II.
C-537/23. sz. Società Italiana Lastre ügyben 2025. február 27-én hozott ítélet
1) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 25. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
a joghatóságot kikötő megállapodás érvényességének értékelésekor a megállapodás állítólagos pontatlanságára vagy kiegyensúlyozatlanságára alapított kifogásokat nem a megállapodás „anyagi érvénytelenségének” a tagállamok jogában e rendelkezésnek megfelelően meghatározott okaira vonatkozó kritériumokra, hanem az e cikkből következő önálló kritériumokra tekintettel kell megvizsgálni.
2) Az 1215/2012 rendelet 25. cikkének (1) és (4) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
az a joghatóságot kikötő megállapodás, amelynek értelmében az egyik fél csak az általa kijelölt bírósághoz fordulhat, míg a másik fél e bíróságon kívül bármely más, joghatósággal rendelkező bírósághoz is fordulhat, akkor érvényes, ha egyrészt olyan állam, illetve államok bíróságait jelöli ki, amelyek vagy az Európai Unió tagjai, vagy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30-án aláírt, az Európai Közösség nevében a 2008. november 27-i 2009/430/EK tanácsi határozattal jóváhagyott egyezményben részes felek, másrészt olyan objektív elemeket ad meg, amelyek kellően pontosak ahhoz, hogy az eljáró bíróság meg tudja állapítani, hogy rendelkezik-e joghatósággal, harmadrészt pedig nem ellentétes a rendelet 15., 19. vagy 23. cikkének rendelkezéseivel, és nem tér el a rendelet 24. cikke szerinti kizárólagos joghatóságtól sem.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.; a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet) 25. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányulnak.
2 E kérelmet a Società Italiana Lastre SpA (SIL) (a továbbiakban: SIL) olasz jog szerinti társaság és az Agora SARL francia jog szerinti társaság között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya a francia bíróságoknak a két társasággal szemben indított, felelősség megállapítása és kártérítés iránti eljárásban az Agora által a SIL-re irányuló, jótállás alapján előterjesztett perbehívás elbírálására vonatkozó joghatósága.
Az alapeljárás
16 A két természetes személy mint építtetők által megrendelt építmény kivitelezése céljából az Agora homlokzatburkoló-lapok szállítására vonatkozó szerződést kötött a SIL-lel.
17 Ez a szerződés egy joghatóságot kikötő megállapodást (a továbbiakban: szóban forgó, joghatóságot kikötő megállapodás) tartalmazott, amely kimondta, hogy „[a] bresciai [Olaszország] bíróság rendelkezik joghatósággal a jelen szerződésből eredő vagy azzal kapcsolatos valamennyi jogvitára. A [SIL] fenntartja magának a jogot, hogy a vevővel szemben egy másik, Olaszországban vagy külföldön joghatósággal rendelkező bíróság előtt indítson eljárást.”
18 Az építtetők, miután szabálytalanságokat állapítottak meg a szóban forgó építmény kivitelezésével kapcsolatban, 2019 novemberében és 2020 januárjában a tribunal de grande instance de Rennes (rennes-i általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) előtt felelősség megállapítása és kártérítés iránti keresetet nyújtottak keresetet indítottak többek között az Agora és a SIL ellen.
19 Az Agora jótállás alapján perbe hívta a SIL-t. A szóban forgó, joghatóságot kikötő megállapodás alapján a SIL vitatta a jótállási igényt, és a francia bíróság joghatóságának hiányára alapított kifogást terjesztett elő.
20 2021. február 11-i végzésével a tribunal de grande instance de Rennes (rennes-i általános hatáskörű elsőfokú bíróság) elutasította ezt a joghatóság hiányára alapított kifogást. A SIL fellebbezett e határozattal szemben.
21 2021. november 4-i ítéletével a cour d’appel de Rennes (rennes-i fellebbviteli bíróság, Franciaország) anélkül, hogy vizsgálta volna a szóban forgó joghatósági kikötés olasz jogra tekintettel fennálló érvényességét, helybenhagyta az említett határozatot azzal az indokkal, hogy a kikötés anélkül biztosít az Agoráénál szélesebb körű joghatósági lehetőséget a SIL számára, hogy megjelölné a felek által az eljáró bíróság kijelölését illetően közösen meghatározott objektív tényezőket, és így olyan diszkrecionális választási lehetőséget biztosít a SIL számára, amely ellentétes az előreláthatóság céljával, amelynek a joghatósági kikötéseknek meg kell felelniük.
22 A SIL ezen ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Cour de cassationhoz (semmítőszék, Franciaország). A SIL azzal érvel, hogy a cour d’appel de Rennes (rennes-i fellebbviteli bíróság) megsértette a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését, mivel a joghatóságot kikötő megállapodás érvényességét azon tagállam joga alapján kell megítélni, amelynek bíróságait e megállapodás alapján kijelölték, következésképpen a jelen ügyben az olasz jogra, nem pedig a francia jogra tekintettel.
23 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdése első mondatának pontos hatályára kérdez rá, amennyiben e rendelkezés lényegében azt írja elő, hogy a joghatóságot kikötő megállapodásnak főszabály szerint érvényesülnie kell, feltéve hogy [azon] tagállam joga értelmében[, amelynek bíróságait a megállapodás kijelöli] a megállapodás az anyagi érvényességet illetően nem minősül semmisnek.
24 A jelen ügyben mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy a joghatóságot kikötő megállapodásnak az állítólagos pontatlansága vagy kiegyensúlyozatlansága miatt vitatott érvényességét a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésén alapuló önálló szabályok, valamint az e rendelet által kitűzött előreláthatósági és jogbiztonsági célok alapján kell-e megvizsgálni, vagy ezt a vizsgálatot az ilyen megállapodás „anyagi érvénytelenségének” okaira vonatkozó kritériumok alapján kell elvégezni, aminek következtében az érvényességet e 25. cikk (1) bekezdésének első mondata értelmében az ezen megállapodás által kijelölt bíróság tagállamának joga alapján kell megítélni. Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy az „anyagi érvénytelenség” fogalmát megszorítóan kell-e értelmezni abban az értelemben, hogy ezek az okok a csalás, a tévedés, a megtévesztés, a jogellenes fenyegetés és a cselekvőképtelenség esetére korlátozódnak.
25 Ezt követően abban az esetben, ha a joghatóságot kikötő megállapodás érvényességét, amelyet annak állítólagos pontatlansága vagy kiegyensúlyozatlansága miatt vitatnak, a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésén alapuló önálló kritériumokra, valamint az e rendelet által kitűzött előreláthatósági és jogbiztonsági célokra tekintettel kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy e rendelkezést úgy kell-e értelmezni, hogy érvényes az olyan joghatóságot kikötő megállapodás, amely arra kötelezi az egyik felet, hogy kizárólag a megállapodásban kijelölt bírósághoz forduljon, miközben lehetővé teszi a másik fél számára, hogy e bíróságon kívül bármely más, joghatósággal rendelkező bírósághoz forduljon.
26 Végül, ha a joghatóságot kikötő megállapodás érvényességét, amelyet annak állítólagos kiegyensúlyozatlansága miatt vitatnak, a megállapodásnak az említett rendelkezés értelmében vett „anyagi” érvénytelenségi okaira vonatkozó kritériumokra tekintettel kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy melyik nemzeti jog alkalmazandó ezen érvényesség értékelésére, ha az említett megállapodás lehetővé teszi az egyik fél számára, hogy több állam bíróságaihoz forduljon, és e fél a bíróság megkeresésének időpontjában még nem hozott döntést.
27 E körülmények között a Cour de cassation (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Olyan aszimmetrikus joghatósági kikötés esetén, amely csak az egyik fél számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy az általa választott, az ugyanezen kikötésben említettől eltérő, az általános jogi szabályok szerint joghatósággal rendelkező bíróságot válasszon, amennyiben a másik fél azt állítja, hogy e kikötés a pontatlansága és/vagy kiegyensúlyozatlansága miatt jogellenes, ezt a kérdést a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésén alapuló önálló szabályok, valamint az előreláthatóság és a jogbiztonság e rendelet által követett célja alapján, vagy a kikötésben megjelölt tagállam jogának alkalmazásával kell-e eldönteni[?] Más szóval, ez a kérdés e cikk értelmében a kikötés anyagi érvényességének körébe tartozik-e? Ezzel szemben úgy kell-e tekinteni, hogy a kikötés anyagi érvényességi feltételeit megszorítóan kell értelmezni, és azok kizárólag a semmisség anyagi jogi okaira – elsősorban a csalásra, a tévedésre, a megtévesztésre, a kényszerre és a cselekvőképtelenségre – vonatkoznak?
2) Amennyiben a kikötés pontatlanságának vagy kiegyensúlyozatlanságának kérdését önálló szabályok alapján kell eldönteni, a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazni kell-e vagy sem az olyan feltételt, amely az egyik fél számára csak egyetlen bíróság megkeresését teszi lehetővé, míg a másik fél e bíróságon kívül bármely más, az általános jogi szabályok szerint joghatósággal rendelkező bírósághoz is fordulhat?
3) Amennyiben valamely kikötés aszimmetriája anyagi jogi feltételt érint, hogyan kell értelmezni ezt a jogszabályi rendelkezést, és különösen a kijelölt bíróság államának jogára való hivatkozást, ha a kikötés több bíróságot jelöl ki, vagy ha a kikötés egy bíróságot jelöl ki, ugyanakkor lehetőséget biztosít az egyik fél számára egy másik bíróság kiválasztására, továbbá, ha e választásra a bíróság megkeresésének időpontjában még nem került sor:
– az egyetlen kifejezetten megjelölt bíróság jogát kell-e alkalmazni, függetlenül attól, hogy más bírósághoz is lehet-e fordulni?
– több kijelölt bíróság esetén lehet-e hivatkozni a ténylegesen eljáró bíróság jogára?
– végül, figyelemmel a „Brüsszel Ia” rendelet (20) preambulumbekezdésére, a kijelölt tagállam bíróságának jogára való hivatkozás alatt az adott állam anyagi jogi szabályait vagy a kollíziós szabályait kell-e érteni?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
28 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy a joghatóságot kikötő megállapodás érvényességének értékelése keretében a megállapodás állítólagos pontatlanságára vagy kiegyensúlyozatlanságára alapított kifogásokat a megállapodás „anyagi érvénytelenségének” a tagállamok jogában e rendelkezésnek megfelelően meghatározott okaira vonatkozó kritériumokra, vagy pedig az e cikkből következő önálló kritériumokra tekintettel kell megvizsgálni.
29 A „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében, „[h]a a felek […] egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy a szóban forgó tagállam joga értelmében a megállapodás az anyagi érvényességet illetően nem minősül semmisnek”.
30 A „Brüsszel Ia” rendelet nem határozza meg az „anyagi érvénytelenség” fogalmát, és nem is utal a tagállamok jogára e fogalom meghatározását illetően. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jog egységes alkalmazásának és az egyenlőség elvének a követelményéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezésben foglalt kifejezéseket általában az egész Unióban önállóan és egységesen, e kifejezések általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint kell értelmezni, figyelembe véve azon szövegkörnyezetet, amelyben azokat használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek e kifejezések részét képezik (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10-i Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs [Ártatlan megbízott] ítélet, C-279/19, EU:C:2021:473, 23. pont; 2024. október 4-i AFAÏA-ítélet, C-228/23, EU:C:2024:829, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Először is, az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint az „anyagi” kifejezést az ítéletekben és az eljárási iratokban arra használják, amikor a bíróság a joghatósági, alakisági és elfogadhatósági kérdések vizsgálatát követően magával az eljárás tárgyát érintő kérdésekkel foglalkozik, vagyis azokkal a ténybeli vagy jogi kérdésekkel, amelyeket a bíróságnak a felek kérésére el kell döntenie.
32 Mindemellett meg kell állapítani, hogy amennyiben a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy a felek által egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére kikötött bíróságok rendelkeznek joghatósággal, „feltéve hogy” a joghatóságot kikötő megállapodás azon tagállam joga értelmében, amelynek bíróságait a megállapodás kijelöli, „az anyagi érvényességet illetően nem minősül semmisnek”, ez a rendelkezés csupán kollíziós szabályt ír elő. Ez a rendelkezés így tehát azt pontosítja, hogy melyik nemzeti jog alkalmazandó azon kérdést illetően, hogy annak ellenére, hogy a cikkben előírt valamennyi érvényességi feltétel teljesül, az ilyen megállapodás az adott nemzeti jog hatálya alá tartozó egyéb okok miatt semmis-e.
33 Másodszor, ami azt a szövegkörnyezetet illeti, amelybe a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének első mondata illeszkedik, meg kell állapítani, hogy a rendelet (20) preambulumbekezdésének szövege e rendelkezéshez hasonlóan azt mondja ki, hogy „[a]rról, hogy a valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kikötő megállapodás az anyagi érvényességet illetően semmisnek minősül-e, a megállapodásban kikötött bíróság vagy bíróságok szerinti tagállam jogával összhangban kell határozni”.
34 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének rendelkezéseit, mivel eltérnek mind az e rendelet 4. cikkében foglalt, az alperes lakóhelyének általános elve szerint meghatározott joghatóság szabályától, mind pedig az e rendelet 7–9. cikkében előírt különös joghatóság szabályától, az ott meghatározott feltételeket illetően szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2018. március 8-i Saey Home & Garden ítélet, C-64/17, EU:C:2018:173, 24. pont).
35 Márpedig meg kell állapítani, hogy az „anyagi érvénytelenség” fogalmára való hivatkozáson kívül a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése mind anyagi jogi szempontból, vagyis azt illetően, hogy „a felek […] egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki”, mind pedig eljárásjogi szempontból a joghatóságot kikötő megállapodásokat érintő sajátos érvényességi feltételeket ír elő.
36 Következésképpen meg kell állapítani, hogy ez a fogalom a szerződés általános érvénytelenségi okaira vonatkozik, vagyis többek között az olyan szerződési akarathibákra, mint a tévedés, a megtévesztés, a jogellenes fenyegetés és a cselekvőképtelenség esete, amely okokra a joghatóságot kikötő megállapodások sajátos érvényességi feltételeitől eltérően nem a „Brüsszel Ia” rendelet, hanem azon tagállam joga irányadó, amely bíróságainak joghatóságát kikötötték.
37 Harmadszor, a joghatóságot kikötő megállapodás „anyagi érvénytelensége” fogalmának olyan értelmezése, amely szerint az kizárólag a szerződéseknek az ezen megállapodás által kijelölt bíróság nemzeti jogában szereplő általános érvénytelenségi okaira tekintettel való semmisségére vonatkozik, megfelel a „Brüsszel Ia” rendelet által követett célkitűzéseknek.
38 Amint ugyanis többek között a „Brüsszel Ia” rendelet (4), (6), (15) és (16) preambulumbekezdéséből is kitűnik, a rendelet célja a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályoknak kötelező és közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktusban történő egységesítése. Ezekből az is kitűnik, hogy az uniós jogalkotó a jogbiztonság és az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosítása érdekében olyan joghatósági szabályokat kívánt elfogadni, amelyek nagymértékben kiszámíthatók és átláthatóak.
39 Márpedig a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy ezen – különösen a jogbiztonságra vonatkozó – célkitűzések előmozdítása érdekében meg kell erősíteni az Unióban letelepedett személyek jogi védelmét, egyszerre lehetővé téve mind a felperesnek, hogy könnyen azonosíthassa, mely bíróság előtt indíthat keresetet, mind pedig az alperesnek, hogy észszerűen kiszámíthassa, mely bíróság előtt indítható ellene kereset. Ebben az összefüggésben a jogbiztonság célkitűzése megköveteli, hogy az eljáró nemzeti bíróság nehézségek nélkül tudjon határozni saját joghatóságáról anélkül, hogy az ügy érdemének megvizsgálására kényszerülne (2024. július 29-i FTI Touristik [Külföldi vonatkozás] ítélet, C-774/22, EU:C:2024:646, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Negyedszer, a jelen ítélet 32. és 36. pontjában elfogadott értelmezés összhangban van a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének jogalkotási előzményével. A „Brüsszel Ia” rendelet alapjául szolgáló, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó javaslat (COM(2010) 748 végleges) indokolásának 9. oldalán ugyanis az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének módosításának, amely jelenleg a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke, az volt a célja, hogy „összehangolt kollíziós szabályt veze[ssen] be a joghatósági megállapodások anyagi érvényességének feltételeire, így biztosítva az ügy hasonló kimenetelét függetlenül attól, hogy melyik bíróságot hívják fel […], [és ez] a joghatósági megállapodásokról szóló[, 2005. június 30-i ] hágai egyezményben megállapított megoldásokat tükrözi”.
41 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kérdései arra vonatkoznak, hogy a szóban forgó joghatóságot kikötő megállapodás állítólagos pontatlansága vagy kiegyensúlyozatlansága a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében vett „anyagi érvénytelenségi” oknak minősülhet-e, amelynek fennállását a megállapodás által kijelölt bíróság nemzeti joga alapján kell vizsgálni, vagy pedig azt az e cikkből következő önálló kritériumok alapján kell értékelni.
42 A felek között felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták elbírálására valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kikötő megállapodás kellően pontos jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke első bekezdésének első mondatára és a „Brüsszel I” rendelet 23. cikke első bekezdésének első mondatára vonatkozó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az e rendelkezésekben szereplő „kötik ki” kifejezés nem értelmezhető úgy, hogy az ilyen kikötés olyan megfogalmazását követeli meg, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság kizárólag a szöveg alapján megállapítható legyen. Elegendő ugyanis, ha e kikötés azon objektív tényezőket rögzíti, amelyek alapján a felek megállapodásuk értelmében kiválasztják a közöttük felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták ügyében eljáró bíróságot. E tényezők – amelyeknek kellően pontosaknak kell lenniük ahhoz, hogy az eljáró bíróság meg tudja állapítani, hogy rendelkezik-e joghatósággal – szükség esetén az ügy különös körülményei alapján is meghatározhatók (2000. november 9-i Coreck-ítélet, C-387/98, EU:C:2000:606, 15. pont; 2016. július 7-i Hőszig ítélet, C-222/15, EU:C:2016:525, 43. pont).
43 A Bíróság továbbá lényegében kimondta, hogy a bírósági határozatok elismerésének és végrehajtásának elősegítése érdekében a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke első bekezdésének első mondata a joghatóságot kikötő megállapodásokra vonatkozó pontossági követelményt ír elő (lásd ebben az értelemben: 2000. november 9-i Coreck-ítélet, C-387/98, EU:C:2000:606, 17. pont).
44 Ebből következik, hogy a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke első bekezdésének első mondata és a „Brüsszel I” rendelet 23. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében az a feltétel, amely szerint a felek valamely szerződő állam, illetve tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát „kötik ki”, az érvényességhez szükséges pontossági követelményt tartalmaz.
45 Márpedig amennyiben a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke, amely a rendelet III. mellékletében szereplő táblázat szerint a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének felel meg, szintén tartalmazza a „kötik ki” kifejezést, ez az ítélkezési gyakorlat átültethető a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének első bekezdésére (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25-i Maersk et Mapfre España ítélet, C-345/22–C-347/22, EU:C:2024:349, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és így ez utóbbi rendelkezésnek megfelelően a joghatóságot kikötő megállapodásnak ahhoz, hogy érvényes legyen, többek között kellően pontosan meg kell határoznia azokat az objektív tényezőket, amelyek alapján a felek megállapodásuk értelmében kiválasztják a közöttük felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták ügyében eljáró bíróságot vagy bíróságokat.
46 Egyébiránt a pontosságra vonatkozó követelmény előírása szükségszerűen hozzájárul az előreláthatóság, az átláthatóság és a jogbiztonság „Brüsszel Ia” rendelet (15) és (16) preambulumbekezdésében kitűzött céljainak megvalósításához.
47 Következésképpen a joghatóságot kikötő megállapodás érvényességének feltételét képező pontossági követelményt nem a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében vett „anyagi érvénytelenségi” okokra vonatkozó kritériumokra, hanem a Bíróság által értelmezett 25. cikkből következő önálló kritériumokra tekintettel kell vizsgálni.
48 Másodszor, ami a joghatóságot kikötő megállapodás állítólagos kiegyensúlyozatlanságának értékelését illeti, meg kell állapítani, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (4) bekezdésének megfelelően a joghatóságot kikötő megállapodás többek között akkor érvénytelen, ha nem felel meg a rendelet 15., 19. vagy 23. cikkében foglalt érvényességi feltételeknek. Márpedig ez utóbbi cikkekből az következik, hogy továbbra is érvényes az olyan joghatóságot kikötő megállapodás, amely lehetővé teszi a biztosítási, fogyasztói vagy munkaszerződéseknél a gyengébb fél számára, hogy a rendelet II. fejezetének az említett cikkeket magában foglaló 3–5. szakaszának rendelkezései értelmében főszabály szerint joghatósággal rendelkező bíróságoktól eltérő bíróságokhoz forduljon. Ezzel szemben e 25. cikk (4) bekezdése értelmében az ilyen megállapodás semmis, ha a biztosító, a fogyasztóval szerződő fél vagy a munkáltató javára szóló joghatósági eltérésről rendelkezik.
49 Amint ugyanis az „Brüsszel Ia” rendelet (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, a fogyasztói szerződéseket a felek között bizonyos egyenlőtlenség jellemzi, és a rendelet 15., 19. és 23. cikkében foglalt rendelkezések ezen egyenlőtlenség korrigálására irányulnak azáltal, hogy a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal védelemben részesítik (lásd ebben az értelemben: 2024. július 29-i FTI Touristik [Külföldi vonatkozás] ítélet, C-774/22, EU:C:2024:646, 44. pont).
50 Így e szerződéseket illetően a „Brüsszel Ia” rendelet 15., 19. és 23. cikkével összefüggésben értelmezett 25. cikkének (4) bekezdése kifejezetten szabályozza azokat az eseteket, amikor egy kiegyensúlyozatlan erőviszonyokat teremtő joghatóságot kikötő megállapodás érvényes, és azokat az eseteket, amikor nem érvényes.
51 Ezért meg kell állapítani, hogy a kiegyensúlyozatlansága miatt vizsgált, joghatóságot kikötő megállapodás érvényességét nem a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében vett „anyagi érvénytelenségi” okokra vonatkozó kritériumokra, hanem a Bíróság által értelmezett 25. cikkből következő önálló kritériumokra tekintettel kell vizsgálni.
52 Ezt az értelmezést nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke úgy rendelkezett, hogy „amennyiben a joghatóság kiterjesztésére vonatkozó megállapodást csak a felek egyike javára kötötték ki, ez utóbbi fenntartja jogát, hogy bármely, a jelen Egyezmény értelmében joghatósággal rendelkező más bírósághoz forduljon”, és ezért hallgatólagosan, a joghatóságot kikötő megállapodás kiegyensúlyozatlansága ellenére elismeri a megállapodás érvényességét. Kétségtelen, hogy sem a „Brüsszel I” rendelet 23. cikke, sem a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke nem tartalmaz az ilyen kiegyensúlyozatlan megállapodás érvényességét illetően ezzel egyenértékű szabályt. Mindemellett – a Bizottság írásbeli észrevételeiben foglaltakhoz hasonlóan – elegendő megjegyezni, hogy a „Brüsszel I” rendelet alapjául szolgáló, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló bizottsági javaslat (COM(1999) 348 végleges, 19. o.) indokolásából kitűnik, hogy e szabály eltörlése csupán az uniós jogalkotó azon döntését tükrözte, hogy „megerősít[se azt], hogy a joghatósági kikötés által biztosított joghatóság kizárólagos […], mindamellett lehetővé téve, hogy a felek megállapodhassanak abban, hogy a joghatóság nem kizárólagos[, és ezt a] rugalmasságot a felek akaratszabadságának tiszteletben tartása indokolja”.
53 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a joghatóságot kikötő megállapodás érvényességének értékelésekor a megállapodás állítólagos pontatlanságára vagy kiegyensúlyozatlanságára alapított kifogásokat nem a megállapodás „anyagi érvénytelenségének” a tagállamok jogában e rendelkezésnek megfelelően meghatározott okaira vonatkozó kritériumokra, hanem az e cikkből következő önálló kritériumokra tekintettel kell megvizsgálni.
A második kérdésről
54 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy érvényes az a joghatóságot kikötő megállapodás, amelynek értelmében az egyik fél csak az általa kijelölt bírósághoz fordulhat, míg a másik fél e bíróságon kívül bármely más, joghatósággal rendelkező bírósághoz is..
55 Először is, mivel a jelen ügyben úgy tűnik, hogy a szóban forgó, joghatóságot kikötő megállapodás lehetővé teszi a SIL számára, hogy különböző államok bíróságaihoz forduljon, amennyiben azt írja elő, hogy e társaság fenntartja magának a lehetőséget, hogy „egy másik, Olaszországban vagy külföldön joghatósággal rendelkező bíróság előtt” indítson eljárást, meg kell állapítani, hogy bár a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdése első mondatának szövege „valamely tagállam” bíróságaira utal, e rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy a feleknek szükségképpen egy és ugyanazon tagállam bíróságait kell kijelölniük.
56 Az ilyen korlátozás előírása ugyanis ellentétes lenne a felek akaratszabadságával, amelyet – amint az a „Brüsszel Ia” rendelet (19) preambulumbekezdéséből is kitűnik – tiszteletben kell tartani, kivéve egyrészt az e rendelet 15., 19. és 23. cikkével összefüggésben értelmezett 25. cikkének (4) bekezdésében a biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban előírt kivételeket, amelyekben a joghatóságot kikötő megállapodások csak korlátozott mértékben térhetnek el az említett rendeletben megállapított joghatósági szabályoktól, másrészt pedig azon bíróságok kivételével, amelyek a 25. cikknek a rendelet 24. cikkével összefüggésben értelmezett (4) bekezdése értelmében kizárólagos joghatósággal rendelkeznek.
57 Ezenkívül a „Brüsszel Ia” rendelet II. fejezetének rendelkezései alapján joghatósággal rendelkező bíróságok kijelölése is megerősíti, hogy a felek bizonyos helyzetekben több tagállam bíróságaihoz fordulhatnak. A rendelet 7. és 8. cikkével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1) bekezdéséből és 5. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy nemcsak ez utóbbi tagállam bíróságai előtt perelhető, hanem egy másik tagállam bíróságai előtt is, többek között akkor, ha az érintett szerződéses kötelezettség teljesítésének helye, a káresemény bekövetkezésének helye vagy egy másik alperes lakóhelye ebben a másik tagállamban található.
58 Így a jelen ügyben a szóban forgó joghatóságot kikötő megállapodás érvényessége nem kérdőjelezhető meg a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésére tekintettel amiatt, hogy a megállapodás lehetővé teszi az egyik fél számára, hogy a második Luganói Egyezmény 1. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 23. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében különböző tagállamok vagy a második Luganói Egyezményben részes különböző államok bíróságaihoz forduljon.
59 Másodszor meg kell állapítani, hogy az olyan joghatóságot kikötő megállapodás, amely kellő pontossággal kijelöli a tagállamok vagy a második Luganói Egyezmény részes államainak bíróságait, vagyis egyrészt egy adott bíróságot, másrészt pedig a „Brüsszel Ia” rendelet II. fejezete 1. és 2. szakaszának, valamint a második Luganói Egyezmény II. címe 1. és 2. szakaszának rendelkezései alapján joghatósággal rendelkező más bíróságokat, megfelel az e rendelet 25. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a (15) és (16) preambulumbekezdésében említett előreláthatósági, átláthatósági és jogbiztonsági célkitűzésekből eredő pontossági követelménynek. Valójában ugyanis az ezen rendeletben és az említett egyezményben előírt általános joghatósági szabályokra való utalásról van szó.
60 Mindemellett pontosítani kell, hogy ha a szóban forgó, joghatóságot kikötő megállapodást azon részében, amelyben egy „külföldön joghatósággal rendelkező bíróságra” vonatkozik, úgy kellene értelmezni, hogy az olyan állam, illetve államok bíróságát, illetve bíróságait is kijelöli, amelyek nem tagjai az Uniónak, és nem részesei a második Luganói Egyezménynek sem, az ebben az esetben ellentétes lenne a „Brüsszel Ia” rendelettel. Ez a joghatóságot kikötő megállapodás ugyanis ebben az esetben sérti az előreláthatóság, az átláthatóság és a jogbiztonság e rendelet (15) és (16) preambulumbekezdésében említett célkitűzéseit, mivel az uniós jog önmagában nem tenné lehetővé a joghatósággal rendelkező bíróságok kijelölését, mert ez a kijelölés adott esetben harmadik országok nemzetközi magánjogi szabályainak alkalmazásától függene.
61 Márpedig ilyen esetben fokozottan fennáll a jogbiztonságot veszélyeztető joghatósági összeütközések fokozott kockázata, mivel e nemzeti szabályok alkalmazása eltérő megoldásokhoz vezethet (lásd ebben az értelemben: 2024. február 8-i Inkreal ítélet, C-566/22, EU:C:2024:123, 31. pont).
62 Következésképpen a szóban forgó joghatóságot kikötő megállapodás a jelen ítélet 42. pontjában említett ítélkezési gyakorlatra tekintettel csak annyiban felel meg a pontosság követelményének, amennyiben az úgy értelmezhető, hogy a bresciai bíróságot, valamint a tagállamok vagy a második Luganói Egyezmény részes államainak hatáskörrel rendelkező bíróságait jelöli ki a felek között felmerülő jogviták elbírálására.
63 Harmadszor, ami az olyan joghatóságot kikötő megállapodás érvényességét illeti, amely több jogot biztosít az egyik fél számára, mint a másiknak, meg kell állapítani, hogy – a „Brüsszel Ia” rendelet által kifejezetten tiltott esetek kivételével – az ilyen megállapodás kiegyensúlyozatlansága nem kérdőjelezheti meg a megállapodás érvényességét a rendelet 25. cikkében foglalt követelmények alapján.
64 A „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke ugyanis a Brüsszeli Egyezményhez és a „Brüsszel I” rendelethez hasonlóan a felek akaratszabadságának elvén alapul (lásd ebben az értelemben: 2000. november 9-i Coreck-ítélet, C-387/98, EU:C:2000:606, 14. pont; 2013. február 7-i Refcomp-ítélet, C-543/10, EU:C:2013:62, 26. pont; 2020. november 18-i DelayFix ítélet, C-519/19, EU:C:2020:933, 38. pont). Márpedig – amint ez a jelen ítélet 56. cikkéből is kitűnik, a „Brüsszel Ia” rendelet (19) preambulumbekezdéséből arra kell következtetni, hogy az uniós jogalkotó előnyben kívánta részesíteni ezt az elvet, és ezért – a rendelet 15., 19., 23. és 24. cikkével összefüggésben értelmezett 25. cikkének (4) bekezdésén foglalt kivételek mellett – tiszteletben kell tartani a felek választását. Egyébiránt, amint az a jelen ítélet 48–50. pontjából kitűnik, a 15., 19. és 23. cikk, amelyekre a 25. cikk (4) bekezdése utal, biztosítási, fogyasztói vagy munkaszerződések esetében a gyengébb fél javára kifejezetten megengedi a kiegyensúlyozatlan helyzetet teremtő joghatósági megállapodások megkötését. Így az ilyen megállapodás kiegyensúlyozatlansága miatt még nem lesz jogellenes a megállapodás, ha a felek abban szabadon állapodtak meg.
65 A jelen ügyben – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok szükségességét fenntartva – úgy tűnik, hogy a szóban forgó, joghatóságot kikötő megállapodás nem ellentétes a „Brüsszel Ia” rendelet 15., 19. vagy 23. cikkének rendelkezéseivel, és nem tér el a rendelet 24. cikke szerinti kizárólagos joghatóságtól sem, így kiegyensúlyozatlansága ellenére nem ellentétes a rendelet 25. cikkével.
66 Mindenesetre a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének második mondatából kitűnik, hogy a joghatóságot kikötő megállapodás által kijelölt bíróság joghatósága csak a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. Következésképpen az a körülmény, hogy a szóban forgó joghatóságot kikötő megállapodás értelmében csak az Agora köteles tiszteletben tartani a bresciai bíróság kizárólagos joghatóságát, önmagában nem ellentétes a 25. cikkel.
67 A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a joghatóságot kikötő megállapodás, amelynek értelmében az egyik fél csak az általa kijelölt bírósághoz fordulhat, míg a másik fél e bíróságon kívül bármely más, joghatósággal rendelkező bírósághoz is fordulhat, akkor érvényes, ha egyrészt olyan állam, illetve államok bíróságait jelöli ki, amelyek vagy az Unió tagjai, vagy a második Luganói Egyezményben részes felek, másrészt olyan objektív elemeket ad meg, amelyek kellően pontosak ahhoz, hogy az eljáró bíróság meg tudja állapítani, hogy rendelkezik-e joghatósággal, harmadrészt pedig nem ellentétes a rendelet 15., 19. vagy 23. cikkének rendelkezéseivel, és nem tér el a rendelet 24. cikke szerinti kizárólagos joghatóságtól sem.
A harmadik kérdésről
68 Figyelembe véve az első kérdésre adott választ, a harmadik kérdésre nem kell válaszolni.