III.
C‑358/21. sz. Tilman SA kontra Unilever Supply Chain Company AG ügyben 2022. november 24-én hozott ítélet
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án aláírt, az Európai Közösség nevében a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozattal jóváhagyott egyezmény 23. cikkének (1) és (2) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
a joghatósági kikötés érvényesen jön létre, ha az olyan általános szerződési feltételekben szerepel, amelyekre az írásban megkötött szerződés egy olyan honlap hiperlinkjének feltüntetésével utal, amelyhez a hozzáférés az említett szerződés aláírását megelőzően lehetővé teszi az említett általános szerződési feltételekről való tudomásszerzést, azok letöltését és kinyomtatását anélkül, hogy azt a felet, amellyel szemben e kikötést alkalmazzák, formálisan felhívták volna arra, hogy az említett honlapon található rubrika bejelölésével fogadja el ezeket az általános szerződési feltételeket.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án aláírt, az Európai Közösség nevében a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozattal (HL 2009. L 147., 1. o.) jóváhagyott egyezmény (a továbbiakban: második Luganói Egyezmény) 23. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 23. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére irányul.
2 E kérelmet a belgiumi székhelyű Tilman SA és a svájci székhelyű Unilever Supply Chain Company AG (a továbbiakban: Unilever) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy az Unilever nem fizette meg a Tilman által kiszámlázott összegeket.
Az alapeljárás
15 2010. november 22‑én a Tilman és az Unilever megkötötte az első szerződést, amelynek értelmében az előbbi kötelezettséget vállalt filteres teát tartalmazó dobozok elkészítésére és csomagolására.
16 Egy második, 2011. január 6‑án kötött szerződés módosította a megállapodás szerinti árat. E szerződés pontosította, hogy egyéb kikötés hiányában azt az Unilever általános vásárlási feltételei szabályozzák. Ezen általános szerződési feltételek, amelyeket egy internetes oldalon az említett szerződésben szereplő hiperlink útján lehetett megtekinteni és letölteni, előírták, hogy valamennyi szerződő fél „visszavonhatatlanul az angol bíróságok kizárólagos joghatósága alá tartozik minden olyan jogvita rendezése tekintetében, amely közvetlenül vagy közvetve a szerződésből következhet”.
17 A számlázási módszerekben bekövetkezett változást követően nézeteltérés alakult ki a felek között a kiszámlázott ár emelésével kapcsolatban, és az Unilever csak részben fizette meg a Tilman által kiállított számlákat.
18 A Tilman a belga bíróságok előtt keresetet indított az Unilever ellen a ki nem fizetett összegek megfizetése érdekében. Az Unilever ekkor arra hivatkozott, hogy az alapügyben szóban forgó szerződés általános feltételei alapján kizárólag az angol bíróságok rendelkeznek joghatósággal a jogvita eldöntésére.
19 2015. augusztus 12‑i ítéletével a belga elsőfokú bíróság megállapította a jogvita elbírálására vonatkozó joghatóságát, és úgy határozott, hogy a szerződésre az angol jog az irányadó, és azt az angol jog szerint kell értelmezni.
20 A Tilman fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben arra hivatkozva, hogy a szerződésre a belga jog az irányadó, és azt a belga jog szerint kell értelmezni. Az Unilever csatlakozó fellebbezést nyújtott be arra hivatkozva, hogy nem a belga, hanem az angol bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
21 2020. február 12‑i ítéletével a cour d’appel de Liège (liège‑i fellebbviteli bíróság, Belgium) helyt adott az Unilever által hivatkozott joghatósági kifogásnak, megállapítva, hogy az alapügyben szóban forgó szerződés általános feltételeiben foglalt joghatósági kikötésnek megfelelően a belga bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal az említett szerződés végrehajtásából eredő jogvita elbírálására.
22 A Tilman ezen ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Cour de cassation (semmítőszék, Belgium) előtt a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértésére hivatkozva. A Tilman szerint ugyanis a cour d’appel de Liège (liège‑i fellebbviteli bíróság) tévesen kezelte azonosan az alaphelyzetet azzal a helyzettel, amikor a szerződést interneten kötötték, ám a vásárlónak meg kellett jelölnie egy rubrikát arra vonatkozóan, hogy elfogadja az eladó általános szerződési feltételeit.
23 A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alapügyben teljesülnek‑e a Tilman joghatósági kikötést illető egyetértése valódiságának bizonyítására vonatkozó feltételek, mivel e kikötést az Unilever általános vásárlási feltételeiben, nem pedig az alapügy tárgyát képező szerződésben fogalmazták meg, és e feltételeket nem csatolták közvetlenül az említett szerződéshez.
24 Egyrészt e bíróság emlékeztet arra, hogy a cour d’appel de Liège (liège‑i fellebbviteli bíróság) 2020. február 12‑i ítéletében kimondta, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában, különösen az 1976. december 14‑i Estasis Saloti di Colzani ítéletben (24/76, EU:C:1976:177) és a 2015. május 21‑i El Majdoub ítéletben (C‑322/14, EU:C:2015:334) kialakított feltételek teljesülnek.
25 Azon feltételt illetően ugyanis, amely szerint a szerződésnek kifejezett utalást kell tartalmaznia az általános szerződési feltételekre, az Unilever által a Tilmannak aláírás céljából megküldött és a Tilman által 2011. január 6‑án ténylegesen aláírt szerződés kifejezetten előírja, hogy arra, a szerződésben vagy a felek között létrejött más megállapodások hiányában, az Unilever termékeire vonatkozó általános vásárlási feltételek vonatkoznak. Ami azt a feltételt illeti, hogy az általános szerződési feltételekre való utalást egy szokásos gondossággal eljáró személynek „ellenőriznie kell tudnia”, az említett szerződés egy internetes oldal hiperlinkjét említi, amely lehetővé teszi az Unilever általános szerződési feltételeihez való hozzáférést. Ami azt a feltételt illeti, hogy az általános feltételeknek „tartós adathordozón rögzíthetőknek” kell lenniük, a Tilmannak lehetősége volt arra, hogy azokat letöltse és kinyomtassa azon internetes oldalról, amelyen az Unilever általános szerződési feltételei szerepeltek.
26 Másrészt azonban a Tilmant nem hívták fel olyan rubrika bejelölésére, amelynek értelmében elfogadja az Unilever általános feltételeit, így felmerül a kérdés, hogy tiszteletben tartották‑e a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit.
27 E körülmények között határozott úgy a Cour de cassation (semmítőszék), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
„Összeegyeztethető‑e a [második Luganói Egyezmény] 23. cikke (1) bekezdésének a) pontjával és (2) bekezdésével, ha a joghatósági kikötés olyan általános szerződési feltételekben szerepel, amelyekre az írásban megkötött szerződés egy olyan honlap hiperlinkjének feltüntetésével utal, amelyhez a hozzáférés lehetővé teszi az említett általános szerződési feltételekről való tudomásszerzést, azok letöltését és kinyomtatását anélkül, hogy azt a felet, amellyel szemben e kikötést alkalmazzák, kifejezetten felhívták volna arra, hogy az említett honlapon található rubrika bejelölésével fogadja el ezeket az általános szerződési feltételeket”?
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
28 Előzetesen meg kell állapítani, hogy a kilépési megállapodás 67. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfelelően a „Brüsszel Ia” rendeletben szereplő, joghatóságra vonatkozó rendelkezéseket az Egyesült Királyságban és a tagállamokban az Egyesült Királyságot érintő helyzetekben az e megállapodás 126. cikkében előírt átmeneti időszak lejárta előtt indított jogi eljárások tekintetében kell alkalmazni.
29 Ezenkívül ugyanezen megállapodás 127. cikke értelmében ezen átmeneti időszak alatt az uniós jogot kell alkalmazni az Egyesült Királyságban, ideértve azokat a nemzetközi megállapodásokat is, amelyek sorában a második Luganói Egyezmény is szerepel.
30 A joghatósági kikötésekkel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy jellegénél fogva olyan joghatósági választásról van szó, amelynek nincs joghatása, amíg bírósági eljárás nem indul, és amelyből csak a bírósági eljárás megindításának napján származik következmény (1979. november 13‑i Sanicentral ítélet, 25/79, EU:C:1979:255, 6. pont). Ezen időpontra kell tehát támaszkodni az ilyen kikötés hatályának az alkalmazandó jogi szabályra tekintettel történő értékelése során.
31 Márpedig a jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó bírósági eljárást 2020. december 31. – a kilépési megállapodás 126. cikkében előírt átmeneti időszak lejártának időpontja – előtt indították, így az alapjogvita eldöntéséhez továbbra is szükség van a második Luganói Egyezmény értelmezésére.
32 Ami az ügy érdemét illeti, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) bekezdésének a) pontját és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a joghatósági kikötés érvényesen jön létre, ha az olyan általános szerződési feltételekben szerepel, amelyekre az írásban megkötött szerződés egy olyan honlap hiperlinkjének feltüntetésével utal, amelyhez a hozzáférés lehetővé teszi az említett általános szerződési feltételekről való tudomásszerzést, azok letöltését és kinyomtatását anélkül, hogy azt a felet, amellyel szemben e kikötést alkalmazzák, kifejezetten felhívták volna arra, hogy az említett honlapon található rubrika bejelölésével fogadja el ezeket az általános szerződési feltételeket.
33 E kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a második Luganói Egyezmény értelmezéséről szóló 2. sz. jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdéséből következik – az Egyezményt a Bíróság által a szóban forgó rendelkezésekkel, illetve más jogi aktusokban – így többek között a Brüsszeli Egyezményben és a „Brüsszel I” rendeletben – szereplő bármely hasonló rendelkezést illetően meghatározott elveket figyelembe véve kell alkalmazni és értelmezni.
34 Így, mivel a második Luganói Egyezmény 23. cikkének (1) és (2) bekezdése megegyezik a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) és (2) bekezdésével, és e rendelet 23. cikke (1) bekezdésének szövege majdnem azonos a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkének első bekezdésével, a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) és (2) bekezdésének értelmezéséhez figyelembe kell venni a Bíróság által a Brüsszeli Egyezmény és a „Brüsszel I. rendelet” vonatkozó rendelkezéseinek tulajdonított értelmezést (lásd analógia útján: 2013. február 7‑i Refcomp ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 18. és 19. pont; 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 27. és 28. pont). Hasonlóképpen, mivel a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) és (2) bekezdése lényegében azonos szöveggel váltotta fel a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) és (2) bekezdését, figyelembe kell venni a Bíróság e rendelkezések közül az elsőre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát is.
35 A második Luganói Egyezmény 23. cikkének (1) bekezdése értelmében a felek, akik közül legalább egy az említett egyezmény által kötelezett állam területén rendelkezik lakóhellyel, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére ezen egyezmény által kötelezett valamely állam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát köthetik ki, „írásban vagy szóban írásbeli megerősítéssel”.
36 Ami a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének rendelkezéseit illeti, a Bíróság kimondta, hogy azokat, mivel mind az e rendelet 2. cikkében előírt, az alperes lakóhelyének általános szabálya szerint meghatározott joghatóságot, mind pedig az e rendelet 5‑7. cikkében előírt különleges joghatóságokat kizárják, a 23. cikkben meghatározott feltételek tekintetében megszorítóan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 Márpedig a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdése világosan meghatározza, hogy hatálya azokra az esetekre korlátozódik, amikor a felek „megállapodtak” egy bíróság tekintetében. Pontosan a felek közötti ezen egybehangzó akaratnyilatkozat indokolja – a jogválasztás szabadsága nevében – a rendelet értelmében adott esetben joghatósággal rendelkező bíróságtól eltérő bíróság kikötésének elsőbbségét (lásd ebben az értelemben: 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. április 20‑i Profit Investment SIM ítélet, C‑366/13, EU:C:2016:282, 24. pont).
38 A „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdése azzal, hogy az ilyen joghatósági kikötés érvényességét a felek „egyetértéséhez” köti, az eljáró bíróságot annak vizsgálatára kötelezi, hogy a kérdéses kikötés ténylegesen a felek közötti egyetértés alapján jött‑e létre, aminek egyértelműen és pontosan ki kell tűnnie (lásd analógia útján: 1976. december 14‑i Estasis Saloti di Colzani ítélet, 24/76, EU:C:1976:177, 7. pont; 2013. február 7‑i Refcomp ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 27. pont; 2016. április 20‑i Profit Investment SIM ítélet, C‑366/13, EU:C:2016:282, 27. pont).
39 A „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerinti formai követelmények funkciója ugyanis annak biztosítása, hogy a felek között ténylegesen létrejött az egyetértés (lásd analógia útján: a Brüsszeli Egyezményt illetően: 1976. december 14‑i Estasis Saloti di Colzani ítélet, 24/76, EU:C:1976:177, 7. pont), mivel az érintettek tényleges egyetértése e rendelkezés egyik célja (lásd ebben az értelemben: 2013. február 7‑i Refcomp ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Profit Investment SIM ítélet, C‑366/13, EU:C:2016:282, 27. pont).
40 E tekintetben a Bíróság a Brüsszeli Egyezményt illetően úgy ítélte meg, hogy főszabály szerint megfelel az ezen egyezmény 17. cikkének első bekezdésében előírt írásbeli forma követelményének az egyik fél általános szerződési feltételeiben szereplő joghatósági kikötés abban az esetben, ha ezeket az általános feltételeket a szerződés hátoldalán kinyomtatják, és ha a szerződés kifejezett utalást tartalmaz az általános szerződési feltételekre, vagy ha a szerződés szövegében a felek egy olyan ajánlatra hivatkoznak, amely pedig kifejezetten utal az általános szerződési feltételekre, amennyiben e kifejezett utalást ellenőrizheti az általános gondossággal eljáró fél, és ha bizonyított, hogy a joghatósági kikötést tartalmazó feltételeket ténylegesen közölték a másik szerződő féllel (lásd ebben az értelemben: 1976. december 14‑i Estasis Saloti di Colzani ítélet, 24/76, EU:C:1976:177, 10. és 12. pont).
41 A Bíróság ugyanakkor pontosította, hogy a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkének első bekezdésében előírt írásbeli formára vonatkozó követelmény nem teljesül korábbi levelezésre történő közvetett vagy hallgatólagos utalás esetén, mivel semmilyen bizonyosság nem áll fenn a tekintetben, hogy a joghatósági kikötés ténylegesen a szerződés tárgyát képezte (lásd ebben az értelemben: 1976. december 14 –i Estasis Saloti di Colzani ítélet, 24/76, EU:C:1976:177, 12. pont).
42 Ehhez hasonlóan a Bíróság kimondta, hogy a joghatósági kikötés nem felel meg a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt követelményeknek, amelynek szövege hasonló a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövegéhez, amennyiben a szerződést szóban kötötték, anélkül hogy azt később írásban megerősítették volna, és az e kikötést tartalmazó általános szerződési feltételeket csak az egyik fél által kiállított számlákon tüntették fel (lásd ebben az értelemben: 2018. március 8‑i Saey Home & Garden ítélet, C‑64/17, EU:C:2018:173, 28. és 29. pont).
43 Márpedig a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében, amely a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkéhez képest új rendelkezésnek minősül, amelyet az új kommunikációs technikák kifejlesztésének a figyelembevétele érdekében vezettek be, az olyan, joghatóságot kikötő megállapodás érvényessége, mint amely az alapügy tárgyát képezi, többek között a tartós rögzítés lehetőségétől függ (2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 32. pont).
44 Amint az e rendelkezés szó szerinti értelmezéséből kitűnik, az megköveteli, hogy a joghatóságot kikötő megállapodás tartós rögzítésének „lehetősége” legyen, függetlenül attól a kérdéstől, hogy az általános feltételek szövegét a vevő ténylegesen tartósan rögzítette‑e azt követően vagy azt megelőzően, hogy megjelölte az említett feltételek elfogadására utaló rubrikát (2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 33. pont).
45 E rendelkezés célja ugyanis az, hogy bizonyos elektronikus továbbítási formákat egyenértékűvé tegyen az írásbeli formával annak érdekében, hogy a szerződések elektronikus úton történő megkötése egyszerűsödjön, mivel az érintett információk közlése akkor is megvalósul, ha ezek az információk egy képernyőn hozzáférhetőek. Ahhoz, hogy az elektronikus továbbítás – különösen a bizonyítást illetően – ugyanazokat a garanciákat biztosítsa, elegendő, ha a szerződés megkötése előtt „lehetséges” az információk megőrzése és kinyomtatása (2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 36. pont).
46 A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó joghatósági kikötést az Unilever általános szerződési feltételei rögzítik, amelyekre a felek által kötött írásbeli szerződés kifejezetten utal.
47 Az olyan helyzetet illetően, amelyben – mint a jelen esetben is – az általános szerződési feltételeket, amelyek sorában a joghatósági kikötés szerepel, nem csatolták közvetlenül a szerződéshez, meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 37–45. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel az ilyen kikötés jogszerű, ha a két fél által aláírt szerződés szövegében kifejezett utalás történik ezen, az említett kikötést tartalmazó általános szerződési feltételekre.
48 Ez azonban csak az olyan kifejezett utalás esetére érvényes, amelyet ellenőrizhet az általános gondossággal eljáró fél, és ha bizonyított, hogy a joghatósági kikötést tartalmazó feltételeket ténylegesen közölték a másik szerződő féllel (2016. július 7‑i Hőszig ítélet, C‑222/15, EU:C:2016:525, 40. pont).
49 A jelen ügyben nem tűnik vitatottnak, hogy az alapügyben szóban forgó szerződés szövege tartalmaz ilyen kifejezett utalást, amelyet az alapügy felperese ellenőrizhet, aminek értékelése mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
50 Meg kell tehát vizsgálni, hogy az általános szerződési feltételeket ténylegesen közölték‑e ezzel a szerződő féllel.
51 Mivel a Bíróság által értelmezett „Brüsszel I”‑rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megfelelően az érintett információk közlése megvalósul, ha ezek az információk egy képernyőn hozzáférhetőek, az írásbeli szerződésben az általános feltételekre egy olyan weboldal hiperlinkjének feltüntetésével történő utalás, amelynek a hozzáférése főszabály szerint lehetővé teszi ezen általános feltételek megismerését, amennyiben ez a hiperlink működik, és egy szokásos gondossággal eljáró személy azt működtetni tudja, még inkább egyenértékű ezen információk közlésének bizonyításával.
52 Ilyen esetben az a körülmény, hogy a szóban forgó internetes oldalon nincs olyan rubrika, amelyet meg lehetne jelölni az általános szerződési feltételek elfogadásának kifejezése céljából, vagy hogy az említett internetes oldal elérése során nem nyílik meg automatikusan az e feltételeket tartalmazó oldal, nem vonhatja kétségbe e megállapítást (lásd e tekintetben: 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 39. pont), amennyiben az ezen általános szerződési feltételekhez való hozzáférésre lehetőség van a szerződés aláírását megelőzően, és a feltételek elfogadására az érintett szerződéses fél aláírása által kerül sor.
53 Ezenkívül, mivel az általános szerződési feltételek szerződés megkötését megelőző elmentésére és kinyomtatására vonatkozó puszta lehetőség elegendő a formai követelmények teljesítéséhez, nincs jelentősége annak, hogy az átadott információkat az érintett vállalkozás „közölte” vagy a szerződő fél „kapta meg”.
54 Ugyanis a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdése által előírt formai követelmények annak a törekvésnek felelnek meg, hogy ne akadályozzák a kereskedelmi felhasználásokat, ugyanakkor semlegesítsék azon kikötések hatásait, amelyek esetében fennáll a kockázata annak, hogy észrevétlenek maradnak a szerződésekben, mint amilyenek a levelezéshez vagy a számla kiállításához használt nyomtatványokon szereplő kikötések, amelyeket nem fogadott volna el azon fél, amellyel szemben alkalmazni kívánják azokat (lásd ebben az értelemben: 1981. június 24‑i Elefanten Schuh ítélet, 150/80, EU:C:1981:148, 24. pont; 2016. július 7‑i Hőszig ítélet, C‑222/15, EU:C:2016:525, 36. pont).
55 Márpedig a jelen ügyben az alapügy kereskedelmi vállalkozások közötti folyamatos szerződéses viszonyokra vonatkozik, így a vevők‑fogyasztók védelmére vonatkozó követelmények nem vehetők figyelembe.
56 Mindenesetre, és még ha a kérdést előterjesztő bíróság nem is kérdezte a Bíróságot arról, hogy esetlegesen létezik‑e egy, a felek által ismert nemzetközi gyakorlat, hozzá kell tenni, hogy a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) bekezdésében előírt két választási lehetőségen, azaz az írásbeli megállapodáson vagy a szóbeli megállapodás írásbeli megerősítésén felül e 23. cikk (1) bekezdésének b) és c) pontja előírja, hogy a joghatósági kikötést a felek között vagy a korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában vagy nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a felek ismernek vagy ismerniük kell, és amelyet az érintett kereskedelmi ágazatban tevékenykedő, ugyanilyen típusú szerződéseket kötő szerződő felek az ilyen típusú kereskedelemben széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak (lásd analógia útján: 2018. március 8‑i Saey Home & Garden ítélet, C‑64/17, EU:C:2018:173, 31. pont).
57 Ilyen esetben ugyanis a joghatósági kikötés megkötését érvényesnek kell tekinteni, ha arra az e területen elfogadott, olyan formában kerül sor, amelyet a felek ismernek vagy ismerniük kellene. Noha ez az enyhítés azért nem jelenti azt, hogy a felek között nem kell szükségképpen fennállnia egybehangzó akaratnyilatkozatnak, hiszen e rendelkezés egyik célja mindig az érdekeltek tényleges egyetértése, a feleknek a joghatósági kikötést illető egybehangzó akaratnyilatkozata mindazonáltal vélelmezhető, ha e tekintetben léteznek az érintett nemzetközi kereskedelmi ágazatban olyan kereskedelmi gyakorlatok, amelyeket e felek ismernek vagy ismerniük kell (lásd ebben az értelemben: 1997. február 20‑i MSGítélet, C‑106/95, EU:C:1997:70, 16., 17. és 19. pont; 2016. április 20‑i Profit Investment SIM ítélet, C‑366/13, EU:C:2016:282, 39. és 40. pont).
58 A jelen ügyben adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapeljárásban részt vevő felek a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjában szereplő egyik formában kötöttek‑e joghatósági kikötést.
59 A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a második Luganói Egyezmény 23. cikke (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a joghatósági kikötés érvényesen jön létre, ha az olyan általános szerződési feltételekben szerepel, amelyekre az írásban megkötött szerződés egy olyan honlap hiperlinkjének feltüntetésével utal, amelyhez a hozzáférés az említett szerződés aláírását megelőzően lehetővé teszi az említett általános szerződési feltételekről való tudomásszerzést, azok letöltését és kinyomtatását anélkül, hogy azt a felet, amellyel szemben e kikötést alkalmazzák, formálisan felhívták volna arra, hogy az említett honlapon található rubrika bejelölésével fogadja el ezeket az általános szerződési feltételeket.