I. Az elévülés joghatása nem szerződésen alapul, ezért az elévülésre nem a felek közti jogviszony keletkezésekor hatályban volt jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni, hanem az igény keletkezésekor hatályos rendelkezések irányadók.
II. A villamosenergia-vásárlási szerződésből eredő polgári jogi igényekre vonatkozó speciális elévülési időt a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti igényre nem lehet alkalmazni, mert az önálló kötelmen és nem szerződésen alapuló alanyi jog érvényesítését jelenti [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 324. §, 361. §; 2007. évi LXXXVI. törvény (VET) 62. § (8) bek., 63. § (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A perrel érintett településen 2010 februárjában korszerűsítés következtében 26,016 kW teljesítményről 9,216 kW teljesítményre csökkent a közvilágítási lámpatestek fogyasztása. A közvilágítási fogyasztási helyekre a felhasználó felperes és a kereskedő Áramszolgáltató Nyrt. között 2010. december 20-án teljes ellátás alapú, profil elszámolású villamosenergia-vásárlási szerződés jött létre. A szerződésben a felek abban is megállapodtak, hogy a kereskedő átvállalja a felperes hálózathasználati szerződése alapján fennálló általános rendszerhasználati díjfizetési kötelezettségét és a teljesített díjakat havonta a kereskedelmi szerződés alapján fizetendő díjakkal egy számlában érvényesíti.
[2] A számlázási nyilvántartásban nem állították át a lámpatestek fogyasztását, így a közvilágítás számlázása 2019. év végéig 26,016 kW teljesítményérték alapján történt. A felperes 2020. január 6-án értesítette a villamos energia kereskedelmi engedélyes Energiakereskedő Kft.-t, hogy a közvilágítás körében megkötött szerződéses jogviszonyban téves adatok alapján történt a számlázás. A Kft. ezt követően 36 hónapra számlahelyesbítést végzett és 9 471 925 forintot megtérített a felperesnek.
[3] A felperes és az Energiakereskedő Kft., valamint a villamos energia elosztói engedélyes Hálózati Kft. között fogyasztóvédelmi eljárás volt folyamatban. A Fogyasztóvédelmi Hivatal megállapította, hogy a teljesítmény csökkenés nyilvántartásba vételének és ennek megfelelő számlázási adatok továbbításának elmaradása nem róható a Hálózati Kft. terhére. A Hálózati Kft. és az Energiakereskedő Kft. a villamosenergiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: VET) 60. § (3) bekezdése és 63. § (3) bekezdése szerinti elévülési idő figyelembevételével jogszerűen határozta meg a számlakorrekcióval érintett elszámolási időszakot 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra.
[4] Az Energiakereskedő Kft. 2022. szeptember 30. napjával beolvadással megszűnt, jogutódja az alperes.
A kereset és az azzal kapcsolatos védekezés
[5] A felperes jogalap nélküli gazdagodás címén 8 709 877 forint megfizetése iránt keresetet terjesztett elő. Előadta, hogy 1 819 259 forintra azért tart igényt, mert az alperes jogelődje a VET szerinti hároméves elévülési időt megtartva 36 hónap helyett csak 30 hónapra térítette vissza a jogosulatlanul beszedett díjat. A további 24 hónapra jogosulatlanul beszedett 6 890 618 forint visszatérítését a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:22. § (1) bekezdése szerinti ötéves elévülési idő alkalmazásával követelte.
[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Vitatta a kereset jogalapját, valamint arra hivatkozott, hogy a felperes követelése elévült, mivel az igény megnyílásakor két év volt a VET-ben szabályozott elévülési idő.
Az első- és a másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A jogvitát a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) rendelkezései alapján bírálta el. A BH 1997.483. számú eseti döntésre utalással rámutatott, hogy a jogalap nélküli gazdagodás szabályai csak akkor alkalmazhatók, ha a jogvita a felek jogviszonyára irányadó speciális szabályok alapján nem bírálható el. A jelen esetben a peres felek között szerződéses jogviszony állt fenn. A Ptk.-ban szabályozott általános ötéves elévülési idő nem alkalmazható, mert a VET 63. §-ának 2018. december 18-án hatályos (3) bekezdése szerint a villamosenergia-kereskedő és felhasználó közötti energiavásárlási szerződésből eredő polgári jogi igények két év alatt évülnek el. A speciális elévülési idő figyelembevételével a felperes nem igényelhet további visszafizetést.
[8] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és helyt adott a keresetnek.
[9] Indokolása szerint a feltárt tényállás alapján megállapítható volt, hogy tipikusan tartozatlan fizetés történt, amelyre függetlenül attól, hogy a felek között szerződés jött létre, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai az irányadók. A felek szerződése egyértelműen tartalmazza, hogy a felperes fizetési kötelezettsége 9,216 kW teljesítmény után áll fenn, tíz éven keresztül azonban 26,016 kW teljesítmény után fizette meg a tévesen kiállított számlák alapján az áramdíjat. A BH 1997.483. számú eseti döntés nem zárja ki a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazását a szerződéses jogviszonyokban, csupán arra mutat rá, hogy e másodlagos (szubszidiárius) szabály alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a jogvita a felek jogviszonyára irányadó speciális előírások alapján nem bírálható el. A Kúria Pfv.IX.20.324/2007/5. számú határozatában foglaltakra is figyelemmel megállapítható volt, hogy az alperes jogelődje jogalap nélkül gazdagodott a felperes terhére, nem szolgáltatta azt a mennyiségű áramot, amelynek a díját megkapta.
[10] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által érvényesített követelés elévülésére az általános ötéves elévülési időt kell alkalmazni. A VET 63. § (3) bekezdésében szabályozott speciális elévülési idő azért nem irányadó, mert nem volt hatályban a felek szerződésének létrejöttekor. Az elsőfokú bíróság nem adta indokát annak, miért a 2018 decemberében hatályos VET szerinti elévülési időt vette figyelembe. Az alperes álláspontjával szemben nem az igény keletkezése kori, hanem a jogviszony keletkezésekor hatályban volt jogszabályi rendelkezések az irányadók. A VET 2011. október 1-jétől szabályoz speciális elévülési időt a villamosenergia-vásárlási szerződéseknél. A per tárgyát képező szerződés azonban 2010. december 20-án jött létre, ezért a régi Ptk.-ban szabályozott ötéves elévülési idő vonatkozik rá. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdéséből, 33. § (1) bekezdéséből következően a VET 2011. október 1. napjától hatályos 63. § (3) bekezdése szerinti elévülési időt a 2011. október 1. után keletkezett jogviszonyokra lehet csak alkalmazni. A VET 2010. december 20-án hatályban volt 62. § (8) bekezdése a villamosenergia-vásárlási szerződésre a Ptk. szabályait rendelte alkalmazni. Speciális rendelkezés hiányában tehát a jelen esetben a Ptk. szerinti elévülési időt kellett figyelembe venni. A felperes ezért a hibás számlázás észlelését megelőző öt évre megalapozottan érvényesítette az alperessel szemben jogalap nélküli gazdagodás címén az általa megfizetett áramdíj visszakövetelésével kapcsolatos igényét
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[11] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozat hozatalát kérte.
[12] Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a régi Ptk. 205. § (1), (2) bekezdését, 216. §-át, a 324. § (1) bekezdését, a 325. § (1) bekezdését, a 326. § (1) bekezdését, a 361. § (1) bekezdését, a VET 63. § (3) bekezdését, a 177. § (4) bekezdését, valamint a Jat. 15. § (1) bekezdését, valamint a (2) bekezdés a), b) pontját.
[13] Előadta, hogy a 2010. decemberi villamosenergia-vásárlási szerződés egy év határozott időre jött létre. A szerződés 2. pontja tartalmazza: ha a felek a szerződés lejártát megelőző legalább harminc nappal írásban nem jelzik a másik fél felé, hogy nem kívánják meghosszabbítani, úgy a szerződés hatálya a tárgyév fordulónapján egy évvel automatikusan meghosszabbodik. Ez alapján a felek közötti szerződés évenkénti meghosszabbítással 2019. december 31-ig hatályban volt.
[14] A régi Ptk. 361. § (1) bekezdésének megsértésével kapcsolatban rámutatott: a jelen esetben a túlfizetés kapcsán szerződéses jogvita áll fenn. A felperes közel tíz éven keresztül 26,016 kW teljesítmény után fizette meg a tévesen kiállított számlák alapján az áramdíjat, amelyet a felek a jogszabályoknak megfelelően számlakorrekció útján rendeztek. A BH 1997.483. számú és a BH 2010.333. számú eseti döntések kimondják, hogy a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a jogvita a felek jogviszonyára irányadó speciális előírások alapján nem bírálható el, továbbá csak annyiban, amennyiben a vagyoneltolódásra a szerződéses jogviszony nem adott jogalapot és az indokolatlanul előállott gazdagodás a szerződésszegés szabályai alapján nem orvosolható. Márpedig a jelen esetben a szerződéses szabályok [főként a szerződés részét képező általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) 7. pontja] és a jogszabályi keretek között is lehetőség volt elszámolásra, a számlázásra és díjfizetésre vonatkozó szabályok alkalmazásával a túlfizetés rendezésére is. Mivel a túlfizetés elszámolása és a számlák helyesbítése a szerződés keretén belül megvalósítható volt, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai elsősorban nem alkalmazhatók, másodsorban az alkalmazásuk szükségtelen. A klasszikus túlfizetések jogalap nélküli gazdagodásként történő értelmezése és alkalmazása a speciális iparági szabályok alóli olyan szükségtelen kimentést tenne lehetővé, amely a VET megalkotásakor nem volt cél. A Kúria Pfv.IX.20.324/2007/5. számú határozatának téves értelmezése vezetett oda, hogy a másodfokú bíróság a túlfizetést a szerződés kereteit meghaladó vagyoni szolgáltatás-ellenszolgáltatás körében értelmezte.
[15] Az alperes a régi Ptk. 205. §-a, 216. §-a, a 324. § (1) bekezdése, a 326. § (1) bekezdése sérelmével kapcsolatban kiemelte, hogy az elévülés nem a szerződéskötéskor, hanem akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. A felperes perben érvényesített követelései a 2015. és 2016. években a havi számlafizetésekre figyelemmel havonta váltak esedékessé. A másodfokú bíróság jogsértő jogértelmezéssel kötötte az esedékesség időpontját a szerződéskötés időpontjához és az akkor hatályban lévő jogszabályokhoz, amely az éves újrakötésekre és az elévülés jogi természetére figyelemmel a Jat. 15. §-ára hivatkozással sem helytálló.
[16] Az alperes rámutatott, hogy amennyiben az elévülés jogszabályon alapul, úgy az a régi Ptk. 205. § (2) bekezdése alapján akként válik a felek szerződésének részévé, hogy abban nem kell megállapodniuk. A szerződés meghosszabbításai alkalmával a régi Ptk. 205. § (2) bekezdésére, a 216. § (2) bekezdésére figyelemmel az időközi jogszabályváltozások által kötelezően szabályozott és rendezett elévüléssel kapcsolatos előírások automatikusan a meghosszabbított (így lényegében évente újrakötött) szerződés részévé váltak. A másodfokú bíróság azzal, hogy figyelmen kívül hagyta az éves meghosszabbításokat és újrakötéseket, valamint azzal, hogy nem az igény, hanem a jogviszony keletkezésekor hatályban volt jogszabályi rendelkezéseket alkalmazta, megsértette az elévülés szabályait. A követelés esedékessé válásának időpontjában a régi Ptk. 205. § (2) bekezdése és a VET 177. § (4) bekezdése alapján a perbeli elévülésre a VET 63. § (5) [helyesen: (3)] bekezdésének rendelkezései az irányadók. Ezt a gyakorlatot erősítette meg többek között a Kúria EBH2003. 953. számon közzétett határozata.
[18] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] A Pp. 413. § (1) bekezdése és a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a Kúria a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelemben megjelölt megsértett jogszabályhely, az ott előadott jogszabálysértés, valamint a kérelem jogi indokai által meghatározott keretek között vizsgálhatja felül.
[20] A felülvizsgálat a fellebbezés alapján meghozott jogerős ítélet jogkérdésben állított hibájának az orvoslására szolgáló rendkívüli perorvoslat. A Kúria következetes gyakorlata szerint a jogerős ítélet csak olyan kérdésben, olyan jogi állásponttal összefüggésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és a másodfokú eljárásnak is tárgya volt (BH 1995.163.; BH 1996.372.; Kúria Pfv.V.20.797/2016/11., megjelent: BH 2017.232.). A felülvizsgálati kérelmet nem lehet olyan körülményre alapítani, amelyre a fél az első- és a másodfokú eljárás során nem hivatkozott (EBH 2002.653.).
[21] Az alperes a per korábbi szakaszában nem tett tényállítást és nem alapított anyagi jogi kifogást a villamosenergia-vásárlási szerződés újrakötésére, a felülvizsgálati kérelmében viszont a régi Ptk. 205. § (1), (2) bekezdése, 216. §-a, a Jat. 15. § (1) bekezdése, (2) bekezdés a), b) pontja megsértését ezzel kapcsolatban állította. A hivatkozott jogszabálysértéseket az előbbiekben kifejtettek miatt a Kúria érdemben nem vizsgálhatta.
[23] Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogszabálysértést abban határozta meg, hogy a másodfokú bíróság a jogalap nélküli gazdagodás szabályait alkalmazta a felek túlfizetés rendezésére alkalmas szerződéses jogviszonyára, és a VET-ben szabályozott speciális elévülési idő helyett a Ptk.-ban szabályozott elévülési időt vette irányadónak a felperes igényérvényesítésére.
[24] A szerződéses partner rovására előállott gazdagodást a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával akkor lehet rendezni, ha a vagyoneltolódásra a szerződéses jogviszony nem ad jogalapot, illetve a szerződésszegés szabályai alapján sem orvosolható az igazolatlanul előállt gazdagodás (Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.20.403/1996/4., megjelent: BH 1997.483.; Kúria Pfv.V.21.682/2018/8.). Az alperes az eljárás korábbi szakaszaiban nem hivatkozott arra, hogy a gazdagodás a felek szerződése alapján orvosolható. Nem tárta fel a villamosenergia-vásárlási szerződés erre vonatkozó szabályait. A jogalap nélküli gazdagodáson alapuló igényérvényesítést azért vitatta, mert van szerződéses jogviszony a felek között az elszámolással érintett villamos energia díjra kiterjedően. A felülvizsgálati kérelemben hívta fel először az ÁSZF 7. pontját, de még itt sem jelölte meg azokat a konkrét szerződéses rendelkezéseket, amelyek a jelen esetre jogokat és kötelezettségeket határoznak meg a túlszámlázás elszámolására.
[25] Az alperesnek a Pp. 199. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontja alapján már az ellenkérelemben elő kellett adnia a védekezését – ideértve az anyagi jogi kifogást is – megalapozó tényeket és az azokat alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, illetve bizonyítási indítványokat. Arra utaló tényeket, bizonyítékokat nem adott elő, hogy a felek között a túlfizetés kapcsán szerződéses jogvita áll fenn, és hogy ez alapján az esetleges szerződésszegés miként orvosolható: a villamosenergia vásárlási szerződés milyen rendelkezésekkel teszi lehetővé a túlfizetés rendezését. A szerződéses jogviszony fennállására történt hivatkozása önmagában nem zárta ki, hogy az irányadó tényállás alapján a másodfokú bíróság a jogalap nélküli gazdagodás szabályait alkalmazza. A jogerős ítélet a rendelkezésre álló peradatokra tekintettel nem sérti a régi Ptk. 361. § (1) bekezdését, a felülvizsgálati kérelemben először hivatkozott tényeket pedig a Kúria nem vehette figyelembe.
[26] A VET 63. § (3) bekezdésében meghatározott elévülési idő a villamosenergia-vásárlási szerződésből eredő polgári jogi igények elévülésére vonatkozik. A felperes elbírálandó igénye viszont a jogalap nélküli gazdagodás (rég Ptk. 361. §) szabályain alapul. A jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti igény nem szerződésből eredő igény, mivel nem szerződésen alapuló alanyi jog érvényesítését jelenti. A másodfokú bíróság ezért nem követett el jogszabálysértést, amikor nem a VET hivatkozott rendelkezésében megállapított elévülési időt alkalmazta a jogalap nélküli gazdagodásból mint önálló kötelemből eredő perbeli igény érvényesítésére.
[27] A VET 62. § (8) bekezdése akként rendelkezik, hogy a villamosenergia-vásárlási szerződésre – amennyiben a VET és a termékfelelősségre vonatkozó külön törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz – a Ptk. rendelkezései irányadók. Az elévülés joghatása nem a felek szerződésén alapul, ezért téves a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy az elévülésre a felek közötti jogviszony keletkezésekor hatályban volt jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni. Az elévülés az időmúlás anyagi jogi joghatása, amit az igény keletkezésekor hatályos jogszabályok határoznak meg. A jogalap nélküli gazdagodásra a régi Ptk. 324. §-a az elévülési időt öt évben állapítja meg. A régi Ptk. 326. § (1) bekezdése alapján pedig az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. A másodfokú bíróság e jogszabályi rendelkezések alkalmazásával azt helytállóan állapította meg, hogy a felperes követelése nem évült el.
[28] A Kúria mindezekre tekintettel a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv.I.30.124/2023/7.)