I. A végtörlesztést lehetővé tevő szabályozás hatása – a rögzített árfolyamon való végtörlesztés pénzügyi intézményt kötelező lehetősége – értékelhető a fogyasztói kölcsönszerződések refinanszírozására kötött hitelszerződések vonatkozásában beállott olyan változásként, amely az egyéb feltételek fennállása esetén megalapozhatja a refinanszírozási hitelszerződés bíróság általi módosítását.
II. A DH2 tv. 6. § (7) bekezdése az elszámolásra kötelezett pénzügyi intézmény elszámolási kötelezettségének biztosítékaként írja elő az elszámolásra kötelezett pénzügyi intézmény mellett az önálló zálogjog jogosultjának egyetemleges felelősségét a fogyasztóval szemben. Ha az elszámolásra kötelezett pénzügyi intézmény a vele szerződő fogyasztó felé saját maga teljesít, a saját kötelezettsége teljesítésével nem keletkezik megtérítési igénye az önálló zálogjog jogosultjával szemben [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 241. §; 1996. évi CXII. törvény (régi Hpt.) 200/B. §; 2014. évi XL. törvény (DH2 tv.) 6. § (7) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes deviza – elsődlegesen svájci frank (CHF), kisebb részben euró (EUR) – alapú fogyasztói hitelek nyújtásával is foglalkozó jelzálog-hitelintézet. Az alperes kereskedelmi bank, tevékenysége kiterjed deviza alapú hitelek refinanszírozására is. Az alperes így kötött hitelezőként a felperessel 2004. november 10. napján 900 000 000 forint, 2006. augusztus 4. napján 2 000 000.000 forint, 2008. március 8. napján 2 000 000 000 forint hitelezésére – a finanszírozott ingatlanok vonatkozásában az alperes javára bejegyzett önálló zálogjoggal és első ranghelyi jelzálogjoggal is biztosított – refinanszírozási hitelszerződéseket (a továbbiakban: refinanszírozási hitelszerződések).
[2] A felperes a refinanszírozási hitelszerződésekkel nyújtott pénzügyi forrásból – ingatlan fedezete mellett – fogyasztókkal kötött svájci frank vagy euró alapú kölcsönszerződéseket.
[3] A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvénynek (a továbbiakban: régi Hpt.) az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvénnyel (a továbbiakban: Végtörlesztési tv.) kiegészített 200/B. §-a értelmében a fogyasztóval kötött deviza alapú kölcsönszerződés alapján teljesített teljes előtörlesztés (végtörlesztés) esetén a pénzügyi intézmény a végtörlesztés forint összegének meghatározásakor svájci frank esetén 180 HUF/CHF, euró esetén 250 HUF/EUR árfolyamot volt köteles alkalmazni, és a fogyasztóval így elszámolni, a hiteljogviszonyt ennek megfelelően lezárni.
[4] A felperes a vele szerződő és a végtörlesztés lehetőségével élő huszonhárom fogyasztóval az általuk felvett svájci frank alapú kölcsönnel 180 HUF/CHF átváltási árfolyamon elszámolt. A fogyasztók a kölcsönszerződéseik alapján fennálló tartozásukat ezen az árfolyamon előtörlesztették (végtörlesztették). A végtörlesztéssel érintett fogyasztók alperes által refinanszírozott hitelét az alperes a refinanszírozási hitelszerződések szerint az aktuális deviza eladási árfolyama alapján számolta el.
[5] A felperes a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben (a továbbiakban: DH1 tv.) rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezéseiről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 tv.) 3. §-a alapján az alperes refinanszírozásában nyújtott kölcsönügyletei árfolyamrésre vonatkozó semmis kikötése alapján a vele szerződő fogyasztókkal elszámolt: összesen 96 945 644 forintot vagy jóváírt, vagy visszafizetett a fogyasztóknak.
[6] A felek refinanszírozási hitelszerződései alapján az alperes változatlanul a kikötött deviza pénznemben (CHF) tartja nyilván a felperes tartozását.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[7] A felperes módosított keresetében kérte egyrészt a Végtörlesztési tv.-nyel módosított régi Hpt. 200/B. §-ára tekintettel a felek közti refinanszírozási hitelszerződések módosítását a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 241. §-a alapján úgy, hogy az általa megfogalmazott rendelkezés szerződésbe iktatásával a végtörlesztő fogyasztók szerződéseinek forrását biztosító refinanszírozási hitelszerződések azonos feltétellel módosuljanak, és az alperes a végtörlesztő fogyasztók teljesítéseit (végtörlesztéseit) azonos feltételekkel legyen köteles a felperes teljesítéseként elfogadni. Kérte továbbá az alperes kötelezését a felperes által a vele szerződő fogyasztók felé a DH2 tv. 3. §-a alapján teljesített összeg fele részének megfelelő 48 472 822 forint és járulékai megfizetésére a DH2 tv. 6. § (7) bekezdése és a régi Ptk. 338. § (1) bekezdése alapján arra hivatkozással, hogy a felek a fogyasztói követelés teljesítéséért fennálló egyetemleges fizetési kötelezettségük miatt egymás között egyenlő arányban kötelesek viselni annak terheit. Harmadik keresetében az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: DH3 tv.) 3. § (6) bekezdésére tekintettel elsődlegesen – a DH3 tv.-ben írt ex lege szerződésmódosulás következtében – az alperes marasztalását kérte 176 797 402 forint és járulékai megfizetésében, másodlagosan az általa megfogalmazott rendelkezés szerződésbe iktatásával kérte a felek közti refinanszírozási hitelszerződések módosítását, forintosítását a DH3 tv. 3. § (6) bekezdése, 10. §-a, a régi Ptk. 241. §-a alapján.
[8] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az első- és a másodfokú határozat
[9] Az elsőfokú bíróság a peres felek között 2004. november 10. napján, 2006. augusztus 4. napján és 2008. március 6. napján létrejött hitelszerződéseket annak a rendelkezésnek a szerződésbe iktatásával módosította, hogy a régi Hpt. 200/B. § (1) bekezdésében meghatározott – 180 forint/svájci frank és 250 forint/euro végtörlesztési árfolyamon, a jogszabály által biztosított lehetőséggel élve végtörlesztő, a felperessel hiteljogviszonyban állt fogyasztók végtörlesztéseit az alperes köteles a felperes és az alperes közötti hiteljogviszony vonatkozásában az alperes deviza eladási árfolyama és a régi Hpt. 200/B. § (1) bekezdésében meghatározott árfolyam középértékének megfelelő árfolyamon a fogyasztók végtörlesztési időpontjával azonos teljesítési időponttal elszámolni a felperes teljesítéseként, a felperes – fogyasztói végtörlesztéseket követő – írásbeli igénybejelentésének közlését követő 15 napon belül. Amennyiben a felperes elszámolási igényét írásban bejelenti, úgy a bejelentés közlését követő 15 naptól fizetési kötelezettségei az elszámolandó összeggel csökkennek. A módosult fizetési kötelezettségeket meghaladó mértékben eszközölt teljesítések a felperes részére az elszámolási igény bejelentését követő 15. nappal mint esedékességi időponttal visszajárnak.
[10] Kötelezte továbbá az alperest 225 170 997 forint, valamint ezen összegből 48 472 822. forint után 2015. április 30. napjától, 176 698 175 forint után 2017. augusztus 16. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 %-kal növelt mértékű kamata megfizetésre. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[11] Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
[12] A jogerős ítélet indokolásában az ítélőtábla a fellebbezéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a régi Hpt. 200/B. § (1) bekezdésére és a régi Ptk. 241. §-ára alapított első kereset tekintetében teljesült a hitelszerződések bíróság általi módosításának mindhárom konjunktív feltétele: a felek között tartós jogviszony áll fenn, a vizsgált jogszabályváltozással a szerződéskötést követően lényeges körülmény következett be a jogviszonyukban, melynek eredményeként a felperes lényeges jogos érdeke sérült. A felperes a régi Hpt. 200/B. § (1) bekezdése szerint köteles volt elszámolni a végtörlesztést vállaló vele szerződéses jogviszonyban álló fogyasztókkal. Az alperes álláspontjával szemben a felek közti hitelszerződések 13. és 3.8. pontjaiból sem következett, hogy a felperesnek számolnia kellett volna e jogszabályváltozással és az annak folytán felmerülő költségekkel. A második keresetet illetően, amellyel a felperes a DH2 tv. 6. § (7) bekezdésében foglalt egyetemleges felelősség szabálya alapján a DH2 tv. 3 § (1) és (2) bekezdése alapján számított összeg és az alperes felé teljesített összeg különbözete felének megfizetését kérte, megalapozatlanul érvelt az ítélőtábla szerint az alperes azzal, hogy a hivatkozott törvényi rendelkezés kizárólag a felperes által megkötött fogyasztói szerződésekre terjed ki. Kiemelte, hogy bár a DH2 tv. 6. § (7) bekezdésének a fogyasztók védelme a célja azáltal, hogy a tömegesen fizetésképtelenné váló jelzálog-hitelintézetek mellett az önálló zálogjog jogosultjainak bevonásával is biztosítsa a fogyasztói követelések megtérülését, e rendelkezést a régi Ptk. 338. § (1) bekezdésével együtt alkalmazva megállapítható a peres felek egyetemleges és egymás között egyenlő arányú megosztással járó felelőssége, ahogy azt az elsőfokú bíróság értelmezte.
[13] A harmadik keresetet illetően a DH3 tv. 3. § (6) bekezdésére alapított, a forintosítás hiányában kért elszámolás kapcsán a másodfokú bíróság azt hangsúlyozta, hogy a „refinanszírozott fogyasztói kölcsönszerződésekre” általánosságban szóló rendelkezésre tekintettel a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény (a továbbiakban: Jht.) fogalommeghatározása szerinti „önálló zálogjog adásvétel vagy refinanszírozási jelzáloghitel” nyújtásával történő refinanszírozás esetében van helye a refinanszírozás összegének a fogyasztói kölcsönszerződésre irányadó szabályoknak megfelelő forintosítására. A Jht. rendelkezéseire történő utalás a normaszövegben kizárólag a refinanszírozási jelzáloghitel fogalmának meghatározására szolgál [Jht. 5. § (1) bekezdés]. A DH3 tv. azt határozza meg, hogy refinanszírozás esetében kinek kell fizetnie, amiből helytállóan következtetett az elsőfokú bíróság az alperes fizetési kötelezettségére. Jogi álláspontja kialakításakor az MNB 2015. július 31-i ajánlásában foglaltak nem kötötték.
[14] Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló másodlagos fellebbezési kérelmet illetően a jogerős ítélet azt rögzítette, hogy helyesen folyt igazságügyi szakértői bizonyítás a perben a felperes jelentős érdeksérelmének, valamint a második és a harmadik kereset összegszerűségének tisztázására. Az elsőfokú bíróság eleget tett az indokolási kötelezettségének is.
Felülvizsgálati kérelem, ellenkérelem
[15] A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, egyben a felülvizsgálat engedélyezésére irányuló kérelmet.
[16] Felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályoknak megfelelő új határozattal a felperes keresetének teljes elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság utasítását kérte új eljárásra és új határozat hozatalára.
[17] Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet a régi Hpt. 200/B. § (1) bekezdésébe, a DH1 tv. 1. § (1) és (3) bekezdésébe, a DH2 tv. 6. § (7) bekezdésébe, a DH3 tv. 3. § (6) bekezdésébe, a régi Ptk. 241. §-ába, a 338. § (1) bekezdésébe, az 523. § (1) bekezdésébe és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő.
[18] Állította továbbá, hogy a másodfokú bíróság azzal, hogy a fogyasztóvédelmi jogszabályok hatályát fogyasztónak nem minősülő jogalanyokra is kiterjesztette, a Kúria Gfv.30.243/2016., Gfv.30.293/2022/11., Pfv.20.372/2017/7. számú határozataitól, a szerződési szabadság áttörésének kivételes lehetőségét a szerződő pénzügyi intézmény üzleti kockázata körébe tartozó, illetve nem a peres felek, hanem a felperes és harmadik személyek között létrejött jogviszonyokat érintő körülményre alapítva a Kúria Pfv.21.003/2023/4., Pfv.20.718/2021/6., Pfv.20.352/2021/9. számú ítéleteitől, a bírósági úton történő szerződésmódosításra, illetve pénzügyi intézmények közötti elszámolásra alapot nem adó körülmények elfogadásával pedig a Kúria Pfv.21.533/2021/11. számú ítéletétől jogkérdésben tért el.
[19] Előadta, hogy a peres felek a pénzügyi közvetítőrendszer szereplői – a felperes a Jht. hatálya alá tartozó szakosított hitelintézet, az alperes pedig a Hpt. szerint működő hitelintézet –, és így kötötték meg a perbeli hitelszerződéseket. Fogyasztói jogállásuk tehát kizárt.
[20] Az első keresetet nézve – a régi Hpt. 200/B. § (1) bekezdésének és a régi Ptk. 241. §-ának megsértésével összefüggésben – kifejtette, hogy a régi Hpt. 200/B. § (1) bekezdésének hatálya nem terjeszthető ki pénzügyi intézmények egymás közötti hitelügyleteire, a rendelkezésnek nincs a peres felek jogviszonyára vonatkozó tartalma. A peres felek jogviszonyától független pénzügyi-gazdasági körülmény változása nem adhatott alapot a forrást nyújtó hitelintézet és a forrást saját üzleti kockázata körében felhasználó jelzálog-hitelintézet jogviszonyának utólagos módosítására. Hangsúlyozta a törvény módosításának célját, ami egyedül a lakáscélú devizahitelezés hátrányos következményeit elszenvedő, kiszolgáltatott célcsoport végtörlesztésének lehetőségét jelentette.
[21] Kiemelte továbbá a Kúria megjelölt határozataiból, hogy a devizahiteles jogalkotás „[k]ifejezett célja a fogyasztó által kötött, a törvényben meghatározott tartós jogviszonyokból a körülmények utólagos változása folytán a fogyasztóra háruló többletterhek kiküszöbölése” [Pfv.20.372/2017/7.], következésképpen „[a] nem fogyasztói, fogyasztási kölcsönszerződés esetén a kizárólag a fogyasztói, fogyasztási kölcsönszerződésekre vonatkozó magyar, illetve uniós szabályok nem irányadóak” [Gfv.VII.30.243/2016.]. A régi Ptk. 241. §-a alkalmazásában nem minősül körülményváltozásnak annak utólagos felismerése, hogy a fél számára az adott szerződés rendelkezései hátrányossá váltak. A Kúria következetes gyakorlata szerint a fél alappal nem kérheti a szerződés bírósági módosítását, ha a szerződés megkötésekor számolhatott a körülmények későbbi változásával, azonban annak kockázatát vállalta (Kúria Pfv.20.130/2021/5.; Kúria Gfv.30.030/2018/10., megjelent BH 2019.54.; Kúria Pfv.21.436/2012/7., Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.144/2011/4., BH 2005.347., Pfv.21.533/2021/11.). A Pfv.21.079/2020/4. sz. közzétett eseti döntés fogyasztói szerződés vizsgálata körében sem látott lehetőség a clausula rebus sic stantibus alkalmazására.
[22] Álláspontja szerint abból, hogy a pénzügyi intézmény peres felek szerződéses jogviszonyai körében az elvárhatóság zsinórmértéke magasabb a gazdasági élet egyéb professzionális szereplőinek helyzetéhez képest is, a visszterhes szerződések kockázatvállaló természete és a pacta sunt servanda elve kizárja esetükben, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos cél érdekében az egyedi bírói döntés felülírja a jogszabályi formában megjelenő össztársadalmi mérlegelést. A 6/2013 PJE határozat 7. pontja alapján fenntartotta, hogy mivel a jogalkotó az indokolt körben – a legszélesebb mérlegelés eredményeként – a szerződésmódosítást jogszabállyal elvégezte, a további bírói szerződésmódosítás kizárt volt az ügyben. Utalt arra is, hogy kizárja még a bírósági úton történő szerződésmódosítást, ha a szolgáltatás-ellenszolgáltatás meghatározásakor a felek a jövőbeli bizonytalansági tényezőkkel számolhattak. Nem kérheti a szerződésnek a bíróság általi módosítását az a fél, akinek számolnia kellett a körülmények későbbi változásával [BH 1988. 80.].
[23] A második keresettel összefüggésben amiatt állította a DH1 tv. l. § (1) és (3) bekezdésének, a DH2 tv. 6. § (7) bekezdésének és a régi Ptk. 338. § (l) bekezdésének sérelmét, mert a DH tv.-ek azonos tárgyi hatálya mellett a DH2 tv. 6. § (7) bekezdése is kizárólag a fogyasztói szerződésekre terjed ki. Egyéb szerződésekre, így a perbeli hitelszerződésekre nem, ahogy azt a Gazdaságfejlesztési Miniszter Koordinációs Főosztálya — mint fogyasztóvédelemért felelős tárca – a csatolt állásfoglalásában maga is kifejtette. Hangsúlyozta, hogy a DH2 tv. 6. § (7) bekezdése által a fogyasztókkal szemben biztosított egyetemleges kötelezettség célja nem az elszámolásra kötelezett pénzügyi intézmény és az önálló zálogjog jogosultja közötti jogviszony rendezése volt, hanem a fogyasztó védelme akként, hogy a tömegesen fizetésképtelenné váló, ezáltal a fogyasztói követelésért helytállni nem tudó jelzálog-hitelintézetek mellett az önálló zálogjog jogosultjának bevonásával biztosítsa a fogyasztói követelés megtérülését. Az így előírt kógens elszámolási kötelezettség nem egymással szemben terheli a peres feleket, hanem a fogyasztó irányába. A jelzálog-hitelintézet és a refinanszírozó pénzügyi intézmény közötti elszámolás nem tárgya a DH2 tv.-nek. A peres felek egymás közötti jogviszonyát nem érintő rendelkezésre nem volt ezért elszámolási kötelezettség alapítható.
[24] Álláspontja szerint tévesen értelmezték az ügyben eljárt bíróságok a DH2 tv. 6. § (7) bekezdésének és a régi Ptk. egyetemleges kötelezettségre, valamint hitelszerződésekre vonatkozó szabályainak egymáshoz való viszonyát is. A peres felek között a régi Ptk. 522. § (1) bekezdése szerint hitelszerződések jöttek létre, melyekben az alperes kettős kötelezettséget vállalt, egyfelől meghatározott összegű hitelkeretet rendelkezésre tartását, továbbá a rendelkezésre tartott hitelkeret terhére kölcsönszerződések megkötését [Ptk. 523. § (1) bekezdés].
[25] A Kúria gyakorlatából kiemelte, hogy a kölcsönadott összeget a kölcsön lejáratakor mindig vissza kell fizetni, az üzleti kockázatvállalásból, illetve befektetéssel elérhető előnyök kívül esnek a kölcsönügylet keretein. A kölcsönszerződésen alapuló visszafizetési kötelezettség szempontjából közömbös, hogy az adós a kölcsön összegét mire fordította, kinek adta. Az adós működését érintő ok — ideértve az adós partnereivel kötött érvénytelen szerződéseket is – nem mentesíti az adóst a kölcsön visszafizetési kötelezettsége alól [Kúria Pfv.20.412/2016/13., Gfv.30.318/2019/7., BH 2001.133.]. Rámutatott a másodlagos kereset ténybeli alapjából, hogy a felperesnek azért keletkezett (vissza)fizetési kötelezettsége a fogyasztók irányába, mert a fogyasztókkal kötött szerződéseiben érvénytelen kikötéseket alkalmazott, illetőleg olyan díjat számolt fel, amelyért nem nyújtott szolgáltatást. A felperes igényérvényesítését az alperessel szemben az általános polgári jogi elvek is kizárják. Megjegyezte, hogy a felperes gazdasági tevékenysége a fogyasztókkal történő elszámolás eredményeképpen nem lehetetlenült el, csupán oda vezetett, hogy a felek közötti hitelszerződésekben alkalmazott és a felperes által kötött fogyasztói szerződésekben érvényesített kamat közötti különbözet (kamatmarzs) – mint profit – egy részét a felperes nem tudta realizálni.
[26] A hitelszerződések 13. pontjaira, 3.8. pontjára tekintettel változatlanul állította, hogy a felek a régi Ptk. 338. § (1) bekezdésétől eltérően állapodtak meg, ezért a jogszabályváltozás folytán felmerülő költségek viselésére a felperes köteles.
[27] A harmadik kereset elbírált részével kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a DH1 tv. 1. § (1) és (3) bekezdései szerint a DH3 tv. 3. § (6) bekezdése kizárólag fogyasztói kölcsönszerződések esetében alkalmazandó, a peres felek közötti jogviszonyra nem irányadó.
[28] A DH3 tv. a refinanszírozási jogviszony ex lege módosulását nem valamennyi refinanszírozási jogviszonyra, hanem egyedül azokra a refinanszírozásokra rendelte alkalmazni, ahol a refinanszírozásra a Jht. hatálya alá tartozó jelzáloghitelintézet által, a Jht. szerinti önálló zálogjog adásvételével vagy refinanszírozási jelzáloghitel nyújtásával került sor.
[29] A DH3 tv. adott szabálya nem általában a refinanszírozott szerződésekre, hanem kizárólag a fogyasztói kölcsönszerződésnek a Jht. szerint jelzálog-hitelintézet általi refinanszírozására vonatkozik. A jelzálog-hitelintézetek tevékenysége ugyanis a jelzáloglevelek kibocsátása révén speciális, szabályozásuk kiemelt a többi pénzügyi intézményhez képest. Hivatkozott a Magyar Nemzeti Bank előzőekkel egyező állásfoglalására.
[30] Állította, hogy a jogerős ítélet több jogkérdésben meg nem engedetten tért el a Kúria felsorolt határozataitól, amikor a Jht. hatálya alá tartozó jelzálog-hitelintézet és a Hpt. hatálya alatt működő hitelintézet jogviszonyát fogyasztóvédelmi tárgyú rendelkezések alapján bírálta el, és ezzel szembehelyezkedett a Kúria Gfv.30.243/2016., Gfv.30.293/2022/l1., Pfv.20.372/2017/7. számon közzétett eseti döntéseivel. Mivel a devizahiteles jogszabályok hatálybalépése nem idézett elő változást a peres felek jogviszonyában, a Fővárosi Ítélőtábla a bírósági úton történő szerződésmódosítás konjunktív feltételei körében eltért a Kúria Pfv.21.003/2023/4., Pfv.20.352/2021/9., Pfv.21.003/2023/4., Pfv.20.718/2021/6. számú határozataitól.
[31] Kitért arra is, hogy a rendes üzleti kockázat körébe eső, a pénzügyi intézményt érő érdeksérelmek sem a fogyasztókra, sem a finanszírozást nyújtó szerződéses partnerre nem háríthatók át, hiszen a kockázatok felmérése és kezelése a pénzügyi intézmény kötelezettsége. Amennyiben a forrás nyújtója a forrás felhasználójának saját üzleti kockázata körében megkötött ügyleteiért felelősséggel tartozna, az a teljes bank-, illetve befektetési szektort megrengetné, hiszen a bíróság egyedi mérlegelés alapján bármely sikertelen pénzügyi művelet után helytállásra kötelezhetné a forrás nyújtóját. Ez a felfogás tarthatatlan módon kiszélesítené a refinanszírozást nyújtó pénzügyi intézmények, befektetők, de még a pénzforgalmi számlát vezető magánszemélyek felelősségének kereteit is. A visszterhes szerződések kockázatvállaló természete, valamint a pacta sunt servanda elve kizárja, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos cél érdekében az egyedi bírói döntés felülírja a jogszabályi formában megjelenő össztársadalmi mérlegelést. Nem képezheti tárgyát egyedi bírói mérlegelésnek a pénzügyi intézmények egymás közötti kockázatelosztása. Piaci viszonyok között a gazdasági körülmények megváltozása az üzleti kockázat része, amely a szerződési jogi kapcsolatok tartalmát nem változtatja meg. Ha egy ügylet nyereségtartalma a szerződéskötést követően módosuló jogszabályi környezet miatt megváltozik, az ugyan hátrányos következményekkel jár a szerződő félre nézve, de nem teremt alapot a clausula rebus sic stantibus jogelvének alkalmazására.
[32] Az ügy érdemi elbírálására kiható eljárásjogi jogszabálysértésként azért állította az indokolási kötelezettség megsértését, mert az eljárt bíróságok ítéleteikben az alperes érveinek elutasításáról hiányosan vagy egyáltalán nem adtak számot, és egyáltalán nem tértek ki azokra az okokra, amelyek miatt a Kúria közzétett határozataitól eltértek. A BH 1997.340. számú döntésre utalással – amelynek értelmében a bizonyítékok mérlegelésének felülvizsgálata csak akkor foghat helyt, ha a jogerős ítélet eleget tesz az indokolási kötelezettségének – sérelmezte egyben, hogy az ügyben született első- és másodfokú ítéletek egyáltalán nem utalnak a mérlegelés szempontjaira, ahogy az a bírói szerződésmódosítás körében irányadónak tekintett szempontokból következett volna.
[33] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban fenntartására irányult. Egyetértett a jogerős ítélet indokaival.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[34] A Kúria a felülvizsgálatot a Pfv.III.20.367/2025/2. számú végzésével a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjának első fordulatára tekintettel engedélyezte, az érintett jogkérdés ugyanis különleges súlyára tekintettel túlmutat az egyedi ügyön, ítélkezési gyakorlatában ugyanakkor ebben a jogkérdésben a Kúria még nem foglalt állást, a jogegység érdekében viszont az állásfoglalás indokolt. A további engedélyezési okok, így a joggyakorlat egységének biztosítása [Pp. 409. § (2) bekezdés a) pont első fordulat] és a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben eltérés [Pp. 409. § (3) bekezdés] tekintetében a Kúria a felülvizsgálatot megtagadta.
[35] A jogerős ítéletet a Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem korlátain belül vizsgálta felül, és azt a megjelölt okokból az alábbiak szerint részben jogszabálysértőnek találta.
[36] A felülvizsgálati eljárás lényegét és korlátait illetően előrebocsátja, hogy a felülvizsgálati eljárás nem folytatása a jogerős határozattal befejezett eljárásnak. A felülvizsgálat – a törvényben tételesen megnevezett egyéb végzéseken felül – a jogerős ítélet, illetve az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen igénybevehető rendkívüli perorvoslat, amiből nemcsak az következik, hogy a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, és nem lehet tárgya sem olyan tény-, sem pedig jogkérdés, amely a megelőző eljárásban nem merült fel, de következik az is, hogy felülbírálati jogkörét a Kúria az adott ügyben nem irányadó, három kivételtől eltekintve, a felülvizsgálati kérelem korlátján belül, a törvényes határidőben érkezett perorvoslati kérelemben előadott jogszabálysértések, illetve a kúriai határozattól jogkérdésben való eltérés vizsgálatával gyakorolhatja, amennyiben a felülvizsgálati kérelem hivatkozásai tartalmilag is megfelelnek a Pp. követelményeinek [Pp. 406. § (1) bekezdés, 413. § (1) bekezdés, 423. § (1) bekezdés].
[37] A Kúria a felülvizsgálati eljárás kereteinek tisztázásához – a felülvizsgálati ellenkérelem eltérő hivatkozására is tekintettel – rögzíti, hogy a Pfv.III.20.367/2025/2. számú végzésével a felvetett jogkérdés különleges súlyára tekintettel [Pp. 409. § (2) bekezdés b) pont] engedélyezte az ügyben a felülvizsgálatot, ami az egyébként felülvizsgálat alól kizárt jogerős ítéletet teljes terjedelmében, az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott rendelkezéseit helybenhagyó tartalmában teljes egészében felülvizsgálhatóvá tette. A tárgyi ügyön mindhárom keresettel összefüggésben túlmutatott annak a Kúria által még nem vizsgált jogértelmezési kérdésnek a jelentősége, hogy a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó devizahiteles jogalkotás jelen ügyben releváns rendelkezései érintik-e a pénzügyi intézmények refinanszírozási hitelszerződésen alapuló jogviszonyát, a felek jogait és kötelezettségeit.
[38] Leszögezi továbbá a Kúria szintén a felülvizsgálati eljárás kereteire tartozóan, hogy mivel az alperes által megjelölt további engedélyezési okokat illetően – nem csak a joggyakorlat egységének biztosítása [Pp. 409. § (2) bekezdés a) pont első fordulat], de a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben eltérés [Pp. 409. § (3) bekezdés] tekintetében is – megtagadta az ügyben a felülvizsgálatot, ez egyben azt is jelentette, hogy a felülvizsgálati kérelemnek az engedélyezési kérelemmel egyező tartalmú hivatkozása a Kúria közzétett határozataitól való eltérésre ([18], [21], [25], [30]), nem volt ismételten és érdemben vizsgálható a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásával. A Kúria már a felülvizsgálati kérelem befogadhatóságának vizsgálatával megállapította ugyanis – és a Pfv.III.20.367/2025/2. számú végzésében részletesen levezette –, hogy az alperes által megjelölt referenciahatározatok közül a Gfv.30.243/2016/5. számú határozatát egy olyan szerződés érvénytelenségének a megállapítására irányuló eljárásban hozta, ahol a per tárgyát képező kölcsönszerződés nem minősült fogyasztói szerződésnek, ezért a fogyasztói szerződésre vonatkozó szabályok megsértésére alapított kereset jogerősen elutasításra került. A Pfv.20.372/2017/7. számú határozatával a Kúria egy végrehajtás megszüntetése iránti perben hozott keresetet elutasító jogerős ítéletet tartott fenn hatályában, mert a nem vitásan fogyasztói kölcsönszerződés érvénytelensége a felperesek által megjelölt okból nem volt megállapítható. A Gfv.30.293/2022/11. számú végzését pedig a Kúria egy nem fogyasztói szerződés teljesítése iránti perben hozta, ahol az alperesi ellenkérelem tükrében az árfolyamkockázatot telepítő általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megítélése során figyelembe veendő szempontokról kellett állást foglalni. Mindhárom eljárásban lényegében az alapul szolgáló kölcsönszerződés érvénytelenségének kérdése merült fel, az eljárt bíróságoknak, és így a Kúriának is ebben a jogkérdésben kellett állást foglalnia. Az egyes ügyek között különbség volt a tekintetben, hogy a kölcsönszerződés fogyasztóinak volt-e tekinthető, avagy sem, ettől függően hozták meg az eljárt bíróságok a határozataikat. Ehhez képest jelen ügyben a jogerős ítélet alapjául szolgáló eljárás tárgya nem a felek között létrejött refinanszírozási hitelszerződések érvénytelensége, hanem szerződésmódosítás, és az eljárt bíróságok is a régi Ptk. 241. §-ában írt törvényi tényállási elemek megvalósulását vizsgálták, az pedig fel sem merült, hogy a refinanszírozási hitelszerződések fogyasztói szerződésnek minősülnének. Az alperes által megjelölt további referenciahatározatok (Kúria Pfv.21.003/2023/4., Pfv.20.718/2021/6., Pfv.20.352/2021/9.) tekintetében sem volt jogkérdésbeli eltérés kimutatható a jogerős ítélet eredményeként: attól a Kúria által irányított egységes bírói gyakorlattól, hogy a szerződés bíróság általi módosítására – az egyéb feltételek fennállása esetén – csak akkor kerülhet sor, ha a felek közötti tartós jogviszonyban következik be változás; a felek közötti tartós jogviszonyt nem érintő, azon kívül eső változás bírósági úton történő szerződésmódosítást nem alapoz meg – a másodfokú bíróság nem tért el, ellenkezőleg, éppen a régi Ptk. 241. §-ában rögzített feltételeket vizsgálva tette azt a megállapítást, amely szerint a felperesnek a végtörlesztésből származó bevételkiesése olyan, a felek jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott lényeges változásnak minősül, amely – jelentős érdeksérelmet okozva a felperesnek – indokolta a perbeli szerződések bíróság általi módosítását.
[39] A felülvizsgálati kérelemben megjelölt, érdemben vizsgálható jogszabálysértéseket nézve a Kúria elsőként azt rögzíti, hogy nem vezet az indokolási kötelezettség megsértéséhez, ha az ügyben másodfokon eljárt bíróság határozata indokolásában külön nem tér ki az ügyben releváns, akár a fellebbezésben is felhozott kérdésekre, hanem csupán visszautal az elsőfokú ítélet általa helyesnek talált és elfogadott indokaira. A Pp. 346. § (5) bekezdésében megfogalmazott elvárás – természetéből adódóan – sajátosan alakul ugyanis másodfokú felülbírálat eredményeként, amennyiben a másodfokon eljárt bíróság akár csak részben is egyetért az elsőfokú bíróság álláspontjával és a határozatában megfogalmazott jogi indokokkal. Ez esetben ugyanis elegendő a másodfokon eljárt bíróságnak pusztán utalnia határozatában azokra az elsőfokú határozatban rögzített indokokra, amelyekkel egyetért, miáltal az elsőfokú ítélet indokolása a vonatkozó részében lényegében részévé lesz a másodfokon meghozott határozat indokolásának is [Pp. 386. § (4) bekezdés]. Jelen ügyben is ez történt: az elsőfokú bíróság részletesen, a szerződés bíróság általi módosítása feltételeinek az ügyre konkretizált értékelésével indokolta a döntését; a jogerős ítélet indokolásából kitűnően az ítélőtábla minden tekintetben osztotta az elsőfokú ítélet jogi álláspontját, azt helyes indokaira tekintettel hagyta helyben, miáltal az elsőfokú ítélet indokolását nem kellett megismételnie. A másodfokú bíróság határozatának jogi indokolásában tett megállapításait a fellebbezés kapcsán csupán a kiemelés jellegével rögzítette, amely az előzőek szerint nem rontotta le az indokolás teljességét, és a már részletezettek szerint nem tért el a Kúria közzétett határozatától sem, miáltal ebben a körben sem volt külön indokolási kötelezettsége. Rámutat a Kúria az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján egyúttal arra is, hogy az indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye azt a minimális elvárást fogalmazza meg a bírói döntésekkel szemben, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kell kellő alapossággal megvizsgálja, valamint annak értékeléséről határozatában számot adnia. Az indokolt hatósági döntéshez való jog viszont nem jelenti azt, hogy az ügyben eljáró bíróságot a felek valamennyi érvelése tekintetében részletes indokolási kötelezettség terhelné [7/2013. (III. 1.) AB határozat].
[40] A felülvizsgálati kérelemben megjelölt anyagi jogi jogszabálysértéseket tekintve a felek közti refinanszírozási hitelszerződések módosítására irányuló első keresettel összefüggésben az ügyben eljárt bíróságok jogi álláspontja az volt, hogy teljesült a szerződések bíróság általi módosítása kivételes lehetőségének valamennyi, a régi Ptk. 241. §-ában meghatározott feltétele: a felek tartós jogviszonya, a szerződéskötést követően beállott körülmény és annak folytán a felperes lényeges jogi érdekének sérelme is. A jogerős ítélet következtetését a felülvizsgálati kérelem egyrészt arra hivatkozással támadta, hogy a Végtörlesztési tv.-nyel bevezetett szabályozás nem értelmezhető kiterjesztően a felek jogviszonyára, és nem volt a felek jogviszonyában jelentkező és a szerződéseik módosítását megalapozó új körülményként minősíthető. Állította továbbá, hogy a refinanszírozási hitelszerződések kockázattelepítő szabályai szerint a vizsgált változás hatását a felperes köteles viselni.
[41] Az alperes arra ugyan helyesen mutatott rá, hogy a felek tartós jogviszonyát nem érintő, azon kívül eső változás nem alapozza meg a bírósági úton történő szerződésmódosítást, abban az ügyre konkretizált kérdésben viszont, hogy a régi Hpt. 200/B. §-ának beiktatásával a felperessel szerződő fogyasztók végtörlesztését rögzített árfolyamon lehetővé tevő szabályozás eredménye értékelhető-e a felek jogviszonyában kimutatható olyan új körülménynek, melynek folytán a perbeli refinanszírozási hitelszerződések nem tarthatók fenn változatlan tartalommal a felperes lényeges jogos érdekének sérelme nélkül, a Kúria az ügyben eljárt bíróságok álláspontjával értett egyet. Az első- és a másodfokú ítélet helyes indokainak megismétlése nélkül az alábbiakat emeli ki a felülvizsgálati kérelem érveire tekintettel.
[42] A felülvizsgálattal támadott ítélet nem terjesztette ki a fogyasztóvédelmi tárgyú devizahiteles jogszabályok hatályát a nem fogyasztó peres felekre, illetve a köztük fennálló jogviszonyra, hanem a szerződés bíróság általi módosításának szabályait tartalmazó régi Ptk. 241. §-ában írt konjunktív feltételek vizsgálatával tette azt a megállapítást, amely szerint a régi Hpt. 200/B. §-ának beiktatása – a fogyasztók rögzített árfolyamon való végtörlesztésének jogszabályi lehetősége – a felek jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott lényeges változásnak minősül, amely érinti a felperest.
[43] Leszögezi a Kúria, hogy a bíróságot a régi Ptk. 241. §-ában biztosított jog – az ott meghatározott feltételekkel – a pénzügyi intézmények refinanszírozási hitelszerződései vonatkozásában is megilleti. A szerződésmódosítási jog anyagi jogi felhatalmazása nem kizárt és nem is korlátozott pénzügyi intézmények refinanszírozási jogviszonyában.
[44] Rámutat továbbá a régi Hpt. 200/B. §-ával összefüggésben, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálta a Végtörlesztési tv. alaptörvény-ellenességét, többek között a kivételes jogalkotói intervenciónak – a tartós jogviszonyok jogszabályi átalakíthatóságának – a clausula rebus sic stantibus elvére (régi Ptk. 241. §) épített feltételei értékelésével. Kimondta, hogy a jogalkotó a Végtörlesztési tv.-nyel – a magánjogi viszonyok sérelme nélkül, a törvényalkotói beavatkozás alkotmányos feltételeinek teljesülésével – reagált egy nemzetközi válság következtében Magyarországon előállt jelentős, kivételes és súlyos helyzetre. Az állam a körülményeknek az észszerűen előre nem látható és a normális változás kockázatán túlmenő alakulása, az általa csak korlátozottan befolyásolható forint árfolyam gyengülése és ehhez kapcsolódóan a devizahitelesek jelentős számának nehéz helyzetbe kerülése, valamint az ország általános deviza-eladósodottsága miatt kényszerült több intézkedéssel – köztük a Végtörlesztési tv.-nyel is – gyors beavatkozásra az adósok érdekében, az országot fenyegető jelentős anyagi és szociális károk elkerülése céljából (3048/2013. (II. 28.) AB határozat [35]–[36] bekezdés).
[45] A refinanszírozási hitelszerződések és az azokkal biztosított forrásból a fogyasztókkal kötött deviza alapú kölcsönszerződések szoros funkcionális kapcsolatára, a jelzett szerződéseknek az ügyben ezen túlmenően megállapítható tartalmi összefüggésére tekintettel megállapítható volt az ügyben a felperes és a fogyasztók közötti jogviszonyt érintő változás – a rögzített árfolyamom való végtörlesztés – eredményeként egyben az is, hogy a felperesnél a ténylegesen alkalmazott átváltási árfolyamok különbségéből adódóan lényeges bevételkiesés jelentkezett, amely a körülményekben bekövetkezett lényeges változásnak minősült a peres felek jogviszonyában és ilyenként megalapozta a refinanszírozási hitelszerződések módosítását (elsőfokú ítélet [37], [51] bekezdések, a 2023. november 19-én kiegészített szakértői vélemény 5.1., 5.2. pontjai).
[46] A devizaárfolyamoknak az állami intervenciót is kiváltó mértékű változása olyan előre nem látható körülmény volt, melynek bekövetkezésére megalapozottan nem lehetett számítani (3048/2013. (II. 28.) AB határozat [40] bekezdés), nem lehetett ebből következően számítani az előre nem látható változásra adott állami reakció lehetőségére és az állami beavatkozás pontos mibenlétére, a fix árfolyamú végtörlesztésre sem.
[47] Mindebből következően a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértés nélkül következtettek az ügyben eljárt bíróságok arra, hogy a felek közti refinanszírozási hitelszerződések megkötését követően a Végtörlesztési tv.-nyel beállott körülmény – a fogyasztók rögzített árfolyamon való végtörlesztésének a felperesre kötelező lehetősége – folytán a refinanszírozási hitelszerződések változatlan tartalommal történő fenntartása a felperes lényeges jogos érdekét sértette, továbbá hogy a jelzett körülményváltozás meghaladta a normális változás kockázatát, a rendes üzleti kockázatot, és nem volt észszerűen előrelátható sem. A felek a felperes szerződéses pozícióját az előzőek szerint elnehezítő változásra nem készülhettek fel, nem lehettek tekintettel a refinanszírozási hitelszerződéseikben, ezért annak kockázatát nem is telepíthették a hitelszerződések megkötésekor a felperesre.
[48] Rögzíti egyben a Kúria, hogy a felülvizsgálati kérelemnek a 6/2013. PJE határozatra alapított álláspontjától eltérően abból, hogy a jogalkotó bizonyos körben élt az állami intervenció kivételes lehetőségével, míg a felek jogviszonyát érintően a keresettel érintett körben nem, nem a bíróság általi szerződésmódosítás kizártsága, hanem éppen annak lehetősége következett.
[49] A második keresetet tekintve egyetértett a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel abban, hogy a DH2 tv. 6. § (7) bekezdésének az a szabálya, hogy a fogyasztói követelés alapján keletkező fizetési kötelezettség teljesítéséért az elszámolásra kötelezett pénzügyi intézménnyel egyetemlegesen felel a fogyasztóval szemben az a pénzügyi intézmény is, amely nem elszámolásra kötelezett, de a fogyasztói kölcsönszerződésre tekintettel alapított önálló zálogjog jogosultja, nem vezetett a peres felek, azaz az elszámolásra kötelezett pénzügyi intézmény (felperes) és a fogyasztóval szemben elszámolásra nem kötelezett, de a fogyasztói kölcsönszerződésre tekintettel alapított önálló zálogjog jogosultja (alperes) egymás közti elszámolási kötelezettségéhez a jogerős ítéletben értelmezett tartalommal.
[50] A fogyasztóval szemben előírt egyetemleges felelőssége miatt az önálló zálogjog jogosultjával szemben a DH2 tv. 6. § (7) bekezdése alapján támasztható követelés ugyanis nem az önálló zálogjog jogosultjának saját, hanem magának a fogyasztóval szerződő elszámolásra kötelezett pénzügyi intézménynek (főkötelezett) a tartozása. Az önálló zálogjog jogosultjának az ismertetett tartalommal intézményesített kötelezettségét a törvény azért írta elő, az a rendeltetése, hogy biztosítsa a főkötelezett pénzügyi intézmény, azaz a fogyasztóval szerződő és a fogyasztóval a vele kötött kölcsönszerződésben alkalmazott tisztességtelen feltételekkel összefüggésben elszámolásra kötelezett pénzügyi intézmény DH2 tv.-ben meghatározott speciális teljesítését. Az önálló zálogjog jogosultjának a fogyasztó felé meghatározott egyetemleges felelőssége tehát lényegét tekintve biztosítéki jellegű: a DH2 tv. hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződés tekintetében az abban szereplő tisztességtelen szerződési kikötés (árfolyamrés) alkalmazásából elszámolásra kötelezett pénzügyi intézmény teljesítését (elszámolását) biztosító, a készfizető kezességhez hasonló, de sui generis mellékkötelezettség.
[51] A szerződést biztosító mellékkötelezettségek – például a kezesség vagy a zálogjog – jogi természete szerint abban az esetben, ha a főkötelezett és a mellékkötelezettség kötelezettjének személye elválik, és maga a főkötelezett teljesít a jogosult felé, saját tartozása teljesítésével a főkötelezettnek nem keletkezik megtérítési igénye a mellékkötelezettel szemben. A mellékkötelezett kötelezettsége a főkötelezett teljesítését a jogosult felé biztosítja.
[52] Mindebből – tehát a felek jogviszonyából – következően a peres feleknek a DH2 tv. 6. § (7) bekezdésében a fogyasztó felé definiált egyetemleges felelőssége alapján a felperes teljesítése nem eredményezett elszámolási helyzetet a felek között. A jogosult fogyasztóknak teljesítő felperesnek a saját tartozása teljesítésével nem keletkezett megtérítési igénye a régi Ptk. 338. § (1) bekezdése szerint az alperessel szemben.
[53] A harmadik keresetnek a jogerős ítélettel elbírált első elemét tekintve megalapozottan hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a DH3 tv. 3. § (6) bekezdésének téves értelmezésével következtetett az első- és a másodfokú bíróság a felek közti refinanszírozási hitelszerződések ex lege módosulására.
[54] A 2014. december 6-án hatályba lépett DH3 tv. 3. § (6) bekezdése azt mondta ki, hogy amennyiben az e törvény szerint módosuló fogyasztói kölcsönszerződés refinanszírozására a Jht. szerint önálló zálogjog adásvételével vagy refinanszírozási jelzáloghitel nyújtásával került sor, akkor – a fogyasztói kölcsönszerződés e törvény szerint módosult feltételeinek megfelelően, e törvény erejénél fogva – módosul egyben a refinanszírozásra vonatkozó jogviszony is. A refinanszírozás forintösszege a 10. § alapján forintra átváltott tartozás összegéhez igazodik. A refinanszírozás szerződéses feltételei a pénzügyi intézmény által a jelzálog-hitelintézet részére erről küldött írásbeli értesítés alapján, a fordulónapra visszamenő hatállyal módosulnak.
[55] Figyelemmel a jelzálog-hitelintézetek működésének az egyéb hitelintézetekéhez képest szigorúbb szabályozottságára – ide tartozik különösen, hogy a jelzálog-hitelintézetek tevékenységi köre szűkebb, melyre figyelemmel a hitelezés mértéke, a fedezetek értékelése, a jelzáloglevelek fedezettsége és a refinanszírozási tevékenységük is külön szigorral meghatározott – a DH3 tv. vizsgált szabálya az alábbiak szerint nem volt kiterjesztően, valamennyi refinanszírozási hitelszerződésre értelmezhető.
[56] Abból, hogy a Jht. a refinanszírozási jelzáloghitelekkel és az önálló zálogjog vásárlásokkal szemben – a teljes hitelállományra vetített számítással – külön törvényi elvárást fogalmaz meg [5. § (1) bekezdés], a DH3 tv.-nek ugyanerre a feltételrendszerre épülő és kizárólag a Jht. szerinti refinanszírozásra utaló 3. § (6) bekezdése egyedül úgy értelmezhető, hogy a jogalkotó a fogyasztói kölcsönszerződések és a refinanszírozás általános összefüggésére tekintettel – a jelzálog-hitelintézetek által végzett refinanszírozás megfelelőségi mutatójának teljesüléséhez – állított fel külön szabályt a DH3 tv. 3. § (6) bekezdésében a törvény erejénél fogva módosuló fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggésben: vagyis egyedül azokra a refinanszírozási ügyletekre, amelyekkel a törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződéseket a Jht. szerint, azaz jelzálog-hitelintézetek refinanszírozzák (önálló zálogjog adásvételével vagy refinanszírozási jelzáloghitellel).
[57] Az alperes nem jelzálog-hitelintézet, ezért a vele kötött perbeli refinanszírozási hitelszerződések nem tartoztak a DH3 tv. 3. § (6) bekezdésének hatálya alá, nem módosultak ex lege a felperes által kötött fogyasztói kölcsönszerződések forintosítására tekintettel.
[58] Az ügyben eljárt bíróságok a látszólagos keresethalmazatban előterjesztett harmadik kereset tekintetében – az előzőekben részletezettektől eltérő, azonban téves jogi álláspontjuk miatt – nem vizsgálták érdemben az eshetőlegesen előterjesztett további keresetet, mellyel a felperes a DH3 tv. 3. § (6) bekezdésének közvetlen alkalmazhatósága hiányában kérte a felek közti refinanszírozási hitelszerződések bíróság általi módosítását a régi Ptk. 241. §-a szerint a refinanszírozott fogyasztói kölcsönszerződések törvény erejénél fogva bekövetkezett módosulására hivatkozással.
[59] A kifejtettek értelmében a Kúria részítéletet hozott, és a jogerős ítéletet a rendelkező részben írtak szerint az első keresetre vonatkozó részében hatályában fenntartotta, míg az ezt meghaladó részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a második keresetet, valamint a látszólagos keresethalmazatban előterjesztett harmadik keresetet az elsődleges tartalma szerint elutasította.
(Kúria Pfv.III.20.367/2025/8.)