I.
A C-536/23 - Mutua Madrileña Automovilista ügyben 2025. április 30-án hozott ítélet
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikkének (2) bekezdését e rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben
a következőképpen kell értelmezni:
a munkáltatóként eljáró, valamely közlekedési balesetben megsérült köztisztviselő jogaiba lépő tagállam, amely e köztisztviselő munkaképtelenségének időtartama alatt tovább folyósította e köztisztviselő díjazását, az e 13. cikk (2) bekezdése értelmében vett „károsultként” perelheti – ha a közvetlen keresetindítás lehetséges – az e balesetben érintett gépjármű közlekedésével kapcsolatos polgári jogi felelősséget fedező biztosítótársaságot, de nem az e köztisztviselő lakóhelye szerinti, hanem az e köztisztviselőt alkalmazó közigazgatási szerv székhelye szerinti bíróság előtt.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EK tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 13. cikke (2) bekezdésének e rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben történő értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Bundesrepublik Deutschland (Németországi Szövetségi Köztársaság) és a Mutua Madrileña Automovilista spanyol biztosítótársaság között az e tagállam által azon díjazás címén benyújtott kártérítési kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelyet e tagállam az e társaságnál biztosított gépjárművet érintő balesetet követő munkaképtelensége alatt fizetett az egyik köztisztviselőjének.
Az alapeljárás
13 2020. március 8‑án a Deutsche Patent‑ und Markenamt (német szabadalmi és védjegyhivatal) müncheni (Németország) irodájába beosztott, e városban lakóhellyel rendelkező szövetségi köztisztviselő megsérült egy Spanyolországban bekövetkezett közlekedési balesetben. Az e balesetben érintett gépjármű a Mutua Madrileña Automovilista spanyol társaságnál volt biztosítva polgári jogi felelősség esetére.
14 Amíg e köztisztviselő a sérülései miatt munkaképtelen volt, munkáltatója, a Németországi Szövetségi Köztársaság továbbra is folyósította számára a díjazását. 2021. január 25‑i levelében e munkáltató az így kifizetett összeg megtérítését követelte a Mutua Madrileña Automovilista által Németországban kijelölt kárrendezési képviselőtől, aki megtagadta e kártérítést, arra hivatkozva, hogy az érintett köztisztviselő okozta a balesetet.
15 A Németországi Szövetségi Köztársaság munkáltatói minőségében eljárva polgári jogi keresetet indított az Amtsgericht München (müncheni helyi bíróság, Németország) előtt annak érdekében, hogy a Mutua Madrileña Automovilistát kötelezzék arra, hogy fizessen neki kártérítést az érintett köztisztviselő garantált díjazásának kifizetéséből eredő kárért. E társaság, minthogy a székhelye Spanyolországban található, az eljáró bíróság joghatóságának hiányára hivatkozott. Egyben a kereset megalapozottságát is vitatta.
16 2022. február 16‑i ítéletével e bíróság megállapította joghatóságának hiányát azzal az indokkal, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaságra nem vonatkozhatnak a biztosítási ügyekben alkalmazandó, az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és 13. cikkének (2) bekezdésében írt különös joghatósági szabályok. A védelmi szükségletek jogalanyi kategóriák szerinti értékelését követően ugyanis e bíróság úgy ítélte meg, hogy az állami minőséggel rendelkező munkáltató, különösen, ha egyben társadalombiztosítási szervként is működik, nem hivatkozhat e szabályokra, amelyeket mint kivételeket szigorúan kell értelmezni.
17 A Németországi Szövetségi Köztársaság fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Landgericht München I (müncheni I. sz. regionális bíróság, Németország) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság, és amely arra keresi a választ, hogy az 1215/2012 rendelet e rendelkezéseire tekintettel helyesen állapította‑e meg joghatóságának hiányát az első fokon eljáró bíróság.
18 E tekintetben a Németországi Szövetségi Köztársaság azt állítja, hogy ő mint munkáltató, a sérült köztisztviselő díjazásának e köztisztviselő munkaképtelenségének ideje alatt történt tovább folyósítása folytán törvényi engedményezés útján megszerezte azokat a kártérítéshez való jogokat, amelyekkel e köztisztviselő rendelkezett az őt ért balesetben érintett gépjármű biztosítójával szemben. Álláspontja szerint e minőségében ugyanúgy hivatkozhat a károsult lakóhelye szerinti tagállam bíróságainak joghatóságára, mint az érintett munkavállaló. A Bíróság e tárgyra vonatkozó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy nem kell esetről esetre értékelést végezni, és a kérelmező gyenge helyzetére vonatkozó kritériumot alkalmazni. Éppen ellenkezőleg, a joghatóság előreláthatóságának biztosítása érdekében az ilyen engedményezés alapján – és nem társadalombiztosítási szervként vagy biztosítóként – eljáró valamennyi engedményesnek lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy károsulti minőségben forduljon e bíróságokhoz.
19 Ezzel szemben a Mutua Madrileña Automovilista azt állítja, hogy az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt védelmi célkitűzésből az következik, hogy csak a perelt biztosítónál gyengébb helyzetben lévő felperes élhet e rendelkezésekkel annak érdekében, hogy elkerülje az alperes lakóhelye szerinti tagállam bíróságainak főszabály szerinti joghatóságát. Így a Bíróság korábban már megtagadta ezt a kedvezményt mind egy társadalombiztosítási szervtől, mind pedig a biztosítási ágazatban működő vállalkozóktól. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha állam a felperes, különösen, ha olyan ellátásokat nyújt, amelyek jellegüknél fogva a szociális biztonsági ellátásokkal egyenértékűek, ami a Németországi Szövetségi Köztársaság esetében fennáll.
20 A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárás felei nem vitatják, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság az alkalmazandó spanyol jogi rendelkezéseknek megfelelően közvetlen keresetet kíván indítani a Mutua Madrileña Automovilista mint azon balesetben érintett gépjármű biztosítója ellen, amelynek során az érintett köztisztviselő sérülést szenvedett. Az sem vitatott, hogy e tagállam törvényi engedményezés címén fordult bírósághoz, amely a német jog azon rendelkezéseiből ered, amelyek értelmében, ha a köztisztviselő sérülést szenved, az a munkáltató, amely a díjazását az e sérülések miatti munkaképtelensége alatt kifizette, a törvény által e köztisztviselőnek harmadik személlyel szemben biztosított kártérítéshez való jog tekintetében a helyébe lép.
21 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából és a német ítélkezési gyakorlatból eredő tényezőkre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az a tagállam, amely munkáltatóként közvetlen keresetet indít valamely biztosítóval szemben a balesetben megsérült köztisztviselő kártérítési igényének törvényi engedményezése alapján, hivatkozhat‑e a biztosítási ügyekben alkalmazandó, az 1215/2012 rendelet (15) és (18) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 11. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 13. cikke (2) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseiben szereplő, a „károsult” javára megállapított különös joghatósági szabályokra. E bíróság hangsúlyozza e különös joghatósági szabályok főszabályhoz képest kivétel voltát, valamint azt, hogy az ilyen felperes nemzetközi közjogi jogalany.
22 E körülmények között a Landgericht München I (müncheni I. sz. regionális bíróság, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
„Úgy kell‑e értelmezni [az 1215/2012 rendelet] 13. cikkének (2) bekezdését a 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben, hogy az Európai Unió olyan tagállama, amely munkáltatóként egy közlekedési baleset következtében (átmenetileg) keresőképtelen köztisztviselőjének továbbfizette az illetményét, és átszálltak rá az e köztisztviselőt egy másik tagállamban székhellyel rendelkező azon társasággal szemben megillető jogok, amelynél a balesetben érintett jármű kötelező felelősségbiztosítása van, e keresőképtelen köztisztviselő lakóhelye szerinti bíróság előtt maga is keresetet indíthat az [ez utóbbi] rendelkezés értelmében vett »károsultként« a biztosítótársaság ellen, amennyiben az ilyen közvetlen keresetindítás megengedett?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
23 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdését e rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben akként kell‑e értelmezni, hogy a munkáltatóként eljáró, valamely közlekedési balesetben megsérült köztisztviselő jogaiba lépő tagállam, amely e köztisztviselő munkaképtelenségének időtartama alatt tovább folyósította e köztisztviselő díjazását, az e 13. cikk (2) bekezdése értelmében vett „károsultként” perelheti – ha a közvetlen keresetindítás lehetséges – az e balesetben érintett gépjármű közlekedésével kapcsolatos polgári jogi felelősséget fedező biztosítótársaságot az e köztisztviselő lakóhelye szerinti bíróság előtt.
24 Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság által a Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet rendelkezéseire vonatkozóan adott értelmezés az 1215/2012 rendelet rendelkezéseire is érvényes, amint az e rendelet (34) preambulumbekezdéséből következik, amennyiben e rendelkezések „egyenértékűnek” minősíthetők. A jelen ügyben ez a helyzet egyrészt a Brüsszeli Egyezmény 8. cikke első bekezdésének 2. pontja, a 44/2001 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja és az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja, másrészt a Brüsszeli Egyezmény 10. cikkének (2) bekezdése, a 44/2001 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése és az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése esetében (lásd ebben az értelemben: 2018. január 31‑i Hofsoe ítélet, C‑106/17, EU:C:2018:50, 36. pont; 2022. június 30‑i Allianz Elementar Versicherung ítélet, C‑652/20, EU:C:2022:514, 20–24. és 30. pont).
25 Az előterjesztett kérdést illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1215/2012 rendelet (15) és (16) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1) bekezdése olyan általános joghatósági szabályt ír elő, amely szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy ezen állam bíróságai előtt perelhető, kivéve az e rendeletben meghatározott néhány esetet.
26 Így az 1215/2012 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy ezen általános szabálytól eltérve valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt az e rendelet II. fejezetének 2–7. szakaszában megállapított szabályok alapján perelhető. Közelebbről, e II. fejezet 3. szakasza biztosítási ügyekben különös joghatósági szabályokat tartalmaz, amelyek e rendelet 10–16. cikkében szerepelnek, és amelyek e területen önálló joghatóság‑elosztási rendszert alkotnak (lásd ebben az értelemben: 2022. június 30‑i Allianz Elementar Versicherung ítélet, C‑652/20, EU:C:2022:514, 44. és 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 Az 1215/2012 rendelet (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a biztosítási ügyekben indított keresetet a felek közötti bizonyos egyensúlytalanság jellemzi, amelyet e rendelet II. fejezete 3. szakaszának rendelkezései oly módon orvosolnak, hogy a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályok illetik meg. Így e rendelkezések célja annak biztosítása, hogy e fél az erősebb felet valamely könnyen hozzáférhető tagállami bíróság előtt perelhesse (lásd ebben az értelemben: 2023. április 27‑i A1 és A2 [Kedvtelési célú vízi jármű biztosítása] ítélet, C‑352/21, EU:C:2023:344, 48. és 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
28 Közelebbről, az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének a) pontja előírja, hogy valamely tagállamban székhellyel rendelkező biztosító perelhető az adott állam bíróságai előtt. E rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja hozzáteszi, hogy az ilyen biztosító más tagállamban is perelhető, közelebbről a felperes lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság előtt, amennyiben az eljárást a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett indítja. E rendelet 13. cikkének (2) bekezdése szerint e rendelet 11. cikkének rendelkezéseit kell alkalmazni a károsult által közvetlenül a biztosító ellen indított keresetre, amennyiben az ilyen keresetindítás megengedett.
29 Másodszor, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az alperes lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság joghatóságának általános szabályától eltérő joghatósági szabályokat szigorúan kell értelmezni, ami kizárja, hogy túlmenjenek az 1215/2012 rendeletben kifejezetten rögzített eseteken, különösen a felperes lakóhelye szerinti bíróság joghatóságát illetően, amint azt e rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja említi (lásd ebben az értelemben: 2022. június 30‑i Allianz Elementar Versicherung ítélet, C‑652/20, EU:C:2022:514, 46. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 A Bíróság azt is megállapította, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 3. szakaszában szereplő különös joghatósági szabályok, valamint korábban a 44/2001 rendelet II. fejezetének 3. szakaszában szereplő különös joghatósági szabályok védelmi célja azt jelenti, hogy e szabályok hatálya nem terjed ki azokra a személyekre, akik esetében e védelem nem indokolt (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 17‑i Vorarlberger Gebietskrankenkasse ítélet, C‑347/08, EU:C:2009:561, 40. és 41. pont; 2021. október 21‑i T. B. és D. [Joghatóság biztosítási ügyekben] ítélet, C‑393/20, EU:C:2021:871, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Ezenkívül a Bíróság kimondta, hogy mind a 44/2001 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 11. cikkének (2) bekezdését, mind pedig az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a biztosítási ügyekre vonatkozó különös joghatósági szabályok a kárt szenvedő személyekre vonatkoznak, anélkül hogy e személyi kör a közvetlen károsultakra korlátozódna (lásd ebben az értelemben, e rendeletek közül az elsőt illetően: 2017. július 20‑i MMA IARD ítélet, C‑340/16, EU:C:2017:576, 33. pont; e rendeletek közül a másodikat illetően: 2018. január 31‑i Hofsoe ítélet, C‑106/17, EU:C:2018:50, 37. pont).
32 Így a közvetlen károsult jogait átruházás útján megszerző személyek bizonyos kategóriái is hivatkozhatnak az 1215/2012 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének és 11. cikke (1) bekezdése b) pontjának együttesen értelmezett rendelkezéseiben írt joghatósági szabályokra annak érdekében, hogy valamely biztosítót a székhelye szerinti bíróságtól eltérő bíróság előtt pereljenek, ha a jogutód személyek az e 13. cikk (2) bekezdése értelmében vett „károsultnak” minősíthetők.
33 A Bíróság ugyanakkor pontosította, hogy nem kell esetről esetre értékelni azt a kérdést, hogy az érintett biztosítóval szemben keresetet indító személy tekinthető‑e „gyengébb félnek” ahhoz, hogy az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „károsult” fogalma alá tartozzon. Amint ugyanis azt a Bíróság már hangsúlyozta, az ilyen értékelés a jogbizonytalanság veszélyét idézné elő, és ellentétes lenne az 1215/2012 rendeletnek a (15) preambulumbekezdésében kimondott céljával, amely szerint a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük (lásd ebben az értelemben: 2017. július 20‑i MMA IARD ítélet, C‑340/16, EU:C:2017:576, 34. pont; 2021. október 21‑i T. B. és D. [Joghatóság biztosítási ügyekben] ítélet, C‑393/20, EU:C:2021:871, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Az így meghatározott keretben, megállapítva, hogy semmilyen különleges védelem nem indokolt a biztosítási ágazat vállalkozásai közötti viszonyokat illetően, amelyek közül egyik sem tekinthető a másikhoz képest gyengébb helyzetben lévőnek, a Bíróság kizárta az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 13. cikke (2) bekezdésének alkalmazását abban az esetben, ha a közvetlen károsult jogainak engedményese ilyen vállalkozás (lásd ebben az értelemben: 2018. január 31‑i Hofsoe ítélet, C‑106/17, EU:C:2018:50, 41–43. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. május 20‑i CNP ítélet, C‑913/19, EU:C:2021:399, 40–43. pont).
35 Hasonlóképpen, a Bíróság kizárta a 44/2001 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 11. cikke (2) bekezdésének az 1215/2012 rendelet e rendelkezéseivel egyenértékű alkalmazását abban az esetben, amikor a közvetlen károsult jogainak engedményese olyan társadalombiztosítási szerv, amely a közlekedési balesetben károsult biztosítottjának nyújtott ellátások megtérítése érdekében jár el (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 17‑i Vorarlberger Gebietskrankenkasse ítélet, C‑347/08, EU:C:2009:561, 33., 42., 43. és 47. pont).
36 Ezzel szemben a Bíróság a 44/2001 rendelet e rendelkezéseit illetően úgy ítélte meg, hogy az a munkáltató, amely azért lépett a munkavállaló helyébe, mert kifizette annak díjazását a munkaképtelenség időtartama alatt, és aki pusztán e minőségében indít keresetet a munkavállaló által elszenvedett kár címén, gyengébbnek tekinthető, mint az általa perelt biztosító (lásd ebben az értelemben: 2017. július 20‑i MMA IARD ítélet, C‑340/16, EU:C:2017:576, 36. pont).
37 A Bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy a 44/2001 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében a munkavállalóik kártérítési követeléseit megszerző munkáltatók – mint kárt szenvedett személyek, méretüktől és jogi formájuktól függetlenül – hivatkozhatnak az e rendelet 8–10. cikkében előírt különös joghatósági szabályokra (2017. július 20‑i MMA IARD ítélet, C‑340/16, EU:C:2017:576, 35. pont).
38 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja meghatározni, hogy ezen ítélkezési gyakorlatból az következik‑e, hogy a közvetlen károsult, valamely biztosított gépjármű részvételével bekövetkezett balesetben sérülést szenvedő köztisztviselő kártérítési követelését megszerző, munkáltatóként eljáró tagállamot magát is az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „károsultnak” kell‑e elismerni, tekintettel arra, hogy e köztisztviselő díjazását a munkaképtelensége időtartama alatt fenntartotta, így az ilyen munkáltató államnak lehetősége lenne arra, hogy e rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján az érintett biztosítót a felperes lakóhelye szerinti bíróság előtt perelje, amennyiben az ilyen közvetlen keresetindítás lehetséges.
39 Márpedig, amint arra a főtanácsnok az indítványának 50–55. pontjában rámutatott, a Bíróság által a 2017. július 20‑i MMA IARD ítélet (C‑340/16, EU:C:2017:576) alapjául szolgáló ügyben vizsgált helyzet hasonló az alapügyben szóban forgó helyzethez. Ezt az ítéletet ugyanis olyan közjogi jogalany által indított kereset folytán hozták, amely a jelen alapeljárásban felperes tagállamhoz hasonlóan munkáltatóként járt el. Ezenkívül e jogalany a jelen jogvita alapjául szolgálókhoz hasonló ténybeli körülmények között szerezte meg az alkalmazottjának kártérítési követeléseit, mivel szintén a közlekedési balesetben megsérült alkalmazottnak, jelen esetben egy köztisztviselőnek tovább folyósított díjazáson alapuló kártérítési keresetről volt szó. Ennélfogva a Bíróság által ebben az ítéletben elfogadott megfontolások átültethetők a jelen ügyre.
40 Ez az analógia annál is inkább helyénvaló, mivel arra a tagállamra, amely nem nemzetközi közjogi jogalanyként, hanem kizárólag az egyik alkalmazottja helyébe lépő munkáltatói minőségében jár el – függetlenül attól, hogy ezen alkalmazott köztisztviselő‑e, vagy sem –, ugyanazon anyagi jogi és eljárásjogi szabályok vonatkoznak, mint a magánjogi jogalanyokra.
41 Egyébiránt az 1215/2012 rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott tárgyi hatályára tekintettel ahhoz, hogy valamely tagállam az e rendeletben előírt joghatósági szabályokra hivatkozhasson, a jogvitának elvileg az e rendelkezés értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyekre” kell vonatkoznia, ami kizárja többek között a közhatalmi jogkörök megnyilvánulását, és így az általános szabályokhoz képest többletjogosítványok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑i Mahá ítélet, C‑494/23, EU:C:2024:848, 30–32. pont).
42 Következésképpen az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azt a munkáltatót, amely fenntartotta a közlekedési balesetet követően távol lévő munkavállalójának díjazását, és aki az e balesetben érintett gépjármű biztosítójával szemben a munkavállaló helyébe lépett, az e 13. cikk (2) bekezdése értelmében vett „károsultnak” kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, amikor a felperes – mint jelen esetben – munkáltatói minőségében eljáró tagállam.
43 Ebben az összefüggésben nincs jelentősége az alapeljárás alperese által hivatkozott azon körülménynek, hogy az ilyen tagállam egyébként egy társadalombiztosítási szerv feladatait is ellátja, mivel a kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezés kifejezetten arra az egyetlen esetre vonatkozik, amikor az érintett tagállam kártérítési keresetét kizárólag a munkavállalója kártérítési követelését megszerző munkáltatóként, nem pedig társadalombiztosítási szervként nyújtja be.
44 Harmadszor meg kell állapítani, hogy az előterjesztett kérdés szövegére tekintettel úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az 1215/2012 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének és 11. cikke (1) bekezdése b) pontjának együttesen értelmezett rendelkezései alapján abban az esetben, ha a biztosítót perlő felperes valamely tagállam, amely a közvetlen károsult munkavállalójának jogai tekintetében engedményes munkáltatóként jár el, az e munkavállaló lakóhelye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal.
45 Ennek az álláspontnak nem lehet helyt adni. Először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja azáltal, hogy „a felperes lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróságot” jelöli ki, közvetlenül egy meghatározott bíróságot jelöl meg valamely tagállamon belül anélkül, hogy az e tagállamban hatályos, az illetékesség megosztására vonatkozó szabályokra hivatkozna, így amennyiben e rendelkezés alkalmazandó, meghatározza az így kijelölt bíróság joghatóságát és illetékességét (lásd ebben az értelemben: 2022. június 30‑i Allianz Elementar Versicherung ítélet, C‑652/20, EU:C:2022:514, 38. és 57. pont).
46 Másodszor, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a munkavállaló díjazásának kifizetése miatt a munkavállaló helyébe lépő munkáltató saját kárt szenvedett, tehát ő maga az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „károsultnak” minősül, így az ilyen munkáltatót megilleti az e rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt azon lehetőség, hogy a biztosítóval szemben a lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság előtt indítson keresetet (lásd ebben az értelemben: 2007. december 13‑i FBTO Schadeverzekeringen ítélet, C‑463/06, EU:C:2007:792, 31. pont; 2017. július 20‑i MMA IARD ítélet, C‑340/16, EU:C:2017:576, 35–37. és 39. pont).
47 Végeredményben, mivel a jogutód munkáltató egyedüliként hivatkozhat a jogutódlásból eredő kártérítéshez való jogra, nem szükséges őt arra kötelezni, hogy a munkavállalójának lakóhelye szerinti bírósághoz forduljon annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a joghatósági okok sokszorozódásának kockázata. A jelen ítélet 42. pontjában tett megállapításnak megfelelően e megfontolások abban az esetben is érvényesek, ha – mint a jelen ügyben is – a jogutód munkáltató valamely tagállam.
48 Harmadszor, ami konkrétan annak a helynek az azonosítását illeti, ahol a jogutód munkáltató lakóhelye vagy székhelye található, amennyiben e munkáltató valamely tagállam, emlékeztetni kell arra, hogy az 1215/2012 rendelet 63. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy e rendelet alkalmazásában a jogi személy azon a helyen rendelkezik székhellyel, ahol a létesítő okirat szerinti székhelye, a központi ügyvezetése vagy az üzleti tevékenységének fő helye található. Ilyen helyzetben az ilyen, munkáltatóként eljáró tagállam székhelyét úgy kell meghatározni, hogy az az érintett köztisztviselőt alkalmazó azon közigazgatási szerv székhelye, amely a gyakorlatban elszenvedte az e köztisztviselő munkaképtelensége alatti távolmaradásából eredő kárt. Ez az értelmezés, mivel szoros kapcsolatot biztosít a joghatósággal rendelkező bíróság és a jogvita között, megfelel a joghatósági szabályok előreláthatóságára, az igazságszolgáltatás megfelelő működésére és a jogbiztonságra vonatkozó, az e rendelet (15) és (16) preambulumbekezdéséből eredő célkitűzéseknek.
49 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdését e rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben akként kell értelmezni, hogy a munkáltatóként eljáró, valamely közlekedési balesetben megsérült köztisztviselő jogaiba lépő tagállam, amely e köztisztviselő munkaképtelenségének időtartama alatt tovább folyósította e köztisztviselő díjazását, az e 13. cikk (2) bekezdése értelmében vett „károsultként” perelheti – ha a közvetlen keresetindítás lehetséges – az e balesetben érintett gépjármű közlekedésével kapcsolatos polgári jogi felelősséget fedező biztosítótársaságot, de nem az e köztisztviselő lakóhelye szerinti, hanem az e köztisztviselőt alkalmazó közigazgatási szerv székhelye szerinti bíróság előtt.