I. A szerzői jog megsértésével elért gazdagodás visszatérítése során olyan helyzetet kell teremteni, mintha a jogsértés meg sem történt volna, ezért a gazdagodás visszatérítése főszabály szerint a jogsértő vagyonában a jogsértéssel összefüggésben kimutatható vagyoni előny (profit) elvonását jelenti.
II. A gazdagodás összegének meghatározása során nincs akadálya annak, hogy a költségmegtakarítás – mint a gazdasági eredményt meghatározó, azt alapvetően befolyásoló vagyoni elem – is figyelembe vehető legyen, ha annak összege kétséget kizáróan bizonyított [1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 94. § (1) bek e) pont].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2004-ben egy kft. alvállalkozójaként hozta létre az elektronikus számlázási rendszer ellátására alkalmas „Távszámla” szoftvert, mely rendszer 2004-től lehetővé tette az alperes ügyfelei részére az interneten keresztül, elektronikus formában a számlák kiegyenlítését. A peres felek 2006. november 2-án kötötték meg a Támogatási, karbantartási keretszerződést, ami a „Távszámla” szoftver támogatási szolgáltatására irányult. A szerződést az alperes 2012 novemberében felmondta. A felperes 2013 novemberében értesült arról, hogy az alperes a perbeli szoftverbe egy új „gyorsfizetés” funkciót épített be.
[2] A felek között szerzői jog megsértésének megállapítása iránt per volt folyamatban (a továbbiakban: alapper). Az alapperben a bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes szerzői vagyoni jogait azzal, hogy a felperes által létrehozott „Elektronikus számlakezelő központ” elnevezésű vagy más néven „Távszámla” szoftvert az alperes engedélye nélkül 2012. december 1. napjától 2016. április 8. napjáig terjedő időszakban átdolgozta, az alperest e jogsértéssel összefüggésben a további jogsértéstől eltiltotta és az alperessel szemben további objektív jogkövetkezmények alkalmazásáról rendelkezett. Ezt meghaladóan a jogsértés megállapítására irányuló keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes azzal is megsértette a felperes szerzői vagyoni jogait, hogy az átdolgozott „Távszámla” szoftvert (a továbbiakban: „Jogsértő szoftver”) a felperes engedélye nélkül 2012. december 1. napjától 2016. április 8. napjáig terjedő időszakban futtatta és e jogsértéstől is eltiltotta az alperest. Ez meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolása szerint minden felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges, így a „Jogsértő szoftver” futtatásához is, ezért tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor e magatartással összefüggésben a jogsértést nem állapította meg. A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A kereset és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes a keresetben az alperest elsődlegesen 3 868 695 402 forint, másodlagosan 3 724 695 402 forint jogosulatlan átdolgozással és futtatással elért gazdagodás visszatérítése kérte kötelezni, érvényesíteni kívánt jogként a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 94. § (1) bekezdés e) pontját jelölte meg. A „Jogsértő szoftver” jogosulatlan átdolgozásával az alperes gazdagodása az elsődleges kereset szerint 1 224 000 000 forint, a másodlagos kereset szerint 1 080 000 000 forint, míg a „Jogsértő szoftver” futtatásával az alperes 2 644 695 402 forint gazdagodást ért el, amely összegek visszatérítését kérte. A jogosulatlan átdolgozással elért gazdagodásra alapított keresetben 2012. december 1. napjától, a jogosulatlan futtatásra alapított keresetben 2013. július 1. napjától kérte az alperest késedelmi kamat megfizetésére kötelezni, amelynek mértékét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 301/A. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kérte meghatározni.
[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az első- és a másodfokú ítélet
[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 90 000 000 forintot és ennek 2012. december 1. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[6] Az elsőfokú ítélet indokai szerint az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontja alapján a jogsértéssel elért gazdagodásvisszatérítése iránt címén az alperes vagyonában kimutatható azon előny, haszon vonható el, ami közvetlen okozati összefüggésben van a jogsértéssel. Az elért gazdagodás összege a jogszerű felhasználás esetén a felperes által elért vagyoni előny, amely meghatározható bevétel-költség alapú megközelítéssel, avagy licencia-analógia alkalmazásával, de nem kizárt egyéb számítási mód alkalmazása sem. A gazdagodás minimuma megegyezik azon arányos díjazás mértékével, amelyet a jogsértő a jogszerű felhasználással összefüggésben fizetett volna (fiktív licenciadíj); maximuma pedig az az üzleti eredmény, amelyet az alperes a jogsértő felhasználással ért volna el. A perben a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy milyen arányú volt az átdolgozás mértéke. E bizonyítási kötelezettségének a felperes eleget tett, a kirendelt igazságügyi informatikai szakértő aggálytalan szakvéleménye kellően bizonyította, hogy a „Jogsértő szoftver” „Távszámla szoftverben” fel nem lelhető részei adatintenzív részek, az algoritmus-intenzív részeken a „Jogértő szoftver” a „Távszámla szoftverrel” mintegy 90–95%-ban mutat azonosságot. Az igazságügyi szakértő kiegészített szakvéleményében foglalt megállapítások helyességét nem cáfolta az, hogy az igazságügyi szakértő felhasználta a felperes alkalmazottja által készített jelentést (a továbbiakban: „Jelentés”), mert a „Jogsértő szoftvert” tartalmazó CD sérülése miatt a tények megállapításához szükséges volt a „Jelentés” okirati bizonyítékként történő felhasználása. Az igazságügyi szakértő véleményének bizonyító erejét nem vonta kétségbe az sem, hogy a töredékesen helyreállított állományt a szakértő nem teljes egészében, hanem egy speciális szoftver segítségével visszafordított állomány ügy szempontjából legrelevánsabb részeit vizsgálta. Az igazságügyi szakértő az alperes által felvetett és az ügy szempontjából jelentőséggel bíró valamennyi kérdést megválaszolta a következők szerint. A kiegészítő szakvéleményben a szakértő kitért arra, hogy bár jelen perben csatolt, F/18. sorszám alatt csatolt szoftver egy korábbi verzió (v429), ehhez képest az alapperben az F/8. sorszám alatt csatolt „Jogsértő szoftver” egy későbbi, javított változat (v433). Ennek azonban jelentősége azért nem volt, mert az alapperben meghozott jogerős ítélet szerint a forráskód felhasználása volt jogellenes, az állományok pedig forráskódi szinten azonosak. A nyílt forráskódú szoftverek felhasználása megfigyelhető mind a felperes mind az alperes programjában, ezért az átdolgozás arányán a nyílt végű szoftverek alkalmazása nem változtat. Önmagában nem teszi homályossá a szakvéleményt az sem, hogy a szakértő a szerkezeti műveletre több eltérő tartalmú kifejezést használt, ennek a szakértő a személyes meghallgatása során kellő indokát adta: a kibővítés, átalakítás, átmásolás, módosítás kifejezések hasonló szerkesztési műveleteket jelentenek, amelyek jelentése a szakértő egyéb megállapításai alapján kellően értelmezhető. Az igazságügyi szakértő feladata nem terjedt ki annak meghatározására, hogy a vizsgált szoftverek mely része ál szerzői jogi oltalom alatt, álláspontját műszaki szakmai szempontok alapján alakította ki. A szakértő valós, kódszintű egyezéseket azonosított, amely tényen alapuló megállapításainak helyességét csupán alátámasztották az egyéb, szerkezeti, funkcionális, logikai felépítést érintő hasonlóságok. A jogsértő átdolgozás módszere alapvetően a meglévő programkódok átmásolása, majd a másolt modul módosítása, az eredeti részek módosítása, átírása volt. Ez a megállapítás nem áll ellentétben azzal, hogy az alapperben a bíróság a többszörözéssel megvalósított jogsértést nem állapította meg, hiszen a szerzői mű átdolgozását jelenti a mű részeinek a többitől történő elválasztása és az új műbe történő beillesztése. Mindezek alapján az igazságügyi szakértői vélemény aggálytalannak minősül, bizonyítékként történő értékelése alapján pedig megállapítható, hogy az átdolgozással létrejött „Jogsértő Szoftver” egy olyan önálló mű, amelyben az alperes a „Távszámla szoftver” 90%-át a felperes engedélye nélkül használta fel, az átdolgozás mértéke ezért 90%.
[7] Ezt követően az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy az alperes elért-e olyan bevételt vagy profitot, ami a jogsértéssel okozati összefüggésben áll. Mivel olyan helyeztetett kellett teremteni, mintha a jogsértés nem történt volna meg, ezért ennek modellezése során a felek közötti korábbi jogszerű állapotból lehetett kiindulni. A felek szerződései alapján az állapítható meg, hogy a szoftverfejlesztés esetén a felhasználás egy folyamat, amelynek során az átdolgozással együtt járó többszörözést a futtatás követi, a felhasználás említett egymásra épülő szakaszai csak együtt eredményezhetnek gazdasági hasznot. Önmagában az átdolgozás gazdasági eredményhez nem vezetett, önállóan a felhasználás egyes szakaszai a gazdagodás szempontjából nem értelmezhetők. A futtatással elért költségmegtakarítás elvonására azért nincs lehetőség, mert a költség nem minősül szerzői jogi szempontból bevételnek, másrészt pedig a jogsértés és a költségmegtakarítás között nincs okozati összefüggés. A jogszerű felhasználás esetén ugyanis a felperes vállalkozói díjra és jogdíjra tarthatna igényt, a költségek megtakarításával elért eredmény azonban nem illetné meg. Mivel a megtakarítást az alperes nem a jogsértéssel, hanem a gazdasági célú felhasználással érte el, ezért a jogsértés a költségmegtakarítás között okozati összefüggés sem áll fenn.
[8] Az elsőfokú bíróság ítéletének további indokai szerint ezt követően azt kellett vizsgálni, hogy az alperes a jogsértéssel mekkora nettó árbevételt ért el, ennek bizonyítatlansága esetén a felperes milyen összegű fiktív licenciadíjra tarthat igényt, ez utóbbi mértéke az Szjt. 16. § (4) bekezdése és a kialakult joggyakorlat alapján a felhasználáshoz kapcsolódó bevétel 5–15%-a. A rendelkezésre álló adatok alapján az állapítható meg, hogy az alperes a „Jogsértő Szoftverrel” nyújtott szolgáltatás ellenértéként 107 240 000 forint bevétel ért el, ami 100%-os átdolgozás esetén 16 086 000 forint (107 240 000 forint x 0,15) fiktív licenciadíj megállapításához vezethetne. További számítási mód szerint a 2004. és 2012. december 1. között a felperes az általa végzett szoftverfejlesztés költségeként 407 610 821 forint, támogatási díjból szoftverfejlesztésre 280 000 000 forint összegben állított ki számlát (687 610 821 forint). E számlák azonban annak kétségmentes alátámasztására nem voltak alkalmasak, hogy e 680 000 000 forint teljes egészében a „Jogsértő szoftver” fejlesztési díjának ellenértéke volt. A számítás további kiindulási alapja lehet, hogy az alperes jogelődje 2004-ben egy Fejlesztési Szerződés alapján a teljes fejlesztésért 222 827 000 forintot fizetett ki, amiből a fejlesztési költség 140 572 000 forint volt. Az Szjt. 49. §-a szerint a jövőben megalkotandó művekre irányadó szabályok alapján kialakult gyakorlat szerint a fejlesztési díj 20%-a jogdíj, 80%-a vállalkozói díj, ezért az utóbbi peradatból kiindulva a felperest jogdíjként 140 572 000 forint 20%-a, azaz 28 114 400 forint illette volna meg (140 572 000 x 0,2). Megállapítható volt azonban az is, hogy az alperes a „Jogsértő szoftver” 10%-ának megalkotásáért harmadik személyeknek 2012-ben 153 394 320 forintot fizetett ki. A fenti számítási módok közül a fiktív licenciadíj számítás alapján, a felek korábbi szerződéseinek rendelkezéseiből kiindulva a „Jogsértő szoftver” fejlesztési költsége – mérlegeléssel – 500 000 000 forintban állapítható meg. Az összeg meghatározásakor a felek között korábban létrejött szerződések alapján értékelni kellett a „Távszámla szoftver” egyediségét, a felhasználási jogok átruházásának kizárólagosságát. Nem értékelhető azonban az összeg meghatározásánál az alperes üzleti eredménye, továbbá a teljes jogátruházásért felszámított kétszeres szorzó alkalmazására sincs lehetőség. Mivel a jövőben megalkotandó művek esetén sincs lehetőség a fejlesztési díj teljes összegének visszatérítésére, ebből következően 500 000 000 forint összegű fejlesztési díj 20%-a a jogdíj (100 000 000 forint). Az átdolgozás mértéke 90%, ezért a fiktív jogdíj összege 90 000 000 forint. Az alperes késedelmi kamatfizetési kötelezettségének kezdő időpontja a jogellenes felhasználás kezdő időpontjaként 2012. december 1. napja, mértékét a régi Ptk. 301. § (1) bekezdésén alapján határozható meg. A perköltséget a felek a pervesztesség-pernyertesség (2,3%-97,7%) arányának megfelelően kötelesek viselni a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 81. § (1) bekezdése alapján. Mivel a felperes által követelt összeg aránytalanul eltúlzott volt, ezért nincs lehetőség az régi Pp. 81. § (2) bekezdésének alkalmazására.
[9] A felperes és az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság – kijavított – ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira utalással hagyta helyben. Az elsőfokú ítélet indokait azzal egészítette ki, hogy a régi Ptk. 301/A. § (1) bekezdésének 2013. július 1. napját megelőző szövege e jogszabály alkalmazását ugyan nem korlátozta gazdálkodó szervezetek szerződéses jogviszonyaira, ennek ellenére a bírói gyakorlat a régi Ptk. 301/A. § (1) bekezdését 2013. július 1. napját megelőzően is csak a gazdálkodó szervezetek szerződéses kapcsolataiban alkalmazta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A jogerős ítélettel szemben a felperes és az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
[15] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és elsődlegesen a keresetet teljes egészében utasítsa el, másodlagosan az alperest terhelő marasztalási összeget 1 608 600 forintra szállítsa le, harmadlagosan utasítsa az első-, illetve a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára.
[19] A felperes és az alperes a felülvizsgálati ellenkérelemben a jogerős ítélet ellenérdekű fél felülvizsgálati kérelme által nem érintett részének hatályában fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[20] A felperes és az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan a következők szerint.
[20] A Kúria – egyebek mellett – abban a kérdésben foglalt állást, hogy a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság ítéletének érdemi felülbírálatát a felperes és az alperes felülvizsgálati kérelmében felhozott indokok megalapozzák-e.
[38] Nem sérti a felperes által megjelölt anyagi jogszabályt [Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pont] a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a gazdasági haszon szempontjából az adott ügyben a „Távszámla szoftver” átdolgozása és a „Jogsértő szoftver” futtatása csak egységesen értelmezhető. Az Szjt. 94. § (1) bekezdése szerint a jogainak megsértése esetén a szerző a jogsértővel szemben – az eset körülményeihez képest – az a)–f) pontjaiban felsorolt polgári jogi igényeket támaszthatja, az e) pont szerint követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését. A Kúria jogértelmezése szerint az Szjt. 94. § (1) bekezdése alapján az objektív szankciók alkalmazása – a felperes érvelésével szemben – a jogsértésnek nem automatikus következménye, hanem arra minden esetben az eset körülményeihez képest van lehetőség. Önmagában abból, hogy a jogsértés megállapítása esetén az objektív jogkövetkezmények alkalmazása alanyi jogon kérhető (Pfv.IV.20.283/2016/6.) nem következik, hogy jogsértés esetén az objektív jogkövetkemények alkalmazására minden további vizsgálta nélkül jogsértésenként és automatikusan lenne lehetőség.
[39] Jelen ügyben az alapperben a másodfokú bíróság a jogerős ítéletben megállapította, hogy az alperes azzal is megsértette a felperes szerzői vagyoni jogait, hogy az átdolgozott „Távszámla szoftvert” a felperes engedélye nélkül 2012. december 1. napjától 2016. április 8. napjáig terjedő időszakban futtatta és az alperest ettől a jogsértéstől is eltiltotta. Ebből azonban az adott esetben nem következik, hogy a „Távszámla szoftver” átdolgozásával, valamint az így létrejött szoftver futtatásával a gazdagodás visszatérítése külön-külön, önálló jogkövetkezményként automatikusan igényelhető. Az eljárt bíróságok a gazdagodás visszatérítése iránti kereset elbírálása során helytállóan indultak ki abból, hogy a vagyoni kompenzációval a jogosult és a jogsértő oldalán egyaránt olyan helyzetet kell teremteni, mintha a jogsértés meg sem történt volna (Kúria Pfv.IV.20.171/2017/9.).
[40] Ebből következően a gazdagodás visszatérítése iránti kereset elbírálása során az eljárt bíróságok helytállóan tették vizsgálat tárgyává azt, hogy a felperes az alperes jogszerű magatartása esetén milyen vagyoni előnyt ért volna el. Tekintettel a felek közötti korábbi szerződéses jogviszonyra, a jogszerű magatartásra okszerűen a felek közötti 2006. november 2-án megkötött Támogatási karbantartási keretszerződésből vonható le következtetés. Az elsőfokú bíróság ítéletének [128] bekezdéséből kitűnően – az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontjának megfelelően – az eset körülményeit figyelembe vette és az adott ügyben a peres iratok között rendelkezésre álló szerződést (A/17.) a bizonyítékok körében értékelve következtetett – tartalmilag – arra, hogy a perbeli esetben az átdolgozás, majd az ennek eredményeként létrejött szoftver futtatással történő hasznosítása a perbeli esetben a gazdagodás számítása szempontjából csakis egységesen értékelhető. A rendelkezésre álló peradatokat mérlegelve következtetett arra, hogy a szoftver – mint jövőben megalkotandó mű – elkészítésére vonatkozó szerződésben a felperesnek járó díj a fejlesztési és a vállalkozói díjat foglalta magában, amelynek összegét az alperes költségmegtakarítása nem befolyásolta, arra a felperes az alperes jogszerű magatartása esetén sem tarthatott volna igényt. A fent kifejtett indokok alapján az elsőfokú bíróság ezen következtetése annak ellenére sem sérti az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontját, hogy az alapperben a másodfokú bíróság a szoftver futtatásával is külön megállapította a jogsértést. A gazdagodás számításánál ugyanis nem volt szétválasztható az átdolgozás és az annak eredményeként létrejött szoftver futtatása, mert azok csak együtt eredményezhettek gazdasági hasznot. Önmagában az átdolgozott szoftverpéldány léte, annak bármilyen hasznosítása (például futtatása, értékesítése stb.) nélkül a gazdasági eredmény szempontjából nem lenne értelmezhető.
[41] Ezért – a felperes téves értelmezésével szemben – az eljárt bíróságok a gazdagodás számítása során a szoftver futtatását helyesen értelmezték az átdolgozással együtt járó folyamat részeként. Mindebből következően nem sérti az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontját a jogerős ítélet azon következtetése, hogy a gazdagodás visszatérítése iránti kereset elbírálása szempontjából az adott ügyben az átdolgozás és a futtatás egységesen értelmezhető [90], mert a vagyoni előnyt az alperes több, egymást feltételező, ezért a gazdagodás szempontjából egymástól elválasztva nem értékelhető cselekménnyel érte el. Az adott ügyben ezért nem volt lehetőség az objektív jogkövetkezmény kereset szerinti, egyes cselekményenként történő számítási mód alkalmazására.
[42] Ezt követően a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a jogsértéssel elért gazdagodás fogalmi köréből a költségmegtakarítás kizárható-e.
[43] Ebben a kérdésben az eljárt bíróságok helytállóan indultak ki abból, hogy az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott a jogsértéssel elért gazdagodás fogalmának sajátos szerzői jogi jelentéstartalma van.
[44] Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.
[45] [Az Szjt. preambuluma szerint a technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás meghatározó szerepet tölt be a szellemi alkotás ösztönzésében, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában; egyensúlyt teremt és tart fenn a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között, tekintettel az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás igényeire is; gondoskodik továbbá a szerzői jog és a kapcsolódó jogok széles körű, hatékony érvényesüléséről. Az Országgyűlés e szempontokra figyelemmel – összhangban Magyarországnak a szellemi tulajdon védelme terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel és az Európai Közösség jogszabályaival – alkotta meg az Szjt.-t.
[46] Az Szjt. preambulumához fűzött indokolás szerint WIPO által igazgatott sokoldalú nemzetközi szerződések mellett a szerzői jog szempontjából is nagy a jelentősége az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) 1993-ban lezárult Uruguay-i Fordulójában létrejött nemzetközi egyezménynek. A Kereskedelmi Világszervezet létesítéséről szóló „egyezménycsomag” egyik eleme ugyanis az az egyezmény, amely a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseit szabályozza (Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights). A magyar Országgyűlés az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény keretében kialakított, 1994. április 15-én, Marrakesh-ben aláírt sokoldalú kereskedelmi megállapodások megerősítéséről szóló 72/1994. (XII. 27.) OGY határozatával ezt az egyezményt is ratifikálta. A TRIPs megállapodás a Kereskedelmi Világszervezet létesítéséről szóló egyezményrendszer részeként időközben - a megfelelő számú ratifikáció összegyűltével – hatályba lépett. Az 1998. évi IX. törvény ezt az egyezményt kihirdette. A TRIPs megállapodás a szellemi tulajdon mindkét területére – a szerzői jogra és az iparjogvédelemre egyaránt – kiterjed, megállapítja a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó közös, általános alapelveket. Ezek közül újdonságnak számít, hogy a TRIPs megállapodás a nemzeti elbánáson kívül a legnagyobb kedvezményes elbánás biztosítását is megköveteli a szellemi tulajdon területén. Az egyezménnyel való összhang teljessé tételét célozták a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvénnyel végrehajtott – és 1997. július 1. óta hatályos – módosítások a szerzői jog megsértése miatt alkalmazható jogkövetkezményekkel, a polgári jogi igények köre kibővült az üzleti kapcsolatokra vonatkozó adatszolgáltatás és a gazdagodás megtérítésének követelhetőségével. Mindezen indokok alapján az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontjának értelmezésénél TRIPs megállapodás rendelkezéseit figyelembe kellett venni.
[47] A TRIPs 45. Cikk 2. pontja szerint a bíróságnak álljon jogában, hogy a jogsértőt kötelezze a költségek megfizetésére a jogtulajdonos javára, ideértve a megfelelő ügyvédi költségeket is. Megfelelő esetekben a Tagok feljogosíthatják a bíróságot az elmaradt haszon és/vagy előre megállapított összegű kártérítés megítélésére is, még akkor is, ha a jogsértőnek nem volt tudomása vagy észszerű oka tudni, hogy jogsértő cselekményt követ el.
[48] Tekintettel arra, hogy a felperes a jogsértés objektív, felróhatóságtól független szankciója alkalmazását kérte, a jogértelmezés során a Jogérvényesítési irányelv 13. cikk (2) bekezdését is figyelembe kellett venni, mely szerint azokban az esetekben, amelyekben a jogsértő úgy fejtette ki a tevékenységét, hogy nem tudja, vagy kellő gondosság mellett nem kellett tudnia, hogy jogsértést valósít meg, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a bíróságok rendeljék el a gazdagodás megtérítését, vagy kártérítés megfizetését, amelynek összegét előre meghatározhatják.
[49] Jogirodalmi álláspontok szerint az irányadó nemzetközi kötelezettségvállalás nyelvtani értelmezéséből kiindulva – tekintettel arra, hogy a TRIPs megállapodás eredeti szövege és a Jogérvényesítési irányelv is a „profit” kifejezést használja – a gazdagodás mértékének meghatározása során a teljes nettó árbevételből kell kiindulni, és abból – objektív jogsértésről lévén szó – levonhatók a tényleges, igazolt költségek (Gyertyánfy Péter: Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez, Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 581.). Ezzel összeghangban a Kúria az Szjt. 94. (1) bekezdés e) pontjának értelmezése során a Pfv.V.20.735/2012/7. számú határozatban állást foglalt abban a jogkérdésben, hogy a jogsértéssel elért gazdagodás körébe a szerzői jogdíj összege és a jogellenes felhasználással esetlegesen elért vagyoni eredmény tartozik. Mivel a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése során olyan helyzetet kell teremteni, mintha a jogsértés meg sem történt volna, ezért a gazdagodás visszatérítése főszabály szerint a jogsértő vagyonában kimutatható vagyoni előny (profit) elvonását jelenti.
[50] Mivel az elemi logika alapvető szabályai szerint – közgazdaságtani ismeretek nélkül is – egyértelműen megállapítható, hogy költségek megtakarításával nyereség érhető el, a költségmegtakarítás vagyoni előnyt eredményhez, önmagában is nyereség eléréséhez vezethet. Ezért a gazdagodás összegének meghatározása során a költségmegtakarítás mint a gazdasági eredmény összegét meghatározó, azt alapvetően befolyásoló vagyoni elem indokolt esetben figyelembe vehető. Ez a fogalmi megközelítés áll összhangban a Jogérvényesítési irányelv (3) preambulumbekezdésével is, mely szerint a szellemi tulajdonjogok érvényesítését szolgáló hatékony eszközök hiánya az innovációt és az alkotó tevékenységet visszafogja, és a beruházásokat megakadályozza, ennélfogva szükséges biztosítani, hogy a szellemi tulajdonjogra vonatkozó anyagi jogot – amely jelenleg nagy mértékben a közösségi vívmányok részét képezi – a Közösségben hatékonyan alkalmazzák. Ez a jogértelmezés felel meg az Szjt. preambulumában megfogalmazott, a szerzői jogok érvényesítésének elősegítésére irányuló jogalkotói célnak is. Mindennek az adott ügyben azért volt jelentősége, mert a Jogérvényesítési irányelv 13. cikkének értelmezése érdekében az EUB előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése a fent kifejtett indokok miatt a felperes által megjelölt kérdésben szükségtelen volt. Másrészt a Kúria az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontjának értelmezése során a kifejtettekre tekintettel nem tért el a felperes által megjelölt határozatoktól sem (Pfv.IV.20.735/2012/7., Gfv.III.30.116/2013/6.).
[51] Bár az eljárt bíróságok a költségmegtakarítás figyelembe vételét nem tartották indokoltnak a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítésének számszerű meghatározása szempontjából, ez a téves jogértelmezés azonban a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését azért nem indokolta, mert amint arra a másodfokú bíróság is helyesen következtetett, az adott ügyben a perben feltárt tények alapján nem lehetett figyelembe venni a gazdagodás számításánál a felperes által állított költségmegtakarítást a következő eltérő indokok miatt.
[52] A bizonyítási eljárás során az alperes az elsőfokú bíróság felhívására adatokat szolgáltatott 2012. december 1. és 2016. április 8. közötti időszakra vonatkozóan a csekkes postai készpénzfizetési módja (sárga, illetve fehér csekk), évenkénti bontásban a postai sárga és fehér csekk fizetéséért fizetendő postai költségek és a postai készpénzbefizetések arányára az összes papír alapú számlára vetítve (34. sorszámú irat). A felperes ezen adatokból kiinduló tényelőadása szerint a 2 537 455.402 forint költségmegtakarítást az alperes azzal érte el, hogy 2012. december 1. és 2016. április 8. között a „Jogsértő szoftver” futtatásával a papír alapú számlák előállítását (297 193 888 forint), postai kézbesítését (793 242 221 forint) és a pénzbeszedési költségeit (1 447 019 292 forint) megtakarította (35/F/16), a jogsértő felhasználás nélkül a kiállított számlák ellenértékét csakis csekken tudta volna beszedni a fogyasztóktól. Az alperes a perben mindvégig vitatta a felperesnek azt az állítását, hogy „más választása nem maradt, mint hogy vagy teljesen papíralapú számlázásra tér vissza vagy gyors fejlesztéssel átdolgozza a felperes szoftverét”. Az alperes kifejtett érvelése szerint a jogsértő szoftver hiányában nem a nyomtatott számlázás és postai úton történő számlaküldés volt a számlák kiegyenlítésének egyetlen lehetősége, nem a postai csekkes befizetés volt a „Távszámla szoftver” által kínált online bankkártyás fizetés kizárólagos alternatívája. A 13/A/2-4. számú beadvány mellékletével az alperes igazolta, hogy a perbeli időszak kezdetén, 2012-ben már rendelkezésre álltak a piacon egyéb elektronikus számla kiállítási szolgáltatást nyújtó szolgáltatók, akiktől igénybe tudta volna venni az elektronikus számla kiállítási szolgáltatást és valós alternatívát jelentettek a nyomtatott számlakiállítás és postai számlakiküldés helyett.
[53] Mindebből következően önmagában az alperes által szolgáltatott adatok alapján nem volt tényként megállapítható, hogy a jogsértéssel érintett évek alatt (2012–2016.) az alperesnél a „Jogsértő szoftver” felhasználása nélkül 2 537 455 402 forint számlaelőállítási, postai kézbesítési, pénzbeszedési költsége merült volna fel, amelyet kétségmentesen a jogsértő felhasználással takarított meg. A „Jogsértő szoftver” futtatásával elért költségek (mintegy 20 000 000 darab számla nyomtatása, borítékolása, postázása és a csekkbefizetési díjak költsége) megtakarítása a felperes olyan feltételezése, amelyre marasztaló ítéletet alapítani nem lehet. A felperes nem a költségmegtakarítások és a jogsértés közötti okozati összefüggést, hanem azt nem bizonyította, hogy az említett költségek a jogsértés hiányában felmerültek volna, ezért az okozati összefüggés tárgyában állást foglalni nem kellett. A jogerős ítélet [90] bekezdésében foglalt, az okozati összefüggés hiányával kapcsolatos indokainak, továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.385/2019/3. (megjelent: ÍH 2021.53.) számú jogerős ítéletben a gazdagodás visszatérítésével kapcsolatos jogértelmezésnek ezért az ügy érdemi elbírálása szempontjából nem volt jelentősége. A Fővárosi Ítélőtábla említett határozata egyébként sem minősül a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) bekezdése szerint a „Kúria közzétett határozata” fogalmi körébe, ezért e határozatban foglaltaktól történő eltérés a felülvizsgálati eljárásnak sem lehetett tárgya. Mindebből következően az eljárt bíróságok érdemben helytállóan következtettek arra, hogy a felperes gazdagodás visszatérítése címén követelt költségmegtakarítás iránti igénye alaptalan.
[54] Nem sérti a jogserős ítélet az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontját az alperes felülvizsgálati kérelmében előadottak alapján sem, miszerint a „Távszámla szoftver” 90%-át nem érintette az átdolgozás, ebből következően a szoftver át nem dolgozott, csak többszörözött 90%-a nem vehető figyelembe a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése körében.
[55] Az Szjt. 17. § f) pontja alapján önálló felhasználási cselekmény az átdolgozás, amelynek a folyamata szükségszerűen magában foglalhatja a többszörözést is. Az Szjt. 29. §-ából következően az átdolgozás a mű megváltoztatásának azon szélső esete, amikor a változtató, kiegészítő vonások önmagukban is olyannyira lényegiek, hogy megfelelnek az egyéni és eredeti mű követelményének, az így létrejött mű együtt tartalmazza az eredeti alkotó személyiségi jegyeit mutató gondolati formákat és az előbb említett újakat (Gyertyánfy Péter: Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez, Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 225.). Abból, hogy az átdolgozás – mint a többszörözés szélsőséges esete – szükségszerűen magában foglalja a többszörözést, egyúttal az is következik, hogy az átdolgozás lényegével áll szemben az alperes azon érvelése, miszerint az átdolgozás mértékének meghatározásakor nem vehetők figyelembe a „Jogsértő Szoftverben” a felperesi Távszámla Szoftverből átmásolásra, többszörözésre került, de nem módosított szoftver kódok. A perben kirendelt igazságügyi szakértő véleményében az átdolgozás módszerét akként határozta meg, hogy az alapvetően, a már meglévő programkódok átmásolása (azaz többszörözése), majd a másolt modul módosítása, illetve az eredeti részek módosítása és átírása (74. sorszámú irat 2. pont). A szakértő megállapította azt is, hogy az alperesi programmódosítás a vizsgálatok alapján egyértelműen funkcionális bővítésre irányult, melynek eredményeként új, addig nem létező funkciók kerültek a szoftverbe; az alperes tehát a felperesi programok átdolgozásával, kibővítésével, illetve bizonyos részeinek újra felhasználásával készített egy funkcionalitásában bővebb változatot. (74. számú irat 3. pont). Ebből következően az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett arra, hogy az átdolgozással létrehozott „Jogsértő szoftver” olyan szerzői mű, amelynek 90%-a a „Távszámla szoftver” jogsértő felhasználásával jött létre, a jogsértő felhasználás a „Jogsértő szoftver” 90%-át érinti, ezért anyagi jogszabálysértés nélkül következtettek az eljárt bíróságok arra, hogy a felperes a jogsértéssel elért gazdagodás 90%-ának visszatérítését kérheti. Ehhez képest csupán formális és a már kifejtettek szerint megalapozatlan az alperesnek az az álláspontja, hogy csak a két szoftver egymásra vetített 10%-os eltérése képezheti az átdolgozás mértékének alapját.
[56] A felülvizsgálati eljárás során mindkét fél sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a gazdagodás összegének meghatározása során a fiktív licencia analógiát alkalmazta.
[57] Megalapozatlan a felperes azon felülvizsgálati érvelése, hogy az eljárt bíróságok az eljárási jogszabályokat sértve [régi Pp. 206. §, 221. § (1) bekezdés] a bizonyítékokat tévesen értékelve, indokolás nélkül hagyták figyelmen kívül az alperes bevételét (107 000 000 forint).
[58] Az elsőfokú bíróság a jogsértéssel összefüggésben elért és visszatérítendő gazdagodás mértékének meghatározása során számos lehetőséget mérlegelt. A felperes felülvizsgálati érvelésével szemben az elsőfokú bíróság a bizonyítékok körében számba vette az alperes által a „Jogsértő szoftver” felhasználásával elért bevételt (107 000 000 forint). Az elsőfokú bíróság ítéletének [132]–[136] bekezdéseiből kitűnően az elsőfokú bíróság a jogsértéssel összefüggésben visszatérítendő gazdagodás mértékének meghatározása során a rendelkezése álló adatokat értékelte. A [133] bekezdés szerint az alperes a jogsértő szoftverrel harmadik személynek nyújtott szolgáltatása alapján 107 000 000 forint ellenértékben részesült, az elért gazdagodás bevétel alapú számítása alapján ezért 15%-os jogdíj figyelembevételével 16 086 000 forint bevételhez igazodó licenciadíj illetné meg a felperest. Az elsőfokú bíróság a bevétel alapú számítástól eltérve, az Szjt. 49. §-ára utalással az elmaradt licenciadíjat is becsülte. E becslés során egyrészt értékelése körébe vonta a felek közötti Támogatási szerződés teljesítésével kapcsolatos, felperes által csatolt és 687 610 821 forint összegben kibocsátott számlákat. A bizonyítékok mérlegelése alapján levont következtetése szerint a számlák nem támasztották alá kétségmentesen, hogy a felperes által nyújtott szolgáltatás 680 000 000 forint összegben fejlesztési díj volt. Figyelembe vette továbbá, hogy az alperes jogelődje a teljes fejlesztésért mekkora összeget fizetett ki, és ebből mekkora volt a fejlesztési költség. E számítás alapján 20% jogdíj esetén a felperesnek járó jogdíj összege 28 114 400 forint. Ez utóbbi számítás elvetésének az elsőfokú bíróság ítéletből kitűnő indoka, hogy az alperes a „Jogsértő szoftver” fejlesztéséért (10%) 2012-ben 153 394 320 forintot fizetett harmadik személyeknek. Mindezen részletesen kifejtett indokok alapján az elsőfokú bíróság a „Jogsértő szoftver” hasznosításával elért bevételt értékelte ugyan a bizonyítékok körében, azonban más, a felperesre kedvezőbb számítási módot választva, a jövőben megalkotandó mű esetén irányadó díjazásra figyelemmel, a fiktív licenciadíj számítást alkalmazta. Ugyanazon jogsértés esetén pedig a visszatérítendő gazdagodás számításánál többféle számítási mód nem alkalmazható.
[59] Jelen perben az elsőfokú bíróság a saját mérlegelési szempontjait és ehhez kapcsolódva jogi álláspontját kifejtette, abból egyértelműen kitűnik, hogy a felperes által alkalmazott számítási módokat miért vetette el. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a régi Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helyes indokaira tekintettel hagyta helyben, az így helybenhagyott rendelkezéseket illetően ezért – a Pp. 254. § (3) bekezdése szerint – elegendő volt csupán erre a körülményre utalnia. Nem jelenti az indokolási kötelezettség megsértését, ha a jogerős ítélet külön nem tér ki a fél által felhozott valamennyi érvre, elegendő, ha az ítélet a bírósági mérlegelés szempontjait és a jogi álláspontját tartalmazza (Kúria Pfv.III.20.737/2019/4., Pfv.III.20.240/2022/4.) A hatályon kívül helyezést és az eljárás megismétlését az indokolási kötelezettség megsértése csak akkor indokolja, ha az adott ügyben a jogerős határozat alapján nem állapítható meg, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését mi okból változtatta meg és ezért az érdemi határozat nem bírálható felül (Kúria Pfv.IV.20.857/2022/10.).
[60] A fent kifejtettekből az is következik, hogy az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy kizárólag a 107 000 000 forint bevétele lehet csupán a gazdagodás számításának az alapja. Ettől függetlenül, amint arra az elsőfokú bíróság is helytállóan hivatkozott, az objektív jogsértés esetén a szerző vagyoni igényének legalsó határa az elmaradt jogdíj, ezért olyan számítás nem alkalmazható, amelynek eredményeképpen a visszatérítendő gazdagodás összege a becsült jogdíj összegétől elmarad.
[61] A felülvizsgálati eljárás során mindkét fél sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a jogsértő szoftver fejlesztési költségét bizonyítékok mérlegelésének szabályait sértve, okszerűtlenül állapította meg 500 000 000 forintban. A felperes felülvizsgálati kérelme szerint az elsőfokú bíróság elmulasztotta értékelni az alperes alapperben előadott nyilatkozatait, a másodfokú bíróság pedig a nyilatkozatait az iratokkal ellentétesen értelmezte, emellett figyelmen kívül hagyta a pénzromlás mértékét. Az alperes az eljárt bíróságok mérlegelési tevékenységét azért támadta, mert az megítélése szerint ellentmond az elsőfokú bíróság azon megállapításának, miszerint a számlák alapján teljesített jogdíj összege bizonyítatlan; a jogerős ítéletből nem tűnik ki, hogy mely szerződésből vonta le a bruttó 625 000 000 forint fejlesztési díjra vonatkozó következtetését; nem értékelték a bíróságok, hogy az alperes a fejlesztésért ennél lényegesen alacsonyabb összeget fizetett ki.
[62] Amennyiben a felek között nincs megállapodás, akkor a bíróságnak a régi Pp. 206. § (1) bekezdése alapján mérlegeléssel kell meghatároznia a jogosulatlan felhasználás esetén fizetendő objektív jogkövetkezményként alkalmazandó, gazdagodás visszatérítése címén járó és az ítélkezési gyakorlat szerint a jogszerű felhasználás esetén fizetendő felhasználási díjnak megfelelő pénzösszeget (Kúria Pfv.IV.20.475/2015/4.). A Kúria nem kíván eltérni a töretlen és egységes ítélkezési gyakorlattól abban a jogkérdésben, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének és mérlegelésének nincs helye, ezért önmagában nem állapítható meg a jogszabálysértés, ha a kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja (BH 1998.401.). A jogszabálysértést a mérlegelési hiba akkor valósítja meg, felülmérlegelésre csak akkor van lehetőség, ha a korábbi mérlegelés kirívóan okszerűtlen, nyilvánvalóan iratellenes, vagy ellentétes a logika alapvető szabályaival (Pfv.V.20.430/2022/6., Pfv.IV.21.281/2022/5., Pfv.V:20.810/2022/5.). Lényeges, hogy a felülvizsgálati eljárás nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna (BH 2013.119.), az minősíthető okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (Kúria Pfv.V.20.796/20221/6., Pfv.I.20.507/2022/5., Pfv.IV.20.848/2022/5., Pfv.I.21.474/2011/10., megjelent: BH 2013.119.).
[63] Jelen esetben a felek által előadott indokok nem adtak alapot a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, mert a megjelölt peradatok alapján kizárólag egyfajta, a jogerős ítélettől eltérő, a felperes, illetve az alperes által előadott következtetés levonására sem volt lehetőség. Az elsőfokú bíróság mérlegelése nem fiktív kalkuláción, hanem a felek között korábban fennálló szerződés adatain alapult, mely szerint a felperesnek járó jogdíj és felhasználási díj összegét a bevétel nem befolyásolta. A becsült fejlesztési díj összege nem áll ellentétben az egyéb peradatokkal sem. A felperes által csatolt számlák az elsőfokú bíróság ítéletének indokai szerint annak alátámasztására ugyan nem voltak alkalmasak, hogy a fejlesztési díj teljes egészében megegyezett a felperes által kibocsátott számlák nettó 687 610 821 forint összegével, a felperest megillető fejlesztési díj mértékének becslése során azonban ez a peradat is értékelhető volt. Nem cáfolja a becslés helytállóságát az alperes alapperben tett nyilatkozata és nem volt ügydöntő jelentősége az alperes által harmadik személy részére fizetett díjnak sem. Az elsőfokú bíróság bizonyítékokat mérlegelő tevékenysége nem volt kirívóan okszerűtlen, a felek által előadottak kizárólag eltérő következtetés levonására nem adtak alapot, a bizonyítékok mérlegelése során az elsőfokú bíróság az ügy érdemére kiható lényeges eljárási jogszabálysértést nem valósított meg.
[64] A felperes felülvizsgálati érvelésével szemben a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság a 20%-os fiktív licenciadíj meghatározása során nem sértette az Szjt. 16. § (4) bekezdését sem. A felperes téves értelmezésével szemben a másodfokú bíróság az ítéletének [92] bekezdésében az Szjt. 16. § (4) bekezdésére és annak joggyakorlatára nem a jelen perben megítélt gazdagodás visszatérítés jogalapjaként, hanem a fiktív licenciadíj számítása körében kialakult ítélkezési gyakorlatra hivatkozott és értett egyet az elsőfokú ítélet [130] bekezdésében tett megállapítással. Nem tért el a jogerős ítélet fiktív jogdíj mértékének (20%) meghatározása során a Kúria Pfv.IV.21.366/2013/8. számú ítéletében foglalt jogértelmezéstől sem, ügyazonosság hiányában e határozat szerinti jogértelmezés jelen ügyben nem irányadó. Az ügyazonosság megítélése során szigorúan kell venni például az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát (Jpe.I.60.009/2023/22. [45]). A precedensként hivatkozott ítélet (Pfv.IV.21.366/2013/8.) alapjául szolgáló ügyben az eljárt bíróságok a szoftver jogosulatlan felhasználása körében a túlhasználat miatt a felhasználók száma alapján határozták meg a visszatérítendő gazdagodás mértékét. Az eljárt bíróságok az összegszerűség meghatározása során a közbeszerzési eljárásban folytatott tárgyalások alatt megajánlott és az alperes által elfogadott összegű díjat felhasználónként vették alapul. Abban az ügyben a Kúria – egyetértve a jogerős ítéletben kifejtettekkel – azt állapította meg, hogy a perben felmerült valamennyi körülmény mérlegelésével, a jogsértéssel elért gazdagodás címén az alperes a szoftver rendszer összértékére, a felhasználók számára és a felhasználókként számítható díj mértékére tekintettel megállapított összegű gazdagodást köteles a felperes részére megtéríteni. Jelen esetben a szoftver jogosulatlan felhasználása nem a felhasználók megengedettnél nagyobb számára tekintettel, hanem a szoftver átdolgozásával történt. A precedensként hivatkozott ítélet tényállása szerint a felek együtt „árazták be” a terméket, ez volt a gazdagodás számításának alapja, ilyen tények ebben a perben nem állnak rendelkezésre.
[65] Alaptalan a felperes azon érvelése is, hogy az alperes nem kizárólag a felperesnek meg nem fizetett jogdíj, hanem a vállalkozói díj összegével is vagyongyarapodást ért el, ezért nem kizárólag a fiktív licenciadíj (20%) összege, hanem a felperesnek meg nem fizetett fejlesztési díj megfizetése is olyan vagyoneltolódás, amely bevételként az alperestől elvonható. A Kúria nem kíván eltérni következetesen fenntartott bírói gyakorlattól, miszerint amely kérdéssel az eljárt bíróságok – erre irányuló kérelem hiányában – nem foglalkoztak, azzal kapcsolatban jogszabálysértést nem követhettek el (BH 2005.178., Pfv.V.20.797/2016/11., megjelent: BH 2017.232., Pfv.I.21.212/2019/9. megjelent: BH 2020.208.). A felperes fellebbezése és annak indokai a felperes fent kifejtett érvelését nem tartalmazzák, ebből következően a másodfokú eljárásnak a felperes említett érvelése nem volt tárgya, ebből következően a másodfokú bíróság az eljárása tárgyát nem képező kérdésben a jogszabályt sem sérthette meg.
[66] A Kúria a késedelmi kamat mértéke tekintetében sem osztotta az felperes felülvizsgálati kérelmében írt érvelését.
[67] A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2000/35/EK irányelvvel összefüggő jogharmonizációs cél érvényesülése érdekében a 2002. évi XXXVI. törvénnyel beiktatott régi Ptk. 301/A. § (1) bekezdésének 2004. május 1-jétől hatályos szövege szerint a gazdálkodó szervezetek között a késedelmi kamatra vonatkozó szabályokat az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A (2) bekezdés szerint a késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összege. Az azonos tárgyi hatályú 2011/7/EU európai parlamenti és a tanácsi irányelv átültetését célzó, egyebek mellett egyes törvények késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXVI. törvénnyel beiktatott régi Ptk. 301/A. § (1) bekezdésének 2013. július 1-jétől hatályos szövege szerint a késedelmi kamatra vonatkozó eltérő rendelkezéseket a gazdálkodó szervezetek közötti szerződések esetén kell alkalmazni. A törvény indokolása szerint a módosítás kizárólag az régi Ptk. szabályozási helyéből (a szerződésszegésről szóló XXV. fejezet) korábban is következő normaszöveg pontosítását célozza, annak egyértelművé tételével, hogy az régi Ptk. 301/A. §-át gazdálkodó szervezetek között is csak akkor lehet alkalmazni, ha a közöttük létrejött kötelem szerződésen alapul. Ebből következően, ha nincs szerződéses viszony a felek között, akkor a régi Ptk. 301. §-a, ha van, akkor a régi Ptk. 301/A. §-a határozza meg a késedelmi kamat mértékét (Kúria Pfv.IV.20.547/2019/13.). A felek között a jogsértéssel érintett időszakban szerződéses jogviszony nem volt, ezért nem sérti a jogserős ítélet a régi Ptk. 301/A. (1) és (2) bekezdését abból az okból, hogy a késedelmi kamat mértékéről az eljárt bíróságok 2013. július 1. napját megelőző időszakban is a régi Ptk. 301.§-a szerint meghatározott mérték szerint rendelkeztek. A Legfelsőbb Bíróság Pfv.VIII.20.829/2008. számú határozata (BH+ 2009.252) nem precedens határozat, az abban foglalt jogértelmezéstől történő eltérés nem képezi a felülvizsgálat tárgyát.
(Kúria Pfv.IV.20.153/2024/7-I.)