V. C-768/24 - Hortis ügyben 2026. július 9-én hozott ítélet

V.

C-768/24 - Hortis ügyben 2026. július 9-én hozott ítélet

1)
A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19‑én Rómában aláírásra megnyitott egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatát
a következőképpen kell értelmezni:
a munkaszerződésre irányadó jog felek általi megválasztása esetén a nemzeti bíróságnak ezt a jogot kell alkalmaznia, és mellőznie kell azon jog szélesebb körű védelmet nyújtó, kötelező rendelkezéseit, amely jog alkalmazását a munkavállaló kéri, és amely jogot a jogválasztás hiányában e 6. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja alapján alkalmazni kellene, ha a körülmények összességéből az tűnik ki, hogy e munkaszerződés a felek által az említett szerződésre irányadó jogként megválasztott jog szerinti országgal szorosabb kapcsolatot mutat.

2)
A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19‑én Rómában aláírásra megnyitott egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatát
a következőképpen kell értelmezni:
annak meghatározása során, hogy a munkaszerződés az e 6. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja szerintitől eltérő országgal mutat‑e szorosabb kapcsolatot, a nemzeti bíróságnak átfogó értékelés keretében figyelembe kell vennie az érintett munkaviszonyt jellemző valamennyi objektív körülményt, azokat is, amelyek e szerződés teljesítése során az említett szerződésre alkalmazandó jog felek általi megválasztásából erednek. Ezen átfogó értékelés keretében e bíróság feladata e körülmények megfelelő súlyozása.

1    Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19‑én Rómában aláírásra megnyitott egyezmény (HL 1980. L 266., 1. o.; magyar nyelvi változat: HL 2005. C 169., 10. o.; a továbbiakban: Római Egyezmény) 6. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére irányul.
2    E kérelmet a Hortis GRC SA svájci jog szerinti, Svájcban székhellyel rendelkező részvénytársaság és JA, annak egyik munkavállalója, valamint a France Travail Île‑de‑France, korábban Pôle emploi Île‑de‑France (állami foglalkoztatási szolgálat, Franciaország) között az e társaság és JA közötti munkaszerződés megszüntetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

Az alapeljárás
11    A vállalkozások számára informatikai szolgáltatásokat nyújtó Hortis 2007. szeptember 1‑jétől igazgatóként alkalmazta a Franciaországban lakóhellyel rendelkező JA‑t.
12    A Hortis és JA közötti, a svájci jog hatálya alá tartozó munkaszerződés teljesítése során JA Franciaországban rendelkezett lakóhellyel, és ott folytatta szakmai tevékenységét. Egy 2012. január 25‑i levéllel JA‑t a svájci jog által meghatározott, a felmondásra vonatkozó alakszerűségek betartásával elbocsátották, amely jog sem a munkaszerződés megszüntetését megelőző meghallgatást, sem az elbocsátást tartalmazó levél indokolására vonatkozó kötelezettséget nem ír elő.
13    JA vitatta a lefolytatott eljárást és ezen elbocsátás megalapozottságát a conseil de prud’hommes de Paris (párizsi munkaügyi bíróság, Franciaország) előtt, amely miután megállapította a joghatóságát, a 2016. június 7‑i ítéletével elutasította a kérelmeit.
14    A JA fellebbezése alapján eljáró cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) 2020. január 29‑i ítéletével többek között megállapította, hogy a jogvitára a Római Egyezmény 6. cikke alapján kizárólag a francia jog alkalmazandó, és kimondta, hogy az elbocsátás valós és komoly ok nélkül történt, továbbá arra kötelezte a Hortist, hogy fizessen kártérítést JA‑nak.
15    A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) arra alapítva állapította meg, hogy az alapügyben a munkaszerződés megszüntetésére a francia jog az alkalmazandó, hogy szerződéssel nem lehet eltérni e jog azon rendelkezéseitől, amelyek az elbocsátást megelőző meghallgatást és az elbocsátást tartalmazó levél indokolására vonatkozó kötelezettséget szabályozzák, amennyiben a munkavégzés helye lényegében Franciaország volt. Mivel a svájci jog ugyanis nem írja elő sem az elbocsátást megelőző meghallgatást, sem az elbocsátást tartalmazó levél írásbeli indokolását, JA számára biztosítani kell a francia jog azon kötelező rendelkezéseiből eredő védelmet, amelyek kedvezőbbek az elbocsátás tekintetében, figyelembe véve az általuk biztosított eljárási garanciákat.
16    A Hortis felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) 2020. január 29‑i ítéletével szemben a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság. Ennek keretében azt állítja, hogy a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) tévesen tartózkodott annak vizsgálatától, hogy nem a svájci jogot kell‑e alkalmazni, amiatt, hogy az alapügyben szóban forgó munkaszerződés szorosabb kapcsolatot mutat Svájccal, többek között azért, mert JA svájci frankban (CHF) előnyös díjazást kapott egy svájci bankszámlára, JA a svájci társadalombiztosítási pénztárakban rendelkezik tagsággal, a Svájcban dolgozó munkavállalókra alkalmazandó előnyös adózási rendszer hatálya alá tartozik, valamint azért, mert JA svájci e‑mail‑címmel és mobiltelefonszámmal rendelkezik.
17    E tekintetben a Hortis a Cour de cassation (semmítőszék) azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amely szerint amikor a felek megjelölték a munkaszerződésre alkalmazandó jogot, és amikor az ügy érdemében eljáró bíróságok e jog mellőzéséről döntenek, egyrészt azt kell megállapítaniuk, hogy az általuk alkalmazandónak ítélt jog a munkaszerződés teljesítésének helye szerinti jog, másrészt pedig azt, hogy a munkaszerződés nem áll szorosabb kapcsolatban más országgal, mint a szokásos munkavégzés helye szerinti ország.
18    E felülvizsgálat keretében JA pedig azt állítja, hogy az a tény, hogy az érintett munkavállaló rendszerint ugyanabban az országban végzi a munkáját, olyan különösen jelentős, e szerződést ezen országhoz kötő kapcsolóelem, amelyet csak akkor lehet figyelmen kívül hagyni, ha egy másik ország vonatkozásában jóval jelentősebb kapcsolóelemek állnak fenn. JA szerint a Cour de cassation (semmítőszék) Hortis által hivatkozott ítélkezési gyakorlatát úgy kell értelmezni, hogy az ügy érdemében eljáró bíróságok azt is kötelesek megvizsgálni, hogy a munkaszerződés nem áll‑e szorosabb kapcsolatban egy másik országgal, mint Franciaország, ha a munkavállaló rendszerint több országban is dolgozik.
19    A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a francia jog kötelező rendelkezéseinek alkalmazását illetően, amelyek nagyobb védelmet biztosítanak, mint a svájci jog rendelkezései, figyelemmel az előtte folyamatban lévő jogvita azon körülményeire, amelyek szerint egyrészt a Hortis és JA kifejezetten a svájci jogot választotta az alapügyben szóban forgó munkaszerződés szabályozására, másrészt JA rendszerint Franciaországban végezte munkáját. E tekintetben azt kívánja megtudni, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata alapján meg kell‑e vizsgálnia, hogy e szerződés szorosabb kapcsolatot mutat‑e Svájccal, figyelembe véve az említett szerződés teljesítése során az e szerződésre alkalmazandó jog felek általi megválasztásából eredő kapcsolatokat is. Igenlő esetben azt kívánja megtudni, hogy figyelmen kívül kell‑e hagynia a francia jog rendelkezéseit.
20    E körülmények között a Cour de cassation (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1)    Úgy kell‑e értelmezni a [Római Egyezmény] 6. cikkének záró szövegrészét, hogy a munkaszerződésre irányadó jog felek általi megválasztása esetén a nemzeti bíróságnak e rendelkezés utolsó tagmondata alapján mellőznie kell azon jognak az autonómia alapján választott jog rendelkezéseinél szélesebb körű védelmet nyújtó kötelező rendelkezéseit, amely jog alkalmazását a munkavállaló kéri, és amelyet jogválasztás hiányában e cikk (2) bekezdése alapján alkalmazni kellene, ha a körülmények összességéből az tűnik ki, hogy az említett szerződés a felek által a munkaszerződésre irányadó jogként megválasztott jog szerinti országgal szorosabb kapcsolatban áll?
2)    Igenlő válasz esetén a nemzeti bíróságnak figyelembe kell‑e vennie azt a szorosabb kapcsolatot, amely a munkaszerződés teljesítése során a felek jogválasztásából eredően fennáll, vagy e kapcsolatot figyelmen kívül kell hagynia annak meghatározása során, hogy a Római Egyezmény 6. cikkének (2) bekezdése alapján valamely másik ország jogának a munkavállaló által hivatkozott kötelező rendelkezései alkalmazandók‑e?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
21    Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatát úgy kell‑e értelmezni, hogy a munkaszerződésre irányadó jog felek általi megválasztása esetén a nemzeti bíróságnak ezt a jogot kell alkalmaznia, és mellőznie kell azon jog szélesebb körű védelmet nyújtó, kötelező rendelkezéseit, amely jog alkalmazását a munkavállaló kéri, noha ez utóbbi jogot a jogválasztás hiányában e 6. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja alapján alkalmazni kellene, ha a körülmények összességéből az tűnik ki, hogy e munkaszerződés a felek által az említett szerződésre irányadó jogként megválasztott jog szerinti országgal szorosabb kapcsolatot mutat.
22    Emlékeztetni kell arra, hogy a Római Egyezmény 3. cikkében foglalt általános szabálynak megfelelően egy szerződésre a felek által választott jog az irányadó.
23    Ezen Egyezmény 6. cikke ugyanakkor az egyéni munkaszerződésekre vonatkozó olyan különös kollíziós szabályokat ír elő, amelyek eltérnek ezen általános szabálytól egyrészt e 6. cikk (1) bekezdésében, korlátozva az alkalmazandó jog felek általi választásának szabadságát, másrészt pedig az említett 6. cikk (2) bekezdésében, rögzítve az alkalmazandó jog meghatározásának kritériumait a jogválasztás hiányának esetére (2025. december 11‑i Locatrans ítélet, C‑485/24, EU:C:2025:955, 34. pont).
24    Így a Római Egyezmény 6. cikkének (1) bekezdése szerint munkaszerződés esetében a feleknek ezen Egyezmény 3. cikke szerinti jogválasztása nem eredményezheti azt, hogy a munkavállalót megfosztják az azon jog kötelező szabályai által biztosított védelemtől, amely jogválasztás hiányában e 6. cikk (2) bekezdése alapján alkalmazandó lenne (2025. december 11‑i Locatrans ítélet, C‑485/24, EU:C:2025:955, 35. pont).
25    E (2) bekezdés a munkaszerződés tekintetében rögzíti azokat a kapcsolóelveket, amelyek alapján a felek jogválasztása hiányában a lex contractust meg kell határozni. Mindazonáltal a Római Egyezmény 6. cikkének (1) bekezdésében az e 6. cikk (2) bekezdésére való utalásból következik, hogy az utóbbi bekezdésben említett szempontok akkor is relevánsak, ha a felek a szerződésre alkalmazandó jogot megválasztották. Ugyanis, még ebben az esetben is, e szempontok teszik lehetővé – annak érdekében, hogy az említett 6. cikk (1) bekezdésének megfelelően biztosítsák a munkavállaló számára az e szempontok alapján alkalmazandó jog kötelező rendelkezései által nyújtott védelmet – annak meghatározását, hogy melyik ez a jog. E szempontok alkalmazása tehát a szerződő felek által választott jogtól eltérő jog alkalmazásához vezethet (2025. december 11‑i Locatrans ítélet, C‑485/24, EU:C:2025:955, 36. pont).
26    Konkrétabban, a munkaszerződésnek a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének a) pontjában és 6. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt két kapcsolóelve közül az első az azon ország szerinti kapcsolóelv, ahol a munkavállaló „rendszerint a munkáját végzi”, másodlagosan pedig ilyen hely hiányában azon telephely szerinti országhoz kötő kapcsolóelv, „ahol a munkavállalót alkalmazták” (2011. december 15‑i Voogsgeerd ítélet, C‑384/10, EU:C:2011:842, 26. pont).
27    Ezenkívül a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata értelmében, amennyiben a körülmények összessége arra utal, hogy a munkaszerződés egy másik országgal szorosabb kapcsolatot mutat, mint amelyet e két kapcsolóelv alapján azonosítottak, a nemzeti bíróság feladata e kapcsolóelvektől eltérni és e másik ország jogát alkalmazni (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 12‑i Schlecker ítélet, C‑64/12, EU:C:2013:551, 36. pont).
28    A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis kitűnik, hogy a nemzeti bíróság a munkaviszony más körülményeit is figyelembe veheti akkor, ha a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában előírt két kapcsolóelv közül az egyikre vagy a másikra vonatkozó körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a szerződés e két kapcsolóelv alkalmazásából következő államtól eltérő állammal mutat szorosabb kapcsolatot (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 12‑i Schlecker ítélet, C‑64/12, EU:C:2013:551, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29    Ez az értelmezés összeegyeztethető a munkaszerződésekre vonatkozó kollíziós szabályokkal kapcsolatos, a „Róma I” rendelettel bevezetett új rendelkezés szövegével, amely azonban időbeli hatálya folytán nem alkalmazható az alapügyben. E rendelet 8. cikkének (4) bekezdése szerint ugyanis, ha a körülmények összességéből az következik, hogy a szerződés az e 8. cikk (2) vagy (3) bekezdésében meghatározott országtól eltérő országgal áll szorosabb kapcsolatban, e másik ország joga lesz alkalmazandó (2013. szeptember 12‑i Schlecker ítélet, C‑64/12, EU:C:2013:551, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30    Meg kell állapítani, hogy bár a „Róma I” rendelet 8. cikke (2)–(4) bekezdésének tartalma kevéssé tér el a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének tartalmától, annak szerkezete az uniós jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy külön bekezdések alkalmazásával tisztázza a nemzeti bíróság által a felek jogválasztásának hiányában alkalmazandó jog meghatározása érdekében követendő érvelés különböző szakaszait.
31    A jelen ügyben az első kérdés konkrétabban arra vonatkozik, hogy a nemzeti bíróságnak alkalmaznia kell‑e olyan ország jogának a rendelkezéseit, amellyel az érintett munkaszerződés szorosabb kapcsolatot mutat, olyan körülmények között, amikor e jogot a felek az e szerződésre alkalmazandó jogként is választották.
32    E tekintetben egyrészt meg kell jegyezni, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatában szereplő „másik ország” kifejezést az e 6. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontjában előírt két kapcsolóelv egyike alapján meghatározott „országra” való hivatkozással kell értelmezni. Így e rendelkezések szövege nem teszi lehetővé annak kizárását, hogy e „másik ország” az, amelynek jogát a felek ezen egyezmény 3. cikkének megfelelően választották.
33    Másrészt a 2025. december 11‑i Locatrans ítélet (C‑485/24, EU:C:2025:955) 63. pontjában a Bíróság megállapította, hogy „így a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdése utolsó tagmondatának megfelelően a körülmények összességéből az következik‑e, hogy az alapügyben szereplő munkaszerződés szorosabban kapcsolódik Franciaországhoz, mint Luxemburghoz, amelynek jogát a felek az e szerződésre alkalmazandó jogként választották”. Ebből következik, hogy a Bíróság kifejezetten elismerte, hogy e rendelkezés arra kötelezheti a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy a felek által az érintett munkaszerződésre alkalmazandó jogként választott jogot alkalmazza, amennyiben ez utóbbi szorosabb kapcsolatot mutat azzal az országgal, amelynek jogát ily módon választották.
34    Egyébiránt a Bíróság azt is pontosította, hogy mivel a Római Egyezmény 6. cikkének célja az, hogy megfelelő védelmet biztosítson a munkavállalónak, e 6. cikknek biztosítania kell, hogy a munkaszerződésre azon ország joga kerüljön alkalmazásra, amellyel e szerződés a legszorosabb kapcsolatot mutatja. Márpedig ezen értelmezésnek nem kell szükségszerűen a munkavállaló számára minden esetben a legkedvezőbb jog alkalmazásához vezetnie (2013. szeptember 12‑i Schlecker ítélet, C‑64/12, EU:C:2013:551, 34. pont). Másként fogalmazva, azon ország jogának alkalmazása, amellyel a szerződés szorosabb kapcsolatot mutat, lehetővé teszi a munkavállaló megfelelő védelmének biztosítását, anélkül hogy ez a jog szükségszerűen a legkedvezőbb lenne számára.
35    Így a jelen ügyben abban az esetben, ha a körülmények összességéből az tűnik ki, hogy az alapügyben szóban forgó munkaszerződés szorosabb kapcsolatot mutat Svájccal, amelynek a jogát a felek az e szerződésre alkalmazandó jogként választották meg, mint Franciaországgal, ahol JA az említett szerződés teljesítéseként rendszerint a munkáját végezte, a kérdést előterjesztő bíróságnak a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata alapján mellőznie kell a francia jog kötelező erejű, a svájci jognál nagyobb védelmet biztosító rendelkezéseit.
36    A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatát úgy kell értelmezni, hogy a munkaszerződésre irányadó jog felek általi megválasztása esetén a nemzeti bíróságnak ezt a jogot kell alkalmaznia, és mellőznie kell azon jog szélesebb körű védelmet nyújtó, kötelező rendelkezéseit, amely jog alkalmazását a munkavállaló kéri, és amely jogot a jogválasztás hiányában e 6. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja alapján alkalmazni kellene, ha a körülmények összességéből az tűnik ki, hogy e munkaszerződés a felek által az említett szerződésre irányadó jogként megválasztott jog szerinti országgal szorosabb kapcsolatot mutat.

A második kérdésről
37    Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatát úgy kell‑e értelmezni, hogy annak meghatározása során, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja szerintitől eltérő ország jogának kötelező rendelkezései alkalmazandók‑e, a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie azt a szorosabb kapcsolatot, amely a munkaszerződés teljesítése során az e szerződésre alkalmazandó jog felek általi megválasztásából eredően fennáll, vagy e kapcsolatot figyelmen kívül kell hagynia.
38    A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a munkaszerződésnek az érintett munkavállaló szokásos munkavégzési helye szerinti országtól vagy a munkavállaló alkalmazása szerinti telephely székhelye szerinti országtól eltérő országgal fennálló kapcsolatainak értékelése során a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie a munkaviszonyt jellemző körülmények összességét. E tekintetben értékelnie kell ezen körülmények közül azt vagy azokat, amelyek véleménye szerint a legjelentősebbek. E bíróság nem juthat ugyanakkor automatikusan arra a következtetésre, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontjában megjelölt szabályt mellőzni kell önmagában amiatt, hogy az egyéb – a tényleges munkavégzés helyén vagy a munkavállaló alkalmazása szerinti telephely szerinti országon kívüli – releváns körülmények számuknál fogva valamely másik országot jelölnek ki (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 12‑i Schlecker ítélet, C‑64/12, EU:C:2013:551, 40. pont).
39    Ezenkívül a Bíróság már megállapította, hogy a jelentős kapcsolóelemek közül figyelemmel kell lenni különösen arra az országra, ahol az érintett munkavállaló a tevékenységéből származó jövedelmek utáni adó‑ és járulékfizetési kötelezettségét teljesíti, valamint arra az országra, ahol a munkavállaló a szociális biztonsági, valamint a különböző nyugdíjbiztosítási, egészségbiztosítási és rokkantsági biztosítási rendszereknek a tagja. A nemzeti bíróságnak egyébiránt szintén figyelembe kell vennie az ügy körülményeinek összességét, különösen a munkabér és az egyéb foglalkoztatási feltételek meghatározásához kapcsolódó paramétereket (2013. szeptember 12‑i Schlecker ítélet, C‑64/12, EU:C:2013:551, 41. pont).
40    A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság különösen arra keresi a választ, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata értelmében a munkaszerződéssel szorosabb kapcsolatot mutató ország azonosítása érdekében figyelembe veendő körülményeknek magukban kell‑e foglalniuk azokat is, amelyek a munkaszerződés teljesítése során az e szerződésre alkalmazandó jog felek általi megválasztásából erednek.
41    E kérdés megválaszolása érdekében mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy e rendelkezésből kitűnik, hogy annak értékeléséhez, hogy valamely munkaszerződés szorosabb kapcsolatot mutat‑e egy másik országgal, a „körülmények összességét” figyelembe kell venni. Az említett rendelkezés szövege tehát nem teszi lehetővé azon körülmények kizárását ezen értékelésből, amelyek a munkaszerződés teljesítése során abból a jogból erednek, amelyet a felek e szerződésre alkalmazandó jognak választottak.
42    Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy mivel a Római Egyezmény egészének célja, hogy a munkaszerződés felei közötti kapcsolatok stabilitásába vetett bizalom megerősítésével növelje a jogbiztonságot, ami azt feltételezi, hogy az alkalmazandó jog meghatározásának rendszere egyértelmű, és e jog valamilyen fokú bizonyossággal előre látható, ezen Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatában előírt kapcsolóelv alkalmazásának a jogbiztonság és az előreláthatóság e követelményének megfelelően objektív körülményeken kell alapulnia (lásd ebben az értelemben: 2025. december 11‑i Locatrans ítélet, C‑485/24, EU:C:2025:955, 61. és 62. pont).
43    Így a munkaszerződésre alkalmazandó jognak az e szerződés felei általi megválasztása önmagában nem minősülhet olyan kritériumnak, amelyet figyelembe lehetne venni annak meghatározásakor, hogy e szerződés szorosabb kapcsolatot mutat‑e egy olyan országgal, amely eltér attól az országtól, ahol az érintett munkavállaló rendszerint a munkáját végzi, vagy ahol azon telephely székhelye van, ahol alkalmazták.
44    Végül, ami konkrétabban a Római Egyezmény 6. cikkének célját illeti, az abban áll, hogy megfelelő védelmet biztosítson a munkavállalónak, akit a munkaviszonyban gazdasági‑társadalmi szempontból hagyományosan a gyengébb félnek kell tekinteni, a munkaviszonyra jellemző alárendeltségi viszonyt figyelembe véve (lásd ebben az értelemben: 2011. március 15‑i Koelzsch ítélet, C‑29/10, EU:C:2011:151, 40. pont). E 6. cikk célja tehát a munkavállalót érintő azon kockázat megelőzése, hogy a munkáltató olyan ország jogának alkalmazását írja elő vele szemben, amely nem áll semmilyen objektív kapcsolatban a felek között fennálló valós szerződéses jogviszonnyal.
45    Márpedig annak biztosítása érdekében, hogy e jogviszonyt olyan ország joga szabályozza, amely a legjobban tükrözi a munkaszerződésben részes felek szerződéses jogviszonyának valóságát, figyelembe kell venni az ilyen jogviszonyt jellemző valamennyi objektív körülményt, beleértve azokat is, amelyek az e szerződésre alkalmazandó jognak az e szerződésben részes felek általi megválasztásából erednek.
46    Ezzel szemben az ilyen átfogó értékelés keretében az érintett munkaviszony egyes körülményeinek tulajdonított súly eltérő lehet. Így a nemzeti bíróság feladata, hogy a jelentőségük és relevanciájuk szerint súlyozza az elé terjesztett valamennyi körülményt, és a számuktól függetlenül értékelje a legjelentősebbnek bizonyuló körülményeket. E tekintetben annak megakadályozása érdekében, hogy a munkáltató eszközként használja a munkaszerződés kapcsolóelveit, a nemzeti bíróságnak többek között azt kell megvizsgálnia, hogy az említett körülmények közös megállapodásból erednek‑e, vagy a munkáltató a munkavállalóval szemben előírta‑e azokat.
47    A jelen ügyben így a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdése utolsó tagmondatának megfelelően a körülmények összességéből az következik‑e, hogy az alapügyben szereplő munkaszerződés Franciaországgal mutat szorosabb kapcsolatot vagy pedig az, hogy Svájccal. E vizsgálat keretében e bíróságnak figyelembe kell vennie az érintett munkaviszonyt jellemző valamennyi objektív körülményt, és azokat súlyoznia kell azon ország meghatározása érdekében, amelynek a joga a legjobban tükrözi e jogviszony valóságát.
48    A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Római Egyezmény 6. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatát úgy kell értelmezni, hogy annak meghatározása során, hogy a munkaszerződés az e 6. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja szerintitől eltérő országgal mutat‑e szorosabb kapcsolatot, a nemzeti bíróságnak átfogó értékelés keretében figyelembe kell vennie az érintett munkaviszonyt jellemző valamennyi objektív körülményt, azokat is, amelyek e szerződés teljesítése során az említett szerződésre alkalmazandó jog felek általi megválasztásából erednek. Ezen átfogó értékelés keretében e bíróság feladata e körülmények megfelelő súlyozása.