I. Az Európai Unió Bíróságához előterjesztett előzetes döntéshozatali indítvány nem teszi kötelezővé más, folyamatban lévő eljárások felfüggesztését. Más bíróság vagy a Kúria más tanácsa ebből az okból akkor függeszti fel a saját eljárását, ha maga is megállapítja, hogy az alkalmazandó európai jog értelme nem világos, és az előtte folyamatban lévő ügy – annak körülményeire tekintettel – a kötelező értelmezés hiányában nem dönthető el.
II. Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 267. cikkében említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és az Európai Unió Bírósága feladatainak világos szétválasztásán alapul, a jogvita tényállásának a megállapítása és értékelése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. Ugyancsak kizárólag a jogvitában eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak megítélése is, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – szükséges-e az Európai Unió Bírósága előzetes döntése.III. A felperessel szemben fennálló nemzetbiztonsági kockázat alátámasztásául szolgáló adatokat az eljáró bíróság a fél erre történő hivatkozása esetén köteles megismerni és vizsgálni, hogy azok alapján az eljáró szakhatóság okszerűen jutott-e a szakhatósági állásfoglalásában rögzített megállapításra [2017. évi I. törvény (Kp.) 32. §; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 126. § (2) bek.; 2007. évi II. törvény (Harmtv.) 37. § (2) bek. g) pont, 87/B. § (4) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága, mint elsőfokú idegenrendészeti hatóság a 2021. szeptember 21-én kelt 106-1-48403/8/2021-L. számú határozatával az orosz állampolgár felperes letelepedett státuszát, valamint nemzeti letelepedési engedélyét visszavonta a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 37. § (2) bekezdés g) pontja alapján, figyelemmel a 87/B. § (4) bekezdésére, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal 2021. szeptember 14-én kelt AH/43372-2/2021-2. számú – az AH/43372-1/2021-1. számú minősített adatot tartalmazó iratokon alapuló – szakhatósági állásfoglalása szerint a felperes tartózkodása veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát.
[2] Az elsőfokú bíróság 2022. október 25-én kelt 102.K.700.492/2022/46. számú jogerős ítélete folytán megismételt másodfokú eljárása eredményeként az I. rendű alperes a 2023. január 9-én kelt – kijavított – 106-L-1173/34/2022. számú határozatával az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyta. Beszerezte a Belügyminiszter – mint a II. rendű alperes jogelődje – 2021. december 13-án kelt BM/16371-3/2021. számú, az Alkotmányvédelmi Hivatal minősített adatot tartalmazó iratain alapuló szakhatósági állásfoglalását, amely megerősítette, hogy a felperes letelepedése veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát.
A felperes keresete, az alperesek védekezése
[3] A felperes keresetében elsődlegesen az I. rendű alperes határozatának az elsőfokú idegenrendészeti hatóság határozatára és a szakhatósági állásfoglalásokra is kiterjedő megsemmisítését, másodsorban a megsemmisítés mellett az idegenrendészeti hatóság új eljárásra kötelezését is kérte.
[4] Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a hatósági határozatok alapjául szolgáló szakhatósági állásfoglalások megalapozatlanok. Sérelmezte, hogy a határozatok nem felelnek meg a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló 2003/109/EK tanácsi irányelvben (a továbbiakban: 2003/109/EK irányelv) foglaltaknak. Kifogásolta, hogy nem ismerhette meg a rá vonatkozó szakhatósági állásfoglalások lényegét, a súlyos döntés alapjára az I. rendű alperes határozata sem utal. Hivatkozott az Európai Unió (a továbbiakban: EU) Alapjogi Chartájára (a továbbiakban: Charta), valamint az EU Bíróságának (a továbbiakban: EUB) a C-159/21. számú ügyben hozott ítéletére. Kérte a peres eljárásnak a Szegedi Törvényszék által az EUB előtt kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokra (EUB C-420/22., C-528/22.) tekintettel történő felfüggesztését.
[5] Az I. és a II. rendű alperesek védekezése a kereset elutasítására irányult, mert álláspontjuk szerint az I. rendű alperes határozata megalapozott és jogszerű.
A jogerős ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság a 2023. június 1-jén kelt és jogerős ítéletével a keresetet elutasította a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 88. § (1) bekezdés a) pontja alapján.
[7] Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. rendű alperes a megismételt eljárásban a korábbi bírósági iránymutatásnak eleget tett. A felperes esetében a nemzeti letelepedési engedélyt kötelező volt visszavonni, mert magyarországi tartózkodása a nemzetbiztonságot veszélyezteti. Az elsőfokú bíróság a minősített adatot tartalmazó iratokba betekintett, és megállapította, hogy valós és jelen idejű veszélyeztetésről van szó, amely adatokkal kellőképpen alátámasztott. Ezen iratbetekintéssel – megítélése szerint – kellő jogvédelmet biztosított a felperes számára. Kifejtette, hogy a 2003/109/EK irányelvet a Harmtv.-be átültették, és az alapján is jogszerűen vissza lehet vonni a letelepedési engedélyt, hogyha a külföldi kellően súlyos veszélyt jelent a nemzetbiztonságra. Rámutatott, hogy az EUB C-159/21. számú ügyben hozott ítéletében írtak a jelen idegenrendészeti tárgyú eljárásban nem lehettek irányadók, mivel azt a döntést menekültügyben hozták. A felperes által előterjesztett, a peres eljárásnak a folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárásokra (EUB C-420/22., C-528/22.) tekintettel történő felfüggesztése iránti kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy a szegedi eljárás felperese magyar állampolgár családtagjára tekintettel családegyesítési célú tartózkodási engedéllyel rendelkezett, és kérdés volt az is, hogy a felperes a huzamos tartózkodási irányelv hatálya alá tartozik. A jelen per felperesének nincs magyar állampolgár családtagja. Ez olyan lényeges különbség a két ügy tényállásában, amely miatt a felfüggesztésnek nem lehetett helye.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelmek
[8] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatásával a közigazgatási cselekmény megsemmisítését, és a közigazgatási szerv új eljárás lefolytatására kötelezését kérte. Perköltséget számított fel.
[9] Kifejtette, hogy a folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárások (EUB C-420/22., C-528/22.) a jelen eljárás jogszerűségére is kihathatnak, ezért indítványozta, hogy a Kúria a felülvizsgálati eljárást függessze fel ezen eljárások befejezéséig. Ennek hiányában kérte az EUB előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezését a következő kérdésekben:
1. A minősített adatokhoz történő hozzáférésre vonatkozó magyar jogszabályok összhangban állnak-e a letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok esetében az 2003/109/EK irányelv 6., 9. és 12. cikkeivel és az Charta 47. cikkével?
2. Az uniós joggal összeegyeztethető-e, hogy a hatóság a határozatlan időre szóló letelepedési engedéllyel rendelkező, a magyar társadalomba beilleszkedett harmadik országbeli állampolgárral szemben a szakhatóságok indoklás nélküli, a lényegét sem megismerhető állásfoglalására alapozza döntését, anélkül, hogy maga megvizsgálná az állásfoglalás alapját és a szükségesség-arányosság vizsgálatával döntene?
Álláspontja szerint mindenképpen szükséges a joggyakorlat továbbfejlesztése, az eddigi kúriai jogértelmezés a továbbiakban nem támogatható, mert az uniós jog értelmezése és a nemzeti joggal történt összevetése kapcsán az EUB már eddig is több olyan ítéletet (C-300/11., C-159/21., C-528/21.) hozott, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül. Hangoztatta, hogy a 2003/109/EK irányelvet az elsőfokú bíróság nem megfelelően alkalmazta, mert aszerint figyelemmel kell lenni arra is, hogy a nemzetbiztonsági veszély valós-e és mennyire súlyos. Hozzátette, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, helytelen átültetése esetén a tagállami bíróságnak biztosítania kell a közvetlen hatállyal rendelkező uniós jogi rendelkezés teljes érvényesülését. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a jogerős ítéletében nem számolt be arról, miért rekesztette ki az értékelése köréből a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2003/86/EK irányelv) rendelkezéseit. Hivatkozott az EU polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (a továbbiakban: 2004/38/EK irányelv), és annak kapcsán a Kúria Kfv.II.37.741/2021/6. és a Kfv.III.38.101/2017/13. számú határozataira. Felhívta a Charta szabályait, álláspontja szerint az annak 47. cikke által biztosított alapjog olyan általános eljárási garanciákat foglal magába, amelyek a titkosított információkon alapuló bizonyítékokkal kapcsolatos minden ügyre érvényesek, függetlenül az érintett jogi státuszától. Ezzel összefüggésben kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tartotta irányadónak az EUB C-159/2021. számú ítéletében foglaltakat. Állította, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdését, mert a bizonyítékokat nem okszerűen értékelte, a jogerős ítélet tartalma nem felel meg a Pp. 345. § (5) bekezdésének, illetve a 346. § (3)–(5) bekezdéseinek. Sérült továbbá az Alaptörvény XXIV. Cikke szerinti, tisztességes ügyintézéshez fűződő joga, valamint a XXVIII. Cikke szerinti, tisztességes bírósági eljáráshoz és jogorvoslathoz fűződő joga. Bemutatta személyi és családi körülményeit is, amelyeket nézete szerint figyelembe kellett volna venni.
[10] Az I. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Perköltséget számított fel.
[11] Álláspontja szerint az első- és a másodfokú közigazgatási határozatok megalapozottak, az eljárt hatóságok a tényállást a törvényes keretek között állapították meg. Egyetértett a jogerős ítéletben kifejtett jogi érveléssel. A felperes uniós jogi vonatkozásokat nélkülöző ügyében hatékony jogvédelmet biztosított a bírói kontroll, a bíróság a peres eljárás során betekintett az Alkotmányvédelmi Hivatal irataiba és megállapította, hogy a minősített adatot képező indokok megalapozzák a hatósági döntést. Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, a peres eljárás felfüggesztését ellenezte.
[12] A II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében ugyancsak a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Perköltséget számított fel.
[13] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság eljárása maradéktalanul megfelelt a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, a jogerős ítélet jogszerű, kellően indokolt. A felperes nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkezett, annak nemzetbiztonsági okból történt visszavonása uniós jogi összefüggéseket nem vet fel. Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, a peres eljárás felfüggesztését szintén ellenezte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[14] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Kp. 118. § (1) bekezdésének alkalmazásával befogadta, majd az érdemi elbírálás eredményeként megállapította, hogy az – az alábbiak szerint – nem alapos.
[15] A Kúria az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó 108. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelmek keretei között – a megjelölt jogszabálysértések mentén – vizsgálta felül. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a törvényesen megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vont le. A jogerős ítélet jogi indokolásában írtakkal a Kúria egyetértett, ezeket az indokokat a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal összefüggésben az alábbiakkal tartja szükségesnek kiegészíteni.
[16] A felülvizsgálati bíróságnak – a felperes által a felülvizsgálati eljárásban előterjesztett kérelmek alapján – mindenekelőtt azt kellett megvizsgálnia, hogy indokolt-e az adott ügyben az EUB előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezni a magyar jogszabályok, így elsősorban a Harmtv., valamint a 2003/109/EK irányelv és a Charta összhangjának vizsgálatára, illetve szükséges-e a felülvizsgálati eljárás felfüggesztése az EUB előtt C-420/22. és C-528/22. számon folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárásokra figyelemmel. A felperes szerint ugyanis kérdésként merül fel egyrészt az, hogy a letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok esetében a minősített adatokhoz történő hozzáférésre vonatkozó magyar jogszabályok összhangban állnak-e a 2003/109/EK irányelv 6., 9. és 12. cikkeivel, valamint a Charta hatékony jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogot biztosító 47. cikkével. Másrészt kérdés, hogy az uniós joggal összeegyeztethető-e az, hogy az eljáró hatóság a letelepedési engedéllyel rendelkező, a magyar társadalomba beilleszkedett harmadik országbeli állampolgárral szemben a szakhatóságok indokolás nélküli, a lényeget sem megismerhető állásfoglalására alapozza döntését, anélkül, hogy maga megvizsgálná az állásfoglalás alapját, és a szükségesség-arányosság vizsgálatával döntene.
[17] A felperes ismertetett kérelmei attól függően bírálhatók el, hogy az adott ügyben az EU jogát – így a 2003/109/EK irányelvet és a Chartát – alkalmazni kellett-e. A Harmtv. a 2003/109/EK irányelvnek való részleges megfelelést szolgálja [Harmtv. 120. § (1) bekezdés c) pont]. Ugyanakkor a Harmtv. – hasonlóan más idegenrendészeti jogintézményekre vonatkozó szabályaihoz – világos különbséget tesz a nemzeti letelepedési engedély (35–37. §), valamint az ideiglenes letelepedési engedély (34. §) és az EK (európai) letelepedési engedély (38–39. §) között. Az ideiglenes és az EK letelepedési engedély létrehozásával – amint erre a jogerős ítélet is utal (Indokolás [40]) – az Országgyűlés a Harmtv.-be ültette át a 2003/109/EK irányelv huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállásról szóló szabályait. Ebben a vonatkozásban kérdés legfeljebb az lehet – akár önálló előzetes döntéshozatali indítványban, akár a már benyújtott indítványokban –, hogy az átültetés megfelelően történt-e, vagyis a Harmtv. szabályai megfelelően tartalmazzák-e a 2003/109/EK irányelv kötelező rendelkezéseit. Ezzel szemben a nemzeti letelepedési engedélyre vonatkozó szabályok nem a 2003/109/EK irányelven alapulnak, hiszen e körben az irányelv szabályozást nem, mindössze felhatalmazást ad kedvezőbb nemzeti rendelkezések bevezetésére (13. cikk), vagyis ez egy tagállami hatáskörben szabályozott engedélytípus. A Harmtv. 35. § (1a) bekezdése szerint a nemzeti letelepedési engedély kiadásának különös feltétele, hogy a harmadik országbeli állampolgár letelepedése Magyarország érdekeivel összhangban álljon. Ezt erősíti meg a Harmtv.-hez fűzött indokolás is, amelynek figyelembe vétele a törvény szabályainak értelmezése során az Alaptörvény 28. cikke értelmében a bíróságokra kötelező. Eszerint ugyanis „Magyarország szuverenitásának biztosítása érdekében indokolt a nemzeti letelepedés engedélyezési feltételeként megkövetelni, hogy a harmadik országbeli állampolgár nemzeti letelepedése az ország érdekében álljon, a nemzeti letelepedési engedély biztosítása ugyanis a feltételek teljesítése esetén sem alanyi jog” [Indokolás a 35. § (1a) bekezdéséhez], illetve „az irányelv nem terjed ki a nemzeti letelepedés szabályaira” [Indokolás a 35. § (5) bekezdéséhez]. Ugyanakkor „[a] belső jogrendszer szempontjából a nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkező személy is letelepedett jogállást élvez, azonban a huzamos tartózkodási irányelv szabályozásának megfelelően az irányelvben meghatározottaknál kedvezőbb feltételekkel kibocsátott engedélyek nem biztosítanak az EK letelepedési engedélyhez hasonló mobilitási jogot a Közösség területén” [Indokolás a 37. § (2) bekezdéséhez]. A jogerős ítéletben megállapított – és a felülvizsgálati kérelemben sem vitatott – tényállás szerint a felperes nemzeti letelepedési engedélyt kért, azzal rendelkezett, és azt vonta vissza a hatóság, így esetében a 2003/109/EK irányelvben szabályozott huzamos tartózkodás szóba sem került. A 2003/109/EK irányelv 2. cikk b) pontja szerinti „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás semmiképpen sem azonosítható a felperes részére korábban kiállított nemzeti letelepedési engedéllyel és státusszal.
[18] Azt a kérdést, hogy a nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkezőkre vonatkozó szabályok kapcsán a 2003/109/EK irányelvnek van-e relevanciája, az elsőfokú bíróság nem részletezte. A Kúria megállapította, hogy a nemzeti letelepedési engedély sajátos szabályai – így azok a körülmények, amelyekre tekintettel a hatóság nem az európai, hanem a nemzeti letelepedési engedély megadásáról dönt – nem tartoznak a 2003/109/EK irányelv hatálya alá, nem annak átültetése folytán kerültek be a Harmtv.-be, ezért e tekintetben a 2003/109/EK irányelv és annak az EUB által adott kötelező értelmezése sem vehető figyelembe. „Egy adott irányelvi rendelkezést akkor lehet jogértelmezéshez segítségül hívni, ha az értelmezett jogszabály az irányelv átültetése folytán került be a nemzeti jogszabályba” (Kfv.VI.37.416/2022/10. [70]). Erre tekintettel ebben a körben fel sem merülhetett előzetes döntéshozatal kezdeményezése vagy a felülvizsgálati eljárás felfüggesztése a már benyújtott előzetes döntéshozatali indítványokra tekintettel.
[19] A 2003/109/EK irányelvnek a felperes által megfogalmazott kiterjesztő értelmezése is legfeljebb addig terjedhet – akár a folyamatban lévő C-420/22. és C-528/22. számú előzetes döntéshozatali eljárások eredményeként –, hogy a letelepedés egyes általános szabályai közösek az uniós jog hatálya alá tartozó és a nemzeti szabályozás alá tartozó eljárásokban, ezért – ha a nemzeti letelepedési engedély tekintetében is alkalmazni kell azokat – nem lehet eltérő joghatásuk.
[20] Az EUB a 283/81. számú ügyben hozott, közismert nevén a Cilfit-ítéletében fejtette ki, hogy ha közösségi jogi kérdés merül fel olyan nemzeti bíróság előtt, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles eleget tenni azon kötelezettségének, hogy a kérdést az EUB elé terjessze, kivéve, ha azt állapította meg, hogy
- a felmerült kérdés nem releváns, vagy
- a szóban forgó közösségi jogi rendelkezést az EUB már értelmezte (acte éclairé), vagy
- a közösségi jog helyes alkalmazása olyannyira nyilvánvaló, hogy az minden észszerű kétséget kizár (acte clair).
Az ilyen esetek fennállását a közösségi jog sajátos jellemzőinek, az értelmezésével kapcsolatos különleges nehézségeknek és az EU-n belüli eltérő ítélkezési gyakorlat veszélyének függvényében kell megítélni. Ezt a kötelezettséget a Kúria is tiszteletben tartja (Gfv.VII.31.124/2017/5., [7]; Kfv.VII.38.167/2021/15., [58]). Ha egy ügyben eljáró bíróság megállapítja, hogy a Cilfit-ítélet feltételei fennállnak, mert az adott ügyben nem kell a (fél által megjelölt) uniós jogot alkalmazni, avagy azt alkalmazni kell, de az alkalmazandó szabály tartalma világos, akkor újabb előzetes döntéshozatal indítványozása a saját eljárás felfüggesztése mellett nem indokolt.
[21] Ugyanez a helyzet a más bíróság által indítványozott és folyamatban lévő előzetes döntéshozatal saját ügyre gyakorolt hatását illetően. A Kp. 32. §-a folytán alkalmazandó Pp. 126. § (2) bekezdése értelmében az eljáró bíróság a saját eljárását felfüggesztheti akkor is, ha más bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás eredményének bevárása szükséges. Az eljáró bíróságnak – jelen ügyben a Kúriának – ilyen esetben azt kell vizsgálnia, hogy a más bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatal a saját eljárásban releváns-e, továbbá, hogy maga is indokoltnak tartja-e a már kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás eredményének bevárását. Az EUB-hoz előterjesztett előzetes döntéshozatali indítvány ugyanis nem teszi kötelezővé más, folyamatban lévő eljárások – így a jelen felülvizsgálati eljárás – felfüggesztését. „Az EUB előtt alsóbb fokú bíróság által kezdeményezett, folyamatban levő előzetes döntéshozatali eljárás önmagában nem indokolja a felülvizsgálati eljárás felfüggesztését” (Gfv.VII.30.478/2017/9., BH2018. 203.). Az EUB is úgy értelmezte az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikk harmadik bekezdését, hogy a végső fokon eljáró nemzeti bíróság sem köteles az EUB-hoz fordulni pusztán amiatt, hogy az előtte folyamatban lévőhöz hasonló ügyben és pontosan ugyanabban a kérdéskörben valamely alsóbb szintű nemzeti bíróság előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé, és nem is köteles megvárni az e kérdésre adott választ (EUB C-72/14. és C-197/14., 63.). Más bíróság vagy a Kúria tehát a Pp. 126. § (2) bekezdésére alapítva kizárólag akkor jogosult és egyben köteles felfüggeszteni a saját eljárását, ha maga is megvizsgálta a felmerült kérdést és megállapította, hogy az alkalmazandó uniós jog értelme nem világos, és az előtte folyamatban lévő ügy – annak körülményeire tekintettel – a kötelező értelmezés hiányában nem dönthető el. Éppen ezért hangsúlyozta a Kúria egy korábbi határozatában azt a követelményt, hogy „a Pp. 126. § (2) bekezdésének alkalmazását a törvény feltételekhez köti, amely feltételeket az adott ügyben eljáró bíróságnak körültekintően kell mérlegelnie, és amelyek fennállását a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő alapvető jog biztosítása érdekében teljeskörűen indokolni köteles” (Kpkf.VI.39.902/2021/2. [23]). „A per Pp. 126. § (2) bekezdése alapján elrendelt felfüggesztése esetén a bíróságnak indokolásában ki kell térnie arra, hogy mi az uniós jog egységes alkalmazása szempontjából releváns, értelmezésre szoruló kérdés, továbbá annak bemutatására is, hogy miért tekinthető a tényállás és a jogkérdés az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező határozattal azonosnak” (Kpkf.IV.39.458/2022/3. [26]). Ha az eljáró bíróság a Cilfit-kritériumok alapján eltérő következtetésre jut (akár az uniós jog relevanciája, akár annak tartalma, akár a korábban feltett kérdéssel érintett ügy és a saját ügye közötti azonosság – összevethetőség – tekintetében), akkor nemcsak jogosult, hanem köteles befejezni a saját eljárását és meghozni az érdemi döntését. Ellenkező esetben a saját meggyőződésével és a felek érdekével szemben járna el, ami a bírói függetlenséget és a jogbiztonságot is sértené.
[22] Az EUB a C‑561/19. számú, Consorzio-ügyben hozott ítéletében – a Cilfit ügyben hozott ítéletében foglaltakat megerősítve és továbbfejlesztve – rámutatott, hogy az EUMSZ 267. cikkében említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és az EUB feladatainak világos szétválasztásán alapul, a jogvita tényállásának a megállapítása és értékelése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. Ugyancsak kizárólag a jogvitában eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak megítélése is, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – szükséges-e az EUB előzetes döntése. Az EUB által az EUMSZ 267. cikke alapján adott értelmezés kötelező jellege okafogyottá teheti az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésében előírt kötelezettséget, és így kiüresítheti annak tartalmát, különösen akkor, ha a felmerült kérdés lényegében megegyezik egy hasonló esetben – vagy a fortiori ugyanazon nemzeti ügyben – már előzetes döntés tárgyát képező kérdéssel, vagy akkor, ha az érintett jogkérdést a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata tisztázza, és ez attól függetlenül fennáll, hogy az ítélkezési gyakorlat alapjául milyen eljárások szolgáltak, és akkor is, ha a jogvita kérdései nem mutatnak teljes mértékű hasonlóságot. Az EUB az ítéletében emellett emlékeztetett arra is, hogy az EUB és a nemzeti bíróságok közötti közvetlen együttműködésnek az EUMSZ 267. cikkel bevezetett rendszere a felek kezdeményezésétől független eljárás, nem minősül a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban részt vevő felek számára nyitva álló jogorvoslati lehetőségnek. Az, hogy az egyik fél állítása szerint a jogvita az uniós jog értelmezésének kérdését veti fel, önmagában nem elegendő tehát ahhoz, hogy az érintett bíróság köteles legyen úgy tekinteni, hogy az EUMSZ 267. cikk értelmében vett, ilyen kérdés merült fel.
[23] A Kúria a konkrét üggyel összefüggésben megállapította, hogy az EUB a közrendi, közbiztonsági, nemzetbiztonsági kockázat megítélésével, a titkosított bizonyítékokról adható tájékoztatással, illetve a 2003/109/EK irányelv rendelkezéseivel kapcsolatban több döntésében, így a C-300/11., a C-448/19., valamint a C 503/19. és C 592/19. számú ügyekben hozott ítéleteiben már állást foglalt. Ennek alapján világos az adott esetben releváns szabályok értelme. A tagállami bíróságnak ezeket a szabályokat mindig az elbírálandó egyedi ügy sajátosságainak megfelelően kell alkalmaznia. Hasonlóan foglalt állást a Kúria más ügyekben is (például Pfv.III.21.211/2020/6., [48]–[51]). A konkrét ügyre nézve mindebből az következik, hogy a letelepedési engedélyt nemzetbiztonsági okból vissza lehet vonni. Ennek oka lehet az, ha az engedélyes letelepedése (az engedély fenntartása vagy meghosszabbítása) tényleges és kellően súlyos veszélyt jelent a tagállam (Magyarország) nemzetbiztonságára. Ezt az engedélyről döntő hatóságnak indokolnia kell. Az érintett fél az indokoknak legalább a lényegét jogosult megismerni, hacsak az ügy kivételes körülményeire tekintettel erre nincs lehetőség. A bíróságnak a hatósági döntés törvényességét és megalapozottságát akkor is vizsgálnia kell, ha a fél az indokokat nem ismerheti meg. Mindezekre figyelemmel újabb előzetes döntéshozatali indítvány benyújtását a Kúria nem tartotta indokoltnak.
[24] A 2003/109/EK irányelv az átültetésre tekintettel elsősorban a Harmtv. útján érvényesül. Kérdés legfeljebb az lehet, hogy az átültetés megfelelő volt-e – ez azonban a jelen ügyben nem releváns. A letelepedési engedélyekkel kapcsolatos döntésekre vonatkozóan a nemzetbiztosági szempontok figyelembevételét illetően ugyanis a 2003/109/EK irányelv meghagyta a tagállamok, így Magyarország önálló szabályozási hatáskörét a jelen ügyben felmerült két vonatkozásban is. Egyrészt a letelepedés akadályát képező nemzetbiztonsági okok meghatározását, másrészt a követendő eljárást illetően (erre utal az EUB C-300/11. számú ítélete is). Vagyis abban a kérdésben megmaradt a tagállami hatáskör, hogy mit minősít a tagállami jogalkotó a letelepedést kizáró nemzetbiztonsági oknak, miként abban is, hogy ebből mit minősít a fél által nem megismerhető adatnak. A 2003/109/EK irányelvnek ezt a nemzeti hatáskört fenntartó szabályát semmilyen értelmezés nem üresítheti ki, miként az eddigi értelmezések sem üresítették ki, ezért a folyamatban lévő ügy a más bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokra tekintet nélkül elbírálható.
[25] A Kúria mindezekre tekintettel arra a következtetésre jutott, hogy előzetes döntéshozatal kezdeményezése vagy az eljárás felfüggesztése a már benyújtott előzetes döntéshozatali indítványokra tekintettel abban az esetben sem indokolt, ha a kiterjesztő értelmezés szerint a nemzeti letelepedési engedélyre vonatkozó szabályok is részben a 2003/109/EK irányelv hatálya alá tartoznának. A felülvizsgálati kérelem által megjelölt két kérdés – a felperessel szemben a hatóság által megjelölt nemzetbiztonsági ok ténylegessége és annak súlyossága, illetve az erre vonatkozó adatok minősítése és ezáltal elzárása a felperes elől – a folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárásoktól függetlenül elbírálható. Ezek olyan kérdések, amelyek vizsgálatára a közigazgatási perekben eljáró bíróságok, így a Kúria is kétségtelenül jogosult. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Alaptörvény XXVIII. Cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból következik a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságoknak az a hatásköre, hogy az általuk felülbírált ügyek érdemében döntsenek (például 3243/2018. (VII. 11.) AB határozat, Indokolás [44]). Sőt, ezt történeti alkotmányunk vívmányának minősítette (17/2015. (VI. 5.) AB határozat, Indokolás [86]–[88]). Kétségtelen, hogy a bíróság nem veheti át a hatóság szerepét, nem gyakorolhat hatósági hatáskört, de az érdemi felülbírálat körében azt mindenképpen vizsgálhatja és értékelheti, hogy a támadott határozat kötelező alapját képező szakhatósági állásfoglalás megalapozott-e; más szóval: azt éppen lehet és kell is vizsgálnia, amit az EUB előír: vagyis, hogy a hatóság valós tényekre alapította-e a megállapítását, miszerint a nemzetbiztonság veszélyeztetése tényleges és súlyos.
[26] A felperes által a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott további irányelvek és azok EUB általi értelmezése a felülvizsgálati eljárásban nem volt releváns. A Kúria e körben mindenekelőtt kiemeli, hogy a Kp. 117. § (3) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemben nem lehet hivatkozni új jogalapra és olyan új tényre, körülményre, amely nem volt az elsőfokú eljárás tárgya. A felperes a keresetében a 2003/86/EK irányelvvel, illetve a 2004/38/EK irányelvvel összefüggésben jogszabálysértésre nem hivatkozott. Márpedig „a felülvizsgálati kérelemben az alperesi határozatra vonatkozó új jogszabálysértésre nem lehet hivatkozni, a jogerős ítélet jogszerűsége ugyanis kizárólag a keresetben megjelölt okból sérelmezhető. Olyan kérdésben ugyanis, ami nem volt a kereset tárgya, nincs helye felülvizsgálati eljárásnak” (Kfv.II.37.603/2021/5., [27]). Mindazonáltal a Kúria megjegyzi, hogy a felperes ügyében szó sem volt a 2003/86/EK irányelv szerinti családegyesítésről: a felperes nem családegyesítés címén az egyik családtag már meglévő tartózkodási jogcímére hivatkozva igényelte a saját tartózkodási jogosultsága fenntartását. A 2004/38/EK irányelv pedig csak uniós polgárokra vonatkozik, ezért nem alkalmazta azt soha a Kúria harmadik országok polgáraival szembeni idegenrendészeti eljárásokban az irat (titok) megismerési jogra. Ennek megkérdőjelezése – akár a Charta vagy az Alaptörvény diszkrimináció-tilalmi rendelkezéseire hivatkozva – az irányelv hatályára vonatkozó szabálynak az Európai Unióról szóló Szerződésbe ütközését feltételezné, aminek vizsgálatára a Kúria nem rendelkezik hatáskörrel. Ezért a folyamatban lévő ügyben a kizárólag uniós polgárokra vonatkozó szabályok alkalmazása nem merül fel. Ennek következtében a felperes által ide kapcsolódóan felhívott Kfv.II.37.741/2021/6. és a Kfv.III.38.101/2017/13. számú kúriai határozatokban szereplő jogértelmezés elemzése is szükségtelen. Az EUB a C-159/21. számú ítéletét – ahogyan arra az elsőfokú bíróság is rámutatott – nem idegenrendészeti, hanem menekültügyben hozta, és menekültügyi irányelvek (2011/95/EU irányelv és 2013/32/EU irányelv) rendelkezéseinek értelmezését végezte el a Charta 47. cikkének fényében. Ezeket az irányelveket (illetve az irányelvek átültetését célzó magyar szabályozást) a felperes ügyében eljárt hatóságok nem alkalmazták és nem is alkalmazhatták, mivel a felperesnek nem volt menedékkérelme, nem volt menekült státusza és kiegészítő védelmi jogállás sem illette meg. A menekültügyi irányelveket és azokat értelmező EUB ítéletet a felperes nemzeti letelepedett státusz visszavonásának ügyében nem lehetett alapul venni. Az EUB a C-528/21. számú ítéletében harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló irányelv (2008/115/EK irányelv) rendelkezéseit értelmezte a Charta 47. cikkének fényében; miután pedig a felperes esetében ennek az irányelvnek az alkalmazása sem merült fel, így a perbeli ügy eldöntése szempontjából ennek az ítéletnek sem volt jelentősége.
[27] A Kúriának kialakult joggyakorlata van a minősített adaton alapuló idegenrendészeti hatósági határozatok jogszerűségének megítéléséről. E körben elöljáróban szükséges kiemelni, hogy a feleknek a tisztességes eljárás alkotmányos követelményéből eredően joguk van arra, hogy minden, az ügyükben lényeges és a döntéshozatalhoz szükséges adatot megismerhessenek, azokra nyilatkozhassanak. Ez az iratmegismerési jog azonban nem lehet korlátlan. Ahogyan az az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből is következik, az az alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. A minősített adaton alapuló idegenrendészeti hatósági határozatok esetében a felperes tisztességes eljáráshoz való jogából levezethető iratmegismerési joga az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdése szerinti más személyek szabadsághoz, személyi biztonsághoz való alapjogával ütközik. Ez utóbbinak biztosítása során az arra kijelölt hatóságok – törvényben meghatározott keretek között – Magyarország függetlenségének és törvényes rendjének védelme érdekében járnak el.
[28] A Harmtv. 37. § (2) bekezdés g) pontja alapján az idegenrendészeti hatóságnak a nemzeti letelepedési engedélyt vissza kell vonnia, ha a harmadik országbeli állampolgár veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát. A Harmtv. 87/B. § (4) bekezdése értelmében a szakhatóság állásfoglalása a szakkérdés tekintetében (ez esetben, hogy a harmadik országbeli állampolgár letelepedése veszélyezteti-e Magyarország nemzetbiztonságát) kötelező az eljáró idegenrendészeti hatóságra nézve. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (Nbtv.) 5. § g) pontja kimondja, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal végzi a letelepedett jogállást igazoló okmányt kérelmező személyek ellenőrzését és az ezzel kapcsolatos feladatokat. A hivatal ezen ellenőrzés eredményeként beszerzett információkat értékeli és kialakítja a közrendi, köz- és nemzetbiztonsági veszélyeztetésről szóló álláspontját. A hivatal tevékenységére vonatkozó, a hatósági határozatokat megalapozó szakhatósági állásfoglalások alapját képező adatok a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Mavtv.) 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján minősített adatok. Ezek megismerése az érintett számára nem az idegenrendészeti eljárásban, hanem egy külön, a felperes kérelmére induló eljárásban, a minősítő által kiadott megismerési engedély birtokában lehetséges [Mavtv. 11. § (1) bekezdés]. A megismerési engedély megtagadásáról szóló döntés ellen önálló jogorvoslatnak (közigazgatási pernek) van helye [Mavtv. 11. § (3) bekezdés]. Sem az idegenrendészeti hatóság, sem az eljáró bíróság nincs abban a helyzetben, hogy ezen minősített adatok megismeréséről, megismertetéséről a minősítő helyett döntsön, annak feltárását lehetővé tegye, akár szűk körben is. A minősített adat jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé tétele visszaélés a minősített adattal, ami a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 265. § (1) bekezdése alapján bűncselekmény.
[29] Az ügyfél (felperes) Alaptörvény XXIV. Cikke szerinti, tisztességes ügyintézéshez fűződő joga, valamint a XXVIII. Cikke szerinti, tisztességes bírósági eljáráshoz és jogorvoslathoz fűződő joga ilyen esetben sem sérül, mert egyrészt biztosított számára a megismerési engedély kiadása iránti eljárás, másrészt az idegenrendészeti hatóság határozata jogszerűségét kifogásolva közigazgatási pert indíthat. Ez utóbbi esetben a közigazgatási perben eljáró bíróságnak – a fentebb említett érdemi felülbírálat elvéből következően – vizsgálnia kell, hogy a szakhatósági állásfoglalás valóban minősített adatokon alapul-e, illetve, hogy a védett adatok megfelelően alátámasztják-e a szakhatóság állásfoglalását. Ha a felperes a védett adatot a határozatból nem ismerheti meg, és erre a megismerési engedélyezési eljárásban sem kapott lehetőséget, akkor keresete alapján a közigazgatási perben eljáró bíróságnak a Mavtv. 13. § (5) bekezdése szerint meg kell ismernie a szakhatóság állásfoglalásának alapjául szolgáló, minősített adatot tartalmazó iratokat, majd az abban foglaltakra figyelemmel kell az alperes határozatának jogszerűségéről döntenie, vizsgálva, hogy a leírtak okszerű és logikus értékelése megtörtént-e. Ha a bíróság ezt a vizsgálatot nem végez(het)né el, úgy a jogorvoslat formálissá válna, kiüresedne. „Az idegenrendészeti ügyben hozott döntés jogszerűségét vizsgáló bíróság a minősített adatok megismerésével biztosítja annak kontrollját, hogy a szakhatóság megfelelő adatok birtokában alakította-e ki az álláspontját a nemzetbiztonsági kockázat fennállásáról” (Kpkf.VII.39.339/2022/2., [14] 1.). „A felperessel szemben fennálló nemzetbiztonsági kockázat alátámasztásául szolgáló adatokat az eljáró bíróság a fél erre történő hivatkozása esetén köteles megismerni és vizsgálni, hogy azok alapján az eljáró szakhatóság okszerűen jutott-e a szakhatósági állásfoglalásában rögzített megállapításra” (Kfv.IV.37.129/2021/13., [38]). „Az eljáró bíróság a közigazgatási perben az objektív és a szubjektív jogvédelmi feladatát, ennek során a »fegyveregyenlőség« biztosítását a minősített adatokat tartalmazó iratba betekintése és annak ellenőrzése útján látja el, hogy a szakhatóság véleménye a nemzetbiztonsági kockázat fennállását igazolja vagy sem” (Kpkf.VI.40.408/2020/2.). „Amennyiben a hatóság a döntését olyan állásfoglalásra alapítja, amely minősített adatokat tartalmaz, a bíróság az iratokba történő betekintést követően azt ellenőrzi, hogy a véleményben foglalt tények és adatok elegendő indokul szolgálnak-e az idegenrendészeti határozatban foglalt intézkedéshez. A bíróság a nemzetbiztonsági kockázat igazolására alkalmas adatokon alapuló okszerű és logikus hatósági következtetést nem bírálhatja felül” (Kfv.II.37.533/2020/9. [31]–[32]; Kfv.II.37.671/2020/17. [44]–[45]; Kfv.II.37.863/2020/15. [38]–[39], Kfv.II.37.761/2021/9. [45]).
[30] Az elsőfokú bíróság a perbeli esetben is azáltal tudta biztosítani a felperes hatékony jogvédelmét, hogy betekintett a minősített adatokat tartalmazó iratokba és ellenőrizte, hogy a szakhatóságok állásfoglalása a nemzetbiztonsági kockázat fennállását igazolja-e. A fentiekben ismertetett szabályozás miatt nem tárhatta a felperes elé az a minősített adatokat, azok megfelelőségét nem ellenőrizhette, a bírói kontroll arra szorítkozhatott, hogy a szakhatóság megfelelő adatok birtokában alakította-e ki az álláspontját a nemzetbiztonsági kockázat fennállása körében. Az elsőfokú bíróság a szakhatósági állásfoglalások megalapozottságáról és nemzetbiztonsági szempontú indokoltságáról meggyőződött. A jogerős ítélet indokolásában kitért arra, hogy megvizsgálta a felperessel szemben megjelölt nemzetbiztonsági ok ténylegességét és annak súlyosságát, valamint azt is, hogy az erre vonatkozó adatokat minősítették és ezáltal elzárták a felperes elől; összességében pedig megalapozottnak találta a szakhatóságok állásfoglalását, megítélése szerint ezek az adatok elegendő indokául szolgáltak az idegenrendészeti hatóság döntésének. Az elsőfokú bíróság a minősített adatok megismerésével biztosította annak kontrollját, hogy a szakhatóság megfelelő adatok birtokában alakította ki az álláspontját a nemzetbiztonsági kockázat fennállása körében, a szükséges és lehetséges mértékben pedig meg is indokolta, miért jogszerű az idegenrendészeti hatóság megállapítása, a kérelmező tartózkodása veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát. A jogerős ítélet a Pp. bizonyítékok mérlegelésére és az ítélet tartalmára vonatkozó szabályainak is megfelelt. A már kifejtettek szerint a fél iratmegismerési joga korlátozható, amennyiben azt a felmerülő nemzetbiztonsági okok alátámasztják. A bíróság a minősített iratokba való betekintés során ezt vizsgálva mérlegelési tevékenységet végez, a mérlegelésének részleteit azonban a féllel nem közölheti. A hatósági ügy érdeme tekintetében a szakhatóság állásfoglalása kötelező erejű, az I. rendű alperes ebben a körben nem rendelkezett mérlegelési lehetőséggel, a minősített iratok tartalmát nem ismerhette meg. „A bíróság azonban a jogorvoslati eljárásban mindezt pótolja, az eljáró hivatásos bíró személyes iratmegismerése az ügy sajátosságaihoz képest a Kúria megítélése szerint biztosítja a tisztességes eljáráshoz való jog lényegét” (Kfv.IV.37.098/2022/15. [80]–[81]).
[31] Az a körülmény, hogy a felperes végső soron nem ismerhette meg a szakhatósági álláspontot megalapozó bizonyítékokat, mivel azok minősített adatot képeznek, nem az I. rendű alperes vagy az elsőfokú bíróság eljárására vezethető vissza. A Mavtv. vonatkozó rendelkezései lehetővé teszik, hogy az ügyfél egy külön eljárásban szembesüljön a rá vonatkozó ellenőrzés eredményével. E külön eljárás és a jelen bírósági eljárás együttesen olyan garanciát biztosít a számára, amelynek folytán nem sérülhetnek az alapvető jogai. A Kúria e tekintetben több döntésében rámutatott arra, hogy „ez a szabályozási helyzet az adatok jellegéből, abból a nemzetbiztonsági érdekből ered, amely elsőséget élvez a szuverenitás alapján” (Kfv.II.38.329/2018/10. [17]; Kfv.II.37.047/2019/8. [12]; Kfv.II.37.544/2019/16. [16]; Kpkf.VI.40.408/2020/2.; Kfv.II.37.983/2020/10. [26]).
[32] A fenti értelmezés összhangban áll az EUB gyakorlatával is. A Kúria korábbi döntésében az EUB C-300/11. számú ítéletében megfogalmazott garanciális követelmények fényében részletesen vizsgálta az ügyre irányadó magyar szabályozási környezetet, és megállapította, hogy az elsősorban az eljáró bíróságot terhelő „kontroll-tevékenységnek” a Mavtv. 11. §-a szerinti megismerési eljárásban kell és lehet eleget tenni. A megismerési eljárásban kell elvégezni a hatékony jogvédelem és a nemzetbiztonsági érdek mérlegelését, ezért az idegenrendészeti hatóság határozata vonatkozásában az EUB ítéletében megfogalmazott garanciális követelmények nem kérhetők számon, ha felperes elmulasztotta a Mavtv. szerinti megismerési eljárás kezdeményezését, és nem vette igénybe a magyar jog által biztosított lehetőségeket a határozat alapjául szolgáló indokok megismerésére (Kfv.II.37.542/2019/10. [21]).
[33] Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 13. cikkében foglalt hatékony jogorvoslatnak a nemzetbiztonság védelmét szolgáló titkosított adatokat érintő ügyekben az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlata szerint olyan jogorvoslatot kell érteni, amely tekintettel van a nemzetbiztonsági érdekekre, az Egyezményből továbbá nem következik az ilyen minősített adatok megismeréséhez való – feltétlen – jog [Leander kontra Svédország (9248/81.)]. A Kúria megállapította, hogy a felperest az ügyével kapcsolatban megillető jogorvoslatok összességében megfeleltek mind az EUB, mind az EJEB elvárásainak, mind az Alaptörvényből fakadó követelményeknek.
[34] A Kúria eljáró tanácsa a minősített adatokat tartalmazó iratokba maga is betekintett és megállapította, hogy azok megalapozzák a perbeli szakhatósági állásfoglalásokat, az iratok felperessel való megismertetésére pedig a jelen eljárásban sem volt lehetőség. A fentebb írt jogszabályhely alapján elvégzett, nemzetbiztonsági szempontú ellenőrzés eredményeként a szakhatóságok széleskörűen gyűjtött adatok alapján alakították ki állásfoglalásaikat. A feltárt tények, adatok elégségesek voltak annak megállapításához, hogy a felperes magyarországi tartózkodása valódi és közvetlen veszélyt jelent Magyarország nemzetbiztonságára. Megállapította továbbá, hogy az elsőfokú bíróság a felperes alapvető jogainak védelme érdekében a szükséges mérlegelést elvégezte, mérlegelése pedig nem volt okszerűtlen. A bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálati eljárásban eredménnyel csak akkor támadható, ha a bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, illetőleg a bizonyítékok mérlegelése kirívóan okszerűtlen volt. Ilyen körülményt a Kúria a jelen ügyben nem tárt fel.
[35] A Kúria utal arra is, hogy a felperes személyi és családi körülményei a nemzeti letelepedési engedély visszavonása szempontjából nem bírtak relevanciával, mert a Harmtv. szabályozása alapján a felperes nemzetbiztonságra történő veszélyességét megállapító szakhatósági állásfoglalás a visszavonást önmagában megalapozta, azzal szemben más körülmény nem bírhat elsőbbséggel. Miután az állásfoglalás ellenőrzése alapján a Kúria megállapította, hogy az törvényesnek és megalapozottnak bizonyult, ezért az elsőfokú bíróság ítélete nem jogsértő. A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, miszerint az I. rendű alperes a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének eleget tett, és a szakhatósági állásfoglalásban foglaltakra tekintettel a Harmtv. 37. § (2) bekezdés g) pontjában írt, a nemzeti letelepedési engedély visszavonásának további mérlegelést nem tűrő feltétele fennállt.
[36] Minderre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv.VII.37.517/2023/12.)