I. A végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben a felek perbeli állásától függetlenül a végrendelet létrejöttének a bizonyítása azt terheli, aki az alapján örökölni kíván.
II. Szóbeli végrendeletre alapított igény elbírálásánál elsődlegesen abban kell állást foglalni, hogy az örökhagyó tett-e szóbeli végrendeletet [1952. évi III. törvény (régi Pp.) 164. § (1) bek.; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 7:12. §, 7:20. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az örökhagyó törvényes örököse leszármazó és házastárs hiányában testvére, a felperes.
[2] Az örökhagyó 2015. augusztus 18-án rosszul lett, amelyre figyelemmel 14 óra 14 perckor értesítették a mentőket, akik kórházba vitték. A rosszulléte során az örökhagyónak a vele egy épületben lakó ismerőse nyújtott segítséget. Az örökhagyót a mentők 17 óra 5 perckor vitték be a kórházba, ahol a 17 óra 25 perckor történt felvételekor csípőfájdalmaira panaszkodott, és kiszáradást, szívritmuszavart, valamint húgyúti infekciót diagnosztizáltak nála. Az örökhagyó másnap, 2015. augusztus 19-én este 19 óra 45 perckor elhalálozott. Halálának okaként szívelégtelenséget jelöltek meg.
[3] A hagyatéki eljárás során az alperes szóbeli végrendeleti örökösként lépett fel. A közjegyző ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével a hagyatékot a felperesnek adta át. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság végzésével megváltoztatta a közjegyző végzését, és az örökhagyó teljes hagyatékát ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes keresetében kérte a szóbeli végrendelet érvénytelenségének és annak a megállapítását, hogy ennek folytán az örökhagyó teljes hagyatékára vonatkozóan ő a törvényes örökös. Kérte továbbá a hagyaték átadását is.
Arra hivatkozott, hogy az alperes állítása szerinti szóbeli végrendelet nem felel meg a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:20–21. §-aiban foglalt feltételeknek, mert nem bizonyított, hogy az örökhagyó ilyen végrendeletet tett volna, illetőleg a végrendelet tételének a feltételei fennálltak volna.
[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy az örökhagyó tett szóbeli végrendeletet, annak pedig szerinte nincsen jelentősége, hogy a kórházi tartózkodás két napja közül azt pontosan melyik napon tette, mivel a szóbeli végrendeletnek nincsen keltezése.
[6] Utalt arra is, hogy az életet fenyegető rendkívüli helyzetet, illetőleg az írásbeli végrendelet tételére való képtelenséget a perben a felperesnek kell bizonyítania. Álláspontja szerint az előbbit illetően a tanúk vallomása alapján megállapítható, hogy az örökhagyóban nagyfokú halálfélelem keletkezett, továbbá az örökhagyó régóta orvosi kezelés alatt állt, több különböző egészségi problémával, pitvarfibrillációt is diagnosztizáltak nála. Kifejtette, hogy a tanúk a végrendelet megtételének körülményeit egyértelműen előadták, és a végrendelet tételének szükségességét igazolja az is, hogy röviddel később az örökhagyó meghalt. Mindezek okán a szóbeli végrendelet szerinte érvényesen létrejött.
Az első- és a másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A szóbeli végrendelet létrejöttét a Ptk. 7:20–21. §-ai alapján vizsgálta, és a polgári perrendtartásról szóló 1952. III. évi törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján tájékoztatta a feleket, hogy az alperest terhelte annak bizonyítása: a szóbeli végrendelet feltételei fennállnak.
[8] Az alperes álláspontjával szemben jelentőséget tulajdonított annak, hogy a szóbeli végrendelet megtételére mikor került sor, tekintettel arra, hogy ahhoz képest lehet megállapítani, hogy a szóbeli végrendelet megtételének feltételei fennálltak-e. Indokolása szerint az e körben lefolytatott bizonyítás igazolta azt, hogy a szóbeli végrendelet megtételére 2015. augusztus 19-én 14 és 15 óra közötti időszakban kerülhetett sor, figyelemmel arra, hogy a végrendeleti tanúk egyezően adták azt elő, hogy a kórházba 14 óra körül érkezhettek meg.
[9] P. L. és Sz. A. tanúk vallomása alapján megállapította, hogy a végrendeleti tanúk szóbeli végrendelet megtétele alatt együttesen jelen voltak. E körben figyelembe vette, hogy egyezően adták elő mind a szóbeli végrendelet tételének körülményeit, mind az örökhagyó állapotát. P. L. tanúvallomása kapcsán, amely szerint a munkahelyéről ment az örökhagyóhoz, de a jelenléti ív szerint aznap nem dolgozott, kifejtette: irreleváns, hogy a tanú előtte hol tartózkodott, ugyanakkor életszerűnek találta azt, hogy a tanú erre a körülményre három év távlatából már nem pontosan emlékszik. A végrendelet tételének napja körében arra is utalt, hogy az alperes személyes előadása szerint ő is csak 19-én érkezett Budapestre vidékről.
[10] A kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye, tanúvallomások és az alperes személyes előadása alapján – utalva a PK 88. számú állásfoglalásban foglaltakra – arra a következtetésre jutott, hogy az örökhagyó olyan rendkívüli, az életét fenyegető helyzetbe került, amelynek során a kézremegésére is figyelemmel nem volt abban a helyzetben, hogy írásbeli végrendeletet tegyen.
[11] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az örökhagyó 2015. augusztus 19-én nem tett érvényes szóbeli végrendeletet az alperes javára. Megállapította továbbá, hogy az örökhagyó törvényes örököse a felperes, és az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésében megjelölt ingatlan és ingó hagyatékát 1/1 tulajdoni hányad arányban törvényes öröklés alapján a felperes részére átadta.
[12] Indokolása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges terjedelemben lefolytatta, a rendelkezésre álló bizonyítékokat azonban okszerűtlenül értékelte és ezért a tényállást helytelenül állapította meg, ebből következően pedig a meghozott döntése is téves.
[13] Kiemelte, hogy osztja az elsőfokú bíróság álláspontját: szóbeli végrendelet esetén annak keletkezését és tartalmát az arra hivatkozó félnek, ebben a perben tehát az alperesnek kellett bizonyítania. Utalt arra a régi Pp. 164. § (1) bekezdésében írtakkal összefüggésben, hogy az ilyen perekben a peres felek perbeli pozíciója jelentős részben azon – az esetleges körülményen – múlik, hogy a pert megelőző hagyatéki eljárásban a közjegyző kinek, és milyen hatállyal adta át az örökséget, éppen ezért – és ettől függően – tehát a végrendelet érvénytelenségére hivatkozó fél lehet alperes vagy felperes is.
[14] Hangsúlyozta, hogy – az alperes érvelésével szemben – a szóbeli végrendelet keletkezési ideje „kardinális” jelentőségű, hiszen ez az az időpont, amelyre nézve vizsgálni kell a szóbeli végrendelkezés Ptk. 7:20. §-a szerinti feltételeinek fennállását. Kiemelte, hogy az alperes által a végrendeleti tanúk perbeli tanúvallomásának és az örökhagyó kórházi felvételi dokumentációjának ismeretében megjelölt időpont (augusztus 19.) azonban ellentétben állt az általa korábban a hagyatéki eljárásban megjelölt és közjegyző által hitelesített nyilatkozattal is igazolni kívánt időponttal (augusztus 18.).
[15] Megítélése szerint a végrendelkezés alperes által előadott időpontját és körülményeit valószerűtlenné teszi az is, hogy elmondása szerint augusztus 19-én kora délután az örökhagyóval együtt hívták fel P. L.-t, aki a hagyatéki eljárásban úgy emlékezett, hogy az örökhagyó a délelőtti órákban, 1/2 9 és 9 közötti időpontban hívta őt fel. Kiemelte: P. L. vallomását kétségessé és hiteltelenné teszi továbbá az, hogy az abban foglaltak szerint a telefonhívást követően a munkahelyére ment és ott elkéredzkedett munkahelyi vezetőjétől, ez azonban biztosan nem igaz, hiszen a tanú munkáltatójától beszerzett jelenléti ívek alapján megállapítható, hogy a tanú augusztus 10-től augusztus 19-ig szabadságon volt. Ezenkívül indokolása szerint további ellentmondás is felfedezhető: P. L. hagyatéki eljárásban tett vallomása szerint ő kérdezte az örökhagyót a telefonban, hogy hol tudja elérni a másik végrendeleti tanút, de a perben már azt mondta, hogy tisztában volt vele, hogy a másik végrendeleti tanút a „piacon” mindig meg lehet találni.
[16] A szóbeli végrendelet megtételének időpontjával kapcsolatos fenti ellentmondások alapján pedig arra a következtetésre jutott, hogy a végrendelet 2015. augusztus 19-i megtételét az alperes nem bizonyította, aminek következtében a felperes keresetét alaposnak találta.
[17] Mindemellett arra is rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a szóbeli végrendelet tételének feltételei körében is tévesen értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat és helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy a feltételei bekövetkeztek. Alapbetegségeire tekintettel a szakvéleményben foglaltaknak megfelelően az örökhagyó lehetett az életét fenyegető helyzetben, ez azonban álláspontja szerint semmiképpen nem volt jogi értelemben rendkívülinek tekinthető. Kiemelte: maga az örökhagyó sem észlelhetett az életet fenyegető rendkívüli veszélyhelyzetet, ha olyan személyeket kért meg végrendeleti tanúnak, akiknek legalább egy órára volt szükségük, hogy a helyszínre érjenek. Indokolása szerint az örökhagyó állapotában a végrendelkezés – az alperes által állított – időpontjában még semmilyen olyan hirtelen, súlyos romlás nem következett be, amely e feltétel teljesülését megalapozhatná, de még az írásbeli végrendelet tételére való képtelenség törvényi feltétele sem állapítható meg.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[18] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
[19] Megsértett jogszabályhelyként a régi Pp. 2. § (1) bekezdését, a 3. § (3) bekezdését, a 164. § (1) bekezdését, a 177. § (1) bekezdését, a 206. § (1) bekezdését és a 221. § (1) bekezdését jelölte meg.
[26] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a jogszabályoknak megfelelően hozott ítéletet, a tényállást helyesen állapította meg, és abból a jogszabályoknak megfelelő következtetést vont le, eljárása során jogszabályt nem sértett.
A Kúria döntése és jogi indokai
[29] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[30] A régi Pp. 270. § (2) bekezdésének és a 275. § (3) és (4) bekezdéseinek együttes értelmezéséből következően az eredményes felülvizsgálat alapja lehet valamely anyagi jogi vagy eljárási szabálysértés, utóbbi azonban csak akkor, ha annak az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása van.
[31] A Kúria előrebocsátja, hogy a felülvizsgálati eljárás mint rendkívüli perorvoslati eljárás során a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (2) bekezdésének megfelelően kizárólag a felülvizsgálati kérelem korlátai között, a kérelemben támadott rendelkezések vonatkozásában vizsgálja felül. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet kizárólag eljárásjogi jogszabálysértésre hivatkozással támadta, ebből következően a Kúria kizárólag ebben a körben vizsgálhatta a jogerős ítélet esetleges jogszabálysértő voltát.
[32] A régi Pp. 164. § (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekben áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el. Ha valaki végintézkedés alapján kíván örökölni – vita esetén – őt terheli annak a bizonyítása, hogy a végintézkedés megtörtént, valamint azt is, hogy fennállnak annak az érvényességéhez szükséges minimális törvényi feltételek.
[33] Írásbeli végrendelet esetében a végrendelet megtételének bizonyításához a Ptk. 7:12. §-a értelmében legalább annyi szükséges, hogy az külsőleg az örökhagyótól származzon (az örökhagyó személyes nyilatkozata) és halála esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazzon. A Ptk. a szóbeli végrendeletet a végintézkedések kivételes formájaként szabályozza, mert arra csak kivételes élethelyzetben kerülhet sor. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV törvény (régi Ptk.) szabályozási elvével egyezően a szóbeli végrendelet továbbra is kivételes, azonban a korábbi szabályokhoz képest annak feltételei még szigorúbbak: a Ptk. 7:20. §-a értelmében szóbeli végrendeletet csak az tehet, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.
[34] Ezt a változást figyelembe véve a Ptk. alkalmazási körében továbbra is megfelelően irányadó a PK 88. számú állásfoglalás a szóbeli végrendelet feltételeit illetően. A Ptk. alapján szóbeli végrendelet esetén szükségszerű követelmény, hogy az örökhagyó a nyilatkozatát végintézkedésnek tekintse és a végrendeleti tanúk is tudatában legyenek annak, hogy szóbeli végrendelet tételénél tanúként működnek közre. Ha ezek a feltételek nem állnak fenn, az örökhagyó nyilatkozata nem minősül végintézkedésnek, ebben a vonatkozásban a nyilatkozata öröklési jogi szempontból nem létezőnek tekintendő.
[35] Rámutat a Kúria, hogy ehhez képest az eljárt bíróságok részéről helyes volt az, hogy elsődlegesen azt vizsgálták: egyáltalán megtörtént-e a végintézkedés, hiszen majd ennek megállapítását követő kérdés lehet – a végrendelet létrejöttének megállapítása esetén – az érvényesség kérdésének a vizsgálata (Kúria Pfv.I.20.507/2016/5., Pfv.I.20.286/2020/9., Pfv.II.21.300/2021/6.).
[36] A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy írásbeli végrendelet esetében – szemben a kivételes végintézkedési formaként szabályozott szóbeli végrendelettel – a bizonyítás elsődleges eszköze maga a végintézkedést tartalmazó okirat, és az abban foglaltak valódiságának a megdöntése érdekében ellenbizonyításnak van helye azzal, hogy ilyenkor a bizonyítási teher átfordul arra a félre, aki az okiratban foglaltak valódiságát vitatja, azaz a végrendelet érvénytelenségét állítja. Szóbeli végrendelet esetén pedig annak létrejöttét, a végrendelet megtételét annak kell bizonyítania, aki a végrendelet alapján örökölni akar.
[37] A polgári jogi jogvitákban általában a bizonyítási teher a felperesre hárul, neki kell a keresetet megalapozó tényállást bizonyítania. Ehhez képest az öröklési per sajátossága, hogy a bizonyítási kötelezettség és teher nem feltétlenül esik egybe a felek perbeli pozíciójával. Az örökhagyó halála esetén a közjegyző az öröklés megnyíltakor a hagyatéki eljárásra akkor irányadó jogszabály (jelenleg a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény) előírásai szerint adja át a hagyatékot az örökösnek. Ezért a hagyatékátadó végzés – fellebbezés esetén a másodfokú végzés – tartalma határozza meg az öröklési jogi perekben a felek perbeli állását. A pert annak kell megindítania, aki a hagyatékátadó végzésben foglaltakat vitatja. A hagyatékátadó végzés tartalma azonban bíróságot nem köti, az a perben nincs hatással a bizonyítási teher alakulására.
[38] A Ptk. 7:37. § (2) bekezdése szerint a végrendelet megtámadására az jogosult, aki az érvénytelenség vagy a hatálytalanság megállapítása esetén maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. Ha az arra jogosult a végrendelet érvénytelensége iránt pert indít, és arra hivatkozik, hogy az létre sem jött (a végintézkedés létrejöttéhez szükséges feltételek hiánya), vagy hiányoznak az érvényességének alaki feltételei, akkor a perindítás csupán a Ptk. 7:37. § (2) bekezdésében foglalt hivatkozás szükségszerű (keresettel érvényesített) módja. Ennek hiányában az érvénytelenségi ok hivatalból nem lenne figyelembe vehető. Ez azonban nem változtat azon a szabályon, hogy ebben a körben a bizonyítás a másik felet (itt: alperes) terheli (Pfv.I.20.738/2015/19.).
[39] A felperes az adott ügyben – egyebek mellett – arra hivatkozott, hogy az örökhagyó nem tett szóbeli végrendeletet, ezért a Kúria – szemben az alperes érvelésével – egyetértett az ügyben eljárt bíróságok jogi okfejtésével abban, hogy az alperest terhelte annak a bizonyítása, hogy az örökhagyó szóbeli végrendeletet tett. Ily módon nem állapítható meg a régi Pp. 3. § (3) bekezdésének a megsértése sem, mivel a másodfokú bíróságnak nem kellett a bizonyítási kötelezettségről eltérő tájékoztatást adnia.
[40] A régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésére alapított felülvizsgálati érveléssel kapcsolatban a Kúria rámutat, hogy a felülvizsgálati eljárás mint rendkívüli jogorvoslati eljárás során általában nem vizsgálható a bíróság mérlegelési körébe tartozó tényállás és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Kúria csak azt vizsgálja, hogy az eljárt bíróság a mérlegelés körébe vont adatok, a felek személyes előadása, a bizonyítékok megállapítása és azok egybevetése során nem jutott-e nyilvánvalóan helytelen és okszerűtlen következtetésre. A bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelésének hiányában a bizonyítékok felülmérlegelésére a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség. Csak az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, ha a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (Kúria Pfv.I.21.474/2011/10., megjelent: BH 2013.119.; Pfv.I.21.532/2019/7.).
[41] Az alperes ide kapcsolódó – felülvizsgálati kérelmében előadott – érvelésével összefüggésben rámutat a Kúria, hogy a bíróságnak a fellebbezési eljárásban tágabb mérlegelési jogköre van, mint a felülvizsgálati eljárásban. A fent hivatkozott eseti döntésekben írt felülmérlegelési korlát (iratellenes, logikai ellentmondást tartalmaz vagy a bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelésén alapuló megállapítások) a felülvizsgálati eljárásban érvényesül, mivel annak rendkívüli jogorvoslati jellege miatt nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének és felülmérlegelésének (Kúria Pfv.I.20.924/2018/9.; Pfv.I.20.579/2019/7. [28]).
[42] A másodfokú bíróság reformatórius jogköre tehát nem korlátozott az érdemi döntésének meghozatalakor: teljes egészében felülbírálhatja az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást, ahhoz nincs kötve, az elsőfokú bíróság által megállapítottaktól függetlenül, önállóan felülmérlegelheti a bizonyítás eredményét, és új tényállást állapíthat meg, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével [régi Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
[43] Az előzőekben kifejtettek szerint nyilvánvalóan okszerűtlen viszont a mérlegelés akkor, ha a rendelkezésre álló bizonyítékokból a bíróság által levont következtetésre nem lehet jutni. Ez a jelen esetben nem volt megállapítható. A másodfokú bíróság okszerű mérlegeléssel, helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az örökhagyó ott és akkor, ahogyan azt az alperes állítja, nem tett szóbeli végrendeletet. A másodfokú bíróság e körben indokolásában ismertette azokat a perbeli adatokat, amelyeket mérlegelési körébe vont, és reformatórius jogkörében eljárva – különösen a végrendelkezés tényleges időpontját illetően a tanúvallomások, a „végrendeleti tanúk” közjegyző által hitelesített nyilatkozatai közötti ellentmondások alapján – jogszerűen mérlegelte felül a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és jutott azokból az elsőfokú bíróságtól eltérő következtetésre a szóbeli végrendelet megtételét illetően.
[44] Ezzel összefüggésben kiemeli a Kúria: helyesen utalt arra a másodfokú bíróság, hogy a végrendelet megtétele időpontjának kiemelt jelentősége van, mivel erre az időpontra nézve kell vizsgálni a szóbeli végrendeletnek a Ptk. 7:20. §-a szerinti feltételeinek a fennállását. Ebben a kérdésben az alperes álláspontja nem volt következetes, mert ezt ugyan valóban nem vitatta, de a felülvizsgálati kérelmében foglalt érvelésével szemben a hagyatékátadó végzés elleni fellebbezésében és az érdemi ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy örökhagyó kórházi felvétele 2015. augusztus 18-án, az orvosi dokumentációban írtaknál korábban történt.
[45] E körben a Kúria utal arra is, hogy P. L. „végrendeleti tanú” vallomása szerint az örökhagyó neki a kórházban azt mondta, „hogyha netalántán kijön a kórházból, akkor elmennek az alperessel szerződést kötni, mivel ő lesz az örököse”. Ez a jövő idejű, feltételes megfogalmazás szintén a szóbeli végrendelet tételét cáfolja, mivel eszerint a tanúk egyikének nem volt olyan tényállítása, hogy az örökhagyó végrendeletet tett, így éppen az a mérlegelés eredményeként hozott döntés okszerűtlen, hogy a tanúk jelenlétében szóbeli végrendelkezés történt.
[46] Mindezekre tekintettel – mivel a bizonyítási eljárás eredményeként a másodfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az örökhagyó nem tett szóbeli végrendeletet – a szóbeli végrendelet feltételei fennállásának a vizsgálata szükségtelen volt, így az ezzel kapcsolatos felülvizsgálati érvelést a Kúriának nem kellett vizsgálnia.
[47] A régi Pp. 221. § (1) bekezdésének megsértésével kapcsolatban a Kúria utal arra, hogy a másodfokú bíróság az indokolási kötelezettségének eleget tett, döntésének indokait részletesen kifejtette. A perek tisztességes és észszerű időben való elbírálásához fűződő joggal összefüggésben pedig az alperes nem jelölte meg, hogy a jogszabálysértés mennyiben hatott ki az ügy érdemére, így ezt a hivatkozást nem lehetett vizsgálni.
[49] Mindezek alapján a Kúria a nem jogszabálysértő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.II.21.198/2021/12.)
