IV.
A C-733/23 Beach and bar management ügyben 2025. július 3-án hozott ítélet
1) Az EUMSZ 325. cikket, a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 273. cikkét és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy pénzbírságot kell kiszabni az adóalannyal szemben amiatt, hogy az adóalany nem állított ki a teljesített értékesítésekre vonatkozó nyugtát, amennyiben e jogsértés már azon üzlethelyiség zárolására irányuló közigazgatási kényszerintézkedés elrendeléséhez vezetett, amelyben az említett jogsértést elkövették, az abba való belépés tilalmával együtt.
2) A 2006/112 irányelv 273. cikkét és az Alapjogi Charta 49. cikkének (3) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely közigazgatási szankcióként magas összegű pénzbírságot ír elő, anélkül hogy az ezen intézkedés vitatása tárgyában eljáró bíróságnak eljárási lehetősége lenne arra, hogy az e szabályozásban előírtnál alacsonyabb összeget vagy más enyhébb büntetést szabjon ki.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem először is az EUMSZ 325. cikknek, másodszor a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o.; a továbbiakban: héairányelv) 273. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke első bekezdésének, 48. cikkének, 49. cikke (3) bekezdésének és 50. cikkének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a „Beach and bar management” EOOD gazdasági társaság és a Nachalnik na otdel „Operativni deynosti” – Burgas pri Direktsia „Operativni deynosti” pri Tsentralno upravlenie na Natsionalna agentsia za prihodite (a nemzeti adóhatóság adóellenőrzési főigazgatósága „operatív tevékenységek” részlegének vezetője – Burgasz városa, Bulgária; a továbbiakban: adóhatóság) között olyan közigazgatási jogsértések megállapítását követően elrendelt közigazgatási kényszerintézkedés tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelyek egyúttal ezen intézkedéssel együttesen kiszabott pénzbírság tárgyát képezik.
Az alapeljárás
15 A Beach and bar management a bolgár jog szerinti jogi személy, amely egy bárt és éttermet magában foglaló üzlethelyiséget üzemeltet.
16 2022. augusztus 4‑én az e helyiségben végzett ellenőrzés alkalmával a nemzeti adóhatóság ellenőrei megállapították, hogy a Beach and bar management nem könyvelt el 85 értékesítést adóbizonylatokon keresztül, amelyeket tehát nem adtak ki az ügyfeleknek. Összesen 85, a héatörvénybe ütköző szabálysértést megállapító jogi aktust hoztak ezen az alapon.
17 2022. augusztus 12‑én az adóhatóság közigazgatási kényszerintézkedést rendelt el, amellyel tizennégy napra „zárolta a helyiséget és megtiltotta az abba való belépést”. Ezen intézkedés az annak azonnali végrehajtását elrendelő határozat kapcsolódott.
18 A zárolási intézkedés, valamint az azonnali végrehajtást elrendelő határozat két külön eljárás keretében képezte kereset tárgyát az Administrativen sad Burgas (burgaszi közigazgatási bíróság, Bulgária) előtt. E kereseteket elutasították. A tizennégy napra szóló, zárolást és belépési tilalmat előíró intézkedést végrehajtották.
19 Ezenkívül minden egyes, a Beach and bar management által elkövetett 85 jogsértés után 500 BGN (hozzávetőleg 250 euró) összegű pénzbírságot szabtak ki. Így e jogsértések összessége tekintetében a szankció teljes összege 42 500 BGN (hozzávetőleg 21 250 euró) volt, míg az e jogsértéseknek megfelelő, pénztárgépen keresztül, nyugta kiadásának elmulasztásával teljesített kifizetésekkel kijátszott héa teljes összege 268,02 BGN (hozzávetőleg 134 euró) volt.
20 Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a 85 pénzügyi szankciós intézkedés jogszerűségét a Rayonen sad Burgas (burgaszi kerületi bíróság, Bulgária) előtt vitatták. E bíróság az ezen intézkedésekre vonatkozó kereseteket a 2023. május 4‑i MV – 98 ítélet (C‑97/21, EU:C:2023:371) kihirdetését megelőzően elutasította. Az általa hozott határozatok indokolásában az említett bíróság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a 85 jogsértés összessége tekintetében közigazgatási kényszerintézkedést és ezen intézkedés azonnali végrehajtását előíró határozatokat követően végrehajtották az érintett üzlethelyiségre vonatkozó, tizennégy napra szóló zárolást és belépési tilalmat, és nem vizsgálta meg és vette figyelembe e végrehajtás jogi hatásait a párhuzamosan kiszabott pénzbüntetések jogszerűségének vizsgálatára irányuló eljárásra.
21 Az említett bíróság 85 határozatával szemben keresetet nyújtottak be az Administrativen sad Burgashoz (burgaszi közigazgatási bíróság), amely a kérdést előterjesztő bíróság.
22 E bíróság megjegyzi, hogy a héatörvény 118. cikke (1) bekezdésének megsértése esetén e törvény nem csupán pénzbírság kiszabását írja elő 185. cikkében, hanem 186. cikkében azt a kötelezettséget is, hogy ugyanazon tényállás alapján a szóban forgó helyiség zárolására irányuló közigazgatási kényszerintézkedést rendeljenek el.
23 Pontosítja, hogy a pénzbírságot és a zárolást külön és önálló eljárások végén szabják ki, és hogy az e két intézkedéssel szembeni kereset esetén azok mindegyike különböző bíróságok, nevezetesen a pénzbüntetés a Rayonen sad (kerületi bíróság), a zárolás pedig az Administrativen sad (közigazgatási bíróság) hatáskörébe tartozik, és hogy a bolgár eljárási szabályok nem teszik lehetővé az eljárás felfüggesztését a másik lezárásáig, így ezen eljárások között nincs koordinációs mechanizmus. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy bár a 2023. május 4‑i MV – 98 ítéletében (C‑97/21, EU:C:2023:371) a Bíróság megállapította, hogy a zárolásra vonatkozó közigazgatási kényszerintézkedés büntetőjogi, megtorló jellegű, úgy véli, hogy a jelen ügyben a megelőző jelleg elsőbbséget élvez ezen intézkedés megtorló jellegével szemben, mivel az csak az Unió pénzügyi érdekeit sértő következmények terjedelmének korlátozására irányul.
24 Végül e bíróság úgy véli, hogy az EUMSZ 325. cikk és a héairányelv 273. cikkének megsértése nélkül nem lehet alkalmazni a 2023. május 4‑i MV – 98 ítéletben (C‑97/21, EU:C:2023:371) szereplő érvelést a 85 különböző jogsértés miatt kiszabott szankcióra, mivel e szankció egyéniesítésének hiánya nem teszi lehetővé annak vizsgálatát, hogy az elfogadott intézkedések ténylegesen visszatartó hatásúak‑e, és hatékony védelmet nyújtanak‑e a kijátszott héa pontos összege beszedésének biztosítása, valamint az adóelkerülés megelőzése érdekében.
25 E körülmények között az Administrativen sad Burgas (burgaszi közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni az [EUMSZ] 325. cikket, a [héairányelv] 273. cikkét, valamint [a Charta] 50. cikkét, hogy e rendelkezések lehetővé tesznek olyan nemzeti jogszabályi rendelkezéseket, amelyek szerint az adókötelezettségek több rendbeli megsértése miatt összintézkedés (»az üzlethelyiség zárolása és az abba való belépés tilalma«) rendelhető el, ha az kizárólag a hátrányos hatások – többek között az Európai Unió pénzügyi érdekei sérelme mértékének – korlátozására irányul, a szabálysértő szankcionálására azonban nem, anélkül, hogy ez az intézkedés korlátozná az arra vonatkozó lehetőséget, hogy a szabálysértővel szemben olyan büntető jellegű, önálló eljárásokat folytassanak le az adókötelezettségek minden egyes említett megsértése tekintetében, amelyek egy pénzügyi szankció formáját öltő intézkedésnek az adóalannyal szemben történő elrendelésére irányulnak, minek körében a nemzeti bíróság minden egyes esetben köteles megvizsgálni és megállapítani, hogy a korábban elrendelt »az üzlethelyiség zárolása és az abba való belépés tilalma« összesített közigazgatási kényszerintézkedés a két cél közül melyik – megelőző‑korlátozó jellegű vagy büntető jellegű cél – elérésére irányul?
2) Úgy kell‑e értelmezni az [EUMSZ] 325. [cikket], a [héairányelv] 273. cikkét, valamint [a Charta] 49. cikkének (3) bekezdését, hogy e rendelkezések nem tesznek lehetővé az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan szankciórendszert, amely a szabálysértések jellegétől és súlyától függetlenül magas alsó határt határoz meg a pénzügyi szankció formáját öltő szankció tekintetében, és nem biztosít lehetőséget a jogszabályban meghatározott minimális mértéket el nem érő szankció kiszabására vagy a szankció enyhébb szankcióval való helyettesítésére?
3) Úgy kell‑e értelmezni az [EUMSZ] 325. [cikket], a [héairányelv] 273. cikkét, valamint [a Charta] 47. cikkének első bekezdését, 48. cikkének (1) bekezdését és 49. cikkének (3) bekezdését, hogy e rendelkezések nem tesznek lehetővé olyan nemzeti jogszabályi rendelkezéseket, amelyek szerint az adókötelezettségek több rendbeli megsértése miatt összintézkedés (»az üzlethelyiség zárolása és az abba való belépés tilalma«) rendelhető el, amely – ezen összintézkedés véglegessé válását megelőzően – azonnal végrehajtható, anélkül, hogy a bíróságnak és magának a szabálysértőnek lehetősége lenne ezen összintézkedés arányosságának minden egyes szabálysértés súlya szempontjából történő megvizsgálására?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az elfogadhatóságról
26 A bolgár kormány szerint az első és a harmadik kérdés elfogadhatatlan, mivel nem függnek össze az alapeljárás tárgyával, amennyiben közigazgatási kényszerintézkedés elrendelésére vonatkoznak. A kérdést előterjesztő bíróságnak nincs szüksége a kért értelmezésre az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez.
27 Egyébiránt a Beach and bar management azt állítja, hogy a harmadik kérdés elfogadhatatlan, mivel a kérdést előterjesztő bírósághoz nem közigazgatási kényszerintézkedéssel szemben nyújtottak be keresetet.
28 A Bizottság a maga részéről úgy véli, hogy az első kérdést át lehetne fogalmazni, ami azt elfogadhatónak tenné, míg a harmadik kérdést nem.
29 E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a nemzeti bíróság által a saját felelősségére meghatározott – a helytállóságot illetően a Bíróság által nem vizsgálható – jogszabályi és ténybeli keretben felvetett, az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2025. május 8‑i Stadt Wuppertal ítélet, C‑130/24, EU:C:2025:340, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az alapeljárás nem a szóban forgó üzlethelyiség közigazgatási kényszerintézkedésnek minősülő zárolásával szemben benyújtott keresetre vonatkozik. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést az alapeljárás tárgyával való összefüggés hiányában nyilvánvalóan elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
31 Másrészt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 37. pontjában rámutatott, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak meghatározását kéri, hogy az alapügyben szóban forgó pénzügyi szankciók megfelelnek‑e az uniós jognak, és hogy e kérdés nyilvánvalóan az uniós jog rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozik. Következésképpen ekként átfogalmazva az első kérdést elfogadhatónak kell tekinteni.
Az első kérdésről
32 Az első kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 325. cikket, a héairányelv 273. cikkét és a Charta 50. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy pénzbírságot kell kiszabni az adóalannyal szemben amiatt, hogy az adóalany nem állított ki a teljesített értékesítésekre vonatkozó nyugtát, amennyiben e jogsértés már azon üzlethelyiség zárolására irányuló közigazgatási kényszerintézkedés elrendeléséhez vezetett, amelyben az említett jogsértést elkövették, az abba való belépés tilalmával együtt.
33 Az érintett eljárások és szankciók büntető jellegének a Charta 50. cikke alapján való értékelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint három kritérium releváns. Az első a jogsértés belső jog szerinti jogi minősítése, a második magának a jogsértésnek a jellege, a harmadik pedig az érintett személlyel szemben kiszabható szankció szigorúságának foka (2023. május 4‑i MV – 98 ítélet, C‑97/21, EU:C:2023:371, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Mindazonáltal a Charta 50. cikke nem csupán azon eljárásokra és szankciókra alkalmazandó, amelyeket a nemzeti jog „büntető” jellegűnek minősít, hanem – a belső jogi minősítéstől függetlenül – kiterjed mindazon eljárásokra és szankciókra, amelyeket a jelen ítélet 33. pontjában hivatkozott másik két kritérium alapján büntető jellegűnek kell tekinteni. Az ilyen jelleg ugyanis magából a szóban forgó jogsértés jellegéből és az azzal járó szankciók súlyából eredhet (2023. május 4‑i MV – 98 ítélet, C‑97/21, EU:C:2023:371, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35 A jelen ügyben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az akár 30 napra elrendelhető zárolás súlyosnak minősíthető különösen az egyetlen üzlethelyiséggel rendelkező egyéni kereskedő esetében többek között azért, mert megakadályozza a tevékenységének gyakorlását, és így megfosztja őt a bevételeitől (lásd ebben az értelemben: 2023. május 4‑i MV – 98 ítélet, C‑97/21, EU:C:2023:371, 47. pont).
36 Ami a pénzbírságot illeti, egyrészt az a tény, hogy az első jogsértés esetén annak összege nem lehet alacsonyabb 500 BGN‑nél (hozzávetőleg 250 euró), és 2000 BGN‑ig (hozzávetőleg 1000 euró) terjedhet, másrészt pedig az a körülmény, hogy az alapeljárásban érintett jogsértéseknek megfelelő, nyugta kiadásának elmulasztásával teljesített kifizetésekkel kijátszott héa teljes összege 268,02 BGN (hozzávetőleg 134 euró) összeg és a kiszabott, a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint 42 500 BGN‑t (hozzávetőleg 21 250 euró) kitevő szankció közötti arány különösen magasnak tűnik, a szóban forgó szankció súlyosságáról tanúskodik (lásd ebben az értelemben: 2023. május 4‑i MV – 98 ítélet, C‑97/21, EU:C:2023:371, 48. pont).
37 Ebben az összefüggésben, mivel a szóban forgó pénzügyi szankciókat büntetőjogi jellegű szankcióknak kell minősíteni, meg kell állapítani, hogy e szankciók halmozása a Charta 50. cikkében biztosított alapvető jog korlátozását eredményezi (lásd ebben az értelemben: 2023. május 4‑i MV – 98 ítélet, C‑97/21, EU:C:2023:371, 49. pont).
38 A Bíróság ugyanis megállapította, hogy a héairányelv 273. cikkét és a Charta 50. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az adóalannyal szemben ugyanazon adókötelezettség megsértése miatt, különböző és önálló eljárások eredményeként pénzügyi szankciós intézkedést és a kereskedelmi helyiség zárolására irányuló intézkedést lehet kiszabni, amennyiben az említett intézkedések különböző bíróságok előtt támadhatók meg, és amennyiben az említett szabályozás nem biztosítja az eljárások olyan összehangolását, amely lehetővé tenné az említett intézkedések halmozásával járó többletteher szigorúan szükséges mértékűre csökkentését, továbbá nem teszi lehetővé annak biztosítását, hogy a kiszabott szankciók összességének súlya megfeleljen az érintett jogsértések súlyának (2023. május 4‑i MV – 98 ítélet, C‑97/21, EU:C:2023:371, 63. pont).
39 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2023. május 4‑i MV – 98 ítéletben (C‑97/21, EU:C:2023:371) kialakított megoldás nem feltétlenül ültethető át az alapügy körülményeire, mivel a jelen ügyben egyetlen közigazgatási kényszerintézkedés 85 különböző jogsértést szankcionál. A szankcionált magatartás ismétlődő, sőt „rendszeres” jellegére tekintettel ugyanis ezen intézkedés csupán az Unió pénzügyi érdekeit sértő következmények terjedelmének korlátozására irányul, így megelőző jellege elsőbbséget élvezhet annak megtorló jellegével szemben.
40 Meg kell azonban állapítani, hogy – amint arra a főtanácsnok az indítványának 63. pontjában rámutatott – a kérdést előterjesztő bíróság ezen értékelésének nem lehet helyt adni, mivel az alapügyben szóban forgó üzlethelyiség zárolására irányuló intézkedés megelőző aspektusa nem oly módon érvényesül, hogy az elsőbbséget élvezzen ezen intézkedés megtorló elemével szemben.
41 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az alapügyben szóban forgó helyzet azon elv hatálya alá tartozik, amely szerint önmagában az a körülmény, hogy a megtorlásra irányuló szankció megelőzési célt is követ, nem fosztja meg e szankciót a Charta 50. cikke értelmében vett büntetőjogi szankcióként való minősítésétől (lásd ebben az értelemben: 2018. március 20‑i Menci ítélet, C‑524/15, EU:C:2018:197, 31. pont).
42 A jelen ítélet 40. pontjában szereplő megállapításra tekintettel ebből az következik, hogy az alapügyben szóban forgó kényszerintézkedés nem veszíti el az e rendelkezés értelmében vett büntetőjogi szankció jellegét pusztán amiatt, hogy megelőző célt is szolgál.
43 Mindenesetre, amint arra a jelen ítélet 34. pontja emlékeztet, az üzlethelyiség zárolására irányuló intézkedés magából fakadó súlyos jellege igazolja annak büntetőjogi minősítését, és vezet a Charta 50. cikkének alkalmazhatóságához. E súlyos jelleget nem enyhíti az a tény, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 61. és 64. pontjában rámutatott – a jelen ügyben elkövetett jogsértések nagy száma akár ahhoz is vezethetett volna, hogy az alapügyben szóban forgó üzlethelyiségre jelentősen hosszabb zárolási időszakot írjanak elő.
44 Következésképpen meg kell állapítani, hogy tizennégy napra az üzlethelyiség zárolását és az abba való belépés tilalmát elrendelő közigazgatási intézkedés megtartja büntető jellegét, függetlenül attól, hogy azt a héatörvény egyszeri megsértése miatt, vagy azt követően rendelték el, hogy egy adott időszak alatt a héatörvényt összesen nyolcvanöt alkalommal sértették meg.
45 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 325. cikket, a héairányelv 273. cikkét és a Charta 50. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy pénzbírságot kell kiszabni az adóalannyal szemben amiatt, hogy az adóalany nem állított ki a teljesített értékesítésekre vonatkozó nyugtát, amennyiben e jogsértés már azon üzlethelyiség zárolására irányuló közigazgatási kényszerintézkedés elrendeléséhez vezetett, amelyben az említett jogsértést elkövették, az abba való belépés tilalmával együtt.
A második kérdésről
46 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a héairányelv 273. cikkét és a Charta 49. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely közigazgatási szankcióként magas összegű pénzbírságot ír elő, anélkül, hogy az ezen intézkedés vitatása tárgyában eljáró bíróságnak eljárási lehetősége lenne arra, hogy az e szabályozásban előírtnál alacsonyabb összeget vagy más enyhébb büntetést szabjon ki.
47 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 49. cikkének (3) bekezdése szerint a büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten. Ugyanígy a Bíróság kimondta, hogy az alkalmazandó szankciókra vonatkozó uniós jogalkotási intézkedések hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik e szankciók jellegének és mértékének meghatározása, tiszteletben tartva többek között az arányosság elvét (2023. október 19‑i G. ST. T. [A büntetés arányossága bitorlás esetén] ítélet, C‑655/21, EU:C:2023:791, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ez utóbbi elvnek megfelelően a nemzeti szabályozás által megengedett megtorló (visszatartó) intézkedések nem léphetik túl az e szabályozás által jogszerűen elérni kívánt célok megvalósításához szükséges mértéket. A szankciók szigorúságának összhangban kell állnia az általuk szankcionált jogsértések súlyával, különösen a tényleges visszatartó erő biztosítása révén, ugyanakkor nem haladhatja meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket (2023. október 19‑i G. ST. T. [A büntetés arányossága bitorlás esetén] ítélet, C‑655/21, EU:C:2023:791, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 Egyébiránt az arányosság elve megköveteli, hogy a szankció meghatározása és a bírság összegének megállapítása során figyelembe vegyék az adott ügy egyedi körülményeit (2023. október 19‑i G. ST. T. [A büntetés arányossága bitorlás esetén] ítélet, C‑655/21, EU:C:2023:791, 67. pont).
50 A szankciók arányosságának értékelése során figyelembe kell venni a nemzeti bíróság azon lehetőségét is, hogy a vádiratban foglaltakhoz képest módosítsa a minősítést – ami kevésbé szigorú szankció alkalmazásához vezethet –, valamint azt a lehetőséget, hogy a szankciót a megállapított jogsértés súlyához képest módosítsa (2023. október 19‑i G. ST. T. [A büntetés arányossága bitorlás esetén] ítélet, C‑655/21, EU:C:2023:791, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 Márpedig – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – úgy tűnik, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás nem teszi lehetővé a szóban forgó jogsértés minősítésének módosítását.
52 Ezenfelül, tekintettel arra, hogy az első jogsértés miatt kiszabott pénzbírság összege az említett szabályozás értelmében nem lehet alacsonyabb 500 BGN‑nél (hozzávetőleg 250 euró), és hogy ez az összeg közel 200‑szor magasabb, mint a jelen ügyben elkövetett egyes jogsértések esetében kijátszott héa összege, azaz 2,70 BGN (hozzávetőleg 1,35 euró), rendkívül nehéznek tűnik olyan szankciót meghatározni, amelynek intenzitása nem haladja meg a megállapított jogsértés súlyát.
53 A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a héairányelv 273. cikkét és a Charta 49. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely közigazgatási szankcióként magas összegű pénzbírságot ír elő, anélkül hogy az ezen intézkedés vitatása tárgyában eljáró bíróságnak eljárási lehetősége lenne arra, hogy az e szabályozásban előírtnál alacsonyabb összeget vagy más enyhébb büntetést szabjon ki.