V.
C-540/24 Cabris lnvestments ügyben 2025. október 9-én hozott ítélet
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 25. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
e rendelkezés hatálya alá tartozik az a helyzet, amelyben az Egyesült Királyság területén székhellyel rendelkező két szerződő fél a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodásban előírt átmeneti időszak alatt kötött megállapodásában valamely tagállam bíróságának joghatóságát köti ki az e szerződésből eredő jogviták elbírálására, még akkor is, ha ezen időszak lejártát követően indítanak az említett bíróság előtt eljárást e szerződő felek.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 50. cikk (3) bekezdésének, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.; a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet) 25. és 68–70. cikkének, valamint az új tagállamoknak az alábbi egyezményhez való csatlakozásáról szóló későbbi egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) 17., 18., 55., 56. és 66. cikkének értelmezésére irányul.
2 E kérelmet az angol jog szerinti Cabris Investments Ltd és Revetas Capital Advisors LLP társaság között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya szerződéses kötelezettség teljesítése címén pénzösszeg megfizetése iránt az első társaság által a másodikkal szemben egy osztrák bírósághoz benyújtott kérelem.
Az alapeljárás
22 2020. május 6‑án az egyesült királysági székhelyű Cabris Investments és Revetas Capital Advisors társaság tanácsadási szerződést és hozzá kapcsolódó mellékmegállapodást kötött, amelyek a következő joghatósági kikötést (a továbbiakban: szóban forgó joghatósági kikötés) tartalmazták:
„A jelen szerződésre és a felek közötti jogviszonyra az osztrák jog alkalmazandó, és azt e joggal összhangban kell értelmezni. A Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság, Ausztria) rendelkezik kizárólagos joghatósággal a jelen szerződésből eredő vagy ahhoz kapcsolódó, illetve annak érvényesítésével vagy érvényességével kapcsolatos jogviták eldöntésére.”
23 2023. június 30‑án a Cabris Investments keresetet indított a Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság, és azt kérte, hogy e bíróság kötelezze a Revetas Capital Advisorst 360 000 euró késedelmi kamatokkal növelt összeg megfizetésére az e szerződésből eredő és a pénzügyi igazgatói tisztség betöltéséhez kapcsolódó, szerződéses fizetési kötelezettség teljesítése címén.
24 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a szóban forgó joghatósági kikötésen túl nem állapítható meg szoros kapcsolat az alapeljárás felei és az Osztrák Köztársaság között.
25 A Revetas Capital Advisors vitatta a kérdést előterjesztő bíróság joghatóságát, azt állítva, hogy – mivel a kilépésről rendelkező megállapodásban előírt átmeneti időszak (a továbbiakban: átmeneti időszak) lejárta, azaz 2020. december 31. óta a „Brüsszel Ia” rendelet már nem alkalmazandó a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságát érintő jogviszonyokra – e rendeletnek a Bíróság által a 2024. február 8‑i Inkreal ítéletben (C‑566/22, EU:C:2024:123) értelmezett 25. cikke nem alkalmazható az alapügy tényállására. Így a szóban forgó joghatósági kikötés hatástalan, és ezért a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik joghatósággal az elé terjesztett jogvita elbírálására.
26 Először is, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke és a Bíróság által a 2024. február 8‑i Inkreal ítéletben (C‑566/22, EU:C:2024:123) rögzített elvek továbbra is alkalmazandók‑e az átmeneti időszak során az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező két fél között létrejött olyan joghatósági megállapodás esetén, amely a köztük felmerülő jogvita elbírálására valamely tagállam bíróságát jelöli ki, amennyiben e bíróság előtt Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból való kilépését, illetve az átmeneti időszak végét követően indult eljárás, továbbá a jogvita alapjául szolgáló szerződéses jogviszony nincs semmilyen kapcsolatban e tagállammal. A kérdést előterjesztő bíróság hajlik arra, hogy e rendelet (13) és (14) preambulumbekezdéséből, az EUSZ 50. cikk (3) bekezdéséből és a fent említett ítéletből azt a következtetést vonja le, hogy szükség van ilyen kapcsolatra.
27 Arra az esetre, ha a Bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke nem alkalmazható ilyen helyzetben, a kérdést előterjesztő bíróság másodsorban arra keresi a választ, hogy alkalmazható‑e a Brüsszeli Egyezmény, és különösen annak 17. és 18. cikke, vagy ennek hiányában az angol–osztrák egyezmény. E bíróság szerint az e kérdésre adandó válasz attól függ, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 68. és 69. cikke véglegesen hatályon kívül helyezte‑e ezt a két egyezményt. Az említett bíróság álláspontja szerint a nemzetközi közjognak a megállapodások megszűnését szabályozó elvei, valamint az a körülmény, hogy e különböző jogi eszközök egymáshoz közeli kérdéseket szabályoznak, azon értelmezés mellett szól, amely szerint a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságát érintő jogviszonyok tekintetében kizárt az említett egyezmények alkalmazhatósága.
28 Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az EUSZ 50. cikk (3) bekezdése és a 2019. március 4‑i Civil Jurisdiction and Judgments (Amendment) (EU Exit) Regulations 2019 (a polgári ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatokról [módosítás] [Brexit] szóló 2019. évi rendeletek) (Statutory Instruments 2019, 479. sz.) 4. része 82. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja általános jelleggel kizárja‑e a Brüsszeli Egyezmény alkalmazhatóságát.
29 E körülmények között a Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [»Brüsszel Ia« rendelet] 25. cikkét, hogy e rendelkezés hatálya alá tartozik egy olyan joghatósági megállapodás, amelyben az Egyesült Királyságban, és ezáltal (immár) valamely harmadik államban székhellyel rendelkező szerződő felek az Európai Unió egyik tagállama bíróságainak joghatóságát kötik ki, még akkor is, ha a jogviszony alapjául szolgáló szerződésnek nincs további kapcsolata ezzel a választott tagállammal, amely tagállam bíróságainak joghatóságát kikötötték? Ugyanúgy alkalmazandók‑e ezáltal [a Bíróság 2024. február 8‑i Inkreal ítéletének (C‑566/22, EU:C:2024:123)] elvei tehát abban az esetben is, ha a két, az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező szerződő fél közötti joghatósági megállapodás megkötésének időpontja még a brexit átmeneti időszakának 2020. december 31‑i végét megelőző időszakra esik, de csak a brexit hatálybalépését követően indítottak keresetet? Mindez azon körülmény figyelembevételével, hogy ezen (immár) harmadik állambeli felek közötti szerződéses helyzetnek nincs további kapcsolata az Európai Unió választott tagállamával (ehhez azonban lásd a »Brüsszel Ia« rendelet (13) és (14) preambulumbekezdését), ráadásul az [EUSZ 50. cikk] (3) bekezdése főszabály szerint kizárja az európai uniós Szerződések alkalmazhatóságát az Egyesült Királyságra a brexit után.
Amennyiben az Európai Unió Bírósága nemleges választ ad a »Brüsszel Ia« rendelet 25. cikkének az alkalmazására a kérdésben felmerülő harmadik államot érintő esetben, akkor a következő kérdések merülnek fel:
2) Úgy kell‑e értelmezni a »Brüsszel Ia« rendelet […] 68. cikkét, hogy az – (a brexit figyelembevételével) még az Egyesült Királysággal kapcsolatos eljárásokban is – végérvényesen hatályon kívül helyezte a [Brüsszeli Egyezményt], így az erre az egyezményre való hivatkozás jelenleg már nem lehetséges az Európai Unió valamely tagállama számára?
3) Úgy kell‑e értelmezni a »Brüsszel Ia« rendelet […] 69. cikkét az e rendelet […] 76. cikke alapján történő értesítés szerinti »3. jegyzék« […] változatában, valamint a Brüsszeli Egyezmény […] 55. cikkének tizenharmadik franciabekezdését, hogy e rendelkezések (a brexit figyelembevételével) végérvényesen hatályon kívül helyezték [az angol–osztrák] egyezményt […] oly módon, hogy ez a […] nemzetközi szerződés (a brexit figyelembevételével) többé már nem alkalmazható valamely, az Egyesült Királysággal kapcsolatos eljárásban? Mindez azon körülmény figyelembevételével, hogy a »Brüsszel Ia« rendelet […] 70. cikkének (1) bekezdése szerint az e rendelet 69. cikkében említett egyezmények az e rendelet hatálya alá nem tartozó eljárásokkal kapcsolatban továbbra is hatályban maradnak. Újra alkalmazhatónak nyilvánítható‑e ezért a »Brüsszel Ia« rendelet […] 70. cikkének (1) bekezdése alapján az Egyesült Királyságra vonatkozóan egy, az Osztrák Köztársasággal kötött, a múltban az elsődleges jog által »hatályon kívül helyezettnek« nyilvánított nemzetközi szerződés ezen államok között visszaható hatállyal a brexit után (»a nemzetközi szerződés úgynevezett feléledése«)?
Ha igen: vonatkozna‑e egy ilyen »feléledés« a Brüsszeli Egyezmény […] – ebben az értelemben ugyanarra irányuló – 56. cikkének hatályára is?
4) Úgy kell‑e értelmezni az EUSZ […] 50. cikk (3) bekezdését, hogy azzal ellentétes a Brüsszeli Egyezmény […] 17. és 18. cikkének az alkalmazása, illetve »feléledése« (a brexit figyelembevételével) az Egyesült Királyság vonatkozásában is, ha az Ausztriában indított eljárásban két, az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező peres fél áll egymással szemben, akik – a 2020. május 6‑án kötött – szerződésükben a Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság, Ausztria) kizárólagos joghatóságát kötötték ki? Elsőbbséget élvez‑e az EUSZ […] 50. cikk (3) bekezdésének rendelkezése a Brüsszeli Egyezmény […] 66. cikkével szemben, amely szerint a Brüsszeli Egyezmény »határozatlan időre jön létre«?
5) [a)] Amennyiben [a Bíróság] a fenti második–negyedik kérdés értelmében arra az eredményre jutna, hogy, hogy a Brüsszeli Egyezmény […] alkalmazása – az Egyesült Királyság vonatkozásában is – elsőbbséget élvez, felmerül a következő kérdés: ellentétes‑e a Brüsszeli Egyezmény alkalmazásának elsőbbségével az Egyesült Királyságban hatályos szabályozás, amely kifejezetten kizárja a Brüsszeli Egyezmény […] alkalmazását a brexit hatálybalépése előtt kötött joghatósági megállapodások tekintetében is (lásd: a Regulations 4 25 The Civil Jurisdiction and Judgments [Amendment] [EU Exit] Regulations 2019 (a polgári ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatokról [módosítás] [Brexit] szóló 2019. évi rendeletek) […] 2024. február 29‑ig hatályos, és ebben az ügyben – a 2023. június 30‑án történt perindítás miatt – nyilvánvalóan még alkalmazandó 82. szakasza (1) bekezdése (b) pontjának (i) alpontját)?
[b)] Ha nem: köti‑e ennek ellenére az osztrák bíróságot a 2020. május 6‑án (azaz a brexit előtt) két brit társaság között valamely osztrák bíróság joghatóságának kijelölése céljából kötött megállapodás érvényességének vizsgálata során a Brüsszeli Egyezmény alkalmazásának – az Egyesült Királyságban kodifikált – kizárása a polgári ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatokról (módosítás) (Brexit) szóló 2019. évi rendeletek […] 82. szakasza (1) bekezdése (b) pontjának (i) alpontja alapján, különösen az elsődleges jog elsőbbsége miatt, amely körülmény főszabály szerint megakadályozná a hatékony végrehajtást az Egyesült Királyságban (az utolsó kérdés a harmadik kérdés értelmében feltételezi az [angol–osztrák egyezmény] hatályon kívül helyezését)?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
30 Az előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés hatálya alá tartozik az a helyzet, amelyben az Egyesült Királyság területén lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező két szerződő fél a kilépésről rendelkező megállapodásban előírt átmeneti időszak alatt kötött megállapodásában valamely tagállam bíróságának joghatóságát köti ki az e szerződésből eredő jogviták elbírálására, amennyiben ezen időszak lejártát követően indítanak az említett bíróság előtt eljárást e szerződő felek.
31 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy mivel a joghatósági kikötés jellegénél fogva olyan joghatósági választás, amelynek nincs joghatása, amíg bírósági eljárás nem indul, és amelyből csak a bírósági eljárás megindításának napján származik következmény, az ilyen kikötést a kereset benyújtásának időpontjában kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 1979. november 13‑i Sanicentral ítélet, 25/79, EU:C:1979:255, 6. és 7. pont; 2022. november 24‑i Tilman ítélet, C‑358/21, EU:C:2022:923, 30. pont).
32 Ezért az előterjesztett kérdés megválaszolásához azt kell meghatározni, hogy a „Brüsszel Ia” rendeletnek és a 25. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e az olyan két szerződő félközötti jogvita, amelyeknek ugyanabban a harmadik államban – a jelen esetben az Egyesült Királyságban, amely 2020. február 1‑je óta harmadik állam – van a székhelyük, és e jogvita elbírálására valamely tagállam bíróságát kötötték ki.
33 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem azt a kontextust is figyelembe kell venni, amelybe illeszkedik, valamint azon jogi aktus céljait is, amelynek az a részét képezi (lásd: 1983. november 17‑i Merck ítélet, 292/82, EU:C:1983:335, 12. pont; 2024. február 8‑i Inkreal ítélet, C‑566/22, EU:C:2024:123, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Elsőként, a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdése első mondatának megfelelően, ha a felek – lakóhelyükre való tekintet nélkül – egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy a szóban forgó tagállam joga értelmében a megállapodás az anyagi érvényességet illetően nem minősül semmisnek.
35 Így e rendelkezésnek a szövegéből is kitűnik, hogy az abban foglalt szabályt a felek lakóhelyére vagy székhelyére való tekintet nélkül kell alkalmazni. Közelebbről, e szabály alkalmazása nincs semmilyen feltételhez kötve, így ahhoz sem, hogy a felek vagy a felek valamelyike valamely tagállam területén lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezzen.
36 Másodsorban, ami a zt a szövegkörnyezetet illeti, amelybe a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése illeszkedik, először is hangsúlyozni kell, hogy e rendelkezés különbözik a korábban hatályos rendelkezéstől, vagyis a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdésétől, amely a joghatósági megállapodáson alapuló joghatósági kikötés alkalmazásához megkövetelte, hogy az e megállapodásban részes felek közül legalább az egyik valamely tagállam területén rendelkezzen lakóhellyel.
37 Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet által létrehozott joghatósági rendszer az Unió belső rendszere, és saját célkitűzéseit követi, mint a belső piac megfelelő működése, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozása, amint az e rendelet (3) preambulumbekezdéséből következik (lásd ebben az értelemben: 2025. február 25‑i BSH Hausgeräte ítélet, C‑339/22, EU:C:2025:108, 55. pont). Az említett rendelet (13) preambulumbekezdése értelmében ezenkívül „[a]zon eljárások, amelyekre e rendelet alkalmazandó, és a tagállamok területe között kapcsolatnak kell fennállnia”, továbbá „[e]nnek megfelelően általában közös joghatósági szabályokat kell alkalmazni, ha az alperes az említett tagállamok egyikében lakóhellyel rendelkezik”. Ugyanezen rendelet (14) preambulumbekezdése ugyanakkor előírja, hogy „a felek autonómiájának tiszteletben tartása érdekében e rendelet bizonyos joghatósági rendelkezései az alperes lakóhelyére való tekintet nélkül alkalmazandók”.
38 E tekintetben, a „Brüsszel Ia” rendelet (13) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt szabállyal szemben, amely szerint a joghatóságot az általános szabály szerint az alperes lakóhelye határozza meg, amennyiben az alperes valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, e rendelet (14) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát az adott tagállam joga határozza meg, figyelemmel azonban az említett rendelet bizonyos rendelkezéseire, köztük a 25. cikkére is.
39 Ezért a „Brüsszel Ia” rendelet 6. cikke (1) bekezdésének és 25. cikke (1) bekezdésének együttes értelmezéséből következik, hogy az olyan helyzetben, amelyben az alperes nem rendelkezik lakóhellyel vagy székhellyel valamely tagállamban, de a szerződő felek szerződéses vitáik elbírálására valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, az e 25. cikk (1) bekezdésében foglalt, joghatósági megállapodásból eredő joghatósági szabály az irányadó, nem pedig az egyes tagállamok jogának az e 6. cikk (1) bekezdésében említett joghatósági szabályai. Ez így megerősíti a jelen ítélet 35. pontjából következő szó szerinti értelmezést, amely szerint e 25. cikk (1) bekezdése akkor is alkalmazandó, ha a jogvitában részt vevő valamennyi fél harmadik államban rendelkezik lakóhellyel vagy székhellyel.
40 Harmadszor, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ahhoz, hogy valamely jogviszony a „Brüsszel Ia” rendelet tárgyi hatálya alá tartozzon, annak külföldi vonatkozást kell tartalmaznia. E külföldi vonatkozás következhet abból, hogy az alperes lakóhelye az eljáró bíróság tagállamától eltérő tagállam területén található, vagy pedig más, többek között a per tárgyával kapcsolatos különböző tényezőkből is, amelyek akár harmadik államokhoz is kapcsolódhatnak. Az ilyen helyzet ugyanis a bíróságok nemzetközi joghatóságának meghatározá sára vonatkozó kérdéseket vet fel (lásd ebben az értelemben: 2005. március 1‑jei Owusu ítélet, C‑281/02, EU:C:2005:120, 26. pont; 2022. szeptember 8‑i IRnova ítélet, C‑399/21, EU:C:2022:648, 28. pont; 2024. július 29‑i FTI Touristik [Külföldi elem] ítélet, C‑774/22, EU:C:2024:646, 26., 28. és 29. pont; 2025. február 25‑i BSH Hausgeräte ítélet, C‑339/22, EU:C:2025:108, 59. és 60. pont).
41 Ezenfelül a Bíróság már pontosította, hogy külföldi vonatkozást tartalmaz az olyan helyzet, amelyben az ugyanazon tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező szerződő felek megállapodnak abban, hogy alávetik magukat egy másik tagállam bíróságai joghatóságának az e szerződésből eredő jogviták elbírálására, még akkor is, ha a szerződésnek nincs egyéb kapcsolata ezzel a másik tagállammal. Ilyen helyzetben ugyanis az olyan megállapodás, amely a szerződő felek lakóhelye vagy székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállam bíróságainak joghatóságát köti ki, önmagában bizonyítja a szóban forgó helyzet nemzetközi jellegét (lásd ebben az értelemben: 2024. február 8‑i Inkreal ítélet, C‑566/22, EU:C:2024:123, 25. és 39. pont).
42 A Bíróság által a jelen ítélet 40. és 41. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatban elfogadott megoldás analógiájára meg kell állapítani, hogy a valamely tagállam bíróságainak joghatóságát kikötő megállapodás – annak ellenére, hogy a szerződő felek lakóhelye vagy székhelye valamely harmadik államban található – a bíróságok nemzetközi joghatósága meghatározásának kérdését veti fel, és az ilyen helyzet ezért ezen ítélkezési gyakorlat értelmében tartalmazza a szükséges külföldi vonatkozást.
43 Harmadsorban ezt az értelmezést megerősítik a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke által követett célok, nevezetesen az e rendelet (15), (19) és (22) preambulumbekezdésében említett, a felek autonómiájának tiszteletben tartása és a kizárólagos joghatósági megállapodások hatékonyságának javítása (lásd ebben az értelemben: 2024. február 8‑i Inkreal ítélet, C‑566/22, EU:C:2024:123, 26. pont).
44 Ez az értelmezés a „Brüsszel Ia” rendelet céljának is megfelel, az ugyanis a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok olyan joghatósági szabályokkal történő egységesítésére irányul, amelyek nagymértékben kiszámíthatók, és így e rendelet célja a jogbiztonság. Az ugyanazon harmadik államban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező szerződő felek azon lehetősége ugyanis, hogy valamely tagállam bíróságainak joghatóságát kössék ki, hozzájárul annak biztosításához, hogy a felperes ismerje azt a bíróságot, amelyhez fordulhat, és az alperes előre láthassa azt a bíróságot, amely előtt perelhető. Ezzel összefüggésben a jogbiztonság célkitűzése megköveteli, hogy az eljáró nemzeti bíróság könnyen határozhasson a saját joghatóságáról, anélkül hogy meg kellene vizsgálnia az ügy érdemét (lásd analógia útján: 2024. július 29‑i FTI Touristik [Külföldi vonatkozás] ítélet, C‑774/22, EU:C:2024:646, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 A „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkében foglalt harmonizált szabályok alkalmazása ezenkívül hozzájárul a tagállamok területén a jogbiztonságra káros joghatósági összeütközések megelőzéséhez, amelyek akkor merülhetnének fel, ha a szóban forgó helyzetre a tagállamok nemzetközi magánjogának nemzeti szabályai vonatkoznának. E harmonizált szabályok alkalmazása továbbá csökkenti a párhuzamos eljárások lehetőségét, és megakadályozza, hogy különböző tagállamokban egymással összeegyeztethetetlen határozatokat hozzanak, amint azt az e rendelet (21) preambulumbekezdésében említett, az igazságszolgáltatás harmonikus működésére irányuló célkitűzés megköveteli (lásd ebben az értelemben: 2024. február 8‑i Inkreal ítélet, C‑566/22, EU:C:2024:123, 30. pont).
46 Következésképpen a „Brüsszel Ia” rendeletnek és 25. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik az olyan, harmadik államban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező két szerződő fél közötti jogvita, mint amely az alapügy tárgyát képezi, és amelyben valamely tagállam bíróságát kötötték ki a felek szerződéses vitáik elbírálására.
47 Az a körülmény, hogy a joghatóság kikötéséről szóló megállapodást, amellyel az Egyesült Királyság területén székhellyel rendelkező szerződő felek valamely tagállam bíróságát – a jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróságot – jelölték ki jogvitáik elbírálására, az átmeneti időszak alatt kötötték, és e bíróság előtt ezen időszak lejártát követően indítottak eljárást, nem módosíthatja a jelen kérdésre adandó választ.
48 A kilépésről rendelkező megállapodás ugyanis nemcsak hogy nem szabályozza az ilyen helyzetet, hanem a jelen ítélet 31–46. pontjában kifejtettekből az következik, hogy annak ellenére, hogy a jogvitában részes felek székhelye egy harmadik államban található, így az Egyesült Királyságban, amely 2020. február 1‑je óta harmadik állam, az alapeljárás a „Brüsszel Ia” rendeletnek és a 25. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik.
49 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés hatálya alá tartozik az a helyzet, amelyben az Egyesült Királyság területén székhellyel rendelkező két szerződő fél az átmeneti időszak alatt kötött megállapodásában valamely tagállam bíróságának joghatóságát köti ki az e szerződésből eredő jogviták elbírálására, még akkor is, ha ezen időszak lejártát követően indítanak az említett bíróság előtt eljárást e szerződő felek.
A második–ötödik kérdésről
50 Az első kérdésre adott válaszra tekintettel, amely szerint az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzet a „Brüsszel Ia” rendelet és 25. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, a második–ötödik kérdésre már nem szükséges válaszolni.