A közrendi és közbiztonsági veszély fennállásának megítéléséhez a családi és személyi körülmények vizsgálata a családi élethez való jog tiszteletben tartására figyelemmel – az adott jogálláshoz kapcsolódó jogszabályi háttér által meghatározott módon – nem mellőzhető [2007. évi II. törvény (Harmtv.) 13. § (1) bek., 18. §, 42. § (1) bek., 43. §, 45. § (1) bek.; Tanács 2003/109/EK irányelv (Huzamos tartózkodási irányelv) 12. cikk].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A tunéziai állampolgárságú felperes 2012. augusztus 21. napján magyar állampolgár feleségére tekintettel tartózkodási kártya kiadása iránti kérelmet terjesztett elő, mely kérelmének a hatóság helyt adott és a felperes részére a 2017. augusztus 21. napjáig érvényes tartózkodási kártyát állította ki.
[2] A felperes 2017. március 26-tól 2017. június 8. napjáig előzetes letartóztatásban volt, majd 2017. június 9-től 2019. június 6. napjáig, valamint 2019. június 6-tól 2021. december 5. napjáig szabadságvesztés-büntetését töltötte, majd 2021. december 5. napján szabadult.
[3] A felperes 2021. december 13. napján családi együttélés biztosítása céljából tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet nyújtott be az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságán (a továbbiakban: elsőfokú hatóság), mely azt 106-7-25170/16/2021-10. számú határozatával elutasította, és a felperest az Európai Unió tagállamainak területéről Tunézia területére kiutasította. Határozatának indokolásában hivatkozott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság „szakhatósági állásfoglalására,” amelyben azt állapította meg, hogy a felperes tartózkodása az elutasítás alapjául szolgáló nyilvántartások adatai alapján veszélyezteti Magyarország közbiztonságát, ezért szakhatósági hozzájárulását megtagadta. Az elsőfokú hatóság határozatát a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 13. § (1) bekezdés h) pontjára, 17. §-ára és a 18. § (1) bekezdésére alapította.
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2022. május 31. napján kelt 106-T-16238/6/2022. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, mellyel egyidejűleg a felperest az Európai Unió tagállamainak területéről Tunézia területére kiutasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta, hogy a felperes magyarországi tartózkodása veszélyezteti Magyarország közrendjét, közbiztonságát. Megállapította, hogy a felperest a Szombathelyi Járásbíróság 2018. november 13-án jogerőre emelkedett 35.B.160/2018/17. számú döntésével a Btk. 310. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző, és aszerint minősülő erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozva elkövetett hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy elleni erőszak bűntette, a Btk. 371. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, a Btk. 283. § (2) bekezdésébe ütköző, és aszerint minősülő kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétsége, a Btk.
178. § (6) bekezdésébe ütköző, és aszerint minősülő kábítószer fogyasztásával csekély mennyiségű kábítószer fogyasztás céljából megszerzésével, tartásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége, a Btk. 339. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő garázdaság vétsége kétrendbeli, a Btk. 164. § (2) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő könnyű testi sértés vétsége miatt mint tettest 2 év 6 hó börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
[5] A bűncselekmények elkövetési idejét a bíróság 2017. március 26. napjában állapította meg. Az adatok szerint a felperes a büntetésből 2021. december 5-én szabadult. A felperest továbbá a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. szeptember 30-án jogerőre emelkedett 150.BPK.VII.41254/2018/5. számú döntésével 2 rendbeli, a Btk. 227. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő, a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben elkövetett becsületsértés vétsége miatt mint tettest 6 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amely végrehajtását 2 évre felfüggesztette. A bűncselekmény elkövetési idejét a bíróság 2017. január 3. napjában állapította meg. A felperest továbbá a Szombathelyi Járásbíróság 2017. május 23. napján jogerőre emelkedett 15.B.347/2016/22. számú döntésével a Btk. 164. § (2) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő könnyű testi sértés vétsége miatt 30 000 forint (30 nap, 1 000 Ft/nap) pénzbüntetésre ítélte. A bűncselekmény elkövetési idejét a bíróság 2016. március 12. napjában állapította meg. A felperest a Mosonmagyaróvári Járásbíróság 2014. április 3. napján jogerőre emelkedett B.98/2014/5. számú döntésével a Btk. 353. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt, mint tettest 1 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amely végrehajtását 2 évre felfüggesztette. A bűncselekmény elkövetési idejét a bíróság 2013. október 8. napjában állapította meg. A felperest a Fővárosi Törvényszék 2017. június 8. napján jogerőre emelkedett 21.Bf.6433/2017/7. számú döntésével a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő kínálással, átadással, forgalomba hozatallal, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt mint tettest 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre, és 3 év közügyektől eltiltásra, emellett 2.000 Ft vagyonelkobzásra ítélte. A bűncselekmény elkövetési idejét a bíróság 2013. szeptember 16. napjában állapította meg.
[6] Kifejtette, a felperes cselekményeivel súlyos mértékben sértette a közbiztonságot, felmerült a kábítószer fogyasztás, a szervezett bűnözéssel is kapcsolatba került, erőszakos, sértő magatartása hivatalos személyek ellen is irányult. Szabadulása óta a feltétel nélküli és teljes körű jogkövetésre vonatkozóan hosszabb távú pozitív irányú tapasztalat nem áll rendelkezésre. Kiemelte, figyelemmel kell lenni arra is, hogy a felperes cselekményei súlyát alulértékeli, tevékenysége jogsértő jellegének felmerülése, hatósági igazolása esetén a felelősségre vonása alóli mentesüléshez, illetve érdekei érvényesítéséhez erőszak alkalmazásától sem riad vissza, illetve viselkedése tiszteletlen formát ölthet. Ennek alapján az ORFK rögzítette, hogy a felperes jelen idejű, valódi, közvetlen és súlyos mértékű veszélyt jelent a társadalomra, azaz magyarországi tartózkodása veszélyezteti Magyarország közrendjét.
[7] Az alperes döntésében megállapította, hogy magyar állampolgár házastársát jelölte meg. A családi kapcsolatot a 2012-ben házassági anyakönyvi kivonattal igazolta. Csatolta továbbá a házastársával közös két kiskorú magyar állampolgár gyermeke születési anyakönyvi kivonatát, a magyar állampolgár házastársa által tett eltartási nyilatkozatot, amelyben a felesége vállalta a felperes eltartását, a munkaszerződését, azonban az alperes megállapította, hogy a Harmtv. 19. §-a alapján a felperes a családi együttélés biztosítása célú tartózkodási engedély birtokában nem végezhet Magyarországon kereső tevékenységet, ezért megállapította, hogy családja eltartását és támogatását nem képes biztosítani. A fellebbezési eljárás során a felperes javára értékelte, hogy magyar állampolgár családtagokkal rendelkezik, azonban az eltartásukra és anyagi támogatásukra nem képes.
[8] Az ORFK véleményében előadottakat mérlegelési jogkörben a felperes hátrányára értékelte, mert több alkalommal szándékosan megsértette Magyarország jogrendjét. A felperes 2017. március 26-tól 2017. június 8. napjáig előzetes letartóztatásban volt, 2017. június 9-től 2019. június 6. napjáig, valamint 2019. június 6-tól 2021. december 5. napjáig szabadságvesztését töltötte. Így az elmúlt több mint 5 évet büntetés-végrehajtási intézményben töltötte. Hivatkozott a Kúria Kfv.III.37.159/2017/8. számú ítéletére, amely szerint az ügy elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a rendőrhatóság tájékoztatás vagy szakvélemény formájában hozza az információt az idegenrendészeti hatóság tudomására, annak tartalma bír relevanciával, az abban foglaltaktól pedig az idegenrendészeti hatóság nem tekinthet el. Hivatkozott a Kúria Kfv.II.37.027/2020/10. számú ítéletére, amelyben a Kúria rámutatott arra, hogy az állam szuverén joga eldönteni, hogy mely feltételek fennállása esetén biztosít a harmadik országbeli állampolgár részére tartózkodási jogosultságot. Elvitathatatlan joga egy államnak ugyanis a társadalom tagjai irányában fennálló védelmi kötelezettsége okán az is, hogy úgy rendelkezzen, aki Magyarország területén tartózkodási joggal rendelkezik, tartsa tiszteletben a jogrendet, ne veszélyeztesse magatartásával se a közrendet, se a közbiztonságot, különben elveszíti az itt tartózkodáshoz való jogát, illetve ilyen jogosultság részére nem biztosítható. Az alperes megállapította továbbá, hogy mivel a felperes nem minősül EGT állampolgárnak, esetében az EUMSZ 20. cikke szerinti származékos tartózkodási jog fennállásának megállapítására nincs lehetőség. Megjegyezte továbbá, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény) 8. cikk (1)–(2) bekezdésekre történt hivatkozása alaptalan, mivel ez az alapjog nem korlátozhatatlan, az Egyezmény 8. cikk (2) bekezdése is lehetővé teszi a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való alapjog korlátozását. Az alperes határozatát a Harmtv. 18. § (1) bekezdés a) pontjára, illetve a 13. § (1) bekezdés a) pontjára alapította, a felperes idegenrendészeti kiutasítását a Harmtv. 42. § (1) bekezdése és a 43. § (2) bekezdés b) pontja alapján rendelte el.
A kereseti kérelem és a védirat
[9] A felperes pontosított keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatra kiterjedő megsemmisítését, illetve az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Arra hivatkozott, jogsértő, hogy az idegenrendészeti hatóságok eljárásuk során kizárólag a felperes által elkövetett bűncselekményeket vizsgálták, a személyi, családi körülményeinek vizsgálatát pedig mellőzték. Az elkövetett bűncselekményekért a büntetését megkapta, jelentős időt töltött börtönben, melyből feltételesen szabadult. Álláspontja szerint a büntetőügyekben eljáró bíróságoknak lehetősége lett volna Magyarországról kiutasítani, ilyen intézkedés azonban nem történt. Hivatkozott a Kúria Kfv.II.37.741/2021/6., valamint a Kúria Kfv.III.37.008/2022/5. számú ítéleteire, amelyek alapján megállapítható, hogy a hatóság a felperes személyi és családi körülményeinek vizsgálatát nem mellőzheti.
[10] Az alperes védiratában a felperes keresetének elutasítását kérte.
A jogerős ítélet
[11] Az eljárt bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. A Harmtv. 13. § (1) bekezdés h) pontja alapján kiemelte, a harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén akkor jogosult tartózkodni, ha az nem veszélyezteti Magyarország közrendjét, közbiztonságát. Az állam diszkrecionális joga eldönteni, hogy kinek ad tartózkodási engedélyt.
[12] Rámutatott, az alperes azt nem vitatta, hogy a felperes rendezett családi körülményekkel rendelkezik, ugyanakkor megalapozottan járt el, amikor a rendőrség véleménye alapján a közbiztonságra veszélyesség körében kizárólag a bűncselekmények elkövetését értékelte, mert közrendvédelmi és közbiztonság-védelmi szempontból a felperes által elkövetett bűncselekmények bírnak jelentőséggel. Az ORFK másodfokú véleményében foglaltak alapján megállapította, a felperes által elkövetett bűncselekmények jellege a közrend, közbiztonság veszélyét alátámasztja, és ezzel szemben csekély mértékben veendő figyelembe, hogy a felperes feltételes szabadon bocsátását követő egy évben nem követett el bűncselekményt.
[13] Kiemelte, a Harmtv. 13. § (2) és (3) bekezdései meghatározzák, hogy az (1) bekezdés szerinti tartózkodási feltételek teljesítése alól mely kivételes esetekben lehet mentesülni, ugyanakkor a h) pont szerinti közrend, közbiztonság veszélye még ezekben a kivételes esetekben is vizsgálandó körülmény. A felperes által hivatkozott családi körülmények vizsgálata a megelőző eljárásban nem volt szükséges, és annak vizsgálata a perben sem volt indokolt, mert a Harmtv. által említett 13. § (2) és (3) bekezdése családi körülmények alapján méltányosságot a közrend, közbiztonság követelményének teljesülése alól nem ad.
[14] Nem fogadta el a felperes kétszeres értékelés tilalmára történt hivatkozását, mert a hatóság a felperest nem az általa elkövetett bűncselekmények szankciójaként utasította ki, hanem azért, mert a tartózkodási feltételeket nem teljesíti. A hivatkozott kúriai döntéseket nem találta alkalmazhatónak, mert azok tényállása nem azonos a perbeli ügy tényállásával. Ezekben az ügyekben a Kúria ugyanis azt vizsgálta, hogy a közlekedési szabályszegések lehetnek-e olyan súlyúak, amelyek önmagukban indokolják a közrend, közbiztonság veszélyének a megállapítását. Utalt a Kúria a Kfv.II.37.027/2020/10. számú ítéletére, mely esetben az elkövetett bűncselekmények jellegére és súlyára tekintettel a Kúria azt állapította meg, hogy a családi körülmények vizsgálata mellőzhető.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan a jogerős ítélet megváltoztatását, az alperesi határozat megsemmisítését, és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését kérte.
[16] Azt állította, hogy az alperes és az eljárt bíróság döntése sérti az Alaptörvény E) cikk (2) és (3) bekezdéseit, Q) cikk (2) és (3) bekezdéseit, XVI. cikket, XXIV. cikk (1) bekezdését, és a 28. cikket. Hangsúlyozta, a magyar jogalkalmazó szervek Alaptörvényből fakadó kötelezettsége, hogy az Európai Unió adott jogi aktusait és normáit, illetve a nemzetközi jog elismert szabályait, valamint a nemzetközi jog más forrásait is alkalmazzák. Kiemelte, a tagállami jogalkalmazók kötelezettsége, hogy egy esetleges kollízió esetén az alapvető rendező elvként megfogalmazott elsőbbség doktrínának érvényt szerezzenek. Az is kifogásolta, hogy sem az alperes, sem a bíróság nem vizsgálta, nem értékelte és nem alkalmazta az Alaptörvény gyermekekre vonatkozó, szintén nemzetközi jogi kötelezettségként megerősített követelményét, továbbá eljárásuk nem felelt meg az Alaptörvény XXIV. cikkében foglalt tisztességes eljárás követelményeinek, mivel az alperes és az elsőfokú hatóság határozata hiányos és jogsértő indokolásával elzárta a felperest alapvető jogainak érvényesítési lehetőségétől. Mivel pedig az alperes nem egészítette ki az elsőfokú határozatot, szintén elzárta a felperest egy hatékony közigazgatási jogorvoslat lehetőségétől. A bíróság eljárása sértette az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakat, miután a döntése nem volt összhangban az Alaptörvénnyel, valamint azzal, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta a család és a kiskorú gyermek érdekeit. Ezáltal nem felelt meg a józanésznek és az erkölcsnek sem. Érvelése szerint elfogadhatatlan az a bíróság által indokolás nélkül elfogadott alperesi álláspont, hogy a felperes esetében a közrend, és a közbiztonság veszélyét a felperes által a múltban elkövetett cselekményekből lehet levezetni. Mindezen túl saját magának ellentmondva a bíróság kifejtette, hogy maga az alperes utalt arra, hogy lehetetlen annak vizsgálata, hogy a felperes a jövőben jogsértő vagy jogkövető magatartást fog tanúsítani. Kiemelte, ez az álláspont szembe megy az ártatlanság vélelmével, az in dubio pro reo, a nullum crimen sine lege, stb. nemzetközi jog és magyar jog idevágó alapelveivel. Utalt arra, hogy az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) konzekvens gyakorlata több konkrét ügyben kimondta, hogy a korábbi bűncselekmények alapján nem lehet vélelmezni, hogy az illető a jövőben is biztosan hasonlókat fog elkövetni (C-503/03., C-36/75).
[17] Arra is hivatkozott, hogy az alperes és az elsőfokú hatóság eljárása sértette a Harmtv. 45. §-át, ugyanis nem vizsgálták az ott elírtak szerint a tartózkodási időtartamát, a családi körülményeket, a kiutasítás lehetséges következményeit a felperes családtagjaira nézve, a harmadik országbeli állampolgár kötődését Magyarországhoz, illetve a származási országához fűződő kapcsolatainak hiányát. Állította, a bíróság megsértette a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 2. §-ában meghatározott tisztességes eljárás követelményét azzal, hogy mellőzte a felperes személyes meghallgatását, illetve az ítéletében nem tért ki érdemben az üggyel közvetlen kapcsolatban álló nemzetközi és uniós jogforrások és előírások vizsgálatára, és alkalmazására. Ez azért is különösen jelentős, mert az ügy kapcsán két kiskorú gyermek sorsa is közvetlenül érintett.
[18] Hangsúlyozta, az alperes és a bíróság döntése nem felel meg a családi és magánélet tiszteletben tartásának kógens kötelezettségét deklaráló Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikkének, az Egyezmény 8. cikk (1) és (2) bekezdéseinek, az Alapvető Jogok Chartája 7. cikkének, az EJEB számos döntésének, melyeket felülvizsgálati kérelmében felsorolt. Utalt az Európai Parlament és Tanács 2004/38/EK irányelvére (továbbiakban: Unió polgárainak és családtagjainak tartózkodásáról szóló irányelv), amelynek 28. cikke alapján a kiutasítási határozat meghozatala előtt számos, az EJEB gyakorlatán alapuló szempontot kell mérlegelni, így többek között az érintett személy életkorát, egészségi állapotát, családi, társadalmi és kulturális integrációját, azt, hogy mennyi ideje tartózkodik a tagállamban, illetve a származási országgal fennálló kapcsolatainak mértékét, illetve annak hiányát. A Tanács 2003/86/EK irányelvének (továbbiakban Családegyesítési irányelv) 2. cikke értelmében a családegyesítő személy kiutasításának elrendelése során figyelembe kell venni az illető személy adott tagállamban való tartózkodásának időtartamát, és a származási országával való kulturális és társadalmi kapcsolatai fennállását. A Tanács 2003/109/EK irányelvének (továbbiakban: Huzamos tartózkodási irányelv) 12. cikke szerint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek számára megerősített védelmet kell biztosítani a kiutasítással szemben. A közrend és közbiztonság uniós jogon alapuló értelmezése körében utalt arra, hogy az EUB számos alkalommal kimondta, hogy a közrendi kifogást megszorítóan kell értelmezni, annak tartalmát a tagállamok egyoldalúan nem határozhatják meg.
[19] Hivatkozott a Gyermekek jogairól szóló New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezmény (továbbiakban Gyermekjogi Egyezmény) 2. és 3. cikkére, amelyek alapján mind az alperesnek, mind a bíróságnak legalább a mérlegelést, a szükségességi-arányossági tesztet, a tényállás mindenre kiterjedő tisztázását el kellett volna végeznie a döntés előtt, ez azonban elmaradt. Utalt e tekintetben a felülvizsgálati kérelemhez csatolt, a felperes gyermekeiről készített pedagógiai szakvéleményre.
[20] Hivatkozott a Bizottság COM (2009) 313. számú közleményére, amelyet a Bizottság az Európai Parlament és a Tanács számára dolgozott ki az Uniós polgárok és családtagjainak tartózkodásáról szóló irányelv jobb átültetése és alkalmazása céljából. Kifejtette, ez ugyan nem kötelező erejű uniós jogszabály, azonban egyértelműen az uniós joganyag releváns része. A Közlemény kimondja, hogy a személyek szabad mozgása és tartózkodása az unió egyik alapelve. Az e szabadságot garantáló rendelkezéseket kiterjesztően, az ettől való eltéréseket pedig megszorítóan kell értelmezni. A védendő társadalmi érdek körében egyértelműen el kell különíteni a közrend meghatározását a közbiztonságétól. E két fogalom nem keverhető össze, nem szinonimái egymásnak. Kifogásolta, hogy az alperes és a bíróság döntése semmiféle különbséget nem tesz e két fogalom között, holott a különbség a perbeli eset megítélése szempontjából releváns. Utalt arra, hogy a közösségi jog kizárja, hogy a tagállamok általános bűnmegelőzési okokból fogadjanak el korlátozó intézkedéseket. Nyomatékosan utalt arra, hogy a hatóságok a súlyos, közvetlen és jelen idejű veszély gyanúja esetén is kötelesek elvégezni a szükségesség-arányosság értékelését, ilyen esetben is gondosan és mindenre kiterjedően fel kell mérni az illető személyes és családi helyzetét. A huzamosan, öt évet meghaladóan a tagállamban tartózkodó személyt pedig a Közlemény szerint csak nyomós közbiztonsági (és nem a közrendi) okokból lehet kiutasítani. A felperes esetében pedig egyértelműen csak közrendi okok gyanúja merült fel.
[21] Előadta, a két kiskorú gyermek kapcsolata édesapjukkal nagyon szoros, rendkívül erős és kölcsönös, a gyerekeknek nagy szükségük van édesapjukra, azon érdekük, hogy szeretetben, gondoskodásban, teljes családban nevelkedjenek szüleikkel együtt, olyan erős és mindenekfelett álló érdek, amely egyértelműen megelőzi az alperes által minden reális alap nélkül vélelmezett, legfeljebb a közrendet fenyegető veszélyt. Arra is hivatkozott, hogy a felperesnek származási országával kapcsolata, kötődése nincs.
[22] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Utalt arra, hogy a felperes keresetének nem képezték részét a felperes felülvizsgálati kérelmében tett hazai és nemzetközi jogszabályok és egyezmények, továbbá ítéletekre történt hivatkozások, így azok a felülvizsgálati eljárásban már nem vizsgálhatók. Utalt a Kúria Kfv.II.37.603/2021/5. számú ítéletére.
[23] Rámutatott, az uniós polgárok és családtagjainak tartózkodásáról szóló irányelv 3. cikk (1) bekezdésének értelmében a saját állampolgárságuk szerinti tagállamban tartózkodó uniós polgárok családegyesítése vonatkozásában az adott tagállam nem köteles ezen irányelvben rögzített szabályozás alkalmazására, mivel az irányelv hatálya nem terjed ki a saját államban tartózkodó állampolgárainak családtagjaira, így többek között a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező családtagjaira sem. Utalt ebben a körben arra is, hogy a magyar jogalkotó az egyes migrációs tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXXXIII. törvény által módosított Szmtv.-ben 2019. január 1. napjától a vonatkozó irányelvi rendelkezés figyelembevétele mellett a korábbiaktól eltérően szabályozta e személyek magyarországi tartózkodását.
[24] A Huzamos tartózkodásról szóló irányelv körében előadta, hogy az a Harmtv.-ben került részben átültetésre. Az irányelv a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezők jogállásáról szól, melyet a magyar jogalkotó az ideiglenes letelepedési engedély és az EK letelepedési engedély létrehozásával ültetett át a magyar jogszabályok közé. A jelen per felperese azonban nem ezen engedélytípusok iránti kérelmet terjesztett elő, hanem tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelmet, ezt pedig olyan jogszabályhelyek szabályozzák a Harmtv.-ben, melyek nem szolgálják az ezen irányelvnek való megfelelést. Az a tény, hogy a Harmtv. egyes szabályai a Huzamos tartózkodásról szóló irányelvnek való részleges megfelelést szolgálják, nem alapozhatja meg azt, hogy az irányelv rendelkezéseit a Harmtv. más szabályainak értelmezésekor figyelembe lehet és kell venni. E körben hivatkozott a Kúria Kfv.VI.37.416/2022/10. számú végzésére.
[25] Álláspontja szerint téves az Európai Unió Alapjogi Chartájára történt hivatkozás is, ugyanis a felperes esetében a Charta hivatkozott cikkei nem relevánsak, mivel a Charta a felperes esetében nem alkalmazható az 51. cikk (1) bekezdésében rögzített alkalmazási körre tekintettel a felperes tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelme ügyében a magyar idegenrendészeti hatóság ugyanis nem uniós jogot alkalmazott. Az Egyezmény 8. cikk (1) és (2) bekezdései körében előadta, hogy ezen alapjog nem korlátozhatatlan, a (2) bekezdés is lehetővé teszi a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való alapjog közbiztonság, nemzetbiztonság védelme céljából indokolt korlátozását.
[26] Hangsúlyozta, a felperes kiutasítására a Harmtv. 42. § (1) bekezdése és a 43. § (2) bekezdés b) pontja alapján került sor, ezért a hatóság a Harmtv. 45. § (1) bekezdését nem is alkalmazta, mivel a felperes nem is rendelkezett családi együttélést biztosítása célú tartózkodási engedéllyel, csak kérelmezte azt, továbbá a felperes nem tartozik a Harmtv. 45. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott személyi körbe sem. Hivatkozott a Kúria Kfv.II.37.027/2020/10. számú döntésére, illetve a Kfv.II.37.761/2021/9. számú ítéletére. A felperes személyes meghallgatása körében előadta, a felperes a 2022. október 6-án tartott tárgyaláson személyesen nyilatkozatot tett, az pedig nem igazolta, hogy a jegyzőkönyvben rögzítetteken túl további nyilatkozatot is kívánt tenni. A Kp. hivatkozott rendelkezései alapján pedig a bíróság nem volt köteles a felperest személyesen meghallgatni.
A Kúria döntése és jogi indokai
[27] A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
[28] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 108. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabálysértések körében vizsgálta felül.
[29] A felperes mind keresetében, mind felülvizsgálati kérelmében alapvetően azt sérelmezte, hogy az idegenrendészeti hatóságok (és a bíróság) döntéseik meghozatala előtt nem értékelték a családi, személyes körülményeit, kizárólag az általa elkövetett bűncselekményeket vették figyelembe. Azt állította ezzel szemben, hogy családi, személyes körülményeire tekintettel kell lenni.
[30] A Kúria rámutat, az alperes határozatából az volt megállapítható, hogy döntésének meghozatala során (anélkül, hogy e körben bármilyen jogszabályi rendelkezésre hivatkozott volna) a rendőrség véleményét összevetette a felperes családi és személyes körülményeivel, és e mérlegelés alapján jutott arra a következtetésre, hogy a felperes kérelmét elutasítja, és őt az Európai Unió területéről kiutasítja. Ezzel szemben az eljárt bíróság ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Harmtv. rendelkezései nem teszik lehetővé a kógens jogszabályi rendelkezéstől való eltérést, így a felperes családi, személyes körülményeit nem is kellett értékelni a döntések meghozatala során.
[31] A kiutasítás körében a Harmtv. 45. § (1) bekezdése meghatározza, hogy a családi kapcsolatára tekintettel tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár idegenrendészeti kiutasítását elrendelő határozat meghozatala előtt az idegenrendészeti hatóság mely szempontokat mérlegeli. Ezen szempontokat a felülvizsgálati ellenkérelem szerint az idegenrendészeti hatóságok azért nem mérlegelték, mert a felperes nem rendelkezik családi kapcsolatára tekintettel tartózkodási engedéllyel, csupán kérelmezte azt.
[32] A Kúria ugyanakkor rámutat, hogy a felülvizsgálni kért alperesi határozat vizsgálta a felperes családi és személyes körülményeit, annak jogalapja azonban nem állapítható meg. Az alperes határozatából nem állapítható meg, hogy akkor, amikor a felperes a családi kapcsolatára tekintettel tartózkodási engedélyt kapott, azonban az lejárt, és erre tekintettel ismételten családi kapcsolatára tekintettel terjesztett elő tartózkodási engedély iránti kérelmet, akkor mi volt a jogalapja a családi és személyes körülmények figyelembevételének, amely tényszerűen megtörtént.
[33] A Kúria hangsúlyozza, osztotta az alperes azon álláspontját, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott az Uniós polgárok és családtagjainak tartózkodásáról szóló irányelvre, illetve ezzel összefüggésben a Bizottság Közleményére, valamint ezen irányelvvel kapcsolatban az Európai Unió Alapjogi Chartájára, amennyiben ezen irányelv hatálya nem terjed ki magyar állampolgárok családtagjaira. Ezért még hiányos határozati jogalap esetén is megállapítható volt, hogy ezek a szabályok nem vonatkoztathatók a felperesre. A Kúria rámutat arra, hogy a felperes a huzamos tartózkodási irányelv hatálya alá tartozik-e, nem volt érdemben vizsgálható kérdés, tekintettel arra, hogy a családi és személyes körülmények vizsgálatának jogalapja nem volt megállapítható a határozatból.
[34] A jogalapi hiány megjelölésének a jelentősége abban van, hogy a személyes, családi körülmények értékelése a közrend és közbiztonságra veszélyesség értékelésekor különböző jogszabályi háttér alapján állhat fenn, attól függően, hogy a családi kapcsolatokra tekintettel kért tartózkodási engedély esetében szóba jöhet a családegyesítési irányelv alkalmazása és az annak megfelelő Harmtv. rendelkezések (így akár a Harmtv 45. §-a), amennyiben ennek hatálya a felperesre kiterjed. A határozatból nem állapítható meg azonban, hogy ennek alkalmazására került volna sor. Amennyiben nem vonatkozna a fenti uniós jog a felperesre semmilyen tekintetben valamely oknál fogva, akkor pedig az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve (Visszatérési Irányelv) lehet irányadó, melynek (22) preambulumbekezdése és 5. cikke kifejezetten utal arra, hogy mind a felperes által hivatkozott Gyermekjogi Egyezményt, mind a vonatkozó nemzetközi jogot, különösen az Egyezmény családi élet tiszteletben tartására vonatkozó jogát (8. cikk) érvényesíteni kell. E nemzetközi jognak az Alaptörvény Q) cikke alapján is érvényt kell szerezni, és a Harmtv. szabályainak azzal összhangban, és azt különösen a magyar jogba átültetett Egyezmény 8. cikkének figyelembe vételével kell értelmezni.
[35] Bárhogy is legyen, még ha különböző jogszabályi környezet alapján is, de a családi és személyes körülményeket értékelésbe kell vonni a közrend és közbiztonsági veszély fennállásának értékelésekor. Ez alapján megállapítható, hogy az alperes helytállóan járt el, amikor a családi, személyes körülményeket értékelte, függetlenül attól, hogy mi volt annak a jogalapja, ez okból tehát nem volt jogsértő az alperes határozata.
[36] Jogsértő volt azonban a felülvizsgálni kért ítélet, amely kifejezetten mellőzte a családi és személyes körülmények figyelembevételét. Még pedig az Alaptörvény Q) cikkének, és konkrétan az Egyezmény 8. cikkének sérelme vitán felül megállapítható volt. Azon kúriai ítéletek helyes értelmezése, amelyeket a bíróság hivatkozott az, hogy az adott tényállástól függően lehet, hogy a családi körülményeknek nincs érdemi jelentősége és nem jelentik akadályát a közrendi és közbiztonsági veszély megállapításának. Így a Kúria Kfv.II.37.027/2020/10. számú ítélete sem azt mondta ki, hogy a családi körülmények vizsgálata mellőzhető, hanem azt mondta ki, hogy lehet egyrészt olyan eset, amikor a magyar tételes jog eltér a nemzetközi jogtól, de különösen azt mondta ki, hogy az Egyezmény 8. cikke korlátozható alapjog [ítélet 25. pontja]. Az, hogy az Egyezmény 8. cikke nemzeti jog által korlátozható, például közrend és közbiztonság veszélyére tekintettel, senki által nem is vitatott jelen perben, és abból szükségszerűen következik, hogy az Egyezmény 8. cikkét, a családi élethez való jogot ennek értékelése során nem lehet figyelmen kívül hagyni, csak korlátozni. A korlátozás azonban sosem automatikus, hanem esetről-estre, az egyedi körülmények értékelése alapján dönthető el, elsősorban arányossági szempontok vizsgálata alapján.
[37] Nem vitásan vannak olyan kúriai döntések, amelyek szerint a felperes családi, személyes körülményeit nem kell vizsgálni, amennyiben kiutasítására azon okból kerül sor, hogy a tartózkodási feltételeket nem teljesíti, e döntések azonban az EJEB Egyezmény 8. cikkéhez kapcsolódó esetjogát nem értékelték, a nemzetközi jogi háttér és annak nemzeti joghoz való viszonya nem volt a felülvizsgálat tárgya. Szükséges ezen ítéletekkel kapcsolatban azt is megjegyezni, hogy a tartózkodási feltételek nem teljesülése esetén valóban irrelevánsak a megtagadás vagy visszavonás szempontjából a családi körülmények, ha egyébként a közrend és közbiztonság veszélyének fennállását – megfelelő mérlegelés mellett – már megállapították. A hivatkozott kúriai döntések továbbá részben eltérő tényálláson alapulnak, mert a Kfv.II.37.761/2021/9. számú ítélet esetében a felperes magyarországi tartózkodásának akadálya a nemzetbiztonsági kockázat volt, amely jelentősen különbözik a perbeli közrendi, közbiztonsági veszély esetétől, mert a nemzetbiztonsági kockázat esetén a határozat a jogszabályi környezet miatt nem tartalmaz indokolást, így a nemzetbiztonsági kockázat és a családi, személyes körülmények tekintetében elvégzett mérlegelés levezetése sem lehetséges a jelenleg hatályos jogszabályi környezetben. Jelen ítélet azt állítja, hogy a családi körülmények értékelésének a közrendi, közbiztonsági veszély fennállásának megállapítása körében kell értékelésre kerülniük, és ha a közrendi, közbiztonsági veszély fennáll, hiányzik a Harmtv. 13. § (1) bekezdés h) pontja szerinti feltétel, tehát a Harmtv. 18. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kógens rendelkezés szerint kell eljárni.
[38] A [36] pontban kifejtettekből következik, az uniós irányelvi érintettségtől teljesen függetlenül figyelemmel kell lenni az EJEB Egyezmény 8. cikkéhez fűződő esetjogára a közrendi, közbiztonság veszély értékelése körében, így különösen az Üner v. Hollandia (kérelem száma: 46410/99.) ítélet 57–59. pontjaiban kifejtett szempontokra, és a Boultif-kritériumokra (kérelem száma: 54273/00.), mert az Egyezmény alkalmazása független a felperes tartózkodásának uniós megítélésétől, vagyis attól, hogy a felperes bármely uniós irányelv hatálya alá tartozik-e.
[39] A jogerős ítélet jogsértése ennek alapján abban áll, hogy a felperes tartózkodása jogszerűségének vizsgálata nélkül arra a jogsértő megállapításra jutott, hogy a felperes személyes és családi kapcsolatait nem kell vizsgálni, figyelembe venni és értékelni, és nem vizsgálta az alperes által határozatában elvégzett mérlegelés jogszerűségét.
[40] Nem volt alapos az alperes felülvizsgálati ellenkérelmének azon hivatkozása, hogy a felperes nem hivatkozott keresetében a felülvizsgálati kérelemben előadott nemzetközi egyezményekre és uniós jogforrásokra, továbbá az Alaptörvény rendelkezéseire, mert a keresetben nem jogszabálysértést, csak jogsértést kell előadni [Kp. 37. § (1) bekezdés f) pontja], arra pedig a felperes keresetében is hivatkozott, hogy családi és személyes körülményeit nem értékelték az idegenrendészeti eljárás során.
[41] A felperes alaptalanul hivatkozott mindemellett a Kp. 2. §-ában meghatározott tisztességes eljárás követelményének megsértésére a felperes peres eljárás során történt személyes meghallgatásának mellőzése körében, mert egyrészt a felperes nyilatkozott a tárgyaláson, vagyis személyes meghallgatására sor került, másrészt arra vonatkozó adat nem áll rendelkezésre, hogy a felperes további nyilatkozatot kívánt tenni, amitől a bíróság őt elzárta volna.
[42] A fentiekben kifejtettekre tekintettel a Kúria az eljárt bíróság ítéletét a Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a bíróságnak tisztáznia kell, hogy milyen jogalapon áll az alperes által határozatában elvégzett családi és személyi körülmények vizsgálata. Meg kell ítélnie, hogy a jogalap pontos megjelölésének hiánya orvosolhatatlan eljárási szabályszegésnek tekintendő-e figyelemmel az eredeti kereseti vitatásokra is, és amennyiben az ügy eddig ismert tényeit is figyelembe véve a konkrét jogalap az ügy érdemében relevanciával nem bír, akkor a konkrét esetre vonatkozó jogszabályi háttér alapján kell a családi és személyi körülmények alperesi értékelésének jogszerűségét megítélnie. A konkrét jogalapnak akkor nincs jelentősége az ügy érdemére, ha az ügy tényei alapján bármely jogalap fennállása esetén az alperes értékelése jogszerűnek tekinthető.
(Kúria Kfv.II.37.832/2022/6.)