III.
C-761/24 - AXA Bank Belgium és társai ügyben 2026. április 23-án hozott ítélet
A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 2. cikkének c) pontját, 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az a fogyasztó, aki valamely hitelintézettel olyan szerződést kötött, amelyet utóbb átruháztak egy másik hitelintézetre, az ezen irányelvből eredő jogait kénytelen kizárólag az e szerződésbe belépő féllel szemben érvényesíteni, feltéve hogy ezen átruházás nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné, sem pedig rendkívül nehézzé e fogyasztó ezen irányelvből eredő jogainak gyakorlását.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 2. cikke c) pontjának, 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az egyfelől két fogyasztó, HM és JD (a továbbiakban: a két fogyasztó), másfelől pedig három hitelintézet, az AXA Bank Belgium SA (a továbbiakban: AXA), az OTP Bank Nyrt. (a továbbiakban: OTP) és az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. (a továbbiakban: OTP Faktoring) között folyamatban lévő azon jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgyát az képezi, hogy e két fogyasztó melyik hitelintézettel szemben érvényesítheti egy olyan kölcsönszerződésben szereplő tisztességtelen feltétel érvénytelenségének jogkövetkezményeit, amely az AXA jogelődjével jött létre, majd ezt követően átruházták azt az OTP‑re, amely az e szerződésből eredő követelést maga is engedményezte az OTP Faktoringra.
Az alapeljárás
10 2008. június 12‑én a két fogyasztó svájci frankban (CHF) nyilvántartott, 141536,00 CHF összegre vonatkozó kölcsönszerződést kötött az AXA jogelődjével, amely összeg a hitelintézetnek a folyósítás napjára jegyzett devizavételi árfolyamán átszámítva hozzávetőleg 20 075 000 forintnak (HUF) felelt meg. E kölcsönszerződés, amelyet 19 éves futamidőre kötöttek, előírta, hogy a kölcsön havi törlesztőrészleteit forintban kell megfizetni, a svájci frank e hitelintézet által megállapított eladási árfolyama alapján történő átváltást követően. E kölcsönszerződés ezenkívül lehetővé tette az említett hitelintézet számára, hogy egyoldalúan módosítsa a két fogyasztó által viselendő kamatok és kezelési költségek összegét.
11 Az AXA 2013. június 4‑i hatállyal felmondta az említett kölcsönszerződést a két fogyasztó állítólagos fizetési késedelme miatt. A 2015. március 4‑én készített elszámolás 42 815 836 HUF összegű tartozást mutatott ki az AXA javára.
12 2015. október 21‑én a két fogyasztó keresetet indított az AXA‑val szemben a Budapest Környéki Törvényszék (Magyarország) – a kérdést előterjesztő bíróság – előtt, amely egyrészt arra irányult, hogy a bíróság állapítsa meg ugyanezen kölcsönszerződés érvénytelenségét azon az alapon, hogy az tisztességtelen feltételeket tartalmaz, amelyekre ennélfogva nem lehet a két fogyasztóval szemben hivatkozni, másrészt pedig arra, hogy orvosolja ezen érvénytelenség következményeit.
13 2016. október 31‑én az AXA olyan szerződésállományt ruházott át az OTP‑re, amelynek részét képezte az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződés, valamint az abból eredő jogok és kötelezettségek összessége. 2016. november 2‑án az OTP az e kölcsönszerződésből eredő követelését az OTP Faktoringra engedményezte.
14 2022. október 25‑i közbenső ítéletével a kérdést előterjesztő bíróság az árfolyamkockázati tájékoztatás szabálytalansága folytán teljes egészében érvénytelennek nyilvánította az említett kölcsönszerződést. A 2023. április 19‑i végzéssel azonban ezt az ítéletet másodfokon hatályon kívül helyezték, a kérdést előterjesztő bíróságot pedig a per újbóli tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasították.
15 2023. szeptember 21‑én a kérdést előterjesztő bíróság, mivel úgy ítélte meg, hogy abban a kérdésben is állást kell foglalnia, hogy az érintett hitelintézetek közül melyikre vonatkoznak a 93/13 irányelvben előírt szankciók, ezen irányelv 2. cikke c) pontjának értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé. A kérdést előterjesztő bíróság arra kereste a választ, hogy jogszerű‑e, ha e szankciókat az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződésbe belépő új szolgáltatóval szemben alkalmazzák, mivel ez az új szolgáltató élvezte e kölcsönszerződés gazdasági és pénzügyi hatásait, anélkül azonban, hogy ő maga illesztette volna be a kérdést előterjesztő bíróság által tisztességtelennek minősített feltételt.
16 A Bíróság a 2024. április 9‑i AXA Bank Europe és társai végzésben (C‑628/23, EU:C:2024:317) e kérelmet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította azzal az indokkal, hogy az nem felelt meg a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében foglalt követelményeknek.
17 A kérdést előterjesztő bíróság előtt a két fogyasztó vitatja azt a nemzeti ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött, tisztességtelen feltételeket tartalmazó szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeire csak a szerződésbe belépő új szolgáltatóval szemben lehet hivatkozni. E fogyasztók azt állítják, hogy az a visszatartó hatás, amelyet a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése e feltételek tisztességtelen jellegének megállapításához fűz, veszélyeztetve lenne, ha az említett feltételeket az ilyen szerződésbe illesztő eladó vagy szolgáltató megkerülhetné e szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit azáltal, hogy a szerződést átruházza valamely harmadik személyre.
18 E bíróság szerint a Ptk. szerződésátruházásra vonatkozó rendelkezéseiből – amelyek a szerződésállomány átruházására is alkalmazandók – az következik, hogy abban az esetben, ha valamely kölcsönszerződést érvénytelennek nyilvánítanak, az esetleges túlfizetés visszatérítését elérni kívánó fogyasztó csak a szerződésbe belépő féllel szemben érvényesítheti igényét, a szerződésből kilépő féllel szemben nem. Márpedig azon keresetek potenciálisan jelentős száma folytán, amelyeket a szerződésbe belépő féllel szemben indíthatnak, e fél akár fizetésképtelenné is válhat, ami azzal a kockázattal jár, hogy e fogyasztót megfosztják a hatékony bírói jogvédelemtől.
19 Egyébiránt az említett bíróság arra keresi a választ, hogy az a visszatartó hatás, amelyet a 93/13 irányelv valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapításához fűz, érvényesíthető‑e a szerződésbe belépő féllel szemben, miközben e fél nem felelős azért, hogy az érintett szerződésben e feltétel szerepel.
20 A kérdést előterjesztő bíróság így lényegében azt kéri a Bíróságtól, hogy a 93/13 irányelvre tekintettel határozza meg, melyik az az eladó vagy szolgáltató, amellyel szemben a két fogyasztó hivatkozhat az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeire, pontosítva, hogy e bíróság mellőzni kívánja az alapjogvitára vonatkozó magyar jogszabályi rendelkezések alkalmazását, amennyiben a Bíróság akként értelmezné ezt az irányelvet, hogy e jogkövetkezmények orvoslása egyedül a szerződésből kilépő fél feladata.
21 Ilyen körülmények között a Budapest Környéki Törvényszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Ellentétes‑e a [93/13 irányelv] 6. cikk[nek] (1) bekezdésével, illetve 7. cikk[ének] (1) bekezdésével az olyan[,] nemzeti bíróság által kialakított ítélkezési gyakorlat, illetve a nemzeti jog olyan értelmezése, amely a fogyasztókkal kötött szerződésben alkalmazott tisztességtelen szerződéses feltétel miatti teljes érvénytelenség esetében
– az érvénytelenség jogkövetkezményeit az eredeti hitelező és a fogyasztó mint adós közötti jogviszonyban azért nem orvosolja, mert a nemzeti jog lehetőséget ad az eredeti hitelező és harmadik személy közötti olyan megállapodásra, mely a szerződésben alanycserét eredményez[;]
– az érvénytelenség jogkövetkezményeinek orvoslását csak a fogyasztó és a szerződésátruházás folytán a szerződésbe új alanyként belépő jogutód között úgy orvosolja, hogy a fogyasztó az esetleges fizetési kötelezettségét az új alany és nem az eredeti hitelező felé köteles teljesíteni, illetve fordítva, a fogyasztó az esetlegesen neki visszajáró összeget csak a szerződésbe belépő új féltől követelheti, habár nem neki teljesített[?]
2) Ellentétes‑e a [93/13 irányelv] 2. cikk[ének] c) pontjában meghatározott »szolgáltató« fogalmával a nemzeti bíróság által kialakított olyan ítélkezési gyakorlat, illetve a nemzeti jog olyan értelmezése, amely szerint a tisztességtelen fogyasztói szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei csak a szerződés aktuális felei között vonhatóak le, azaz a szerződésbe alanyváltozás folytán belépett új hitelező és a fogyasztó mint adós között[?]”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságáról
22 Az AXA azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok, mivel semmilyen kapcsolatban nem állnak az alapjogvitával, ennélfogva pedig tisztán hipotetikus jellegűek. Egyrészt, az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződés érvénytelensége nem állapítható meg, mivel azt a közbenső ítéletet, amely először ilyen megállapítást tett, utóbb másodfokon hatályon kívül helyezték. Másrészt, mivel e kölcsönszerződést már az alapügyben szóban forgó átruházást megelőzően felmondták, az engedményezés tárgya nem más, mint az e kölcsönszerződésből eredő követelés, nem pedig maga az említett kölcsönszerződés került átruházásra.
23 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2025. december 11‑i Kuszycka ítélet, C‑767/24, EU:C:2025:962, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Ily módon az uniós jogra vonatkozó kérdések relevanciáját vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg valamely nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatal céljából feltett kérdés megválaszolását, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2025. december 11‑i Kuszycka ítélet, C‑767/24, EU:C:2025:962, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
25 Ezenkívül az EUMSZ 267. cikkben szabályozott eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, kizárólag a nemzeti bíróság feladata az alapügy tényállásának megállapítása és megítélése, valamint a nemzeti törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések konkrét hatályának meghatározása. A Bíróság kizárólag arra van felhatalmazva, hogy az uniós jog értelmezéséről vagy érvényességéről határozzon, a kérdést előterjesztő bíróság által közölt ténybeli és jogi helyzet figyelembevételével, anélkül hogy azt kétségbe vonhatná, vagy helytállóságát vizsgálhatná (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑i Ferrovienord ítélet, C‑363/21 és C‑364/21, EU:C:2023:563, 54. és 55. pont).
26 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések hipotetikus jellegének alátámasztása érdekében az AXA által kifejtett érvelés az alapügy tényállásának megállapítására és értékelésére vonatkozik. Márpedig a Bíróságnak nem feladata, hogy megkérdőjelezze ezt a tényállást, amely a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. Következésképpen ez az érvelés nem elegendő a relevanciára vonatkozó, a jelen ítélet 24. pontjában hivatkozott vélelem megdöntéséhez.
27 Ebből következően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatók.
Az ügy érdeméről
28 Kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontját, 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az a fogyasztó, aki valamely hitelintézettel olyan szerződést kötött, amelyet utóbb átruháztak egy másik hitelintézetre, az ezen irányelvből eredő jogait kénytelen kizárólag az e szerződésbe belépő féllel szemben érvényesíteni.
29 Először is, a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontja akként határozza meg az „eladó vagy szolgáltató” fogalmát, hogy az alatt érteni kell „minden olyan természetes vagy jogi személy[t], aki vagy amely az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekszik, függetlenül attól, hogy az köz‑ vagy magánjellegű”.
30 Az „eladó vagy szolgáltató” fogalmának tág meghatározásával, amelyet az uniós jogalkotó ily módon rögzíteni kívánt (lásd ebben az értelemben: 2022. október 27‑i S. V. [Társasház] ítélet, C‑485/21, EU:C:2022:839, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ellentétes e fogalom olyan megszorító értelmezése, amely szerint kizárólag az a személy tartozna e fogalom hatálya alá, aki a fogyasztóval eredetileg megkötötte a szerződést, kizárva ezáltal a 93/13 irányelv hatálya alól minden más személyt, még akkor is, ha e személy az e szerződésbe belépő félként üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekszik.
31 A 93/13 irányelv 2. cikke c) pontjának ilyen értelmezése ezenkívül összeegyeztethetetlen lenne az ezen irányelv által követett, a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítására irányuló célkitűzéssel (lásd ebben az értelemben: 2025. május 8‑i Myszak ítélet, C‑324/23, EU:C:2025:324, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A fogyasztókat terhelő azon kötelezettség ugyanis, hogy az említett irányelvből eredő jogaikat olyan eladóval vagy szolgáltatóval szemben gyakorolják, aki a vitatott szerződésben már nem szerződő fél, a gyakorlatban megnehezítheti az ilyen jogok gyakorlását.
32 A fentiekből következik, hogy a valamely fogyasztóval megkötött kölcsönszerződésbe félként belépő hitelintézet a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett „eladó vagy szolgáltató” fogalma alá tartozik. E rendelkezés ugyanakkor önmagában nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy kizárólag a szerződésbe belépő e féllel szemben lehet‑e hivatkozni az e szerződésben szereplő tisztességtelen feltétel érvénytelenségének jogkövetkezményeire.
33 Másodszor, a 93/13 irányelv huszonegyedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése annak előírására kötelezi a tagállamokat, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek „a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint” ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha e szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is kösse a feleket.
34 Ugyanakkor a 93/13 irányelvben a fogyasztók számára garantált védelemnek a nemzeti jog által történő részletesebb szabályozása nem változtathat e védelem terjedelmén, ennélfogva pedig annak lényegén, és ezáltal nem teheti kérdésessé az említett védelem hatékonyságának a tisztességtelen feltételekre vonatkozó egységes szabályok elfogadásával történő megerősítését (2023. március 16‑i M. B. és társai [A szerződés érvénytelenné nyilvánításának hatásai] ítélet, C‑6/22, EU:C:2023:216, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35 A nemzeti jog által történő e részletesebb szabályozás továbbá nem teheti rendkívül nehézzé, vagy akár gyakorlatilag lehetetlenné a fogyasztók ezen irányelvből eredő jogainak gyakorlását. Különösen, a tagállamok kötelesek gondoskodni az említett irányelv által a fogyasztó számára biztosított védelem tiszteletben tartásáról azáltal, hogy biztosítják azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó ilyen feltétel hiányában lett volna, többek között oly módon, hogy rendelkeznek az eladó vagy szolgáltató által e tisztességtelen feltétel alapján a fogyasztó hátrányára jogalap nélkül szerzett előnyök visszatérítéséhez való jogról (lásd ebben az értelemben: 2023. március 16‑i M. B. és társai [A szerződés érvénytelenné nyilvánításának hatásai] ítélet, C‑6/22, EU:C:2023:216, 22. pont; 2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés semmissé nyilvánításának következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 A fentiekből következik, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben a fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződést az alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak megfelelően átruházták valamely, eladónak vagy szolgáltatónak minősülő harmadik személyre, e fogyasztónak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződésbe belépő féllel szemben adott esetben ugyanolyan módon hivatkozhasson az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltételnek vagy az említett szerződés egészének az érvénytelenségére, ahogyan azt a szerződésből kilépő féllel szemben tehette volna, ha ilyen átruházásra nem került volna sor. Az ugyanis, hogy mindazon jogok és kötelezettségek, amelyek a szerződésből kilépő felet ugyanezen szerződés alapján a fogyasztóval szemben megillették, illetve terhelték, ezen átruházásból eredően a szerződésbe belépő félre szállnak át, nem járhat azzal a hatással, hogy módosítja e jogok és kötelezettségek tartalmát, ennélfogva pedig nem befolyásolhatja a fogyasztók védelmét, akiknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződésbe belépő féllel szemben érvényesíthessék a vitatott szerződési feltétel tisztességtelen jellegéből eredő összes jogkövetkezményt.
37 Harmadszor, a 93/13 irányelv huszonnegyedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) bekezdése megköveteli a tagállamoktól, hogy a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodjanak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.
38 Azon az elsődleges és azonnali célon kívül, hogy megvédje a fogyasztót az eladókkal vagy szolgáltatókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekkel szemben azáltal, hogy jogi és ténybeli szempontból helyreállítja azt a helyzetet, amelyben a fogyasztó ilyen feltételek hiányában lenne, a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése hosszabb távon arra irányul, hogy megszüntesse a tisztességtelen feltételek eladók vagy szolgáltatók általi alkalmazását. E feltételek fogyasztóval szembeni alkalmazásának mellőzése ugyanis visszatartó hatást gyakorol az eladókra vagy szolgáltatókra azok alkalmazását illetően (lásd ebben az értelemben: 2023. március 16‑i M. B. és társai [A szerződés érvénytelenné nyilvánításának hatásai] ítélet, C‑6/22, EU:C:2023:216, 24–26. pont).
39 Ebből következik, hogy a tisztességtelen feltételek alkalmazásával szembeni visszatartó hatás az általános értelemben vett eladókat vagy szolgáltatókat érinti, nem pedig csak azt az egyéni eladót vagy szolgáltatót, akitől a vitatott tisztességtelen feltétel ered.
40 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 93/13 irányelv keretében valamely szerződési feltétel érvénytelensége nem függ sem az érintett eladó vagy szolgáltató felróható magatartásától, sem pedig attól, hogy e magatartásért az eladó vagy szolgáltató felelősséggel tartozik-e, hanem kizárólag annak függvénye, hogy a vitatott szerződési feltétel objektíve tisztességtelen jellegű‑e (lásd ebben az értelemben: 2021. április 22‑i Profi Credit Slovakia ítélet, C‑485/19, EU:C:2021:313, 65. pont).
41 Ebből következik, hogy ez az irányelv nem zárja ki, hogy a fogyasztóval kötött szerződésben alkalmazott feltétel tisztességtelen jellegéből eredő jogkövetkezmények más eladóra vagy szolgáltatóra háruljanak, mint az az eladó vagy szolgáltató, akitől e feltétel ered.
42 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata lesz annak értékelése, hogy a releváns nemzeti rendelkezések magyar bíróságok általi értelmezése alkalmas-e azon jogi és ténybeli helyzet helyreállításának akadályozására, amelyben a két fogyasztó az érintett tisztességtelen feltétel hiányában lenne.
43 Mindazonáltal a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az alapeljárásnak a rendelkezésére álló iratanyaga, valamint az elé terjesztett észrevételek alapján hasznos iránymutatást nyújtson a kérdést előterjesztő bíróságnak annak érdekében, hogy lehetővé tegye számára az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálását (lásd ebben az értelemben: 2023. március 2‑i PrivatBank és társai ítélet, C‑78/21, EU:C:2023:137, 71. pont).
44 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 17. §‑ának (1) bekezdése értelmében az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződés átruházásához szükséges volt a Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti hatóság engedélye. Ez a rendelkezés olyanként jelenik meg, mint amely elvileg alkalmas a fogyasztók érdekeinek védelmére.
45 Mindazonáltal annak érdekében, hogy gondoskodni lehessen a 93/13 irányelv szerinti magas szintű fogyasztóvédelem biztosításáról, különösen pedig arról, hogy az ilyen átruházás ne fossza meg az érintett fogyasztót az ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján számára biztosított jogoktól, a kérdést előterjesztő bíróság feladata többek között annak vizsgálata, hogy az ilyen engedély megadása során – amint azt a magyar kormány állítja – olyan prudenciális ellenőrzést kell‑e végezni, amelynek célja annak vizsgálata, hogy az e szerződésbe belépő fél pénzügyi teljesítőképessége elegendő‑e ahhoz, hogy fedezze az említett szerződéssel összefüggő kockázatokat.
46 Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett nemzeti jogszabályi háttérből kitűnik, hogy az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződésbe belépő félre mint jogutódra átszállt az összes olyan jog és kötelezettség, amely a szerződésből kilépő felet a szerződésben maradó felekkel szemben e kölcsönszerződés jogcímén megillette, illetve terhelte. A két fogyasztónak tehát jogában áll, hogy az említett kölcsönszerződésben szereplő feltétel tisztességtelen jellegéből eredő valamennyi jogkövetkezményt a szerződésbe belépő féllel szemben érvényesítsék, mégpedig ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogyan azt a szerződésből kilépő féllel szemben tehették volna.
47 A fenti körülményekből – annak fenntartásával, hogy ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia – nem tűnik ki, hogy a jelen ügyben rendkívül nehéz vagy gyakorlatilag lehetetlen lenne az alapügyben szóban forgó tisztességtelen feltétel érvénytelenségének jogkövetkezményeit a két fogyasztó és az e kölcsönszerződésbe belépő fél közötti jogviszony keretében orvosolni.
48 Mindazonáltal abban az esetben, ha e bíróság arra a következtetésre jutna, hogy belső jogának alkalmazandó rendelkezései nem teszik lehetővé annak a helyzetnek a jogi és ténybeli szempontból történő helyreállítását, amelyben a két fogyasztó az érintett tisztességtelen feltétel hiányában lenne, a nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok, többek között a nemzeti jog contra legem értelmezése tilalmának tiszteletben tartása mellett, hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (2025. november 27‑i Gryczara ítélet, C‑746/24, EU:C:2025:925, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 Amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, az e jog rendelkezéseit hatáskörén belül alkalmazni hivatott nemzeti bíróság – mint tagállami szerv – köteles biztosítani e rendelkezések teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek ellentétesek az uniós jognak az előtte folyamatban lévő jogvitában közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével (2025. július 3‑i Ati‑19 ítélet, C‑605/23, EU:C:2025:513, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 A fenti indokok összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontját, 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az a fogyasztó, aki valamely hitelintézettel olyan szerződést kötött, amelyet utóbb átruháztak egy másik hitelintézetre, az ezen irányelvből eredő jogait kénytelen kizárólag az e szerződésbe belépő féllel szemben érvényesíteni, feltéve hogy ezen átruházás nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné, sem pedig rendkívül nehézzé e fogyasztó ezen irányelvből eredő jogainak gyakorlását.