I. A teljesítés lehetetlenülése a szerződéses szolgáltatás végleges és teljes körű nem teljesíthetőségét feltételezi
II. Vis maior helyzet megállapítására sor kerülhet járvány, az ezzel összefüggő állami korlátozó intézkedések esetén, és a vis maior alapul szolgálhat a kötbérfelelősség alóli kimentésre [2013. évi V. örvény (Ptk.) 6:179. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az alperes mint megrendelő és a felperes mint vállalkozó között „…” tárgyában kiírt nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként 2020. február 19-én vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: szerződés) jött létre, amelynek értelmében a megrendelő kezelésében levő fürdőkben és strandfürdőkben uszodamester, vízicsúszda-kezelő, pénztáros, szaunamester, fürdősegédmunkás, hostess feladatok, kertészeti segédmunkás, irodai adminisztrátor, fürdő házirend felügyelő szolgáltatásokat iskolaszövetkezeti tagsági jogviszonyban álló diákok látták el.
[2] A szerződés időtartama alatt az alperes kötelezettséget vállalt legalább 280 000 munkaóra keretében diákmunkaerő foglalkoztatására azzal, hogy nettó 500 000 000 forint keretösszeg erejéig jogosult volt további munkaórák keretében diákmunkaerő foglalkoztatására, az alapmennyiséggel együtt legfeljebb 400 000 munkaóra mennyiségben, amely 70%-ának lehívására vállalt kötelezettséget.
[3] A szerződés 24 hónap határozott időtartamra jött létre azzal, hogy a szerződés az alperes döntése alapján egy alkalommal változatlan feltételekkel meghosszabbítható volt a keretösszeg erejéig.
[4] A szerződés rendes felmondással történő megszüntetésének lehetőségét a felek kifejezetten kizárták (8.1. pont). Rögzítették ugyanakkor, hogy az alperes a szerződést felmondhatja, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – a szerződéstől elállhat, ha feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXCIII. tv. (a továbbiakban: Kbt.) 141. §-a alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni (8. 4. pont).
[5] A felek meghiúsulási kötbért kötöttek ki azzal, hogy annak összege a meghiúsuláskor fel nem használt keretösszeg 30%-a (5.2. pont).
[6] A felek együttműködése a szerződés alapján 2020. február 20. napjától kezdődött meg. A felperes az igényelt diákmunkaerőt a szerződésnek megfelelően biztosította az alperes számára, a teljesítésekkel összefüggésben összesen 14 054 280 forintról állított ki számlát, amely összeget az alperes megfizette.
[7] A koronavírus-fertőzés (Covid) 2020 januárjában Európában is megjelent, és februártól széleskörben terjedni kezdett. A WHO 2020. március 11. napján pandémiának minősítette a koronavírus-járványt.
[8] Az alperes kezdeményezésére a felek között 2020. március 9-én egyeztetésre került sor, amelynek célja a felperes részéről az alperes új menedzsmentjének történő bemutatkozás és az együttműködés optimalizálásának megbeszélése volt. Ezen a találkozón szóba került az alperes részéről a felmondási szándék.
[9] B. város önkormányzata tulajdonosi döntéssel úgy határozott, hogy 2020. március 15. napjával a járványra tekintettel bezárja az alperes fürdőit. Ezzel nagyjából egyidejűleg a vidéki fürdők is bezártak.
[10] Az alperes a 2020. május 15-én kelt, a felperes számára 2020. május 20-án kézbesített felmondásával a Kbt. 143. § (1) bekezdés a) pontjára utalással felmondta a szerződést. Arra hivatkozott, hogy a járványügyi rendelkezések és az azzal összefüggésben meghozott alapítói rendelkezés következtében a társaság által üzemeltetett fürdők és gyógyfürdők nem meghatározható ideig nem működnek. A társaság üzleti terveit, árbevételét a kialakult vis maior helyzet, a turizmus visszaesése és az ágazati válság hosszú távon negatívan befolyásolja. A társaságnak jelenleg nincs a szokásos üzleti tevékenységből származó bevétele, a keretszerződésben lekötött szolgáltatások igénybevételére nincs szüksége. A levélben foglaltak szerint a meglévő szerződés módosítása olyan mértékben lenne szükséges, amelyre a Kbt. 141. §-a nem ad lehetőséget és amelyre tekintettel új közbeszerzési eljárást kellene lefolytatni.
[11] A kijárási korlátozások vidéki megszüntetésével 2020. május 4. napjától újranyitottak a vidéki strandfürdők. Az Operatív Törzs honlapján 2020. május 16-án jelent meg a hivatalos tájékoztatás arról, hogy május 18-tól újra nyithatnak a strandok és a szabadtéri fürdők. Az alperes is döntött a szerződéssel érintett fürdői közül egyes strandok újra nyitásáról.
[12] A felmondást a felperes megalapozatlannak és jogszerűtlennek tartotta, ezért a 2020. június 11-i válaszlevelében bejelentette, hogy azt jogellenesnek tartja, és érvényesíti az ebből fakadó igényeit. A 2020. június 17-i újabb levelében a felperes a perbeli szerződés 5.2 pontja alapján felhívta az alperest 145 783 716 forint meghiúsulási kötbér megfizetésére, amely felszólításnak az alperes nem tett eleget.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[13] A felperes keresetében elsődlegesen meghiúsulási kötbér címén 145 783 716 forint és járulékai, másodlagosan kártérítés címén 72 614 411 forint és járulékai megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Perbeli igényét elsődleges keresete kapcsán a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:58. §, a 6:183. § alapján alkalmazandó 6:179. §, 6:186. § rendelkezéseire, továbbá a szerződés 5.5.2. pontjára, a másodlagos keresetével összefüggésben a Ptk. 6:58 §, a 6:183. §-a alapján alkalmazandó 6:179. §, 6:180. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 6:142. § és 6:143. § szabályaira alapította.
[14] Előadta, hogy az alperes a koronavírus-járványra való hivatkozással jogellenesen mondta fel a szerződést, mert felmondása nem felelt meg a szerződés 8.4. pontjában, illetőleg a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 143. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak, tekintettel arra, hogy nincs szükség a közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződés módosítására pusztán azért, mert az alperes szerződésszegő helyzetbe került. A felmondás olyan időpontban történt, amikor az alperes tudatában volt annak, hogy a fürdők heteken belül újra nyitnak. Amennyiben valóban szükséges lett volna a szerződés módosítása, úgy nem lett volna szükség a Kbt. 141. §-a alapján új közbeszerzési eljárás lefolytatására. Érvelése értelmében az alperes jogellenes felmondása a teljesítés jogos ok nélküli megtagadásának minősül, ezért a Ptk. 6:183. §-a értelmében a lehetetlenülés jogkövetkezményei alkalmazására alapítottan érvényesíthette a szerződésben kikötött meghiúsulási kötbér iránti igényét. E körben utalt a Ptk. 6:186. §-ára és a szerződés 5.5.2. pontjában foglaltakra. Az 500 000 000 forint keretösszegből fel nem használt 485 945 720 forint alapulvételével a kötbér összege ennek 30%-a, azaz 145 783 716 forint.
[15] Másodlagos keresete körében kifejtette, hogy a jogellenes felmondás következtében az alperes köteles megtéríteni az elmaradt haszonban megnyilvánuló kárát, amelynek meghatározása során figyelemmel volt a szerződésben rögzített vállalkozói óradíjra, továbbá a korábbi szerződések teljesítésének tapasztalataira is. Ennek megfelelően az okozott kár összegét 72 614 411 forintban jelölte meg.
[16] Az alperes ellenkérelme mindkét kereset elutasítására irányult. Indokai szerint a szerződés a szezonális szükségletének, azaz extra ideiglenes munkaerőigényének kielégítésére szolgált. A 2020 március elejétől a világot sújtó koronavírus-járvány beláthatatlan és kiszámíthatatlan, a felek felróhatósági körén kívül eső külső tényező volt, amely alapjaiban rendezte át az emberek életét és az üzleti ágazatokat, így különös hatást gyakorolt a turizmusra. A veszélyhelyzeti és az utazási korlátozások bevezetéséről szóló rendelet, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata a fürdők látogatottságát jelentősen visszaszorította. Elmaradt a fürdők szezonális forgalomnövekedése, amelynek következtében nem volt szüksége plusz munkaerőre. Erre tekintettel a szerződés teljesítése a Ptk. 6:179. § (1) bekezdése értelmében lehetetlenné vált. Szerinte a szerződés nem volt módosítható, mivel nem volt előre látható, hogy a meghosszabbított határidőben hogyan képes azt teljesíteni. Felmondólevele tartalmazta a szerződés teljesítésének a koronavírus-járvány – mint vis maior – miatt történő lehetetlenné válását. Mivel a szerződés nem volt módosítható, ezért a Kbt. 141. § (8) bekezdése alapján új közbeszerzési eljárás kiírására lett volna szükség. Erre az esetre megillette a felmondás joga.
[17] Ezen túlmenően az alperes vitatta a kötbérigény jogalapját és összegszerűségét. Hivatkozott a Ptk. 6:186. §-ára, és kifejtette, hogy a felelősség alóli mentesülése körében jelentősége van a járványügyi intézkedések során meghozott jogszabályoknak, a kijárási tilalom, illetve a határzár elrendelésének, ami köztudomású tényként radikális piaci változást eredményezett. Hangsúlyozta, hogy a családdal és többéves munkajogviszonnyal rendelkező állandó munkavállalói foglalkoztatásának fenntartását tartotta elsődlegesnek, és a munkaerő belső átcsoportosításával próbálta a veszélyhelyzet folyamán a bizonytalan helyzetbe kerülő munkavállalókat segíteni.
[18] A kötbér összegszerűsége körében kifejtette, hogy a kötbérszámítás alapja – az általa kötelezően igénybe veendő munkaórák számára figyelemmel, azzal arányosan – 350 000 000 forint.
[19] Az alperes a Ptk. 6:188. §-ára alapítottan kérte továbbá a túlzott mértékű kötbér mérséklését.
[20] A kártérítés iránti másodlagos keresettel összefüggésben vitatta, hogy szerződésszegést követett volna el, mivel felmondása megfelelt a jogszabályoknak. Kiemelte: a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény (Szövetkezeti tv.) 13/A. §-ára tekintettel a felperes szűkített körben realizálhat hasznot, ennélfogva kárszámítása hibás, mivel nem vette figyelembe az iskolaszövetkezetek gazdálkodására vonatkozó szabályokat.
Az első- és a másodfokú ítélet
[21] Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes elsődleges keresete alapján kötelezte az alperest 109 337 787 forint és járulékai 15 napon belül történő megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[22] Határozata indokolása szerint elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a járványhelyzetre tekintettel szükséges volt-e a szerződés lényeges módosítása. Úgy ítélte meg, hogy a felmondás időpontjában nem volt előre látható a koronavírus fertőzési rátájának alakulása, a vírus mutálódása, a védőoltások védelmi idejének hossza, így nem volt előre látható az sem, hogy a strandok és fürdők mikor, milyen időtartamban és milyen korlátozások mellett tarthatnak nyitva. Emiatt tévesnek tartotta az alperes következtetését arra vonatkozóan, miszerint a járványhelyzet bizonytalanságából eredően a szerződés módosítása szükséges; e körben arra utalt, hogy a bizonytalan jövőbeli helyzet magában foglalja a körülmények jobbra fordulásának lehetőségét is, ami által az alperes a szerződést a későbbiekben teljesíteni tudja. Rámutatott arra, hogy a szerződés értelmében az alperes a szerződést egy alkalommal egyoldalúan meghosszabbíthatta, ennélfogva még 21 + 24 hónap állt rendelkezésére a szerződés szerinti munkaórák lehívására, ezért a járványhelyzet miatt a felmondás időpontjában egyáltalán nem volt szükséges a szerződés módosítása. A „pacta sunt servanda” kötelmi jogi alapelvéből levezette, hogy a felek elsődleges kötelezettsége a szerződés teljesítése és az alperest nem vitásan sújtó járvány csak akkor szolgálhat alapul a szerződés megszűnésére, amennyiben a szerződéses jogviszony a fennálló tartalommal lényegi és feltétlen szükséges módosítás nélkül nem folytatható, de a jogszerű módosításra nincs lehetőség. Ez sem a felmondás időpontjában, sem azt követően nem volt megállapítható, ezért a felmondás nem volt jogszerű, az alperes a szerződést megszegte.
[23] Az elsőfokú bíróság a Ptk. 6:186. §-ában foglaltakra utalva az alperes kimentés körében előadott hivatkozását megalapozatlannak ítélte. Hangsúlyozta: az alperes a szerződést idő előtt mondta fel, annak bevárása nélkül, hogy a járvány a szerződés időtartama alatt a tevékenységét miként érinti, hogyan befolyásolja annak teljesítését. Rámutatott, hogy az alperes által üzemeltetett fürdők átmeneti zárva tartása, illetve az átmenetileg keletkezett munkaerő-felesleg nem mentesíti az alperest a szerződésszegés alól. Jelentőséget tulajdonított a felperes által csatolt, az alperes által feladott diákmunkaerő-toborzásról szóló újsághirdetéseknek és megállapította: önmagában azok léte mutatja, hogy az alperes a felmondás időpontjában nem tudta megfelelően kalkulálni a saját jövőbeni munkaerőigényét és hirdetéseket kényszerült feladni.
[24] A kötbér összegszerűségét illetően az elsőfokú bíróság utalt a Ptk. 6:183. §-ára, 6:179. § (1) bekezdésére, és a szerződés 5.5.2. és 1.1. pontjai alapján rámutatott, hogy a kötbér alapja – az alperes e körben előadott védekezésétől eltérően – a fel nem használt keretösszeg. A teljes keretösszegből (500 000 000 forint) levonva a nyújtott szolgáltatások értékét (14 054280 forint) a fel nem használt keretösszeg 485 945 720 forint. Ennek – mint kötbéralapnak – a 30 %-a a meghiúsulási kötbér összege, ami 145 783 716 forint.
[25] Ugyanakkor az alperes kérelmére az elsőfokú bíróság indokoltnak tartotta a Ptk. 6:188. §-a alapján a kötbér mérséklését a járványügyi helyzetre, valamint az alperes bevételkiesésére figyelemmel, és azt 25%-kal alacsonyabb összegben, 109 337 787 forintban állapította meg. A késedelmi kamatról a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése alapján rendelkezett.
[26] Az elsődleges kereset alapos voltára tekintettel az elsőfokú bíróság a másodlagos keresetet nem vizsgálta.
[27] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a per főtárgya tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét – a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdésében rögzített anyagi jogi felülbírálati jogkörében eljárva, a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján – megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
[28] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, de az abból levont jogi következtetéseivel és döntésével nem értett egyet.
[29] Tévesnek ítélte az elsőfokú bíróság következtetését arra vonatkozóan, miszerint az alperesnek 21 + 24 hónap állt rendelkezésére a szerződés szerinti munkaórák lehívására. Rámutatott: a szerződés 1. pontja szerint az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy a keretszerződés időtartama alatt 280 000 munkaóra keretében foglalkoztat diákmunkaerőt. A szerződés 3. pontja szerint a felek a szerződést annak aláírásától számított 24 hónap határozott időtartamra kötötték. Az elsőfokú ítéletben kifejtettekkel szemben tehát a szerződés rendelkezései értelmében – a Ptk. 6:8. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – az alperes szerződéses kötelezettsége 280 000 munkaórának a szerződés aláírásától számított 24 hónapon belüli lehívása volt. A szerződés 4. pontja ugyan lehetőséget biztosított opcionálisan további munkaóra lehívására, e körben azonban az alperest nem terhelte megrendelési kötelezettség, ez az alperes diszkrecionális joga volt, csakúgy, mint a szerződés tartamának meghosszabbítása.
[30] A másodfokú bíróság a jogvita elbírálásakor a felek szerződésével elérni kívánt (célzott) joghatásnak tulajdonított jelentőséget, ami álláspontja szerint az alperesnek a meglévő munkaerő-állományon felüli, szezonális extra munkaerőigényének kielégítése volt. E körben általános jelleggel kiemelte: a szerződés teljesítése nem merül ki abban, hogy a kötelezett a vállalt magatartást kifejti, az a jogosulti érdek kielégítését, az elérni kívánt joghatás bekövetkezését, teljesülését jelenti, azaz nem önmagával a szolgáltatási cselekménnyel, hanem a célba vett eredmény maradéktalan megvalósulásával ér véget. A teljesítés nem szűkíthető a kötelezett cselekvésére, hanem azt jelenti, hogy a vállalt szolgáltatás realizálódik, ahhoz a másik fél ténylegesen hozzájut.
[31] A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság tévesen hagyta figyelmen kívül az alperes által ellenkérelmében hivatkozott, az emberek életét, mindennapjait gyökeresen meghatározó és átalakító koronavírus-járványt mint vis maior helyzetet, amellyel összefüggésben – az addig soha nem tapasztalt következményekre is figyelemmel – folyamatos kormányzati intézkedésekre volt szükség. Erre tekintettel nem tartotta megalapozottnak a felperes érvelését, miszerint az alperesnek mint professzionális gazdasági társaságnak a szerződéskötés időpontjában reális lehetőségként kellett volna számolnia a Covid-járvánnyal, hiszen a járvány a szerződéskötéskor előre nem látható körülményeket idézett elő, addig soha nem tapasztalt következményeket okozott: a Kormány 2020. március 11. napján a 40/2020. (III. 11.) Korm.rendelettel az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki, amelynek időtartama az elrendelés időpontjában nem volt meghatározható; a 46/2020. (III. 16.) Korm.rendelet 2020. március 17-től korlátozta a vendéglátó üzletekben való tartózkodást, a rendezvények megtartását és az üzletek nyitva tartását; ezt követően a 71/2020. (III.27) Korm.rendelettel 2020. március 28-tól szigorú kijárási korlátozásokat vezetett be; a 81/2020. (IV.1.) Korm.rendelet 2020. április 2. napjától megtiltotta a külföldről érkező nem magyar állampolgárok Magyarország területére történő belépését. Az elrendelt korlátozások a veszélyhelyzet megszűnéséig, 2020. június 17-ig hatályban voltak.
[32] Hangsúlyozta azt is, hogy a pandémia alapjaiban változtatta meg az emberek mindennapi életét és az ország gazdaságát, az üzleti ágazatokat, azon belül a turizmust. Az alperesi létesítmények 2020. március 15-től határozatlan ideig történő bezárása, a kijárási korlátozások és a határzár nyilvánvaló kihatással volt a szerződés által elérni kívánt célzott joghatásra is, hiszen az adott körülményekből egyértelműen megállapítható, hogy az alperes extra munkaerőigénye nem vitásan megszűnt.
[33] A másodfokú bíróság szerint a fentiek értelmében a koronavírus-járvány, és az ennek következtében kialakult – jogszabály által is meghatározott – körülmények a felek által kitűzött szerződéses cél megvalósulását, azaz a szerződés teljesítését tették lehetetlenné, amelynek következtében a szerződés a Ptk. 6:179. § (1) bekezdésének megfelelően megszűnt. A szerződés megszűnéséből eredően elállási [helyesen: felmondási] jog nem merült fel, így az elállás [helyesen: felmondás] jogszerűségének vizsgálata is kizárt. Mivel a felek közötti szerződéses jogviszony a szerződéskötés után beálló vis maior helyzet okán lehetetlenült, a teljesítés meghiúsulása az alperesnek nem róható fel, ezért az alperes kötbérfizetési és kártérítési kötelezettsége sem megalapozott, azaz a felperes keresete elutasítandó.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[34] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és elsődlegesen – kérelme tartalmát tekintve – az elsőfokú ítélet helybenhagyása, másodlagosan a kártérítés iránti eshetőleges keresetének helyt adó határozat hozatala, harmadlagosan az elsőfokú bíróság, míg negyedlegesen a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében.
[35] Megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 6:8. § (1) és (3) bekezdését, 6:86. § (1)–(2) bekezdését, 6:179. §-át, illetve az előzőekben felsoroltak jogsértő alkalmazása miatt a Ptk. 6:58.§-át, 6:142. §-át, 6:143. §-át, 6:155. § (1) bekezdését, 6:180. § (1) bekezdését, 6:183. §-át és 6:186. §-át jelölte meg – utóbbiakat azok jogszabálysértő mellőzése miatt –, továbbá hivatkozott a Pp. 2. §, 342. § (3) bekezdés, 346. § (5) bekezdés és 373. § (1), (5) bekezdései megsértésére.
[36] A felperes elsődlegesen azt sérelmezte, hogy bár a másodfokú bíróság a tényállás elsőfokú bíróság általi megállapítását helyesnek ítélte, ehhez képest a jogerős ítélet alapjaként elfogadott egyes tények nem egyeznek meg az elsőfokú ítélet alapjául szolgáló tényekkel, továbbá a másodfokú bíróság eltérő jogszabályi alapon bírálta el a keresetet, amihez képest elmulasztotta a tényállás kiegészítését az eltérő jogalap szempontjából releváns tényekkel. A felperes esetenként nem tartotta megállapíthatónak, hogy az általa tett tényállítások, illetve a rendelkezésre bocsátott bizonyítékok közül a másodfokú bíróság melyek figyelembevételét mellőzte és milyen okból.
[37] Eljárásjogi oldalról a felperes azért tartotta jogszabálysértőnek a jogerős ítéletet, mert álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 346. § (5) bekezdésének megfelelően indokolási kötelezettségének, illetve nyilvánvalóan okszerűtlen, iratellenes megállapításokat tett az ügy érdemi elbírálása során. E körben rámutatott: míg az elsőfokú bíróság – az alperes elsőfokú eljárásban tett és „véglegesnek” tekinthető nyilatkozataival összhangban – alapvetően a Kbt. 143. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alperesi felmondás jogszerűsége szempontjából bírálta el a keresetet, addig a másodfokú bíróság e kérdést nem vizsgálta, mert álláspontja szerint a perbeli szerződés a jogszabály erejénél fogva szűnt meg lehetetlenülés következtében, ami azonban eltérő tényállás megállapítását tette volna szükségessé.
[38] Sérelmezte a jogerős ítéletben foglalt azt a megállapítást, miszerint az alperes szerződési célja a meglévő munkaerő-állományon felül „szezonális extra munkaerőigény kielégítése volt”. Ezzel kapcsolatban szerinte a másodfokú bíróság nem vette figyelembe
- egyrészről a 2020 február-márciusi időszak során teljesített munkaórákról kiállított és nem vitatott számlákat,
- másrészről a korábban, azonos feltételrendszerrel megkötött szerződések tényleges gyakorlatát, miszerint az alperes folyamatosan, évszaktól függetlenül vette igénybe az általa biztosított diákokat, akik hosszú távon keresztül kerültek alkalmazásra,
- továbbá azt, hogy a perbeli szerződés alapján lehívni vállalt óramennyiséget a korábbi szerződéses időszakban az alperes egy év alatt igénybe vette,
- ami összhangban van a diákok foglalkoztatásának alacsonyabb költsége miatti gazdasági megfontolással.
[39] A felperes hiányolta továbbá a Covid-járvány aktuális helyzetének (a felmondás időszakában aktuálissá vált újra nyitás kérdésének, az alperes által feladott jelentős számú álláshirdetésnek, a más okból bezárt fürdőkből átirányított további munkavállalók foglalkoztatása kérdésének) figyelmen kívül hagyását.
[40] Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság ítélete indokolásában azt sem jelölte meg, hogy álláspontja szerint mikor szűnt meg a felek közötti szerződés, melynek kapcsán csak valószínűsíteni lehet, hogy azt a 2020. március 11. - április 2. közötti időszakra tehette.
[41] Állította továbbá, hogy a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 342. § (3) bekezdésében foglalt jogcímhez kötöttség elvét, amelyet az alperes védekezésére is irányadónak tekintett. Hivatkozása értelmében az alperes elsőfokú eljárásban előterjesztett végleges védekezése nem terjedt ki a szerződésnek a Ptk. 6:179. §-a alapján történő, jogszabály erejénél fogva beálló megszűnésére. Az alperes ellenkérelmében kizárólag felmondása jogszerűségével érvelt, és az abban megjelölt felmondási okok vizsgálatát kérte. Erre tekintettel a felperes szerint a pernek nem volt tárgya a perbeli szerződés lehetetlenülés miatti megszűnése, így erre a másodfokú bíróság nem alapozhatta volna ítéletét. Ugyanerre tekintettel állította, hogy a jogerős ítélet a Pp. 2. §-a szerinti tárgyalási/önrendelkezési elvet is sérti.
[42] Anyagi jogi oldalról a felperes a másodfokú bíróság szerződésértelmezését tartotta a Ptk. 6:8. § (1) és (3) bekezdésébe, 6:86. § (1) bekezdésébe és 6:179. §-ába ütközőnek, állítva, hogy jogszabályellenes értelmezése folytán a jogvita értékelésébe bevont egyes körülményekből nyilvánvalóan okszerűtlen következtetéseket vont le a szerződés lehetetlenülése körében, továbbá ugyanezen okból jogszabálysértő módon mellőzte a felmondás jogellenességének, valamint az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményeknek a vizsgálatát és alkalmazását.
[43] E körben a felperes hangsúlyozta: téves a másodfokú bíróság szerződésértelmezése a szerződéses munkaóra mennyiség lehívásának 24 hónapos határidejét illetően.
Kifejtette, hogy a szerződés annak 1.3. pontja alapján 24 hónap határozott időtartamra jött létre, azzal azonban, hogy ugyanezen szerződési pont értelmében, az alperes döntése alapján egy alkalommal, változatlan feltételekkel meghosszabbítható volt a keretösszeg erejéig. Ezáltal a szerződés egyoldalú jogosultságot, időbeli opciós jogot biztosított az alperes számára arra vonatkozóan, hogy a szerződés időtartamát az ő hozzájárulása nélkül, egyoldalúan és változatlan feltételekkel meghosszabbítsa. A hosszabbítás a szerződés eredeti időtartamával történhetett (volna), azaz további 24 hónappal lehetett (volna) kiterjeszteni annak időbeli hatályát, így a szerződés teljes időtartama e jog gyakorlása esetén 48 hónap lett volna. Minderre tekintettel a 280 000 munkaóra mennyiséget a szerződés ezen időtartama alatt kellett volna az alperesnek lehívnia, így a szolgáltatások igénybevétele kellő flexibilitással volt biztosított számára.
[44] A felperes fenntartotta továbbá, hogy a per tárgya nem a lehetetlenülés következtében történt megszűnés volt, amire alapított jogerős ítélet nem csak a már említett eljárási szabály sérelmét jelenti, hanem a Ptk. 6:179. § (1) bekezdése anyagi jogi szabályainak megsértését is. E kérdéskörrel összefüggésben részletesen kifejtette, hogy a szerződés lehetetlenülés miatti megszűnése kizárólag akkor lett volna megállapítható, ha a teljesítés lehetetlenné válása egyrészről végleges, másrészről teljes körű. Kiemelte: a másodfokú bíróság a 24 hónapra létrejött és 48 hónapra meghosszabbítható szerződés lehetetlenülését arra tekintettel állapította meg, hogy annak teljesítése 3 hónapon keresztül akadályozott volt. A nem végleges, azaz átmeneti, időleges „lehetetlenülés” azonban nem eredményezheti a szerződés megszűnését. E körben jogirodalmi álláspontokat idézett (Grosschmid Béni, Csécsy Andrea, Szladits Károly, Leszkoven László, Csehi Zoltán), továbbá utalt a Legfelsőbb Bíróság BH 2006.122. számon közzétett eseti döntésére. Rámutatott: az alperesnek a felmondás időszakában már tisztában kellett lennie azzal, hogy az általa üzemeltetett fürdők napokon, heteken belül újra nyitnak, sőt a vidéki fürdők újra nyitása már azt megelőzően két héttel korábban megtörtént, amiből következik, hogy a felmondás időpontjában előre látható volt a korlátozások rövid időn belüli megszűnése. Álláspontja szerint, ha egy újabb fertőzéshullám miatt esetlegesen a felmondás közlését követően is zárva maradtak volna a fürdők hetekig, esetleg hónapokig, az sem eredményezhette volna (automatikusan) a szerződés lehetetlenülés miatti megszűnését.
[45] Kiemelte a felperes azt is, hogy a teljesítés lehetetlenné válása akkor állapítható meg, ha az teljes körű, azaz a szerződés által lefedett valamennyi szolgáltatásra kihat, a szolgáltatás teljesítését teljes egészében zárja ki. Megjegyezte, hogy a részleges lehetetlenülés a vagylagos szolgáltatások, illetve a dologszolgáltatás maradványa tekintetében a Ptk. által is értelmezett, azonba a Ptk. 6:28. §-a szerinti osztható szolgáltatások körében – amilyen az általa vállalt diák-munkaerő rendelkezésre bocsátására vonatkozó szerződéses szolgáltatás is – nincs szükség külön, speciális szabályozásra; egyes szolgáltatások teljesítésének esetleges lehetetlenné válása csak az adott szolgáltatásra, illetve szolgáltatásrészre értelmezhető, azon szolgáltatásokat, amelyekre a lehetetlenülés nem terjedt ki, továbbra is teljesíteni kell, így a teljes szerződés megszűnésére nem kerülhet sor.
[46] A végleges, illetve teljes körű lehetetlenüléshez képest a felperes rámutatott arra, hogy a peradatok az alperes tekintetében ennek ellenkezőjét igazolják: az alperes munkaigénye a Covid-járvány következtében valójában nem szűnt meg, folyamatosan munkaerőhiánnyal küzdött, melyet a csatolt jelentős számú álláshirdetéssel igazolt, és amelyek a perbeli szerződés által lefedett munkaköröket is érintettek. Az alperesnek a munkaerő-toborzásra annak ellenére is szüksége volt, hogy a járványtól függetlenül zárva tartó három fürdőből átirányított 136 fő saját munkavállalót az újra megnyitott fürdőiben foglalkoztatta. Álláspontja szerint e körülményt sem lehet a szerződés lehetetlenülése körében értelmezni, tekintettel arra is, hogy az említett három fürdő bezárásának a tényleges okát sem jelölte meg az alperes, így nem tekinthető bizonyítottnak, hogy e fürdők bezárása előre láthatatlan lett volna.
[47] Azzal is érvelt, hogy a fürdők és azok felszerelései működtetéséhez szükséges személyzet nagyságát nem a látogatószám, hanem az infrastruktúra határozta meg.Továbbá az alperesnek semmilyen szerződéses kötelezettsége nem volt arra nézve, hogy a munkaórákat egyenletesen hívja le a szerződés időtartama alatt, amit a már említett nagyfokú flexibilitás biztosított számára. Így lehetősége volt, hogy a munkaórák lehívását az aktuálisan változó igényeihez igazíthassa. Ezzel összefüggésben is kiemelte, hogy az alperes a perbeli szerződés szerinti 280 000 munkaóra mennyiséget a korábbi szerződéses időszakban alig több mint egy év alatt hívta le.
[48] Az alperes felmondáskori ismeretei tekintetében a felperes összevetette az alperes egyes perbeli nyilatkozatainak tartalmát, és hangsúlyozta, hogy míg ellenkérelmében az alperes még úgy érvelt, hogy a felmondás időpontjában egyáltalán nem volt számára előre látható a járvány alakulása, és hogy az miként hat ki a fürdők működésére, addig fellebbezésében már úgy nyilatkozott, pontosan tudta, hogy nem lesz képes a szerződés teljesítésére. Kiemelte: ha a körülmények változásának lehetőségével az alperesnek a szerződéskötéskor számolnia kellett, nem állhatnak be a lehetetlenülés következményei.
[49] Kifejtette továbbá, hogy érdekbeli lehetetlenné válást csak akkor lehet megállapítani, ha a szerződéskötést követően áll be olyan törvényi változás, amely előre nem látható, és ennek következtében a kötelezett rendkívüli nehézségek vagy aránytalan megterhelés mellett tudná csak kötelezettségét teljesíteni. E körben – analógia alkalmazásával – a bíróság általi szerződésmódosítás Ptk. 6:192. § (1) bekezdés a) pontjának szabályára utalt, amely előfeltételként azt határozza meg, hogy a körülmények megváltozásának lehetősége a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előre látható. Ugyancsak analógia útján látta figyelembe vehetőnek a Kúria Pfv.V.20.826/2021/2. számú határozata indokolásában az előre láthatóság mércével összefüggésben kifejtetteket, melynek lényege szerint: fokozódó világjárvány közepette kötött szerződések esetén észszerűen eljáró, az adott piaci viszonyokat ismerő szakcégtől elvárható, hogy – éppen különös szaktudása okán – a szerződés megkötésének időpontjában számoljon a reális korlátozásokkal, azaz a saját teljesítését negatívan befolyásoló körülményekkel, amelyek előreláthatósága kizárja a mentesülését. Ehhez képest a felperes álláspontja szerint az alperesnek is számolnia kellett a perbeli szerződés megkötésekor a saját teljesítését érintő különböző korlátozások bevezetésével és azok irányával is. A felmondás közlésekor maga az alperes sem tekintette a szerződést a másodfokú bíróság álláspontja szerinti meghatározott okból (lehetetlenülés) megszűntnek, és felmondásában sem a szerződés vis maior miatti megszűnéséről értesítette őt, hanem – ezt a nyilatkozatát a perfelvétel során is megerősítve – a szerződést felmondással a jövőre nézve szüntette meg.
[50] A felperes a felmondás jogellenessége tekintetében kiemelte, hogy a perbeli jogvitát a Kbt. 143. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felmondás jogszerűsége, illetve jogszerűtlensége alapján kellett volna elbírálni, és ennek jogkövetkezményeit kellett volna megítélni, melynek kérdését a másodfokú bíróság jogellenesen nem vizsgálta. Ehhez képest az elsőfokú bíróság foglalt el helyes jogi álláspontot saját határozata meghozatalakor. Fenntartotta korábbi álláspontját, miszerint a szerződés felmondására annak 8.4. pontjában foglalt feltételek fennállta esetén lett volna lehetőség, mely körben részletesen kifejtette, hogy a Kbt. 143. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel három konjunktív feltételnek kellett volna bekövetkeznie. Érvelése szerint az alperes e feltételek egyikét sem bizonyította, mert
- a felmondásban megjelölt körülmények nem tették feltétlenül szükségessé a szerződés módosítását,
- az alperes meg sem jelölte, hogy mi lett volna a szerződésmódosítás tárgya, így annak lényeges voltát sem lehetett megítélni,
- továbbá még az alperes érvelésének helytálló volta esetén sem lett volna szükség a Kbt. 141. §-a alapján új közbeszerzési eljárás lefolytatására.
[51] Változatlan volt álláspontja abban a tekintetben is, hogy az alperes jogellenes felmondása a teljesítés jogos ok nélküli megtagadásának minősült, amire tekintettel az alperes a felmondásával szerződésszegést követett, el ezért a Ptk. 6:183. §-a értelmében választhatott a késedelem vagy a lehetetlenné válás jogkövetkezményei alkalmazása között.
[52] A felperes érvelése szerint továbbá az alperes nem tudta magát sikerrel kimenteni a felelősség alól a Ptk. 6:142. §-a értelmében. Kiemelte: a kimentési okokat a felmondás időpontjában kell vizsgálni, és azok bizonyítása a Pp. 265. §-a alapján az alperest terhelte.
[53] A felperes ezt követően részletesen megismételte kereseti tény- és jogállítását a meghiúsulási kötbérigény alapja és annak összegszerűsége tekintetében, továbbá kifejtette a másodlagos, kártérítési igényével és annak összegével kapcsolatos, valamint a késedelmi kamatkövetelését érintő álláspontját is.
[54] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását célozta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[55] A felülvizsgálati kérelem – valamint az eljárt bíróságok határozatainak – tartalmára tekintettel a Kúria mindenekelőtt a felülvizsgálati eljárás kereteit és annak jogi természetét rögzíti az alábbiak szerint.
[56] A felülvizsgálati eljárás nem a per folytatása, hanem szigorú eljárási szabályok szerinti rendkívüli perorvoslat. Tárgya a jogerős ítélet [Pp. 406. § (1) bekezdés], amelynek jogszabálysértő voltát a Pp. 423. § (1) bekezdésének főszabálya értelmében a Kúria kizárólag a felülvizsgálati és – ha előterjesztettek – a csatlakozó felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálhatja.
[57] Amint arra a Kúria már számos határozatában (például: Pfv.V.21.336/2020/5., Pfv.V.20.066/2021/8., Pfv.V.20.130/2021/5., Pfv.V.20.477/2022/6., Pfv.V.20.561/2022/8., Pfv.V.20.707/2022/4., Pfv.V.20.794/2022/4.) rámutatott, az eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatásoknak a Pp. hatályba lépése folytán történő felülvizsgálatáról szóló 1/2017. PJE határozat rendelkezései szerint a Kúria a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II.15.) PK véleményt (a továbbiakban: PK vélemény) – a 2. pontjának kivételével – a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintette. A PK vélemény 3. pontja által megerősítetten a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti (PK vélemény 3. pont). Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott tartalmi követelményekkel (PK vélemény 4. pont). Lényeges továbbá, hogy a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt (Kúria Pfv.V.20.797/2016/11., közzétéve: BH 2017.232.II.).
[58] A fentieknek a felperes felülvizsgálati kérelme szempontjából többirányú jelentősége volt.
[59] A felülvizsgálati eljárásban a Kúria nem vizsgálhatta a felperes másodlagos (eshetőleges, kártérítési) keresettel összefüggésben felülvizsgálati kérelmében előadott hivatkozásokat, mert e kereseti kérelem vizsgálatát – eltérő jogi álláspont miatt ugyan – sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság érdemben nem végezte el.
[60] A Kúria nem foglalhatott állást a felmondás jogszerűsége vagy jogellenessége tárgyában sem, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság – az elsőfokú bíróságétól eltérő anyagi jogi alapon nyugvó jogi indokolása folytán – e kérdés vizsgálatát kizártnak tekintette, ezáltal érdemi döntése erre nem terjedt ki.
[61] Ugyanezen okból kifolyólag nem vizsgálhatta továbbá az elsődleges (meghiúsulási kötbér iránti) kereset további tényállási elemei: a kimentés, a kötbér alapja, a kötbér mértéke, a kötbér esetleges (további) mérséklése kérdéseit sem.
[62] A felperes felülvizsgálati kérelmében több szempontból sérelmezte a tényállás másodfokú bíróság általi hiányos (ki nem egészített) jellegét, valamint tényállításai és az általa szolgáltatott bizonyítékok értékelésének elmaradását, illetve téves (általa iratellenesnek, logikátlannak, nyilvánvalóan okszerűtlennek tartott) mérlegelését. A felperes azonban felülvizsgálati kérelmében e körben adekvát eljárási szabály [Pp. 279. § (1) bekezdés] sérelmére nem hivatkozott, azt megsértett jogszabályhelyként nem jelölte meg, így – a fentebb részletezett felülvizsgálati korlátokra figyelemmel – a Kúria a jogerős ítéletben megállapított tényállást és a bizonyítékok értékelését a felülvizsgálat során nem érinthette.
[63] A felsoroltak eleve kizárták – jogszabálysértés megállapítása esetén – az elsődleges és másodlagos felülvizsgálati kérelmek teljesíthetőségét.
[64] Az így meghatározott felülvizsgálati keretek között eljárva a felülvizsgálat eredményeként a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet az alább kifejtendőkre tekintettel anyagi jogi jogszabályt sért, ezért a felülvizsgálati kérelem alapos.
[65] Anyagi jogi jogalkalmazása során a másodfokú bíróság megalapozottan, a Ptk. 6:8. § (1), (3) bekezdései és 6:86. § (1)–(2) bekezdései szerinti jognyilatkozat- és szerződésértelmezési szabályok megsértése nélkül jutott arra az álláspontra, hogy az alperes szerződéses kötelezettsége alapvetően a 24 hónap határozott időtartamra kötött szerződés futamideje alatt 280.000 munkaórányi diákmunkaerő foglalkoztatása („lehívása”) volt. A csak opcionálisan, azaz az alperes egyoldalú mérlegelésén, diszkrecionális jogkörén alapuló egyszeri, azonos feltételekkel történő szerződéshosszabbítás – az opció jogi természetéből következően – csupán az alperesnek a szerződésben biztosított joga, lehetősége, de nem kötelezettsége volt. A másodfokú bíróság e körben kifejtett indokolásával ezért a Kúria mindenben egyetértett.
[66] Nem sérti a jogerős ítélet a Pp. 342. § (3) bekezdésében foglalt – a felperes felülvizsgálati kérelmében az alperes ellenkérelmére vonatkoztatottan hivatkozott – jogcímhez kötöttség elvét sem. Amint arra a Kúria érdemi határozatában (Pfv.V.20.627/2022/6. [41] pont) már rámutatott, az érdemi döntés korlátai a Pp. 342. § (1) és (3) bekezdései figyelembevételével vizsgálhatók. Ezek értelmében az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetve nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. Az adott ügyre vetítve a Kúria kiemeli, hogy az alperes ellenkérelmében – annak a Pp. 110. § (3) bekezdése szerinti tartalmára tekintettel – kettős védekezést adott elő: egyrészről azzal védekezett, hogy a szerződés a 2020. május 15-i felmondásával jogszerűen megszűnt, másrészről a koronavírus-járványra tekintettel elő állt vis maior helyzetre hivatkozva állította a szerződés Ptk. 6:179. § (1) bekezdése szerinti lehetetlenülését. E ponton megjegyzi a Kúria: az alperes perbeli védekezése (érdemi ellenkérelmének tartalma, e körben tett jogállítása) nem kötött a pert megelőzően a felperessel közölt jogi álláspontjához, azaz védekezése nem szűkíthető le a közölt felmondásra, így a lehetetlenülésre vonatkozó jogállítása vizsgálatának a másodfokú bíróság részéről eljárásjogi akadálya nem volt.
[67] Megalapozottan hivatkozott viszont a felperes felülvizsgálati kérelmében a lehetetlenülés anyagi jogi szabályainak megsértésére. E körben a Kúria az alábbiakra mutat rá.
[68] A nem vitás – és a fentebb írtak okán a felülvizsgálati eljárásban is irányadó – tényállás szerint – az alperes a 24 hónap határozott időtartamra létrejött szerződés szerint őt terhelő, összesen 280 000 munkaóra „lehívására” vonatkozó kötelezettségét a szerződés első három hónapjában csupán csekély mértékben (14 054 280 forint számlaértékű szolgáltatás erejéig) teljesítette.
[69] A másodfokú bíróság a már rendelkezésre álló peradatok alapján tévesen állapította meg, hogy a szerződés teljesítése az alperes részéről a 280 000 munkaóra fennmaradó része egészére lehetetlenült. E tekintetben jelentősége van a szerződés keretjellegének, amely a felek tartós jogviszonyára vonatkozó szabályokat tartalmazza (egyezően: Kúria Pfv.V.20.470/2020/4. [37]), és amelyek az alperes részére – a felperes által helytállóan hivatkozott – „flexibilis” lehívást tettek lehető: az alperest nem egy konkrétan meghatározott időben történő, vagy valamilyen formában ütemezett szerződéses kötelezettség terhelte a diákmunkaerő igénybevételét illetően, hanem azt bármilyen kötöttség nélkül vehette igénybe a 24 hónapos szerződéses futamidő alatt.
[70] Lényeges továbbá, hogy – a másodfokú bíróság álláspontjával szemben – nem vezethető le értelmezés útján a szerződés tartalmából, valamint a további peradatokból sem, hogy az alperes szezonális (extra) munkaerőigényét kívánta volna a perbeli (a korábbi évekre kötött szerződésekkel azonos jellegű) szerződés által biztosítani. Ezt cáfolja a felperes által hivatkozott korábbi évek szerződéses kapcsolata körében kimutatott gyakorlat, miszerint a felperesi szolgáltatások igénybevétele nem korlátozódott a nyári időszakra (szezonra), az alperes a diákmunkaerőt az egész év folyamán igénybe vette.
[71] Az nem vitatható, hogy a koronavírus-járvány miatti kormányzati intézkedések és tulajdonosi döntés alapján bekövetkezett – időleges – bezárások nyilvánvalóan és értelemszerűen befolyásolták az alperes működését, ezáltal munkaerőigényét, az azon kívüli időszakokban azonban – saját álláshirdetései által is igazoltan – állandó munkavállalóin felüli munkaerőigénye is volt, nagyrészt a perbeli szerződéssel érintett munkakörök tekintetében, hiszen a veszélyhelyzeti korlátozásokkal nem érintett időszakokban az alperes fürdőinek működése döntően lehetséges volt.
[72] A Kúria kiemeli: a szerződés teljesítése lehetetlenné válása (lehetetlenülés) Ptk. 6:179. §-ában szabályozott jogintézménye a szerződésszegés azon esetkörét jelenti, amikor a szerződés teljesítése a szerződéskötés után beállott körülmények miatt meghiúsul. Ez bekövetkezhet jogi, fizikai okból, illetve a már a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény hatálya alatt kiérlelt bírói gyakorlat szerint gazdasági, érdekbeli okból is.
[73] Lényeges azonban, hogy a teljesítés lehetetlenülése a szerződéses szolgáltatás végleges nem teljesíthetőségét feltételezi (a késedelemmel szemben, ami az időleges nem teljesítés esetkörébe sorolható). A véglegesség mellett jelentősége van továbbá a szerződéses szolgáltatások teljes körű lehetetlenné válásának is.
[74] Az adott ügyre vetítve ez egyrészt azt jelenti, hogy a 24 hónap határozott időtartamú szerződéses futamidőből eltelt három hónapra tekintettel hátra maradt 21 hónap egésze tekintetében (ebben az értelemben végleges jelleggel) kellett volna lehetetlenülnie a felperes szerződéses szolgáltatása alperes általi igénybevételének, ami a peradatokból nem állapítható meg. Másrészt a 280 000 munkaóra le nem hívott egész része (teljes maradéka) igénybevétele meghiúsulásának kellett volna bizonyítottan fennállnia, mely éppen a keretszerződési jelleg, az abból fakadó fentebb írt igénybevételi sajátosságok miatt szintén nem igazolható.
[75] A kifejtettekre tekintettel az átmeneti fürdőbezárások – a perbeli szerződés keretjellegére, és abból adódóan az alperes kötetlen, bármikor, bármilyen mértékben aktiválható lehívási kötelezettségére figyelemmel – a teljes szerződés lehetetlenülését nem okozhatták, így annak bekövetkezését a másodfokú bíróság a Ptk. 6:179. §-ának anyagi jogi rendelkezését sértve állapította meg.
[76] Az elsőfokú bíróság a felperes elsődleges keresete körében eljárva kizárólag az alperesi felmondás jogellenességével indokolta érdemi döntését. E körben az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság kizárólag az alperes szerződési kötelezettségének tartalmát (280.000 munkaóra lehívását vállalta 24 hónap alatt) korrigálta a fentiek szerint helytállóan, azonban eltérő jogalapi álláspontja okán a felmondással kapcsolatos további kérdéseket, így az alperes általi felmondásnak a szerződés 8.4. pontjában meghatározott konjunktív feltételeinek fennálltát (a szerződés lényeges módosításának feltétlen szükségessége, emiatt a Kbt. alapján új közbeszerzési eljárás lefolytatásának szükségessége) nem vizsgálta, e kérdésekben az elsőfokú ítéletet érdemben nem bírálta felül. Ugyancsak eltérő jogalapi álláspontja miatt a másodfokú bíróság nem vizsgálta a felmondás jogszerűsége, illetve jogellenessége kérdését sem, továbbá – utóbbi esetén – a meghiúsulási kötbérfizetési kötelezettség jogalapjának fennálltát, az alperes kötbérkötelezettség alóli esetleges mentesülésének kérdését és annak mértékét, a kötbér alapjával, ebből eredően a kötbér összegszerűségével kapcsolatos – a felek által eltérően értelmezett – jogállításokat, valamint kötbérfizetési kötelezettség fennállta esetén az esetleges további kötbérmérséklés kérdését sem.
[77] A Kúria rámutat, hogy vis maior helyzet megállapítására sor kerülhet járvány, az ezzel összefüggő állami korlátozó intézkedések esetén (Kúria Pfv.V.20.470/2020/4. [47]), és a vis maior alapul szolgálhat a kötbérfelelősség alóli kimentésre, ezért e körben téves az elsőfokú bíróság álláspontja, miszerint önmagában az idő előtti felmondás miatt a kimentés nem foghat helyt.
[78] A fentiek szerint az alperes 280 000 munkaóra lehívásával kapcsolatos kötelezettsége alapulvételével, a már rendelkezésre álló peradatok alapján és szükség esetén további bizonyítás lefolytatásával kell megítélni – a kötbérfelelősség jogalapjának fennállta esetén –, hogy a 280 000 munkaórából fennmaradt munkaórák lehívásának alperes általi elmulasztása milyen mértékben menthető, míg a kimentéssel nem érintett kötbérkötelezettség körében felmerülhet a (további) kötbérmérséklés kérdése, ami a felperes fellebbezése hiányában megítélhető a másodfokú bíróság által.
[79] A kifejtettekre tekintettel a Kúria az anyagi jogszabályt sértő jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és – a negyedleges felülvizsgálati kérelemnek helyt adva – a másodfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára.
(Kúria Pfv.V.21.049/2022/5)