A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának Jpe.I.60.033/2025/12. számú határozata
Rendelkező rész
A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 253.365 (kétszázötvenháromezer-háromszázhatvanöt) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.
Indokolás
A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás
[1] A Társaság neve-t (a továbbiakban: Társaság) 2015. december 10-től jegyezték be a cégnyilvántartásba. A társasági szerződés 9.3. pontja az üzletrész átruházását a taggyűlés beleegyezéséhez kötötte.
[2] A peres felek között adásvételi szerződés jött létre, amelynek tartalma szerint az alperes a Társaságban meglévő, 1 800 000 forintos törzsbetétjéhez igazodó, 60%-os üzletrész 50%-át névértéken, azaz 900 000 forintért eladta a felperesnek, aki a vételárat a szerződés aláírásával egyidejűleg megfizette az eladó részére készpénzben, és ezt az eladó a szerződés aláírásával elismerte. Az írásbeli szerződésen nincs feltüntetve a megkötésének az időpontja.
[3] A peres felek 2015. december 2-án írásbeli megállapodást is kötöttek (a továbbiakban: Megállapodás), amelynek tartalma szerint az alperes a Társaságban meglévő, 1.800.000 forintos törzsbetétjének névleges tulajdonosa bizományosként, de az üzletrészből 30%-ot a felperes javára és utasításai alapján tulajdonol. A Megállapodás 2.1. pontja szerint a felperes javára tulajdonolt üzletrészhez kapcsolódó minden jog a felperest illeti, a Társaságban lévő tagsági jogokat az alperes kizárólag a felperes jóváhagyásával, a felperes utasításai alapján gyakorolhatja. A felek a 2.3. pontban megállapodtak, hogy az alperes nem jogosult a felperes javára tulajdonolt 30%-os üzletrészt elidegeníteni; amennyiben a névleges üzletrész tulajdonjogáról le kíván mondani, akkor annak tulajdonjoga a felperesre száll át, tulajdonjogát a létesítő okiratban és a cégnyilvántartásban át kell vezetni.
[4] Az alperes és tagtársa 2020. április 15-én eladták a Társaságban lévő üzletrészeiket harmadik személynek.
[5] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a szerződés teljesítése (osztalékrészesedés) címén 186 012 000 forint és járulékai, továbbá szerződésszegéssel okozott kár megtérítése címén 755 631 000 forint és járulékai megfizetésére. A szerződésszegéssel okozott kár megtérítése iránti keresetét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:142. §-ára és 6:143. § (3) bekezdésére alapította. Kártérítési keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy a Társaság megalapításakor a felek megállapodása szerint a felperes a cégalapításkor tagként még nem kerül bejegyzésre a cégjegyzékbe, hanem a 30%-os részesedését az alperes üzletrészéhez számították, így szerzett az alperes összesen 60%-os üzletrészt. Annak érdekében, hogy a felperesnek a Társaságban történő részesedése és bejegyzett taggá válása biztosított és szabályozott legyen, a peres felek a Társaság alapításával egyidejűleg üzletrészadásvételi szerződést és egy Megállapodás címet viselő szerződést kötöttek egymással. A felperes a Társaság alapításakor a Ptk. 3:169. § (2) bekezdése szerinti bejelentést nem tette meg, emiatt a felperes üzletrészének a felperes általi megszerzése a Társasággal szemben nem hatályosult. Az alperessel mint átruházóval szemben viszont hatályosult az átruházás a Megállapodás és az adásvételi szerződés értelmében. A Megállapodás 2.1. pontját a felek úgy értelmezték, hogy az alperes a Ptk. 3:100. §-a alapján a közös képviselője a közös tulajdonú üzletrészeknek. Az alperes 2019 tavaszáig a felperes javára és utasításai szerint járt el a felperes üzletrésze vonatkozásában, ezt követően viszont a felperest a döntésekből kihagyta, a 2020. április 2-án elrendelt osztalék kifizetés során megkapott osztalékból pedig a felperes üzletrészére eső összeget a felperesnek nem adta át, majd 2020. április 15-én a felperes üzletrészét a felperes tudta és hozzájárulása nélkül – a Megállapodás 2.3. pontját megszegve – eladta. Az alperes azzal, hogy a felperes üzletrészét eladta, kárt okozott a felperesnek, és köteles ezt a kárt megtéríteni. A felperes kára az üzletrésze eladásakor képviselt piaci értéke, amely a felperes vagyonában értékcsökkenést eredményezett, amely minimálisan is megegyezik a vevő által a felperes üzletrészéért fizetett vételár összegével.
[6] Az alperes ellenkérelme a keresetek elutasítására irányult. Állítása szerint az adásvételi szerződés nem hozott létre közös tulajdont, a felek egyike sem kérte a Társaság taggyűlésének beleegyezését az alperes és a felperes közötti üzletrész átruházásához, a Ptk. 6:118. § (1) és (3) bekezdésére, valamint 6:119. § (1) bekezdésére figyelemmel pedig hatálytalan szerződés teljesítése nem követelhető. Tagadta a Megállapodás létrejöttét, vitatta érvényességét és hatályosságát. Álláspontja szerint nem szegett szerződést, mivel a perbeli szerződések nem érvényesek és hatályosak. Vitatta, hogy a felperest kár érte volna az üzletrész értékesítésével, utalva arra, hogy a felperes nem volt tagja a Társaságnak.
[7] Az elsőfokú bíróság rész- és részközbenső ítéletével szerződés teljesítése címén kötelezte az alperest 186 012 000 forint és járulékai megfizetésére, továbbá megállapította, hogy az alperes kártérítési felelőssége fennáll a felperessel szemben a felek között létrejött módosított Megállapodás 2.3. pontjának megszegése miatt. Arra a következtetésre jutott, hogy a peres felek által kötött üzletrészadásvételi szerződés nem közös tulajdon létrehozására irányult, mert ennek kifejezésre juttatása elmaradt, valamint ehhez a Ptk. 3:173. §-a szerint az üzletrész felosztására, továbbá a Ptk. 3:167. § (6) bekezdése szerint a taggyűlés beleegyező határozatára és az üzletrész megszerzésének a bejelentésére is szükség lett volna. Mindezek hiánya azonban az elsőfokú bíróság szerint nem eredményezte az adásvételi szerződés létre nem jöttét, érvénytelenségét vagy hatálytalanságát, mivel ezek elmaradása csak a felperes taggá válásának volt akadálya, így az átruházó jogügylet a Társasággal szemben nem vált hatályossá. A szerződő felek között ettől függetlenül hatályosult a szerződés, és egy olyan kötelmi viszony jött létre, amelyre hivatkozással a kötelmi jogi igényérvényesítés lehetséges. A kártérítési kereset vonatkozásában megállapította, hogy az alperes a Társaságban fennálló üzletrésztulajdona értékesítésével megszegte a módosított Megállapodás 2.3. pontját. Ebből a felperesnek kára származott, ugyanis elesett az általa megvásárolt üzletrész értékétől, az alperes pedig mentesülésre okot adó körülményre nem hivatkozott.
[8] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú rész- és részközbenső ítélet részítéleti, az alperest marasztaló rendelkezéseit helybenhagyta, míg a részközbenső ítéleti részét megváltoztatta, és e körben a keresetet elutasította. Indokolása szerint a felperes a kártérítési követelését a Ptk. 6:142. §-a alapján az üzletrészadásvételi szerződéssel megszerzett üzletrészének a Megállapodás 2.3. pontjában foglalt tilalom ellenére történő eladására és az ennek folytán bekövetkező vagyoncsökkenésre alapította, aminek jogalapja attól függ, hogy az adásvételi szerződéssel megszerezte-e az alperes üzletrészének a felét. Rámutatott, hogy a Társaság társasági szerződése az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásához a taggyűlés beleegyezését kötötte ki, és az üzletrész felosztása esetére is megállapította a taggyűlés ehhez történő hozzájárulásának szükségességét. Az alperes üzletrészének felosztása nem történt meg, valamint annak kívülálló személyre történő átruházásához a Társaság taggyűlése nem adta a hozzájárulását. A társasági szerződés ilyen tartalmú kikötése esetén a Társaság hozzájárulása hiányában megkötött adásvételi szerződés teljes egészében hatálytalan, és a felperes nem hivatkozott a felek egyéb olyan megállapodására, amely alapján az általa előadottak szerint az üzletrész átruházását követelhetné. Mivel a felperes az üzletrészadásvételi szerződés alapján az alperes üzletrészének szerződés szerinti hányadát nem szerezte meg, az üzletrész nem lehetett a felperes vagyonában. Így az üzletrész értékesítésével a felperes vagyona nem csökkent, ezáltal a felperest kár nem érhette.
[9] A másodfokú bíróság a felperes egyéb fellebbezési hivatkozásait a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 7. § (2) [helyesen: (1)] bekezdés 12. a) pontja szerinti keresetváltoztatásnak minősítette, amelyet a Pp. 373. § (1) bekezdése értelmében, a (2)–(5) bekezdésekben foglaltak fennállta, illetve az ezekre történt hivatkozás hiányában nem talált megengedettnek, ezért azt érdemben nem vizsgálta. E hivatkozások lényege, hogy amennyiben a felperes az üzletrészt nem szerezte meg, az üzletrészadásvételi szerződés alapján akkor is jogosult követelni, hogy az alperes az üzletrésze felosztását követően ruházza át rá a szerződés szerinti üzletrészét, és a kára abban áll, hogy az elidegenítés révén az üzletrészt már nem tudja megszerezni.
[10] A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet elsőfokú részközbenső ítéletet megváltoztató és a kártérítési keresetet elutasító rendelkezésének a hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú részközbenső ítélet helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú vagy az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a Pp. 2. § (1)-(2) bekezdéseit, 7. § (1) bekezdés 8. és 12. pontjait, 110. § (3) bekezdését, 183. § (1) és (4) bekezdéseit, 185. § (1) bekezdését, 279. § (1) bekezdését, 341. § (4) bekezdését, 370. § (1) bekezdését és 371. § (1) bekezdés a)–d) pontjait, 373. § (1) bekezdését, a Ptk. 1:4. § (2) bekezdését, 3:167. § (6) bekezdését, 6:118. § (1) és (2) bekezdéseit, 6:117. § (1)–(2) bekezdéseit, 6:142. §-át, 6:143. §-át, valamint a 6:144. § (2) bekezdés útján alkalmazandó 6:522. §-át jelölte meg. A felperes szerint a jogerős ítélet eljárásjogi szempontból azért jogszabálysértő, mert a másodfokú bíróság kizárólag a felperesnek a keresetlevélben foglalt nyilatkozatait vette figyelembe, a perfelvétel során később tett nyilatkozatokat nem. A keresetlevelében levezetett kárszámítás azon alapult, hogy a felperes az adásvételi szerződés alapján megszerezte az üzletrészt, ez a jogszerzés csak a Társasággal szemben nem hatályosult, de az üzletrésznek az alperes általi elidegenítésével, annak a felperest illető hányada kikerült a felperes vagyonából, ami a felperes vagyonában értékcsökkenést idézett elő. A keresetlevélben megjelölt kár ezért damnum emergens (vagyoncsökkenés) típusú kár. Ezen túlmenően a felperes még a perfelvételi szakban előadott egy másodlagos kárszámítást is arra az esetre, ha a bíróság álláspontja szerint a felperes nem szerezte volna meg az üzletrészt. E szerint az alperes a Megállapodás 2.3. pontja alapján a felperes üzletrészhányadát a felperesre volt köteles átruházni, amit elmulasztott, így az nem került be a felperes vagyonába, ami egy lucrum cessans (elmaradt vagyonnövekmény) típusú kár.
[11] Okfejtése szerint ez a másodlagos kárszámítás nem érinti sem a kereset jogalapját (az továbbra is a Ptk. 6:142. §-a), sem a kereset összegszerűségét, így előterjesztése nem minősült keresetváltoztatásnak, azonban ha annak is minősült volna, a Pp. 185. § (1) bekezdése alapján akkor is megengedett volt. A jogerős ítélet így sérti a Pp. 110. § (3) bekezdését, mert a másodfokú bíróság a fél által a perfelvételi szakban előadottakat, és az ezen nyilatkozatokkal kiegészített kereseti kérelmet ahelyett, hogy tartalma szerint vette volna figyelembe, a másodlagos kárszámítás vonatkozásában teljes egészében figyelmen kívül hagyta; sérti a Pp. 2. § (1)–(2) bekezdéseit, mert a felperes keresetét – amelyhez kötve van – nem a felperes valamennyi perbeli előadása (tényállítás és jogi érvelés) figyelembevételével bírálta el, hanem kizárólag az elsődleges kárszámítás alapulvételével; sérti a Pp. 183. § (1) és (4) bekezdéseit, mert megvonta a felperestől azt a jogát, hogy joghatályos perfelvételi nyilatkozattal meghatározza a jogvita kereteit; sérti továbbá a Pp. 279. § (1) bekezdését, mert a kártérítés feltételeit, így különösen a kár bekövetkeztét mint perben jelentős tényeket nem a felperes tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján állapította meg, hanem a felperesnek a másodlagos kárszámításra vonatkozó perfelvételi nyilatkozatainak a figyelmen kívül hagyásával; sérti a Pp. 7. § (1) bekezdés 12. pontját, mert keresetváltoztatásnak minősítette a felperesnek egy olyan nyilatkozatát (a másodlagos kárszámítás előadását), amely nem minősült annak; sérti a Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pontját, mert új jogállításnak és jogalapnak tekintette a felperes másodlagos kárszámítását, miközben nem az; végül sérti a Pp. 185. § (1) bekezdését és 373. § (1) bekezdését, mert a másodlagos kárszámítás előadását meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősítette. Ezen túlmenően részletesen vitatta az elsődleges kárszámításon alapuló keresete elutasításának anyagi jogi helyességét is.
[12] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, részletesen cáfolva a felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakat. Az eljárásjogi jogszabálysértések tekintetében kiemelten hivatkozott arra, hogy a felperes ugyan valóban tett a keresetlevélben foglalt nyilatkozataitól eltérő tényállításokat, csakhogy az nem felelt meg a Pp. 170. § (2) bekezdés a), b) és c) pontjai szerinti perjogi levezetésnek, így keresetváltoztatásnak sem minősülhetett a Pp. 185. § (2) bekezdése alapján. Hangsúlyozta, hogy a felperes köteles viselni az ellentmondó perfelvételi nyilatkozatai következményeit a Pp. 279. § (1) bekezdése szerinti mérlegelés során is, ez nem adhat alapot kirívóan okszerűtlen és jogszabálysértő mérlegelés megállapítására. Állította, hogy az elsőfokú ítélet nem a felperes által másodlagosnak nevezett kárszámításon alapult, a felperes a fellebbezési ellenkérelme szerint is a Ptk. 6:143. § (1) bekezdése szerinti tapadókárt érvényesítette, amely kizárja, hogy az elsőfokú ítélet következménykárt (elmaradt vagyoni előnyt) állapíthasson meg. A jogerős ítélet megfelel az anyagi jogszabályoknak is, az alperes e körben is osztotta a jogerős ítéletben kifejtett indokokat.
A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata
[13] A Kúria Gfv.30.217/2024/7. számú ítéletével a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályában fenntartotta. Határozatának a jogegységi panasz elbírálása szempontjából releváns indokolása szerint a felülvizsgálat tárgya kizárólag a felperes kártérítési keresete és az abban hozott jogerős ítéleti döntés volt. Ez a keresetlevélben előterjesztettek szerint azon alapult, hogy az alperestől 2015 decemberében adásvételi szerződéssel megszerezte az alperesnek a Társaságban fennállt üzletrésze 50%-át, az üzletrészen így közös tulajdon keletkezett; az alperes azzal, hogy a felperes által az adásvételi szerződéssel megszerzett üzletrészt a Megállapodás 2.3. pontja megszegésével harmadik személynek értékesítette, a felperesnek kárt okozott, mert ily módon a felperes üzletrésze ellentételezés nélkül kikerült a felperes vagyonából. Az elsőfokú bíróság is ezt a keresetet bírálta el, hiszen indokolása [35]–[37] bekezdésében kizárólag ezt ismertette, továbbá a [124] és [137] bekezdésekből egyértelműen kiderül, hogy következtetése szerint a felperes az adásvételi szerződéssel megszerezte az üzletrészt, a kára pedig abból ered, hogy elesett az általa megvásárolt üzletrész értékétől.
[14] A felperes másodlagos kárszámításra alapított érvelése kapcsán a Kúria rámutatott arra is, hogy a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kereseti petitum, azaz a marasztalási összeg azonossága nem feltétlenül jelent azonos keresetet, mert ahhoz a Pp. 170. § (2) bekezdés b) és c) pontjában szabályozott tartalmi elemek egyezősége is szükséges. Ez utóbbi elemek különbözősége azonos petitum mellett is eltérő keresetet, ha pedig a felperes feltételesen, az elsődlegesen megjelölt keresetében előadott tény- és jogállításai alaptalansága esetére terjeszt elő más tény- és jogállítást, a Pp. 173. § (2) bekezdésében írt látszólagos (eshetőleges) tárgyi keresethalmazatot eredményez.
[15] A felperes a keresetlevelében előadottakhoz képest a perfelvétel során a 2021. augusztus 26-i előkészítő iratában nem, de a 2021. november 19-én benyújtott előkészítő iratának a 7-10. pontjaiban és a 2022. január 5-én előterjesztett perfelvételi irata 33. pontjában előadta, hogy amennyiben az adásvételi szerződés alapján nem szerezte volna meg az üzletrészt, az alperes szerződésszegése abban áll, hogy az alperes köteles volt átruházni az adásvételi szerződés és/vagy a Megállapodás 2.3. pontja alapján a Társaság 30%-os üzletrészét a felperesre, így az alperes szerződésszegő módon harmadik személy részére értékesítette az üzletrészét. Az alperes szerződésszerű magatartása esetén a 30%-os üzletrész a felperes vagyonába került volna, és a felperesnek lehetősége lett volna arra, hogy maga értékesítse az üzletrészét és megkapja a vevő által fizetett vételár arányos – az üzletrészére eső – részét, ezért az alperes szerződésszegése az üzletrésze értékével megegyező kárt okozott a felperesnek. A felperesnek ezen ellentmondásos és következetlen érvelései azonban csak mint az alperes védekezését cáfoló érvelései jelentek meg, a felperes nem ezekre alapította a keresetét, mert kereseti tényállításait és jogállításait nem változtatta meg, keresetmódosítást, a már előterjesztettel keresethalmazatban álló újabb keresetet nem adott elő. Az üzletrész a felperes vagyonába kerülésének, vagy annak felperes általi értékesítésének az elmaradása miatti kárigény eltérő tényálláson és eltérő jogállításon alapul.
[16] Jelen esetben tehát a felperes a vagyoncsökkenésből álló kárigénye alaptalansága esetére állított a Megállapodástól eltérő, más szerződés megszegésével (is) felmerült más, elmaradt haszonból álló kárt, azonban ez az igény a [45] bekezdésben kifejtettek értelmében érdemi vizsgálat tárgya csak abban az esetben lehetett volna, ha egyrészt a felperes azt ellentmondásoktól mentesen, egyértelműen megjelöli, másrészt, ha korábbi kártérítési keresetét a Pp. 185. § (2) bekezdése szerinti módon megváltoztatva, ezt a hivatkozását eshetőleges keresethalmazatban előterjeszti. A felperes keresetváltoztatást azonban az elsőfokú eljárásban nem terjesztett elő, eshetőleges halmazat fennállását nem is állította.
[17] A felperes a kizárólag az elsődleges kárszámítás alaposságát vizsgáló elsőfokú ítélet indokolása ellen nem fellebbezett, az anyagi pervezetés elmaradását nem sérelmezte és ezzel összefüggésben más eljárási szabálysértést sem állított, az anyagi pervezetés megfelelőségét lehetővé tevő jogszabálysértést a felülvizsgálati kérelmében sem hívott fel, így arra a Kúria nem lehetett figyelemmel. A felperes a felülvizsgálati kérelemben „másodlagos kárszámításnak” nevezett, a fellebbezési ellenkérelmében előadottakhoz képest is megváltoztatott, lucrum cessans iránti kártérítési igényét egyértelműen csak a felülvizsgálati kérelmében adta elő. Az alperes védekezését cáfoló, a perfelvételi szakban előadott ellentmondásos érvelés puszta előadása ugyanis önmagában nem elégíti ki a Pp. 170. § (2) bekezdés b), c) és d) pont szerinti követelményeket. A Kúria megállapítása szerint helytállóan jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes fellebbezési ellenkérelmében előadott jogállítása a Pp. 7. § (2) bekezdés 12. a) pontja szerinti keresetváltoztatásnak minősül, amely a Pp. 373. § (1) bekezdése értelmében, a (2)–(5) bekezdésekben foglaltak fennállta, illetve az ezekre történt hivatkozás hiányában nem megengedett. Ennek megfelelően a Kúria nem találta megsértettnek a másodfokú bíróság részéről a felperes által felhívott eljárásjogi és anyagi jogi rendelkezéseket. A Kúria a felperes elbírált keresetével kapcsolatos anyagi jogi hivatkozásokat sem találta alaposaknak, és részletesen kifejtette e döntése jogi indokait is.
A jogegységi panasz és az ellenérdekű fél nyilatkozata
[18] A Kúria Gfv.30.217/2024/7. számú határozatával (a továbbiakban: támadott határozat) szemben a felperes (a továbbiakban: panaszos) terjesztett elő jogegységi panaszt, amelyet a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (2) bekezdésére alapított. Kérte a Kúria Gfv.30.217/2024/7. számú ítéletének hatályon kívül helyezését, és a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezését. Állítása szerint a Kúria a jogegységi panasszal támadott határozata meghozatalakor indokolatlanul tért el a korábban meghozott és egyöntetű jogértelmezést adó Pfv.20.807/2023/5. számú (megjelent BH 2024.184. számon is), Gfv.30.373/2022/4. számú (megjelent BH 2023.246. számon is) és Pfv.20.007/2024/5. számú határozataitól.
[19] Rámutatott, hogy felülvizsgálati kérelme kizárólag a Ptk. 6:142. §-ára alapított kártérítési követelését érintette, amelynek vonatkozásában a Kúria „indokolásbeli pontosítással” tartotta fenn hatályában a jogerős ítéletet. Ennek során a Kúria – a jogerős ítélettel szemben – érdemben, jogszabályi hivatkozásokkal és azok jogértelmezését megadva foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy (i) kártérítési követelés érvényesítésekor mi minősül a Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontja szerinti „érvényesíteni kívánt jognak” és (ii) a panaszos által az elsőfokú eljárás perfelvételi szakában már előadott, és a fellebbezési ellenkérelmében még részletesebben is kifejtett „másodlagos kárszámítás” a Pp. 173. § (3) bekezdése szerinti látszólagos (eshetőleges) tárgyi keresethalmazatot eredményez. A Kúria ennek részletes indokolásával minősítette a panaszos két alternatív kárszámítását két eltérő, keresettel érvényesített jognak. A Kúria ítélete a jogegységi panasz szempontjából releváns jogkérdés tekintetében a Pp. 170. § (2) bekezdés a), b) és c) pontjain alapul, amelyekre a jogerős ítélet indokolásában utalás sincs, ezért a panaszos első ízben a jogegységi panaszában tudja csak sérelmezni e jogszabályi rendelkezéseknek a referenciahatározatoktól eltérő értelmezését.
[20] A jogegységi panaszában hivatkozott kúriai határozatok által elbírált, összevetésre alkalmas jogkérdésként azt jelölte meg, hogy kártérítési követelés érvényesítése esetén mi minősül a Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontja szerinti „érvényesíteni kívánt jognak”, aminek megválaszolása a következő jogértelmezési kérdéseket veti fel: (i) a kár kárösszetevők szerinti minősítése tényállításnak minősül-e a jogérvényesítő részéről, és ennek megváltoztatása eltérő jogérvényesítést jelent-e; (ii) a bíróság kötve van-e a panaszos által megjelölt kárösszetevőkhöz; (iii) azonos káreseményre és azonos jogalapra alapított kártérítéshez való jog egyetlen, keresettel érvényesíteni kívánt jognak minősül, vagy pedig kárösszetevőnként külön-külön érvényesíteni kívánt jognak.
[21] Hivatkozása szerint a keresete a per során mindvégig a Ptk. 6:142. §-án alapult, a követelés összege is mindvégig változatlanul az üzletrész értéke maradt, csupán a kárszámítás körében adott elő két eltérő számítási módot: (i) a keresetlevélben foglalt érvelés szerint megszerezte az üzletrészt, ami az alperes szerződésszegése folytán kikerült a vagyonából; (ii) a később előadott, másodlagos jogi érvelés szerint ha nem szerezte meg az üzletrészt, akkor az is az alperes szerződésszegése miatt hiányzik a vagyonából, mert az alperes ezt a panaszosra lett volna köteles átruházni.
[22] Rámutatott, hogy a Kúria támadott határozata két külön kártérítéshez való jognak minősítette a keresetlevelében írt damnum emergens típusú és a később előadott, lucrum cessans típusú kártérítési igényt, holott a két kárszámítás között mindössze annyi volt csak a különbség, hogy a panaszos megszerezte-e az igénye alapjául szolgáló üzletrészt, ami viszont jogkérdés, nem pedig ténykérdés.
[23] Kifejtette, hogy a referenciaként hivatkozott kúriai határozatok közül a Pfv.20.807/2023/5. számú ítélet indokolása szerint a káresemény minősül ténynek, a kár jogi értékelés eredménye, bekövetkezésének vagy hiányának megítélése ezért nem a tényállás része, nem ténykérdés, hanem a tényekből levont jogi következtetés, így anyagi jogi jogkérdés, ezzel szemben viszont a panasszal támadott határozata meghozatalakor a Kúria a panaszosnak a kárral kapcsolatos előadásait (azaz annak levezetését, hogy a konkrét történeti tények miként szubszumálhatók a Ptk. 6:142. §-a alá) tényállításnak tekintette, holott az eltérő levezetések pusztán a következetesen állított történeti tények eltérő jogi minősítésében tértek el egymástól. A Kúria Gfv.30.373/2022/4. számú ítéletének indokolásából kiemelte, hogy a jogcímhez kötöttség a kártérítés iránti anyagi jog érvényesítéséhez való kötöttséget jelent, ami nem azonos a kárösszetevőkhöz (kárfajtákhoz) való kötöttséggel. Ebből arra következtetett, hogy egy adott káreseményen alapuló kártérítéshez való jog ugyanaz a jog marad attól függetlenül, hogy a bíróság azt az alkalmazandó anyagi jogi szabályok alapján vagyonban bekövetkezett értékcsökkenésnek (damnum emergens) vagy pedig elmaradt vagyoni előnynek (lucrum cessans) minősíti. A Kúria a támadott határozat meghozatalkor ellenben ezt az eltérő minősítést két eltérő jognak tekintette. A Kúria Pfv.20.007/2024/5. számú ítélete indokolásában a következő választ találta az általa megfogalmazott jogkérdésre: egy káresemény miatt felmerült egy kártérítési jogviszonyból eredően egyetlen kártérítési jogot lehet érvényesíteni, amely több elemből is összetevődhet, így például a különféle címeken érvényesített járadékkövetelések nem alkotnak tárgyi keresethalmazatot. A Kúria támadott határozata viszont – a panaszos véleménye szerint – a jogkérdést ettől is eltérően válaszolta meg, ugyanis a panaszos azonos káreseményen alapuló kártérítési követelését két eltérő jognak minősítette, miközben a panaszos mindvégig ugyanazon hátrányos következmény kompenzálását kérte, csak annak jogi indokolását adta elő két módon. Ezeknek az eltéréseknek a bemutatását követően a felperes részletesen kifejtette, hogy miért tartja indokolatlannak a támadott határozatnak e korábbi határozatoktól való eltérését.
[24] Az ellenérdekű fél a jogegységi panasz elutasítását kérte. Részletesen kifejtette azt az álláspontját, amely szerint jogkérdésben nincs eltérés a Kúria ítélete és a panaszban megjelölt referenciahatározatok között, nem állapítható meg ügyazonosság sem. Utalt arra, hogy a panaszos a felülvizsgálati kérelmében már azon indokok mentén támadta a jogerős ítéletet, amelyeket a jogegységi panasza is tartalmaz, így különösen, hogy a panaszos álláspontja szerint a jogerős ítéletben foglaltakkal szemben nem is kellett keresetváltoztatást előterjesztenie, mert egyetlen érvényesíteni kívánt joga volt, ez pedig a Ptk. 6:142. §-a. A panaszosnak a felülvizsgálati kérelmében már megjelent érvelése szerint az alsóbb fokú bíróságnak (a jogerős ítéletet meghozó Fővárosi Ítélőtáblának) el kellett volna bírálnia a panaszos mindkét kárszámítását. Mindez – az alperes álláspontja szerint – azt igazolja, hogy panaszos a jogegységi panasz eljárást annak természetével ellentétesen, nem a jog egységesítése érdekében, hanem a felülvizsgálati eljárás folytatásaként, a Kúria ítélete elleni „szuper-felülvizsgálatként” kívánja igénybe venni, amit a Kúria gyakorlata tilalmaz {Jpe.I.60.011/2021/3., Indokolás [20]}. Az alperes álláspontja szerint, amennyiben fenn is állna ügyazonosság a támadott határozat és a referenciahatározatok bármelyike között, és a Kúria ítélete eltért volna a referenciahatározatok bármelyikétől, erre az eltérésre már a jogerős ítéletben – azaz alsóbb fokú bíróság által – sor került volna. Így már ezen okból sem állhat fenn a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése szerinti jogalap a jogegységi panasz előterjesztésére vonatkozóan, amire figyelemmel – miután a jogegységi panasz ilyen esetben a Bszi. 41/C. § (6) bekezdése alapján nem utasítható vissza és ezen okból az eljárás a Bszi. 41/C. § (10) bekezdése alapján hivatalból nem szüntethető meg – a jogegységi panasz elutasításának van helye.
A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és annak jogi indokai
[25] A jogegységi panasz nem alapos.
[26] A jogegységi panasz a Bszi. 41/C. § (3) bekezdésében írt követelményeknek megfelelt: a panaszos megjelölte azt a kúriai határozatot, amellyel szemben a panaszt előterjesztette, azokat a közzétett kúriai határozatokat is, amelyektől a jogkérdésben való eltérést állította, és kifejtette az eltérésre vonatkozó jogi álláspontját is. Erre való tekintettel – visszautasítási ok hiányában – a Kúria a jogegységi panaszt befogadta.
[27] A Bszi. 41/B. § (1) bekezdés alapján jogegységi panasznak van helye – a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével – a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1. után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata) jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta. A (2) bekezdés alapján jogegységi panasznak van helye akkor is, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor. Mindkét esetben csak a BHGY-ban közzétett kúriai határozatra lehet eredményesen hivatkozni.
[28] A panaszos a kérelmét a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapította. Állítása szerint azért valósult meg a Kúria közzétett határozataitól jogkérdésben való eltérés kizárólag a jogegységi panasszal támadott kúriai határozatban, mert a jogerős ítélet nem tartalmazza azokat a jogszabályi hivatkozásokat, amelyek jogértelmezését megadva érdemben foglalkozott a Kúria a következő kérdésekkel: (i) kártérítési követelés érvényesítésekor mi minősül a Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontja szerinti „érvényesíteni kívánt jognak”; (ii) a panaszos által az elsőfokú eljárás perfelvételi szakában már előadott és a fellebbezési ellenkérelmében még részletesebben is kifejtett „másodlagos kárszámítás” a Pp. 173. § (3) bekezdése szerinti látszólagos (eshetőleges) tárgyi keresethalmazatot eredményez-e. A Kúria ennek részletes indokolásával minősítette a panaszos két alternatív kárszámítását két eltérő, keresettel érvényesített jognak. A Kúria ítélete a jogegységi panasz szempontjából releváns jogkérdés tekintetében a Pp. 170. § (2) bekezdés a), b) és c) pontjain alapul, amelyekre a jogerős ítélet indokolásában utalás sincs.
[29] Ezek az indokolásbeli különbségek azonban nem alapozzák meg a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésének alkalmazhatóságát.
[30] A jogerős ítélet indokolásának [142] bekezdése szerint a panaszos a fellebbezési ellenkérelmében hivatkozott arra is, hogy amennyiben az üzletrészt nem szerezte meg, az üzletrészadásvételi szerződés alapján akkor is jogosult követelni, hogy az alperes az üzletrésze felosztását követően ruházza át rá a szerződés szerinti üzletrészét. E hivatkozása értelmében a kára abban áll, hogy az elidegenítés révén az üzletrészt már nem tudja megszerezni. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a panaszosnak ez az új jogállítása – amely ellentétben áll azzal a jogállításával, hogy az üzletrész a szerződés megkötésével rá átszállt – a Pp. 7. § (2) bekezdés 12. a) pontja szerinti keresetváltoztatásnak minősül, amely a Pp. 373. § (1) bekezdése értelmében a (2)-(5) bekezdésekben foglaltak fennállta, illetve az ezekre történt hivatkozás hiányában nem megengedett, ezért ez az új jogállítás érdemi vizsgálatra nem volt alkalmas.
[31] A jogerős ítélet felülvizsgálata során a Kúria egyetértett a jogerős ítéletnek ezzel az indokával. A panaszos már a felülvizsgálati kérelmében is hivatkozott a jogerős ítélet jogszabálysértő voltára azért, mert (i) a másodfokú eljárásban előadott új jogállításnak tekintette a másodlagos kárszámítást, miközben azt a panaszos az elsőfokú eljárás perfelvételi szakában már előadta; (ii) keresetváltoztatásnak minősítette a másodlagos kárszámítás előadását, azt „új jogállítás”-nak minősítve, miközben a panaszos továbbra is pontosan ugyanazt a jogát érvényesítette: a Megállapodás 2.3. pontjának megsértésére tekintettel a Ptk. 6:142. § alapján őt megillető kártérítéshez való jogát; (iii) önellentmondásosnak minősítette a panaszos állításait, miközben a panaszos perfelvételi nyilatkozatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy a keresetlevélben előadott kárszámítás a felperes elsődleges előadása, míg a későbbi perfelvételi iratokban előadott kárszámítás a panaszos másodlagos – az alperes védekezésére tekintettel előadott –nyilatkozata (a felülvizsgálati kérelem indokolásának 80-82. pontjai), és ezek a hivatkozások a felülvizsgálati kérelem hangsúlyos elemei voltak. Ezekre reagálva a Kúria részletesen megindokolta, miért nem találta jogszabálysértőnek a másodfokú bíróság vitatott jogértelmezését. Ennek során felhívott olyan jogszabályhelyeket is, amelyek a jogerős ítélet indokolásában nem szerepeltek és amelyeket – vélhetően ezért – a felülvizsgálati kérelem sem jelölt meg megsértettként. De éppen amiatt, mert ezek a jogszabályhelyek nem váltak a felülvizsgálat tárgyává, csak a megsértettként megjelölt jogszabályhelyek tágabb összefüggéseinek bemutatására szolgáltak annak a következtetésnek alátámasztásaként, hogy a jogerős ítélet vitatott indokai miért nem sértik a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat. Vagyis csupán a jogerős ítélet indokainak tágabb körű, részletesebb kifejtése történt meg, mégpedig nem annak belső szükséglete miatt, hanem a felülvizsgálati kérelemre tekintettel. Egyértelműen kiderül a Kúria támadott határozata indokolásának [54] bekezdéséből, amelyben a jogerős ítélet anyagi jogi indokainak egy részét mellőzte, hogy a panaszos által hivatkozott, az [55] bekezdésben írt „indokolásbeli pontosítás” nem a panasz tárgyává tett eljárási jogi kérdésben történt.
[32] Amint arra a Kúria a Jpe.I.60.002/2021/7. számú és a Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban is rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. Az az eltérés, amit a panaszos állított, megjelent már a jogerős ítéletben is. A Kúria határozata ezen nem változtatott, hanem további indokokkal támasztotta alá annak helyességét. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdésében írt eltérés az ügy érdemére kiható jogértelmezési különbségben kell jelentkezzen. Az eltérésnek a panaszban megjelölt jogkérdés megítélésében kell megvalósulnia {Jpe.II.60.036/2024/23., Indokolás [52], 7. mondat}. A jogegységi panasz eljárásokban kialakult gyakorlatot követve ezért a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen {Jpe.II.60.054/2022/14., Indokolás [28], 4. mondat}.
[33] A jogegységi panasz tárgyává tett jogkérdésben, hogy „kártérítési követelés érvényesítése esetén mi minősül a Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontja szerinti érvényesíteni kívánt jognak”, és ehhez képest a másodfokú bíróság helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a panaszos másodlagos kárszámításnak nevezett jogi érvelésének alapossága csak megengedett keresetváltoztatás esetén lett volna érdemben vizsgálható, a Kúria maradéktalanul egyetértett a jogerős ítélettel, határozata ahhoz képest nem tartalmaz olyan jogértelmezésbeli eltérést, amely abban nem jelent volna meg.
[34] Mindezek folytán a Kúria a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alkalmazásával elutasította.
Elvi tartalom
[35] Nem ad alapot a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésének alkalmazhatóságára, ha a Kúria a panasszal támadott határozatában a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel csupán további indokokkal támasztja alá azt a jogerős ítéletbe foglalt jogértelmezést, amellyel a panaszban megjelölt jogkérdés megítélése tekintetében egyetért a jogerős határozatot hozó bírósággal.
Záró rész
[36] A jogegységi panasz eredménytelensége folytán a Bszi. 41/C. § (2) bekezdés i) pontja alapján alkalmazandó Pp. 82. §-a értelmében a panaszos viseli az eljárásban felmerült saját költségét, beleértve az általa megfizetett eljárási illetéket is.
[37] Az ellenérdekű fél a jogegységi panasz eljárással felmerült ügyvédi költsége megtérítését kérte. A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 1. § (1) bekezdése, 2. § (2) bekezdése és a 3. § (5) bekezdése alapján alkalmazandó 3. § (2) bekezdésére figyelemmel 28,5 munkaóra (jogegységi panasz áttanulmányozására és jelen nyilatkozat megszerkesztésére tekintettel) ügyvédi munkadíjat számított fel azzal, hogy az ellenérdekű fél jogi képviselője ÁFA-alany, így az 5. § (1) bekezdése szerinti ÁFA-val növelt ügyvédi munkadíj megfizetésére kérte kötelezni a panaszost. A megjelölt munkaórák számát a Kúria nem találta eltúlzottnak, ezért annak figyelembevételével állapította meg a felmerült költséget a rendelkező részben foglaltak szerint.
[38] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.
Budapest, 2026. február 9.
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Döme Attila s.k. előadó bíró, Dr. Varga Zs. András s.k. bíró, Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. bíró, Dr. Bartkó Levente s.k. bíró, Dr. Csák Zsolt s.k. bíró, Dr. Cseh Attila s.k. bíró, Dr. Darák Péter s.k. bíró, Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró, Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró, Dr. Farkas Attila s.k. bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró, Dr. Harangozó Attila s.k. bíró, Dr. Kovács András s.k. bíró, Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró, Dr. Remes Gábor s.k. bíró, Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró, Dr. Tánczos Rita s.k. bíró