6.), ezért a Kúriának a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra figyelemmel mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az alperes támadott határozata vitatott rendelkezései tekintetében rendelkezett-e hatáskörrel a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági eljárás lefolytatására, döntésének meghozatalára.
[13] Az Alkotmánybíróság következetes – a hatósági eljárásjogra az Alaptörvény jogállam-klauzulájában [B) cikk (1) bekezdés] foglaltakra figyelemmel változatlanul irányadó –gyakorlata szerint a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket [56/1991. (XI. 8.) AB határozat, 38/2012. (XI. 14.) AB határozat]. A közigazgatási szervek tevékenységével kapcsolatosan a jogállamiság elvéből fakadó követelmény tehát a közigazgatás törvény alá rendeltségének követelménye, ami azt jelenti, hogy a közigazgatási szervek csak jogszabályban meghatározott hatáskörükben jogosultak eljárni. Ezt az Alaptörvényben foglalt követelményt az Ákr. 2. § (1) bekezdése a jogszerűség elvének rögzítésével akként szabályozza, hogy „[a] közigazgatási hatóság (a továbbiakban: hatóság) jogszabály felhatalmazása alapján, hatáskörét a jogszabály keretei között, rendeltetésszerűen gyakorolva jár el”. Az irányadó kúriai gyakorlat szerint (Kfv.VI.38.176/2021/6.), ha a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv hatósági jogkörét nem az eljárásában alkalmazandó közigazgatási eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően gyakorolja az az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértésnek, nem semmisségi oknak minősül. A perbeli esetben a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés és eljárás szabályait, a hatóság hatáskörére, jogkörére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket az Fftv. és az Fftvr. tartalmazza.
[14] Az Fftv. 7. § (1) bekezdése szerint a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabályok minimumkövetelményeinek foglalkoztató általi megtartását a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság ellenőrzi.
[15] Az Fftvr. 5. § (1) bekezdése szerint a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzése körében a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság ellenőrzése a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabályok minimumkövetelményeinek foglalkoztató általi megtartására terjed ki. A (2) bekezdés e) pontja szerint a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés szempontjából minimumkövetelménynek kell tekinteni az ellenérték megfizetésére vonatkozó szabályok megtartását. A (3) bekezdés a) pontja szerint a minimumkövetelmények körében a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabály eltérést nem engedő követelményének; b) pontja szerint a kollektív szerződés, üzemi megállapodás eltérő rendelkezése vagy a felek eltérő megállapodása esetén a jogsértő eltérés miatt a kötelező rendelkezések foglalkoztató általi megtartására terjed ki.
[16] Az Fftv. általános indokolása értelmében a szabályozás célja – az Alaptörvényben megfogalmazott elvek alapján – a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban megállapított alapvető kötelezettségek foglalkoztató általi megtartásának állami felügyelete. Az Fftv. 7. §-ához fűzött indokolás értelmében a törvény a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság meghatározását és a hatósági ellenőrzési hatáskörének alapvonalait rögzíti azzal, hogy annak részletes kifejtését a Fftvr. tartalmazza. A törvény alkalmazása szempontjából minimumkövetelménynek kell tekinteni a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra vonatkozó jogszabályoknak azokat a rendelkezéseit, amelyektől a felek nem térhetnek el (ideértve azokat az eseteket is, amikor a felek az egyébként megengedő szabálytól jogsértő módon térnek el). Tipikusan a minimumszabályok közé tartoznak a munkabérre irányadó kötelező rendelkezések. Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozik a foglalkoztatás állami felügyelete, ezért az alperes hatáskörrel rendelkezett a foglalkoztatónál a foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzésre, illetve – ha annak egyéb törvényi feltételei is fennállnak – hatáskörrel rendelkezik a hatósági eljárás lefolytatására, közigazgatási szankció alkalmazására.
[17] Az Fftvr. részletesen meghatározza azokat a minimumkövetelményeket, amelyeknek a foglalkoztató általi megtartását a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság ellenőrzi. A perbeli esetben minimumkövetelményt tartalmazó, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabálynak kell tekinteni az Mt. 136. (1) bekezdését, amely szerint az alapbér nem lehet kevesebb a kötelező legkisebb munkabérnél, illetve a Korm. rendeletet, amely a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapítására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Erre figyelemmel a perbeli ügyben az alperes hatáskörébe tartozott a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés során annak vizsgálata, hogy a foglalkoztató (a felperes) az alapbér, a bérpótlékalap megállapításánál a minimálbérre, illetve a garantált munkabérre vonatkozó minimumkövetelményeket megtartotta-e.
[18] A felperes felülvizsgálati kérelmében – annak tartalma szerint [Kp. 2. § (4) bekezdés] – csupán az állította, hogy az alperes a foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzés, illetve a hatósági eljárás során jogkörét nem megfelelően, nem a jogszabályi rendelkezésekben foglaltak szerint gyakorolta, mivel a feleknek a bérpótlék-számítási alap meghatározására vonatkozó, a törvényi rendelkezésekben foglaltaktól eltérő megállapodásban foglaltakat tévesen a hatóság ellenőrzési jogkörébe tartozónak tekintette, annak ellenére, hogy a foglalkoztató által megtartandó minimumkövetelmény a felek megállapodásában nincs. A felperes jogi érvelése ebben a körben az alábbiak szerint részben megalapozott.
[19] A bérpótlékra és annak számítási alapjára vonatkozó rendelkezések szerint a bérpótlék a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg, illetve a bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére [Mt. 139. § (1)–(2) bekezdés]. Ebben a szabályozási körben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság jogkörébe tartozó, ellenőrizhető minimumkövetelmény, hogy a foglalkoztató a bérpótlékot a rendes munkaidőre járó munkabérén felül kifizette-e, illetve – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a foglalkoztató a bérpótlékot a munkavállaló egy órára járó alapbére (a minimálbér, illetve a garantált bérminimum) alapján, vagyis a Korm. rendeletben foglaltak alapul vételével számította-e ki.
[20] Ha a felek a bérpótlék-számítási alap meghatározására vonatkozóan a törvényi rendelkezésekben foglaltaktól eltérő megállapodást kötöttek, vagyis a bérpótlék számítási alapját – a törvénynek az eltérés lehetőségét biztosító rendelkezése alapján – az alapbértől eltérő mértékben határozták meg, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság jogköre a minimumkövetelmények körében csupán a jogsértő eltérés miatt a kötelező rendelkezések foglalkoztató általi megtartására terjed ki [Fftvr. 5. § (3) bekezdés b) pont]. A perbeli esetben a bérpótlék-számítási alap munkaszerződésben meghatározása során a foglalkoztatónak (a felperesnek) a minimálbérre, illetve a garantált bérminimumra vonatkozó minimumkövetelményeket nem kellett megtartania, mert a felek a bérpótlék számítási alapját az alapbértől eltérő mértékben, a munkavállaló számára hátrányosan is meghatározhatták, ezért a megállapodásban a jogsértő eltérés nem állapítható meg.
[21] Ha a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabály az adott esetre vonatkozóan minimumkövetelményt nem tartalmaz, a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzése körében a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság ellenőrzési jogköre a minimumkövetelmények körén kívül eső jogszabályi rendelkezések, megállapodások foglalkoztató általi megtartására nem terjed ki. Erre figyelemmel a perbeli esetben az alperes tévesen állapította meg, hogy a bérpótlék-számítási alap munkaszerződésben meghatározása során a felperesnek a minimálbérre, illetve a garantált bérminimumra vonatkozó minimumkövetelményeket meg kellett tartania, ezért a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzése eredményeként hatósági eljárást jogszerűen nem indíthatott, határozatot (döntést) nem hozhatott volna. Ahogy arra a fentiekben már utalás történt, a követendő kúriai gyakorlat szerint, ha a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv hatósági jogkörét nem az eljárásában alkalmazandó közigazgatási eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően gyakorolja az alkalmazandó anyagi jogi rendelkezések téves értelmezése miatt, az az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértésnek, nem semmisségi oknak minősül. Mindezekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy a perbeli ügyben hatáskörrel rendelkező alperes támadott határozata az ügy érdemére kihatóan sérti az Fftv. 7. § (1) bekezdésében és az Fftvr. 5. § (1)–(2) bekezdéseiben foglaltakat.
[22] A kérelemhez kötöttség elvére tekintettel a kereseti kérelem, a felek által előterjesztett kérelmek és jognyilatkozatok határozzák meg a bírósági felülvizsgálat irányát, keretét. A fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat azonban a bíróság nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe [Kp. 2. § (4) bekezdés]. A bíróság a közigazgatási tevékenység jogszerűségét a kereseti kérelem korlátai között vizsgálja, illetve az ítéletben a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemről döntést kell hoznia [Kp. 85. § (1) bekezdés, 86. § (1) bekezdés].
[23] A fenti rendelkezésekhez kapcsolódó, következetes kúriai gyakorlat szerint a közigazgatási perben a kereseti kérelem nem általánosságban vonatkozik valamely közigazgatási tevékenység jogszerűségének vizsgálatára, hanem a felperes a jogsérelem megjelölésével pontosan meghatározott irányú felülvizsgálatot kér. Ebből következően a bíróság vizsgálódása sem teljes körű, annak irányát, korlátait a felperes által a keresetében megjelölt jogsérelem szabja meg [Kfv.VII.37.026/2025/8. (BH 2025.223.)]. A bíróság csak arról a jogsérelemről dönthet, amelyet a felperes kereseti kérelme állít, kivéve a hivatalból vizsgálandó eseteket [Kfv.III.37.878/2020/5., Kfv.II.38.053/2020/8., Kfv.I.35.391/2022/6., Kfv.VII.37.777/2023/10. (BH 2024.196)], illetve a fenti eljárásjogi rendelkezéseknek a megsértése az ügy érdemére kiható szabályszegés [Kfv.I.35.379/2020/8., Kfv.V.37.565/2022/17., Kfv.VII.37.607/2022/5., Kfv.V.35.425/2021/11., Kfv.VII.45.239/2022/7., Kfv.III.37.738/2021/4., Kfv.III.37.688/2020/6., Kfv.I.35.070/2019/6., Kfv.37.971/2021/5., Kfv.III.37.736/2020/5., Kfv.IV.37.744/2023/10. (BH 2024.172.)].
[24] A felperes a jogsérelem pontos megjelölésével kérte a támadott határozat megsemmisítését, kereseti kérelmében ugyanis előadta, hogy álláspontja szerint az alperes határozatában tévesen állapította meg, hogy az Mt. 136. § (1) bekezdését, 153. § (1) bekezdését, 165. § (1) bekezdés a) pontját, a Korm. rendelet 2. § (2) bekezdését megszegte, és alkalmazott vele szemben jogkövetkezményeket, mivel a bérpótlék-számítási alap munkaszerződésben meghatározása során a minimálbérre, illetve a garantált bérminimumra vonatkozó minimumkövetelményeket foglalkoztatóként nem kellett megtartania. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy a felperes jogi érvelése ebben a körben helytálló, a bérpótlék-számítási alap munkaszerződésben meghatározása során foglalkoztatóként nem sértett jogszabályt.
[25] Az alperes a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés, illetve a hatósági eljárás során nem vizsgálta, és határozatában nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a felperes a bérpótlék-számítási alap munkaszerződésben meghatározása során az Mt. 6. § (2) bekezdésében rögzített, a jóhiszemű és tisztesség elvének megfelelő általános magatartási kötelezettsége jogszabályban meghatározott minimumkövetelménynek minősül-e, azt a felperes megtartotta-e, illetve, hogy a megállapodásnak a bérpótlék-számítási alap meghatározására vonatkozó rendelkezése tekintetében az érvénytelenség megállapítására van-e jogköre, továbbá az Mt. 27. § (1) bekezdése alapján a megállapodás részleges érvénytelenség megállapításának törvényi feltételei egyébként fennállnak-e. A felperes erre tekintettel nem kérte, és nem is kérhette kereseti kérelmében az alperes határozatának a bírósági felülvizsgálatát ebben a körben, ezért az elsőfokú bíróság olyan jogsérelemről döntött, amelyet a felperes kereseti kérelmében nem jelölt meg, amelynek a bírósági felülvizsgálatát nem kérte.
[26] Mindezekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárása során megsértette a Kp. 2. § (4) bekezdésében és a 85. § (1) bekezdésében foglaltakat, eltért a fent megjelölt kúriai határozatokban foglalt követendő kúriai gyakorlattól, a kereseti kérelmen túlterjeszkedett, ezért jogerős ítélete az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő. A Kúria a feleknek az ügy érdemében tett további hivatkozásait erre figyelemmel nem vizsgálhatta, és nem értékelhette.
[27] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította [Kp. 121. § (1) bekezdés a) pont].
[28] Az elsőfokú bíróságnak az új eljárás lefolytatása alapján meghozandó határozatában figyelemmel kell lennie a fentiekben kifejtettekre.
(Kúria Kfv.VII.45.057/2025/8.)