III.
C-680/24 - WizzAir Hungary ügyben 2026. február 12-én hozott ítélet
1) A repülőtéri díjakról szóló, 2009. március 11‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének 3. pontját
a következőképpen kell értelmezni:
a „repülőtér használójának” e rendelkezésben meghatározott fogalmával ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének ezen irányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerinti módosítása céljából a repülőtér‑irányító szervezet csak a „repülőtér állandó jellegű használóival” köteles konzultálni, ahogyan azokat a nemzeti jogszabályok meghatározzák.
2) A 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdését ezen irányelv 11. cikkének (1) bekezdésével, 2. cikkének 3. pontjával, valamint 6. cikkének (2) bekezdésével és (5) bekezdésének második albekezdésével összefüggésben
a következőképpen kell értelmezni:
amikor a független felügyeleti hatóság a repülőtér‑irányító szervezet javaslata alapján, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében meghatározza vagy jóváhagyja a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének módosításait, köteles az e 2. cikk 3. pontjában meghatározott azon „repülőtér‑használókkal” konzultálni, akikkel a repülőtér‑irányító szervezet e javaslat kidolgozása során nem konzultált megfelelően.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a repülőtéri díjakról szóló, 2009. március 11‑i 2009/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 70., 11. o.; helyesbítés: HL 2013. L 130., 60. o.) 2. cikke 3. pontjának, 6. cikke (2) bekezdésének, 6. cikke (5) bekezdése első albekezdése a) pontjának és második albekezdésének, valamint 11. cikke (7) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az egyfelől a WizzAir Hungary Légiközlekedési Kft. (a továbbiakban: WizzAir), egy budapesti (Magyarország) székhelyű légitársaság, másfelől pedig a Prezes Urzędu Lotnictwa Cywilnego (a polgári légiforgalmi hatóság elnöke, Lengyelország) (a továbbiakban: az ULC elnöke) között folyamatban lévő azon jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgyát azon határozat jogszerűsége képezi, amelyben az ULC elnöke elutasította a WizzAir arra irányuló kérelmét, hogy a varsói Chopin repülőtérre (Lengyelország) (a továbbiakban: Chopin repülőtér) vonatkozó repülőtéri díjak szintjének vagy szerkezetének módosítására irányuló eljárásban részes félként ismerjék el.
Az alapeljárás
11 2019. július 31‑én olyan kérelem érkezett az ULC elnökéhez – aki a 2009/12 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése értelmében vett független felügyeleti hatóság –, amely a Chopin repülőtérrel kapcsolatos repülőtéri díjak módosításának jóváhagyására vonatkozott, és amelyet a Polskie Porty Lotnicze S. A. (a továbbiakban: PPL), vagyis e repülőtér ezen irányelv 2. cikkének 2. pontja értelmében vett irányító szervezete terjesztett elő. E kérelemhez mellékelték az azon konzultációkat igazoló dokumentumokat, amelyekre olyan találkozó során került sor, amelyet 2019. május 15‑én tartottak 65 olyan légi fuvarozóval, amelyek a légi közlekedésről szóló törvény 77. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében a Chopin repülőtér „állandó jellegű használóinak” minősülnek.
12 2019. július 18‑án a WizzAir, amely a Chopin repülőtérnek a 2009/12 irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett használója, azt kérte az ULC elnökétől, hogy a Chopin repülőtér repülőtéri díjtáblázatának módosítására irányuló eljárásban részes félként ismerjék el.
13 2019. október 31‑i határozatával (a továbbiakban: vitatott határozat) az ULC elnöke jóváhagyta e díjtáblázat bizonyos módosításait, míg egyéb módosítások jóváhagyását megtagadta. Miután megállapította, hogy a WizzAir nem felel meg az alkalmazandó nemzeti jogszabályok által előírt feltételeknek, nem engedte őt részt venni a szóban forgó eljárásban, e határozatot pedig csak a PPL‑lel közölte.
14 A Wizzair keresetet indított e határozattal szemben a Wojewódzki Sąd Administracyjny w Warszawie (varsói vajdasági közigazgatási bíróság, Lengyelország) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság. E bíróság előtt az ULC elnöke arra hivatkozott, hogy e kereset elfogadhatatlan, vagy másodlagosan megalapozatlan, mivel a WizzAirnek nem fűződik jogi érdeke a szóban forgó repülőtéri díjtáblázat módosításainak jóváhagyásához.
15 2020. augusztus 19‑i ítéletével e bíróság formai okokból megsemmisítette a vitatott határozatot azzal az indokkal, hogy e határozat olyan bizonyítékokon alapult, amelyeket csak részben fordítottak le lengyel nyelvre. Az ULC elnöke és a PPL felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ezen ítélettel szemben.
16 2024. április 24‑i ítéletével a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Lengyelország) hatályon kívül helyezte a megtámadott ítéletet, az ügyet pedig visszautalta a kérdést előterjesztő bíróság elé azzal az indokkal, hogy ez az ítélet nem adott egyértelmű választ arra, hogy milyen bizonyítékok voltak szükségesek a megtámadott határozat jogszerűségének értékeléséhez, sem pedig arra, hogy mely, az ügyiratokban szereplő konkrét bizonyítékokat nem fordították le lengyel nyelvre.
17 E visszautalást követően a kérdést előterjesztő bíróság a következőket állapította meg:
– a repülőtéri díjaknak vagy maximális szintjüknek az ULC elnöke mint független felügyeleti hatóság általi meghatározására vagy jóváhagyására irányuló, a légi közlekedésről szóló törvény 77. és 77d. cikkében meghatározott eljárás megfelel a 2009/12 irányelv 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontjában előírt, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárásnak;
– a szóban forgó módosítások jóváhagyása iránti kérelemnek az ULC elnökéhez való benyújtását megelőzően a PPL lefolytatta a 2009/12 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése és a légi közlekedésről szóló törvény 77. cikkének (1) bekezdése szerinti konzultációkat, viszont kizárólag azzal a 65 jogalannyal, amelyek megfeleltek a Chopin repülőtér állandó jellegű használójával kapcsolatos, e 77. cikk (2) bekezdése értelmében vett kritériumnak, miközben a vitatott határozat elfogadását megelőző év során 137 olyan jogalany működött e repülőtéren, amelyek megfeleltek a repülőtér használójával kapcsolatos, a 2009/12 irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett kritériumnak;
– a repülőtéri díjak PPL által benyújtott módosításainak vizsgálata során az ULC elnöke nem konzultált a 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdése értelmében vett „érintett felekkel”.
18 A kérdést előterjesztő bíróság egyrészt arra keresi a választ, hogy amikor a független felügyeleti hatóság a 2009/12 irányelv 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontjában említett, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében meghatározza vagy jóváhagyja a repülőtéri díjak szintjének vagy szerkezetének módosításait, köteles‑e lefolytatni az ezen irányelv 11. cikkének (7) bekezdésében előírt konzultációkat.
19 E bíróság úgy véli, hogy e kérdésre igenlő választ kell adni, még akkor is, ha a 2009/12 irányelv 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontja lehetővé teszi, hogy a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárásra ne alkalmazzák ezen irányelv 6. cikkének (3) bekezdését, amely a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének a repülőtér‑irányító szervezet által elhatározott módosításaira vonatkozik, és kifejezetten utal az említett irányelv 11. cikkére. E bíróság álláspontja szerint az utóbbi cikk (7) bekezdésében előírt konzultációs kötelezettség célja többek között ezen eljárás átláthatóságának biztosítása, és nem kizárólag az e cikkben előírt esetre alkalmazandó.
20 Másrészt, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2009/12 irányelv 6. cikkének az ezen irányelv 2. cikkének 3. pontjával összefüggésben értelmezett (2) bekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében csak a légi közlekedésről szóló törvény 77. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, „a repülőteret állandó jelleggel használó légi fuvarozókkal”, nem pedig az e 2. cikk 3. pontjában meghatározott valamennyi „repülőtér‑használóval” kell konzultálni akkor, amikor a repülőtér‑irányító szervezet úgy dönt, hogy módosítja a repülőtéri díjak rendszerét vagy szintjét.
21 A kérdést előterjesztő bíróság – amely e kérdés vonatkozásában is úgy véli, hogy arra igenlő választ kell adni – kiemeli, hogy a 2009/12 irányelv egyetlen rendelkezése sem teszi lehetővé a repülőtér használói közötti különbségtételt azon az alapon, hogy milyen gyakran használják az érintett repülőteret, ellentétben azzal, amit a légi közlekedésről szóló törvény 77. cikkének (2) bekezdése előír.
22 E körülmények között a Wojewódzki Sąd Administracyjny w Warszawie (varsói vajdasági közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni [a 2009/12 irányelv] 11. cikkének (7) bekezdését, hogy a független felügyeleti hatóság e rendelkezésből eredő azon kötelezettsége, hogy a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének módosítására az [ezen] irányelv 6. cikke szerint adott indokolás vizsgálatakor az érintett felekkel konzultáljon, nem érinti az [említett] irányelv 6. cikke (5) bekezdés[e] [első albekezdésének] a) pontja szerinti, a nemzeti jogszabályokban előírt kötelező eljárás e szerv általi alkalmazásának esetét, amely eljárás a repülőtéri díjak vagy maximális szintjük független felügyeleti hatóság általi meghatározására vagy jóváhagyására vonatkozik, figyelembe véve a nemzeti eljárás átláthatóságának az [ugyanezen] irányelv 6. cikke (5) bekezdésének második [albekezdéséből] következő követelményét?
2) Összeegyeztethető‑e [a 2009/12 irányelv] 6. cikkének az irányelv 2. cikkének 3. pontjával összefüggésben értelmezett (2) bekezdésével, ha a repülőtér‑irányító szervezet a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének módosításakor csak az adott repülőteret állandó jelleggel használó légi fuvarozókkal vagy az őket képviselő szervezetekkel, különösen a légi fuvarozók adott repülőtéren működő bizottságával vagy a légi fuvarozók szövetségeivel konzultál, nem pedig a repülőtér használóival, ahol is a repülőtér használója [az ezen] irányelv 2. cikkének 3. pontja alapján az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely utasokat, postai küldeményeket és/vagy árut szállít légi úton az adott repülőtérre, vagy az adott repülőtérről?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekrő
A második kérdésről
23 Második kérdésével, amelyet elsőként kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2009/12 irányelv 2. cikkének 3. pontját akként kell‑e értelmezni, hogy a „repülőtér használójának” e rendelkezésben meghatározott fogalmával ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének ezen irányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerinti módosítása céljából a repülőtér‑irányító szervezet csak a „repülőtér állandó jellegű használóival” köteles konzultálni, ahogyan azokat a nemzeti jogszabályok meghatározzák.
24 Először is, a „repülőtér használójának” fogalmát a 2009/12 irányelv 2. cikkének 3. pontja akként határozza meg, mint „az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely utasokat, postai küldeményeket és/vagy árut szállít légi úton az adott repülőtérre, vagy az adott repülőtérről”. Az uniós jog által a tagállamok jogára való hivatkozás nélkül meghatározott fogalomként ezt az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2025. április 30‑i Galte ítélet, C‑63/24, EU:C:2025:292, 28. pont).
25 Ki kell emelni, hogy e 2. cikk 3. pontjának szövegében az „az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely utasokat, postai küldeményeket és/vagy árut szállít légi úton az adott repülőtérre, vagy az adott repülőtérről” kifejezés használata az uniós jogalkotó azon szándékáról tanúskodik, hogy e személyek összességét korlátozás nélkül bevonja e fogalomba. Az említett személyeknek tehát mindegyikével konzultálni kell a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének a 2009/12 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerinti módosításairól.
26 Másodszor, az említett 2. cikk 3. pontjának e szó szerinti értelmezését e rendelkezés rendszertani értelmezése is megerősíti.
27 Egyrészt, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével – amelyet a 2009/12 irányelv (11) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 3. cikke biztosít – ellentétes ezen irányelv 2. cikke 3. pontjának olyan értelmezése, amely szerint ez utóbbi rendelkezés lehetővé teszi, hogy az adott repülőtérre vagy az adott repülőtérről utasokat, postai küldeményeket és/vagy árut szállító összes légi fuvarozó közül némelyeket kizárjanak olyan, hátrányosan megkülönböztető kritériumok alapján, amelyeket nemzeti szinten állapítottak meg.
28 Így az említett irányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében az összes repülőtér‑használóval – akiket ezen irányelv 2. cikkének 3. pontja tágan határoz meg – konzultálni kell a repülőtér‑irányító szervezet azon javaslatairól, amelyek a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének módosítására irányulnak, annak érdekében, hogy e módosítások a lehető legnagyobb mértékben az e repülőtér‑használók és a repülőtér‑irányító szervezet között létrejött megállapodás tárgyát képezzék.
29 Másrészt, a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének módosításával kapcsolatos konzultáció korlátozása, következésképpen pedig az e módosításokkal kapcsolatos információkhoz való hozzáférésnek a repülőtér‑használók hátrányosan megkülönböztető kritériumok alapján megállapított szűkebb körére korlátozása sértheti a 2009/12 irányelv (13) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) bekezdésében biztosított átláthatóság elvét is. E 7. cikk (1) bekezdése ugyanis arra kötelezi a repülőtér‑irányító szervezetet, hogy minden olyan esetben, amikor ilyen konzultációkat kell tartani, „a repülőtér valamennyi használójához” eljuttassa az általa felszámított összes díj rendszerének vagy szintjének meghatározásához alapul szolgáló összetevőkre vonatkozó információkat.
30 Márpedig, amint azt a Bíróság pontosította, az átláthatóság elve és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve szorosan összefügg, mivel az előbbi elv tiszteletben tartása lehetővé teszi a repülőtér használói számára, hogy feltárják az utóbbi elv megsértéseit (lásd ebben az értelemben: 2019. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑379/18, EU:C:2019:1000, 49. pont).
31 Harmadrészt, amint azt írásbeli észrevételeiben Írország is hangsúlyozza, annak lehetővé tétele, hogy valamely repülőtér‑irányító szervezet kizárólag a legfontosabb légi fuvarozókkal konzultáljon, azzal a kockázattal járna, hogy a repülőtéri díjak szerkezetét illetően előnyben részesíti e fuvarozókat, továbbá e lehetőség akadályt képezhetne az új belépők számára, valamint sérthetné a légi fuvarozók közötti torzulásmentes versenyt.
32 Negyedrészt, a 2009/12 irányelv 7. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy az egyetlen feltétel, amelyet az ezen irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett „repülőtér‑használónak” teljesítenie kell ahhoz, hogy a repülőtér‑irányító szervezet az említett irányelv 6. cikke (2) bekezdésének megfelelően konzultáljon vele – amint azt írásbeli észrevételeiben a lengyel kormány is kiemelte –, nem más, mint az átláthatóság elvéből is eredő azon kötelezettség tiszteletben tartása, hogy valamennyi konzultációt megelőzően e szervezet rendelkezésére kell bocsátania azokat az információkat, amelyek különösen a forgalommal, továbbá flottájának összetételével és használatával kapcsolatos előrejelzésekre, valamint az adott repülőtérrel kapcsolatos fejlesztési projektjeire és igényeire vonatkoznak.
33 Harmadszor, a 2009/12 irányelv 2. cikke 3. pontjának e rendszertani értelmezését megerősíti ezen irányelvnek többek között a (2) preambulumbekezdésében kimondott célja is, nevezetesen az, hogy a repülőtéri díjak alapvető összetevőinek és kialakításuk módjának szabályozása, valamint a repülőtér‑irányító szervezetek és a repülőterek használói közötti kapcsolatra vonatkozó alapvető követelmények szabályozása érdekében egységes keretet kell létrehozni, annak megakadályozása végett, hogy e szervezetek e repülőtér‑használókkal szemben privilegizált helyzetbe kerüljenek, ekként pedig fennálljon az e helyzettel való visszaélés kockázata (lásd ebben az értelemben: 2011. május 12‑i Luxemburg kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑176/09, EU:C:2011:290, 66. pont). Az ilyen célkitűzést ugyanis veszélyeztetné, ha e 2. cikk 3. pontját akként kellene értelmezni, hogy a nemzeti jogalkotó kizárhat a „repülőtér használójának” fogalmából olyan természetes vagy jogi személyeket, akik utasokat, postai küldeményeket és/vagy árut szállítanak légi úton az adott repülőtérre, vagy az adott repülőtérről.
34 Az eddigiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/12 irányelv 2. cikkének 3. pontját akként kell értelmezni, hogy a „repülőtér használójának” e rendelkezésben meghatározott fogalmával ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének ezen irányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerinti módosítása céljából a repülőtér‑irányító szervezet csak a „repülőtér állandó jellegű használóival” köteles konzultálni, ahogyan azokat a nemzeti jogszabályok meghatározzák.
Az első kérdésről
35 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdését ezen irányelv 11. cikkének (1) bekezdésével, 2. cikkének 3. pontjával, valamint 6. cikkének (2) bekezdésével és (5) bekezdésének második albekezdésével összefüggésben akként kell‑e értelmezni, hogy amikor a független felügyeleti hatóság a repülőtér‑irányító szervezet javaslata alapján, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében meghatározza vagy jóváhagyja a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének módosításait, e hatóság köteles az e 2. cikk 3. pontjában meghatározott „repülőtér‑használókkal” konzultálni.
36 A 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdéséből kitűnik, hogy amikor valamely független felügyeleti hatóság jogorvoslati szervként, az ezen irányelv 6. cikkének (1)–(4) bekezdésében szabályozott eljárás keretében megvizsgálja a repülőtéri díjak rendszerével vagy szintjével kapcsolatos olyan módosítás igazolását, amelyről valamely repülőtér‑irányító szervezet anélkül hozott döntést, hogy az az e szervezet és az említett irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett repülőtér‑használók közötti megállapodás tárgyát képezte volna, e hatóságnak hozzá kell férnie a többek között e repülőtér‑használóktól származó szükséges információkhoz, és konzultálnia kell e használókkal annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb az ügy beterjesztését követő négy hónapon belül végleges, kötelező erejű határozatot hozzon.
37 A repülőtér használói ugyanis a 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdése értelmében vett „érintett felek”, e minőségükben pedig bíróság előtt hivatkozhatnak az ezen irányelv 3., 6. és 7. cikkéből eredő jogokra, amely cikkek a repülőtér‑irányító szervezettel szemben is kötelezettségeket írnak elő (lásd ebben az értelemben: 2019. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑379/18, EU:C:2019:1000, 58. pont).
38 A kérdést előterjesztő bíróság azzal kapcsolatos kétségei, hogy a 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdése alkalmazandó‑e az ezen irányelv 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontjában említett, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében, abból erednek, hogy e 11. cikkre az említett irányelv 6. cikkének (3) bekezdése utal. Amint azt ugyanis e bíróság hangsúlyozza, e 6. cikk (3) bekezdése nem alkalmazható a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárásra, azon döntés folytán, amelyet a jelen ügyben a lengyel jogalkotó ugyanezen irányelv 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontja alapján hozott.
39 Az e 6. cikk (5) bekezdése első albekezdésének a) pontjában említett, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás értelmében a független felügyeleti hatóság, nem pedig a repülőtér‑irányító szervezet feladata, hogy kötelező erejű határozat útján meghatározza vagy jóváhagyja a repülőtéri díjakat vagy azok maximális szintjét, valamint módosításokat vezessen be e díjak mértéke vagy szerkezete tekintetében.
40 Amint azt írásbeli észrevételeiben a WizzAir és az Európai Bizottság is hangsúlyozza, a 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdése alkalmazandó az olyan eljárásokra, amelyekben – a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárástól eltérően – főszabály szerint a repülőtér‑irányító szervezet határozza meg vagy hagyja jóvá a repülőtéri díjak rendszerét és annak módosításait. A független felügyeleti hatóság csak jogorvoslati szervként, abban az esetben jár el, ha a repülőtér használói részéről nem áll fenn egyetértés a repülőtér‑irányító szervezet e díjak rendszerét vagy szintjét módosító határozatával kapcsolatban, annak érdekében, hogy a repülőtér‑használók érveire tekintettel megvizsgálja az e szervezet által az ilyen módosítás igazolása érdekében felhozott indokokat, amint azt a 2009/12 irányelv 6. cikkének (3) bekezdése előírja, utalva ezen irányelv 11. cikkére.
41 Mindazonáltal, ellentétben azzal, amit Írország és a PPL az írásbeli észrevételeiben állít, ebből egyáltalán nem következik, hogy az ezen irányelv 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontjában említett, nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében a független felügyeleti hatóság mentesülne az említett irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett „repülőtér‑használóval” való konzultáció kötelezettsége alól, különösen akkor, ha e használó azt állítja e hatóság előtt, hogy hátrányosan megkülönböztető módon kizárták őt az említett irányelv 6. cikkében előírt konzultációkból.
42 Elsőként ugyanis a 2009/12 irányelv 11. cikkének ugyanezen irányelv (12) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdéséből az következik, hogy a független felügyeleti hatóságnak biztosítania kell legalább az ezen irányelv 6. cikke alapján előírt feladatok ellátását, továbbá a határozatok pártatlanságának tiszteletben tartását, valamint az említett irányelv helyes és hatékony alkalmazását. E hatóság ezenkívül, ugyanezen irányelv 3. cikkének első mondatával összhangban, garantálja a megkülönböztetés tilalma elvének tiszteletben tartását (lásd ebben az értelemben: 2019. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑379/18, EU:C:2019:1000, 43. pont).
43 Márpedig a független felügyeleti hatóságra ily módon ráruházott feladatok nem változhatnak aszerint, hogy e hatóság a 2009/12 irányelv 6. cikkének (1)–(4) bekezdésében szabályozott, a repülőtéri díjak jóváhagyására vagy módosítására irányuló eljárás keretében vagy az ezen irányelv 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontjában említett, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében jár‑e el. E rendelkezés kizárólag arra hatalmazza fel a tagállamokat, hogy úgy döntsenek, ez utóbbi eljárásra nem alkalmazzák e 6. cikk (3) és (4) bekezdését.
44 Másodszor, a 2009/12 irányelv 6. cikke (5) bekezdésének második albekezdéséből az következik, hogy az e bekezdésben említett, nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárásoknak, valamint az azokra alkalmazandó feltételeknek és kritériumoknak „relevánsnak, objektívnek, megkülönböztetésmentesnek és átláthatónak” kell lenniük.
45 Konkrétabban, e nemzeti eljárásoknak meg kell felelniük a 2009/12 irányelv 6. cikke (1) és (2) bekezdésének (lásd ebben az értelemben: 2019. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑379/18, EU:C:2019:1000, 45. pont), amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák egyrészt azt, hogy a repülőtér‑irányító szervezet és a repülőtér használói közötti rendszeres konzultáció céljára kötelező eljárás jöjjön létre többek között a repülőtéri díjrendszer működéséről, másrészt pedig azt, hogy az e díjak rendszerét vagy szintjét érintő változások, ha lehetséges, e szervezet és a repülőtér használói között létrejött megegyezéssel valósuljanak meg.
46 Következésképpen a 2009/12 irányelv 11. cikkének az e cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (7) bekezdését, valamint ezen irányelv 6. cikkének (2) bekezdését és (5) bekezdésének második albekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében a repülőtér‑irányító szervezet a repülőtéri díjak szintjére vagy szerkezetére vonatkozó módosítások jóváhagyása iránti kérelmet terjeszt a független felügyeleti hatóság elé, e hatóság köteles konzultálni minden olyan, az említett irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett repülőtér‑használóval, akivel e szervezet nem konzultált e módosításokról, megsértve ezzel ugyanezen irányelv 6. cikkének (2) bekezdését. E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy az alkalmazandó nemzeti jogszabályok szerinti eljárás keretében akként fordultak a független felügyeleti hatósághoz, hogy az a szóban forgó repülőtéri díjak szintjének vagy szerkezetének módosítására kizárólagos hatáskörrel rendelkező szervként, nem pedig jogorvoslati szervként járjon el.
47 Az e rendelkezések által vele szemben előírt konzultáció révén a független felügyeleti hatóságnak módjában áll hatékony ellenőrzést gyakorolni a repülőtér‑irányító szervezet által lefolytatott előzetes konzultációs eljárás szabályszerűsége és megfelelősége vonatkozásában, tekintettel a 2009/12 irányelvben előírt alapvető követelményekre, vagyis a hátrányos megkülönböztetéstől való mentességre, az átláthatóságra és az ezen irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett repülőtér‑használókkal való konzultációra, amely követelmények teljes mértékben alkalmazandók a repülőtéri díjak meghatározásával vagy jóváhagyásával kapcsolatos, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárásra, valamint e díjak szintjének vagy szerkezetének módosításaira.
48 E kontextusban azt is pontosítani kell – amint azt írásbeli észrevételeiben a lengyel kormány is tette –, hogy a megfelelő ügyintézés és az arányosság elvének megfelelően a 2009/12 irányelv 6. cikkének (1) és (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a független felügyeleti hatóság nem köteles konzultációkat folytatni annak érdekében, hogy az alkalmazandó nemzeti jog szerinti eljárásnak megfelelően jóváhagyja a repülőtéri díjak szintjének vagy szerkezetének a repülőtér‑irányító szervezet által elé terjesztett módosításait, ha e célból e hatóság hozzáférhet a többek között az ezen irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett repülőtér‑használóktól származó szükséges információkhoz, továbbá ha e szervezet – összhangban az említett irányelv 6. cikkének a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az átláthatóság elvével összefüggésben értelmezett (2) bekezdésével – megfelelően konzultált e repülőtér‑használókkal.
49 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a vitatott határozatot az ULC elnöke a 2009/12 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése értelmében vett független felügyeleti hatóságként a nemzeti jogszabályok szerinti azon kötelező eljárás végén fogadta el, amely kizárólagos hatáskört biztosít neki arra, hogy a repülőtér‑irányító szervezet javaslatára módosítsa a repülőtéri díjak szintjét vagy szerkezetét. Márpedig e szervezet 65 olyan légi fuvarozóval konzultált, akik a légi közlekedésről szóló törvény 77. §‑ának (2) bekezdése értelmében a Chopin repülőtér „állandó jellegű használói”, miközben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk szerint e határozat elfogadásának időpontjában 137 jogalany – köztük a WizzAir – volt akként azonosítva, hogy ők az ezen irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett „repülőtér‑használók”.
50 A vitatott határozatot tehát úgy tűnik, anélkül fogadták el, hogy előzetesen konzultált volna a WizzAirrel akár a repülőtér‑irányító szervezet, amikor kidolgozta a Chopin repülőtér repülőtéri díjai szintjének vagy szerkezetének módosítására irányuló, a független felügyeleti hatósághoz benyújtandó javaslatokat, akár pedig e hatóság, amikor jóváhagyta e módosításokat, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
51 A fenti indokokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/12 irányelv 11. cikkének (7) bekezdését ezen irányelv 11. cikkének (1) bekezdésével, 2. cikkének 3. pontjával, valamint 6. cikkének (2) bekezdésével és (5) bekezdésének második albekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy amikor a független felügyeleti hatóság a repülőtér‑irányító szervezet javaslata alapján, a nemzeti jogszabályok szerinti kötelező eljárás keretében meghatározza vagy jóváhagyja a repülőtéri díjak rendszerének vagy szintjének módosításait, köteles az e 2. cikk 3. pontjában meghatározott azon „repülőtér‑használókkal” konzultálni, akikkel a repülőtér‑irányító szervezet e javaslat kidolgozása során nem konzultált megfelelően.