III.
A C-135/25 PPU - Kachev ügyben 2025. május 20-án hozott ítélet
A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. és 9. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal nem ellentétes az, hogy a szökésben lévő vádlottakra vonatkozó nemzeti szabályozás alapján az új tárgyaláshoz való jogot az erre irányuló kérelmet előterjesztő, távollétében elítélt személytől megtagadják, ha
– először is, az illetékes hatóságok erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy tájékoztassák e személyt a tárgyalásának időpontjáról és helyéről, miközben e személy – a vele szemben elrendelt kényszerintézkedés szabályait megszegve – az előzetes vádirat kézhezvételét követően megszökött,
– másodszor, a vádiratot, valamint a tárgyalás időpontját és helyét feltüntető iratot elküldték és ténylegesen kézbesítették e személy részére arra a címre, amelyet e személy az előzetes vádirat kézhezvételét követően e hatóságokkal közölt, amely előzetes vádirat a vád tárgyává tett cselekmények és azok jogi minősítése tekintetében tartalmilag megfelel a vádiratnak, és
– harmadszor, az említett személyt a távollétében lefolytatott teljes bírósági eljárás során hivatalból kirendelt védő képviselte,
feltéve, hogy egyrészt az említett hatóságok a távollétében elítélt személynek a tárgyalás előtti felkutatására minden észszerűen igénybe vehető eszközt felhasználtak, másrészt hogy e személyt vagy kellő időben tájékoztatták a meg nem jelenés következményeiről, vagy pedig e személy egyértelműen meghatalmazást adott a hivatalból kirendelt védőnek arra, hogy a távollétében őt az eljáró bíróság előtt képviselje.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 65., 1. o.) 8. cikke (4) bekezdésének és 9. cikkének értelmezésére irányul.
2 E kérelmet az M. S. T. által, lopás minősített esete miatt a távollétében egy év szabadságvesztésre ítélését követően benyújtott, a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem keretében terjesztették elő.
Az alapeljárás
12 2024. február 5‑én M. S. T.‑vel és hivatalból kirendelt védőjével közölték az NPK 219. cikke alapján kiállított, a 2023 októberében elkövetett lopás minősített esetére vonatkozó előzetes vádiratot (a továbbiakban: előzetes vádirat). Az előzetes vádirat arra kötelezte M. S. T.‑t, hogy rendszeresen írjon alá egy, a lakóhelye szerinti rendőri hatóságok által vezetett nyilvántartást. E vádirat ezenkívül tájékoztatta a felperest arról, hogy nem hagyhatja el ezt a helyet, és idézés esetén köteles megjelenni a hatóságok előtt.
13 A nyomozati szakaszban M. S. T.‑t kihallgatták, és megadta azt a címet, amelyen a hatóságok elérhetik. Továbbá kijelentette, hogy tájékoztatták arról, hogy elítélése esetén köteles megfizetni a hivatalból kirendelt védő költségeit.
14 2024. február 28‑án az ügyész az NPK 246. cikke alapján elkészítette az M. S. T. elleni vádiratot, és az ügyet a Rayonen sad Montana (montanai kerületi bíróság, Bulgária) elé terjesztette. Az e vádiratban szereplő vádpontok ténybeli és jogi szempontból megegyeztek a nyomozás során vele ismertetett előzetes vádiratban szereplő váddal.
15 A Rayonen sad Montana (montanai kerületi bíróság) a tárgyalás időpontjára és helyére vonatkozó értesítést küldött az M. S. T. által a nyomozati szakaszban megadott címre. Ezt az értesítést azonban visszaküldték e bírósághoz, az illetékes köztisztviselő által aláírt nyilatkozattal együtt, amely szerint a hozzátartozói által szolgáltatott információk szerint M. S. T. Németországban dolgozik.
16 Ezt követően az említett bíróság megkísérelte személyesen idézni M. S. T.‑t, többek között elrendelve M. S. T.‑nek az általa megadott telefonszámon történő idézését, a határokon átnyúló utazásainak ellenőrzését, és a rendőrségi felkutatását. E törekvések azonban eredménytelennek bizonyultak, mivel az összegyűjtött információk szerint M. S. T. 2024. február 16‑án elhagyta Bulgáriát.
17 A Rayonen sad Montana (montanai kerületi bíróság) a távollétében vizsgálta meg az M. S. T.‑vel szemben felhozott vádat. A hivatalból kirendelt ügyvéd, aki M. S. T.‑t a nyomozati szakaszban segítette, részt vett az e bíróság előtti eljárásban.
18 2024. május 8‑án az említett bíróság M. S. T.‑t a távollétében egy év szabadságvesztés‑büntetésre ítélte. Ez az ítélet 2024. május 24‑én emelkedett jogerőre, és M. S. T. 2024. június 16‑án kezdte meg büntetésének letöltését.
19 M. S. T. a távollétében történő elítéléséhez vezető büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Varhoven kasatsionen sadhoz (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária).
20 E bíróság pontosítja, hogy állandó ítélkezési gyakorlata szerint az NPK 423. cikkének (1) bekezdését akként értelmezi, hogy a távollétében elítélt személynek nincs joga új tárgyaláshoz, ha az ítéletet hozó bíróság megtette a szükséges eljárási lépéseket annak érdekében, hogy kellő időben tájékoztassa őt a tárgyalás időpontjáról és helyéről, azonban e személy a nyomozás során elkészített előzetes vádirat kézhezvételét követően megszökött, és az említett személlyel szembeni vád azóta sem ténybelileg, sem jogilag nem módosult lényegesen, és ugyanezen személyt hivatalból kirendelt védő képviselte.
21 Mivel a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az elítélt nem hivatkozhat a jogellenes magatartására visszavezethető meg nem jelenésre, ezért úgy tekinti, hogy nem illeti meg az új tárgyaláshoz való jog azt a személyt, aki megszökött, nem tett eleget valamely kényszerintézkedésnek, vagy jogellenesen elhagyta az általa a hatóságoknak megadott címet. E bíróság ebből az érvelésből azt a következtetést vonja le, hogy a bolgár szabályozás a saját értelmezése szerint megfelel az uniós jognak, és különösen a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének, valamint 9. cikkének.
22 Az említett bíróság ugyanakkor arra keresi a választ, hogy a nemzeti szabályozás ezen értelmezése összeegyeztethető‑e ezen irányelv 8. és 9. cikkének a Bíróság által a 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ítéletben (C‑569/20, EU:C:2022:401) és a 2025. január 16‑i Stangalov ítéletben (C‑644/23, EU:C:2025:16) elfogadott értelmezéssel. A kérdést előterjesztő bíróság különösen arra keresi a választ, hogy az előzetes vádirat kézhezvétele egyenértékűnek tekinthető‑e azzal, hogy az e jogi aktussal érintett személy tudomással bír arról, hogy ügyében tárgyalást fognak tartani, illetve arról, hogy milyen jogi következményekkel jár az azelőtti szökése, hogy az ügyet bíróság elé utalnák.
23 E körülmények között a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) A [2016/343 irányelv] 9. cikkében és 8. cikkének (4) bekezdésében meghatározott [uniós] jogi normatív követelményekkel összeegyeztethető e [az NPK] 423. cikke (1) bekezdésének második mondatához hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely kizárja a büntetőeljárás újbóli megnyitását, és a távollétében elítélt személytől megtagadja az új tárgyaláshoz való jogot, ha az a vádnak a nyomozás keretében történő személyes közlését követően megszökött, és emiatt a bíróság őt nem tudta tájékoztatni a tárgyalás időpontjáról és helyéről, sem pedig a bíróság előtti meg nem jelenése következményeiről, azaz arról, hogy az ügy a távollétében is vizsgálható és elbírálható?
2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve lehetővé teszi‑e a nemzeti bíróság számára annak megállapítását, hogy a távollétében elítélt személynek nincs joga az új tárgyaláshoz, ha:
– a bíróság minden észszerű erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy tájékoztassa a vádlottat a tárgyalásról, és bár hivatalosan tájékoztatták arról, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolják, és ily módon tudomása volt arról, hogy vele szemben tárgyalást fognak tartani, szándékosan elkerülte, hogy hivatalosan tájékoztatást kapjon a tárgyalás időpontjáról és helyéről, azáltal hogy elhagyta azt a címet, amelyen a nyomozás keretében vele szemben hozott kényszerintézkedésnek, azaz a lakhelyelhagyási tilalomnak eleget kellett tennie;
– [az NPK] 246. cikke szerinti vádiratot és a kitűzött tárgyalás időpontját és helyét feltüntető dokumentumot elküldték, és ténylegesen kézbesítették arra a címre, amelyet az elítélt [az NPK] 219. cikkében említett előzetes vádirat kézhezvételét követően közölt a nyomozó hatóságokkal, mindamellett, hogy a vádirat megfelel a nyomozás során [rögzített előzetes vádirat] tárgyává tett bűncselekménynek és annak jogi minősítésének[, és]
– az elítélt személy védelmében a távollétében lefolytatott teljes bírósági eljárás során hivatalból kirendelt védő járt el?”
A sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazása iránti kérelemről
24 A kérdést előterjesztő bíróság az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23a. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban történő elbírálását.
25 E kérelem alátámasztása érdekében e bíróság kifejti, hogy M. S. T. a vele szemben távollétében kiszabott szabadságvesztés‑büntetést tölti, és az e büntetés kiszabásához vezető büntetőeljárás újbóli megnyitása esetén elrendelhetné a szabadon bocsátását. Pontosítja továbbá, hogy egy új büntetőeljárás akár büntetőjogi egyezséghez is vezethet, amelynek keretében M. S. T.‑vel szemben a lopás minősített esetére vonatkozó büntetési tétel törvényi minimumánál enyhébb szankció is kiszabható.
26 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás a 2016/343 irányelv értelmezésére irányul, amely irányelv az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címe alá tartozik. A jelen előzetes döntéshozatalra utalás tehát sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgya lehet.
27 Másodszor, a sürgősség kritériumát illetően a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy e feltétel teljesül, ha az alapügyben érintett személy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésekor meg van fosztva szabadságától, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ (2023. július 24‑i Lin ítélet, C‑107/23 PPU, EU:C:2023:606, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
28 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy M. S. T. jelenleg fogva tartásban van, hogy a távollétében történő elítéléséhez vezető büntetőeljárás újbóli megnyitása az új tárgyalásig történő szabadon bocsátásához vezethet, és hogy az előterjesztett kérdések annak meghatározására irányulnak, hogy az alapeljárás keretében el kell‑e rendelni az ilyen újbóli megnyitást.
29 E körülmények között a Bíróság harmadik tanácsa az eljárási szabályzat 108. cikkének (1) bekezdése alapján, az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően 2025. február 26‑án úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
30 Az együttesen vizsgálandó két kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/343 irányelv 8. és 9. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, hogy a szökésben lévő vádlottakra vonatkozó nemzeti szabályozás alapján az új tárgyaláshoz való jogot az erre irányuló kérelmet előterjesztő, távollétében elítélt személytől megtagadják, ha
– először is, az illetékes hatóságok erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy tájékoztassák e személyt a tárgyalásának időpontjáról és helyéről, miközben e személy – a vele szemben elrendelt kényszerintézkedés szabályait megszegve – az előzetes vádirat kézhezvételét követően megszökött,
– másodszor, a vádiratot, valamint a tárgyalás időpontját és helyét feltüntető iratot elküldték és ténylegesen kézbesítették e személy részére arra a címre, amelyet e személy az előzetes vádirat kézhezvételét követően e hatóságokkal közölt, amely előzetes vádirat a vád tárgyává tett cselekmények és azok jogi minősítése tekintetében tartalmilag megfelel a vádiratnak, és
– harmadszor, az említett személyt a távollétében lefolytatott teljes bírósági eljárás során hivatalból kirendelt védő képviselte.
31 Emlékeztetni kell arra, hogy a 2016/343 irányelv célja az 1. cikkének megfelelően az, hogy közös minimumszabályokat állapítson meg a büntetőeljárás egyes vonatkozásaiban, köztük a „tárgyaláson való jelenlét jogára” vonatkozóan. Amint azt az irányelv (33) preambulumbekezdése kifejezetten megerősíti, ez a jog a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog szerves részét képezi (2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet, C‑569/20, EU:C:2022:401, 25. pont; 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 34. pont).
32 A tagállamok azonban a 2016/343 irányelv 8. cikkének megfelelően bizonyos feltételek mellett előírhatják a tárgyalásnak a terhelt távollétében történő megtartását, azzal, hogy amennyiben ilyen tárgyalás tartására annak ellenére került sor, hogy az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek teljesültek volna, az érintett személynek az említett irányelv közvetlen hatállyal bíró 8. cikkének (4) bekezdése és 9. cikke értelmében joga legyen „új tárgyaláshoz vagy más olyan jogorvoslathoz, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, és amely az eredeti határozat hatályon kívül helyezéséhez vezethet” (a továbbiakban: az új tárgyaláshoz való jog) (lásd ebben az értelemben: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet, C‑569/20, EU:C:2022:401, 26–28. pont; 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 35. pont).
33 Ebből következik, hogy a távollétében elítélt személy csak akkor fosztható meg az új tárgyaláshoz való jogától, ha teljesülnek a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek (2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet, C‑569/20, EU:C:2022:401, 31. pont; 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 36. pont).
34 E tekintetben meg kell állapítani, hogy e 8. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja vagylagosan alkalmazandó, és mindkettő két kumulatív feltételt határoz meg, amelyek közül az első azt követeli meg, hogy az érintettet tájékoztassák a tárgyalásáról.
35 Amint az ezen irányelv (38) preambulumbekezdéséből következik, annak meghatározásakor, hogy ez a feltétel teljesül‑e, különös figyelmet kell fordítani egyrészt arra, hogy a hatóságok milyen gondosságot tanúsítottak annak érdekében, hogy a távollétében elítélt személyt tájékoztassák a tárgyalásról, másrészt pedig arra, hogy e személy milyen gondosságot tanúsított annak érdekében, hogy a neki címzett információt megkapja. Következésképpen ugyanezen feltétel értékelése szempontjából jelentőséggel bírnak az esetleges konkrét és objektív valószínűsítő körülmények arra vonatkozóan, hogy az említett személy, miközben hivatalosan tájékoztatták arról, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolják, és így tudva, hogy az ügyében tárgyalást fognak tartani, szándékosan elkerüli, hogy hivatalosan tájékoztassák a tárgyalás időpontjáról és helyéről. Ilyen konkrét és objektív valószínűsítő körülmények fennállása állapítható meg például akkor, ha ez a személy szándékosan téves címet közölt az illetékes hatóságokkal, vagy már nem tartózkodik az általa közölt címen (lásd ebben az értelemben: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet, C‑569/20, EU:C:2022:401, 48–50. pont; 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 38. pont).
36 Többek között akkor tekinthető úgy, hogy a távollétében elítélt személy elegendő információval rendelkezett arra vonatkozóan, hogy ügyében tárgyalást fognak tartani, ha megkapta az előzetes vádiratot, amelynek tartalma a terhére rótt cselekményeket és azok jogi minősítését illetően megfelel az ügyében szerkesztett végleges vádirat tartalmának (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 39. pont).
37 Ebből következik, hogy amennyiben az érintett személy az ilyen előzetes vádirat kézhezvételét követően megszökött, a tagállamok úgy tekinthetik, hogy a tárgyalás időpontját és helyét feltüntető hivatalos dokumentumnak az illetékes hatóságok által megfelelő időben történő megküldése arra a címre, amelyet e személy a nyomozás során közölt e hatóságokkal, valamint az arra vonatkozó bizonyíték, hogy e dokumentumot ténylegesen kézbesítették e címre, egyenértékű az említett személynek a tárgyalás időpontjáról és helyéről való, a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett tájékoztatásával. Ennek azonban az a feltétele, hogy az említett hatóságok észszerű erőfeszítéseket tettek ezen személy felkutatására és személyes idézésére, vagy a tárgyalás időpontjáról és helyéről más úton történő hivatalos tájékoztatására, az ezen irányelv (36) preambulumbekezdésében foglaltaknak megfelelően. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy az érintett személyt tájékoztatták az említett tárgyalásról (lásd ebben az értelemben: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet, C‑569/20, EU:C:2022:401, 48. pont; 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 42. pont).
38 Az ahhoz szükséges második feltétel, hogy a távollétében elítélt személy megfosztható legyen az új tárgyaláshoz való jogától, teljesülhet akár – a 2016/343 irányelv 8. cikke (2) bekezdése a) pontjának és (4) bekezdésének megfelelően – akkor, ha e személyt kellő időben tájékoztatták a tárgyaláson való meg nem jelenés következményeiről, akár pedig – ezen irányelv 8. cikke (2) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése alapján – akkor, ha az említett személyt a tárgyaláson az általa meghatalmazott vagy az állam által kirendelt védő képviselte.
39 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy bár a meg nem jelenés következményeire vonatkozó tájékoztatás közölhető az érintettel a tárgyalásra idézésekor, nem zárható ki, hogy azt már a büntetőeljárás korábbi szakaszában közölték vele. Ez lehet a helyzet többek között akkor, ha a nyomozati szakaszban világossá teszik az előzetes vádirattal érintett személy számára, hogy a tárgyalás távollétében való tartását kockáztatja, ha – például a vele szemben elrendelt kényszerintézkedések szabályainak megszegésével, vagy azáltal, hogy az e hatóságoknak megadott címen már nem elérhető – kijátssza az illetékes hatóságokat (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 51. pont).
40 Ezzel szemben a 2016/343 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt második feltétel nem tekinthető teljesítettnek, ha az érintett személyt nem tájékoztatták megfelelő időben a tárgyaláson való meg nem jelenés következményeiről olyan módon, hogy bizonyossággal megállapítható, hogy e tájékoztatást megadták és e személy azt ténylegesen megkapta. Így semmilyen körülmények között nem tekinthető egyszerűen úgy, hogy az említett személy az említett tájékoztatást megkapta, még akkor sem, ha az eljárás azon szakaszát megelőzően megszökött, amikor ezt a tájékoztatást az alkalmazandó nemzeti szabályoknak megfelelően főszabály szerint közölni kellett volna vele. Ugyanis, bár a vádemelés ismeretében a gyanúsított vagy vádlott észszerűen tudhatja, hogy az ügyében valószínűleg tárgyalást fognak tartani, az erről való tudomás önmagában nem teszi lehetővé számára, hogy megértse az e tárgyaláson való meg nem jelenés következményeit.
41 Egyébiránt a meghatalmazott ügyvéd általi képviseletet illetően pontosítani kell, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett „meghatalmazáshoz” az szükséges, hogy az érintett maga hatalmazza meg az általa választott, adott esetben pedig a hivatalból kirendelt ügyvédet a távollétében lefolytatott tárgyaláson való képviseletével (lásd ebben az értelemben: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet, C‑569/20, EU:C:2022:401, 56. pont).
42 A fentiekből következően, ha az érintett személyt nem tájékoztatták kellő időben a tárgyalásáról, vagy ha e személyt – bár tájékoztatták annak megtartásáról, vagy úgy tekintendő, hogy az erről való tájékoztatást megkapta – nem tájékoztatták a meg nem jelenés következményeiről, és e tárgyaláson meghatalmazott védő sem képviselte, az említett személyt a távollétében hozott határozatról való tudomásszerzéstől kezdve főszabály szerint megilleti az új tárgyaláshoz való jog (lásd ebben az értelemben: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet, C‑569/20, EU:C:2022:401, 31. pont; 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 37. pont).
43 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az a körülmény, hogy a távollétében elítélt személy az előzetes vádirat kézhezvételét követően megszökött, önmagában igazolja az ezen irányelvben előírt új tárgyaláshoz való jog e személytől való megtagadását, mivel a tárgyaláson való meg nem jelenése végső soron e személy jogellenes magatartására vezethető vissza.
44 Meg kell azonban állapítani egyrészt, hogy – amint azt a jelen ítélet 37. pontja hangsúlyozza – azon tény következtében, hogy az elítélt az előzetes vádirat kézhezvételét követően szökött meg, csak akkor tekinthető úgy, hogy tájékoztatták a tárgyalásáról, ha ezen túlmenően az illetékes hatóságok észszerű erőfeszítéseket tettek e személy felkutatására és személyesen idézésére, vagy a tárgyalás időpontjáról és helyéről más úton történő hivatalos tájékoztatására.
45 Másrészt, amint az a jelen ítélet 33., 34. és 38. pontjából kitűnik, még ha úgy is tekintendő, hogy a személyt tájékoztatták a tárgyalásról, ahhoz, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése alapján érvényesen meg lehessen fosztani az új tárgyaláshoz való jogától, az is szükséges, hogy az ezen irányelv 8. cikke (2) bekezdésének a) pontjában vagy 8. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt második feltétel teljesüljön (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 43. pont).
46 Márpedig az e második feltételből eredő, a jelen ítélet 38–41. pontjában felidézett követelményekre tekintettel az említett feltétel nem tekinthető teljesítettnek pusztán amiatt, hogy e személy a tárgyalás megtartása előtt megszökött. Ugyanígy az a körülmény, hogy az említett személy szökése a gyakorlatban megakadályozta a tárgyalásra és a meg nem jelenés következményeire vonatkozó tájékoztatását, nem teszi lehetővé e követelmények teljesülését.
47 A fentiekből következik, hogy az alapügyben szóban forgó bolgár szabályozásnak a jelen ítélet 43. pontjában említetthez hasonló értelmezése nem egyeztethető össze a 2016/343 irányelvvel.
48 Mindemellett nem zárható ki, hogy e szabályozás a kérdést előterjesztő bíróság által eddig elfogadottól eltérő módon is értelmezhető. Így a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy az említett szabályozás értelmezhető‑e úgy, hogy az új tárgyaláshoz való jog kizárása kizárólag azokra az esetekre korlátozódjon, amelyekben a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt valamennyi feltétel teljesül. Amennyiben e szabályozásnak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, és mivel – amint arra a jelen ítélet 32. pontja emlékeztet – ezen irányelv 8. cikkének (4) bekezdése és 9. cikke közvetlen hatállyal bír, e bíróság köteles mellőzni minden, az uniós jog e rendelkezéseivel ellentétes nemzeti rendelkezés alkalmazását, anélkül hogy előzetesen kérelmeznie kellene vagy meg kellene várnia az azokkal összeegyeztethetetlen nemzeti jogszabályi rendelkezés megsemmisítését (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i Stangalov ítélet, C‑644/23, EU:C:2025:16, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 Ebben az esetben a kérdést előterjesztő bíróságnak tehát magának kell megvizsgálnia, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek az alapügyben szóban forgó helyzetben teljesülnek‑e, vagy sem.
50 E tekintetben először is azon kérdést illetően, hogy úgy tekinthető‑e, hogy M. S. T.‑t tájékoztatták a tárgyalásáról, a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a jelen ítélet 34–37. pontjában kifejtett kiindulópontokra támaszkodjon.
51 Ebből a szempontból az a tény, hogy e személy megkapta az előzetes vádiratot, és megszegte az ezen aktusban elrendelt kényszerintézkedés szabályait azáltal, hogy a nyomozó hatóságokkal közölt címet bejelentés nélkül elhagyta, első ránézésre konkrét és objektív valószínűsítő körülménynek tűnik arra vonatkozóan, hogy az említett személy – tudva, hogy az ügyében tárgyalást fognak tartani – szándékosan elkerülte, hogy hivatalosan tájékoztatást kapjon a tárgyalás időpontjáról és helyéről.
52 Ilyen körülmények között a vádiratnak, valamint a kitűzött tárgyalás időpontját és helyét feltüntető – tartalmát tekintve a felrótt cselekményeket és azok jogi minősítését illetően a vádiratban foglaltakkal megegyező ‑ iratnak az M. S. T. által az előzetes vádirat kézhezvételét követően a nyomozó hatóságoknak megadott címen történő közlése következtében úgy tekinthető, hogy e személyt tájékoztatták a tárgyalásról, feltéve azonban, hogy az illetékes hatóságok észszerű erőfeszítéseket tettek az említett személy felkutatására és személyes idézésére, vagy a tárgyalás időpontjáról és helyéről más úton történő hivatalos tájékoztatására.
53 Ami konkrétabban ez utóbbi kötelezettséget illeti, a jelen ítélet 16. pontjában említettekhez hasonló lépések kétségkívül alkalmasnak tűnnek arra, hogy hozzájáruljanak az érintett személy felkutatásához.
54 Ugyanakkor annak meghatározása érdekében, hogy az említett kötelezettségnek az alapügyben eleget tettek‑e, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az illetékes hatóságok rendelkezésére álltak‑e más hatékony eszközök, amelyek lehetővé tették volna M. S. T. felkutatását, de amelyeket elmulasztottak alkalmazni, holott azt észszerűen megtehették volna.
55 E tekintetben megjegyzendő különösen, hogy a 2018/1862 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a személyek tartózkodási helyének vagy lakóhelyének közlése céljából figyelmeztető jelzéseket vigyenek be a SIS‑be egyrészt a büntetőeljárással kapcsolatban az igazságügyi hatóságok előtti megjelenésre beidézett vagy beidézés céljából keresett személyekre, másrészt pedig azokra a személyekre vonatkozóan, akik részére büntetőügyben hozott ítéletet vagy – abból a célból, hogy számot adjanak azokról a cselekményekről, amelyek miatt büntetőeljárás folyik ellenük – a büntetőeljárással kapcsolatos egyéb okiratot kell kézbesíteni.
56 Az ilyen figyelmeztető jelzésnek egy másik tagállamban tartózkodó személyre vonatkozó információk megszerzése érdekében történő beviteléhez fűződő érdekre tekintettel meg kell állapítani, hogy amennyiben – amint az az alapügyben szóban forgó helyzetben láthatóan fennáll – az illetékes hatóságok arra utaló információkkal rendelkeznek, hogy az a személy, aki részére vádiratot, valamint a tárgyalás időpontját és helyét feltüntető iratot kívánnak kézbesíteni, egy másik tagállamba utazott, e hatóságoknak – ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy a jelen ítélet 52. pontja értelmében vett „észszerű erőfeszítéseket” tettek – a 2018/1862 rendelet 34. cikke szerinti figyelmeztető jelzést kell bevinniük a SIS‑be.
57 Másodszor, ami azt a második feltételt illeti, amelynek teljesülnie kell ahhoz, hogy a távollétében elítélt személy megfosztható legyen az új tárgyaláshoz való jogától, egyrészt a második kérdésben említett körülményekből és tágabb értelemben az alapeljárásnak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő ismertetéséből nem az tűnik ki, hogy az előterjesztett kérdések olyan helyzetre vonatkoznának, amelyben az elítéltet valamilyen módon kellő időben tájékoztatták a meg nem jelenés következményeiről, amint azt a 2016/343 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének a) pontja megköveteli.
58 Közelebbről, a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozik arra, hogy az M. S. T.‑nek átadott előzetes vádirat információkat tartalmazott volna a meg nem jelenés következményeiről, mivel az első kérdés szövege éppen ellenkezőleg arra utal, hogy e bíróság olyan helyzettel kapcsolatban kíván kérdést intézni a Bírósághoz, amelyben a távollétében elítélt személy szökése megakadályozta az ilyen tájékoztatás nyújtását.
59 Másrészt, ami a távollétében elítélt személy e célból meghatalmazott ügyvéd általi képviseletére vonatkozó feltételt illeti, a Bíróságnak a jelen ítélet 41. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy önmagában az a körülmény, hogy a távollétében elítélt személyt a távollétében lefolytatott bírósági eljárás egésze során hivatalból kirendelt védő képviselte, nem elegendő a 2016/343 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt második feltétel teljesüléséhez.
60 Ebben az összefüggésben megjegyzendő, hogy az alapügyben szóban forgó helyzet kétségkívül eltér a 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ítélet (C‑569/20, EU:C:2022:401) és a 2025. január 16‑i Stangalov ítélet (C‑644/23, EU:C:2025:16) alapjául szolgáló helyzettől. Az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyben ugyanis megállapítást nyert, hogy a vádlott egyáltalán nem állt kapcsolatban a hivatalból kirendelt védővel, ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy az M. S. T.‑t az eljáró bíróság előtt képviselő védőt már ez utóbbi szökését megelőzően kirendelték hivatalból, hogy a nyomozati szakaszban ügyvédi segítséget nyújtson. Ennélfogva nem zárható ki, hogy ez az ügyvéd ebben az esetben kapcsolatban állt M. S. T.‑vel.
61 Az ügyvédi képviselet azonban csak akkor teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a távollétében elítélt személy önként és egyértelműen lemondott a tárgyaláson való jelenlét jogáról, ha ez a személy kifejezetten ezen ügyvédre bízta az eljáró bíróság előtti védelmét, ami azt feltételezi, hogy őt konkrétan abból a célból hatalmazta meg, hogy távollétében képviselje őt a tárgyaláson.
62 Ebből következik, hogy a távollétében elítélt személy és a kirendelt védő közötti, kizárólag a nyomozati szakaszban fennállt kapcsolattartás nem tekinthető elegendőnek annak bizonyításához, hogy e személyt a távollétében lefolytatott tárgyaláson a 2016/343 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett „meghatalmazott vagy kirendelt védő” képviselte.
63 Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a rendelkezésére álló információkból kitűnik‑e, hogy M. S. T. egyértelműen meghatalmazást adott a hivatalból kirendelt védőnek arra, hogy a távollétében őt az eljáró bíróság előtt képviselje.
64 Egyébiránt a fentiektől függetlenül emlékeztetni kell arra, hogy a 2016/343 irányelvvel nem ellentétes, ha valamely tagállam olyan eljárási szabályozást vezet be, amely azt követeli meg, hogy a távollétében elítélt és az eljárás újbóli megnyitásában érdekelt személy kérelmet nyújtson be a távollétében hozott határozatot meghozó bíróságtól eltérő, másik bírósághoz annak érdekében, hogy e másik bíróság megvizsgálja, hogy teljesül‑e az új tárgyaláshoz való jog feltétele, vagyis az, hogy az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek nem teljesültek. Az ilyen szabályozás összeegyeztethető az említett irányelvvel, amennyiben egyrészt az eljárás újbóli megnyitásának kérelmezésére irányuló eljárás ténylegesen lehetővé teszi új tárgyalás tartását minden olyan esetben, amikor a vizsgálatot követően megállapítást nyer, hogy az említett irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek nem teljesültek, másrészt pedig amennyiben a távollétében elítélt személyt, az elítéléséről való tájékoztatásakor ezen eljárásról is tájékoztatják (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i VB II [Az új tárgyaláshoz való joggal kapcsolatos tájékoztatás] ítélet, C‑400/23, EU:C:2025:14, 46. pont).
65 Ennélfogva az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, a büntetőeljárás újbóli megnyitására irányuló olyan eljárás bevezetése, amely önmagában nem foglal magában új tárgyalást, de ilyen tárgyaláshoz vezethet, nem tűnik összeegyeztethetetlennek a 2016/343 irányelvvel, feltéve hogy vizsgálják az előző pontban említett feltételeket, és ezen eljárás megfelel a tényleges érvényesülés elvéből eredő valamennyi követelménynek, ugyanakkor tiszteletben tartja az egyenértékűség elvét (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i VB II [Az új tárgyaláshoz való joggal kapcsolatos tájékoztatás] ítélet, C‑400/23, EU:C:2025:14, 57. pont).
66 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tényleges érvényesülés elve többek között megköveteli, hogy a távollétében elítélt személy az elítéléséről való tájékoztatásakor vagy azt követően haladéktalanul megkapja a távollétében hozott határozat egészének másolatát és az az eljárási jogaira, ideértve a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem benyújtásának lehetőségére, valamint az arra vonatkozó tájékoztatást, hogy mely bíróság előtt és milyen határidőn belül kell e kérelmet előterjeszteni (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i VB II [Az új tárgyaláshoz való joggal kapcsolatos tájékoztatás] ítélet, C‑400/23, EU:C:2025:14, 61. pont).
67 A tényleges érvényesülés elve azt is magában foglalja, hogy minden új tárgyalás iránti kérelemre vonatkozó eljárást úgy kell kialakítani, hogy lehetővé tegye e kérelem gyors elbírálását, hogy a lehető leghamarabb megállapítható legyen, hogy a terhelt távollétében tartott tárgyalásra a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek teljesülése nélkül került‑e sor. Ha valamely tagállam olyan eljárási szabályozást vezet be, amely szerint – abban az időpontban, amikor az érintett személyt tájékoztatják a vele szemben távollétében hozott büntetőítéletről – még nem kerül megállapításra az, hogy ezt az ítéletet az említett feltételek teljesülése nélkül hozták‑e meg, e tagállam feladata, a tényleges érvényesülés elve megsértésének terhe mellett, gondoskodni arról, hogy e vizsgálatra röviddel az új tárgyalás iránti kérelem benyújtását követően sor kerüljön (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i VB II [Az új tárgyaláshoz való joggal kapcsolatos tájékoztatás] ítélet, C‑400/23, EU:C:2025:14, 63. pont).
68 Különösen az alapügyben szereplőhöz hasonló esetekben, amikor a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem vizsgálatára akkor kerül sor, amikor az érintett személy a vele szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés letöltését megkezdte, az e kérelemre vonatkozó határozat lehető leggyorsabb meghozatala elengedhetetlen a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartásához (lásd ebben az értelemben: 2025. január 16‑i VB II [Az új tárgyaláshoz való joggal kapcsolatos tájékoztatás] ítélet, C‑400/23, EU:C:2025:14, 64. pont).
69 A határozat lehető leggyorsabb meghozatalára vonatkozó követelmény a távollétében elítélt személy alapvető jogai tiszteletben tartásának biztosítására irányul, elkerülendő azt, hogy a távollétében kiszabott büntetés címén hosszú ideig fogva tarthassák, holott még nem állapították meg, hogy e személy bűnösségéről és a vele szemben kiszabott büntetésről az uniós jogalkotó által a 2016/343 irányelvben konkretizált tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásával határoztak‑e.
70 Ezenkívül, mivel az érintett tagállam igazságügyi hatóságai a terhelt távollétében hozott ítélet meghozatalának időpontjában általában rendelkeznek az annak értékeléséhez szükséges információkkal, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek‑e, úgy kell tekinteni, hogy a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet elbíráló bíróság rövid időn belül határozatot tud hozni e kérelemről.
71 A fenti indokok összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2016/343 irányelv 8. és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az, hogy a szökésben lévő vádlottakra vonatkozó nemzeti szabályozás alapján megtagadják az új tárgyaláshoz való jogot az erre irányuló kérelmet előterjesztő, távollétében elítélt személytől, ha
– először is, az illetékes hatóságok erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy tájékoztassák e személyt a tárgyalásának időpontjáról és helyéről, miközben e személy – a vele szemben elrendelt kényszerintézkedés szabályait megszegve – az előzetes vádirat kézhezvételét követően megszökött,
– másodszor, a vádiratot, valamint a tárgyalás időpontját és helyét feltüntető iratot elküldték és ténylegesen kézbesítették e személy részére arra a címre, amelyet e személy az előzetes vádirat kézhezvételét követően e hatóságokkal közölt, amely előzetes vádirat a vád tárgyává tett cselekmények és azok jogi minősítése tekintetében tartalmilag megfelel a vádiratnak, és
– harmadszor, az említett személyt a távollétében lefolytatott teljes bírósági eljárás során hivatalból kirendelt védő képviselte,
feltéve, hogy egyrészt az említett hatóságok a távollétében elítélt személynek a tárgyalás előtti felkutatására minden észszerűen igénybe vehető eszközt felhasználtak, másrészt hogy e személyt vagy kellő időben tájékoztatták a meg nem jelenés következményeiről, vagy pedig e személy egyértelműen meghatalmazást adott a hivatalból kirendelt védőnek arra, hogy a távollétében őt az eljáró bíróság előtt képviselje.